Középdunántúli Napló, 1957. április (1. évfolyam, 79-101. szám)

1957-04-02 / 79. szám

4 A zirci szimfonikus zenekar hangversenye Az elmúlt vasárnap, március 24-én tartotta meg a zirci szim­fonikus zenekar az ottani kultúr­­ház nagytermében ezidei első hangversenyét A hangversenyt a zenekar Of­fenbach „Orpheus az alvilágban“ című műve remek nyitányával vezette be, majd Puccini Pillan­gókisasszony operájából adott elő részleteket. Ezek után a könnyebb zene következett: Strauss János keringőt Vecsey Valse Triste je és a hangverseny befejezéséül, rész­letek Kacsóh Pongrác János vi­téz című daljátékából. Mint vendég, Éber Pálma ope­raénekesnő és a Veszprémi Ál­lami Zeneiskola két kitűnő taná­ra: Káté István hegedűtanár és Mihálkovics János csellótanár szerepeltek, ami nagyban emelte a hangverseny érdekességét. Éber Pálma Rossini „Sevillai borbély“ című operájából Rosina áriáját és Csajkovszki­ „Spanyol­ táncát“ szárnyaló szoprán hangján igaz művészettel szólaltatta meg, a szünet után pedig a Csárdáski­­rálynő Silvia belépőjével szűnni nem akaró tapsot kapott, amelyet azután a Pillangókisasszony nagy áriájának eléneklésével hálált meg. A másik szólista, Mihálko­­vics János meleg tónussal és bensőséges érzéssel adta elő gor­­donkáján Schumann örökszépsé­gű „Ábrándozását“, a zenekar , kísérete mellett. A zenekart Békeffi Antal kar­mester vezényelte kitűnő hozzá­értéssel és fiatalos temperamen­tummal. A termet zsúfolásig megtöltő közönség „zenekarát és karmesterét“ minden szám elő­adása után lelkesen ünnepelte. „Zenekarát“, mivel a zirci kö­zönség átérezve a sok nehézség­gel létrehozott zenekar kulturá­lis fontosságát, azt a magáénak tekinti és komoly áldozatokat hoz fejlődése érdekében. A hangverseny után a zenekar tagjai és a közönség egy része a Patkó vendéglőt kereste fel és ott jó bor mellett, tovább folyt a hangverseny szépségeinek és a jövő terveinek megbeszélése, amit gyakran megszakított Bé­keffi karmesternek, a zenekar fáradhatatlan vezetőjének és to­­vább­fejlesztőjének, valamint Tóth Dezsőnek, a kultúrügyek irányítójának lelkes éltetése. Úgy hírlik, hogy a zirci szim­fonikusok még a tavasz folya­mán Veszprémbe is ellátogatnak és ezzel megteszik az első lépést abban az irányban, hogy megyénk zenekarai egymással szorosabb érintkezésbe kerüljenek, ami ze­nekultúránk fejlődését nagyban elősegítené. Röptében készült filmfelvétel Egy francia ejtőernyős fémopera­­tőr felvételt készített zuhanó társá­ról, akivel együtt­ ugrott ki 3000 mé­ter magasban, s az út jórészét sza­badesésben tették meg. A valóban rendkívüli film felvétele még egy egész percig sem tartott, s közben elérték az óránkénti 200 km-es se­bességet is. A felvételt készítő Andre Suire a sajtó képviselőinek beszámolt az egészen újszerű filmfelvétel körülmé­nyeiről. Bátorság és gyors reflexek dolga az egész. A repülő-filmriporter sapkájához erősítve visel két, egy­szerre működő felvevőgépet, amelye­ket a mellkasán elhelyezett szerke­zénél működtet, így két keze szaba­don marad, ami elengedhetetlen a levegőben való mozgáshoz, amikor közeledni vagy távolodni akar társá­tól. A kar- és lábmozdulatokkal gyor­síthatja, vagy lassíthatja esését, így eléri, hogy társa mindig a gép látó­körében maradjon. „Az esés így valóságos kecses légi baletté válik, — mondja Luire — csak az veszély fenyeget, hogy az ember megfeledkezik az időről. Pe­dig 3000 méterről a földszínéig csak egy perc az út.4’ A Luire­ által felvett filmnek nem­csak sport -vonatkozásban van nagy jelentősége, hanem sok értékes tanul­ság vonható le belőle az eséskor ke­letkező deformációk tanulmányozásá­ra, valamint annak megállapítására, melyek a legalkalmasabb mozdulatok az ejtőernyő célszerű kioldására. is. A CIKK ELSŐ RÉSZÉBEN felvetett gondolat további bonyolítá­sa lenne, hogy a tudomány mai ered­ményeiből felhasználható tények al­kalmazásával rávilágítsak a veszpré­mi történelmi emlékek gyűjtésének fontosságára, illetőleg a kutatási lehe­tőségek megteremtésének területére. Mindaz, amit a helyi naphagyo­­mányra célozva, előző cikkemben em­lítettem,­­ komoly feltevés­en alapszik Egy-egy középkori, vagy a török idő­ket átélt omladozó várunk, amiből a Habsburg elnyomás a még meglevő részeket is elpusztította, romjaiban, vagy azok hiányában a domborodó földhányás alatt gyakran felbecsülhe­tetlen műtörténelmi értékeket rejtett az azóta elmúlt két évszázad alatt. C­sak a közelmúlt néhány nagy ása­tására szeretnék utalni. A budai vár­nak középkori részeit több évszáza­dos kutatás sem tudta felszínre hoz­ni A második világháború pusztítá­sának kellett jönni, hogy teljes for­­májúidban kibontakozzanak a Zsig­­mond—Mátyás-kori építkezések alap­falai sok szép belső résszel. Hasonló a helyzet Vise­grád feltárásánál is. A lankás dombba fiat megnyitásaival szinte világhírű műemlék lett ismert­­té. Azonban legjellegzetesebb típus­­példája a már feledésbe merült kö­­zépkori vár­rész kiemelésének a hu­szas, harmincas években az esztergo­mi királyi palota feltárása, egy egész domboldal eltávolítása után. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindegyiket láttam, az utóbbi lefo­lyását pedig éveken át szemlélhet­tem. A tudós kutatónak, Leopold Antalnak, sok-sok társadalmi aka­dályt, előítéletet kellett elhárítania, mire a gondolat, megvalósulása mű­­történelmi szakirodalmunk számaira a legértékesebb magyar anyag egyi­két adta. KOZEPUU NAM'D LI NAFLO 1957. április 1 K­ILI IROTTIWMAISK ÉS AZ IFJÚSÁG KULTURÁLIS NEVELÉSE Ha az elmúlt időszak intézkedéseit nézzük, megállapíthatjuk, hogy szám­talan rendelkezés és határozat szüle­tett a felsőbb szervek részéről, ugyan­akkor a megyei és járási szerveknél is, mely azt célozta, hogy az ifjúság és a kultúrotthonok között szoros kap­csolat alakuljon ki. Az ifjúság kultu­rális nevelése területén értünk el ugyan eredményeket, azonban sok még a megoldatlan probléma a kultúrotthonok és az ifjúság közötti kapcsolat kialakítása területén. Az októberi események következté­ben az ifjúsági mozgalomban új helyzet állott elő A parasztifjúság az EPOSZ szervezetbe tömörül. A megye területén sorra alakulnak az EPOSZ szervezetek és mind jobban bekapcsolódnak a kai túrotthon­ok munkájába. A megyei tanács műve­lődési osztálya ennek megfelelően — segítve az ifjúság demokratikus és szocialista törekvéseit — szükségesnek látta, hogy az EPOSZ megyei szer­vező bizottságával közös intézkedés­ben biztosítsa az ifjúság kulturális nevelésének feltételeit. Szeretnénk, ha a közös határozat elősegítené a kul­­túrotthonok és az EPOSZ szerveze­tek közötti szoros kapcsolat elmélyí­tését. Mire törekszik az EPOSZ szer­vezet? Arra, hogy szervezetbe tö­mörítse a parasztfiatalságot, melynek az a célja, hogy tisztaerkölcsű, be­csületes, szorgalmas parasztifjúságot neveljen. Az EPOSZ-t ebben a tö­rekvésében mind az állami szer­veknek, pártnak, mind a tömeg- és társadalmi szerveknek segíteni kell. Továbbá segítséget kell nyújtani a pedagógusoknak, akik a községekben részt vesznek az iskolás gyermekek lelki életének formálása mellett az ifjúság oktató-nevelő munkájában is. Osztályunk a közös határozat alap­ján odahat, hogy a kultúrotthonok teljes felszerelésükkel az EPOSZ ren­delkezésére álljanak. Elsősorban az ifjúságnak kell helyet biztosítani a kultúrotthonban, azért, hogy ott élje szervezeti és kulturális életét Az új­jászervezésre kerülő kultúrotthon vá­lasztmánya bevonja a programjának­­ kialakításába az EPOSZ szervezetet­ — az ifjúság kulturális igényeinek­­ kielégítésével kapcsolatban — mivel eddig is a falu fiatalsága biztosítot­ta a kultúrotthon belső életét. — Helyesnek tartjuk, hogy az EPOSZ vezetőségének egyik tagja legyen a kultúrotthon igazgató helyettese. Az ifjúsággal való foglalkozás mellett a kultúrotthon nem mond le a falu fel­nőtt lakosságának a kulturális neve­léséről sem. Éppen ezért a kultúrott­hon az EPOSZ szervezettel együtt­működve arra törekedjen, hogy a falu egészére kiterjedjen a kulturális nevelő munka. Ebben a munkában a falu fiatalsága, mint „törzsgárda” szerepel. Helyesnek tartjuk, hgy ahol meg­alakult­sagi­ megalakulásra vár az EPOSZ, a pedagógusok, a mezőgaz­dasági szakemberek, sportaktívák, kultúmu­nkások legyenek tanácsadói a szervezetnek. Helyes, ha az emlí­tett személyek rendes, vagy tisztelet­beli tagjai a szervezetnek, illetve a vezetőségnek. Miután a kultúrotthon teljes fel­szereléssel az EPOSZ fiatalság ren­delkezésére áll, szükséges, hogy az EPOSZ is segítse a kultúrotthont rendjének, felszerelésének megőrzésé­ben. A fiatalság tekintse magáénak a kultúrotthont és annak felszereléseit. Éppen ezért vegye ki részét, fenntar­tási gondjaiból is. Bevételeit ossza meg a kultúrotthonnal, mivel a kul­túrotthon fenntartásához közös tár­sadalmi erőfeszítésre van szükség. Abban a községben, ahol kultúrott­hon nincs és az EPOSZ szervezet sem bír otthonnal, ott a népművelési ügyvezetővel egyetértésben kérjék a községi tanács végrehajtó bizottsága és a pártszervezet segítségét, hogy az ifjúság barátságos otthonhoz jusson. Tudomására kell hoznunk a tömeg­es társadalmi szerveknek, hogy a községi kultúrotthonokat senkinek sem adjuk át tulajdonjogilag. A kul­túrotthon népi demokratikus rend­szerünk szocialista vívmánya, az meg nem semmisíthető. Továbbra is ál­lami felügyelet alatt működő intéz­mény marad a tanácsok kezelésében. A megyei tanács művelődésügyi osztálya felkéri a kultúrotthon veze­tőket, népművelési ügyvezetőket, minden kulturális és sportmunkával foglalkozó szakembert, az ifjúsági ve­zető fiatalokat, hogy az ifjúság kul­turális nevelésével kapcsolatban, a kultúrotthonok és az ifjúság közötti kapcsolat kiaalakítása érdekében, ja­vaslataikat, elgondolásaikat a sajtó útján levélben juttassák el hozzánk. Örömmel vesszünk minden olyan ja­vaslatot, mely elősegíti az EPOSZ és a kultúrotthonok közötti szoros együttműködést. A megszülető közös határozattal az a célunk, hogy az ifjúságnak se­gítséget adjunk az alkotó munkához és helyes irányban induljanak el az új úton. Magyarszéki József m­űvelődésügyi előadó. Csehszlovák kultúregyüttes megyénkben Az MSZMP megyei intéző bizottságának meghívására április 6- án és 7-én Csehszlovákiából csallóközi magyar kultúregyüttes érkezik Veszprémbe. A 150 tagú együttes,­­ amelynek tagjai fizi­kai és szellemi dolgozók, s akik munkaidejük után folytatnak kulturális tevékenységet,­­ színes, érdekes összeállítású, magas színvonalú műsorral lép fel 6-án az SZMT székházban. A 6-án 16 órakor és 19 órakor kezdődő két műsort a veszprémi üzemek dol­gozóinak szánják, akik hatforintos egységárban igényelhetik je­gyeiket az üzemi kultúrfelelősöknél. A kultúrfelelősök április 1-én és 2-án vehetik át az igényelt jegyeket az SZMT székházban. Az MSZMP és KISZ ajkai szervezeteinek meghívására április 7- én a csehszlovák kultúregyüttes Ajkán vendégszerepel. Amivel Veszprém történetírói még adósak A történelmi valószínűsítésnek is nagy szerepe van. Amikor derít I.. Eger műemlékei c. könyve megjelent, és belelapoztam, fájó szívvel nézeget­tem az egri vár gyönyörű kazama­táit, hatalmas folyosó rendszerét, a föld mélyéből szinte elővarázsolt fa­lakat, önkéntelenül tolul fel a kérdés: Hova lettek mindezek Veszprémben? Mert, hogy volt a veszprémi vár­nak is földalatti erődrendszere, el­vezető alagutakkal, a várból kivezető titkos folyosókkal, az egy pillanatra sem kétséges. Ha még hozzákapcso­lom a várkérz szerepét is, mely ab­ban áll, hogy a középkori és török­kori váraknál a kertből elég gyakran oldalkivezető titkos folyosókon lehe­tett közlekedni a szinteken az ellen­ség elől, esetleg ki is menekülni a várból: a titokzatosság történelmi valószerűséggel telítődik, a fantázia köthető lesz, elérhető, valószerűs anyagot kereshetünk. MIVEL JELENLEG VESZ­PRÉMBEN a középkori és török­­kori vár kazamatáiból és folyosóiból semmi sem ismerős, jogosan feltehető a kérdés, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem volt. Nem tudok egyetér­teni a vár dolomit szikláira hivatko­zókkal sem. Szerintem volt, de a tö­rök kivonulása utáni romeltakarí­tás” és a II. századi barokk építés részben megsemmisítette, részben törmelékkel feltöltötte azokat. Igen jól bizonyítaná állításomat a vár nyugati felén levő épületeinek pincéi­ről készítendő pontos szintrajz, amely a pincéi­ egymásmellettiségéből, egy­másba kapcsolódásából adja­ meg az igenlő választ. A keleti oldal, a volt várkapu köz­vetlen környékén kapcsolódott be a földalatti védelembe. Ennek tárgyi bizonyítéka, ezen az oldalon levő egyik ház udvari (nem épület alatti!), jellegzetesen hosszúkás, lőrésszerű ab­lakokkal ellátott pincéje, amely egy a s­árbástya mögött húzódó egykori várfolyosó maradványa. A vastag fa­lak még inkább bizonyítanak. A vár északkeleti sarkán levő egyik épület udvarán — vagy harminc év­vel ezelőtt — favágás közben, a fa­vágó ámulatára, a tuskó az ütéstől a fejszével együtt „eltűnt egy mély­­ségben“. A háztulajdonos sietve fe­dezte be a tátongó sötét nyílást, talán kellemetlen lett volna udvarában a ..turkálás". .4 favágó, akivel az eset megtörtént ,még él, tőle hallottam. .4 népfanntáziában élő veszprémi vár­alagút, a várból levezető titkos folyosó problémája nem alaptalan, sőt, h­ogy a hiteles történelmi kuta­tással hogyan találkozik, arra legfőbb bizonyíték az engemet is évek óta foglalkoztató ..alagút szérdés“. Diák­korom óta sokszor hallottam emleget­ni. Mivel igen fantasztikusnak tűnt, no meg a tudomány művelői is mo­solyogtak a kérdésen, én is napirend­re tértem felette, a helyi népi legen­da egyik érdekességének tartottam. A fentebb már említett helyi né­pies történelmi hagyományból eredő ,,vörös barátok'* meséje — akik a Séd völgyében a görög kolostor he­lyén laktak és az „alagúton“ közle­kedtek a várral és a vár alatti másik kolostorral, — és a vele párhuzamo­san felbukkanó legenda elem, az alagút kérdése, visszatérő közös ref­rénként élt nemzedékeken át, de senki sem merte sem felvenni, sem taglalni. Ki tudja miért? Hadd utal­jak itt arra az irodalomtudományi problémára, amely lezárt kérdésnek tartja a népmesei elemek valószínűsí­tését. H Hadd állítsam a veszprémi föld szeretetéről ihletve, hogy sokan, na­gyon sokat hallottam a népies mesét és éppen ezért szeretnek vele úgy szembe nézni, hogy valami fény de­rüljön az évszázados legendára. HIVATALOS épületvizsgálatot végzők hívták fel a figyelmemet, hogy a vár alatti utca egyik házának pincéjében látható a ,,várból levezető folyosó" egy elfalazott szakasza. Kö­zelebbről megnézve, a pinceboltozat hatalmas íve, a pillér és a fal talál­kozásának kiszélesedése, nem egy­szerű családi pincére enged követ­keztetni. A kérdés engem sem ha­gyott nyugodni. Megkerestem az egykori, — negyven év előtti — ház­­tulajdonos még élő feleségét, aki készségesen mesélte, hogy a pince furcsa legendájáról tud: kijárata volt a várhegy és a Séd felé, az ura jakáz­tatta be, mert inasai oda szoktak bebújni, amiért a mester nagyon ha­ragudott. Az özvegy arra is emlék­szik pontosan, hogy különböző kő­­korsókat hoztak ki a járatokból, ami­ken — hallomása szerint, — messze bemerészkedtek az inasok, sőt azt mondták: fel lehet menni a várba. A kihozott korsók később — sajnos el­pusztultak. Tegyük fel, hogy mindez helyi le­genda, népi fantázia, valótlan m­use­­lla azonban fellapozzuk Ádán Iván könyvét, a várban 1910-ben végzett ásatásokról, ennek az érdekes néptörténetnek tudományos folytatá­sát találjuk. A lelkiismeretes kutató történész a következőket írta: „1910. aug. 18-ikán .. . Mikor egy nagy lapos követ kifessítettek, sötét lyuk tátongott... A szakszerű meg­vizsgálás után .. . meggyőződtünk, hogy az egyik nyúlványa pincetorok­­szerű formában halad és távolodik déli irányban és, hogy inten a bol­tozat helybeli lapos nagy kőlapokból készült, tehát óriási horderővel ren­delkezik. Az üreget átvizsgáltuk, amennyiben a nagymennyiségű tör­melék és kődarab engedte... A ta­lált pinceszerű épületről még azt is tanuljuk, hogy a vár közepe nem sziklás... Most falazták be a régi várkutat, melynek felső kétméteres peremén kívül minden szikla. Ezek szerint az egész Szent­­áromság-tér fel­­töltésből származott, amit a réteges­­törmelék eléggé bizonyít is... A pincés üregben, a lejáró torok mel­lett, egy falmélyedésben találtunk hamuval és korsótöredékekkel meg­töltött agyagtálat. ..“ A KÉT ESEMÉNY időben és a körülmények szerint erősen azonos vonásokat mutat. De legérdekesebb ténye a mindkét helyen talált korsó, illetőleg korsó töredék. Csak keveset kell tovább következtetni, hogy a népi legenda és a valóság bizonyító erővé tegyen: a vár és vároldal azo­nos részeiből a titokzatos üregekből, sötét nyílásokból a pékinasok által kihozott, és a másik oldalon, de a tudomány eszközeivel feltárt korsó maradványok azonos forrásra enged­nek következtetni. A két hely talán valamikor mégis összefüggő, egységes folyosó rendszer volt, anából a vár­ban — Bíró Márton püspök szerint — később a káptalan egyik pincéje lett; a vár alatt pedig a későbbi te­lepülés­rész falazással szakaszokra osztva használta a kérdéses pincét, de a török korban egységesnek kel­lett lenni és ezt találták meg egyfe­lől a kiváncsi, kincset kereső pékina­sok, m­ásfelől a várban a teret ren­dező szakemberek 1910-ben. Mivel az utóbbiak nem hatoltak mélyebbre, előbbinél a latorságon örökké bosszank­odó pékmester a nyílás befalazásával tett posztot, a titok ismét bezárult, a legenda szö­vődött tovább. Hungler József (Befejező rész következik.)

Next