Napló, 1964. május (Veszprém, 20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-13 / 110. szám

4 Bényi László festészetéről Ha a görög mithosz hőse a tüzet lopta el az istenektől az ember Grápiára, akkor a modern tájképfestészet képviselőinek egyik nagy táborára joggal illik a „napfény Prométheuszai” elnevezés. Megfogni, megragadni, idelopni a vászonra és itt marasztalni az elmúló és eltűnő megfoghatatlant — valóban titáni vállalkozás. A napfény ragyog tömör, izzó és olvadt aranyként a legnagyobb óriások, egy Van Gogh, egy Gauguin vásznain: a napfény játszik, ugrándozik (a szó átvitt értelmében is „mérsékelt égövi" változatban) Bényi László festőművésznek a veszprémi képcsarnokban most kiállított képein, illetve képeinek egy jelentékeny csoportján. A napfény festője Bényi is akárcsak közvetlen elődei és mesterei: Hippi-Rónai, Csók, Koszta. Ez az egymás mellé állítás persze nem művészi értékítélet-alkotás kíván lenni; nem a Van Gogh-ok és Gauguin-nek rangjára emelés, hanem csak a művészi invenciók és törekvések között keres összeköttetést. Jónevű, alkotóereje teljében lévő, korrekt és becsületes művészegyéniség Bényi László; mintegy két évtizede szerepel rendszeresen itthon és külföldön egyaránt, nemzeti és nemzetközi tárlatokon, s önálló gyűjteményes kiállításaival is. Nem tör új utakat, nem bontja fel a formát, nem kísérletezik bizonyos határokon túl, nem rugaszkodik el a valóságtól és nem szakad el közönségétől; nem meghökkenteni, hanem ábrázolni és gyönyörködtetni akar. Mindezek ellenére — vagy pontosabban: mindezekkel együtt — eleven, friss, korszerű festészet az övé. Méltatóinak és kritikusainak hosszú sora mutat rá, hogy „a leghétköznapibb jelenségben is felfedez valami szokatlant’ (Farkas Zoltán), hogy az élet legközönségesebb mozzanataiban is meglátja és megláttatja a különöset, már-már az egzotikumot. Ezért nem hagyja, nem hagyhatja hatás nélkül a nézőt a most Veszprémben kiállított olajfestményeinek és gauche-ainak sora sem. Melyek festészetének azok a jegyei, bélyegei, amleyek sajátos egyéniségére vallanak, s amelyek első pillantásra is szembetűnőek a vizsgálódó számára? Színei, színei, amelyek a napfényt őrzik és sugározzák szinte valami belső rejtett fényforrásból,a kékek s pirosak és származékaik közül elő-elővillanó sárgákkal és fehérekkel világít — a harsogó életörömet vagy a csendes, derűs vidámságot hirdetve — a házfal, a mezőt a fák koronájának éle, a vitorlák vászna (Domboldal, Ház előtt, Etetés, Vásárban, stb.) Ez a színvilág olykor haragos vagy bénatos-nosztalgikus lilába fordul, de úgy, hogy ekkor — az ellentétes hangulatban — is érezzük a lélek, a szemlélet azonosságát. (Vitorlásverseny, Temetés.) „ Hazai és olasz tájak váltakoznak a kiállítás anyagában, de meglepő, hogy ugyanazzal a természetességgel veszi ecsetjére a csopaki és paloznaki hajlatokat és utcarészleteket, mint az itáliai városokat és kikötőket, a Balatont éppúgy, mint a tengert. Semmi sznob különcködés és elámító szándék: amit Bényi meglát itthon, vagy bárhol a világon, az már mind meghitt ismerőse a nézőnek is, Ostia és Perugia éppúgy, mint a csopaki erdő. S ez a közvetlenség másban is megnyilvánul: a mezők, szántóföldek tábláit éppoly könnyedséggel öleli fel a repülőgép magasságából, mint amilyen otthonosan helyezkedik el a konyhabelsőben. Könnyedén, magától értetődő természetességgel, minden erőltetettség nélkül jelenik meg tájaiban az ember. Úgy, ahogy a művész a pillanat hangulatában elkapja, s mégis régi ismerősként, hogy a szinte a képileg megfogalmazhatónál sokkal többet tudunk róla, érzelmeiről múltjáról. Ráérősen ballag fel az olasz utca lépcsőjén, bogozza a vitorla kötélzetét, magot szór a baromfinak, a ház előtt foglalatoskodik vagy bóbiskol a tűzhely mellett. Felejthetetlen a kiállítás egyik legkitűnőbb darabjának a Temetésnek feketeruhás-fejkendős asszonycsoportja: szinte hajtuk a halottasházban a gyászolók halk, fojtott és megilletődött suttogását. Egészében véve is igen kellemes élményt nyújt a kiállítás. A bejárattal szemben, fenn, a fal magas mezőjén egymás mellett öt vidám olasz táj, — mint egy kiterített leporelló vagy meséskönyv. És körben a falakon, festőállványokon elhelyezett — általában csupa kisméretű — kép, mind-mind egy rangos, kiegyensúlyozott festőművész eleven látásmódjáról és termékeny munkásságáról vall. Koncz István Székely János: Utazás a Balaton körút 2 Eötvös Károly nyomán „Hová lett ekkorra Széchenyi költői álma, fényes ábrándja, nemzetébresztő előrelátása? Csak ma kezdenek élni már a Balatonhoz kötött nagy tervei.” A nagy reményekből nem sok valósult meg akkor. Megkapta az első gőzhajót a Balaton és megszűnt holt tengernek lenni. Széchenyi tíz kikötőt épített a Balatonra. „Elment mindenhová a hajó, de csak úgy kezdetben, mert csakhamar belátta, hogy a Balaton parti ember azt igazán nem hasznája. Volt olyan kikötő, hogy sose szállt ember rajta se ki, se be.” — írja Eötvös Károly. A pusztulás sorsára jutott az alsóörsi kikötő is. Az avató ünnepségen: „ ... húzta a cigány, itták az áldomást. Örökké éljen a nagy gróf (Széchenyi), kerek világnak legyen büszkesége a Balaton. Ide járjanak szépet látni mind az öt világrész utazói, így volt lest ez 1847-ben. És 1854-ben e kikötő már labodafészek és kígyóknak tanyája." Csak Siófok, Balatonfüred és Keszthely virágzott a tó partvidékén, Alsóőrs, Almádi a jelentéktelenebb helyek közé tartozott. A határcsárda A nagy Balaton körüli felfedező utazás közben csak halász- és betyártörténetek kapcsán emlékezik meg az író Alsóörsről és Balatonalmádiról. Az író könyvében a legmaradandóbb történet az Almádi kő-,zelében álló határcsárdához fűződik. Ott állt a csárda a mai vasúti átjárónál, a Káptalanfüred előtti Torgyöpön. A csárdát egy tréfás kanonok pontosan Veszprém és Zala megye határára építette, mert hogy akkor még idáig terjedt a Zala vármegyei terület. A csárda középső mestergerendája képezte a megyehatárt, s kint a tetőszerkezet kiugró fája mutatta a képzeletbeli határt a Balatonon is. A betyárok tanyája volt az almádi csárda is. Az akkori közigazgatási rendelkezések szerint még maga a pandúr hadnagy sem járhatott el a törvény nevében a szomszédos vármegyében. A betyárok rendre itt törték a legtöbb borsot a pandúrok orra alá. Ha látták a veszprémi pandúrokat, átültek a zalai oldalra, s időnként még a csutorát is átnyújtották a méregtől pukkadozó csendőröknek. Hatlábú Jóska sokat mulatott itt Almádi felnőtt Ma már csak az épület téglái és mestergerendái őrzik a hajdani betyártörténeteket. A helybeliek közül is kevesen emlékeznek ősapáik meséire. Almádi a tópart egyik legszebb üdülőjévé vált. Az üdülőhely szerelmesei némi joggal már évek óta sértve érzik magukat, amióta szemtanúi lehetnek más nyaralóhelyek gyors fejlődésének és saját portájukon ugyanezt, ilyen arányban nem tapasztalják. De itt van az idei esztendő, mintha csak egyetlen hatalmas építkezés színterévé változott volna az egész üdülőtelep. Feltúrták az utcákat, mély árkokat ástak, felszedték az út kövét. Lebontották a nagy éttermet, a Pannóniát, újat, szebbet építenek a helyébe. A vasút is korszerűbb lesz. Hosszúsínes pálya épül. Az állomásnál áthelyeznek néhány vágányt, mert az üdülőhely tízezreket fogadó pályaudvarának peronja 12 méterrel bővül. Új műút épül Veszprém felé, merész ívben szeli át a lakott települést. Nő az üzlethálózat. Nagyobb és szebb lesz a strand, az utcákat fénycsövek világítják. Kapott motelt. Itt épül a lottótelep és néhol már kétemeletes nagy üdülőházak is növelik a telep „tekintélyét.” Már Budataván is kétemeletes épület magasodik, de ahogy a helybeliek mondják, ősszel lebontják a halászcsárdát és nagy vendéglátó kombinátot emelnek a helyére. Tavaszi megújulás Keresem a tavaszi séta közben a régi kis nyaralóhelyet, amikor még csak aprócska villák bújtak meg kedvesen a ligetes Almádi fáiközött, de bármerre megyek, egy Siófokkal rivalizáló üdülőtelep markáns körvonalait látom kibontakozni. Valóban olyanná akarják tenni az északi part Siófokjévá. Eötvös Károly, aki az 1848-as szabadságharc utáni szomorú idők elveszett évtizedeiben temeti Széchenyi nagy álmait, már saját korának kis reménységeit is naggyá teszi. Megértjük a Balatonért rajongó író lelkesedését, de sorai mintha csak ma lennének helyénvalóak: „csak ma kezdenek élni már (Széchenyinek — a szerk.) a Balatonhoz kötött nagy tervei ... S megélnek az okos társadalom bölcsességének segedelmével." (Folytatjuk) N %PO : „A többi stimmel11 Jó érzéssel veszi a kezébe az ember a veszprémi Fegyveres Erők Klubja ötletes formátumú szép kiállítású apró műsorfüzetét. A májusit. Csakhamar alábbhagy azonban az érdeklődő öröme, amit belelapozva egymásután fedezi fel a nem is túlságosan terjedelmes szövegben a bosszantó sajtóhibákat, névelírásokat, pontatlan idézeteket és téves adatokat. Megszámolhatja őket, s kiderül, hogy a 42 oldalon több, mint 20 komoly javítani való akadt volna a kinyomtatás előtt. Mert ugye Magyarország az nem magyarország, aminthogy Morlan bűvész sem Morland bűvész és a KRESz sem Kressz. Aztán Muszorgszkij, a nagy orosz zeneszerző semmiképp sem lehet Muszorvszky, még akkor sem, ha kétszer egymásután nevezik így nyomtatásban. És Shakespeare-t sem Willian-nak, hanem William-nek hívták, és Curie nem a Rádió (sic!) hanem a rádium felfedezése körül jeleskedett; a Bolgár Kommunista Párt pedig nem 1819-ben alakult (Marx akkor még csak egy éves volt!), hanem 1919-ben, és úgy tudjuk, hogy a Fegyveres Erők Klubja sem fegyveres Erők Klubja... Hogy is szokták mondani? „A többi stimmel.” (Gay) Pápai zenei krónikát A pedagógus énekkar Jubileumi hangversenye A megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Pápai Pedagógus Énekkar május 8-én tartotta ünnepi hangversenyét Pápán, a Jókai Művelődési Ház színháztermében. A műsor megkezdése előtt Szabó Gyula elvtára, az MSZMP Pápa Városi Bizottságénak első titkára mondott megemlékezést. Beszédében méltatta a kórus másfél évtizede folytatott nagyjelentőségű munkásságát, melynek színvonalát a sok városban és községben elért siker mellett a „Szocialista kultúráért” cím is mutatja. A hangversenyt a vendég Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Kórus műsora nyitotta. Az ugyancsak 15 éves fennállását ünneplő vegyeskari a pápaiak áprilisi vendégszereplését viszonozta. Az elsőnek bemutatott mű — Hassler: Ünnepre jöttünk — mindjárt nagy sikert aratott, s ez a közvetlen hangulat végigvonult az esten. A két karmester — Somlai András és Kóczán Péter — elsősorban az egységes kórushatások elérésére törekedett, vigyázva a művek eredeti jellegére. A Pápai Pedagógus Énekkar a jubileumhoz illő nagyhatású műsort mutatott be. A szólamerő-különbségekkel küzdő kórust hosszú idő óta irányítja Szekeres Lajos karmester szuggesztív egyénisége fogta egybe. Mint már korábban is, most is a preklasszikus művek — Bach, Korál és Monteverdi, Hajnal — és a néger spirituálé-feldolgozások előadása jelentette éneklésük legmagasabb szintjét. Külön ki kell emelnünk Csabafi Zsuzsa szép altszólóját. Bárdos: Szeged felől című népdalfeldolgozása — kisebb ritmusegyenetlenségektől eltekintve — a pápai kórus nagy felkészültséget kívánó vállalkozása volt. A két énekkar közösen adta elő Kodály—Ady: Fölszállott a páva című művét. A Pápai Városi Szimfonikus Zenekar — Khell Zoltán vezénylésével — kellemes meglepetésként figyelemre méltó színvonalon adta elő Gluck: Iphigénia Aulisban című operájának számottevő technikai tudást és ruzikalitást követelő nyitányát. Ugyanezt mondhatjuk el egy kisebb méretű Haydn zenekari mű, a Bruckenthaler szimfónia előadásáról is. Játékuk további igényes műsorok lehetőségeit ígérte. Befejezésként — az évszakhoz és a baráti találkozóhoz stílszerűen illeszkedve — Haydn: Évszakok című oratóriumából a Tavasz kórust a két ének-, kar és zenekar közös produkciójában hallottuk. 1064. május 13. Eszperantista találkozó Várpalotán Otben Veszprém és Fejér meeszperantiaifi találkozott ,vasárnap Várpalotán, a Jászendesét Művelődési Házban. A tlálkozót a helyi bányász eszperantó csoport rendezte. Részte■ett a találkozón Cseszkó Jenő is, a Magyar Eszperantó Szövetség szervező titkára. A vendéglátó várpalotai eszperantisták kiállítást rendeztek gyűjteményükből. Különösen az eszperantó nyelven folytatott széleskörű levelezésük eredményeképpen a világ minden tájáról összegyűjtött sok-sok levelezőlap keltett figyelmet. A kiállítás után ankéton vitatták meg a mozgalom problémáit. Délután irodalmi és kulturális műsort rendeztek, ennek keretében többek között Bálint Zoltán olvasta fel egy irodalmi tanulmányát, szavalatok hangzottak el, az irodalmi színpad tagjai pedig Abonyi Árpádnak, a kör elnökének egy egyfelvonásosát mutatták be. Irodalmi pályázatot is hirdettek műfordítások és önálló eszperantó nyelvű pályamunkák írására. Nemere István Ifjúsági koncert Hagyományossá kezd lenni Pápán az általános és középiskolások kórusainak tavaszi seregszemléje is. Ezúttal két esemény adott nagyobb jelentőséget a hangversenynek: egybeesett Anyák napjával és ez évben hagyják el először végig ott tanult nyolcadikosok az ének-zenei általános iskolát. Varga László elvtárs, a városi tanács vb elnökhelyettese bevezetőjében értékelte az iskolák munkáját, mellyel az ének-zene kultúra fejlesztésén fáradoznak. A hangversenyt nem a produkció, hanem az éneklés okozta öröm szelleme hatotta át. S ez így helyes. Hiszen olyan iskolások léptek közönség elé, akik jó hallásukhoz és hangjukhoz az éneklés, a zene igaz szeretetét kapták nevelőiktől az énekórákon, énekkari próbákon. Az egyes iskolák énekkarainak különböző lehetőségeik voltak a felkészülésre, a tanulók száma és képessége sem egyforma. Közös erényük az énekszámok jó kiválasztása, alapos kidolgozás, szép előadás. Műsoraikban — eléggé nem dicsérhetően — elsősorban a modern énektanítás, kórusművészet alapját képező Bartók és Kodály kórusműveket részesítették előnyben. Az énekkarok vezetői: — Gábriel Ernőné, Gábriel Sándorné, Márkus Lajosné, Matkovics Béla, Molnár Ákosné, Serei Antal, Sudár Imréné, dr. Szakál Sándorné és Szekeres Lajos — szeretettel és szaktudással készítették fel kórusaikat a bemutatkozásra. Heitler László A Petőfi Színház műsora INOTA, május 13-án, szerdán, III. bérlet, 7 óra AJKA, május 24-én, csütörtökön, ifjúsági előadás, fél 4 óra, AJKA, május 14-én, csütörtökön IV. bérlet, 7 óra OTHELLO (65).