Katolikus gimnázium, Veszprém, 1879
. Feljegyezte az irodalom története azt a lelkes örömét a magar íróknak, mikor Arany .Toldi“-ja 1847-ben megjelent. A nagy közön8®ge t akkor más dolgok foglalák el, nem fordíthatta figyelmét osztatlanul az epochalis műre és sem .Toldi“, sem a .Toldi estéje“ nem tették azt a hatást, mint a milyen váratlan tüneményei voltak a nemzeti költészetek(T. F. A m. k. k. V. 246. 1.) — Hanem aztán minden máskép lett» Arany János művei s neve országgá mentek s meghirdették, hogy mindannak, a mi nemzeti, a mi a nemzetiben szép, amit oly jól esik tudnunk» a magunkénak — és csupán a mienknek — mondanunk, akadt immár költője is. Csak a második része hiányzott a Toldi-trilógiának, s aDaliás idők“ czíme alatt belőle megjelent 1. évek után mindenki epedve várta az időt, mikor ez is készen lesz, teljessé teszi a nagy művet s új koszorút szerez a nemzet legnagyobb költőjének homlokára. Pedig soká kelle várni; azalatt a költő nagy lett, haja is fehérült,amíg a Toldi-trilógia közepe elkészült. Egyszer aztán meghozták a lapok az örömhírt, mutatványokat is mellé. Örömhír volt ez valóban, mert örömet keltett maga után akkorát, a minővel a magyar irodalomnak egy műve is alig fogadtatott még. Mindenesetre megfigyelni való körülmény ez. Mi az oka, hogy az írók közönsége, az irodalom iránt érdeklődő nagy közönséggel egyetemben, Aranynak különösen újabb alkotásai felé megkülönböztetett figyelemmel tekint? Valami kötelességszerű tisztelet-e ez az ősz költő múzsája iránt, vagy csakugyan úgy van, hogy költőink közül egynek költészete sem forrott volna annyira össze azzal, ami nemzeti, mint az Aranyé? A felelet a költő műveiben van. Az a tiszta természetesség érzésben és tettben, mely a költői földolgozásban egy cseppet sem veszt általunk jól ismert mindennapi jellegéből; azok az igazi alakok, melyeknek rajzában egy szikra keresettség sincs s melyek rímben, rithmusban beszélve se tűnnek föl az igazinál különösebbeknek s az a mesterkéletlen stíl és előadó mód, mely alig érezteti velünk, hogy költeményt olvasunk s észrevétetlenűl mégis a költői báj gazdagságával jelenik meg — s végül az ezek együttes hatásából lelkünkben önkénytelenül támadt szimpathia: ez az, amiért annyira kedvesek Arany művei. Ezért örült aToldi szerelmes megjelenésén is minden. Hanem a legfőbb ok, mely valamennyit magában foglalja, a nagyközönség szemei előtt igen természetes módon alig tűnik föl: a nemzeti nyelv. Miért van az, hogy míg valamely költői darab élvezése közben mondogatni szokás, hogy milyen szép nyelven, milyen ékes stílusban, milyen gyönyörű szavak, kifejezésekkel van írva, addig Arany műveinél az efféle észrevételek sokkal kisebb arányban, néha nem is ismétlődnek? Pedig a legszebb nyelv az ő műveiben van, hanem mert ez a nyelv az, melyen érzünk, gondolkozunk s mely nemcsak a költőé, hanem a mienk is — azért marad előttünk csaknem észrevétetlenül. — Erről a magyar nyelvről akarunk mi szólni. Régi dolog, hogy akció reakciót szül az anyag és a szellem világában egyaránt, s ez jól van így, mert az ellenkezők szembeállítása mindig haszonnal jár, tisztázza a nézeteket is lassan, de mégis kitünteti a helyest, az igazat. Szellemi életünkben nem csekély jelentőségűek azon mozgalmak, melyek a nemzeti nyelv körül egyszer-másszor kifejlődtek.