Napló, 1967. március (Veszprém, 23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
Mintakönyvtár nyílt a Veszprémi Tanácsakadémia épületében. A 2500 kötetes könyvtár részben szépirodalmi, részben vegyes ismeretterjesztő kötetekből áll, de kialakítottak egy részleget a hallgatók szakismeretének bővítésére is. A létesítmény egyben példája egy ideális községi könyvtárnak is, hogy az akadémia hallgatói falaikba visszatérve mintául használhassák a könyvtárak létrehozásánál, s éppen ezért sem nagyságában, sem költségeiben nem haladja meg egy községi könyvtár lehetőségeit. fr ^ ^ - • V .y Fiatalok a péti bővítésért Számos szerződést kötöttek a Vegyipari Védnökség keretében Már tavaly is számos szép eredményt értek el a KISZ Vegyipari Védnökség keretében a Péti Nitrogénművek fiataljai. Mivel a beruházást ebben az évben kell befejezni, most még nagyobb szükség van az ifjú munkások segítségére, mint korábban. A legfontosabb, sokszor teljesíthetetlennek látszó határidők betartásához a gyári KISZ bizottság az idén várhatóan 14 más vállalat fiataljainak segítségét kéri. Jó ütemben haladnak a szocialista szerződések kötései, eddig 10 vállalattal folytattak tárgyalásokat. Aláírták már a szerződést többek között a Drótművek debreceni gyáregységével, ahol a társ KISZ-szervezet tagjai vállalták egy olyan különleges drótkötél határidő előtti legyártását, ami nélkül a nagy reaktort nem lehetne beemelni, s amit egyébként külföldről kellett volna megvásárolni Nagyon kedvezően érezteti hatását a szerződéskötéseknél a közeledő KISZ kongresszus: a legtöbb helyen épp a felkészülés jegyében rövidebb határidőre vállalják a munkákat, mint azt a pétiek kérik. A Láng Gépgyár fiataljai például feladataik 80 százalékát a kért időpont előtt elvégzik,,az Egyesült Villamos Gépgyár nem tudta vállalni több különleges, robbanásbiztos villanymotor gyártását, a kiszesek felajánlása alapján most a gyár vezetői is aláírták a szerződést. Önzetlen és gyors támogatást adtak és adnak a bővítéshez számos szerződési pont alapján a Ganz- MÁVAG fiataljai is. Sajnos az építkezések tekintélyes részét végző 22. sz. Állami Építőipari Vállalat KISZ szervezete húzza-halasztja a szerződés aláírását és ezzel a fiatalok országos méretű összefogást bénítja. A márciusi és áprilisi bérfizetsek remije A március 27.-i, az április 4.-i és a május 1.i munkaszüneti napokra való tekintettel a pénzügyminiszter a SZOT- tal egyetértésben szabályozta a márciusi és áprilisi bérfizetések időpontját. A március 24-én és 25-én esedékes béreket 23-án, a március 21-án és 27-én esedékes béreket 24-én fizetik ki. Az egyébként április 2-án, 3-án és 4-én járó béreket április 1-én, az április 29.-i, 30.-i és a május 1.-i béreket április 28-án fizetik. A bérfizetés többi időpontja változatlan. Nem változik az állami építőipar március 24.-i részfizetési napja sem. Ülést tartott a megyei MISZ vb Tegnap délelőtt Veszprémben, a pártszékházban ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Veszprém megyei Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a vb tagjai többek között megvitatták az idei kiszes munka indításának tapasztalatait, a Visszhang című tájékoztató lap munkáját, s előterjesztették a forradalmi ifjúsági napok rendezvényeinek részletes programját . fiílse protetkrjal, egyes öTtetes! XXII. évfolyam Tfifak T ^IV MAjWLQ --------------------------------------------------------------(rájúf 1. * A gazdasági mecisWitzimis reformjának ■ irányelvei alapján Új rendelkezés az építőipari kivitelezési jogosultság kiterjesztéséről Konkurrencia az építési megbízások elnyerésében A Minisztertanács a napokban megtartott ülésén megtárgyalta és elfogadta az építésügyi miniszternek az építőipari kivitelezési jogosultság szabályairól szóló előterjesztését. Az új rendeletről a következő részletes tájékoztatást kapta a Magyar Távirati Iroda az Építésügyi Minisztériumtól. Az építőipari kivitelezési jogosultságnak szeptember 1-én életbe lépő szabályai a gazdasági mechanizmus reformjának irányelvei alapján széleskörűen feloldják a kivitelezési jogosultság eddigi korlátait, így hatályukat vesztik azok a rendelkezések is, amelyek az építőipari munka elvégzését jelenleg értékhatárhoz kötik. ■ Az építtetők megrendelése alapján az építőipari munkák vállalásaként történő kivitelezése továbbra is az e munkákat fő tevékenységként végző országos vagy területileg illetékes állami, tanácsi és szövetkezeti építőipari vállalatok, az építőipari szövetkezetek, valamint az építőipari kisiparosok feladata marad. Az új építőipari kapacitások létrehozásánál azonban az időbelileg és a területileg eltérően jelentkező fizetőképes építési igényeket kell figyelembe venni, természetesen úgy, hogy az egyes építőipari szervezetek működési területének meghatározása ne jelentsen merev államigazgatási határt. Az egy területen működő építőipari szervezetek tevékenysége és versenye ugyanis lehetővé teszi, hogy az építtető több kivitelező közül a legkedvezőbb ajánlatot tevőnek adjon megbízást. A kormányrendelet nemcsak arra ad módot, hogy az építtetők több kivitelező közül választhassanak, hanem arra is, hogy — az előírások keretei között — építési feladataikat saját kivitelező részlegükkel végeztessék el. Az építtető saját szervezetével (házilagos módon) minden olyan építési feladatot megoldhat, amelynek kivitelezésére szakmai felkészültsége és felszereltsége alapján képes. Az új kormányrendelet csak az építőipari tevékenység gyakorlásának keretszabályait tartalmazza, így szeptember 1-ig megjelennek a részletes végrehajtási rendelkezések is. Eltemették Kodály Zoltánt Szombaton — végakaratának megfelelően — a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Kodály Zoltánt, ahol első feleségének hamvai is pihennek. A temetésen szinte az egész ország lakossága képviseltette magát A végtisztességen ott volt Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja és Cseterki Lajos, a Központi Bizottság titkára. A főváros lakosainak tízezrein kívül eljött a temetésre Kecskemét, a szülőváros küldöttsége és sok dolgozója, öregek és fiatalok az ország minden részéből nagy számban utaztak fel a fővárosba, hogy leróják kegyeletüket. Ott volt a temetésen a diplomáciai testület számos vezetője és tagja. A Szovjet Zeneszerzők Szövetségét R. Scsedrin professzor, a titkárság tagja és J. Nyesztev professzor képviselte. A Csehszlovák Művelődésügyi Minisztérium és Zeneszerző Szövetség képviseletében Eugen Suchon állami díjas zeneszerző és felesége, a Lengyel Zeneszerzők Szövetsége részéről St. Sledzinski elnök és A. Dobrowolski főtitkár, az NDK Zeneművészeti Szövetségének nevében N. Nótátietz elnök vett részt a temetésen. Az NDK Művészeti Akadémiáját J. Cilensek, a Weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatója képviselte. Ott volt Mr. Dahl, a norvég kulturálisügyi minisztérium zenei osztálytanácsosa, valamint a nagy nemzetközi zeneműkiadók képviselői, Angliából, Ausztriából, Kanadából. Ott voltak a Szlovák-Magyar Társaság, a Comadok és Galánta küldöttei. * Az egyházi szertartás után a koporsót a téren felállított ravatalra helyezték. A ravatal mellett állt Kodály Zoltánné a család tagjaival. A koporsót Kodály Zoltánné és a család fehér szegfűből készült koszorúi borították. Előtte helyezték el bíborvánkoson az elhunyt kitüntetéseit. A ravatal körül a párt és a kormány, az Akadémia, a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Hazafias Népfront, a KISZ és más vezető testületek, külföldi követségek koszorúi) helyezték el. A ravatalnál az utolsó díszőrségben Kállai Gyula, Szirmai István, Ilku Pál, Cseterki Lajos, Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szabolcsi Bence akadémikus és Tóth Aladár, az Operaház nyugalmazott igazgatója állt Kodály Zoltán koporsója mellett. Pontosan 11 órakor kezdődött a gyászszertartás Kodály Székely keservesének hangjaival, amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola vegyeskara adott elő Vásárhelyi Zoltán vezénylésével. Ezután Ilku Pál művelődésügyi miniszter a párt és a kormány nevében búcsúzott Kodály Zoltántól, majd Rusznyák István elnök a Magyar Tudományos Akadémia nevében mondott búcsúbeszédet Szabolcsi Bence akadémikus, a Zeneművészeti Főiskola professzora, a Bartók archívum igazgatója a magyar zenésztársadalom és vezető intézményei nevében búcsúzott a mestertől. Rajeczky Benjamin tudományos osztályvezető pedig a legközelebbi munkatársak, a népzenekutató csoport fájdalmát tolmácsolta. A gyászszertartás Kodálydallamokkal fejeződött be. A „Hegyi éjszakák” Árva vagyok című első tételét a Leövey Klára Gimnázium Kodály-kórusa adta elő Andor Ilona vezetésével, majd a negyedik tétel — Meghalok — következett a debreceni Kodály-kórus tolmácsolásában, Gulyás György vezénylésével. Ezután az érckoporsót gyászkocsi vitte az akadémiai köröndben levő sírhelyhez. A koporsót tízezrek kísérték végig az úton. Kodály Zoltán földi maradványainak elhantolásakor a temetésén egybegyültek a Himnusz eléneklésével búcsúztak a magyar zene nagy alkotójától Kállai Gyula, Ilku Pál, Fördei Ferenc és Tóth Aladár állnak díszőrséget Kodály Zoltán ravatalánál. A kép hátterében Kodály özvegye. (Bozsán Endre felvétele) Tavaszi munkához kezdtek a gépjavító állomások traktorai Felkészülten találta megyénk gépjavító állomásait a tavaszias időjárás. A téli gépjavítást kellő gonddal végezték és így amint a talaj szikkadása megengedte, nyomban munkához is látták. A szombati értékelés szerint ez ideig mintegy 15 ezer normálholdnyi munkát végeztek el. Jelenleg a traktorpark 50 százaléka dolgozik , 140 traktor szánt, talajmunkát végez és egyéb területen dolgozik. A felerészben kihasznált géppark egyben azt is jelenti, hogy a termelőszövetkezetek jelentkező munkaigényeinek maradéktalanul eleget tudnak tenni. Eddig a Nemesgulácsi , és a Zirci Gépjavító Állomás traktorosai végezték a legtöbb munkát. Kezdődik az úttörők kulturális szemléje Az úttörő kulturális szemle bemutató-sorozata ma Veszprém megyében is megkezdődik. A veszprémvarsányi művelődési házban délelőtt rendezik meg a zirci járás legjobb úttörő-csoportjainak és szólistáinak vetélkedőjét. A kiemelkedően szereplő pajtásokat arany, ezüst, illetve bronz éremmel jutalmazza meg az úttörő elnökség. Ünnepi megemlékezés a KISZ újjászervezésének 10. évfordulójáról A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének közelgő 10. évfordulója alkalmából szombaton ünnepséget tartottak a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában. Megjelent Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja és több más magasrangú katonai vezető, ott volt Molnár György, a KISZ Központi Bizottságának titkára is. Kárpáti Ferenc ezredes, az MSZMP Néphadseregi Pártbizottságának első titkára üdvözölte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a hadseregben különösen nagy jelentősége van az ifjúsági mozgalomnak, hiszen a hadsereg — hivatásánál fogva —■ a fiatalok százezreinek fontos nevelő iskolája. Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnöke méltatta a Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének jelentőségét, tízéves munkáját, eredményeit.