Vendéglátóipari Munkás, 1946 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1946-01-15 / 1. szám

ft oldal VENTW 5GLAT 41 IPARI MUNKÁS Gyermekönnepély Nagysikerű gyermekelőadást rendezett a szakszervezet vigalmi bizottsága 1945 decem­ber 25-én délelőtt. Közel kétszáz gyermek vett részt az előadáson, ahol a műsor után minden gyermek értékes csomagot is kapott. A főváros részéről Pollákné Stern Szeréna tanácsnoknő, a gyermekek aranyszívű patró­­nusa volt jelen az ünnepélyen. Kiss Sándor a szakszervezet főtitkárának megnyitója után sok kedves magánszám és színdarab került előadásra. Az előadáson nagy sikerrel működött közre Haga Béla, a népszerű cigányprímás és kitűnő zenekara. A felnőttek együtt szórakoztak a­ kicsinyek­kel és az előadás mindvégig kitűnő hangu­latban zajlott le. A fellépő gyermekek közül ki kell emelni Jagler Éva, Váczy Margit, Harmat Magda, Simor Jutka, Pados Attila, Verebes Marika és Art­ex Györgyike kis művészeket. A gyermekszereplőket a Fonyódi házaspár tanította be és az előadást Fonyódi Péterke konferálta végig. Tisztelt SporttársakI Egyesületünk atlétikai szakosztálya meg­kezdte idei munkáját. Mezei edzés az első munka. Erre annál is inkább szükség van, mert a korai kezdéssel a soron következő versenyekre, amelyeket az idén korán­ írt ki a MASZ, formába akarjuk hozni verseny­­zőinket. Mezei versennyel kezdjük meg idényün­ket. Ivar kezdők részére rendezzük. Nők ré­­tszóre kb. 1500- 2000 méteres távon, ifik ré­szére 2000 -2500 méteren, felnőttek részére 4000-5000 méteres távon. Ezt a versenyt az Egyetértés rendezi. A további versenyek résztvevői, illetőleg helyezettjei adják meg a keretet a vidéki és külföldi túráinkra, ver­senyeinkre. Felszólítunk minden vendéglátóipari sport­­társat, járjanak szorgalmasan az edzésekre, mert minél többen vagyunk, annál nagyobb és jobb anyagot tudunk az egyetemes ma­gyar atlétikának és az Egyetértés­nek sze­rezni. A MASZ közgyűlése úgy határozott, hogy a tömeg- és női sportokkal foglalkozó egye­sületeket pontokkal jutalmazza. Minden reményünk megvan arra, hogy szakosztá­lyunk újra ki fog termelni bajnok­ atlétákat. Egyben örömmel közlöm, hogy Huny­advári Rezső többszörös gyaloglóbajnok, aki eddig az UTE színeiben versenyzett, ebben az idényben már a mi színeinket fogja kép­viselni. Rajta kívül még Hinni László, régi atlétánk is versenybe áll Átigazolták Kom­­шап­linger Mihályt is, aki a Rendőr A. C.-ból jött hozzánk. Sporttársi üdvözlettel Górta Jstván. 1946 január 15 Kilincselés A kimúlt reakciós rendszer kitenyésztett egy nyomorúságos emberfajtát, az úgyneve­zett ^kilincselőket“. Ezek a szerencsétlen alakok újra próbál­koznak aljas módszerükkel és végigajánl­­gatják magukat az üzemek hosszú során. Nem akarják tudomásul venni, hogy semmi szükség nincs erre a módszerre, mert csak a szakszervezet munkaközvetítőjén keresztül kaphatnak állást. A szakszervezet vezetősége a legnagyobb szigorral fog lesújtani a kilinccelőkre és a velük szóba álló munkaadókra is. Annál is inkább figyelni kell a kínálkozó alakokat, mert azért nem szeretnek mutatkozni a munkaközvetítőben, nehogy felismerjék őket és jól megérdemelt fogadtatásban részesít­sék ők­et Szaktársakl Ha valahol ajánlkozóval talál­koztok az üzemekben, rúgjátok ki őket. ________________ ____ Várzy Mihály ИВ [UNK] [UNK]—1IW>| ■ [UNK] iiiiHiwmiMimn ИИ-W ............. SPORT Edzések. A labdarúgók minden kedden és csütörtökön a MÁVAG-pályán találkoznak. Az atléták ugyanakkor szintén a MÁVAG- pályán tartják edzéseiket. Az asztalitermi­sz­­szakosztály minden kedden, csütörtökön és szombaton tartja összejövetelét d. n. 4—7 tg a szakszervezet Erzsébet körúti helyiségé­ben. — Tagfelvétel minden szakosztály ré­szére hétfőn és szerdán a szakszervezetben. Meghívó Az Intéző Bizottság 1945. évi december hó 8-án tartott ülésén a XXVI. évi rendes küldöttközgyűlést Ш6 január hó 20-án (vasárnap) délelőtt 9 órára tűzte ki. A közgyűlés napirendje/ 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelenté­ ék: cs) titkári, b) pénztári, és felüjívelőválasztmányi. 3. Felm­entvény feletti határozathozatal. 4. Vezetőség választása. 5. Indítványok. A Fix fizetéses munkások helyzete. 7. Alapszabálym­ódosítás. 8. Fellebbezések. 9. Zárós­rv, Az Intéző Bizottság. A közgyűlést ez Erzsébet körúti helyi­­sétrünk nagy termében tartjuk meg. Az a szak­társ, aki a közgyűlésen részt­­venni óhajt, a titkárságon belépőjegyet igény­ebbel»

Next