Napló, 1963. november (Veszprém, 19. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-09 / 262. szám

A képernyő előtt Új műfaj, ősbemutató a televízióban A maga műfajában vadonatúj, nemzetközi viszonylatban is kez­deményező alkotás az „Éjszakai repülés”, amit vasárnap este mu­tat be a televízió. TV-operát első ízben készített a Magyar Televí­zió, s bár a műsor elsősorban a komoly­zene kedvelőinek nyújt különleges élményt, mégis izgal­mas cselekményével feltétlenül leköti majd az operával csak most ismerkedő hallgató-néző tá­bort is. A történet a 30-as években ját­szódik, egy Buenos Airesbe tele­pült Air­ France repülőegység egyik pilótájának tragikus törté­netét eleveníti meg. A pilótát, aki áldozatul esik a technika fej­letlenségének, aki néhány társá­val együtt az óceánrepülés úttö­rője volt, s mártírja lett. Meglepő megoldások Saint-Exupéry — maga is vala­hai óceánrepülő — „Vol de nuit” című regényéből készült az opera szövegkönyve. A regény magya­rul is megjelent korábban „Egye­dül a felhők felett” címmel. Ze­neszerzője Luigi Dallapiccola, aki az olasz zenében eddig csak el­vétve alkalmazott 12 hangú tech­nika egyéni és szabad használa­tával járatlan és jó utat nyitott meg az operatörténetben is, nem beszélve arról, hogy ez talán a legelső, igazán televízió-feldolgo­zást kívánó mű ebben a műfaj­ban. Nem árt néhány szót ejteni így előzetesen a forgatásról sem, ezen — jó néhány hónappal ezelőtt még — néhány éjszakán át szeren­csénk volt résztvenni. Meglepő rendezői és operatőri megoldáso­kat ígérhetünk a látottak alapján. Már eleve az, hogy a budaörsi repülőteret használták fel egyik fő forgatási helyszínnek, érdekes és újszerű. Opera szabadtéren — ilyen még nem igen volt, s bizo­nyítja a televízió technikai lehe­tőségeinek használhatóságát bár­milyen témánál és műfajban. Ép­pen e lehetőségek birtokában Szi­­netár Miklós rendező és Kocsis Sándor operatőr — az operaszín­pad kissé irrealizáló hagyomá­nyaival ellentétben — fokozottan törekedett a részletek valósághoz hűt kidolgozására. „Magány — pánik” Különösen, amikor a repülés­ről magáról készültek a felvéte­lek. Szabó József repülőőrnagyot kérték fel szakértőül, aki renge­teget dolgozott a felvételeknél, ám amikor interjút próbáltunk vele készíteni, mindössze igen szerényen csak ennyit mondott: — Hát én ugye „szakértők” itt, ennyi az egész. Hogy valójában mennyi, azt már a televíziósok mondták el ott, a katonai reflektorok által be­világított repülőtéren. Kiderült, hogy fordítani is segített már a darabot; „véletlenül” olaszul is tud az ország egyik legtapasztal­tabb repülőtisztje, aki „melléke­sen” jogot végez az egyetemen és „szakért” nemzetközi repülőbal­eseti ügyekben is. — Nekünk ő nem is szakértő, talán szakmai rendező lenne a he­lyes kifejezés — mondták. öt perccel később — mintegy bizonyítékként — a pilótaruhás Simándy Józseffel láttuk komoly beszélgetésbe mélyedve. A repü­lés lélektanáról beszélt, a „ma­gány pánik”-ról, az éjszakai egye­­dülrepülés kiváltotta lélektani motívumokról. Később a pilóta­ülésből kilépő művész arcán a reflektorok fényében valóban ott voltak a légörvények, szorongá­sok emlékei. A jelenet kitűnő lett, a megbeszélés hasznos volt. Ez a kiragadott epizód is iga­zolja Szinetár Miklós rendező mindenre kiterjedő figyelmét. Ra­gyogó alkotógárdát válogatott ösz­­sze. (Szereplők: Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, Koncz Gábor, Nádas Tibor, Pálffy Endre, Pá­los Imre, Radnay György, Si­mándy József, Szigeti László, Szőnyi Olga és Várhelyi Endre. Közreműködik a Magyar Rádió és Televízió zenekara és énekkara. Vezényel: Blum Tamás.­ Az előzetes vetítésen a Buda­pesti Zenei Heteken résztvevő Is­mert nevű zenekritikusok és vi­lághírű művészek is megtekin­tették a TV-operát. Egyöntetű vé­leményük szerint elsősorban a tö­kéletes rendezés, a szöveg, a mu­zsika és a képi kifejezés harmó­niája hatott rájuk a meglepetés erejével. Hasonlót szerintük a nyugati televíziók még nem pro­dukáltak. Új született Mindenkit eltöltött az érzés, hogy itt valami nagyszerűen új dolog született, illetve alakul: megnyíltak az­ opera széleskörű népszerűsítésének eddig elképzel­hetetlen méretű perspektívái,­ a televíziónak, mint új technikai eszköznek az opera területére tör­tént behatolásával. Meggyőződésünk, hogy a­ kül­­földi zenei szaklapokban, a zene­kritikai rovatok hasábjain "az el­következőkben sok szó esik még a TV-operáról, mint új műfaj­ról, s talán éppen a magyar kí­sérlet kapcsán. (Sztankay) Házy Erzsébet, aki a szerencsét­lenül járt repülő feleségét ala­kítja, Szabó őrnagy repülésszakértő Simándy Józseffel beszélget a fel­vétel előtt. NAPLÓ Madách dilemmája­­ napjaink válasza — Gondolatok a pályaválasztásról — „Az ember tragédiája” falanszter-jelenetében hangzanak el a következő szavak: „Tudós! vizsgáld felalkotásukat e gyerme­keknek !...” Madách Imre elképzelése sze­rint a jövő társadalmában a gyer­mekek életpályáját fejalkatukból, koponyájuk dudoraiból állapítják majd meg; így döntik el, vajon orvosnak vagy pásztornak alkal­mas-e az illető; és a döntés ellen nincs appelláta; nem választhat más foglalkozást sem a gyermek magának, sem a szülő gyermeké­nek ... Rideg, bizarr és főleg — ha ez az utalás a kommunista vagy a szocialista társadalomra vonatko­zik — nagyon igazságtalan elkép­zelés. Madách egyrészt csak az utópisztikus szocialisták tanait is­merve, másrészt idealista világné­zeti talajon állva száz esztendő­vel ezelőtt meglehetősen sötét ké­pet festett a mi korunkról; nem csoda, hogy Ádám — mint előtte mindegyikből — e társadalmi for­mációból is kiábrándul. Hiszen a madáchi koncepció értelmében a közösségi társadalom az egyéniség teljes elnyomásához, az ésszerűség pedig minden érzelem kipusztítá­sához vezet. Ám ha súlyosan igazságtalan és általunk már megmosolyogniva­­lóan naív is ez a költői képzelet, azért a híres jelenet idézett moz­zanatának van valami igazság­­magva. Mint ahogyan van sok zseniális megsejtés a Tragédia számtalan torz naivitása között. Tény, hogy minden társadal­mak között először a szocialista társadalom szól bele tudatosan tagjainak pályaválasztásába. Tu­datosan, mert persze spontán mó­don, az objektív gazdasági törvé­nyek kényszerítő erejénél fogva , minden társadalom beleszól. A rabszolgaivadékok, jobbágyfiak, proletár-gyermekek számára min­den szónál durvább kényszerrel maga az élet írta elő, milyen pá­lyát „válasszanak” maguknak! Míg az uralkodó osztályok sarjai általában minden foglalkozás közt szabadon választhattak (még a munkátlanságot is), addig amazok olyan pályára mentek, amilyent az adott gazdasági fejlettség és munkaerő kereslet és kínálat in­gadozása éppen nyitott — ha egy­általán nyitott! — előttük. Azt mondtuk, a szocialista tár­sadalom tudatosan irányítja a fia­talok pályaválasztását. Mégpe­dig úgy, hogy tanácsot ad nekik. Tudatosan igyekszik összhangba hozni a két pólust: a fiatalok vá­gyait, hajlamait, képességeit az egyik oldalon; a társadalom egé­szének igényeit, szükségleteit a munkaerőre a másikon. nyeinek ismeretében aztán bizton­ságosan, helyes érzékkel igenis le­het megfelelő irányba hangolni a gyermeket; segíteni kibontakozni alkotó képességeit; megszerettetni vele azt a pályát, amely neki és a társadalomnak együttvéve a leg­megfelelőbb; s egyáltalán hivatás­­szeretetre, munkaszeretetre ne­velni. A pedagógusok nyilván tudják feladatukat, de a szülők közül ta­lán elég sokan még nem döbben­tek rá, milyen sokoldalú pedagó­giai munkát kíván tőlük ez a cél — gyermekük hajlamát összhang­ba hozni a társadalom kínálta le­hetőségekkel — éppen gyermekük jövője érdekében. Ebben a — hangsúlyozzuk: kicsiny kortól kezdődő, rendszeres megfigyelő és befolyásoló tevékenységben — az osztályfőnök a partnerük; vele kell együttműködniük, egy nyel­ven beszélniük. S akad az eddiginél sokkal több tennivalója a pályaválasztási ta­nácsadás tekintetében a gazdasági vezetőknek is: ők mutassák meg, ők tárják fel, milyen sokfelé ve­zet az út, milyen gazdag válasz­tékot kínál ez a kor és ez az or­szág a fiataloknak. Csillantsák meg — a kellő felvilágosítás és propaganda áttételeivel — a szám­talan féle szakma szépségét. Az az igazság, hogy a fiatalok a pá­lyaválasztás küszöbén is csak egy­két foglalkozást ismernek, pedig már évekkel korábban sokfélét lenne hasznos ismerniük! PedagÓSUSOK szülők, gaz­dasági vezetők — széles a kör. S valóban, a legszélesebb társadal­mi tevékenységgé kell válnia a pályaválasztási tanácsadásnak. És biztosak vagyunk benne: minél­­ előbbre lépünk a szocializmus épí­tésében, annál inkább azzá is vá­lik. Mert hisz annál inkább fon­tossá, nélkülözhetetlenné, létfon­tosságú tényezőjévé lesz a terv­szerű gazdsági és szellemi építő­munkának. Valljuk be: a tudatos­ságnak az a foka, ami ma meg­­­­van, még csak szerény csíra; ma­­ még azért zömmel a munkaerő kereslet-kínálat viszonya dönti el, hogy egyes foglalkozások „túlné­pesedése” és másoknak a szakem­ber-hiánnyal való küszködése köz­­­zepette végül is hol helyezkednek­­ el, hova áramlanak a fiatalok.­­ Ilyenfajta spontaneitás viszont magasabb fokon szervezett szoci­­­­alista vagy kommunista társada­lomban már bénítólag hat a to­vábbi fejlődésre. S hogy véperetü­l vissza-­­­térjünk Madách­hoz: egyéni haj­lam és közösségi érdek között ő áthidalhatatlan ellentétet látott. (És vele együtt azt látnak talán sokan ma is; olyanok, akiket pe­dig az élet kudarcokkal, vagy el­hibázott választások keserű követ­kezményeivel figyelmeztet akár arra, hogy félreismerték magukat, összetévesztették az alaptalan óhajt a reális hajlammal, képes­séggel, akár arra, hogy a társada­lom igényeivel nem számolni — bumerángként visszaütő hiba!) A céltudatos pályaválasztási tanács­adás és a finom nevelőmunka azonban képes dialektikusan fel­oldani a madáchi dilemmát: az­zal, hogy a társadalom által kí­vánt legmegfelelőbb helyre állít­ja, nem nyomja el az egyes em­bert, hanem éppen felszabadítja. Alkotó képességeit a társadalom javára gazdagon bontja ki. Koncz István Ezzel a céllal alakult meg­­ nálunk is egy évvel ezelőtt a Me­gyei Pályaválasztási Tanács, mely­nek tagjai a napokban munkaér­tekezleten vitatták meg egyrészt az egy esztendő alatt végzett mun­ka eredményeit és fogyatékossá­gait, másrészt a következő évre szóló munkatervet. Hasznosnak bizonyult a pályaválasztási ta­nácsadás megyénk általános és­­ középiskoláiban is; most az a fel-­­ adat, hogy átfogó, széleskörű pe­dagógiai tevékenységgé fejlődjék. Vagyis, hogy ne korlátozódjék csak a végzős évfolyamokra és a tanév végi időszakra, hanem a pe­dagógusok és szülők állandóan és rendszeresen, már kicsi kortól fi­gyeljék a gyermekeket, milyen pályákra van bennük megfelelő alkalmasság testileg és szellemi­leg, mi iránt érdeklődnek, milyen adottságok, hajlamok, képességek vagy milyen különös tehetség je­lei fakadnak és erősödnek ben­nük. És persze a másik oldalon fi­gyelniük kell a társadalom életét, a gazdasági és kulturális életet is: hol, milyen munkaterületen meny­nyi szakemberre van szükség; mik a társadalom igényei; milyen pá­­rpácot kínál. A társadalom igé­ 1963. november 8. 1798. november 9. Az a mély költői hatás, amit a fiatal Batsányi munkáira tar­talmi és formai tekintetben Ányos tett, valamint az ő nemzeti és irodalmi jelentőségének felismerése indított arra, hogy legelső nagyobb irodalmi tervei közé iktassa a nagyrabecsü­lt — fiata­lon Veszprémben meghalt — előd összes műveinek közrebocsá­tását. A „németes” irányhoz besorolt, Veszprém megyei születésű, Ányos Pál a XVIII. sz. második felének egyik legjobb költője. Helyet biztosít számára Bessenyei felvilágosult írói csoportjában jellegzetesen köznemesi szemlélete, világnézeti problémái, művelt­sége, irodalmi formái, műfajai, haza és külföldi mintái. Ebben a Bessenyei, Barcsay és Orczy vallotta felfogáshoz csatlakozott nagyműveltségű szerzetesben látjuk egyik első képviselőjét az al­sópapság ama típusának, amely mint a nemzeti érzület és haladó gondolat harcosa, oly fontos szerepet játszott a jozefinizmussal szemben kifejlődött ellenállásban és a magyar jakobinus mozga­lomban. Batsányi folyóiratában, a Magyar Museum L kötetének 1. fü­zetében jelent meg a közlemény Ányos „minden munkájának ösz­­szegyűjtések és közre­bocsáttatások iránt.” A felhívás élénk érdek­lődést keltett az egykorú irodalomban, ugyanakkor Ányos nép­szerűségét és költői rangját is növelte, mert Batsányi bejelenté­se egyszeriben kiemelte a költőt az alkalmi verselők tömegéből és a kéziratosság nem sokra tartott fokáról a rangos, megbecsült, nyomtatott irodalom szerzői közé iktatta. A hiteles kéziratokat kérő felhívásra Ányos szülőföldjén lakó Horváth Ádám jelentkezett a legkorábban. Horváth, Ányost, 1784- ben Veszprémben személyesen is megismerte, verset írt hozzá és felhasználta egyik marsa nótáját. Ányos verseinek legértékesebb kézirati anyagát Zsolnai Dávid veszprémi kanonoktól kapta Ba­tsányi, akihez Ányos halála után annak rendtársa, Bessenyei Kris­tóf útján került. A Magyar Museumban kezdett Anyos-kultusz érdekes emléke, Horváth Jánosnak, az első veszprémi folyóirat, az Egyházi Érte­kezések és Tudósítások későbbi kiadójának „Ányos Pál sírhalmá­za” c. verse, A Pesti Magyar Társaság kiadásainak első darabjá­ban. Az 1798-ban Bécsben „Ányos Pál munkái” címmel, mint Pé­teri Takáts József szerkesztésében, Festetics György költségén megindított Magyar Minerva sorozat első köteteként megjelent művet — melynek szerkesztéséért Batsányi száz forint jutalmat kapott — a Jenában kiadott Allgemeine Literatur-Zeitung 1798 november 7-i száma ismertette 165 évvel ezelőtt. <00

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék