Katolikus gimnázium, Veszprém, 1879

. Feljegyezte az irodalom története azt a lelkes örömét a magar íróknak, mikor Arany .Toldi“-ja 1847-ben megjelent. A nagy közön8®ge t akkor más dolgok foglalák el, nem fordíthatta figyelmét osztatlanul az epochalis műre és sem .Toldi“, sem a .Toldi estéje“ nem tették azt a hatást, mint a milyen váratlan tüneményei voltak a nemzeti költészetek­­(T. F. A m. k. k. V. 246. 1.) — Hanem aztán minden máskép lett» Arany János művei s neve országgá mentek s meghirdették, hogy mind­annak, a mi nemzeti, a mi a nemzetiben szép, amit oly jól esik tudnunk» a magunkénak — és csupán a mienknek — mondanunk, akadt immár költője is. Csak a második része hiányzott a Toldi-trilógiának, s a­­Daliás idők“ czím­e alatt belőle megjelent 1. évek után mindenki epedve várta az időt, mikor ez is készen lesz, teljessé teszi a nagy művet s új koszo­rút szerez a nemzet legnagyobb költőjének homlokára. Pedig soká kelle várni; azalatt a költő nagy lett, haja is fehérült,a­míg a Toldi-trilógia közepe elkészült. Egyszer aztán meghozták a lapok az örömhírt, mutat­ványokat is mellé. Örömhír volt ez valóban, mert örömet keltett maga után akkorát, a minővel a magyar irodalomnak egy műve is alig fogad­tatott még. Mindenesetre megfigyelni való körülmény ez. Mi az oka, hogy az írók közönsége, az irodalom iránt érdeklődő nagy közönséggel egyetem­ben, Aranynak különösen újabb alkotásai felé megkülönböztetett figye­lemmel tekint? Valami kötelességszerű tisztelet-e ez az ősz költő múzsája iránt, vagy csakugyan úgy van, hogy költőink közül egynek költészete sem forrott volna annyira össze azzal, ami nemzeti, mint az Aranyé? A felelet a költő műveiben van. Az a tiszta természetesség érzésben és tettben, mely a költői földolgozásban egy cseppet sem veszt általunk jól ismert mindennapi jellegéből; azok az igazi alakok, melyeknek rajzában egy szikra keresettség sincs s melyek rímben, rithmusban beszélve se tűnnek föl az igazinál különösebbeknek s az a mesterkéletlen stíl és elő­adó mód, mely alig érezteti velünk, hogy költeményt olvasunk s észre­­vétetlenűl mégis a költői báj gazdagságával jelenik meg — s végül az ezek együttes hatásából lelkünkben önkénytelenül támadt szimpathia: ez az, amiért annyira kedvesek Arany művei. Ezért örült a­­Toldi szerelmes megjelenésén is minden. Hanem a legfőbb ok, mely valamennyit magában foglalja, a nagy­közönség szemei előtt igen természetes módon alig tűnik föl: a nemzeti nyelv. Miért van az, hogy míg valamely költői darab élvezése közben mondogatni szokás, hogy milyen szép nyelven, milyen ékes stílusban, milyen gyönyörű szavak­, kifejezésekkel van írva, addig Arany művei­nél az efféle észrevételek sokkal kisebb arányban, néha nem is ismétlőd­nek? Pedig a legszebb nyelv az ő műveiben van, hanem mert ez a nyelv az, melyen érzünk, gondolkozunk s mely nemcsak a költőé, hanem a mienk is — azért marad előttünk csaknem észrevétetlenül. — Erről a magyar nyelvről akarunk mi szólni. Régi dolog, hogy akció reakciót szül az anyag és a szellem világá­ban egyaránt, s ez jól van így, mert az ellenkezők szembeállítása min­dig haszonnal jár, tisztázza a nézeteket i­s lassan, de mégis kitünteti a helyest, az igazat. Szellemi életünkben nem csekély jelentőségűek azon mozgalmak, melyek a nemzeti nyelv körül egyszer-másszor kifejlődtek.

Next