Középdunántúli Napló, 1957. március (1. évfolyam, 51-78. szám)

1957-03-31 / 78. szám

4 Nem hagyták el a csapatzászlót! — Vége a télnek, s a rettenetes napok is tovatűntek. Az elejtett út­törőlobogót ismét felemeljük. Kibon­tott selymébe belekap a friss tavaszi szél, s hirdeti e hazában, széltében­­hosszában, mindenütt, hogy élünk, létezünk, az úttörőmozgalom újjászü­letett — olvastuk a Magyar Úttörő Szövetség „Toborzó“-jában. Ennek nyomán kerestük fel a Balatonalmádi Általános Is­kola igazgatóját, Kadosa János elvtársat, mondja el az úttörő­­mozgalom újjáéledését náluk. Szívesen beszél erről. — Tulajdonképpen olyan nagy szervezés nem is kellett — mondja, — mert az ellenforradalom ideje alatt, habár nem voltak rendszeres foglalkozások, a pajtások öntevé­kenyen dolgoztak. Elvégeztek olyan feladatokat, mint például a naposügyeletes munkája, a beteglátogatás stb. — Hogyan fogtak hozzá mégis a szervezéshez? — Látva a gyermekek igyekezetét, valamint olvasva a mozgalomról szóló cikkeket, — egy pillanatig sem kételkedtünk abban, hogy a moz­galom szükséges, és a tanulást, a gyermekek fegyelemre való nevelé­sét, fejlődését segíti elő. Ezért össze­ültünk az úttörőtitkárral és az osz­tályfőnökkel — azt gondoltuk, hogy írnom várjuk a felsőbb szervek erre vonatkozó útmutatását, hanem meg­előzve azt, — hozzáfogtunk a szer­vezéshez. — És mit szóltak ehhez a többiek? — Lőrincz Gyula például önként vállalta továbbra is az úttörőszerve­zést. Az osztályfőnökök pedig szíve­sen segítettek. Beszélgettek azokkal a gyerekekkel, akik azelőtt is aktívan vettek részt a mozgalomban. — A gyerekek hogyan fogadták a mozgalom szervezését? — A gyermekek elé kész program­mal jöttünk, ami színes, vonzó és a fiatalok érdeklődési körének m­eg­­felelő. Szerepel benne például kerék­pártúra Balatonfüredre, több kirán­dulás, labdarúgás, kézilabdamérkőzé­sek, asztalitenisz, sakkverseny, szám­háború és különböző játékok. Ez jobban tetszik a gyermekeknek, illet­ve az is, hogy a megbeszéléseket, a programtervezést az őrsökre bízzuk. Ezzel elértük azt, hogy ők maguk jönnek ötletekkel, tervekkel, önállób­bak lettek. Az egyik őrs például az­zal jött, hogy színdarabot akarnak betanulni, műsoros délutánt rendez­ni, és tanácsot kértek arra, mit ját­szanak. Számokkal is bizonyítható, hogy népszerűbb lett az áttörő élet. A felsőtagozat 265 tanulójából ma már 242 hordja ismét a piros nyak­kendőt. Ezután Lőrincz Gyulával beszélget­tünk. Lőrincz Gyula elmondta, hogy az ellenforradalom idején sem hagy­ták abba a filmvetítéseket, amivel szintén segítették a gyermekek ne­velését. Filmvetítés most is minden vasárnap van, azonban problémájuk az, hogy csak szemléltető oktatófilm­jeik vannak. Nagyon jó lenne, ha já­tékfilmeket is kapnának, hogy a gyer­mekek ne csak tanuljanak, hanem szórakozzanak is. Probléma továbbá az is, hogy nincs elég helyiségük, ahol az úttö­rők összejöhetnének megbeszélésekre, foglalkozásokra. Csupán a leányok­nak van egy kis szobájuk. Lőrincz Gyula beszélt a pajtások ötletességéről is. Elmondta, hogy például a VII. fiúosztályban az út­törők sportszakosztályokat létesítet­tek. (Sakk, labdarúgás, asztalitenisz stb.­ Egy-egy szakosztály vezetője az illető sportág legjobb fiatalja. Szép és kedves szokás az, hogy minden szombaton zászlólevonás van, ahol a rajtanácselnökök, őrsve­zetők elmondják az elmúlt hét ese­ményeit és jövőheti programjukat. Ezzel zárják a hetet és kezdik a pihenést, szórakozást. Beszélgetésünket csengetés szakí­totta meg. Tíz perc szünetet tartottak az iskolások. Az előbb még csendes folyosókat élénk zaj, gyermekkaca­gás futkározás töltötte be. Ekkor beszéltünk a pajtásokkal. Előbb a leányokat kérdeztük meg a VT­. b.-ben. — Sokkal színesebbek most a fog­lalkozások. Nálunk három őrs van, és minden héten rendezünk valamit. A múlt héten még táncdélutánt is rendeztünk, amelyen a fiúk zenekara játszott — mondja Keresztúri Kata­lin. Kiderült a beszélgetés során, hogy az osztályban három őrs van. Kézi­labdacsoportot állítottak össze és ver­senyeket rendeznek. Elhatározták, hogy az osztályban lev­ő vitrinszek­rényt megtöltik dísztárgyakkal, kézi­munkákkal. Igyekeznek szebbé tenni tantermüket Minden csütörtökön őrsi megbe­szélés van. Ott tervezik meg a jövő­heti programot A leányoknak saját őrsi szobájuk van. Erre igen büszkék. Bagoly Szabolcs rajtanácselnök is közbeszól. — Nálunk két őrs van. Most ter­vezzük, hogy számháborút rende­zünk a két őrs között. Pénteken a diákotthonos pajtásokkal játszunk barátságos labdarúgómérkőzést. Ren­dezünk kerékpártúrát is — mondja. Mindezekből látható, hogy a paj­tások nem hagyták el az úttörő mozgalmat, sőt szeretik és mivel színesebb, tar­talmasabb, őzt maguk is igyekeznek még kedvesebbé tenni. Mint azt az egyik tanuló megjegyezte: „most sokkal izgalmasabb és érdekesebb az úttörőélet.­’ Hamar eltelt a tíz perc szünet a be­szélgetéssel, folytatni kell a tanulást. Ismét elcsendesednek a folyosók, a tantermek. Amikor elbúcsúztunk a pajtásoktól, megígérték, hogy írnak,­­ megírják élményeiket a kirándulásokról, szám­háborúkról, a foglalkozásokról. Vár­juk leveleiteket pajtások. Kasnyik Judit A St!!Z£f)!(Gr) veszprémi vár és azt körülvevő egykori település leg­nagyobb része eltűnt az évszázadok viharaiban. Az egymást követő pusz­títások felbecsülhetetlen műtörténel­­mi és kulturális létesítményeket sem­misítettek meg. Sok pótolhatatlan érték ment tönkre, amiknek voltá­ról ma már csak a véletlen fennma­radt feljegyzésekből, vagy az árva romok szomorúan omladozó köveiből értesülünk. Így pusztult el 1276-ban Csák Péter garázdálkodása folytán az európai hírű főiskola a könyvtár­ral együtt, majd a török korban a már fejlett kultúrájú város egyházi és világi középületei lettek romokká, amikből ha intlván elő is kerül vala­mi a föld mélyéből, még mindig te­kintélyes rész rejtőzik a mohosodó kövek alatt. Egyik legnagyobb történelmi múl­tú városunk Veszprém, mégis, na­gyon kevés feltárt, gondozott mű­emléke van, a meglevők is omladoz­nak. Akik itt születtünk, itt nőttünk fel, köveivel együtt éltünk, történel­mét, évezredes életfolyását ismerjük, m­i tudjuk csak igazán megbecsülni azt, ami megvan, de... — és ez a de késztetett a cikksorozat megindí­tására — még jobban szeretnénk kö­zel hozni a ma emberéhez azokat az emlékeket, amik ma is a föld mélyé­ben vannak. — Mert vannak! A múltat erősen megszégyenítő mai ■történelmi hagyomány­gyűjtés, mű­emlékvédelem, műtörténelmi és mű­emléki kiadványsorozatok megjelené­se, összehasonlítások az egyes kiad­ványok adatai között, gondolkozás­ra késztet, őszintén meg kell mon­danunk, hogy a régibb és közelmúlt­ban is, csak nagyon kevés történt Veszprémben, ami a meglevő törté­nelmi emlékek gondozását tűzte cé­lul. Erre hivatott kulturális intézmé­nyünk, a múzeum, mintha a nagy alapító gondolatától is eltávolodott volna, vajmi keveset tett az utóbbi két évtizedben. Középkori, a föld alatt még fellelhető anyag feltárásá­ra még csak nem is gondolt senki. A legutolsó ilyen irányú munka har­minc évvel ezelőtt volt a Séd völ­gyében, a görög kolostor körüli ása­tással egybekapcsolt térkiképzése az akkori városvezetőnek. Amikor egy város karakterében ke­ressük, vagy szeretnénk megvalósí­tani az ifjúsági élet tartalmasabbá té­telét,, szeretnénk szebb, romantiku­sabb iskolai életet teremteni Vesz­prémben is­ — a középiskolákban épp úgy, mint az egyetemi ifjúság körében —, nagyrészt rajtunk múlik, hogy annak egyik módját a helyi történelmi emlékek, érdekességek fel­tárásával is megtaláljuk. A jó kezdeményezéseket érde­mes követni. Két újságcikkem van és néha-néha megnézem azokat elgondolkozva. Egyik régebbi, a másik egész friss, de mindkettőben ugyanaz a probléma: az ifjúság foglalkoztatása a történel­mi emlékek kutatásában felmérhetet­len pedagógiai és művelődéstörténel­mi értéket rejt magában. A már sok­­­szor kézbe vett régebbi cikk címe is izgató: Feltárulnak, a győri kazama­ták titkai. A rövid híradás szövege még inkább érdekes, ideiktatom, la­hin lelkesítő hatású lesz: „A mintegy 400 éves győri vár kazamatáinak titkait a mai napig sem ismerik. A régészek csak annyit tud­tak megállapítani, hogy a földalatti folyosók szerteágaznak, a vár mel­letti utcák alatt is. Most a győri DISZ-bizottság kezdeményezésére a város fiataljai hozzákezdenek a vár kazamatáinak feltárásához. A 401-es iparitanuló intézetből több mint szá­zan jelentkeztek kutató munkára. A gyárak ifjúmunkásai is részt vállal­nak a kazamaták feltárásában. Az úttörőház régészeti szakköre is csat­lakozott a DISZ felhívásához. Négy­száz év után a Győr-városi fiatalok feltárják a sok titkot őrző vár kaza­matáit.” A másik cikket is érdemes meg­szívlelni. Alig néhány napja került ki a nyomdából. Címe: Az egri párt­­szervezet és a pedagógusok. Ebben is hasonló probléma kerül elő mai vetületben. A megbolygatott ifjúsági élet elmélyültebbé tételére vetődik fel: ... „milyen jó lenne például be­kapcsolni az egri vár feltárásába a diákokat... a vár ötezerre­éteres sza­kasza még nincs feltárva, három emelet mélységben A „feltáruló", de még a föld mé­lyében rejtőző „kazamaták titkai,s helyi — veszprémi viszonylatban sem mindenkor alaptalanok. A már­­már feledésbe merülő régi érdekes le­­gendák sok-sok veszprémit foglalkoz­tattak generációkon keresztül. A he­lyi néphagyomány kifejezésével élve, a „vörös barátok” körüli szájhagyo­mány egyik legérdekesebb típuspél­dája az idők sodrában rombadőlt egykori épületek történelmét fenn­tartó népies mondáknak, amikben mindig van kihámozható lényeg. De a múlt romantikáját őrző „öregek“ lassan kihalnak, a mesék ködbe vesz­nek, vagy végleg feledésbe merülnek. Keressünk mi is! Indítsuk meg a történelmi hagyo­mány­gyűjtés érdekes mozgalmát, mely a helyi népi legendákat a már csak torz formájában összeszedhető „csacska meséket“ nem mindig mi­nősíti kificamodott népfantáziának, hanem a meseszerűség valószínű ké­peiből próbál elérhető adatszerűség­re következtetni. Ha a kép kialakul, még ha romantikából tevődik is ösz­­sze, vonzó lesz, érdeklődést kelt, és majd a mögötte tudományt is kere­ső hozzáértő szakszerűség a helyes irányítást reális mederbe terelheti. Ez lesz a mi feladatunk. Ha cé­lunkat helyesen látjuk, ha az ifjú­ságnak a szép felé törekvését egy területen tartalmas romantikával meg tudjuk tölteni, akkor megértjük azt is, hogy bizonyos évjáratokban a vállalk­ozó szellem talán meggondolat­lanságra is ragadja a fiatalságot, de jól irányított nevelés ezt is megelőz­heti. Messze mutatna annak taglalá­sa, hogy milyen kimeríthetetlen pe­dagógiai kincsesbánya a középiskolai és egyetemi ifjúság, csak azt a bi­zonyos sokat emlegetett „tartalmát‘‘ kapja meg azoktól, akiktől — csa­lád, nevelői — joggal várhatja. Mivel elsődleges célom nem a tör­ténelmi emlékek kutatásával járó pedagógiai értékelés kielemzése, ha­nem a veszprémi történelmi emlékek kutatásába a­ helyi középiskolai ál egyetemi ifjúság bekapcsolási tehető­­sége, illetőleg a további munkaterü­let felvázolása, hadd utaljak itt arra, hogy mindkét területen van már gyakorlatom. Éppen a múlt emlékei­nek kutatásából áradó romantikus ti­tokzatosság felé vonzódás, az érde­kesség, a nagy várakozásokra válasz­adás, majd a keresés, a vágy az is­meretlen felé; olyan energia lekötése az ifjúságnak, aminél hálásabb mun­­kakört még nem töltöttem, be. Vé­geztem diákokkal ásatást, kutattam lelkes egyetemistáimmal tudós Gu­­theil professzor útmutatása alapján Sigray egykori rejtekhelye, majd a magam nyomozása alapján a várból levezető középkori alagút egyik sza­kasza után, mindk­ét eset arról győ­zött meg, a küzdelmet nem szabad feladni. Valaki még azzal vádolhatna, hogy ismételten elvi területre tévedtem* de hol vannak azok az „emlékek”* amiket kutatni kell. A továbbiak során »****» *é veimet rendszerezve felsorakoztatni és rámutatni a gondolat lényegére, amit a címmel óhajtottam kifejezni. Próbáljunk adósságot törleszteni a veszprémi helytörténet-írás anyagá­ban, kíséreljünk meg választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a tar­domány mai eszközeivel megközelít­­hetők, ahol a néphagyománynak ko­moly jelentősége lehet, próbáljuk va­lósággá átformálni városunk közép­kori és törökkori történelme körü­li népies hagyományokat és mondákét, hozzáadva a meglevő tényeket. Hungler József, az egyetemi kollégium igazgatója» (Folytatjuk.) Amivel Veszprém történetírói még adósak avOZti’ 4i lu\ Ai\ i |J i_ 1 \Ai*LO A pápai kult­úrház hírei A Pápai Jókai Kultúrház igazgató-­­­sága mellett működő ismeretterjesztő bizottság az érdeklődők és a már be­iratkozottak részére vasárnap délután­­ 4 órakor ünnepélyes keretek között a Járási kultúrházban nyitja meg a varrászati, szabászati, bébi és gyer-­ mekruhakészítési, valamint a főzési­­ és cukrászati tanfolyamokat. Az ismeretterjesztő bizottság a kul­­túrház keretén belül ezenkívül orosz, s angol, német és francia nyelvtanfo-­­lyamokat is indít. Vasárnap ugyan­csak délután 4 órakor indítják be a német és angol nyelvtanfolyamokat. Ezenkívül különböző mezőgazdasági tanfolyamokat is szerveznek. Például a házi kertek gazdaságossága címmel, mely a konyhakertészettel és gyü­mölcstermesztéssel foglalkozik. Terv­be vették továbbá baromfi, nyúl és sertéstenyésztési, valamint horgász tanfolyam megszervezését. ÁPRILIS írta: Tóth Árpád Április, ó Április, Minden csínyre friss! Faun-bokájú, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül a szemét, Levegőbe parazsat Hintegetsz és darazsat, ' Illatot s zenét! Némely ingó és 'ügyes Ág végére már Küldöd■ kússzék az ügyes Katicabogár, Mint árbocra egy piros, Pettyes zubbonyú, Fürge lábú és csinos Kis matrózfiú! Kémleli a láthatárt: Mennyi fény! mi az? S zümmög zengő, napba zárt Szárnyakkal, tavasz! Szunnyad még a tél­ mező, Fáradt, vén paraszt, Fűszakálla csendbe nő, Megcibálod azt, Majd meg méznél illatosabb Szellófésűvel Fésülöd s szólsz: hé, de most Lomha szolga, fel! Szundikálás volt elég, Vár az új robot, Mit álmodtál, vén cseléd, Krumplit vagy zabot? S reszket s kacag a liget. Cserje meg bozót, Gyenge bőrű testüket Úgy csiklandozod, Minden erdő egy bolond Hejehuja-hely, Nincsen még sehol se lomb. Csak virágkehely: Izzad meg a levelek Vajúdó rügye, S a szirom már lepereg: Csókos szél vigye... S átsuhansz a városon, Bérházak felett, Felragyog sugároson Sok vak emelet: Reszkető, bíbor varázs Vén kémény fala, Lángszemszínű kék parázs A szelíd pala. Mély, sötét udvar felett Négyszögü egen, Táncos lábad emeled, Mint halk szőnyegen. S padlásablakot, kié­rt Sarkon fordulót, Villogtatsz, mint veresWWK Pajkos nebulók: Zsupsz! a földre hull­t S­im a szenny al/Sl Nyütt hang­ár, tón m saegént Por maga dalol? Vak lap-árus: eleve* Bús utcaszemét, Sütkérez a melegen S nyitja holt szemét. h ! Április, 6 Április! , Míg tánccal suhansz,­­ Látogass meg engem is. Víg, örök suhanc, Hisz egy régi kikelet Furcsa reggelén Együtt érkeztem veled Földi útra én: Szólt arany szimfónia Napfény - húrokon, S bölcsőmnél te, fény fin Álltál, víg rokon! Április-testvérem, Ól Hol van az a kor? Ifjúságom hervadó Kankalin - csokor, Elpártoltam tőled én. Nem veszed zokon? Hej, beteg s fanyar legény A régi rokon, Ha a tavaszt élvezi. Nézvén langy egét, Bánatát is felveszi, Mint szemüvegét,Mi Április, 6 Április, Simogass, vezess! Hadd legyek ma újra f&x Jó öcséd, kezes, Hadd feküdjem tarka jók Alján inni fényt, Míg arcomba szöcske vág Zöld parittyaként, Míg szememre patyolat Szirom lengve jön, S kis selyem-sátra cáaH Megbúvik e könny... ó, tán akkor, nóg a méz-' Színű nap lehull. Bordám közül a nehéz Szív is elgurul, Imbolyog még, menni fél ! Majd gyáván, sután, Bíbor labda, útra két Tűnő nap után, Táncol, ugrik fellebeg, Enyhén száll tova, Felfogják a jellegek S nem fáj már soha. 1951. március 1.

Next