Középdunántúli Napló, 1957. december (1. évfolyam, 284-307. szám)
1957-12-01 / 284. szám
KÖZÉPBIMÁNTttLI AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I. évfolyam — 284. szám. ARA 50 FILLÉR Vasárnap, 1957. december 1. Hazaérkezett Bulgáriából a magyar parlamenti küldöttség Több mint kéthetes bulgáriai látogatásról szombaton reggel érkezett meg a magyar országgyűlés küldöttsége. A megérkezéskor Vass Istvánné a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — Csodálatos volt az ütünk. Végigjártuk az egész országot. Tizenegy megyében voltunk és felkerestük a nagyobb városokat. Megtekintettünk különböző üzemeket, termelőszövetkezeteket és állami gazdaságokat. Nagyon jól éreztük magunkét és különösen jól esett látnunk a bolgár nép lépten-nyomon megnyilvánuló szeretetét a magyar nép iránt. Ennek egyik jele volt, hogy a gyűlésekre, amelyeken részt vettünk, rendkívül nagy számmal jöttek öszsze az emberek. Sok személyes ismeretségre és hasznos tapasztalatra tettünk szert, mint országgyűlési képviselők. Alkalmunk nyílt közvetlen baráti beszélgetést folytatni a bolgár nemzetgyűlés vezetőivel, és a politikai élet számos kiválóságával. Túlteljesítette novemberi tervét a KDT A Középdunántúli Szénbányászati Tröszt novemberi tervét 899,5 százalékra teljesítette. Ennek alapján terven felüli termelése közel 21 ezer tonna. Az eddigi számítások alapján éves tervét december 15. előtt teljesíti Hatvanezer kéve zöldnádat arattak a Balatonon A Balatonon megkezdődött az őszi nádaratás. A Keszthelyi Nádgazdasági Vállalat munkásai eddig hatvanezer kéve zöldnádat vágtak le, amelynek a feldolgozását a napokban már meg is kezdték. A zöldnádból a nagyobb ipari építkezésekhez fagyvédő nádpallót készítenek. Rövidesen — amint a levelek lehullanak — megkezdik a száraz nád aratását is. Az utóbbi idők legnagyobb vadászszerencséje: Elejtették Pápa mellett az öt évvel ezelőtt megiszett negyedméteres agyaré, 270 kilós vadkant öt esztendővel ezelőtt, 1952 nyárának végén, kukoricaérés idején, egy hajnali lesen Varjas Károly vadőr megsebzett egy hatalmas vadkant. Az ólomgolyó nagy sebet ütött a vadon, de a nagy vérveszteség ellenére végül is elmenekült az erdőbe. A vadászok napokig keresték és hajszolták a véres nyomon, de nem sikerült megkeríteni A következő években a Pápa környéki parasztok sokszor látták a bicegő óriás vadkant, amely dézsmálta a vetéseket és tetemes károkat okozott a termésben — azonban a vadászok mindhiába hajszolták. A napokban az egyik pápai vadászbrigád nagy hajtóvadászatot rendezett a Bakonyban, amikor egy kisebb vaddisznócsorda került a hajtók gyűrűjébe. Egésznapos hajsza után az alkonyati órákban Nagy Lajos pápai vadásznak sikerült puskavégre venni a régóta keresett óriáskant. A vadász a menekülő vadat szívlövéssel terítette le. A 270 kilós súlyú vadkan a legnagyobb a Bakonyban eddig elejtettek közül, s szájából pontosan negyedméteres óriásagyarak álltak ki. Amkor felbontották a vadkant, megtalálták benne a négy évvel ezelőtt belelőtt ólomgolyót, amelybe Varjas Károly vadőr neve van belevésve. A vadászbrigád a nagy szerencse örömére vadpecsenye és jó dunántúli bor mellett nagy lakomát csapott. Megyénk szépülő székhelye A városfejlesztési terv keretében tatarozzák Veszprémben a Tolbuchin utca lakóházait és középületeit. A fenti képen szépen rendbehozott házak láthatók Világ proletárjai, egyesüljetek! Mai számunkból: A megszokott élet Az átlagbér ellenőrzés néhány tapasztalata Fórum Két tanterem — lelkesedésből A szakszervezeti munka összefügg a nép harcával Kádár János elvtárs felszólalása a Vasas Szakszervezet XXII. kongresszusán A Vasas Szakszervezet XXII. kongresszusa szombaton reggel megkezdte a vitát a Központi Vezetőség beszámolója és a Számvizsgáló Bizottság jelentése felett. A kongresszuson megjelent és felszólalt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és felszólalásában többek között a következőket mondotta: Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Szaktársak! Szívből üdvözlöm a XXII. kongresszus valamennyi résztvevőjét és a testvéri külföldi szakszervezetek képviseletében megjelent elvtársainkat és szaktársainkat. A Vasas Szakszervezet tanácskozása mindenképpen nagy esemény a magyar munkásmozgalom életében, és a Magyar Népköztársaság életében is, ahol proletárdiktatúra van. Mi közel állunk a szakszervezethez, nemcsak azért, mert vagyunk néhányan a pártban és a kormányban, akik vasipariak vagyunk, hanem, mert összeforrott a munkánk a vasipariak harcával. Tudják az elvtársak, hogy ez a székház nemcsak a vasipari munkásságnak, hanem a forradalmi munkásoknak is székhelye volt az egész Horthy-ellenforradalmi periódus alatt. Itt találkoztak az írók a munkássággal. Emlékszem arra a szívszorongató napra, amikor 1941 júniusában egy vasárnap, mint kommunisták néhányan eljöttünk — magam is — az itt ülésező földmunkás kongreszszusra és hírét vettük, hogy a hitleri fasiszták megtámadták a Szovjetuniót. Sok minden fontos esemény ment végbe, de a forradalmi munkásság szerepét mutatja, hogy jelenleg a felfegyverzett népet jelképező munkásőrségben van két olyan központi zászlóalj, amely a központi tartalékát képezi a munkásőrségnek és azok közül az egyik a vasas zászlóalj. Azt lehet mondani, hogy a vasipari munkásság a szó igazi értelmében vett harcban és az alkotás időszakában nagyon nagy szerepet játszott. A vasipari munkásság derékhadát képezi a magyar munkásságnak. Az utóbbi időben nagyon sok vita folyt a felszabadulás eredményeiről. Sokat beszéltünk a régi hibákról, és szidjuk a hibákat. De, amikor olyan emberek, akik még életükben két kiló kőpor ára értéket nem termeltek, gyalázzák a magyar nép 12 éves munkájának eredményeit, azt elvtársak nekünk meg kell védenünk. Az ellenforradalom utáni konszolidációban benne van a vasipari munkásság becsületes munkája is. Ez nagyon fontos számunkra. Most, amikor a szakszervezet itt tanácskozik, nemcsak arról tanácskozik, hogy mi a baj, mert hiszen ez nagyon primitív dolog volna, ha csak azt állapítanánk meg, hogy sok, vagy kevés a lakás. Erre a kérdésre könnyű válaszolni: kevés a lakás. Ma az országban ez a legjobban feszítő szociális kérdés. De ugyanakkor állítom azt is, ha ezt közelebbről megvizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy a lakáskérdés is magasabb fokon jelentkezik ma a dolgozók számára, mint ahogyan ezelőtt 20—25 esztendővel jelentkezett Mi arra is tudunk válaszolni, hogy miért Megemlítem azt a vasárnapot amikor itt megtudtuk, hogy a hitleristák megtámadták a Szovjetuniót. Ez a nap egyúttal az a nap is volt, amelynek törvényszerű logikája szerint Magyarországon százezrével meg kellett semmisülni a lakásoknak. Miért? A Hitler fasisztákért Nem mi semmisítettük meg, hanem a Hitler fasiszták, az Imrédyk, meg a Bárdossyk, akik eladták ezt a népet és ezt az országot Mi nem felelhetünk azért, amit ők tettek. Hogy néz ki most a lakáskérdés. Igaz, hogy szűk a keret, sok az igénylő, de nézzük meg ezt a kérdést is egy kicsit közelebbről. A legegyszerűbb dolgot veszem. Én hat esztendeig a VII. kerületben laktam egy kétszobás, konyhás lakásban. Egy nagy szoba és egy kis szoba meg egy konyha volt ebben a lakásban. A konyha deszkafallal ketté volt választva, de csak embermagasságban. Mi egyébként a konyhában laktunk. Ebben a lakásban négy család, 23 ember lakott. A lakbér magas volt, de még egy kicsivel több lakbért el bírtunk volna viselni. Az én családom így nézett ki: anyám segédmunkás volt, testvérem bőripari munkás, én pedig vasipari munkás. Kicsit többet kerestünk, mint amennyit ott fizettünk. Egyszer azt mondtuk anyámnak, menjünk el nagyobb lakást«. Három évig kellett anyámmal harcolnunk azért, hogy egy minden más nélküli egyszobás főbérletet el merjen vállalni. Miért? Azt mondta: Fiaim, ma dolgoztok, de nem tudom, hogy holnap dolgoztok-e. Itt mi albérlők vagyunk, mi már sokszor voltunk adósok ottan, de aztán megfizettük adósságunkat. Itt adnak nekünk — mondta — haladékot, ha nem tudunk fizetni, de ha főbérletet veszünk és egyszer nem fizetünk, akkor nincs lakás, és nem mentünk más lakásba. Azt hiszem nem kell Elnöknek elmesélni, hogyan laktunk mi ott a Horthy-rendszer idején. De nézzük a különbséget. Akkor tízezer lakás volt kiadó Budapesten évszámra, de egy munkásember nem mert főbérleti lakásba bemenni. Mutassanak nekem ma egy vasipari szakmunkást, aki egy szempillantás alatt ne merne elvállalni egy ötszobás főbérleti lakást, ha valaki felkínálja neki. (Derültség.) Ez is a dolog lényegéhez tartozik. Gondolkozzunk tehát! Százezrével vannak olyan dolgozó emberek, akik igenis a föld alól jöttek ki és emberré váltak. Ezek az emberek az odúkból a lakásokba mentek. Ez is oka annak, hogy a lakáskérdés terén olyan feszült a helyzet. Nézzünk előre. Mit kell megoldanunk? Szocializmust kell építeni, szocialista társadalmat kell építenünk. Emelnünk kell az életszínvonalat. Azt is megmondom elvtársak, hogy jövőre és még azután a fődolgunk nem az emelés lesz, nehogy becsapjuk az embereket. A fődolgunk az lesz, hogy nagyon szilárd, alapot építsünk a már elért életszínvonal alá. A legnagyobb bűn volna a munkásemberrel szemben, ha eltűrnénk azt, hogy egy hajszálon lógjon az életszínvonal és azt várnánk, hogy mikor billenünk ki az egyensúlyból. Ezt mi nem engedhetjük meg. A szakszervezetben felelős emberek vannak. Meg kell szilárdítanunk az életszínvonalat, éspedig abban a mértékben, ahogyan lehetőségeink engedik — — és ez a termelési oldala a dolognak, mert eszerint fogunk előre menni. Nem lehet szocializmust építeni a tömegek nélkül. Nem lehet szocializmust építeni papíron, tervek alapján, hanem csak a néppel együtt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az életszínvonal emelése a szocializmus építésének része. Termelni kell és olcsóbban kell termelni, mint ahogyan most termelünk. A Szovjetunióban magasabb a termelékenység, mint nálunk, és Svájcban szintén magasabb. Most vannak ilyen ifjú világhódítók néhány tízezren, akik elmentek a paradicsomba megpróbálni, hogy ott hogyan is megy. (Derültség.) Komolyan mondom: ezeknek a disszidált fiatalembereknek és a svájci tőkéseknek egybehangzó véleménye, hogy a magyar munkás nem bírja a nyugati munkatempót. Ez teljesen egybehangolt vélemény. Most nem nagyon keresik ott ezeket a magyar munkásokat, azok nem szoktak hozzá ahhoz a tempóhoz. Kádár János elvtárs ezután a békeharc problémáiról beszélt, majd így folytatta: Korábban a szakszervezetnek különlegesen nagy szerepe politikailag nem volt. Emlékezzünk csak, hogy közvetlenül az egyesülés után a pártnak 1 200 000 tagja is volt, és ilyen körülmények között a szakszervezetnek nem lehetett nagy politikai szerepe. De most egészen más a helyzet. Mi a pártban azt a vonalat visszük, hogy inkább egy kicsit kevesebb tag legyen, de olyan emberek, akik egységesek és harcolni készek a kommunizmusért. Hiszen a párton kívül is vannak rendes munkások százezrével, egy-kétmillió ember, akit nevelni kell. És a szakszervezetnek kell őket nevelni politikailag is, hogy a népi állam igen fontos valami, amely nélkül a munkás sem boldogulhat és nem létezhet. Ez is a szakszervezet feladata. A termelésben is van persze feladata a szakszervezetnek. Itt van ezeknek az üzemi tanácsoknak a kérdése. Gondolkoztunk, mit csináljunk. A munkástanácsok megszűntek. De úgy gondoltuk, valamire szükség van, hogy a dolgozók közvetlenül beleszólhassanak az üzem dolgaiba. De hogyan csináljuk? Jugoszláv tapasztalat van előttünk és saját tapasztalataink. Azt javasoltuk, hogy üzemi tanácsokat kell alakítani. (Folytatás a 1. oldalon.)