Középdunántúli Napló, 1959. július (Veszprém, 15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-01 / 152. szám

Zászlófelvonás a badacsonyi KISZ-táborban • A kora reggeli órák még nyu­galomra marasztalják Badacsony­téböl község lakóit. Az időjárás is nyugodt, a levegő csak enyhén rezegte­ meg a fák és a szőlők leveleit, s a Balaton sem háborog most, csupán a sátortábor lakói mozgolódnak, hogy időben felké­szüljenek a munkára. Nehéz és szép munka vár a Lékai János­ról elnevezett KISZ önkéntes if­júsági építő­tábor tagjaira. A buda­pesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, az orvosi kar a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatói, összesen 135 fő sereg­lett itt össze a KISZ Központi Bi­zottságának hívására, hogy hoz­zájáruljanak a Badacsonyi Álla­mi Gazdaság rekonstrukciós sző­lőtelepítési tervének végrehajtá­sához. A fiúk felsorakoznak és a Him­nusz hangjai mellett felvonják a tábor zászlaját. Varga Ferenc helyettes táborparancsnok elvtárs megnyitó beszéde után Gazsó Pál elvtárs, a KISZ megyei bizottság első titkára elmondja ünnepi be­szédét. — Ez a tábor, a pán ifjúsági szer­vezetének, a Kommunista Ifjúsági Szöv­etségnek tábora, arra kötelez benneteket, hogy becsületes, pontos és fegyelmezett munkát végezzetek. A rátok váró feladat nem könnyű. A­z elvégzendő munka komoly erő­feszítést kíván. Ezért szükséges, hogy minden körülmények között tartsátok be vezetőitek, a tábor parancsnoksé­­­gának utasításait, — mondotta töb­bek között Gazsó elvtárs. Reggelizés közben elbeszélget­tünk az egyik ifjúmunkás cso­porttal. Valamennyiük jókedvűen néz a munka elé. Vannak köztük olyanok is, akik részt vettek a hansági munkálatokban, és most ismét kezükbe veszik az ásót. Az állami gazdaság négy és fél hold szőlőjében kell megforgatniuk a földet hetven centiméter mélysé­gig, s háromezer köbméter be­tontámfal építés vár rájuk, és az utánuk következő három turnus fiataljaira. Hogy lesz-e elég energiájuk a nehéz munkához, nem kétséges. Egyikük így nyilatkozik az első vacsoráról: — Tegnap jól kitágították a gyomrunkat a birkapörkölttel. Ha ezután is ilyen pompás lesz a koszt, hát vidáman megy majd a munka! Amint hallottuk, a tábor veze­tősége gondoskodott arról, hogy a legmagasabb kalóriájú ételek kerüljenek az asztalra. A sza­kácsnők pedig ügyelnek arra, hogy jóízű legyen a főztjük. Fél hétkor kezdődik a munka, a föld­forgatás, és délután fél egyig bizonyára valamennyien elfáradnak. Jól esik az ebéd, majd a pihenés a táborban. A KISZ Központi Bi­zottság a szórakozást is biztosítot­ta a táborban lakók számára. Kü­lönböző társasjátékok, könyvtár, sportfelszerelések állnak rendel­kezésükre a délutánok folyamán. Hetenként egyszer pedig — a tá­borban felállított színpadon — fővárosi művészek tartanak majd előadásokat. S ha az idő kedvez, naponta fürödhetnek a Balaton­ban. Biztosak vagyunk abban, hogy a Lékai János építőtábor tagjai becsü­lettel helytállnak a nagy vállalkozás­ban, s Badacsony világhírű borai a jövőben az ő kezük munkáját is dicsérik. 3. M. Emelkedik a szén fűtőértéke A Nehézipari Minisztériumban gondosan előkészítették, hogy a bányák 1959-ben áttérhessenek a minőséget szem előtt tartó terme­lésre, ami az idei széntermelési tervnek egyik fontos feltétele, és fő célja a kongresszusi verseny­nek is. Hosszú idő óta az idén először fordult elő, hogy a bányák rend­szeresen teljesítik minőségi ter­vüket. A tavalyi első negyedévi 99,6, az 1955-beli hasonló időszakú 99,5, és az 1954-es 95,4 százalé­kos teljesítések után 1959 első há­rom hónapjában 100,1, áprilisban ugyancsak 100,1, májusban pedig 100,2 százalékra alakult a minő­ségi tényező. Ennek megfelelően javult a fűtőérték is. Középdunántúlon például az 1958. első negyedévi 3437 helyett 3531 kalóriás szenet termeltek. (MTI) Esett az árutargonya és a zöldségfélék ára A keddi vessszpré­mi hetipiacon, az esős idő ellenére, bő választék állt a háziasszonyok rendelkezésére. A ter­melők nagymennyiségű zöldbabot, ve­lőborsót, uborkát, kelkáposztát hoz­tak fel a piacra, de ugyanakkor az ál­lami szektor is „teletömte” árusító­bódéit a nyár ajándékaival. Csupán a tojást hiányolták a háziasszonyok, de ezzel a MEZ­ÉRT árusítóhelyei sem szolgálhattak. Gyümölcsben azonban nem volt hiány, sőt nagyobb mennyi­ségben láthattunk paradicsomot is. Reggel fél nyolc órára már kialakultak az árak a következők szerint: Újburgonya 2,20, kelkáposzta 2,40, velőborsó 2,60, édes káposzta 0,90, sárgarépa csomója 0,80, leveszöldség (gyökér) 1,10, főzőtök 0,90, uborka 3,80, fejessaláta 0,40, tisztított karfiol 4,40, újbab 5,80, cseresznye 5,60, meggy 7,20, kajszibarack 6,20, őszibarack 8,—, zöldpaprika darabja 1,— és 1,10, újpa­radicsom kilója 26,— Ft. Gyümölcsfélékből a kajszibaracknak óza a meggynek volt nagy keletje, a primőr­ paradicsomból azonban nem nagy mennyiség fogyott. Az édes ká­poszta, a velőborsó és az új bab voltak a piac „favoritjai.” A háziasszonyok szívesen vásárolták a tisztított karfiolt is, amelynek szintén lényegesen esett az ára. Ezúttal újburgonyából is min­denki annyit szerezhetett be, ameny­­nyit csak akart. Vásárolták is, kosár­számra. v. Világ proletárjai, egyénül jelek ! KfszÉPDi­vAimn p"f"1 NAPLÓ XV. évfolyam — 152. szám.Ara 60 fillér Szerda, 1959. július 1. A PAPKESZI TERMELŐSZÖVETKEZET HÍZOTT ÖKREI 9—10 MÁZSÁT NYOMNAK EGYENKÉNT. KÉPÜNKÖN KÉT SZÉP PÉLDÁNY AZ EL­SZÁLLÍTÁS ELŐTT Mai számunkból: Törődjünk többet az asszonyok politikai nevelésével Lehet építeni a pétiek szavára „Az ifjúság ügye — az egész nép ügye“ A 11-17 jelentkezik Péter-Pál napján Veszprém megyében már mindenütt folyt az aratás Veszprém megyében Péter-Pál napján mindenütt, még a leg­hűvösebb bakonyi vidékeken is folyt már az aratás. A megye leg­melegebb részén, a Balaton menti keszthelyi járásban ezen a na­pon az utolsó táblán is keresztbe kötötték az őszi árpát. A járás tíz termelőszövetkezetében a vihar okozta tetemes károk ellenére, rég nem látott gazdag termést arattak. Zalaváron, Keszthelyen és másutt, a tsz-ek kombájnnal betakarított őszi árpája tizenhat- tizenhat és fél mázsás átlagot adott. A szakemberek szerint a keszthelyi járás átlagtermése őszi árpából eléri a tizenöt mázsát. Jó termést ígér a rozs is, amelynek aratását szintén a keszthe­lyi járás tsz-ei kezdték meg elsőként. A nagy munka előtt álló, területileg megnövekedett tsz-ekben a párok szerint beosztott ara­tóbrigádok munkájában szép számmal részt vesznek a családta­gok is. A sármelléki Biztos Jövő Tsz-ben kétszázötven, a zalavári Új Idők Tsz-ben száznegyven kaszaerő aratja a gabonát. A hűvösebb éghajlatú pápai járásban a vasárnap megkezdett árpa aratást Péter-Pál napján már teljes lendülettel folytatták. Ugodon önkéntes KISZ brigád végzett dicséretre méltó munkát. A Pápai Textilgyár és a Húsipari V­állalat dolgozói a délutáni órák­ban nagy számban segítik az általuk patronált fiatal termelőszö­vetkezetek halasztást nem tűrő aratási munkáit. ARAT A KOMBÁJN fin­ombájn arat a szigeti dűlő­­ben. A pirostestű gépóriás szaporán kerüli az érett őszi árpa táblát. Az aranysárga kalászok félénken hajlonganak a gép előtt, mely könyörtelen irántuk. A csip­késfogú vágószerkezet gyorsan simára borotválja a tábla felszí­nét. Ahogy az idő halad, úgy nö­vekszik a letarolt terület. A gép­nek egyre szűkebb a „keringési pályája”, aminek szívből örül a kombájnos. Hogyne örülne, ami­kor így növekszik a keresete. Ha nagy területet levág, s a maggal megtömött zsákok is sűrűn hulla­nak, a pénztárca rekeszei is meg­dagadnak. Ez a gondolat foglalkoztatja Györkös Istvánt, a Berhidai Gép­állomás kombájnosát. Ha sok pénzt visz haza, több jut a csa­ládnak, így történt tavaly is. So­kat dolgozott, de volt is gondja a pénzzel. Egy nyáron 10 000 forin­­tott keresett. Pedig aszályos volt a tavalyi év. A zsákkötöző még cigarettázni is ráért volna, ha nem tiltja a szabályzat. Most meg nehezen győzi a munkát... Alig köti be az egyik zsákot, máris előtte áll a másik. Ö­ kombájnos szeme derűsen­­ fénylik, amikor a gép előtti utat nézi. Magában azt szá­­mítgatja, hány fordulót kell még a gépnek ezen a területen tenni. Ha itt végez, másik táblára megy. ősiben mindkét termelőszövetke­zetnek dolgozik, azután a Serne­­válnak arat 200 katasztrális hol­don. Mire ott végez, ősiben kom­bájn alá érnek a búzák. A Béke Termelőszövetkezetnek 74 katasz­trális hold búzát kell learatnia, s lehet, hogy az Új Élet Termelő­­szövetkezet is igényt tart búza­aratásra. Néha pihenőt tart Györkös Ist­ván. Leugrik a gépről, s az ak­á­­cok árnyékába vonul. Cigarettára gyújt, s úgy nézi a kombájn mun­káját. Az ugyanis nem áll meg. Ahogy a kombájnos elhagyja a gépet, máris nyeregbe pattan a nyurga, 17 éves Sütő József. A fiatal segédvezető nem bánná, ha örökké a kormánykerék mellett ülhetne. Van kedve és érzéke a géphez. Jó kombájnvezető lesz belőle. Györkös István mellett csakis az lehet. A fiatal, alig 33 éves kombájnvezető érti a mestersé­gét. Öt éve kombájnos, s azóta sok tapasztalatra és gyakorlatra tett szert. Ismeri a gép minden porcikáját. A kombájnon maga végzi a javításokat, komolyabb fennakadás nincs is a munkában. IP­itkán cserél gépet. Ezzel a **■ kombájnnal már három éve dolgozik. Kedvező időben, jó körülmények között 15 katasztrá­lis hold a gép napi teljesítménye. Eszerint alakul a kereset is. Átla­gosan 120—150 forint jut naponta az erszénybe, de nem ritkán elő­fordul, hogy két piroshasú bankó a fizetsége. Munkájával elégedettek a ter­melőszövetkezeti tagok. Kerekes­­tván brigádvezető nem győzi dicsérni a kombájnost. — Pistával elégedettek vagyunk — jelenti ki naponta többször is. — Ügyes ember. Még sarkallni se kell utána. Amikor learat, vé­gigmegy a sarkokon. — ...Van neki most egy újabb elgondolása is. Az, hogy a kisparcellákra is rámegy a gépével. Ahol egyenes az út, s megközelíthető a parcel­la, ott nem aratnak az idén kézi kaszák. S ez igen nagy segítség az új termelőszövetkezetnek. Ke­vesebb munkaerő szükséges az aratáshoz, ha már dicsérni lehet, di­­­csérik a többi termelőszö­vetkezeti tagok is. Tetszik nekik szerénysége, szorgossága. Megem­lítik, hogy az egyenetlen felszín ellenére alacsony tarlót hagy, s igen pontos a munkában. Amikor a harmat felszárad, rögtön mun­kába kezd, s addig arat, amíg új­ra megnedvesednek a gabonák. Vagyis az idő minden percét ki­használja. Igen nagy szükség van most erre. Érettek az őszi árpák, s ha erősebb szél kerekedne, meg­­árvulnának a kalászok. Valaki azt mondja el, hogy a fiatal kombájnos többszörösen ki­tüntetett ember. Kétszer „Kiváló kombájnvezető” jelvényt kapott, egyszer sztahanovista oklevelet, egyszer „Gépállomás kiváló dol­gozója” jelvényt, s többször pénz­jutalmat. Vagyis igen sok az ér­deme. Mindez nem teszi elbiza­­kodottá. Ha beszélnek róla, sze­rényen elhárítja a szavakat. Azt mondja, hogy kötelességét telje­síti, /s míg a szövetkezeti tagok a kombájnos munkájáról, s a jó termésátlagról beszélnek, a fiatal kombájnos már a gép felé tart. Cigarettáját elnyomja, s a gépernyő alá ül. Ismos keze a kormányra feszül, s a kombájn erős dübörgéssel, kíméletlenül belegázol a ringó gabonatenger­be. KASA ANDRÁS Helyi erőforrásokból építkeznek megyénk tsz-ei Veszprém megye tsz-eiben több­­ mint száz helyi építőbrigád dol­­­­gozik a tsz majorok kialakításán,­­ a legszükségesebb gazdasági épü­­­­letek, istállók felépítésén. A me­gye sok termelőszövetkezetében a legsürgősebb feladatokat helyi erőforrásokból végezték el. A kővágóörsi Béke Tsz nagylét­számú helyi építőbrigádot alakí­tott, és tavasz óta már egy tucat­nyi ótat, istállót épített fel, na­gyobbrészt helyi anyagokból. A megerősödött tsz juhállománya számára hatszáz férőhelyes juh­­hodályt építettek nemrégen. El­készült egy új nyári szállás és egy — háromszáz darab sertés befo­gadására alkalmas — hizlalda. Ezenkívül többezer baromfi szá­mára építettek telepet. A nagy építkezéseken kívül még családi ház építkezésekre is jutott erő. A­ tsz építő brigádja 3 családi ház építését kezdte el tsz tagok ré­­szére.

Next