Napló, 1962. április (Veszprém, 18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
fttág proletárjai, egyesüljetek! NAPLÓ «Z MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁG» ÉS fl MEGYEI TflNáCs IflPiB XVIII. évfolyam — 82. szám. ÁRA 70 FILLÉR Vasárnap, 1962. április 8. A Szakszervezetek Országos Tanácsa a kongresszusi munkaverseny támogatására hívja fel a szakszervezeteket Szombaton reggel a SZOT székházában rendkívüli ülésre ült össze a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A tanácsülésen megjelent többek között Szurdi István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, Kisházi Ödön munkaügyi, Kovács Imre élelmezésügyi, Tausz János belkereskedelmi és Trautmann Rezső építésügyi miniszter. A tanácsülést Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke nyitotta meg, majd Varga György SZOT titkár vázolta a szakszervezet feladatait a szocialista munkaverseny további fejlesztésében. A tanácsülés a beszámolót több hozzászólás után elfogadta és úgy határozott, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt nyolcadik kongresszusának tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaverseny támogatására a következő felhívást bocsátja ki. A magyar dolgozók alig néhány hete értesültek a Magyar Szocialista Munkáspárt nyolcadik kongresszusának összehívásáról. A munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, egész dolgozó népünk körében tömegesen javasolják: köszöntsük a tervek maradéktalan teljesítésével újabb munkasikerekkel a Magyar Szocialista Munkáspártnak, népünk vezető erejének közelgő nagy jelentőségű tanácskozását. A párt nyolcadik kongresszusa különösen jelentős mérföldköve szocialista fejlődésünknek, mert a hetedik kongresszus óta társadalmi, gazdasági életünkben végbement alapvető változásokat összegezi és kijelöli a szocializmus teljes felépítésének közvetlen feladatait. Hazánkban már eddig is milliók tapasztalták: egyéni boldogulásuk, családjuk jövője, egész népünk szebb és jobb élete elválaszthatatlan a szocializmus építésének sikereitől. Saját tapasztalataik alapján győződtek meg a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának helyességéről. Ez erősíti a szocializmusba vetett hitüket és szilárdítja egyre jobban az egész nép erkölcsi, politikai egységét. Kifejezésre jut ez abban, hogy a magyar dolgozók a munka termelékenységének fokozásával, a műszaki színvonal fejlesztésének gyorsításával, a termékek önköltségének csökkentésével, anyagtakarékossággal, az export-tervek maradéktalan teljesítésével készülnek a pártkongresszusra. A Szakszervezetek Országos Tanácsa szívből üdvözli, hogy a szervezett dolgozók az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a közlekedésben, a kulturális életben, a kutató- és tervezőmunkában odaadóan részt vesznek a kongresszusi versenyben. A SZOT az 1962. évi tervek legeredményesebb teljesítéséhez sok sikert kíván a szocialista munkaverseny minden részvevőjének. A Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívja a szakszervezeteket, karolják fel a dolgozók kezdeményezéseit és segítsék a gazdasági vezetőket, hogy a dolgozók tettvágyát az üzem előtt álló legfontosabb feladatokra irányítsák és segítsék a különböző iparágak és vállalatok együttműködését. A szakszervezetek megtisztelő feladata a mindennapi felvilágosító, nevelőmunka. Segítsék annak megértését, hogy a mezőgazdasági termelés fellendítésében és a termelőszövetkezetek megszilárdításában fejlődő szocialista hazánk holnapja szempontjából, milyen nagy jelentőségű az egyes iparágak és üzemek munkája. Így újabb és újabb tízezrek értik meg: a vegyipar adjon több műtrágyát, állati tápszert, gyomirtószert, a gépipar kellő időben és kiváló minőségben adja át a gépeket a mezőgazdaságnak. Az építőipar biztosítja az építkezések időbeni elvégzését, s az összes iparágak a nagyüzemű munkaszervezési-vezetési tapasztalatok átadásával segítsék az árutermelés fellendítését, a gazdálkodás állandó javítását, a közösségi élet fejlesztését a mezőgazdaságban. A Szakszervezetek Országos Tanácsának meggyőződése, hogy a kongresszusi verseny az eddiginél is nagyobb lendületet ad a szocialista munkaversenynek és egyben a szocialista brigádok mozgalmának, a szocialista munka műhelye, üzee, gyára, vállalata, gazdasága megtisztelő címért folyó vetélkedésnek. Amikor e nagyszerű kezdeményezést támogatjuk, ajánljuk a szakszervezeteknek, fordítsanak nagyobb gondot az egyéni versenyre. Most az a legfontosabb, hogy minden dolgozó tudatos részvevője legyen a szocializmus építésének és minél eredményesebben vegyen részt a kongresszusi versenyben. Mindenki a maga helyén, a maga módján munkájával is kifejezhesse együttérzését, ragaszkodását a népi hatalomhoz és mindennapi munkájával járuljon hozzá egész népünk és egyben egyéni jóléte további felvirágoztatásához. * A rendkívüli tanácsülés a déli órákban szervezeti kérdések tárgyalásával ért véget. (MTI) Befejezték a tavaszi vetést Pulán A pulai Egervölgye Termelőszövetkezetből jelentették, hogy a hét közepén befejezték a tavaszi kalászosok vetését és az ősziek mítráftyázását. összesen 153 hold gabonát és mákot vetettek el és 224 katasztrális hold őszi vetést fejtrágyáztak. Mai számunkban: HÁROM KESZEG (2. oldal) Házasságból elégséges (2. oldal) A tagság akar valamit (3. oldal) Megszokták és megszerették a széngyalut (3. oldal) Péntek óta a Föld körül kering a Kozmosz II. (5. oldal) A pártkongresszus tiszteletére Módosították éves vállalásukat az Inotai Aluminiumkohó dolgozói Az Inotai Alumíniumkohó kollektívája az év elején nagyon szép felajánlást tett 1962-re. A napokban — figyelembe véve az első negyedév eredményeit — felülvizsgálták éves vállalásukat és az MSZMP VIII. kongresszusa tiszteletére módosították eredeti felajánlásukat. E vállalásuk az 1962-es gazdasági év tervfeladatainak részleteiben való teljesítése mellett az 1963-as célkitűzések megvalósítását is megalapozza és biztosítja a termék előállítására fordítandó élő és holt munka ráfordításának további folyamatos csökkentését. A termelékenység növelésére tett felajánlásuk, hogy az egy dolgozóra eső teljes termelési értéket (az éves felajánlásban vállalt 100,8 százalékkal szemben) 102,4 százalékra teljesítik. A termelési költségszintet 0,3 százalékkal csökkentik. Az ennek révén elért megtakarítás másfél millió forinttal több, mint amenynyit az év elején vállaltak. A teljes termelési értéket 1,1 százalékkal teljesítik túl. A nyersalumínium termelési tervüket 350 tonával túlteljesítik. (Az eredeti éves vállalásban 259 tonna szerepelt.) A túlteljesítés népgazdasági szinten indokolt, mivel a népgazdaságnak a tervezettnél is több alumíniumra van szüksége. Az egy munkásra jutó termelékenységet az 1961. évi tényleges eredményhez viszonyítva 7,3 százalékkal növelik. Az egy tonna alumíniumra eső egyenáram felhasználását az 1961. évi tényszámhoz képest 425 kWó-val csökentik, amely 5 669 000 forint értékű önköltségcsökkentést eredményez. E gazdasági vállalások teljesítése révén a vállalat üzemi eredményei — a múlt évihez képest — 18 351 ezer forinttal növekednek. (Az éves vállalásban 13 800 ezer forintos növekedéssel számoltak.) A felajánlásban szereplő célok megvalósításáért az alábbi műszaki fejlesztési intézkedéseket teszik: Az 1962—1963. évre tervezett anódszélesítést az alumíniumelektrolizáló kádaknál új technológia segítségével ez évben befejezik. Ez lehetővé teszi, hogy már 1963-ban elérjék az 1964 évre tervezett termelési és önköltségi szintet. Kísérleteket folytatnak az elektrrolizáló kád anódtechnológiájának javítására, amely energiamegtakarítást, illetve önköltségcsökkentést eredményez. Az egyenirányító üzemnél fejlesztik a műszerezettséget, automatizálják alőfokreolvasást, valamint a szivattyú-kezelést, amely az egyenirányító berendezés üzembiztonságát nagymértékben fokozza. Képaláírás helyett Újra együtt a család... Képes beszámoló a 3. oldalon Osztrák közigazgatási küldöttség megyénkben Tegnap hírt adtunk arról, hogy háromnapos baráti látogatásra osztrák közigazgatási szakemberek látogattak megyénkbe a közigazgatási munka tanulmányozására. A harminchárom tagú küldöttség vezetője Peter Alois elvtárs, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a küldöttség tagjai városi és községi polgármesterek, valamint tanácstagok. A küldöttséget elkísérte megyénkbe Hajnal János, a Minisztertanács munkatársa. Osztrák vendégeinket pénteken a megyei tanács dísztermében fogadta Bakos István elvtárs, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára, Szabó Lászlóné elvtársnő, a Veszprémi Városi Pártbizottság titkára, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjai, Rácz Béla elvtárs, az MTVB elnökhelyettese, dr. Hardy Zoltán elvtárs, az MTVB titkára és Ditrói József elvtárs, a VeszprémiVárosi Tanács elnöke. A fogadás után Bakos István elvtárs tájékoztatta a vendégeket a megye politikai társadalmi és gazdasági helyzetéről, Ditrói József elvtárs Veszprém város történelmét, és az utóbbi 17 év fejlődését ismertette. A tájékoztató után több kérdés hangzott el a vendégek részéről. Különösen érdeklődtek a lakosság egészségvédelmi ellátottságáról, az anyagi csecsemővédelemről, valamint a költségvetési gazdálkodás, a városfejlesztési tervek összeállításáról és végrehajtásáról, valamint a lakosság bevonásáról a tanácsi munkába. Este a Veszprém megyei Petőfi Színházba látogattak el, ahol meghallgatták a pápai városi énekkar előadását és megnézték a várpalotai bányász tánccsoport műsorát. Különösen a táncosok művészetéről nyilatkoztak nagy elismeréssel. Tegnap délelőtt a tanácsi tömegkapcsolatokat és a lakosság bevonását ismertette vendégeinkkel Bodó Vilmos elvtárs, a Veszprémi Városi Tanács VB titkára. A küldöttség délután ellátogatott a veszprémi Államigazgatási Iskolába, ahol 12 megye tanácselnökei tanulnak. Vendégeinket elkísérte Szabó Kálmán elvtárs, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának titkára és dr. Hardy Zoltán elvtárs. Az iskola életéről Lóczi László igazgató tartott tájékoztatót, majd a vendégek cso-oportokban az osztályfoglalkozásokon vettek részt, ahol a tematika szerint a költségvetési gazdálkodást tanulják a hallgatók. A tegnapi nap folyamán a küldöttség egy csoportja a Pápai Textilgyárbanrt a balatonkenesei községi tanácshoz ,is ellátogatott. A kétnapos tapasztalat után osztrák vendégeink nagy elismeréssel nyilatkoztak szocialista, vívmányainkról és kijelentették: az itteni tapasztalatok erőt adnak további harcukhoz.