Napló, 1967. szeptember (Veszprém, 23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
Közel 100 ezer sétavitorlázó a Balatonon Szeptemberben is vizen marad a flotta a kint még nyárias az idő, balatoni üdülővendégek gyakran keresik fel a strandokat és népes csoportok gyűlnek össze a vitorlás kikötőkben is. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az időjárás kedvez, az miután idei szezonban rekordforgalmat bonyolított le a SZOT balatoni vitorlás flottája. Bércesi Antal, a hajózási munkatársa elmondta, központ hogy a szezonban idáig 64 500 utast vittek vízi kirándulásra, a MAHART-tól bérelt hajókkal pedig további 35 200 vendég indult vitorlás túrára a magyar tengeren, összesen tehát 99 700 vendégük volt, ami rekordot jelent. A kerek számhoz, a százezerhez tehát már mindössze 300 utas hiányzik, de ennyien egészen bizonyos, hogy jelentkeznek majd a hónap hátralevő szakaszában. — Hogy érték el ezt az eredményt? — érdeklődtünk. Sokat segített az, hogy forgalomba állítottuk első vízibuszunkat a Szabadi motorost, amely menetrend szerint közlekedett a kikötők között. Vitorlásaink és a bérelt hajók közül a legtöbb egésznapos útra indult. A kirándulás során a vendégek meglátogatták Tihanyt és Badacsonyt — mondotta informátorunk. Bevált az érdekes kezdeményezés: Az egésznapos kirándulást este badacsonyi vacsora követte és a kiinduló kikötőbe csak az éjszakai órákban tértek vissza a vendégek. A forgalom szeptember első napjaiban is erős. Bár a partmenti séta vitorlázók száma csökkent, a hosszabb utakra azonban még nagyon sokan jelentkeznek, az utószezon nyaraló vendégei közül. Ezután már csak a Szabadi motoros fuvarozza majd az üdülőközpontok utolsó vendégeit. A 101 éves vasdiplomás 79 most végzett állatorvost avattak doktorrá Az Állatorvostudományi Egyetem Tanácsa szombaton a Corvin moziban nyilvános rendkívüli tanácsülést tartott, amelyen 79 idén végzett állatorvost avattak doktorrá. Az új állatorvosok közül hét nő. A most végzett fiatal szakemberek zöme termelőszövetkezetekben és a megyei állategészségügyi állomásokon kezdi meg munkáját. A rendkívüli tanácsülésen 12 jubiláns állatorvost is ünnepeltek. Vas diplomával tüntették ki a 65 évvel ezelőtt végzett dr. Diamant Rezsőt, dr. Erdős Lászlót, dr. Köves Jánost, valamint Patonai Károlyt, aki a jugoszláviai Palicsból érkezett az ünnepségre és nemrég töltötte be 104. életévét. A „fiatalabbak” közül ketten gyémánt-, hatan arany diplomát kaptak. télet Arday László ügyében A Veszprém megyei Bíróság a szeptember 8-án megtartott nem nyilvános tárgyalás alapján ítéletet hirdetett Arday László 19 éves várpalotai gyári munkás ügyében, aki ellen előre kitervelt módon elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség A megyei bíróság ítéletében 7 évi szabadságvesztést szabott ki. Az ítélet nem jogerős. Jogosan ! No, most már elég! Valaki még azt gondolja, hogy jobban szereted a kocsit, mint engem! (A Quick karikatúrája) „Balatoni" állomás Lesencetomajon Szépek, rendezettek, virágosak a Balaton-menti vasútállomások. A nagy víztől távolabb már nem ilyen szívderítő az állomások képe, még nem is olyan régen, például. villanyvilágítás nélkül volt a lesencetomaji indóház. torták később meghosszabbívágányait, korszerű váltóőri helyiséget építettek, a felvételi épületet is tatarozták — és ehez a változáshoz igazán hozzáillik az állomás épülete körül látható szép virágágyás. A vasút dolgozóinak gondjuk van rá, hogy a pompázó szép virágok a tartós szárazság idején is „esőhöz” jussanak, így lett hát „balatoni” a korábbi vicinális állomásból Lesencetomajon. Súlyos gyermekbaleset-Sérülések ittasság és műszaki hiba miatt Ittasan vezette személykocsiját és gyorsan hajtott Palkó László 25 éves mesztegnyői lakos és a 71-es számú úton, Keszthely és Balatonszentgyörgy között nekitükozött a leeresztett vasúti sorompónak. Palkó László és utasa, a 25 éves Bódis Endre nagykanizsai lakos megsérült. Palkó László felett a bíróság már ítélkezett gyorsított eljárással. Hat hónap felfüggesztett forint szabadságvesztésre és ezer pénzbüntetésre ítélték, ezenkívül egy évre bevonták vezető igazolványát. Megállás nélkül hajtott ki a 71-es számú főútra annak ellenére, hogy „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla is van. Balatonfüreden Somogyi Mihály 42 éves mezőberényi lakos és nekiütközött a főútvonalon szintén motorkerékpárral közlekedő Kovács József 13 éves paloznaki lakosnak. A baleset következtében Somogyi Mihály és Kovács József súlyos sérülést, Somogyi utasa, a 26 éves Valentinyi Zsuzsanna könnyebb fejsérülést szenvedett. Az anyagi kár összesen háromezer forint. Műszaki hiba miatt történt baleset Alsópáhokon, Kőcse Endre 33 éves nagypáli lakos egy pótkocsis teherautót, vezetett. Az autó előtt, az úttest jobbszélén haladt a gyalogos Lázár Gyula 87 éves alsópáhoki lakos. Kőcse Endre kerülni szándékozta a gyalogost, de észrevette, hogy vele szemben is egy teherautó közeledik, ezért fékezni akart, hogy megálljon, a fékberendezés azonban elromlott és a teherautó elgázolta a gyalogost, majd összeütközött a szemben érkező teherautóval is. Lázár Gyula és a gépkocsivezető Novák Ferenc megsérült. Az összes anyagi kár 11 ezer forint. A fának gépkocsival ütközött egy teherkőműves Árpád 26 éves marcali lakos. A baleset következtében a gépkocsi rakfelületén utazó Csapod László 34 éves marcali lakos súlyosan, a gépkocsivezető könnyebben sérült. Az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert az autó kormányszerkezete elromlott. Nekiütközött motorkerékpárjával Veszprém és Csopak között az erdőbe kanyarodó személygépkocsinak Rperger Gábor 28 éves veszprémi lakos. Az autót Linczmajer Ferenc 25 éves hajmáskéri lakos vezette. Mindkét járművezető megsértette a közlekedési szabályokat. A baleset következtében Speiger Gábor és utasa, Schultz Éva 22 éves balatonfüredi lakos megsérült. A balesetet a járművezetők a rendőrségnek nem jelentették be. A rendőrség megindította ellenük az eljárást Nekiütközött a kanyarodó vontatónak Veszprém és Nemesvámos között a motorkerékpárral haladó Márta János «0 éves veszprémi lakos. A vontatót Csizmadia Károly *1 éves nemesvámosi lakos vezette. A baleset következtében Márki János súlyos sérülést szenvedett. Súlyos sérülése gyermekbaleset történt a tihanyi fürdőtelepen is. Szabályosan haladt személygépkocsijával Kertész György 48 éves budapesti lakos, amikor egy kapu alól, féktávolságon belül hirtelen eléfutott Szőke László 4 éves budapesti kisfiú. A gyereket súlyos fejsérüléssel szállították kórházba. A balesetért a gépkocsi vezetője nem felelős, mert semmilyen körülmények között sem tudta volna a balesetet elkerülni. Új füstszűrös cigarettával jelentkezett a piacon a 100 éves magyar dohányipar. A minőségi és mennyiségi tekintetben mindmáig is kiválót nyújtó dohánygyártás az új ■ cigarettával egyben régi hibáját az elnevezések, cigaretta ■ névadások tekinteté■ ben eddig is gyakran ostorozott gyengeségét is kiküszöbölte, lévén, hogy az új szivarkának a „600 éves a magyar felsőoktatás” rövid találó és főleg fantáziadús elnevezést adományozta. Az első két doboz elszívása után az alábbi — kultúrtörténeti és oktatáspolitikai szempontból sem jelentéktelen megállapítást teszem: a füstszűrös és enyhén pácolt 600 éves magyar felsőoktatásban még mindig sok a fináncláb. Hiába, az oktatási reformot akkor kellett volna elkezdődeni, mikor a névadók még iskolába jártak... ★ A 600 éves a magyar felsőoktatással kapcsolatban egyébként nem ez az egyetlen kifogásunk, hanem az is, hogy nem 600 éves a magyar felsőoktatás. Nem a lokálpatrióta beszél belőlünk, s ezért az Élet és Tudomány legutóbbi, 36 számára hivatkozunk, amikor szerényen megjegyezzük, hogy még a 600 éves pécsi egyetem előtt működött Veszprémben „egyetem jellegű” intézmény, amit ha egyetemnek talán is nevezhetünk, nem de feltétlenül a felsőoktatási intézmények között kell számon tartanunk. Ez a veszprémi „egyetem" 1276-ban esett áldozatul a Csák hadak pusztításának, tehát alapítása józan emberi számítás szerint az ezt megelőző időszakra esett. De azért — elfogulatlanságunkat bizonyítandó — szívjunk időnként mi is 600 éves a magyar felsőoktatást. — e — Tudományos kérdés Vasárnap szeptember 10 Honorka A NAP KEL 5.M. NYUGSZIK 18.07 Órakor. A HOLD KEL 13.00. NYUGSZIK 21.04 ÓRAKOR. 90 ÉVE. 1877 szeptember 11-én született Feüj Edmundovics Dzerzsinszkij kiemelkedő forradalmár, Lenin közeli munkatársa. Életét a munkásosztály ügyének szentelte. Mint a lengyel és litván munkásmozgalom egyik vezetője irányította a munkások hősies küzdelmét az 1905- ös forradalomban. A fáradhatatlan forradalmár csaknem 11 évet töltött börtönfalak mögött, de semmiféle üldöztetés nem tudta megtörni. Börtönéből az 1917-es februári forradalom szabadította ki. A szocialista forradalom előtti októberi napokban tagja lett a Bolsevik Párt fegyveres felkelést előkészítő bizottságának, majd Lenin javaslatára rábízták a szovjet állam védelmét. Lendületes munkássága, a polgárháború idején nagymértékben járult hozzá a Vörös Hadsereg győzelmének biztosításához. A békés építés kezdeti időszakában pedig az ő irányításával állították helyre a szovjet vasutakat. 1924 elejétől a Népgazdasági Tanács elnöke lett és vezetésével indultak meg a szovjet ipar első hatalmas építkezései. ★ „HELLAS 1967” címmel színes diavetítéses előadást tart a veszprémi Kisfaludy kultúrotthonban Nagy Jenő, a Bakony Fotoklub tagja szeptember 12-én, kedden este fél 6 órakor. A 150 képből álló diasorozat Görögország legszebb turista helyeire „viszi el” a nézőket. ★ AZ ÉSZAK-INDIAI ÁRVÍZ szombaton Radzsaszthan állam délkeleti részén körülfogott egy vasúti pályaszakaszt, amelyen éppen személyvonat haladt. A veszteglő vonat 500 utasa várja, hogy biztonságos helyre szállítsák. BALATON VIDÉKI FAZEKAS-TÁJHÁZ Tihanyban címmel terjedelmes cikket írt a „Népművészet és Háziipar” legújabb, szeptemberi számába Boros Marietta tudományos kutató. A cikk írója a Balatonfelvidék fazekasiparáról szólva a keszthelyi, sümegi, alsóőrsi, vörösberényi, tapolcai, mencshelyi és tüskevári egykor igen híres agyagművességet elemzi. A TRÓPUSI VIHAR szál fuUdott el a szombatra virradó éjjel Puerto Rico és Martinique fölött. A hajnali órákra 136 kilométeres sebességgel kavargó szél alakult ki Karibi forgókörzetben. Értesülések szerint Martinique szigetén nyolc ember vesztette életét. 30- an sebesültek meg és százan maradtak hajléktalanok. Az ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ az ajkai vegyeskar közgyűlésén. Szeptember 11-én, hétfőn este 6 órakor, az ajkai VI. sz. általános iskolában a csehszlovákiai és lengyelországi hangversenykörútról magnetofon- és filmfelvételekkel kísért élménybeszámolót tart a helyi kórus vezetősége. A közgyűlésen valamennyi szólamban tagfelvételt hirdetnek, ismertetik a most következő évad rádiófelvétellel és országos minősítési hangversennyel kapcsolatos terveit is. ★ SZAKADÉKBA ZUHANT egy tehergépkocsi, amely Szanszki Mosztból farönkökért ment egy másik helységbe. Útközben mintegy harminc személyt vett fel, köztük sok általános iskolai tanulót és tucatnyi földművelőt. Az egyik kanyarban a tehergépkocsi utasaival mintegy 50 méteres szakadékba zuhant. A szerencsétlenség következtében öt ember életét vesztette, 25 pedig sérüléseket szenvedett. az ém építőipari gépesítő vállalat keres öthónapos beiskolázásra IS-tól 42 éves korhatárig, változó munkahellyel toronydaru kezelői munkakörbe vasipari, elektromos ipari alapszakmával vagy könnyűgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező, 8 általános vagy ennél magasabb végzettségű munkaerőket. A tanfolyam időtartama alatt a bérezés a fennálló jogszabályok szerint történik. Jelentkezés írásban, önéletrajz melléklettel, az alábbi címen: ÉM Építőipari Gépesítő Vállalat Budapest, XX. sor Marx K. a. 231. (117) Időjárás Várható időjárás vasárnap estig: keleten is megnövekedő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon újabb esők, zivatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatarok idején átmeneti szélerősödés. A meleg keleten tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Dunántúlon 17—21, máshol 22—26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szombaton 11 órakor 21 fok volt. Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten 5 találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 48 fogadó ért el, nyereményük egyenként 10 ezer 120 forint. Három találata 3561 fogadónak volt, nyereményük egyenként 413 forint. A két találatos szelvények száma 112 351, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után értendők. Petőfi Színház műsora Veszprém, szeptember 14 vasárnap, C bérlet, 7 óra Szeptember 11, hétfő, szünnap BOHÖC NAPLÓ és. MSZMP Veszprém megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Szerkesztőség: Veszprém, Irodaház Telefon 112-51, 112-52 Főszerkesztő: 112-55 Esti szerk.: 122-54 Sportrovat: 112644 Kiadta a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Demján Gábor Igazgató Kiadóhivatal, Veszprém. Iroda« ház. Igazgató: 112-45. Hirdetés»* felvétel 112-51. 112-52 Terjeszti a Magyar Posta. Elő* fizethető bármely postahivatal** nál, a kézbesítőknél, a posta hír* lapüzleteiben és a Posta Köz* ponti Hírlap Irodánál fBudapest V.. József nádor tér 1. sz.t Elő* fizetési díj 13 forint Veszprém megyei Nyomda V. Veszprém, Köztársaság tér L Telefon* 118-90 Felelős vezető* steltzer Ferenc Index: 25-061 A VM. Ruházati Kiskereskedelmi V., az ÉDT Textil Nagykereskedelmi V., a Pamuttextilművek nagyszabású árubemutatót rendez árusítással egybekötve szeptember 14—23-ig Veszprémben, a SZOT nagytermében. Lenin-liget 3(«43)