Napló, 1965. január (Veszprém, 21. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 8. szám
2 A „Szueztől keletre“ stratégia és a „malaysiai illusztráció“ elértesült londoni körökben úgy tudják, hogy Denis Healey hadügyminiszter a február közepén kiadásra kerülő „Védelmi sérkönyv” fegyverkezési irányzatait a következő átfogó stratégiai felfogás keretében munkálja ki: 1. Európában csökkent a háborús konfliktus veszélye, ezért — bár az atlanti nukleáris haderő megalakítása révén Nagy-Britannia a NATO további megerősítését kívánja — „védelmi tervezésében” elsőbbséget biztosít az Európán kívüli katonai kötelezettségeinek, mindenekelőtt a „Szueztől keletre" eső térségben; 2. a kifejlesztés vagy tervezés alatt álló fegyverkezési programok közül — ez amerikai gyártási terveket is figyelembe véve — azokat választják ki, amelyek „a legolcsóbban a legnagyobb hatásfokot” ígérik; 3. a katonai költekezést ésszerűsíteni” kell, hogy a hadikiadások ne emelkedjenek évről évre, vagy legalább is, hogy „csak minimálisan emelkedjenek”. Ami az angol katonai szerep „Szueztől keletre” történő súlypontképzését illeti, a Guardian katonai szakírója emlékeztet Denis Healey alsóházi beszédére, amelyben a hadügyminiszter kifejtette: „A helyi konfliktusok elrettentéséhez szükségünk van bonyolultabb fegyverzetekre is, ezért bizonyos számú bombázógépet — még ha hagyományos szerepkörben is — kívül kell tartanunk az atlanti nukleáris haderőn”. A hadügyminiszter utalt arra is, hogy „a kínai atombombára való tekintettel „Angliának „nukleáris garanciát” kellene biztosítania bizonyos ázsiai országoknak, elsősorban Indiának. Angol megfigyelők szerint Wilson elsősorban a „malaysiai válságra” fog hivatkozni, amikor Bonnban igyekszik majd elnyerni Erhard kancellár hozzájárulását, hogy a NATO alá rendelt rajnai brit haderő egy részét „szükség esetén" átdobhassák Nyugat-Németországból a Szueztől keletre. Ugyancsak a malaysiai helyzetet „illusztrálja”, hogy a brit nukleáris ütőerőt alkotó V-bombázók bizonyos hányadát „világméretű katonai szerepének betöltésére” Angliának kívül kell tartania a tervezett közös atomhaderőn. Mint ismeretes, egy V-bombázószázad már Singapore-ban állomásozik, s további egységeket készültségbe helyeztek „távolkeleti rendeltetéssel”. A szombati angol lapokban szellőztetett stratégiai elképzelések tehát ismét aláhúzzák: a mesterségesen felfújt malaysiai „háborús veszély” mindenekelőtt arra szolgál, hogy megkönynyítse az angol katonai erőfeszítések súlypontjának áthelyezését Európából Ázsiába és általában a neokolonista nyomás alól kitörni igyekvő népi mozgalmak színterére. A Guardian vezércikkében rámutat: a „Szueztől keletre” kifejezésnek, amelyet oly gyakran hangoztatnak mostanában a brit miniszterek, „furcsa, sőt csüggesztően divatjamúlt csengése van a mai világban”. Az Egyesült Államok vesztésre álló dél-vietnami háborújára utalva a Guardian figyelmeztet: „Mi magunk is egy anakronisztikus csatát vívunk Délkelet-Ázsiában. Jóllehet a körülmények különbözőek, alapjában véve ugyanazok az elvek érvényesek Malaysiában is, mint Dél-Vietnamban. A mi helyünk semmivel sem állandóbb Dlkelet- Ázsiában, mint az amerikaiaké. Malaysia megmentése végső soron nem rajtunk, hanem a malaysiaiakon múlik, s lehetséges, hogy a menekvést végül is Malaysia, a Fülöp-szigetek és Indonézia egyesülésében fogják megtalálni”. (MTI) Újabb rosszabbodás a franciaamerikai kapcsolatokban A külpolitikai és a katonai-stratégiai kérdésekben felmerült ellentétek miatt már amúgy is feszült francia-amerikai kapcsolatok tovább romlottak a francia bank e héten hozott határozata miatt, mely szerint amerikai aranyra váltanak át 150 millió dollárt. A franciák normális ügyletnek nevezik ezt az átváltást. Azt hangoztatják, hogy jelenleg több dollárjuk van, mint amennyi szükséges, és Franciaország 25 százalékra kívánja korlátozni dollárkészleteit, a többi 75 százalékot pedig aranyban akarja. Washington azonban ellenségesen fogadja ezt a lépést Az amerikai hivatalos személyiségek — főként a régebbi nézeteltérésekre való tekintettel — gyanakvással szemlélik az akciót. Ezenkívül az Egyesült Államokat rendkívül nyugtalanítja, hogy az utóbbi években nagy mennyiségben áramlik ki az arany az országból. Az Egyesült Államok aranykészlete ma alig több, mint 15 milliárd dollár, holott 1952 végén még több, mint 23 milliárd dollár értékű arannyal rendelkezett. Washington nagyfokú elégedetlenségét tükrözi John Hightonennek, az AP diplomáciai szemleírójának cikke. Hightower azt írja, hogy a jelekből ítélve „maga De Gaulle elnök hozta ezt a határozatot, és ez megfelel annak a politikának, amelynek célja — mint ő mondja — az amerikai hegemónia gyengítése Európában.” Sok amerikai hivatalos menélyiség véleménye szerint — fűzi hozzá Hightower — „a De Gaulle-kormány szándékosan nagy nyilvánosságot adott az aranyvásárlásról hozott határozatnak, mert így próbálja erősíteni a frankot a dollár rovására”. (MTI) NAPLÓ Előléptették Johnson testőrét A Fehér Ház testőrségét átszervezték. A „rendszeres rotációból” azok a biztonsági tisztek látnak hasznot, akik Johnson mellett voltak 1963 november 22-én Dallasban, Kennedy meggyilkolásának napján. Hivatalosan közölték, hogy Rufus W. Youngblood titkosszolgálati ügynök került a Fehér Ház testőrségének élére. A 40 éves titkosrendőr a tragikus dallasi bevonulás idején Johnson kocsijában ült, s amikor Kennedyre rálőttek, az akkori alelnököt és feleségét testével fedezte a vélt golyók ellen. Az ő helyettesévé egy Roy H. Kellerman nevű FBI ember került. Kellerman Kennedy kocsijában a sofőr mellett foglalt helyet és mellesleg neki kellett megszervezni a dallasi bevonulás biztonsági rendjét (MTI) Dél-afrikai intermezzo Újabb előadóművésszel szaporodik a dél-afrikai útját lemondó angol énekesek sora. Adam Faith nem volt hajlandó aláírni azt a dél-afrikai törvényt, amelynek értelmében kizárólag fehérek előtt léphetett volna fel a színházakban és a szórakozóhelyeken. Ekkor szerződésszegés vádjával egy dél-afrikai bíróság elé idézték, sőt egy időre börtönbe is zárták vendégszerető hatóságok. Faith bebörtönzése óriási felháborodást keltett Londonban, ahol a színészek és énekesek szakszervezete válaszul kilátásba helyezte: a dél-afrikai kormány fajüldöző politikája elleni tiltakozásként a jövőben nem engedélyezi tagjai számára, hogy abban az országban lépjenek fel. IMS. Január 18. Rusk beszámolója a vietnami helyzetről Rusk amerikai külügyminiszter zárt ajtók mögött három és fél órás beszámolót tartott a dél-vietnami helyzetről a szenátus külügyi bizottságának ülésén. Rusk újságírókkal közölte, hogy egyetlen alkalommal sem került szóba a háború észak-vietnami területre történő kiterjesztésének lehetősége”. Kijelentette, hogy a délvietnami állapotok „rendkívül aggasztják az amerikai kormányt, amelynek fő gondja a saigoni kormányon belüli egység megteremtése”. Gore szenátor a tudósítóknak elmondotta, hogy Bush nem javasolt semmi újat, sem katonai, sem politikai értelemben, csupán „a háború kilátásait és a legutóbbi vereségeket vitatták meg”. Huésaigoni városában, a diáktüntetéseket követően nyugalom uralkodik, a diákok azonban továbbra is megtagadják az iskolák látogatását. Az AP jelentése szerint Nha Trangban ezer egyetemista vonult keresztül a városon követelve Tran Van Huung miniszterelnök lemondását A fővárosban hírek terjedtek el arról, hogy újabb államcsíny veszélye fenyeget. Emiatt riasztották a rendőri erőket, a hír azonban megalapozatlannak bizonyult. (MTI) Francia hangok az NDK elismeréséről 80 százalékkal növekszik a két ország kereskedelmi forgalma Párizs nem hátrál meg Bonn követelései előtt Franciaország a pénteken Berlinben aláírt megállapodás értelmében ez évben mintegy 80 százalékkal növeli kereskedelmi forgalmát az NDK-val. Az áruszállítások keretét mindkét oldalon 110—110 millió frankra emelték az eddigi 62 millió helyett. Párizs nem hátrált meg a nyugatnémet sajtónak Franciaország és az NDK gazdasági kapcsolatai ellen indított támadásai elől. Franciaországban illetéktelennek tartják bonni körök beleszólását Franciaország külkereskedelmi politikájába. A francia sajtó rámutat, hogy valamennyi NATO-ország kereskedik a Német Demokratikus Köztársasággal és maga az NSZK is lényegesen nagyobb forgalmat bonyolít le keleti szomszédjával, mint Franciaország. A francia közvélemény nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését helyesli, hanem egyre szélesebb körben követeli, hogy Franciaország ismerje el a két Németország létezését. A Le Monde szombati számában Jacques Dauer, a Haladás Frontja nevű mozgalom elnöke száll síkra a német kérdés reális megítélése mellett. A De Gaulle híveként ismert politikus rámutat, hogy bonni kormányköröknek a „keleti területek” visszacsatolását követelő provokatív nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az egykori négy megszálló nagyhatalom közösen megszabott politikájával. A cikkíró a továbbiakban kifejti, itt az ideje, hogy Franciaország húsz évvel a háború befejezése után fontolóra vegye az NDK „tényleges elismerését". Az európai realizmus megköveteli, hogy tudomásul vegyük egy húsz millió lakost számláló egységes terület létezését. Véget kell vetni az NDK diplomáciai és kulturális elszigeteltségének, amely „ valósággal politikai rákbetegséget idéz elő Európa szívében”. (MTI) Újabb szovjet hordozórakétákat próbálnak ki A világűr tanulmányozásának folytatása és újabb kísérleti adatok szerzése céljából 1965 január 11 és 1965 március 1 között a Szovjetunióban újabb típusú, kozmikus objektumok pályára juttatására szolgáló hordozórakétákat bocsátanak fel. A rakéták a Csendes-óceán víztükrén érnek célba egy olyan körben, amelynek központját az északi szélesség 1 fok 35 perc és a nyugati hosszúság 164 fok 0,1 perc koordinátákkal jelölték meg. A kör sugara 65 tengeri mérföld. WWVWWWWWVWVWWVNA/WWSA/WNAAAAAAAA^NAAA/VWWWWWWWWWWWWWWWNAA. Egy hét a világpolitikában ez új esztendőig nyugati, mindenekelőtt az amerikai vonalvezetés semmi újat nem nyújt. Az elmúlt napokban tovább romlott a délkelet-ázsiai helyzet. Amerikai és délvietnami hadihajók ismét fegyveres provokációt hajtottak végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Közben a délvietnami politikai zűrzavar mind teljesebbé válik. A kormány ellen irányuló általános sztrájk több városban teljesen megbénította az életet. A Fehér Ház délvietnami politikája ellen már az amerikai szenátusban is éles felszólalások hangzottak el. Morse demokrata párti szenátor például leszögezte: „amennyiben Johnson kormánya nem módosítja délvietnami politikáját, négy év múlva az amerikai történelem leginkább hitelét vesztett kormányzataként hagyja el hivatalát.” A szenátor végül így szólt: „Vádolom a kormányt azzal, hogy nem közli az amerikai néppel az igazságot, mi folyik Ázsiában. Indítványozom, hogy a washingtoni kormányzat hallgassa meg is «401 De Gaulle szavát, aki a délkelet-ázsiai probléma megoldására javasolta a tizennégy hatalmi genfi értekezlet újabb összehívását.” A képhez tartozik: a délvietnami háború ügyében újabb angol—amerikai súrlódás támadt. Az amerikaiak szemrehányást tesznek Londonnak, hogy „cserbenhagyják” az Egyesült Államokat Dél-Vietnamban. Az angol sajtó viszont ingerülten válaszol ezekre a szavakra. Szókimondással hangsúlyozza az Egyesült Államok kudarcait Dél-Vietnamban. A sorok mögül egyre világosabban kitűnik, hogy az angol katonai szakértők véleménye szerint az amerikaiak számára a végső katasztrófa is bekövetkezhet Dél-Vietnamban. I MBltel I pTS nézet alakult ki, hogy az amerikaiak alapvető hibát követtek el, amikor Vietnamot csupán katonai problémának tekintették. Hasonló álláspontot foglalt el a párizsi Nation című lap is: „Az Egyesült Államoknak előbb-utóbb fel kell ismerniük, hogy a délvietnami kérdés nem oldható meg fegyverrel, hanem csakis politikai eszközökkel, tárgyalások útján.” A helyzet értékeléséhez persze az is hozzátartozik, hogy napjainkban már egész Délkelet-Ázsiában fellángolt a lakosság Amerikaellenes hangulata. Magában Dél-Vietnamban pedig kaotikus a helyzet. Hét politikai puccs után jelenleg is teljes a bizonytalanság. A fentiekben utaltunk arra: Londonban is elítélik az Egyesült Államok délkeletázsiai kalandorpolitikáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy Anglia — a saját ügyeiben — józanabb irányvonalat követne. A brit hadügyminisztérium hivatalosan is beismerte: Angliában riadókészültségbe helyezték a V-bombázók egy részét és intézkedések történtek bombázók felvonultatására a délkeletázsiai térségben. Maga a londoni sajtó „vért izzadva” próbál bizonyítékot összekotorni Malaysia „fenyegetett” helyzetéről. Ezek azonban csak ködösítő akciók, s „mmnt megkísérli el- L0ll00il homályosítani az igazi problémát. Azt, hogy valójában nem Malaysia és szomszédjának konfliktusáról van szó, hanem arról, amit a decemberi Wilson—Johnson találkozón elhatároztak: az úgynevezett ázsiai „súlypontképzésről”. Ennek keretében az angolszász hatalmak újabb erőfeszítéseket tesznek távolkeleti katonai és gazdasági pozícióik megmentésére. E tekintetben tehát van összhang Washington és London között. Ennek alapján kell értékelnünk azt is, hogy a Fehér Ház a malaysiai angol akciók támogatásának az ellenszámláját követeli, és szemrehányást tesz a Wilson-kormánynak, amiért nem fedezi eléggé lelkesen a délkelet-ázsiai agresszív amerikai lépéseket. Az elmúlt napokban hangzott el Johnson kongresszusi üzenete. Az elnök elmefuttatása több ellentmondásos tényezőt tartalmazott. Sokat beszélt a békéről, a barátság szelleméről, amit a Szovjetunió sajtója is elismeréssel nyugtázott. De — amint ezt az Izvesztyija is hangsúlyozta — az óhaj kevés. A világot az érdekli, hogy mit szándékozik tenni az Egyesült Államok az egyetemes béke biztosítására. Erre persze csak konkrét lépések adhatnának választ. Ilyeneket azonban az elnöki üzenet nem tartalmazott. Johnson nem szólt a leszerelésről, mellőzte az európai biztonság kérdését, holott, főleg az európai közvéleményt, teljes joggal aggasztja, hogy Nyugat-Németországban az Egyesült Államok támogatásával aktivizálódnak a militarista erők. i.t... Délkelet-Ohnb0n Ázsiával kapcsolatban és Latin- Amerika vonatkozásában is a gyakorlatban megbukott és sorozatos kudarcot okozó régi téziseket hirdette. Mindezek alapján nem kérdéses: az Egyesült Államokban teljes politikai átértékelésre lenne szükség. Meg kell jelölni a legdöntőbb célkitűzést, amint azt Kosztcin szovjet miniszterelnök tette, amikor üzenetében így szólt: „A szovjet kormány napjaink legfontosabb feladatának tekinti az emberiség megmentését a nukleáris háború veszélyeitől.” Sümesl Endre