Középdunántúli Napló, 1958. október (Veszprém, 14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-01 / 231. szám

K­ÖZIPM­ÁVTIU NAPLÓ XIV. évfolyam — 231. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1958. október 1 Világ proletárjai, egyesüljetek! Mai számunkból: A 9 éves Kínai Népköztársaság Őszintén, lelkes szóval»«« „Választottak“ — választunk! Mi újság Keszthelyen? Sík Endre elvtárs, külügyminiszter beszéde az ENSZ közgyűlés hétfői általános vitájában Az ENSZ közgyűlése szeptember 29-én, hétfőn folytatta a nemzet­közi kérdések megvitatását. A közgyűlés ülésén többek között felszó­lalt ár­ Sík Endre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, a ma­gyar ENSZ-küldöttség vezetője. Az alábbiakban kivonatosan közöljük Sík Endre beszédét. New York (MTI) Elnök Úr! A nemzetközi helyzet mindazon kérdései, amelyek közgyűlésünket foglalkoztatják, szoros kapcsolat­ban vannak az Amerikai Egye­sült Államok külpolitikájával. A helyzet és egyes égető kérdések reális megértésének előfeltétele tehát az amerikai külpolitika jó és helyes megértése. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy az amerikai külpolitikát legjob­ban azok értik, akik csinálják. Világos tehát, hogy magyarázni is ők tudják a legmeggyőzőbben. Ha engedjük, hogy a State Depart­ment (amerikai külügyminiszté­rium — szerk.) saját magát ma­gyarázza, akkor mi is jobban megértjük a State Department külpolitikáját és a kritikus hely­zeteket, amelyek háborús ve­széllyel árnyékolják be a világot, az ENSZ-t pedig zsákutcába jut­tatják. Beszéljen tehát a State De­partment. A hivatalos amerikai dokumentumokból idézek, a Sta­te Departmenek az amerikai kül­politika hivatalos okmányként ki­adott bulletinjéből. Az ez év július 2-án megjelent bulletin két beszámoló szövegét ismerteti. Mindkét beszámoló a szenátus külügyi bizottságában hangzott el. Az egyiket Mr. Wil­liam, M. Bountree, a State De­partment közel-ke­leti, dél-ázsiai és afrikai ügyekkel foglalkozó ál­lamtitkára tartotta az Egyesült Államok­ közép-keleti, afrikai és dél-ázsiai politikájáról — a dá­tum is fontos — ez év május 8 -án. A másikat viszont — ugyan­csak a szenátus külügyi bizottsá­gában május 2-án — Mr. Walter S. Robertson tartotta, aki a State Department távol-keleti politiká­jával foglalkozik, és címe: az USA politikája és programja a Távol- Keleten. A State Department dokumen­tumai alapján a következő tények világosak: 1. A State Department szó­­használatával élve, az Egyesült Államok külpolitikai alapelvét a kihívás politikájának lehet ne­vezni. Szövetségeseinek, szilárd és hatékony szövetségeseknek azokat tekinti, akik maguk is a kihívás politikáját alkalmazzák. Szövetsé­geseit általában abból a szem­pontból értékeli, hogy mennyire alkalmasak helyzetüknél és ér­dekeiknél fogva a kihívás politi­kájának érvényesítésére. Ezt a politikát joggal lehetne ugyan pro­vokatív és agresszív jelzővel il­letni, mivel azonban a State De­partment jobban szereti a „kihí­vás” kifejezést, azért megmara­dok annak használata mellett. 2. A háborús veszély a Közép- Keleten nem az iraki nép forra­dalma következtében állt elő, hanem ezt a veszélyt a State De­partment kihívási politikája fo­kozatosan építette ki az arab né­pek nacionalista mozgalmai ellen a jordániai, libanoni és iraki szö­vetségeseinek adott katonai se­géllyel és az amerikai-angol be­avatkozás ígéretével. 3. A távol-keleti háborús ve­­mény nem augusztus 23-ával ala­kult ki, hanem fokozatosa­n hal­mozódott fel a Csang Kai-seknek adott katonai és politikai segít­ségben, amely a kihívó politika alkalmazására bátorította Csang Kai-seket. 4. A Közép-Keleten és Távol- Keleten kialakult helyzet szoros kapcsolatban áll egymással. A kapcsolatot a State Department kihívási politikája adja. A két területen egymással párhuzamo­san indult el a kihívás előkészí­tése. Miután a katonai beavatko­zás a Közép-Keleten megtörtént, a kihívási politikát robbanásig fokozták a Távol-Keleten, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék a Közép-Keleten, Libanonban és Jordániában tartózkodó amerikai és angol csapatokról. 5. Ez a kihívási politika jellem­zi a State Department külpoliti­káját nemcsak a Közép- és Távol- Keleten, hanem általában minden nemzetközi vonatkozásban. A ma­gyar kormánynak erről egészen friss tapasztalatai vannak. Az USA budapesti követsége sajtó­attaséjának jelenlétében rendezett sajtókonferencián öt beszervezett amerikai kém mondotta el, hogy milyen aknamunkákra készítették fel őket az USA hivatalos és il­legális szervei Magyarország ál­lamrendje ellen. Annak ellenére, hogy a budapesti amerikai kö­vetség diplomatája is jelen volt az adatok feltárásánál, az ameri­kai szervek még csak kísérletet sem tudtak tenni az ismertetett adatok cáfolására. 6. Ez a kihívási politika viszi sok tekintetben zsákutcába az ENSZ jelenlegi közgyűlését is és idéz fel nagyon súlyos veszélyt az ENSZ értelme és léte ellen, mi­után az amerikai küldöttség meg­akadályozta kedvező határozat­hozatalát Kína képviseletének megvitatását illetően. Kihívási politika, mi ellen? A kizsákmányolt népek végleg le akarják rázni a gyarmatosítás minden formáját. Nemcsak politi­kailag akarnak függetlenek lenni, hanem földjük kincseit, munká­juk gyümölcseit is maguk akar­ják élvezni. A State Department aszerint mozgatja a 6. flottát, a 7. flottát, aszerint irányítja katonai segélynyújtását és aszerint ígéri gazdasági segítségét, hogy hol mozdul meg erőteljesebben a nép­tömegeknek ez a haladó mozgal­ma, de korántsem azért, hogy a haladásnak segítsen. A kizsákmányolás és a gyar­mati elnyomás ellen küzdő népek nem Amerikától várnak segítsé­get. Az ilyen népek, hogy a ha­ladás legfrissebb reménységeivel kezdjem a felsorolást, Ghánára, Tuniszra, Marokkóra, Ceylonra, Irakra, az Egyesült Arab Köztár­saságra, Indiára, a Kínai Nép­­köztársaságra, a Szovjetunióra te­kintenek. Viszont, ha a földkerek­ség bármely területén van egy reakciós hatalmi csoport, amely­­ szeretné uralmát a feltörekvő­­ néptömegek ellen megvédeni, az­­ biztosan az Amerikai Egyesült Államok kormányára tekint, at­tól vár segítséget és általában nem is hiába. A segítség­listán ilyenek vannak, mint: Libanon elszökött miniszterelnöke, Irak volt királyi családja, Jordánia je­lenlegi királya, Csang Kaj-sek, Li Szin-man és sorolhatnám a világ más tájairól megszökött po­litikai szélhámosok neveit is, akik, mivel alkalmasak a kihívás politikájának érvényesítésére, szá­míthatnak a State Department támogatására is. Ha Nagy Imre, vagy Maléber Pál megszökhetett volna Magyar­­országról, vagy ha börtönben is, de élne, akkor a State Depart­ment a magyar nép nyugodt éle­te és a közép-európai béke ellen irányuló kihívási politikájának ezek lennének a fő eszközei. A magyar bíróság ítélete nemcsak az igazságszolgáltatás érdekei­nek tett eleget, hanem a nem­zetközi békének is szolgálatot tett, amikor a kihívás politikájának ezeket a veszedelmes eszközeit végérvényesen eltávolította a State Department fegyvertárából. A kihívás politikájának szótára Az egyik jelszó a béke védelme. Arról vagyunk informálva, hogy az USA nagykövete Varsóban a Kínai Népköztársaság nagyköve­tével azért tárgyal, hogy meg­mentse a békét. Itt a közgyűlésen az angol és a francia külpolitika képviselői támogatásukról biztosí­tották az Egyesült Államok kor­mányát a békés megoldásra irá­nyuló erőfeszítéseiben. Hogyan kell ezt érteni a kihívás politikájának fényében? Mit monda­nak a tények? Először is arra a kö­vetkezetlenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy valahányszor a Szovjetunió, vagy bármelyik szocia­lista ország részéről javaslat érke­zett az Egyesült Álla­mok kormányá­hoz arra, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket békés tárgyalások útján rendezzék, a válasz mindig az volt, hogy az Egyesült Államok csak bi­zonyos feltételek mellett akarja a békét. Most a távol-keleti helyzettel kapcsolatban, számítva a tömegek békevágyára, az Egyesült Államok önmagával szembeni következetlen­ségében a feltétel nélküli tűzszünet jelszavával lép fel. De ez a képmu­tatás enyhébb oldala. A súlyosabb az, hogy aki előbb rágyújtotta a há­zat a benne lakókra, az utána a la­kókat nevezi gyújtogatóknak és ve­lük akarja eloltatni a tüzet. Vagyis e felfogás szerint az nem békebon­­tás, hogy Csang Kaj-sek kilenc év óta szakadatlanul támadja a kínai anyaországot, hogy hadserege je­lentős részét az anyaország tőszom­szédságában összpontosítja a part­raszállási kísérlet nyilvánvaló szán­dékával, hogy Tajvan állandó kihí­vást jelent a Kínai Népköztársaság ellen Csang Kaj-sekkel és az ott összpontosított amerikai tengeri, lé­gi és szárazföldi haderőivel szemben. Mindez a State Department szerint nem békebontás. De az, hogy a Ki­­­­nai Népköztársaság megvédi magát és végérvényesen megszünteti a tá­madás veszélyét saját területén, bé-­­­kebontás. Ilyen jogon a betörő is ér­velhetne a szabadság és a békés élet jelszavával, ha tetten érik és le akar­ják tartóztatni. Az arab rádióadások az arab né­pek szabadságmozgalmára buzdíta­nak és az arab nacionalizmus ellen­ségeit támadják. Felhívom azonban a figyelmet az Amerika Hangja, a BBC, a Szabad Európa és a Szabad Kína Hangja adásaira. Adatokat tu­dunk nyújtani — részben az ellenfor­radalomról és Nagy Imréről kiadott új Fehér Könyvben hoztunk nyilvá­nosságra néhányat belőlük — arról, hogy az Amerika Hangja, a BBC és a Szabad Európa az ellenforradalom alatt és után egymással versengve uszította a magyar bányászokat a bányák vízzel való elárasztására, fel­­robbantására, útmutatásokat adott merényletek elkövetésére és így to­vább. A kihívás politikájának további jelszava az igazságosság. Amikor nem a mostani távol-keleti fegyve­res események megszüntetéséről van szó, hanem más vitás kérdések ren­dezéséről, akkor a State Depart­ment a béke szó mellé mindig kínos gondossággal teszi oda a másikat: igazságos. A kihívás politikája az igazságosság védelmének látszatá­val lép fel. Mr. Lodge olyan hang­nemben szokott a State Department külpolitikájáról beszélni, mintha az amerikai külpolitika képviselői csupa orleansi szüzek lennének, hősies és makulátlan bajnokai az igazságnak. Ismét mit mutatnak a tények? Ha Jordánia Husszein királya diktatóri­kus intézkedéseket tesz és tömegé­vel küldi koncentrációs táborokba az arab nacionalizmus hőseit, akkor ezt az amerikai politika és propaganda az igazság győzelmeként ünnepli. De ha az Iraki Köztársaság rendes bírói úton felelősségre vonja a nép áru­lóit, a népáruló királyi család poli­tikai ügynökeit, akkor az amerikai külpolitika és propaganda felhábo­rodottan igyekszik beavatkozni az eljárásokba és védelmet nyújtani a bűnösöknek. Most pedg tegyünk eleget Lodge úr kívánságának és nézzük a törté­ne­tet. Vajon miyen gazságosság­ulörröződött az 1898-i k éri amerikai —spanyol háborúban, amikor Kuba, Portorico és a Fülöp-szigetek ame­rikai gyarmattá lett? Nem vett-e részt 1900-ban az Amerikai Egye­sült Államok abban az expedíciós kü­lönítményben, amellyel a gyarmato­sítók elleni kínai népfelkelést elfoj­tották? Milyen igazság vezette 1903- ban az Egyesült Államokat Panama ellen? Ugyanezt lehetne kérdezni az 1910-ben Nicaragua ellen folytatott akcióval kapcsolatban. Lodge úr el­felejtette talán a Szovjetunió elleni 1918-as amerikai intervenciót? Mi­lyen igazságnak nevezhető, hogy a második világháború alatt az Egye­sült Államok Grönlandeni és Izlandos támaszpontokat létesített azzal az ígérettel, hogy a háború végén meg­szünteti azokat, ígéretét azonban nem tartotta meg. Milyen igazság igazolja a második világháború utá­ni amerikai kalandokat Kínában, a Fülöp-szigeteken? Kik voltak az el­ső idegen katonák, a­kik Koreában harcbaszálltak? Amerikaiak. És kik lesznek az utolsók, akik Koreát el­hagyják? Amerikaiak. Idézzük em­lékezetbe Amerika szerepét az 1954- es Guatemalai eseményekben. Talán az amerikai történelemnek ezek a lapjai hiányoznak Lodge úr törté­nelemkönyvéből ? Ami pedig a jelenkori történel­met illeti, joggal írja az U. S. News and World Report, hogy aki az úgy­nevezett szabad világ térképének bármelyik pontját megérinti, az Egyesült Államok valamelyik tá­maszpontját érinti. Negyvenkilenc országban 950 támaszpontból álló hálózaton legalább másfélmillió ka­tona tartózkodik Amerika határain kívül. Ha valaki ezt az erő jelének tartja, annak csupán azt mondha­tom, hogy ez éppen a gyengeség jele,­­ mert az igazság nem szorul ilyen , jellegű védelemre. A népek igazsága­­pedig úgyis előbb-utóbb felszámolja ezeket a támaszpontokat. Ennek ha­talmas jelei mutatkoznak már a Közép-Keleten is, éppen Libanonban is, és mégnkább a Távol-Keleten. (A beszéd befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) A francia belügyminiszter közleménye a népszavazás eredményeiről Párizs (AFP). Emile Pelletier francia belügyminiszter hertfon este közleményt adott ki a népszavazás eredményeiről: 4 5­­3 eil ifi |ö| 1* J Ilii ül II 1 Szavazásra Jogomat 27 428 259 * 725 828 281 699 * 435 78* Szavaztak 23192 749 3 015 528 236 322 26 444 599 Százalékarány 84,6 80,9 83,9 M,l Érvényes szavazatok 22862 920 2 991090 235 402 26 089 43* Igen szavazat 28 200 512 2 889 586 232 113 21 322 211 Százalékarány érv. szav.-hoz visz. 79,6 96,6 98,6 81,7 Nem szavazat 2 662 408 M1 483 * 289 4­76?­­ Százalékarány 20,4 3,4 *3,3 A Francia Kommunista Párt Politikai Irodájának nyilatkozata Párizs (MTI). A Francia Kommu­nista Párt Politikai Irodája a nép­szavazást követően nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat megállapítja, hogy a tekintélyuralmi alkotmányt elfo­gadták, s ez súlyos veszélyeket rejt magában mind a képviseleti alkot­mányos intézményeket, mind a sza­badságjogokat illetően. A nyilatko­zat rámutat arra, hogy Franciaor­szágban a köztársaság hívei politikai változtatásra törekednek, s ezt a jogos törekvést a személyi hatalom szolgálatában álló propaganda a bal­oldal erőinek megosztottsága követ­keztében ki tudja használni. Pártunk — folytatja a nyilatko­zat —, amely az új alkotmány elfo­gadása ellen küzdött, tovább foly­tatja harcát a szabadságjogok vé­delmében. Az a 4 600 000 francia, aki nem­mel szavazott, máris nagy, erő és nagy ígéret a köztársaság hí­veinek feltétlenül szükséges tömö­rüléséhez. (MTI)

Next