Napló, 1965. január (Veszprém, 21. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

2 A „Szueztől keletre“ stratégia és a „malaysiai illusztráció“ elértesült londoni kö­rökben úgy tudják, hogy Denis Healey hadügymi­niszter a február közepén ki­adásra kerülő „Védelmi s­­érkönyv” fegyverkezési irányzatait a következő át­fogó stratégiai felfogás ke­retében munkálja ki: 1. Európában csökkent a háborús konfliktus veszé­lye, ezért — bár az atlanti n­ukleáris haderő megalakí­tása révén Nagy-Britannia a NATO további megerősí­tését kívánja — „védelmi tervezésében” elsőbbséget biztosít az Európán kívüli k­atonai kötelezettségeinek, mindenekelőtt a „Szueztől keletre" eső térségben; 2. a kifejlesztés vagy ter­vezés alatt álló fegyverke­zési programok közül — ez amerikai gyártási terve­ket is figyelembe véve — azokat választják ki, ame­lyek „a legolcsóbban a leg­­nagyobb hatásfokot” ígé­rik; 3. a katonai költekezést ésszerűsíteni” kell, hogy a hadikiadások ne emelked­jenek évről évre, vagy leg­alább is, hogy „csak mi­nimálisan emelkedjenek”. Ami az angol katonai sze­rep „Szueztől keletre” tör­ténő súlypontképzését illeti, a Guardian katonai szak­írója emlékeztet Denis Hea­ley alsóházi beszédére, amelyben a hadügyminisz­ter kifejtette: „A helyi kon­­fliktusok elrettentéséhez szükségünk van bonyolul­tabb fegyverzetekre is, ez­ért bizonyos számú bombá­zógépet — még ha hagyo­mányos szerepkörben is — kívül kell tartanunk az at­lanti nukleáris haderőn”. A hadügyminiszter utalt arra is, hogy „a kínai atombom­bára való tekintettel „Ang­liának „nukleáris garanciát” kellene biztosítania bizo­nyos ázsiai országoknak, el­sősorban Indiának. Angol megfigyelők sze­rint Wilson elsősorban a „malaysiai válságra” fog hivatkozni, amikor Bonn­ban igyekszik majd elnyer­ni Erhard kancellár hozzá­járulását, hogy a NATO alá rendelt rajnai brit haderő egy részét „szükség esetén" átdobhassák Nyugat-Né­­metországból a Szueztől keletre. Ugyancsak a ma­laysiai helyzetet „illusztrál­ja”, hogy a brit nukleáris ütőerőt alkotó V-bombázók bizonyos hányadát „világ­méretű katonai szerepének betöltésére” Angliának kí­vül kell tartania a tervezett közös atomhaderőn. Mint ismeretes, egy V-bombázó­­század már Singapore-ban állomásozik, s további egy­ségeket készültségbe he­lyeztek „távolkeleti rendel­tetéssel”. A szombati angol lapok­ban szellőztetett stratégiai elképzelések tehát ismét aláhúzzák: a mesterségesen felfújt malaysiai „háborús veszély” mindenekelőtt ar­ra szolgál, hogy megköny­­nyítse az angol katonai erő­feszítések súlypontjának át­helyezését Európából Ázsiá­ba és általában a neokolo­­nista nyomás alól kitörni igyekvő népi mozgalmak színterére. A Guardian vezércikké­ben rámutat: a „Szueztől keletre” kifejezésnek, ame­lyet oly gyakran hangoztat­nak mostanában a brit mi­niszterek, „furcsa, sőt csüg­­gesztően divatjamúlt csen­gése van a mai világban”. Az Egyesült Államok vesz­tésre álló dél-vietnami há­borújára utalva a Guardian figyelmeztet: „Mi magunk is egy anakronisztikus csa­tát vívunk Délkelet-Ázsiá­­ban. Jól­lehet a körülmé­nyek különbözőek, alapjá­ban véve ugyanazok az el­vek érvényesek Malaysiá­ban is, mint Dél-Vietnam­­ban. A mi helyünk semmi­vel sem állandóbb Dlkelet- Ázsiában, mint az ameri­kaiaké. Malaysia megmen­tése végső soron nem raj­tunk, hanem a malaysiaia­­kon múlik, s lehetséges, hogy a menekvést végül is Malaysia, a Fülöp-szigetek és Indonézia egyesülésében fogják megtalálni”. (MTI) ­ Újabb rosszabbodás a francia­­amerikai kapcsolatokban A külpolitikai és a kato­nai-stratégiai kérdésekben felmerült ellentétek miatt már amúgy is feszült fran­cia-amerikai kapcsolatok tovább romlottak a fran­cia bank e héten hozott ha­tározata miatt, mely szerint amerikai aranyra váltanak át 150 millió dollárt. A franciák normális ügy­letnek nevezik ezt az át­váltást. Azt hangoztatják, hogy jelenleg több dollár­juk van, mint amennyi szükséges, és Franciaország 25 százalékra kívánja kor­látozni dollárkészleteit, a többi 75 százalékot pedig aranyban akarja. Washington azonban el­­lenségesen fogadja ezt a lé­pést Az amerikai hivata­los személyiségek — főként a régebbi nézeteltérésekre való tekintettel — gyanak­vással szemlélik az akciót. Ezenkívül az Egyesült Ál­lamokat rendkívül nyugta­lanítja, hogy az utóbbi években nagy mennyiség­ben áramlik ki az arany az országból. Az Egyesült Ál­lamok aranykészlete ma alig több, mint 15 milliárd dollár, holott 1952 végén még több, mint 23 milliárd dollár értékű arannyal ren­delkezett. Washington nagyfokú elé­gedetlenségét tükrözi John Hightonennek, az AP dip­lomáciai szemleírójának cikke. Hightower azt írja, hogy a jelekből ítélve „maga De Gaulle elnök hozta ezt a határozatot, és ez megfelel annak a politikának, amely­nek célja — mint ő mondja — az amerik­ai hegemónia gyengítése Európában.” Sok amerikai hivatalos menélyiség véleménye sze­rint — fűzi hozzá Highto­wer — „a De Gaulle-kor­­mány szándékosan nagy nyilvánosságot adott az aranyvásárlásról hozott ha­tározatnak, mert így pró­bálja erősíteni a frankot a dollár rovására”. (MTI) NAPLÓ Előléptették Johnson testőrét A Fehér Ház testőrségét átszervezték. A „rendszeres rotációból” azok a bizton­sági tisztek látnak hasznot, akik Johnson mellett vol­tak 1963 november 22-én Dallasban, Kennedy meg­gyilkolásának napján. Hivatalosan közölték, hogy Rufus W. Youngblood titkosszolgálati ügynök ke­rült a Fehér Ház testőrsé­gének élére. A 40 éves tit­kosrendőr a tragikus dal­lasi bevonulás idején Johnson kocsijában ült, s amikor Kennedyre rálőt­tek, az akkori alelnököt és feleségét testével fedezte a vélt golyók ellen. Az ő helyettesévé egy Roy H. Kellerman nevű FBI ember került. Keller­man Kennedy kocsijában a sofőr mellett foglalt helyet és mellesleg neki kellett megszervezni a dallasi be­vonulás biztonsági rendjét (MTI) Dél-afrikai intermezzo Újabb előadóművésszel sza­porodik a dél-afrikai útját le­mondó angol énekesek sora. Adam Faith nem volt hajlan­dó aláírni azt a dél-afrikai tör­vényt, amelynek értelmében kizárólag fehérek előtt léphe­tett volna fel a színházakban és a szórakozóhelyeken. Ekkor szerződésszegés vádjával egy dél-afrikai bíróság elé idézték, sőt egy időre börtönbe is zár­ták vendégszerető hatóságok. Faith bebörtönzése óriási fel­háborodást keltett Londonban, ahol a színészek és énekesek szakszervezete válaszul kilátás­ba helyezte: a dél-afrikai kor­mány fajüldöző politikája elle­ni tiltakozásként a jövőben nem engedélyezi tagjai számá­ra, hogy abban az országban lépjenek fel. IMS. Január 18. Rusk beszámolója a vietnami helyzetről Rusk amerikai külügymi­niszter zárt ajtók mögött három és fél órás beszámo­lót tartott a dél-vietnami helyzetről a szenátus külü­gyi bizottságának ülésén. Rusk újságírókkal kö­zölte, hogy egyetlen alka­lommal sem került szóba a háború észak-vietnami te­rületre történő kiterjeszté­sének lehetősége”. Kijelentette, hogy a dél­vietnami állapotok „rend­kívül aggasztják az ame­rikai kormányt, amelynek fő gondja a saigoni kormá­nyon belüli egység megte­remtése”. Gore szenátor a tudósí­tóknak elmondotta, hogy Bush nem javasolt semmi újat, sem katonai, sem po­litikai értelemben, csupán „a háború kilátásait és a legutóbbi vereségeket vi­tatták meg”. Hué­saigoni városában, a diáktüntetéseket köve­tően nyugalom uralkodik, a diákok azonban tovább­ra is megtagadják az isko­lák látogatását. Az AP je­lentése szerint Nha Trang­­ban ezer egyetemista vonult keresztül a városon köve­telve Tran Van Huung mi­niszterelnök lemondását A fővárosban hírek ter­jedtek el arról, hogy újabb államcsíny veszélye fenye­get. Emiatt riasztották a rendőri erőket, a hír azon­ban megalapozatlannak bi­zonyult. (MTI) Francia hangok az NDK elismeréséről 80 százalékkal növekszik a két ország kereskedelmi forgalma Párizs nem hátrál meg Bonn követelései előtt Franciaország a pénteken Berlinben aláírt megállapo­dás értelmében ez évben mintegy 80 százalékkal nö­veli kereskedelmi forgal­mát az NDK-val. Az áru­­szállítások keretét mindkét oldalon 110—110 millió frankra emelték az eddigi 62 millió helyett. Párizs nem hátrált meg a nyugatnémet sajtónak Franciaország és az NDK gazdasági kapcsolatai ellen indított támadásai elől. Franciaországban illetékte­lennek tartják bonni kö­rök beleszólását Franciaor­szág külkereskedelmi poli­tikájába. A francia sajtó rámutat, hogy valamennyi NATO-ország kereskedik a Német Demokratikus Köz­társasággal és maga az NSZK is lényegesen na­gyobb forgalmat bonyolít le keleti szomszédjával, mint Franciaország. A francia közvélemény nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését he­lyesli, hanem egyre széle­sebb körben követeli, hogy Franciaország ismerje el a két Németország létezését. A Le Monde szombati szá­mában Jacques Dauer, a Haladás Frontja nevű moz­galom elnöke száll síkra a német kérdés reális meg­ítélése mellett. A De Gaulle híveként is­mert politikus rámutat, hogy bonni kormánykörök­nek a „keleti területek” visszacsatolását követelő provokatív nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az egykori négy megszálló nagyhatalom közösen meg­szabott politikájával. A cikkíró a továbbiakban kifejti, itt az ideje, hogy Franciaország húsz évvel a háború befejezése után fon­tolóra vegye az NDK „tényleges elismerését". Az európai realizmus megkö­veteli, hogy tudomásul ve­gyük egy húsz millió la­kost számláló egységes te­rület létezését. Véget kell vetni az NDK diplomáciai és kulturális elszigeteltsé­gének, amely „ valósággal politikai rákbetegséget idéz elő Európa szívében”. (MTI) Újabb szovjet hordozórakétákat próbálnak ki A világűr tanulmányozá­sának folytatása és újabb kísérleti adatok szerzése céljából 1965 január 11 és 1965 március 1 között a Szovjetunióban újabb tí­pusú, kozmikus objektu­mok pályára juttatására szolgáló hordozó­rakétákat bocsátanak fel. A rakéták a Csendes-óceán víztükrén érnek célba egy olyan kör­ben, amelynek központját az északi szélesség 1 fok 35 perc és a nyugati hosszú­ság 164 fok 0,1 perc koor­dinátákkal jelölték meg. A kör sugara 65 tengeri mér­föld. WWVWWWWWVWVWWVNA/WWSA/WNAAAAAAAA^NAAA/VWWWWWWWWWWWWWWWNAA. Egy hét a világpolitikában ez új esztendő­i­g nyu­gati, mindenekelőtt az ame­rikai vonalvezetés semmi újat nem nyújt. Az elmúlt napokban tovább romlott a délkelet-ázsiai helyzet. Amerikai és délvietnami hadihajók ismét fegyveres provokációt hajtottak végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Közben a dél­vietnami politikai zűr­zavar mind teljesebbé vá­lik. A kormány ellen irá­nyuló általános sztrájk több városban teljesen megbénította az életet. A Fehér Ház délvietnami po­litikája ellen már az ame­rikai szenátusban is éles felszólalások hangzottak el. Morse demokrata párti szenátor például leszögezte: „amennyiben Johnson kor­mánya nem módosítja dél­vietnami politikáját, négy év múlva az amerikai tör­ténelem leginkább hitelét vesztett kormányzataként hagyja el hivatalát.” A szenátor végül így szólt: „Vádolom a kormányt azzal, hogy nem közli az amerikai néppel az igazságot, mi fo­lyik Ázsiában. Indítványo­zom, hogy a washingtoni kormányzat hallgassa meg is «401 De Gaulle szavát, aki a délkelet-ázsiai probléma megoldására javasolta a ti­­zennégy hatalmi genfi érte­kezlet újabb összehívását.” A képhez tartozik: a dél­vietnami háború ügyében újabb angol—amerikai súr­lódás támadt. Az amerikai­ak szemrehányást tesznek Londonnak, hogy „cser­benhagyják” az Egyesült Államokat Dél-Vietnam­­ban. Az angol sajtó viszont ingerülten válaszol ezekre a szavakra. Szókimondás­sal hangsúlyozza az Egye­sült Államok kudarcait Dél-Vietnamban. A sorok mögül egyre világosabban kitűnik, hogy az angol ka­tonai szakértők véleménye szerint az amerikaiak szá­mára a végső katasztrófa is bekövetkezhet Dél-Viet­namban. I MBltel I p­­TS nézet alakult ki, hogy az amerikaiak alapvető hibát követtek el, amikor Vietna­mot csupán katonai prob­lémának tekintették. Ha­sonló álláspontot foglalt el a párizsi Nation című lap is: „Az Egyesült Államok­nak előbb-utóbb fel kell ismerniük, hogy a délviet­nami kérdés nem oldható meg fegyverrel, hanem csakis politikai eszközök­kel, tárgyalások útján.” A helyzet értékeléséhez persze az is hozzátartozik, hogy napjainkban már egész Délkelet-Ázsiában fellán­golt a lakosság Amerika­­ellenes hangulata. Magában Dél-Vietnamban pedig kao­tikus a helyzet. Hét politi­kai puccs után jelenleg is teljes a bizonytalanság. A fentiekben utaltunk ar­ra: Londonban is elítélik az Egyesült Államok délkelet­ázsiai kalandorpolitikáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy Anglia — a saját ügyeiben — józanabb irányvonalat követne. A brit hadügyminisztérium hivatalosan is beismerte: Angliában riadókészültség­be helyezték a V-bombázók egy részét és intézkedések történtek bombázók felvo­nultatására a délkelet­ázsiai térségben. Maga a londoni sajtó „vért izzad­va” próbál bizonyítékot összekotorni Malaysia „fe­nyegetett” helyzetéről. Ezek azonban csak ködösí­tő akciók, s „m­mnt megkísérli el- L0ll00il homályosítani az igazi problémát. Azt, hogy valójában nem Ma­laysia és szomszédjának konfliktusáról van szó, ha­nem arról, amit a decem­beri Wilson—Johnson ta­lálkozón elhatároztak: az úgynevezett ázsiai „súly­pontképzésről”. Ennek ke­retében az angolszász ha­talmak újabb erőfeszítése­ket tesznek távolkeleti ka­tonai és gazdasági pozíció­ik megmentésére. E tekin­tetben tehát van összhang Washington és London kö­zött. Ennek alapján kell értékelnünk azt is, hogy a Fehér Ház a malaysiai an­gol akciók támogatásának az ellenszámláját követeli, és szemrehányást tesz a Wilson-kormánynak, ami­ért nem fedezi eléggé lel­kesen a délkelet-ázsiai ag­resszív amerikai lépéseket. Az elmúlt napokban hangzott el Johnson kong­resszusi üzenete. Az elnök elmefuttatása több ellent­mondásos tényezőt tartal­mazott. Sokat beszélt a bé­kéről, a barátság szellemé­ről, amit a Szovjetunió saj­tója is elismeréssel nyugtá­zott. De — amint ezt az Iz­vesztyija is hangsúlyozta — az óhaj kevés. A világot az érdekli, hogy mit szándéko­zik tenni az Egyesült Álla­mok az egyetemes béke biz­tosítására. Erre persze csak konkrét lépések adhat­nának választ. Ilyeneket azonban az elnöki üzenet nem tartalmazott. Johnson nem szólt a leszerelésről, mellőzte az európai biz­tonság kérdését, holott, fő­leg az európai közvéle­ményt, teljes joggal ag­gasztja, hogy Nyugat-Né­­metországban az Egyesült Államok támogatásával ak­tivizálódnak a militarista erők. i.t­... Délkelet­­-Ohnb0n Ázsiával kapcsolatban és Latin- Amerika vonatkozásában is a gyakorlatban megbukott és sorozatos kudarcot okozó régi téziseket hirdette. Mindezek alapján nem kér­déses: az Egyesült Államok­ban teljes politikai átérté­kelésre lenne szükség. Meg kell jelölni a legdöntőbb célkitűzést, amint azt Ko­sztcin szovjet miniszterel­nök tette, amikor üzeneté­ben így szólt: „A szovjet kormány napjaink legfon­tosabb feladatának tekinti az emberiség megmentését a nukleáris háború veszé­lyeitől.” Sümesl Endre

Next