Napló, 1963. augusztus (Veszprém, 19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-15 / 190. szám

1981. gngonglas R»­ S­PORT Öt ország versenyzői neveztek a természetjáró Balaton Kupára 53 sportkör 125 csapata indul A Magyar Természetbarát Szövetség és a Veszprém megyei Természetbarát Szövetség kiírta az 1963. évi VII. nemzetközi és a XI., hazai Balaton Kupa tájékozódási versenyt. A nagyszabású természetbarát versenyt augusztus 19-én Nagyvázsony térségében rendezik. Hét kategóriában: nemzetközi férfi, nemzetközi női, hazai I. o. férfi, I. o. női, II. o. férfi, II. o. ifjúsági és III. osztá­lyú férfi csoportokban küzdenek meg a versenyzők az elsőségért. Az augusztus 4-i nevezési zárlatig összesen 53 hazai sportkör 125 csapatának és 8 egyéni versenyzőjének nevezését fogadta el a ver­senybíróság. A nemzetek közötti versenyre a Bolgár Népköztár­saság, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Svédország, valamint Magyarország férfi és női csapatai nevez­tek be. A bemérő bírák és az ellenőrző bírák a pályák bemérését és azok ellenőrzését már elvégezték. A versenyfeladat tehát, amely a verseny kezdetéig titkos, már készen van és várja a versenyző­ket. A közel ötven tagú versenybíróság most végzi a versennyel kapcsolatos egyéb előkészületeket. Az elszállásolást, az indító és célállomások felállítását és a több más apróságot. Az előkészüle­teket figyelembe véve nagy és nemes vetélkedés lesz augusztus 19-én Nagyvázsony térségében. A verseny több mint ötszáz sze­mélyt mozgat meg, köztük a nagyszámú aktív versenyzőt és ver­senybírót. (f£ J) Kitűnő eredmények születtek az atlétikai Balaton-bajnokságon Hatalmas érdeklődés mellett bonyolították le szombaton és vasárnap Fűzfőn az 1963. évi at­létikai Balaton-bajnokságot. 32 sportkör több mint kétszáz ver­senyzője állt rajthoz. Jól előké­szített, zászlódíszbe öltöztetett pálya­­ várta az atlétákat. A két­napos versenyen több kitűnő eredmény született. Gyűrű Lász­ló, a Győri Dózsa neves százasa hátszéllel 10,7 mp alatt futott cél­ba. Jó eredmény született 400, 1500 és 5000 méteren, súlylökés­ben és diszkoszvetésben. Figye­lemreméltó a női távol- és ma­gasugrásban, a súlylökésben és a gerelyvetésben született ered­mény. . A kétnapos vetélkedőn­ me­gyénk legjobb atlétái, is rajthoz álltak. Első helyezést ugyan nem tudtak szerezni, de kitűnő harci szellemük, sportszerű magatartá­suk dicséretet érdemel. Tornyai József, Nyéki Kálmán, Bokrossy Jenő, Pontyos István, Tóbiás László, Kovács Kálmán, Jakus Péter, Ágh Pál, Csermák József, Farkas Ferenc részvétele színesí­tette, érdekesebbé tette a ver­senyt. A nőknél Jánosi Ilona, Mi­hala Gabriella, Kiss­­Judit, Mayer Katalin és Pintér Zsuzsa érde­mel említést. Eredmények: Nők 190 m* 1. Hamar Szekszárd 12,5 2. Kovács Ózd 12 , 3 Viszlai Miskolc 13,1. . . 5 Jánosi Várpalota 14,2. — 200 m: 1 Hamar Szekszárd 27,2, 2. Viszlai Miskolc 29,3 3. Kovács Csurgó 31,4. — 400 m: 1. Szenteleki Szombathely 61,4, 2. Bá­nyai Szekszárd 64,1, 3. Kovács Csurgó 70,3. — 4x100 m: 3. Szekszárdi Dózsa 55,2­­. Miskolci KrSK 55,8. — Távol: 1. Petro TFSE 559 , 2. Gsászi Szolnok 544, 3. Viszlai Miskolc 506. — Magas: 1. Gelej Szeged 160, 2. Lengyel Szom­bathely 151, 3. Törökné Szekszárd 148, ... 5. Mayer Balatonfüred 140 — Súly: 1. Németh Bp VM 12,16, 2. Kel­tai TFSE 11 34, 3. Petró TFSE 11,25. — Gerely: 1. Németh Bp. VM 43,26, 2. Törökné Szekszárd 35,92 3. Varga Szekszárd 33,95. Férfiak, boo m: 1. Gyűrű Győri Dó­zsa 10,7, 2. Horváth U. Dózsa 11,0 3. Tóth Szeged 11,0. — 200 m: 1. Tóth Szeged 23,2, 2. Horváth U. Dózsa 23,3, 3. Tóth Szolnok 23 4. — 400 m:­­ Tóth Szeged 49,8, 2. Gál MAFC 51,0, 3. Ke­rékgyártó Debrecen 51,1. — 800 m: 1. Kiss Gy. Dózsa 1:58, 2. Pamuki Ka­posvár 1:58,7, 3. Csűri MŰEAC 1:39 3. 1500 m: 1. Kiss Gy. Dózsa 3:58,8, 2. Pamuki Kaposvár 4:03, 3. Csűri MIT­­EAC 4:15,4. — 3000 m: 1. Fuchs Szol­nok 9:11,5, 2. Nagy Miskolc 9:218, 3. Puskás Miskolc 9:37,5. — 5000 m: 1. Fehér Nyíregyháza 13:05,2, 2. Kiss Nyíregyháza 15:25,2 3. Schneider Bp. Spartacus 15:52. — 4x100 m: 1 Újpesti Dózsa A) 43,4 2. Újpesti Dózsa B) 47,7, 3. MAFC 49,9. — 4x400 m­: 1. Uy Dózsa 3:28,8, 2. U. Dózsa 3:34,9. 3 MU­­EAC 3:38,2. — Távol: 1. Gyura Győri Dózsa 660 2. Jakus Keszthely 648, 3. Körösi Miskolc 629 ... 5. Tornyai Veszprém 626, 6. Nyéki Ajka 624. — Magas: 1. Szabó Szekszárd 180 2 Tóth Miskolc 175, 3. Farkas Veszprém 170, ... 8. Nyéki Ajka 165. — Hármas: 1. Kovács Kaposvár 13,66, 2. Ágh Keszthely 13,63 3. Jakus Keszthely 13,10, ... 6. Tornyai Veszprém 12,11. Súly: 1. Holub Debrecen 15,80, 2 Tö­rök dr. Szeged 14,29, 3. Kozák Veszp­rém 13 71. — Gerely: 1. Török dr. Sze- 511­­5-­40- 2- KSvári Székesfehérvár 51,69, 3. Andráska II. Dózsa 5109 — Kalapács: 1. Trényi Szege­d 67, 2. Csermák Tapolca 52,23 3. Encsi Ózd 51,85 ... 7. Tóth Várpalota 39,24.­­ Diszkosz: 1. Holub Debrecen 47 91 2 Csermák Tapolca 44,28, 3. Kozák Veszprém 44 04. f. Apróhirdetések ELADÓ Kertvárosban 234 négyszögölön telek pincével, lábazattal. Ta­polca, Vörösmarty utca 63. (8988) DUNAÚJVÁROS1 két­szobás, komfortos, gá­zos távfűtéses lakáso­mat elcserélném veszp­rémi hasonlóért. Aján­latokat Dunaújváros, Kőműves utca 11, H. 3 Sípos. (8989) TRABANT Limousine kitűnő állapotban eladó. Veszprém, Toborzó ut­ca 6._________,______(1236) TÜNDE robogó áron alul eladó sürgősen. Hadnagy Imre Gyulafi­rától._______________(1246) KIFOGÁSTALAN álla­potban levő fekete Pan­nónia eladó. Tizennégy­ezer kilométerrel. Pintér Litér, Bajcsy-Zs. u. 29. _____________________(8978) KIFOGÁSTALAN álla­potban fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Balatonalmádi, Bajcsy- Zs. 33, óvodánál. (8997) ■TOKÁRBAN levő 402-es Moszkvics áron alul sürgősen eladó Devecser, telefon 37. ___________ (8992) 230-ES JAWA 1962-es eladó. Pápa, Táncsics Mihály utca 21. szám. _______________(4659) FEKETE Pannónia el­adó. Nemesvámos Ko­vács Dénes. (6993) MEGVÉTELRE kere­sek 3 darab ablakot tokkal, mérete 172x93- as. Veszprém, Kemenes Ferenc, Béla utca 4/b, Dózsaváros._________(1238) PATKÁNYOKAT, ege­­reket garanciával irtok. Poloska, csótány, légy stb. férgektől ciánnal, vagy más hatásos anya­gokkal megtisztítom helyiségeit. Bokrossy féregirtó Veszprém, Fenyves utca 2/a. (1995) 57 ÉVES, józanéletű értelmiségi férj elven­ne hozzáillő, lakással rendelkező nőt. „Rentá­bilis” jeligére a Pápai Magyar Hirdetőbe. (1996) ÜK&BSR SEG­EDMUNKÁSOKAT változo munkahellyel, azonnali felvételre ke­resünk.. Jelentkezni le­het Veszprém és Cell­­dömölk székhelyen tar­tózkodó építésvezetők­nél. Postaigazgatóság Műszaki Hálózatépítő, Sopron._____________(1239) SZAKKÉPZETT ser­tésellető és függőlege­sen­­vágó gatterkezelő több éves gyakorlattal állami gazdaságban el­helyezkedne. „Szak­képzett”­­jeligére válasz az Ajkai­ Hirdetőbe. (1994) KERTES családiház Kiss Lajos lakótelepi másfél vagy kétszobás lakáscserével beköl­tözhetően értékének­­ne­gyedéért eladó. „Sür­gős” jeligére leveleket a Kiadóba._________(1234) VÁRPALOTÁN Hu­nyadi utca 42. számú ház eladó.______ (1235) CSALÁDIHÁZ eladó­ azonnal beköltözhető, Bándics Imre öcs. (1990) NAPLÓ INNEN-ONNAN Pályák hitelesítése A Magyar Labdarúgó Szövetség el­rendelte a labdarúgó pályák hitelesí­tését. Megyénkben a hitelesítéseket szeptember 15-ig kell befejezni. A hi­telesítés végrehajtásáért a sportkörök felelősek. Szeptember 15-e után újon­nan nem hitelesített pályán bajnoki mérkőzést nem lehet játszani. Mü­ller súlyos sérülése Súlyos kéztörést szenvedett Müller, a Várpalotai Bányász jó­ képességű, népszerű csatára nem­régen a Pápán játszott Nyári Ku­­pa labdarúgó mérkőzésen. Mül­­lernek súlyos csuklótörése van. Orvosi vélemény szerint a neves csatár mintegy két hónapig nem játszhat, pihenésre van szüksége. Fűzfő a „soronkövetkezet“ Eger környéki üdülése során a Fűz­fői AK barátságos mérkőzést, játszott a Miskolci MTE NB III.-as csapatá­val is. A vendég fűzfőiek jó játékkal 2:1 arányban biztosan győzték le ma­gasabb osztályban szereplő hazai el­lenfelüket. Fűzfőn úgy számítják, most ők következnek a feljebbjutás­­ra. Nem titkolják, ennek érdekében mindent elkövetnek a sportszerűség adta lehetőségek keretein belül. A Mosonmagyaróvári MTK NB II.-es csapatából visszatért Horváth, aki volt csapatában többször szerepelt a mezőny legjobbjaként. Kitűnő kapus­képességeit a jövőben régi sportköré­ben, a Fűzfői AK-ban kívánja gyü­­mölcsöztetni. 210 nevező az asztalitenisz Balaton Kupára A megyei asztalitenisz szövet­ség ebben az évben augusztus 19-én és 20-án Balatonfüreden, a SZOT szanatórium kultúrtermé­ben rendezi meg az asztalitenisz Balaton-bajnokságot. A bajnok­ságra nagy mezőnyt neveztek. 24 sportkör 210 versenyzőt küld el a küzdelmekre. A résztvevők kö­zött több válogatott kerettag is lesz. Több fővárosi sportkör mel­lett a nagyvárosok klubjai is el­küldik legjobb versenyzőiket. Debrecenből, Szegedről, Nyíregy­házáról, Győrből, Szombathelyről és több más városból érkeztek nevezések. Magyarország-Svédország 111:101 Nemzetek közötti férfi atlétikai válogatott verseny Stockholmban A magyarok értékes győzelmet arattak. * OROSZ PÁLT az MLSZ fe­gyelmi bizottsága a Ferencváros —M. Dinamó nemzetközi mérkő­­zésen tanúsított sportsze­rűtlen magatartása miatt az év végéig minden bajnoki és nemzetközi mérkőzéstől eltiltotta az 1963 év végéig. Két vereség a sakk­bajnokságon A Budapesten folyó országos egyé­ni sakkbajnokság középdöntőjén részvevő Demény Cuibus elleni füg­gőj­átszmában vereséget szenvedett. Deménynek hétfőn rossz napja volt, mivel Sallay dr-ral szemben­ is alul­maradt. köszönetnyilvánítás köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága jó férjem, édes­apánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot he­lyeztek, fájdalmunkat bármilyen módon enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetet mondunk az Aj­kai Filmföldgyár és Alukohó dolgozóinak. (1246) Gyászoló Ziller család NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Szerkesztőség: Veszprém. Irodaház félemelet 5—10. Telefon: 12-52. Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor Kiadóhivatal: Veszprém, Szabadság tér 7. Telefon: 12-47. Veszprém megyei Nyomda Vállalat Veszprém, Köztársaság tér 1. Felelős vezető: Steltzer Ferenc Előfizetési díj egy hónapra 12,0 Ft Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál ** * INDEX: 25 061 Érdekes eredmények a II. osztályban Hajmáskér—Herendi Építők Kst Vasárnap a megyei H. ősz. bajnok­ság veszprémi csoportjában megkez­dődtek a küzdelmek. Aránylag jól mutatkoztak be az újoncok. Hajmás­kér például fölényes győzelmet ara­tott a Herend felett. Derekasan meg­állta a helyét az Eplényi Bányász Várpalotán a Honvéddel, öskű ottho­nában a múlt évi bajnok V. Vasas n-­ vel szemben, ősi is méltó ellenfele volt a rendkívül megerősödött Vár­palota H.-nek. Csajág sem vallott szégyent Balatonkenesén. A Bakonyi Építők nem­­ijedt" meg volt megyei I. osztályú ellenfelétől. Városlőd egy félidőn át igen jól tartotta magát Veszprémben a V. MÁV Előre ellen. Feltűnő a múlt évi százszázalékos bajnok V. Vasas Ifi esküi súlyos ve­­résévé! Eredmények: V. MÁV Előre—Város­lőd 7:6 (1:6), Ifi 0:0, Hajmáskér—He­rendi Építők 4:1 (1:1), Ifi 0:4 (0:3), Inota—Bakonyi Építők 3:1 (1g)). Ifi eredmény nem érkezett be. Várpalota II.—ősi Petőfi 5:1 (3:1). Ifi 9:1 3:0). Várpalotai Honvéd—Eplényi Bányász 3:2 (0:0). Berhida—Gyulafirátót elma­radt, mert Gyulafirátót három játé­kosának orvosi igazolása nem volt rendben. Ifi 1:1 (1:0), Balatonkenese— Csajág 3:0 (2:0), Ifi 5:1 (0:0). eskü- Veszprémi Vasas Q. 1:2 (0:2), Ifi 5:1 (1:1)! Sakk-étet Vasárnap a VH. forduló mérkőzé­seit játszották az országos egyéni bajnokság középdöntőjében. A De­mé­ny a Cuibus játszma függőben ma­radt. Magyar dr. vereséget szenve­dett a debreceni Fileptől. Demény a középmezőny élén, Magyar dr. a kö­zépmezőny alsóbb csoportjában van. •A Veszprém 4., a­­ Honvéd 9. lett a férfi röplabda Balaton-kupában A férfi röplabda Balaton Kupát kétnapos verseny keretében Keszthe­lyen rendezte meg a megyei szövet­ség. Tíz csapat küzdött az érdekes kupáért amelyet az egyetlen NB I.-es résztvevő, a Nyíregyházi Spartacus nyert el. A selejtezők során majdnem meglepetés született. A győztes nyír­egyháziak csak döntetlent tudtak ki­harcolni a jól küzdő, és játék köz­ben vezetést is szerző Gy. Dózsa el­len. Figyelemre méltó a Bp. Petőfi előkelő helye. A Budapest bajnokság­ban szereplő együttes nagyszerű tel­jesítményt nyújtott. Az NB II.-es Veszprémi Haladás Petőfi aránylag könnyű sorsolást ka­pott, és így biztosan jutott túl a se­lejtezőkön. Negyedik helyük látszólag szép sikernek könyvelhető el, bár feltűnő, hogy a döntőben minden mérkőzésen kikaptak. Derekasan megállta helyét a magasabb osztályú csapatok között a Keszthelyi Honvéd megyei együttese. Selejtező mérkőzések, L csoport: Bp. Petőfi—Szolnoki Dózsa 43:23; Gy. Dózsa—Sz. Dózsa 34:27; Nyíregyháza— Gy. Dósa 30:30­; Nyíregyháza—Sz. Dózsa 56:18; Bp. Petőfi—Gy. D°zff 40:391; Nyíregyháza—Bp. Petőfi 42:36. n. csoport: Szolnoki TITÁSZ—Győri Vörös Meteor 31:29; Fürdőigazgatóság —Szolnok 29:25; Fürdő­igazgatósá­g— Győri VM 35:34­ — HL csoport: V. Haladás P.—K. Honvéd 48:18 (22:3); Kaposvár—K. Honvéd 37:29 (19:13); V . Haladás P.—Kaposvár 45:25 (35:5). A döntők eredményei. I.—­TV. he­lyért: Nyíregyháza—Bp. Petőfi 49:27; Nyíregyháza—V. Haladás P. 43:­7 (20:17); Nyíregyháza—Fürdőigazgató­ság 51:21; Fürdőigazgatóság—V. Hala­dás P. 41:28 (27:12); Bp. Petőfi—V. Haladás P. 37:23 (21:11); Fürdőigazga­tóság—Bp. Petőfi 31:28 (18:17). — V.—VII. helyért: Szolnoki T.—Kapos­vár 48:21, Gy. Dózsa—Kaposvár 51:19, Győri VM—K. Honvéd 53:27 (29:9). Végeredmény: 1. Nyíregyházi Spar­tacus 2. Fürdőigazgatóság, 3. Bp. Pe­tőfi, 4. V. Haladás Petőfi, 5. Szolnoki TITÁSZ, 6. Kaposvári Vörös Lobogó, 7. Győri Dózsa, 8. Győri Vörös Me­teor, 9. Keszthelyi Honvéd, 10. Szol­noki Dózsa. Felhívás * ► kedves vevőinkhez, nagyfogyasztóinkhoz!­­ 4 I Paradicsom szükségletük kielégítésére 3 MÉK szaküz­letéireén, az Fmsz-i szak- és vegyesbolt hálózatban min- :: den igényt kielégítő :: › ► paradicsom ] vásárt *» › ► rendezünk. Szükségletüket minden mennyiségben kielégítjük. IGÉNYÜKET KÍVÁNSÁGRA 50 KG-ON FELÜL HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK.­­ Rendeléseiket kérjük egységeinknél, a földművesszövet-­­ kezeti boltoknál előre bejelenteni 24 órával. Felhívjuk kedves vevőink figyelmét arra, hogy a meleg­­ időjárás miatt a paradicsom beérése, befőzésre való al­­­­kalmassága előbb következett be, ezért befőzéseiket­­ augusztus elejei időszakban eszközölték.­­ Kérjük nagyfogyasztóinkat, hogy étrendjeikben többe­­­ször alkalmazzák a paradicsom-készítményeket. › SZÖVETKEZETEK VESZPRÉM MEGYEI­­ ÉRTÉKESÍTŐ KÖZPONTJA (MÉK) |

Next