Katolikus gimnázium, Veszprém, 1875
I Vilany. Phosphorus. P 31. Lehrbuch der chemischen Technologie von Dr. Friedrich Knapp. Braunschweig 1865. Útmutatás a mérgek kikeresése és a vérfoltok fölismerésére, Dr. Otto Gyula és Robert vegytanárok nyomán. Trstyánszky Károly, Kövér Gábor. Pest, 1871. Lehrbuch der technischen Chemie von Dr. Friedrich Einterberger. Wien, 1868. A vegytan alapvonalai Roscoe H. E. után Dr. Lengyel Béla. Budapest, 1874. A fontos szerep, melyben a vilany az ipar s egyes vegyületei a gyógyászat terén részesülnek, vezérlő tollunkat, midőn elhatározók magunkban ezen elemről tüzetesebben szólani, mint azt szűk korlátok közt mozgó iskolai tankönyveink tehetik. De van még lényeges ok, mely döntőleg befolyt jelen soraink megírására. — Frankland tanár a londoni „Chemical Society“ 1871. februári ülésében kitűnő értekezést olvasott fel „A gombák fejlődéséről ivóvizben.“ Az említett tudós ez érdemben véghezvitt számos észleleteiből a következő nevezetes tételeket hozta le: 1) Az ivóvizet posvány, húgy, fehérnye (albumin) és bizonyos más anyagokkal vegyítve, vagy csontszénnel (spodium) érintkezésbe hozva, rendesen gombák fejlődnek, sőt más szervezetek is, ha czukor olvasztatik fel benne s kellő hőmérsékletnek van kitéve. 2) Ezen szervezetek sejtjei jelen vannak a légkörben s minden víz tartalmaz ilyeneket, ha a léggel egy pillanatra érintkezett. 3) Ezen sejtek nem fejlődhetnek ki, hacsak vilsav, vilsavas sók vagy vilany nincsenek jelen bármi alakban vagy vegyületben. A viz, bármi romlott legyen különben, ha ment a vilanytól, nem bir ilyeneket előállítani; szóval: vilany nélkül nincsen élet! (Nature, 1871. February 9.) Kitűzött czélunk pedig, melyet sietünk bevallani, nem más, mint vágyat, érdeklődést kelteni a vegytannal már foglalkozott tanulóban e tudományszak iránt főleg, mely, miután kibontakozott a természettan ölelő karjai közül, rohamos léptekkel haladt a virágzás jelen magaslatára, körébe vonván a gyakorlati élet igényeinek kielégítésére híven szolgálni. E rövid bevezetés után szabad legyen megkezdeni tárgyunkat. A vilany gyengén sárgás, viaszkint vágható és hajlítható. A fagypontnál kemény és törékeny. Víz alatt melegítve 44'3°-nál folyadékká olvad s 190° mellett színtelen gőzzé alakul át. A vilany tehát szilárd, folyó és gőz állapotban állítható elő. Már a közönséges hőmérséknél vízmentes vilácssavvá (P 2 03) elegül és sötétben világít, mely körülmény alkalmul szolgált elnevezésére (¿pár? = fény, = hordozó). Előnyben vakító fénynyel ég el vízmentes vilsavvá (P 2 Os). A vilany rendkívül gyúlékony elem s veszedelmes sebeket okozhat, kezelése ez okból nagy vigyázatot igényel, általában mindig viz alatt kell tartani s ott vágni el darabokra, miután a kéz melege által is meggyűlhat. — Az általa okozott égési sebek fájdalmát alhalvacssavas szikony oldatával enyhíthetjük némileg. A vilany tisztán soha, mindig más anyagokhoz kötve fordul elő a természetben ; igy a szántóföldnek lényeges alkatrészét teszi, honnan átmegy a növényekbe, különösen a gabnanemzek magvába s ezen úton a tápszerekkel az ember és emlősállatok csontjaiba. Szükséges alkatrésze továbbá az agynak s a hátgerinczvelőnek. Előfordul még a húsban, vérben, tejben, vizeletben.... A vilányt Brandt fedezte fel 1669. évben Hamburgban vizeletből s Kunkelnek jutott a szerencse annak 1*