Középdunántúli Napló, 1957. október (1. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-01 / 231. szám
2 KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPIG A balatonfüredi történész kongresszus tapasztalatai Szeptember hó 19—21-ig Történész napokat rendeztek Balatonfüreden. Első alkalommal gyűltek össze az országos és a helyi kutatók közös értekezletre, hogy egymás kutatását érintő kérdéseiket megbeszéljék. Balatonfüredre nem első alkalommal hívtak össze értekezletre tudományos témákat megvitató szakembereket, de mindezideig ez az első megmozdulás, mely a történész szakembereket összefogta, pedig ilyen közös megbeszélések nélkül nem lehet elképzelni a helyes, átfogó és szakszerű helytörténeti és országos történeti kutatást. Az értekezletek széles érdeklődés mellett folytak. A résztvevők száma, továbbá az, hogy az országos és helyi szakemberek úgyszólván kivétel nélkül megjelentek, mutatják az értekezlet sikerét. A helyi történeti kutatáson túlmenő volt a kongresszus jelentőségű. Az országos és a helyi szakemberek találkoztak, de ugyanakkor eljöttek más vidékek helytörténeti kutatói, akár Fejér, akár Győr, vagy Somogy megyéből. Nemcsak a szomszédos területekről, de az ország távolabbi vidékeiről is, ugyanakkor külföldi résztvevők is voltak. Örömmel üdvözölhetjük ezt az új kezdeményezést, hiszen a kutatások csak úgy folyhatnak kellő alapossággal, ha mind szélesebb anyagot ismerünk, továbbá a kutatásnak különböző módszereit és bevált formáit láthatjuk és megvitathatjuk. A termékeny vitára azonban igen kevés idő adódott. Több esetben csak hivatalos hozzászólók szerepeltek és különösen a helyi kutatók észrevételei hiányoztak. Ez főleg rendezési hiányosságnak tudható be, hiszen az előadások a második és harmadik napon annyira elhúzódtak, hogy már nem is volt idő a kérdések részletesebb megvitatására. Ugyancsak hiányosságnak tűnik fel az időnként túl hosszú ideig tartó előadás. Természetesen legtöbb esetben ez az előadói fegyelem kérdése, melyet már a rendezőségnek befolyásolni igen nehéz. Mégis az előadásokat a jövőben úgy kell téma szerint csoportosítani, hogy a kellő arányosság az egyes témák jelentősége és terjedelme között megmaradjon. Az értekezletek fő célja az összefoglaló tanulmányok ismertetése volt. Ebben az esetben viszont a részleteredmények felsorolása túlságosan sok időt vesz igénybe. Ha az elhangzott előadásokon végigtekintünk, a változatos és sokfelé ádázó témákból területünk egységes történeti képe bontakozik ki. A Balaton partja a legősibb idők óta a jelentős emberi településeknek és az ezt kísérő történelmi eseményeknek színtere. Felvetődik a kérdés, vajon az előadások nem voltak-e témában túlságosan szétágaztak. Az értekezlet főleg az utolsó évtized történeti kutatásairól és ezeknek eredményeiről számolt be. Területünk történetírása hosszú múltra tekint vissza és természetes, hogy egy rövidebb időszak eredményei átfogóak lehetnek. Ugyanakkor pontosan kell látni, hogy a terület történetírása csak akkor haladhat előre, ha minél szélesebb, újabb és újabb anyagi és írásbeli emlékanyagra támaszkodik Az ilyen jellegű kutatások hosszú időt vesznek igénybe. Az értekezlet után nyugodtan meg lehet állapítani, hogy a történészek az utolsó évtized kutatásaiban jelentős eredményekre jutottak. Részleteredményeikkel hozzájárultak egyes főbb problémák eldöntéséhez. A római kori villakutatást az eltelt évtizedben végzett ásatások kiegészítő anyaggal gazdagították és hitelesítő ásatások újabb módszerekkel mutattak rá az eddig feltárt anyagok jellegzetességeire. A keszthelyi késő római és népvándorlási kérdésekre a döntő választ éppen a fenékpusztai és Keszthely környéki ásatások adták meg. Ezeknek az ásatásoknak alapján tudta az előadó a keszthelyi kultúra kérdését is tisztázni, a kultúrát elhatárolni és biztos helyét a népvándorlás-kor végében megjelölni. A nagyvázsonyi, a balatonszentgyörgyi Csillagvár és több más számos ásatás, valamint várvizsgálat tette lehetővé a balatoni várak XVI. századi történetének fokozottabb megértését. A külföldi látogatók megszervezése nem történt elég tervszerűen és a jövőben erre sokkal nagyobb súlyt kell fektetni. Ha voltak is hiányosságai a Történész napok rendezésének, mégis megállapítható, hogy ezek a hiányosságok az eredmények mellett eltörpülnek. Olyan kezdeményezések történtek, melyeknek tovább kell haladniok. Csak örömmel üdvözölhetjük, hogy évente megrendezik a Történész napokat, mert hasonló találkozókra feltétlenül szükség van. Sok tanulsággal zártuk le a Történész napokat azzal az elhatározással, hogy a jövő évi beszámolókat munkánkkal már most elősegítjük. Külön elismerés illeti meg a Megyei Tanács Népművelési Osztályát és kezdeményező, lelkes munkatársait, akik az előkészítés során sokszor leküzdhetetlennek látszó nehézségeket hidaltak át. Elismerés illeti a Történész napok technikai rendezőit is és a technikai kérdések lebonyolítóit áldozatos munkájukért. Dr. Szentléleky Tihamér. Karai Lajos Balatoni szonett — És a dombok énekelni kezdtek. És a porzó fényben, reszketeg tőkék közt meleg gyermekszemek mosolyával értek a gerezdek, s a hegyről döcögve szekereztek szomjas hordókkal lányok, kefék menyecskék, s pipázó öregek és szemükbe húzva színevesztett vén kalapjukat, mint ismeretlen, de ant dolgot, nézték a vizet lenn, s egy fiúcska volt csak oly kiváncsi, hogy leguggolt, bámulóa, kutatva, s tenyerében ujjongva mutatta: — Itt úszik a Napi Jaj, nézze bácsi! A Tóth Sándor képkiállítása Pápán Szinte elválaszthatatlan Pápa város képzőművészeti életétől ez a név. A Tóth Sándor neve. Most, 25 éves rajztanári működésének jubileuma alkalmából szerzett komoly művészi élményt a város dolgozóinak , azzal, hogy ez évi munkájának terméséből egy csokorra valót bemutatásra szánt a Járási Kultúrház kiállító termében. Művészi tanulmányokban és tapasztalatokban gazdag út áll az itt látható művek mögött. A Képzőművészeti Főiskoláról Glatz Oszkár és Rudnay Gyula nagynevű mesterek keze alól indult el a művész útja. Megismerési vágya elviszi a haza határain túlra, s Németország, Anglia, Franciaország lesz tanulmányainak színtere, hol kiállításokon számol be fiatalos harci kedvvel telített művészi munkásságáról. 1926-ban állít ki először a budapesti Műcsarnokban. 1933-ban gyűjteményes kiállításon mutatkozik be Budapesten. Műveiből a Fővárosi Képtár is gazdagítja grafikai anyagát, A. Tóth Sándor 25 éve rajztanár és a felszabadulás óta a Képzőművészeti Kör vezetője Pápán. A középiskolás, elsősorban a gimnáziumi rajztanítás ügyének fáradhatatlan harcosa. Nem egy tanítványa már mint országos hírű művész dicséri rajzpedagógiai munkásságát. 62 kiállított munkája közül 8 régi, a külföldi tanulmányutak emlékeként, inkább azonban a bemutatott anyag stílus-folytonosságának szemléltetésére szánva. A képek témában és előadásmódban egyaránt gazdag képzőművészeti kultúráltságról tanúskodnak, az aquarelltechnika és grafika magasfokú szintézisét adják. „Angliában" (1928) című aquarellja jó példa arra, hogy kis mérete ellenére is lehet egy kép meglepően nagy, Porp.színkultúrájával és kompozíciós felfogásával. Ez ifjúkori mű közelében találjuk a „Külváros“ címűt (1950), e kép aszketikus egyszerűséggel ábrázolt csendje valósággal drámai. Ebből az időből való a „Fázom“ című megrázó szociális tartalommal telített vászna. Sajnos ez itt több más hasonló feszültségű képpel együtt csak reprodukcióban látható. Kár, hogy nem jutott legalább ízelítőnek több ezekből a képekből a kiállításra. Fiatal hevületű konstruktív erő jellemzi e szóbanforgó műveket. Különben a konstruktívitás A. Tóth Sándor munkáinak — még a legintimebbnek is — sajátossága. Nagy festői lendülettel, szinte száguldó ecsetkezeléssel készültek legújabb képei. Frissek, üdék, hangulatosak, ugyanakkor mély érzéseket hordoznak. Témájukat a dolgozó ember életéből, a dunántúli táj szépségeiből meríti, meg kell állni a „Mosónő" című kép előtt. A visszafojtott színek mögött egy fáradságos, nehéz élet zajlik. József Attila jut eszünkbe. De milyen meggyőző a többi emberábrázolás is! Arcképei ragyogóan sugározzák a mélyről kielemzett karaktert, életet sugároznak. Előadásmódjuk biztos, könynyed. Az esti hangulatok szinte maradéktalan ábrázolását szemlélhetjük a „Naplemente után" és az „Este“ című aquarelleken. S mennyi komponáló erő van a „Kenesei magaspart" c. képen! A „Veszprém“ c. aquarell a művész franciaországi korszakára emlékeztet. Szívhez szólóan mély az „Öreghegy" festői költeménye. De sorra vehetnénk az összeset, hiszen felejthetetlen élményt nyújtanak. Röviden így jellemezhetnénk a kiállítás anyagát. A dinamikus és minden tekintetben artisztikus művek mögött lényegre törés, fiatalos lendületű erők. Minél többször állunk előttük, annál több mélységet fedezünk fel bennük. A. Tóth Sándor nagy művészi eredményei ellenére állandóan további utakat keres. Valóban nem is pihentetheti munkaeszközeit, mert hiszen alkotó tehetsége még nagyobb művészi feladatok megoldására kötelezi őt. "X THIERY ÁRPÁD: SZAMÁRVACSORA Bor került az asztalra. Apró habokkal gyöngyöző kadarka. A kövér csacsihúsra csúszott az ital, jól esett nyakonönteni. — Jó vacsora volt! — nyalogatta Lajoska a szája szélét. Lajoska éppen újabb bókkal akarta elismerését kifejezni, amikor Kántor Gyula felesége a szobába lépett. Csendesen betette maga mögött azajtót, és szótlanul megállt. Arca sápadt volt. Szája idegesen megrándult, mintha a sírás remegtette volna, és merev, fagyos pillantásokkal méregette a borozgató férfiakat. A társaság annyira belemerült a poharak töltögetésébe, hogy észre sem vették az asszonyt. Kántor Gyula látta meg először, és boszszusan megrebbent a homlokán a bőr, mert nem szerette, ha az asszony ilyenkor is körülötte okvetetlenkedett. — Mi a baj fulcsa? — kérdezte meghökkenve. — Azt hiszem a víz... — szólt rekedten az asszony. — Kinn jártam az istállóban. Úgy hallom, a faluban félreverik a harangot ... Biztosan a víz... A gátat szakítja ... Jó lenne, ha mennének — nyöszörögte, és a szeméből kinyomta a hidegséget az ijedelem. — Hova mennénk,te? —• horkant fel Kántor Gyula. — A gátra. Vagy a faluba legalább szétnézni. A többiek bambán, értelmetlenül bámulták az asszonyt. A mámor már az agyukra kúszott. Annyira, hogy Lajoska, ha tágranyitotta a Szemét, két Lelkes kulcsát látott. Csupán Kerekes fogta fel az események valóságos értelmét. — Én megyek, — szólt csendesen. — Engem azóta a rendőrök keresnek. — Micsoda? — döbbent meg Kántor Gyula. — Ide ugyan ne tegyék be magáért a lábukat! — Majd megkérdik, hogy beengedjük-e őket? Mi? Hehehe ... — nyihogott a jegyző. — Hová is menne? — A faluba Gyura bácsi. — Megbolondult? Kinek mentené a falut? Azoknak, akik elveszik tőlünk? — és haragosan villant a szeme. — Nem jön ide a víz! — rikkantott Lajoska. — De a detektív igen — vetette oda Kerekes félvállról, és a kalapja után nyúlt. Erre a többiek is felugráltak. A szódás a jegyző mellé állt és súlyos kezeit a vállára tette. Kerekes szemmel láthatóan megrogggyant, alatta. — Ne menjék sehová jegyző úr... Késő — mondta, és hunyorított a szemével. Kerekes egy pillanatig nem tudta, hogy a borospohárra-e, vagy az ő szemébe. — Maradjon csak, — folytatta Antal. — Maga már úgyis hiába menne. Néhány évvel lekésett. Ezt én mondom, a szódás ... Maradjon, majd kimentjük. Majd azt mondjuk, annyit evett, hogy belebetegedett..., vagy valami mást mondunk. ... ha lehet. De mégis mennének inkább — kottyantott bele az asszony. — Ki tudja, még baj is lenne belőle. — Ugyan mi baj? — vigyorgott Kántor Gyula. — Legfeljebb megtanulnak úszni... egyesek ... nem is árt nekik, mert amint hallom, május elsején nagyon kiabáltak... hát legalább elmegy a hangjuk. Mit védjünk a víz elől? Kiét? Kántor Gyula mindjobban nekihevült. — Ha ma a víz nem, akkor holnap az állam. Annak védelmezzek? . .. Annak csorogjon a verejtékem?... — dörmögte, azután kissé lecsendesedve a felesége felé fordult. — Te meg nézz a dolgod után a konyhába ... Ha kedved tartja, hallgasd a harangszót, akár reggelig is ... (Folytatjuk.) Kicsint 1898 október elsején adták át a forgalomnak a Vaskaput. Az Al-Duna szabályozására szükség volt, mert a keleti és nyugati államok összekötése szempontjából rendkívül fontos vonalat jelentett. Ez a szakasz minden tekintetben rendkívül változatos volt. A 2 kilométer széles medret úgyszólván átmenet nélkül 200 méter keskeny szorulatok váltották fel. A mélységek kisvíznél 50 centiméter és 50 méter határok közt váltakoztak. Széchenyi István gróf életének legfőbb céljává tette a Vaskapu szabályozását. A végleges tervek kidolgozásával a közmunka- és közlekedésügyi miniszter Wallandt Ernő országos középítési felügyelőt bízta meg 1883-ban. A munkát 1890 szeptember 15-én kezdték osztrák, magyar és szerb képviselők jelenlétében. 1898. szeptemberében fejezték be és a forgalomnak 1898 október 1-én adták át. Sarvalyi séta A széles erdei úton negyedórás gyaloglás után megállunk egy kis pihenőre. Fölöttünk, a fák koronája között hangyaszorgalommal közlekednek a bazaltszállító csillék, s a feszülő kötelek az élet zaját hozzák be a csönd és a nyugalom világába. S mégis jó itt ez a pihenés. Mégis szép itt ez a világ! És így jó, így szép. Nekivágunk a kapaszkodónak, s fönt a tetőn, mikor úgy érezzük, mélyen bent vagyunk már, ismét a való élet egy csöppnyi idillje fogad. Kis erdészház mellett visz az utunk, s a láncra kötött komondor barátságos csaholással jelez bennünket. Még néhány lépés, és mintha megérkeztünk volna. Hosszú vályúkban csorog előttünk a híres sarvalyi forrás üdítő vize. Idősebb favágó hasal neki az egyiknek, nagyot iszik, megtörli verejtékes homlokát, aztán megy vissza a fűrész mellé. Mi is utána csinálnák, ha a kis tábla nem figyelmeztetne a vályúk vízének szennyeződésére és ártalmasságára. A vízfolyás ellenirányába indulunk. Kanyargós kis ösvény vezet a nemrég épített halastóhoz. A forrás vízét — az elmosódott latin nyelvű felirat tanúsága szerint — már a rómaiak is használták. A sűrűn elszórt turistajelzések a templomromokhoz vezetnek, amely körül szabályos házak falmaradványait készül befedni a sárgán hulló falevél. Régészeink török-korabeli település színhelyére esküsznek itt. Higgyünk nekik és áldozzunk egy percet a csöndben pihenő múltnak... Szép ez a vidék, az ember szűrésén időz errefelé. Időközben újra hallik a csillecsikorgás, amely meg is téveszthet a tájékozódásban. Ez már Uzsabányáról keveredik erre, s a visszaút ellenkező irányba vezet. Menjünk csak azon, elég volt egy délutánra, ősz van, őszi este. És a sarvalyi fákról is menthetetlenül lesápadnak a levelek. Egerszegi Ferenc, őszi kirándulások színhelyéül csodálatos színeivel kínálja magát a sarvalyi erdő. Sümeget elhagyva, évszázados hársak köszöntenek az útmentén, s alig egy kiáltásnyira Erzsébet királyné fenyőivel kezdődik a rengeteg, Savanyú Józsi egykori kedvelt tanyája. Ha jó kedvében találod az átszelt szántóvetőt, készségesen mesél is egyet-mást az öreg betyárról és az egyszerű nép képzelete eléd tárja az Erzsébet-kert egész történetét. 1957. október 1.