Középdunántúli Napló, 1957. november (1. évfolyam, 258-283. szám)
1957-11-17 / 272. szám
t iMlIPPWAniuLl IKVkK ■ lívni»« a NAPLÓ K--! Középdunántúli költők versei Szalay Károly : Megölellek te nagyvilág Merengve, mélázón megyek... naptűzben égő út felén, egy villanás, s felrebbenek, egy kis madárka száll elém. Kurta csőrében hántogat valami kórón lelt magot, amit a késő őszi rét prédára néha meghagyott. Csipog és mintha mondaná Boldog jóreggelt emberek — és lélekemelő szent csoda, szívembe öröm szendereg. Szelíd, mint a jótétemény, kedves, mint első kedvesem és én nézem, nézem boldogan és én nézem szerelmesen. Eljött az édes kis madár fürödni lelkem lágy vízén, szívembe lopni a vigaszt kétségeimnek éjjelén. Mosolyogva, vígan ballagok a szürkülő őszi ég alatt, megölellek te nagyvilág, s boldognak érzem magamat. Egerszegi Ferenc: Ősz Az orgonánk már lassan földre dobja zöld színét, mert búcsút int a nyár. Az esti csönd is mintha háborogna : gugyorognak fönt a vadlibák. Időt múlatva fáradt hangon elrrog egy tücsök; a nyárból itt maradt, és körbe fognak ködbe burkolt gondok tavaszt féltő, fonnyadt fák alatt... Búzás Huba: Oly jó kilépni téli éjszakába, ha bánatot okoz a kedves, oly jó kilépni téli éjszakába, ahol a csönd szeme oly nedves, nem villan átkos gyanú tőre akkor és nem ijeszt fekete folt, ahol diófa keze égbe markol s a tenyerén ragyog a hold. Oly jó kilépni téli éjszakába ahol gyerek lehet az ember S kamaszos évek vadlibái szállnak derűsen zsivajogva fenfi, akár ifjú kalandok, régi vágyak s ezüstösen nevet a menny. Szivük van itt a téli éjszakáknak, gyerek kacajt pipál a kémény, a vadlibák az égen újra szállnak s vigaszt ad most a régi élmény, hiszen ma minden épp olyan mint a régen, olyan kalandosszű, mely: ezen az új kamaszmosolyú télen szivemben földobog az éj. Kamaszmosoly A megyei tanács művelődésügyi osztálya által a középiskolások számára hirdetett ünnepi irodalmi verseny első helyezést elért verse. Kiss Gabriella a pápai Petőfi Gimnázium tanulója: EMLÉKEZÉS Vagy orosz róna, bús, néma táj, Szenved az ember, ki rajta jár, Görnyed a válla, roskad a térde, Ötleg és korbács munkája bére. Szomorú muzsik, élő halott Túrja a földet, élte robot, Füstös földkunyhó enyhet nem ad, Öröm, boldogság, jaj, nem akad. Nagy, szürke folyó, néma Volga, Sóhajtól terhes minden fodra, Könnyektől dagad szennyes árja, Partjai mentét bús ember járja, baj uhnyem” — hallik, korbács suhog, Indul a bárka, a vér csurog, Kidől egy ember, testén át odább Halad a többi tovább, tovább. Hagy, sötét erdő, titok, ború, Kis nyírfák dala de szomorú. Jajgat a tölgyfa, sír a fenyő, A szellő szava is bús, epedő. Csattog a fejsze, hull a forgács, Fizetés ismét ütleg, korbács. Roppan a derék, pattan az in, Az élet bizony gyötrelem, kin. Hagy, halott tájék, hótakaró, Beborít mindent a fehér hó: Álmot, életet, jövőt, reményt, De talán mégse, az óra int! Milliók szíve nagyot dobban, Millió szempár összelobban, Milliók keze ökölbe szorul. Millió bilincs a porba Nagy, sötét éjen csobban a víz, Nagy, sötét hajó életet visz, Nagy orosz éjben villan a tűz, Nagy, beteg nemzet bús árnyat űz. Lázas október napja virrad, Ébred az ember, harcra riad, Reszket a zsarnok, henyélő úr, Szegény, bús muzsik nem földet túr. Kapja kaszáját, élesíti, Fogja fegyverét, fényesíti, Erdő munkása fejszét ragad. A Volga habja vértől dagad. Lobog a zászló, fújja a szél. Lángbetű rajta miről beszél? Mi az, mit harsog ezer torok? — Nőnek a földből újabb sorok! „Ember, ki eddig csak szenvedtél, Add a kezedet, legyünk testvér. Vesszen, ki eddig vérünk szívta, Szolgaság többé nem jön vissza!” Nagy, orosz róna, lángba borul. Nagy, sötét erdő, haj, leborul, Nagy, szürke folyó bömbölve zúg, Orbán és szellő nagy titkot súg: „Elcsitul majdan vész és harag, Győztes a munkásember marad, Kiderült egyszer újra az ég, Szabad lett Végre, szabad a nép!” A pápai kollégium úny nagy elme csiszolódott a vénséges vén pa- . dókban, hány csodálatos karrier, politikai pályafutás, vagy irodalmi híresség koptatta könyökével az öreg asztalokat, irdogálta az első latin igéket és mormolta vég nélkül a matematikai tételeket a kollégiumok falai között. Jókai, Kossuth, Móricz, Csokonai, Arany, Petőfi — a ti halhatatlan nevetek aranyozta csillogóvá ősi kollégiumunk hírnevét, innen indultatok el, hogy örök nevet szerezzetek. Látogassunk el magunk is két nemzeti nagyságunk, Jókai és Petőfi diákoskodásának színhelyére, Pápára. Két kisharang áll a pápai öreg kollégiumi épület tornyában. , Hangjukat ritkán hallani, — de ■ hírük csöndességükben is meszszeszáll: első hiteles hirdetői annak, hogy — 425 éve áll fenn a pápai kollégium. „Scholae Reformatae Papensis” — „1531” — ,áll rajtuk megfakult véséssel. Mohács utáni időket, régi évszázadokat idéznek vissza, az első , magyarországi iskola alapításá- nak idejét. Mohács után vagyunk. Werbőczi hírhedt tripartituma mélyen hallgat az iskolaalapításról, más dolguk van most Magyarország vezető hatalmasságainak: a ' megüresedett trónért viaskodnak. A reformáció, a XVI. század e , nagy megmozdulása azonban a ' nemzeti fejetlenségben is összefogó erő hívei számára: egy írott okmány és a harangok évszáma ■ alapján az iskola és a közvélemény is ezt az esztendőt fogadta , el alapítási évnek. A volt református iskola utóda, a pápai Petőfi Sándor állami gimnázium tehát hazánk egyik legrégibb alapítású és 1531-től állandóan működő iskolája! Csaknem négyszáz éve jegyzik már az iskolában a rektorok nevét is. Ugyancsak régi, nagybölcsű írásos emlékeket őriz az iskola történelmi múzeuma. „A törvények tiltják a dorbézolást, a hangoskodást és illetlen beszéldet, az eltávozást és éjszakai ki■ maradást, fegyverviselést” — áll a megsárgult lapokon. Odébb a tantárgyak mennyiségét, mi’neműségét sorolja egy nem kevésbé régi irat — alaposan megtöltötték göröggel, latinnal, hitt tudománnyal és grammatikával — a nebulók koponyáját , hogy a tanítók — és ne csak a diákok — rendjéről is szóljunk valamit, ékes, szép betűkkel áll a pergamenen : „Ha óranegyed elteltével osztályába be nem megy, szintúgy aki osztályából óra előtt kijön, a sáfártól feljegyezve 250 dénár bírságot fizessen személyül válogatás nélkül.” Azután vanitt még törvény a „növendékekkel való szép módozatokról” ésa „vessző kíméléséről” (Parce virgis), a nehéz, küzdelmes, halfacokban gazdag évszázadok alatt, de sok derék hazafit adott az ősi kollégium a hazának! Vak Bottyán két évig tartotta itt főhadiszállását, mindvégig nagy pártolója volt a híres kollégiumnak — jó egynéhány diák állt be a kuruc seregbe. Kímélték is a kurucok mindvégig az épületet — a labancok annál kevésbé, 1707-ben elfoglalták Pápát és porrá égették. Az iskola is károkat szenvedett, erre utal a korabeli feljegyzés is, amely szerint 1710-ben újra tatarozzák az auditóriumot. ■ De nemcsak a diákok híresek. . — a professzorok nevét is sokszor szárnyára kapja a hír. Itt ■ tanított Kocsi Csergő Bálint, akit a Wesselényi összeesküvés idején a pozsonyi vésztörvényszék felé állítanak és eladatják gályai rabnak. Itt tanult - és itt írta meg több híres versét — Petőfi Sándor is. A lankás dunántúli táj, a jó dunántúli szőlőnedű ihlette „Borozó” című költemények megalkotására — az iskola akkor nyíló Önképzőkörén mutatkozott be ezekkel a költeményekkel. „Édes örömmel függök serdülő képzőtársaságunk növekedésén és az valóban növekszik is” — írja egyik levelében a kollégium irodalmi köréről. És innen indul el irodalmi világhírességhez vezető útjára a nagy magyar elbeszélő, Jókai Mór is. „Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított’ — emlékezik meg az iskoláról, a láng — a pápai diákságnal forró hazaszeretete a negyvennyolcas időkben lobogott a legmagasabbra. A Pestre induló, harcra készülő ifjak szeretett történelemtanáruk, Bocsor István háza elé vonulnak, aki imígy búcsúzik tőlük: „Önök a hazáért harcolni indulnak s ha Önök nem ezt tennék, amit tesznek, mint kárbaveszett munkát, széttépném irataimat s darabokra törném katedrámat, mint tanári működésem hitvány emlékét s írásaimmal együtt elhamvasztanám.” És ezek a fiúk ott küzdöttek és véreztek a fényes csaták során. Szolnok, Isaszeg, Vác, Nagysarló, Komárom, Budavár őrzi a pápai hősök nevét. Segesvárnál halt hősi halált az iskola egyik volt diákja, Petőfi Sándor. Ezután elkövetkezik az iskola történelmének legnehezebb időszaka: harc a magyar nyelvért! Budáról, Bécsből sorra jönnek Bach belügyminiszter rendeletei a magyar nyelv teljes elsorvasztására. A történelmi tárgyakat németül kell tanítani, amely iskola a növendékek anyanyelve miatt a történelmi tárgyakat nem tudja németül tanítani, megvonják tőle a nyilvánossági jogot. Ez a sors éri a pápai gimnáziumot is. „Lelkünket véljük testünkből kiszakíttatni, ha e nyelvnek csak iskolánkban műveléséről is lemondani kényszeríttetnénk... szent kötelességünknek tartjuk azon munkálkodni, hogy ez ifjú csemete fokonként nagyobb virágzásra emelkedjék." — bizonygatja az osztrák kormányhoz intézett könyörgő leiratában a gimnázium tanári kara, amikor a nyilvánossági jogot kérik vissza. ~1 857-ben nyeri csak vis-t sza az iskola nyilvánossági jogát, ekkorára már jelentősen kibővítik, nyolc osztályossá alakítják és ugyanebben az évben megtartják az első érettségi vizsgákat is. Elkövetkezik végre Bach bukása. Ettől kezdve ismét töretlen, egyenletes az iskola fejlődése, az ősi épületben és a kibővített szárnyépületekben immár többszáz tanuló tanulja a magasabb tudományokat. Csupán az első világháború kitörése akasztja meg a békés fejlődést: 245 tanulót soroznak be az idegen érdekekért vívott háborúba, egy tanár és 23 diák elesik a háborúban. 1919-ben, a tanácsköztársaság ■ idején, a helybeli direktórium küldötte átveszi megőrzésre a gyűjteményeket és a pénztárat, mint a nép vagyonát. A tanács■ köztársaság a díszteremben olva■ sótermet rendezett be, a főiskolai könyvtár gazdag állományát ■ a dolgozó nép rendelkezésére bor csájtotta, majd júniusban a tanácshatalom minden ingó és ingatlan vagyonával együtt, birto■ kába veszi. . A tanácsköztársaság bukása után az iskola igazgatását az igazgató tanács irányította, a munka általában a középiskolai , tanterv előírásai alapján folyt. Nagyhírű szakkörök nőttek ki az öreg iskola falai között: a gyorszárókör, sportkör az egész országban szétvitte az ősi kollégium tanulóinak, nevelőinek hírét. S ezt a töretlen, több évszázados jóhírt a felszabadulás óta eltelt tizenhárom évben is sikerült megőriznie az iskolának. Közben átszervezték, több osztállyal bőlvítették , és megszületett az a nevelői program is, amelynek szellemében máig is nevelik is az ifjúságot. „Nevelőmunkánkat az intézetünkben évszázadok óta otthonos szellem jellemezte. Vezető elvünk volt, hogy vallási, faji és társadalmi különbség nélkül demokratikus lelkülettől áthatva, a népi talajból kinőtt növendékeinkből neveljünk szellemi munkásokat a haza és társadalom javára.” Ez az irányelv még sokkal hatékonyabban érvényesül 1052 után, amikor a gimnáziumot átveszi a nép állama és teljesen megszűnik felekezeti iskolává lenni. S hogy milyen ma az élet a pápai 425 éves gimnáziumban? 450 tanuló tanul már a megújhodott iskolában, 5000 kötetes könyvtár, internátus, ebédlő szolgálja a diákok kényelmét, művelődését és az egykor felekezeti gimnáziumban ma már otthonosan csengenek az orosz szavak, s három éve áll a tanáriban a megyei tanács oktatási osztályának vándorzászlaja, amelyet egyetlen Veszprém megyei középiskola sem tud elhódítani tőlük. S ha idei terveikről is akarunk szót ejteni, tanulnak latin, görög, angol, francia, német, olasz nyelvet rendkívüli tárgyként, ismét híres a pápai karének és szabadkézi rajz — a gyorsíró szakkör is régi határai után vágyik. S az elkövetkező év alatt a pápai gimnáziumot húsz osztályos iskolává fejlesztik. Az egykori felekezeti gimnázium ma az ország egyik legkiválóbb állami iskolája, tanári kara híven ápolja és továbbadja a 425 esztendő szép hagyományait. Ki tudná ma már megmondani, hány és hány anekdotát, tréfát, kedves és megható történetet őriznek a remek könyvtár ősi fóliánsai. Néhány közülük ma is szállóige az iskolában, a szabadságharcok hőstettein, Rákóczi kurucainak emlékein kívül egy — mintegy száz esztendős — anekdotát is sokszor felelevenítenek a mai gimnázium növendékei. Két szereplője van a kis történetnek: egy diák és egy kedves öreg bölcseleti tanár, 20 dioptriás szemüvegével. A diák, szeptember vége felé, egy konviktusi vacsora után rá akart gyújtani a cigarettára. Ámde hol? Gondolkozott : az internátusban nem szabad — az utcán még kevésbé — hát akkor hol? Fantasztikus ötlete támadt: az iskolában ilyenkor már nincs senki. Felszaladt a lépcsőn, a díszterem ajtaja előtt, a főlépcsővel szemben megállt és rágyújtott. Csak akkor riadt fel, amikor halk, csoszogó lépteket hallott. A kedves, öreg bölcseleti tanár ■ ballagott feléje . .. Mit tegyen ? A díszterem ajtaja mellett volt egy kis fásfülke, az ajtaja félig nyitva. Beugrott, te akármilyen rosszul látott is a professzor, az ajtó nyíródását meglátta a gyér világosságnál is. Kinyitotta az ajtaját, bekiáltott: — Van itt valaki ? — Nincs — válaszolta a diák rémületében. És — a professzor megnyugodott a válaszban. Becsukta az ajtót és ballagott a tanári szoba felé. A diák kisurrant, de csak a következő oszlopig ment, mert meghallotta a professzor csendes dörmögését: — Hm. Hiszen valaki szólt. . Azzal visszaballagott a fásfülikéhez. Kinyitotta újra az ajtót és bevilágított. Majd,- nem látván senkit , megint becsukva így szólva : — Hm. Igaza volt! — és most már megnyugodva ballagott tovább... Jubilál az ősi kollégium. Megfiatalodva, frissen festve csillognak sok vihart látott öreg falai az őszben. Új diákok nemzedét keit bocsájtja majd szárnyukra, -7 hogy méltók legyenek azokhoz, akik előttük koptatták a vénságes vén padokat... •* ^ - Csécsey József