Somfai Balázs (szerk.): A Dunántúl településtörténete VI. XI-XIX. század - Településtörténeti konferencia anyaga (Veszprém, 1984)
A II. szekció előadásai
/431, sőt Buzlay Miklós, B. Mózesnek a testvére, 1484-ben Zemplénben /44/ is szerez birtokot. Azonban lassan átkerülnek a Dunántúlra. Buzlay Mózes 1517-ben írt végrendelete, amely kultúrtörténeti szempontból is értékes dokumentum, világos képet ad mind magáról, lelkiségéről /hivő keresztény, s a katolikus egyháznak buzgó fiaként kiván meghalni/, mind családi állapotáról, rendelkezik familiárisairól, felesége /carissima consors mea/, Katalin leánya, menye /korán elhalt B.László fiatal özvegye/ anyagi ügyeiről, szól elhunyt Miklós testvére kiskorú fiairól: Farkasról, Jánosról, Istvánról, akiknek hagyja többek között Gárdonyt is, szól ugyan árváiról, unokáiról /orphani, nepotes/, akiken a feleségén, Katalin leányán, menyén kivül csak unokaöccseit lehet és kell csak értenünk, szól birtokairól, kincseiről /sok ezüst edényét egyenként felsorolva/ stb, de Éva leányáról egy szót sem /45/. Halála után Katalin leánya férje testvéreivel: Báthoryakkal /Istvánnal, Andrással/, s férjével Györggyel köt rokoni birtokközösséget egyikőjük-másikójuk előbb történő halála esetére, mivel úgy látszik, gyermekük nem volt /46/. Buzlay Mózesné 1534-ben átadja a székesfehérvári káptalan előtt unokaöccseinek, a három felserdült Buzlay-fiúnak Lovasberényt, Pázmándot, Szilt, mindkét Jánást stb /47/. S azután jön az 1526. év. II.Lajos király hadba hivja az országot, s Buzlaynéhoz is elküldi felszólítását /48/. S ekkor Mátyás király vitéz katonájának az unokái szintén ott lehetnek, ahol a halál arat: Mohácsnál, Pusztamarótnál, ahol húszezer-húszezer ember vész el, vagy talán a kétszázezer fogoly között, akiknek a nagy részét a Duna mentéről viszi magával a török. Buzlayné még 1533-ban is él, János király ez évben átadatja neki Simontornya várát /49/. De a Buzlay-család férfiágáról nincsen semmi további hirünk. Baracskay Pálffy István 1593-ban mint kihalt család birtokát kéri adományul. Hogy a Baracskay Pálffy család birtokába került volna már korábban Lovasberény, Pázmánd stb. nem látszik valószínűnek, erről semmi adat nem szól az 1530-40-es évekből. 1543-ban pedig Lovasberény közel 100 esztendeig lakatlan marad. Mivel Buzlay Éva az oklevelek szerint nem élt, a "matricula" nem lehet a továbbiakban sem hiteles kútfő sem családtörténeti, sem egyháztörténeti szempontból, amit különben avval is elárul, hogy "idősebb" Buzlay Mózesről szól. A rendkívül ügyesen összeszerkesztett írás, amelynek jó történeti hátteret festett a katolikus lelkészeknek a református gyermekek megkeresztelési lehetőségével, sok későbbi igazságot is tartalmazhat, - tartalmazni is kell a hitelesség látszata kedvéért is, - adatai származhattak családi - talán éppen a bibliákba tett, beleírt - feljegyzésekből, levelekből, birtokra való iratokból, de nem igazi anyakönyv. Összeállítóját nem a jezsuita rendházban kell keresnünk, hanem a pereskedők - talán ősei - között, akik a velük szemben elkövetett méltatlanságot akarták evvel is jobban igazolni, s a maguk jussát kiharcolni. Thury Etele nem ismerte a peres anyagot, sőt a birák sem való-