Napló, 1967. július (Veszprém, 23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-01 / 153. szám
Illatfelhők a Balaton fölött A balatoni vitorlasport hívei már tudják, hogy északi szél esetén Tihany partjai alatt még eszményibb a vízi utazás. Ilyenkor virágzik — festők palettáján is kikeverhetetlen színekben — a levendula. Illatfelhői gyakran elárasztják a partvidéket. A levendula -táblák színpompája és kellemes illata gyakran hosszabb túrákra is készteti a kirándulókat; a félsziget különböző helyein terjedelmes táblák kínálnak látványosságot, élményt. A levendula már hozzátartozik Tiharoyhoz, a a főszezon egyik idegenforgalmi érdekessége. Az északi parton,örvényes és Akasi határában is több kékes-lila virágtenger hívja magára a figyelmet. A déli parton is több helyen tenyésztik az illatszeripar értékes alaanyagát nyújtó francia levendulát. A napokban már több helyen is megkezdődött az aratás. A betakarított termésből levendulaolajat párolnak, s ennek vegyületeiből készítik majd a közkedvelt kölnit. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Budapesten az igazgatóság székházában megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 21, 35, 48, 52, 60 A július 3-án az igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyeremény sorsoláson a 23. heti szelvények vesznek részt. Balaton-part Akik vigyáznak ránk a strandokon Erőfeszítés és lélekjelenlét — Csónakban a csáklya, a mentőöv és a kötél — 15 méteres búvárúszás — Kikkel van a legtöbb baj a strandokon ? Csak egy napra jöttek Minden strandon ott találjuk őket. Legtöbbjüket idénymunkára alkalmazzák a helyi tanácsok, fürdőigazgatóságok és éppen ezért természetes is, hogy általában diákok, egyetemisták közül válogatják ki őket. — Milyen felszerelése van egy ilyen mentőcsónaknak? — kérdeztük Szegedi Sándort, a balatonalmádi strand nyugalmazott gondnokát, akinek keze alatt számtalan A mentőcsónakos lassú csapásokkal húz a balatoni strandon, kievez egészen a mélyvizet jelző úszókig, majd megfordul, a part felé indul és leáll a fürdőzők közelében. Munkája nehéz és felelősségteljes: életeket bíztak rá. Ez, az első látásra kényesfiatal sajátította el az alapvető ismereteket a mentés terén. — A csónakban megtalálhatjuk a mentőövet, amelyet pillanatok alatt be lehet dobni a bajbajutottnak, ott van a mentőkötél és a csáklya is. Ezek a felszerelések nélkülözhetetlenek akkor, amikor a mentésre szorulókat akarják beemelni a csónakba. — Kikkel van a legtöbb baj? — Az egy napra, víkendre érkezőkkel Befelé könnyű — kifelé nehéz Az a sajátos helyzet fordul elő, hogy a Balaton mellé, csak néhány órás kirándulásra érkező vendégek egyszerre akarnak mindent: napozni, labdázni és úszni messze kint, a mélyvízben. Nos, legtöbbször elfogy az erejük és már nem tudják segítség nélkül elérni a partot. Gondot okoznak azok a vendégek is, akik olyan helyen élnek, ahol nemigen van strandolási lehetőség, őket különösen megtréfálja a Balaton. Amikor csoportosan érkeznek az ilyen vendégek, hangosbemondón külön is felhívjuk figyelmüket és a mentősök is fokozott gonddal ügyelnek rájuk, — mondja Szegedi Sándor, majd hozzáteszi: a csónakos feladata az is, hogy a mélyvízbolyánál figyelmeztesse az idősebb nyaralóvendégeket, hogy a saját érdekükben vegyék rövidebbre a leúszandó távolságot, mesnek tűnő foglalkozás, sokszor követel hallatlan erőfeszítést és lélekjelenlétet. Amikor válságosra fordul a helyzet ott, a vízben, amikor a strandolók már a partról figyelhetik a mentés küzdelmét, az életért vizsga során. Tökéletesen ismernie kellett a mentőfogásokat és be kellett tudni mutatni azokat. Most nem enynyire szigorúak a feltételek, hiszen a csónakázáshoz sem kell már vizijártassági engedély. A tökéletes szakképzettséget azonban minden jelölttől megköveteljük. — Gyakran van szükség segítségre? — Hát bizony sokszor megesik, hogy a mentős, az utolsó pillanatban emeli ki a vízből a fuldoklót. Nálunk, a balatonalmádi strandon is előfordult már ilyen eset. Különösen a nagyforgalmú strandokon van szükség a mentőcsónako® lélekjelenlétére és tudására. (1.) Szombat július 1 Tihamér A NAPKEL 3,50, NYUGSZIK 19,45 ÓRAKOR. A HOLD KELT, NYUGSZIK 13,38 ÓRAKOR. 10 ÉVE, 1957 július 1-én kezdődött a Nemzetközi Geofizikai Év, ésideig a legkiterjedtebb, nemzetközi összefogással létrehozott tudományos vállalkozás A geofizika minden ágát érintő világméretű kutatótevékenységre 65 országnak több mint tízezer tudósa fogott a jelenségek egybehangolt tanulmányozásához. A tizennégy munkacsoport — Magyarország tízben vett részt — feladatai felölelték a meteorológia, magaslégköri, pceonográfiai, szeizmológiai, földmágnesességi, sarki övezeti, gleccsertani, naptevékenységi, napfizikai, geodézikai, a kozmikus sugárzásokra és a földáramokra vonatkozó kutatásokat. A jelenségeket többszáz megfigyelőállomáson regisztrálták és ehhez felhasználták a legkorszerűbb eszközöket: radart, rakétákat, magaslégköri szondákat, mesterséges bolygókat, 22 kutatóhajót, erre a célra konstruált sarkvidéki és egyéb közlekedőeszközök százait, repülőgépeket stb. A Nemzetközi Geofizikai Évhez számos felfedezés fűződik és a vizsgálódások sok tisztázatlan tudományos kérdésre adtak magyarázatot. * A TIHANYI FOGAS vendéglőhöz helyezték az autóbusz érkezési és indulása állomását, hogy a vendégek kényelmesen eljuthassanak az újjáalakított kisvendéglőhöz. A vendéglő előtt megfelelő területet képeztek ki, ahol az autóbuszok megfordulhatnak. * KI MIT TUD A BALATONRÓL? címmel rendezítek vetélkedőt Balatonnakmádiban, 80 részvevővel. Megrendezték Almádiban a horgászünnepélyt és horgászversenyt is, amelynek 60 részvevője volt. ■fc RÉVFÜLÖPÖN, a Badacsonyi úton, a sátortábor feletti részen 92 ezer forintért építettek járdát és bővítették a község közvilágítási hálózatát is. A szigeti strandra új stéget építettek ,és napernyős kerti asztalokat is vásároltak. ÖTEZER JÁRDALAPOT raktak le Balatonkenesén, társadalmi munkában, a Bocskai és Zrínyi utcában. A parkokban 250 köbméter kavicsot, a strandokon pedig ugyanennyi homokot terítettek szétle A KESZTHELYI HELIKON megrendezésének 150. évfordulóján a találkozón részt vevő fiatalok a Helikon park fősétányát az Ifjúság sétányának nevezték el, és emlékkövet jelölték meg. HETVEN SZOBA ÁLL, a fizetővendégek rendelkezésére Badacsonyban. A szobakiadók a szolgáltatással egy hónap alatt mintegy 200 ezer forint jövedelmet szereztek. Badacsonyban egyébként elkészült a Park utca és megindult ezen az útszakaszon is a gépkocsiforgalom. # MEGKEZDTÉK a várfalak helyreállítását Nagyvázsonyban az Országos Műemlék Felügyelőség dolgozói. Májusban egyébként csaknem 13 ezer látogató érkezett Nagyvázsonyba, kétezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legtöbb vendég a Szovjetunióból, Lengyelországból és az NDK-ból látogatott el, de jöttek osztrákok, franciák, bolgárok, jugoszlávok, olaszok, finnek, svédek és hollandok is. * NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI MUNKATÁBOR nyílik július 2-án a badacsonylábdi strand mellett A fiatalok kéthetes turnusokban augusztus 26-ig dolgoznak itt, és a táborban egyszerre kétszázan laknak. ★ kőburkolattal alapozták a mellékutcákat a közelmúltban Szentgyörgyváron. A lakosság társadalmi munkában segédkezett az útépítésben. ★ KÉT KOMBÁJNT és egy rendrevágót vásárolt a közelmúltban a borzavári Új Alkotmány Termelőszövetkezet. Az idén már saját aratógépekkel aratnak a nagyüzemi gabonatáblákon. Fürdőruha nélkül nehéz... A szent inkvizíció kínozhatta valaha úgy az eretnekeket, hogy sósheringet etetett velük, majd egy méternyire egy jó vödör friss víztől kikötötte őket. Valami ilyesféle érzése van Karín Sitzernek, a berlini televízió munkatársának és Gisella Kalevennek, a berlini rádiótechnikusnak, akik fürdőruha nélkül pihennek a tihanyi „gödrös" strandon a víz partján. A fürdőruhájuk Balatonszéplakon maradt, egy kiránduló csoporttal jöttek át az északi partra, s hogy teljes legyen az „inkvizíciós” helyzet, elmaradtak a csoporttól is, s most autóstoppal kénytelenek valahogy utánuk menni. Addig is, míg egy autó jön, jólesik ez a „hűsítő’’. Érdemes megörökíteni a NYÁR FELEJTHETETLEN PILLANATAIT! ( FILMEZZEN! Kvarc M. filmfelvevőgép már 300 Ft előleggel átvehető — OTP hitellevélre í Ára 1500 Ft.) Az „OFOTÉRT” szaküzletekben. (49) Tökéletes szakképzettség a mentőcsónakozásnak? — Még néhány évvel ezelőtt alapkövetelménynek számított a 10 perces úszás állóvízben, 15 méter búvárúszás és a mentősnek súlyosabb tárgyat is fel kellett tudni hoznia a vízfenékről a Időjárás Várható időjárás szomba estig: Kevés felhő, száraz, napos, meleg idő. Éjjel gyenge légáramlás, napközben kissé megélénkülő változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16—21, legmagasabb nappali hőmérséklet szombatot 28—32 fok között. Rádió- és televízió műsor SZOMBAT KOSSUTH RADIO 8,22: Lányok, asszonyok 8,42: Tánczene 9,00: Bogáncs. XI. rész 9*17: Az MRT Gyermekkórusa énekel 9*20: Az orvos a láthatatlan sugárzásról 9,25: Népdalok 10,10: Közvetítés Prágából 12,15: Szórakoztató zene a Montreali Rádió műsorából 13,02: Legkedvesebb verseim Elmondja: Kállai Ferenc 13,17: Kodály népdalfeldolgozása 13,50: Hirdetőőoszlop 14,05: Mi történt a nagyvilágban? 14,20: Stokowski vezényel 15,15: Csak fiataloknak :6,00: Hétvége 17,38: Az MRT Szimfonikus Zenekarának új felvételeiből 18,00: Hangképek a KISZ VII. kongresszusáról 18,30: Népdalcsokor 19,25: Nicolai Gedda énekel 19,44: a nagy család Kosztolányi elbeszélésének rádióváltozata 20,00: A politikai dalok pályázatának döntője a Vígszínházból 22,15: Sporthírek 22,20: Táncoljunk PETŐFI RÁDIO 10,00: Zenés műsor üdülőknek 12,30: Chopin zongoraművek 12,55: Válaszolunk hallgatóinknak 13,10: Verbunkosok 13,42: Az orvos a láthatatlan sugárzásról (ism.) 14,53: Magyar nóták 15,07: Új lemezeinkből (operák) 16,05: Zenekari muzsika 17,10: Traianus Duna-hídja Előadás 17,30: Fiatal képzőművészek stúdiója 18,27: Hangverseny a Stúdióban 19,04: A keringőtől a sirtakiig (ism.) 20,21: Ez nálatok nincs A magyar és a Novi Sad-i rádió vidám műsora 21,48: Stokowski vezényel A MAGYAR TV MŰSORA 15,43: A TV Filmmúzeuma. Viharos alkonyat Magyarul beszélő szovjet film 17,15: a Magyar Hirdető műsora 17,25: Hírek 17,30: Delta. Tudományos híradó 18,05: Közvetítés a KISZ VII. kongresszusáról, felvételről 18,45: A TV jelenti 19,30: Cicavízió 19,40: TV Híradó 20,00: Mi, fiatalok A POL-BEAT pályázat döntőjének közvetítése a Vígszínházból A szünetben: 20,55: Franceska da Rimini táncol. Szovjet balettfilm 22,00: Ketten — Tv-film 1. Útikaland 2. Évforduló 22,30: TV Híradó — 2. kiadás A POZSONYI TV MŰSORA 15,05: Tv-sorozat Amerika őslakóiról 16,00: Atlétikai viadal 18,30: így élnek a katoni vasutasok 19,00: TV Híradó 19,45: Madárkámévá! 20,10: Támadás. Amerikai westernfilm 21,40: Művészet A ZÁGRÁBI TV MŰSORA 17,40: Népi muzsika (Beograd) 18,15: Ifjúsági játék 19,15: Felvevőgéppel a világon, át 20,30: A nyár dala 20,40: Köt a kettessel 21,40: Valami új, valami régi 21,55: Gideon a Scotland Yardból 23,00: Felvétel a Jugoszlávia—Románia férfi és női kézilabda találkozókról A GRAZI TV MŰSORA 21,55: Siess élni (bűnügyi film Dorothy MacGuire főszereplésével) A T. Utazóközönség szíves figyelmébe ajánljuk, hogy június 20-tól Siófokról reggel és délután a Balaton körül mindkét irányban naponta közlekedő körjáratokat indítunk A Balaton bármely pontjára délelőtt kirándulhat és délután hazatérhet. Kérjük, vegye igénybe balatoni körjáratainkat! 13. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT (501) Fogyasszon vitamindús, szénsavas üdítőitalt! (50) VESZPRÉM MEGYEI SZIKVÍZIPARI VÁLLALAT A asÄs® araafamcftSas.s. 0 som Fim« TOTÓ?