Vegyipari Dolgozó, 1971 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1971-03-01 / 3. szám

Épült a harmadik ötéves tervben Munkavédelmi a Péti Nitrogénművek beruházásain A Péti Nitrogénműveiknél a közelmúltban befejeződött egy csaknem kétmilliárdos beru­házás, és ezzel szinte egy idő­ben elkezdődött egy hatalmas, több mint nyolcmilliárd forint értékű új műtrágyagyár léte­sítésének tervezése, kivitelezé­sének előkészítése. Szerencsés helyzet, hogy rendelkezésre áll körülbelül öt-hat év beruházá­si tevékenységének összes munkavédelmi tapasztalata, amiből nagyon sok felhasz­nálható az új gyár beruházá­sánál. Természetesen, a tapasz­talatok egy része negatívumok­ból, más része pozitívumokból tevődik össze, de mindkettő igen hasznos a további mun­kavédelmi tevékenység szem­pontjából. A tapasztalatok többsége műszaki jellegű, de ezenkívül sok egyéb módszer­beli, szervezeti, gazdasági stb. összetevőjű. Két követelmény Munkavédelmi szempontból A két legfontosabb követel­mény a halálos és súlyos bal­eset nélküli lebonyolítás, vala­mint az új gyár biztonsága és egészséges munkafeltételeinek megteremtése nem érte el egé­szen a kívánt mértéket. A meg­történt baleseteknek, a halálos baleseteknek is — amelyek fő­ként az építőipari tevékeny­ségben jelentkeztek — egyik oka az az objektív körülmény­­ volt, hogy az­ új létesítménye­ket a meglevő termelő gyárak közé, sokszor a kivitelezéshez­­ lehetetlenül szűk helyen kel­­­­lett építeni. A másik ok a ve­­­zetők és dolgozók szabálytalan munkavégzése, valamint a munkák nem kellő koordinálá­sa volt. A kívánt munkakörül­mények további hiányosságai pedig főleg tervezői hibák­ból adódtak. Igen nagy feladatot jelen­tett a mintegy 80—90 főnyi beruházói részlegnek a több tervező és közel 30 kivitelező vállalat munkájának olyan irányítása és koordinálása, hogy abban a munkavédelem követelményei kellő szinten érvényesüljenek. Ehhez nagy segítséget jelentett a vállalat vezetésének azon intézkedése, amellyel biztosította a vállala­ti biztonsági szervezet szakmai és létszámbeli növelését, így lehetőség nyílt arra, hogy a vállalat munkavédelmi osztá­lya már tervezési szinten bele tudott kapcsolódni a jövendő üzemek kialakításába. Ehhez járult még a technikai fej­lesztés (oktatás, légzésvédő esz­közök stb.) anyagi fedezetének biztosítása. A szakszervezet munkavédelmi tevékenysége, a vállalat igazgatójának hoz­zájárulásával és a központ egyetértésével helyileg vol­­megoldva. Tervezési hiányok A beruházáson a munkavé­delmi szervekkel egyetértés­ben olyan gyakorlat alakult ki, ami, bár minden szempont­ból jelentős, de nagymérték­ben a munkavédelmi követel­mények megvalósítását segítet­te. Ilyen volt — ha nem is hal különlegességként — a terve­zés idő­szakában a létesítmé­nyek generál tervzsűrijének határidős, rendszeres, követ­kezetes megtartása, annak tar­talmi kialakítása, az összes ér­dekelt szervek és hatóságok igényei alapján. A későbbiek folyamán, már az előtervezés időszakában bekapcsolódtak a munkavédelem illetékesei, hogy ne a kész terveken kell­jen változtatni, módosítani, ha­nem az előzetesen kialakított véleményt a tervekben reali­zálni lehessen. A tapasztalat az volt, hogy erősen csökken­tek az üzembe helyezéseket ki­záró tényezők. Kivitelezéskor a közvetlen gyakorlat követelte meg egy­­egy munkaterület átadási módjának kialakítását — so­kan ugyan csak bürokráciának tartották —, ami biztosíték volt arra, hogy a kivitelezési munkák megkezdésekor és fo­lyamatosan is, a szükséges fel­tételek meglegyenek. Ez azért volt jelentős, mert eleinte ilye­nekből gyakoriak voltak a bal­esetek, a termelőüzemeknél pedig súlyos üzemzavarokat (élőkábel-átvágás, víz- és egyéb vezetékek megszakítása stb.) okoztak, így tudtuk elér­ni — de még sokszor így is nagyon nehezen —, hogy az érdekeit több szerv és üzem megteremtse, illetve biztosít­sa a balesetmentes munka alapvető feltételeit. , A tervezői hiányosságokból legjellemzőbbként néhányat szükséges kiemelni. Ilyenek a karbantartás feltételeinek tervezési mellőzése, a szüksé­ges emelőberendezések terve­zési hiánya, a tervezett létszá­mok pontatlansága, ami főleg öltöző-, fürdőkérd­ésben, de sokszor üzemeltetésben is oko­zott nehézségeket, szakszerűt­lenül tervezett szellőzések, zaj­hatásokkal szembeni tanács­talanság, pormentes techno­lógia jó kialakításának hiánya stb. Ezen problémák egy ré­sze az új beruházásnál is je­lentkezik, és a zaj, szellőzés és portág tekintetében a kérdés megoldására, nem látjuk biz­tosítottnak a tervezési, műsza­ki és egyéb feltételeket, annak ellenére, hogy a követelménye­ket óvórendszabályok rögzí­tik. Elengedhetetlen, hogy az illetékesek radikálisan meg­találják és megvalósítsák a szükséges megoldást, ahogyan azt Kincses Gyula, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese a NIM-ben, az iparági éves ér­tékelésen javasolta és kifej­tette: „Honosítás'' A beruházások ma még nem mentesek az éles konfliktu­soktól, bár nem jellemzően, de ilyenek is adódtak az elmúlt beruházásnál. Sor került ki­­sebb-nagyobb kivitelezői mun­ka leállítására, sőt, üzemelte­tés leállítására is egy esetben, de az esetek nagy többségé­ben az időben történt jelzésre, az üzembe helyezésig a kizáró feltételeket megvalósították. Volt döntőbírósági tárgyalás tervezési hiányosságok miatt, és volt bírósági tárgyalás is halálos baleset ügyében. Hiányosságok voltak és je­lenleg is fennállnak a külföld­ről behozott, és a hazai új gépek, technológiák, berende­zések engedélyeztetésével, úgy­nevezett „honosításával” kap­csolatban, annak ellenére, hogy miniszteri rendeletek előírásai a kötelezőek. A gya­korlat is azt igazolta, hogy talán a legtöbb vita és nézet­­eltérés a tervezések során ezek munkavédelmi „milyen­ségének” eldöntéséből adó­dott. Ugyanis a szóban forgó berendezések milyensége nagy mértékben befolyásolja és meghatározza a munkakörül­ményeket, és a munkavégzés biztonságát. Ehhez a kérdés­hez szorosan hozzátartozik a tanrendészeti besorolások kér­dése is. Ma már meg­van an­nak a lehetősége, hogy ha a tervező saját kapacitásából nem bírja a kérdést megolda­ni, megfelelő intézménnyel el­végeztesse, így rendelkezésre állhat kellő időben a szóban forgó gépekről, berendezések­ről hatósági szintű, komplett munkavédelmi jellemzés, úgy­nevezett „minősítés”. Ennek szükségességét, a rendeletek mellett, a korszerű, munkavé­delem kialakítása megkövete­li, de e­zen túlmenően azzal az előnnyel is jár, hogy csök­kenti a vi­tákat a tervező és a hatóságok között, de főleg azt lehet elkerülni, hogy a kész­­ berendezéseken — az eddigi gyakorlatnak megfelelően ké­sőbb jelentkező és elengedhe­tetlen — módosításokat feles­leges többletköltséggel esz­közölni kelljen, amire min­den beruházásnál van példa. Új gépek, új technológiák, új dolgozók Törvényeink jogosan köve­telik meg, hogy új munkaterü­letre dolgozót csak kellő tech­nológiai, biztonsági ismeretek elsajátítása után lehet beállí­tani. Új üzemek beindításakor ezt a követelményt csak meg­közelítőleg­­ lehet kielégíteni, és az ebből származó veszélyeket csak a vezetők szakértelme, fokozott óvatossága és figyelme küszöböli ki. A hiányos mun­kaerő-ellátás, a munkaerő­­vándorlás, a biztonságos mun­kavégzésre való kihatásának problémái fokozottabban je-­­lentkeznek új technológiák, új üzemek betanításakor és bein­dításakor. Az ebből adódó ve­szélyeztetés előrejelzése, ki­mutatása igen nehéz, bonyo­lult, és még nem megoldott feladat. Ehhez hasonló kérdés a rendelkezésre álló kezelő­­személyzet kellő szakmai szín­vonalának biztosítása,­­ tekin­­­­tettel az új technológiák jóval magasabb színvonalú követel­ményeire. Szükséges ezen a té­ren az üzemek kezelőgárdájá­nak előrelátóbb, szervezettebb szakmai felkészítése. Új gépek, új technológiák tervezés előtti megismerése a tervező és a beruházás szak­emberein kívül a munkavédel­misektől is megkövetelte a speciális irodalmak tanulmá­nyozását és abból a munkavé­delmi ismeretek kihámozását. A sokrétű kiviteli tervek zsű­rizése, a vegyipari technológi­ák mellett egyéb széles körű ismereteket kívántak meg, fel­ölelve sok ipari tevékenysé­get, a mélyépítéstől , csator­názástól kezdve az elektromos és műszeripari kivitelezéseken stb. keresztül, egészen a lég­technikáig. Ez egy új oldala az eddigi megszokott munkavé­delmi tevékenységnek. Az el­méleti ismereteik megszerzése mellett sokkal hasznosabb a hasonló, már meglevő külföl­di üzemekből a gyakorlati ta­pasztalatok megszerzése. Ilyen­re is került sor két alkalom­mal, utóbbi a 10 000 tonnás, teljesen új rendszerű csepp­folyós ammóniatároló végle­ges kialakításának terveihez és jóváhagyásához szükséges is­meretek megszerzésére irá­nyult okulni a hibákból Az új 1000 tonnás nagybe­ruházás technológiáinak kivá­lasztásánál a beruházó figye­lembe vette­­és alkalmazta az előző beruházás kedvezőtlen tapasztalatait és kiejtette azo­kat a technológiákat, ame­lyek várhatóan fokozottabban kihatnak a közvetlen és távo­labbi környezetre (véggázok, zajhatások, szennyvizek, egyéb szennyezések stb.) Példaként a szovjet savgyár a nitrózus véggázokat metános elégetés­sel majdnem teljesen meg­szünteti, hasonlóan a francia hármasműtrágya a fluoros-nit­­rózus gázokat, és a porzásokat az egész üzemen átvonuló mo­­sórendszerben köti meg. Az új gyár elrendezése már majd­nem végleges, jelenleg az üze­mek építészeti tervezése fo­lyik. Jelen rendeletek főleg csak az üzembe helyezéskor teszik kötelezővé a szakszer­­vezet közvetlen véleményezé­sét, ennek ellenére a régen ki­alakított, jól bevált gyakorla­ton nem történt változtatás,­ megmaradtak a tervezés előt­ti konzultációk, generál terv­­zsűrik és bármilyen esetben, amikor a tervező vagy a be­ruházó kívánja, vélemény­­egyeztetés. Annak ellenére, hogy bár reményünk kissé megcsappant, megvalósítható, hogy a sok tapasztalatot felhasználva, és minden illetékes hasonló köz­reműködésével elkerülhető le­gyen ilyen nagy beruházás le­bonyolítása emberi életek fel­áldozása nélkül. Tokaji Zoltán, Péti Nitrogénművek sz. b. munkavédelmi felügyelő 4 VEGYIPARI DOLGOZÓ 100 év SZÜLETÉSNAPI GRATULÁCIÓ FŰZFŐGY­ÁRTELEPEN Még a nap is barátságosab­ban, igazi tavaszi hangulatot keltve ontotta sugarait 1971. február 9-én Fűzfő gyártelepen, amikor hat és fél ezer szerve­zett dolgozó nevében kis kül­döttség indult el a szakszerve­zeti bizottságról, hogy felke­resse Urbán Józsi bácsit, vál­lalatunk egyik alapító tagját, születésének 100. évfordulója alkalmából. Megjelent a bensőséges ün­nepségen a szakszervezeti bi­zottság képviselőjén kívül a nőbizottság, a KISZ-bizottság, a községi tanács és az úttörő­­csapat megbízottja is. A köszöntőknek — talán az évek iránti tisztelettől — el­szorul a torkuk, nem tudják Urbán Józsefet szavakkal kel­lő módon köszönteni, de beszél helyettük a sok virág és aján­dék, amelyekkel az ünnepeltet köszöntik. 1871. február 9-én született Pozsonyliget falun. Szülei egyszerű emberek voltak. La­katos szakmunkásként meg­járta Pozsonyt, Bécset, Kínát, Oroszországot, Lengyelorszá­got is. 1926-ban került a Nit­­rokémiai Ipartelepek jogelő­déhez Mosonmagyaróvárra, majd az üzemmel együtt Fűz­főgyártelepre költözött. Itt dol­gozott 1932-ig, amikor is vég­kielégítéssel nyugdíjazták. Az­óta pihen, csaknem 40 éve nyugdíjas. Akkori fiatal munkatársai, akiknek mestere volt, és akik már szintén nyugdíjasok, el­mondják róla, hogy munká­ját szerető, kemény ember volt, és bizony nem szerette a „lógósokat”. Nézi a kezét simogató kis úttörőket, aztán összemoso­lyognak, ki-ki a maga módján. — Koccintunk 100. születés­napjának tiszteletére. Meg­issza, ránk mosolyog, és azzal búcsúzunk, hogy „jövőre is így szeretnénk köszönteni". Komáromi János stb. szervező titkár Nem történt volna meg... Egy robbanás tanulságai A BORSODI VÉG­YI KOM­BINÁT Monomer üzemének acetilénfejlesztő üzemrészé­ben 1971. január 12-én a dél­előtti órákban robbanás tör­tént. Ennek során egy ember súlyosan, 23 pedig könnyeb­ben megsérült. Az anyagi kár jelentős volt. A robbanás után szakértő bizottság vizsgálta a robbanás okát. Megállapítást nyert, hogy a fejlesztő készülék, ahol a robbanás történt, még 1970. december 31-én javítás céljából leállításra került. A javítás során a készüléket szétszerelték, és egy fontos alkatrészt az összeszerelés so­rán elfelejtettek visszatenni. Ez egy terelő lemez volt, amelynek az a szerepe, hogy az adagolószerkezetre irányít­sa a karbidot. Ennek hiányá­ban a készülék megindítása után a karbidtárolóból a víz­térre zúdult mintegy másfél tonna karbid. Hirtelen elgázo­­sodása olyan túlnyomást ho­zott létre a készülékben, részben a biztonsági beren­dezéseken (vízzáron, részben az adagoló nyíláson keresztül), részben az adagolószerkezeten keresztül az üzem légterébe jutott, azt megtöltötte, és be­következett a légtérrobbanás. A vizsgálat során megálla­pítást nyert, hogy az egyik lakatos, aki a terelőlemezt a készülékből utasítás nélkül szerelte ki, mivel annak egyik tengely­csonk­ja elgörbült, a lakatosműhelybe vitte egyen­­getés céljából. Erről csoport­­vezetőjének, illetve műveze­tőjének jelentést nem tett, feltételezhetően elfeledkezett a terelőlemez visszaszerelé­séről. A művezető, akinek műszakjában az adagolóház és a karbidtartály visszahe­lyezése történt, nem ellen­őrizte, hogy minden lényeges alkatrész, köztük a terelőle­mez, a helyén van-e. A FENTI SZAKÉRTŐI MEGÁLLAPÍTÁS a vállalat, valamint a NIM Műszaki Fej­lesztési Főosztály képviselői­ből álló bizottság megállapí­tása volt. A vizsgálatba nem vonták be a szakszervezet képviselőjét, amire pedig ren­delet van; nyilvánvaló: ez a rendelkezés elkerülte az ille­tékesek figyelmét. Nem történt volna meg a baleset, ha a vállalat betartja a ne­hézipari miniszter 3/1962 szá­mú rendeletét, mely az aceti­lénfejlesztő készülékek vizs­gálatáról és ellenőrzéséről in­tézkedik. Az idézett rendelet 3. pontja kimondja, hogy „a készülék javítását csak a ka­zánbiztosi osztály által e mun­ka irányítására alkalmasnak minősített szakemberrel sza­bad végeztetni”. HA A VÁLLALAT BE­TARTJA AZ ELŐÍRÁST, te­hát megfelelő szakember irá­nyításával és ellenőrzésével végezteti ezt a munkát, akkor nem történhet meg, hogy egy dolgozó által jóhiszeműen, ön­tevékenyen végzett munká­nak ilyen következménye le­gyen. Egyébként semmiféle vállalati utasítás (karbantar­tási stb.) nem rendelkezett arra, hogy az ilyen veszélyes berendezés karbantartását hogyan kell elvégezni, holott ezt előírja a 2/1970 NIM ren­delet, amely a veszélyes vegy­ipari berendezések karban­tartásával foglalkozik. A műszaki szakértői vizsgá­lat tapasztalatai azt bizonyít­ják, hogy meglehetősen sokan dolgoztak ennek a berendezés­nek a javításán; még azonos műszakban is többször váltot­ták a dolgozókat, ami nem vall a legteljesebb szervezett­ségre. A fenti jogszabályok megsértése esetén sem történt volna meg a baleset, ha a ja­vítási munkák átadása és át­vétele előírásosan és megfe­lelő körültekintéssel történt volna. Haubert Gábor KIHABÍtiltt­­I­S INTÉZKEDÉSEK A gyógyító orvosi munká­­k­ban fontos helyet kap a csökkent munkaképességűek egészségének helyreállítása. A technikai fejlődés — néhány új vegyianyag — számos ká­rosodást, megbetegedést, bal­esetet idéz elő. Ezért mindig maradnak olyanok, akik szá­mára csökkent munkaképessé­gük miatt megfelelő helyet kell biztosítani társadalmunk­ban. E feladatoknál két célt kell figyelembe venni: a jól összehangolt orvosi és társa­dalmi rehabilitáció és a beteg­ség vagy baleset miatt csök­kent képességűek megfelelő foglalkoztatását, gazdasági el­helyezkedését. El kell mondanunk, hogy az 1/1967. (XII. 22.) MÜM— EÜM—PM sz. együttes rende­let a rehabilitációt a korábbi humánumból egészségügyi, népgazdasági kérdéssé tette. A rehabilitáció sokszorosan összetett, bonyolult folyamat, számos személyi vonatkozás­sal, mert minden rehabilitá­ciós eset egy élő ember egyé­ni problémája, amely egyéni megoldást követel. Ahol üzemorvos működik, ott a megfelelő egészségügyi szem­pontok érvényesülnek, de vé­leményük kialakításához gyak­ran igénybe veszik más egész­ségügyi szervek segítségét is. Ez­örültekintő gondossággal­­ intézte pl. az Egyesült Vegyiművek Vállalati Bizott­sága Szebelédi József dolgo­zójuk rehabilitálását. A tanács egészségügyi szerveivel kon­zultálva, megfelelő termelő te­vékenységet igénylő munkahe­lyet létesítettek számára. Mi­után megtalálták azt a mun­­k­ahelyet, amelyet a rehabilitá­landó a megmaradt képessé­geivel maradéktalanul teljesí­teni tud, azért azon a munka­helyen teljes értékű munka­erő. Azóta a dolgozó egész­ségügyi állapotában az ellen­őrző orvosi vélemény szerint — ami megegyezik a rehabili­tált érzetével is — rendszeres és folyamatos állapotjavulás jelentkezett. Anyagi hátrány sem éri, mert az előző mun­kahelyén elért átlagkereset és a jelenlegi keresete közötti különbözet, kereset kiegészí­tésként van részére rendszere­sen folyósítva. Sajnos azonban nem minden egyes rehabilitálandó ügyét­­ tudják a vállalati bizottságok ilyen megnyugtató módon ren­dezni. Sok­ függ az érintett dolgozó hozzáállásától is. Pl. a Chinoin Gyógyszerárugyár dolgozója, Varró Istvánné, munkaképesség csökkenése csak 40 százalékot ért el. Bár ügye nem esik a kötelező re­habilitálás alá, a vállalati bi­zottság lelkiismeretesen fog­lalkozott ügyével. Több mun­kalehetőséget is megjelölt szá­mára, azonban a dolgozó úgy érezte, hogy nem képes mun­kát végezni. A vállalat egy évig tartó fizetés nélküli sza­badságot biztosított számára, azzal a meggondolással, hogy az idő alatt egészségi állapo­tában komolyabb változás kö­vetkezik be. Azonban az így eltelt idő után sem változott a képesség csökkenése, ezért a vállalat a munkaviszonyát megszüntette. Tapasztalatunk szerint a válalati bizottságok lel­kiismeretesen, nagy gondos­sággal foglalkoznak a rehabi­­litánsók ügyeinek intézésével. A szakszervezet feladata azon­ban távolról sem merül ki ab­ban, hogy részt vesz a vállala­ti bizottság munkájában. El­lenőriznie kell a határozat ér­demi végrehajtását, felvilágo­sítást kell nyújtania arról is, hogy a rehabilitáció nemcsak a rehabilitált érdeke, hanem a közösségé is, mert a termelés­ben a megfelelő munkahelyen foglalkoztatott ember a közös­ség érdekét is szolgálja. A re­habilitáció egyesíti az egyén és a közösség érdekét. A megfelelő felvilágosító munkával komoly eredménye­ket lehet elérni a megfelelő szemlélet kialakításában, ami a rehabilitáció végrehajtásá­ban nélkülözhetetlen. Szabó Péterné

Next