Napló, 1966. július (Veszprém, 22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-19 / 169. szám

NAPLÓ HÍREK, események ÉRDEKESSÉGEK NAPI KRÓNIKA Ezerötszáz önkéntes véradó Pápán (Tudósítónktól) A július 18-tól 23-ig meg­rendezésre kerülő pápai véradónapokon több mint 1500 jelentkező ad vért. Hétfőn elsőnek a kiskeres­kedelmi vállalat, valamint a járási tanács vezetői és dolgozói jelentek meg vér­adásra. Utánuk a ruházati KTSZ és a Nemzeti Bank dolgozói következtek, első napon 150 véradó Az 50 liter vért adott. A héten két brigád 13 helyen folytatja a munkát a városban. A jelentkezők száma már eddig túlszár­nyalta a várakozást. A „hülye“ életmentő Nem tudom miként megszólítani, mert túl hí­zelgő lenne a „Tisztelt Asszonyom!” Azt is nagyon sajnálom, hogy éppen ön miatt kell olyan szavakat használnom újságunkban, amit egyébként mellőzni szoktunk, de viselkedése erre kényszerít. A tihanyi révnél vasárnap délután történtek sok embert, köz­tük engem is örömmel töltött el, de fel is háborí­tott. Egy ötéves fiúcska esett a vízbe a kompról és, hogy most nem a balesetek között kell erről be­számolni, hogy csupán ilyen „hétköznapi”, mond­hatnám azt is közönséges történet lett, azt az ön fér­jének lehet köszönni. Nem tudom hány éves háza­sok, szerencsére önnek nem sikerült tiszteletreméltó férjét a saját képére formálni. Az legalábbis, hogy ő mérlegelés nélkül a gyermek után vetette magát, ezt bizonyítja. Tettét nem lehet pénzzel, vagy köszönet­tel mérni és nem gondolt ő erre — mert nem is volt ideje —, mikor látta a vízbe csobbanni a fiúcskát. De akárhány éve is élnek együtt, biztos vagyok benne, hogy nem számított olyan szavakra, amilyenekkel ön illette őt a parton: „Te hülye! Hát nem volt más, éppen neked kellett ezt a marhaságot csinálni!” Elnézve önt, nem hiszem, hogy a mosás, vasalás fáradsága jutott eszébe — talán nem is ismeri eze­ket —, mikor meglátta csuromvizes férjét. Sokkal inkább az bántotta, hogy így már nem ülhettek be a Regébe, nem ihatta meg a szokásos délutáni feke­téjét, nem mutathatta be a presszóban jól sikerült ruháját, önnek cserébe mindezért kevés egy fiúcska élete. Mi ott a parton nagyon sokan szégyelltük ma­gunkat ön miatt, valaki még meg is jegyezte: „Víz­be kellene dobni az ilyen nőt!” Nem tudok egyet­érteni ezzel a közbeszólóval. Én szívből kívánom as­­­szonyom, hogy legyen önnek is gyermeke. Szép egészséges kisfia. És vigyázzon rá, vigyázzon rá na­gyon asszonyom, nehogy valaha is beleessen a Bala­tonba. Mert egy gyermek nem mindig tud óvatos lenni, nekünk felnőtteknek kell fölöttük őrködni. Egyébként pedig igen boldog lennék, ha férje ruhájának tisztítási, vasalási költségeit én fizethet­ném. Címem: Pünkösti Árpád Veszprém, Napló Szerkesztőség TEKINTSE MEG mintatermünk újdonságait! • Pápa, Márton István tt S. MODERN BÚTOR ÉS KÁRPITOS TERMÉKEK Állandóan raktáron Pápai Asztalos KTSZ (506) Vasárnap: idei csúcsforgalom a Balatonon —150 000 vendég a strandokon — Kilométeres autókaravánok a közutakon — Rekord az almádi strandon — Vasárnap idei csúcsfor­galom volt a Balatonon. Már szombaton látni lehe­tett, hogy a főszezon leg­nagyobb víkendáradata va­sárnap „tetőzik”. A több, mint két hete tartó főidény eddigi rendkívül változé­kony időjárása után a ve­rőfényes hétvégén több, mint 150 000 kiránduló lá­togatott el a magyar ten­gerhez. A gépjárműforgalom mint­egy tízszerte élénkebb volt a hétköznapinál. A jármű­vek százai hosszú oszlopok­ban kígyóztak a tópartra vezető útvonalakon. Egy­­egy sorompónál, vagy ideig­lenes akadálynál gyakran 4—5 kilométeres kocsika­ravánok is összetorlódtak. A közlekedésrendészeti szervek kettőzött munkát a láttak el, hogy biztosítsák zavartalan Minden nagyobb forgalmat. nyaraló­helyen, az útkereszteződé­seknél rendőrök irányítot­ták a közlekedést. Fokozták a légi ellenőrzést is. A nagy hétvégi forgalom a Balaton központi nyara­lóhelyein okozott zsúfoltsá­got. A Tihanyi félsziget déli oldalát valósággal koszorú­ba vették a járművek. A motelek és idényszállodák parkírozó helyein megtalál­ható volt a világ csaknem valamennyi gépkocsi már­kája. Tihanyban és Bada­csonyban tízezrek keresték fel a nevezetes helyeket. A Balaton 42 nyaralótelepé­nek üdülő és kiránduló vendégei közül a strando­kat becslés szerint mintegy 150 000 ember kereste fel. A strandok azonban ezúttal nem kötötték le teljesen a forgalmat, mert tízezrek töltötték idejük nagy részét kirándulással A valamennyi hajója Balaton mun­kában volt. A tartalék jár­művekkel együtt 32 hajó bonyolította le a forgal­mat és vasárnap mintegy 25 000 utast szállítottak. A kompok menetrendjét fel­függesztették és a két át­kelő jármű ingajáratban szállította az utasok és a gépkocsik ezreit. A vasárnap bővelkedett eseményekben is. A tavon két vitorlásversenyt is rendeztek. Balatonalmádi partjainál három hajóosz­tály flottabajnokságára ke­rült sor, míg Balatonfüred közelében a versenyeztek. sárkányhajók Csúcsforga­lom volt a kölcsönző bol­tokban és valamennyi vízi­járművet kibéreltek. A lo­vasiskolán kívül a vízisí és a vitorlásiskolák voltak a­ legnépszerűbbek. A 30 fokos meleg, vasár­nap rekordot hozott a ba­latonalmádi strandon. Az idei nyár legnagyobb for­galmát bonyolították le e napon. Közel 13 ezren ke­resték fel a strandot, s a bevétel megközelítette a 20 ezer forintot. De nemcsak az idei nyár látogatottságát múlta felül a vasárnapi vendégszám, hanem a tavalyi év legna­­gyobb forgalmát is. Az ét­terem, a büfé, a zöldség­­gyümölcs bolt, s a bazársor hatalmas forgalmat bonyo­lított le. Jellemző, hogy csak lángosból 6 ezer da­rab fogyott el. Az idei nyár legszebb vasárnapját csu­pán az zavarta, hogy strand hangos­beszélője egy a percre sem állt meg. Száz és száz különféle üzenet, szellemes és szellemtelen ugrató szöveg követte egy­mást — nagyon sok vendég bosszúságára. Vajon nem volna helyesebb az üzenet közvetítést csak meghatáro­zott időközökben, esetleg minden órában továbbíta­ni? A vendégek zavartalan pihenésének biztosítása mindenesetre ezt követeli. Halálos baleset Halálos baleset történt Balatonederics és Balaton­györök között a 71-es út­vonalon. Horváth Géza 26 éves taliándörögdi lakos a termelőszövetkezet teher­gépkocsiját vezette 50 kilo­méteres sebességgel és előz­ni akart egy lovasfogatot. 50­ méternyire járt a fogat­tól, amikor észrevette, hogy vele szemben motor­­kerékpáros közeledik. Ez­ért visszatért az út jobb ol­dalára és fékezett, a fék azonban elromlott, s neki­futott a szekérnek, amelyet Gombkötő József 34 éves vonyarcvashegyi lakos haj­tott. A fogaton ült Tolnai Emerencia 64 éves vonyarc­vashegyi lakos is, aki az ütközés következtében az úttestre zuhant és olyan súlyosan sérült, hogy kór­házba szállítás közben meg­halt Gombkötő József szin­tén megsérült Rádió- és televízió műsor KEDD KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: így írunk mi ... 9,05: Nézze meg, pénzt ad érte! 9,10: Dalié!, tánccal a világ körül 9,35: Medea: Részletek Cheru­bini operájából 10,12: Utazás Biténiában. Szatirikus zenés játék 11,34: Brahms: Szerelmi dal­keringő 12,15: Tánczenei koktél 13,00: Törvénykönyv A Rádió jogi műsora 13,15: Edwin Fischer Haydn­­felvételeiből 14,05: Színes népi muzsika 14,45: A Pannon-tenger ős­­kagylója: a balatoni kecskeköröm 15,00: Graziella Sciutti és Paul Schöffler énekel 15,40: Az utolsó tévedés (XVn.) 15,15: Kagylók a Balti-tenger­­ből 17,05: A Stúdió 11 Játszik 17,35: Fenyő István könyv­szemléje 17,45: Soproni József: OvidH Metamorphoses kantáta 18,28: Kedves lemezeim 19,25: A Szabó-család 20,20: Ádám Jenő népdalfel­dolgozásaiból 20,32: Obiomovok (Összeállítás) 21,04: Világhírű előadóművé­szek chopin-hangverse­­nye 22,15: A Lengyel Kultúra Hete. Dzsessz Lengyelországból 22,43: Nászutazás 22,59: Versenyművek 0,10: Verbunkosok PETŐFI RADIO 14,00: Kamarazene 14,50: Payer András—S. Nagy István táncdalaiból . 15,05: Az ékesen szóló paraszt története (rádiójáték) 15,56: Délutáni frissítő 17,05: „A bájoló hegedűs" Lavotta János 17,45: A rendezés művészete 18,00: Hangverseny a stúdióban 18,20: Változatok. Két jugosz­láv jelenet 18,51: Indulók 19,10: Willem Mengelberg vezényel 19,4«: A vállalati gazdálkodás lexikona (könyvismert.) 19,56: Közvetítés a Kis Royal Étteremből 20,25: Labdarúgó Világbajnok­ság 21,20: Mikádó. Részletek Sulli­van—Gilbert operettjéből 22,15: Miért szép? 22,40: Pelléas és Mélisande. Két részlet Debussy ope­rájából A MAGYAR TV MŰSORA 18,05: Hírek 18,10: Rébusz (ism.) 18,30: A képzőművészet törté­nete. Hl. (Ism.) 19,00: A hét könyvei 19,05: Képek az orvosi mű­szerek történetéből Kisfilm 19,20: Portugália—Brazília lab­darúgó mérkőzés közve­títése, félidőben esti me­se A POZSONYI TV MŰSORA 16,20: Labdarúgó VB Mexikó—Uruguay mérk. 18,30: Autósok, motorosok! 19,00: TV Híradó 19,20: Labdarúgó VB Portugália—Brazília mérk. 22,15: öt töltényhüvely (NDK film) Gyűjtsön ökörfarkkóró virágot A napon megszárított, szép világossárga áruért kilogrammonként 52,50 forintot fizet a földművesszövetkezet felvásárlója. (177) ttedd július 19 Emilia A NAP KEL 4,05 ÓRAKOR, NYUGSZIK 19,35 ÓRAKOR, A HOLD KEL 5,05 ÓRAKOR, NYUGSZIK 21,02 ÓRAKOR, 75 Éve, 1891 július 19-én halt meg Pedro Antonio de Alarcón spanyol író és államférfi. Papnak indult, de 18 éves korától az Irodalmi pályára lépett. lapokat, Forradalmi felfogású szatirikus folyóira­tokat szerkesztett. Volt kép­viselő, az államtanács tagja, hazájának norvégiai és svéd­országi követe. Sok novellát, elbeszélést írt. Első regényét 22 éves korában adták ki. Az 1859—1860-as marokkói had­járatban haditudósító volt. Szemléletes, könyvalakban élénk naplója is megjelent. Első feltűnést keltő regénye „A költő karácsonyestje" több, mint száz kiadást ért meg. A spanyol falusi életet és kora erkölcseit jóízű hu­morral és mesélőkészséggel ábrázolta. Legjobb, de egy­úttal leghevesebb vitákat ki­váltó munkáit a hetvenes években írta. A „La Alpu­­jarra” című regénye a XVI. századbeli spanyolországi zsidó- és mórüldözést, vala­mint az Inkvizíciót ítéli el. A legnagyobb vihart a ma már klasszikusnak számító „A földgolyó” és „A bot­rány” című művei váltották ki. A hosszú és áldatlan polé­mia az írót úgy elkeserítet­te, hogy utolsó évtizedében már nem alkotott. Leghíre­sebb regénye ,.A háromszög­letű kalap”, amelyből opera készült és Da Falla balettet is írt belőle, nálunk is siker­rel került színre. Sok mun­káját fordították magyarra. Közülük több már a múlt században is népszerű volt a magyar olvasók között. ★ TÁNCOS KÁROLY ki­rályszentistváni­­ lakos, Sóly Községi Tanács VB elnöke kérésére közöljük, hogy nem azonos azzal a Táncos Károly király­­szentistváni géplakatossal, akiről lapunkban a „Sér­tettből vádlott — vádlott­ból sértett’ című cikk megjelent. ★ SZOLGÁLTATÓ HÁ­ZAT épít a KISZÖV Ta­polcán. Az épületet —­­amelyben cipő és ruha ja­vító részleget helyeznek el — még ebben az év­ben megveszik, a követ­kező esztendőben pedig átalakítják, s átadják rendeltetésének. JÓL MŰKÖDIK az ama­tőr filmszakkör a veszp­rémi művelődési házban. A Magyar Televízió is ve­tített már munkáikból, legutóbb a devecseri könyvtár avatásáról ké­szült kisfilmet mutatta be a TV Hiradó. ★ RENDEZIK EBBEN AZ ÉVBEN Balatonszepezden az újtelepi és viriusztele­­pi üdülők környezetét. A munkákat a községi ta­nács a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal és a BIB 100 000 forintos tá­mogatásából kívánja meg­oldani. Balatoni csónakok, vitorlások NAGY VÁLASZTÉKBAN A VESZPRÉM MEGYEI VEGYES IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT S­PORTBOLTJAIBAN VESZPRÉMBEN, KESZTHELYEN, BALATONP0REDEK. RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁLNAK A SPORTBOLTOK VEZETŐI! mfi

Next