Középdunántúli Napló, 1958. október (Veszprém, 14. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-01 / 231. szám
KÖZIPMÁVTIU NAPLÓ XIV. évfolyam — 231. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1958. október 1 Világ proletárjai, egyesüljetek! Mai számunkból: A 9 éves Kínai Népköztársaság Őszintén, lelkes szóval»«« „Választottak“ — választunk! Mi újság Keszthelyen? Sík Endre elvtárs, külügyminiszter beszéde az ENSZ közgyűlés hétfői általános vitájában Az ENSZ közgyűlése szeptember 29-én, hétfőn folytatta a nemzetközi kérdések megvitatását. A közgyűlés ülésén többek között felszólalt ár Sík Endre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője. Az alábbiakban kivonatosan közöljük Sík Endre beszédét. New York (MTI) Elnök Úr! A nemzetközi helyzet mindazon kérdései, amelyek közgyűlésünket foglalkoztatják, szoros kapcsolatban vannak az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájával. A helyzet és egyes égető kérdések reális megértésének előfeltétele tehát az amerikai külpolitika jó és helyes megértése. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy az amerikai külpolitikát legjobban azok értik, akik csinálják. Világos tehát, hogy magyarázni is ők tudják a legmeggyőzőbben. Ha engedjük, hogy a State Department (amerikai külügyminisztérium — szerk.) saját magát magyarázza, akkor mi is jobban megértjük a State Department külpolitikáját és a kritikus helyzeteket, amelyek háborús veszéllyel árnyékolják be a világot, az ENSZ-t pedig zsákutcába juttatják. Beszéljen tehát a State Department. A hivatalos amerikai dokumentumokból idézek, a State Departmenek az amerikai külpolitika hivatalos okmányként kiadott bulletinjéből. Az ez év július 2-án megjelent bulletin két beszámoló szövegét ismerteti. Mindkét beszámoló a szenátus külügyi bizottságában hangzott el. Az egyiket Mr. William, M. Bountree, a State Department közel-keleti, dél-ázsiai és afrikai ügyekkel foglalkozó államtitkára tartotta az Egyesült Államok közép-keleti, afrikai és dél-ázsiai politikájáról — a dátum is fontos — ez év május 8 -án. A másikat viszont — ugyancsak a szenátus külügyi bizottságában május 2-án — Mr. Walter S. Robertson tartotta, aki a State Department távol-keleti politikájával foglalkozik, és címe: az USA politikája és programja a Távol- Keleten. A State Department dokumentumai alapján a következő tények világosak: 1. A State Department szóhasználatával élve, az Egyesült Államok külpolitikai alapelvét a kihívás politikájának lehet nevezni. Szövetségeseinek, szilárd és hatékony szövetségeseknek azokat tekinti, akik maguk is a kihívás politikáját alkalmazzák. Szövetségeseit általában abból a szempontból értékeli, hogy mennyire alkalmasak helyzetüknél és érdekeiknél fogva a kihívás politikájának érvényesítésére. Ezt a politikát joggal lehetne ugyan provokatív és agresszív jelzővel illetni, mivel azonban a State Department jobban szereti a „kihívás” kifejezést, azért megmaradok annak használata mellett. 2. A háborús veszély a Közép- Keleten nem az iraki nép forradalma következtében állt elő, hanem ezt a veszélyt a State Department kihívási politikája fokozatosan építette ki az arab népek nacionalista mozgalmai ellen a jordániai, libanoni és iraki szövetségeseinek adott katonai segéllyel és az amerikai-angol beavatkozás ígéretével. 3. A távol-keleti háborús vemény nem augusztus 23-ával alakult ki, hanem fokozatosan halmozódott fel a Csang Kai-seknek adott katonai és politikai segítségben, amely a kihívó politika alkalmazására bátorította Csang Kai-seket. 4. A Közép-Keleten és Távol- Keleten kialakult helyzet szoros kapcsolatban áll egymással. A kapcsolatot a State Department kihívási politikája adja. A két területen egymással párhuzamosan indult el a kihívás előkészítése. Miután a katonai beavatkozás a Közép-Keleten megtörtént, a kihívási politikát robbanásig fokozták a Távol-Keleten, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék a Közép-Keleten, Libanonban és Jordániában tartózkodó amerikai és angol csapatokról. 5. Ez a kihívási politika jellemzi a State Department külpolitikáját nemcsak a Közép- és Távol- Keleten, hanem általában minden nemzetközi vonatkozásban. A magyar kormánynak erről egészen friss tapasztalatai vannak. Az USA budapesti követsége sajtóattaséjának jelenlétében rendezett sajtókonferencián öt beszervezett amerikai kém mondotta el, hogy milyen aknamunkákra készítették fel őket az USA hivatalos és illegális szervei Magyarország államrendje ellen. Annak ellenére, hogy a budapesti amerikai követség diplomatája is jelen volt az adatok feltárásánál, az amerikai szervek még csak kísérletet sem tudtak tenni az ismertetett adatok cáfolására. 6. Ez a kihívási politika viszi sok tekintetben zsákutcába az ENSZ jelenlegi közgyűlését is és idéz fel nagyon súlyos veszélyt az ENSZ értelme és léte ellen, miután az amerikai küldöttség megakadályozta kedvező határozathozatalát Kína képviseletének megvitatását illetően. Kihívási politika, mi ellen? A kizsákmányolt népek végleg le akarják rázni a gyarmatosítás minden formáját. Nemcsak politikailag akarnak függetlenek lenni, hanem földjük kincseit, munkájuk gyümölcseit is maguk akarják élvezni. A State Department aszerint mozgatja a 6. flottát, a 7. flottát, aszerint irányítja katonai segélynyújtását és aszerint ígéri gazdasági segítségét, hogy hol mozdul meg erőteljesebben a néptömegeknek ez a haladó mozgalma, de korántsem azért, hogy a haladásnak segítsen. A kizsákmányolás és a gyarmati elnyomás ellen küzdő népek nem Amerikától várnak segítséget. Az ilyen népek, hogy a haladás legfrissebb reménységeivel kezdjem a felsorolást, Ghánára, Tuniszra, Marokkóra, Ceylonra, Irakra, az Egyesült Arab Köztársaságra, Indiára, a Kínai Népköztársaságra, a Szovjetunióra tekintenek. Viszont, ha a földkerekség bármely területén van egy reakciós hatalmi csoport, amely szeretné uralmát a feltörekvő néptömegek ellen megvédeni, az biztosan az Amerikai Egyesült Államok kormányára tekint, attól vár segítséget és általában nem is hiába. A segítséglistán ilyenek vannak, mint: Libanon elszökött miniszterelnöke, Irak volt királyi családja, Jordánia jelenlegi királya, Csang Kaj-sek, Li Szin-man és sorolhatnám a világ más tájairól megszökött politikai szélhámosok neveit is, akik, mivel alkalmasak a kihívás politikájának érvényesítésére, számíthatnak a State Department támogatására is. Ha Nagy Imre, vagy Maléber Pál megszökhetett volna Magyarországról, vagy ha börtönben is, de élne, akkor a State Department a magyar nép nyugodt élete és a közép-európai béke ellen irányuló kihívási politikájának ezek lennének a fő eszközei. A magyar bíróság ítélete nemcsak az igazságszolgáltatás érdekeinek tett eleget, hanem a nemzetközi békének is szolgálatot tett, amikor a kihívás politikájának ezeket a veszedelmes eszközeit végérvényesen eltávolította a State Department fegyvertárából. A kihívás politikájának szótára Az egyik jelszó a béke védelme. Arról vagyunk informálva, hogy az USA nagykövete Varsóban a Kínai Népköztársaság nagykövetével azért tárgyal, hogy megmentse a békét. Itt a közgyűlésen az angol és a francia külpolitika képviselői támogatásukról biztosították az Egyesült Államok kormányát a békés megoldásra irányuló erőfeszítéseiben. Hogyan kell ezt érteni a kihívás politikájának fényében? Mit mondanak a tények? Először is arra a következetlenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy valahányszor a Szovjetunió, vagy bármelyik szocialista ország részéről javaslat érkezett az Egyesült Államok kormányához arra, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket békés tárgyalások útján rendezzék, a válasz mindig az volt, hogy az Egyesült Államok csak bizonyos feltételek mellett akarja a békét. Most a távol-keleti helyzettel kapcsolatban, számítva a tömegek békevágyára, az Egyesült Államok önmagával szembeni következetlenségében a feltétel nélküli tűzszünet jelszavával lép fel. De ez a képmutatás enyhébb oldala. A súlyosabb az, hogy aki előbb rágyújtotta a házat a benne lakókra, az utána a lakókat nevezi gyújtogatóknak és velük akarja eloltatni a tüzet. Vagyis e felfogás szerint az nem békebontás, hogy Csang Kaj-sek kilenc év óta szakadatlanul támadja a kínai anyaországot, hogy hadserege jelentős részét az anyaország tőszomszédságában összpontosítja a partraszállási kísérlet nyilvánvaló szándékával, hogy Tajvan állandó kihívást jelent a Kínai Népköztársaság ellen Csang Kaj-sekkel és az ott összpontosított amerikai tengeri, légi és szárazföldi haderőivel szemben. Mindez a State Department szerint nem békebontás. De az, hogy a Kinai Népköztársaság megvédi magát és végérvényesen megszünteti a támadás veszélyét saját területén, bé-kebontás. Ilyen jogon a betörő is érvelhetne a szabadság és a békés élet jelszavával, ha tetten érik és le akarják tartóztatni. Az arab rádióadások az arab népek szabadságmozgalmára buzdítanak és az arab nacionalizmus ellenségeit támadják. Felhívom azonban a figyelmet az Amerika Hangja, a BBC, a Szabad Európa és a Szabad Kína Hangja adásaira. Adatokat tudunk nyújtani — részben az ellenforradalomról és Nagy Imréről kiadott új Fehér Könyvben hoztunk nyilvánosságra néhányat belőlük — arról, hogy az Amerika Hangja, a BBC és a Szabad Európa az ellenforradalom alatt és után egymással versengve uszította a magyar bányászokat a bányák vízzel való elárasztására, felrobbantására, útmutatásokat adott merényletek elkövetésére és így tovább. A kihívás politikájának további jelszava az igazságosság. Amikor nem a mostani távol-keleti fegyveres események megszüntetéséről van szó, hanem más vitás kérdések rendezéséről, akkor a State Department a béke szó mellé mindig kínos gondossággal teszi oda a másikat: igazságos. A kihívás politikája az igazságosság védelmének látszatával lép fel. Mr. Lodge olyan hangnemben szokott a State Department külpolitikájáról beszélni, mintha az amerikai külpolitika képviselői csupa orleansi szüzek lennének, hősies és makulátlan bajnokai az igazságnak. Ismét mit mutatnak a tények? Ha Jordánia Husszein királya diktatórikus intézkedéseket tesz és tömegével küldi koncentrációs táborokba az arab nacionalizmus hőseit, akkor ezt az amerikai politika és propaganda az igazság győzelmeként ünnepli. De ha az Iraki Köztársaság rendes bírói úton felelősségre vonja a nép árulóit, a népáruló királyi család politikai ügynökeit, akkor az amerikai külpolitika és propaganda felháborodottan igyekszik beavatkozni az eljárásokba és védelmet nyújtani a bűnösöknek. Most pedg tegyünk eleget Lodge úr kívánságának és nézzük a történetet. Vajon miyen gazságosságulörröződött az 1898-i k éri amerikai —spanyol háborúban, amikor Kuba, Portorico és a Fülöp-szigetek amerikai gyarmattá lett? Nem vett-e részt 1900-ban az Amerikai Egyesült Államok abban az expedíciós különítményben, amellyel a gyarmatosítók elleni kínai népfelkelést elfojtották? Milyen igazság vezette 1903- ban az Egyesült Államokat Panama ellen? Ugyanezt lehetne kérdezni az 1910-ben Nicaragua ellen folytatott akcióval kapcsolatban. Lodge úr elfelejtette talán a Szovjetunió elleni 1918-as amerikai intervenciót? Milyen igazságnak nevezhető, hogy a második világháború alatt az Egyesült Államok Grönlandeni és Izlandos támaszpontokat létesített azzal az ígérettel, hogy a háború végén megszünteti azokat, ígéretét azonban nem tartotta meg. Milyen igazság igazolja a második világháború utáni amerikai kalandokat Kínában, a Fülöp-szigeteken? Kik voltak az első idegen katonák, akik Koreában harcbaszálltak? Amerikaiak. És kik lesznek az utolsók, akik Koreát elhagyják? Amerikaiak. Idézzük emlékezetbe Amerika szerepét az 1954- es Guatemalai eseményekben. Talán az amerikai történelemnek ezek a lapjai hiányoznak Lodge úr történelemkönyvéből ? Ami pedig a jelenkori történelmet illeti, joggal írja az U. S. News and World Report, hogy aki az úgynevezett szabad világ térképének bármelyik pontját megérinti, az Egyesült Államok valamelyik támaszpontját érinti. Negyvenkilenc országban 950 támaszpontból álló hálózaton legalább másfélmillió katona tartózkodik Amerika határain kívül. Ha valaki ezt az erő jelének tartja, annak csupán azt mondhatom, hogy ez éppen a gyengeség jele, mert az igazság nem szorul ilyen , jellegű védelemre. A népek igazságapedig úgyis előbb-utóbb felszámolja ezeket a támaszpontokat. Ennek hatalmas jelei mutatkoznak már a Közép-Keleten is, éppen Libanonban is, és mégnkább a Távol-Keleten. (A beszéd befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) A francia belügyminiszter közleménye a népszavazás eredményeiről Párizs (AFP). Emile Pelletier francia belügyminiszter hertfon este közleményt adott ki a népszavazás eredményeiről: 4 53 eil ifi |ö| 1* J Ilii ül II 1 Szavazásra Jogomat 27 428 259 * 725 828 281 699 * 435 78* Szavaztak 23192 749 3 015 528 236 322 26 444 599 Százalékarány 84,6 80,9 83,9 M,l Érvényes szavazatok 22862 920 2 991090 235 402 26 089 43* Igen szavazat 28 200 512 2 889 586 232 113 21 322 211 Százalékarány érv. szav.-hoz visz. 79,6 96,6 98,6 81,7 Nem szavazat 2 662 408 M1 483 * 289 476? Százalékarány 20,4 3,4 *3,3 A Francia Kommunista Párt Politikai Irodájának nyilatkozata Párizs (MTI). A Francia Kommunista Párt Politikai Irodája a népszavazást követően nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat megállapítja, hogy a tekintélyuralmi alkotmányt elfogadták, s ez súlyos veszélyeket rejt magában mind a képviseleti alkotmányos intézményeket, mind a szabadságjogokat illetően. A nyilatkozat rámutat arra, hogy Franciaországban a köztársaság hívei politikai változtatásra törekednek, s ezt a jogos törekvést a személyi hatalom szolgálatában álló propaganda a baloldal erőinek megosztottsága következtében ki tudja használni. Pártunk — folytatja a nyilatkozat —, amely az új alkotmány elfogadása ellen küzdött, tovább folytatja harcát a szabadságjogok védelmében. Az a 4 600 000 francia, aki nemmel szavazott, máris nagy, erő és nagy ígéret a köztársaság híveinek feltétlenül szükséges tömörüléséhez. (MTI)