Napló, 1967. október (Veszprém, 23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-14 / 243. szám

A világ proletárjai, egyesüljetek ! XXIII. évfolyam 243. szám SZOMBAT 1961. október 14. Ara 60 fillérNAPLÓ AZ MSZMP VESZPRÉM MEGTEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGTEI TAMÁCS LAPJA nagy szeretetel föladta magyar vendégeit Csütörtökön este még Prá­gától búcsúzott, pénteken reggel már Kassával ismer­kedett a magyar párt- és kor­mányküldöttség, amely a csehszlovák vasút különvona­­tával tette meg a mintegy 850 kilométeres utat. Delegáción­kat elkísérte Jozef Lénárt, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága El­nökségének tagja, a kormány elnöke; Vladimir Koucky, a CSKP Központi Bizottságá­nak titkára; Josef Kudrna, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, belügyminiszter; dr. Jan Pudlak, a külügyminisz­ter első helyettese, Ladislav­­Novak, a Köztársasági Elnöki Iroda vezetője és Jozef Pucik budapesti csehszlovák nagy­követ. A kassaiak szép fogadta­tást készítettek elő. Már jó­val az érkezés időpontja előtt valóságos embergyűrű övezte e­ pályaudvar előtti teret. Vendégei tiszteletére ünnepi köntöst öltött a város, felira­tok, csehszlovák és magyar lobogók köszöntötték népünk küldötteit. Pontosan kilenc óra volt, amikor a különvo­nat befutott Kassa feldíszí­tett pályaudvarára. A vonat­ról lelépő magyar vezetőket, Kádár Jánost, Fock Jenőt és a küldöttség többi tagját el­sőként Alexander Dubcek, a CSKP Elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és Michal Chudik, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöke, továbbá a he­lyi vezetők üdvözölték. Ott volt a fogadáson Sztankó Pál, hazáink pozsonyi főkonzulja is. Az állomásról gépkocsikkal a kelet-szlovákiai vasműhöz indult a küldöttség. Százak és ezrek álltak, integettek az utak mentén. Kassa belváro­sának utcáin és az új város­negyedben sokhelyütt csak lépésben tudott haladni a gépkocsisor, annyian üdvö­zölték a delegációt. Kassa if­jú ipari óriásának bejáratá­nál Knizka Jaroslav, a kom­binát igazgatója és Alfonz Kudelasek kerületi párttitkár fogadta szíves szóval a láto­gatókat. A Kassa belvárosától mint­egy 15 kilométernyire levő kombinát Csehszlovákia egyik legnagyobb épülő ipari létesítménye. A házigazdák elmondották a magyar ven­dégeknek, hogy a tervek sze­rint a kombinát elkészülte után évi 4,5 millió tonna acélt és egész sor más termé­ket gyárt majd. Impozánsak a beruházások méretei is: 11 milliárd koronába kerül a kombinát teljes kiépítése és ebből eddig hét és fél milliárd korona értékű beruházást va­lósítottak meg. A gyáróriás­ban jelenleg 11 ezren dolgoz­nak, de az 1970—75 közötti időszakra a munkásgárda lét­száma eléri majd a húszezer főt közben, a gyárkombinát környékén valóságos új vá­rosrészek nőttek ki a földből, amelyeknek modern lakóhá­zaiban kulturált, kényelmes körülmények között laknak a kombinát dolgozói. A vasmű központi iroda­épületénél autóbuszra száll­tak a magyar és a csehszlo­vák párt- és állami vezetők, s üzemlátogatásra indultak a kokszolóműbe, az acélgyárba és a hengerműbe. A különbö­ző részlegeknél tapssal, vi­rággal köszöntötték Kádár Jánost és a többi magyar ve­zetőt. A gyárlátogatást baráti ta­lálkozó zárta be, amelyen a kombinát vezetői, kiváló dol­gozói vettek részt. Részlete­sen beszámoltak vendégeik­nek a hatalmas üzem mun­kájáról, a folyamatban levő beruházásokról és a termelő munka eredményeiről. Sza­vaikra Kádár János vála­szolt. KGST-szakosítás alapján Magyarország 57 féle gépet exportál A Központi Statisztikai Hi­vatal érdekes kimutatást ké­szített arról, hogyan alakult a gépipari termékek gyártá­sának szakosítása a KGST- országok között. Eszerint a tagállamok eddig összesen 1613 féle gépi berendezés gyártásának szakosításában állapodtak meg. Hazánkra az 1613 féle gyártmányból 233 jut, 19-cel több, mint három évvel ezelőtt. A magyar ipar a többi szocialista országhoz hason­lóan természetesen csak fo­kozatosan tudja bevezetni a szakosított cikkek gyártását, realizálni a megállapodás nyújtotta lehetőségeket. A szakosított gépek közül a magyar ipar pillanatnyilag 31 félét gyárt, s ebből a kül­kereskedelem 57-et expor­tál Gépexportunknak ma még csak kis részét — mint­egy 12 százalékát — teszik ki a szakosított gyártmányok, na­gyobbik részét szakosítás nélkül gyártja iparunk. A KGST ajánlások alapján gyárt­­­ gépekből viszont nemcsak a szocialista orszá­gokba, hanem más államok­ba is szállítunk kisebb-na­­gyobb mennyiséget. Exportgépeink túlnyomó többségét — 86,2 százalékát — a KGST-országok vásárol­ják meg. Legnagyobb vásár­lónk a Szovjetunió, ő veszi meg gépeink 58,3 százalékát. Második az NDK 13,7, majd Csehszlovákia következik 12,7 százalékos részaránnyal. A KGST-országok közül Magyarországon 33,3 százalé­kát teszi ki a gépexport az ország teljes kivitelének. Hazánk importjából 30,4 százalék a gép és gépi beren­dezés. A KGST-országokból vásárolt gépeinknek 42 száza­lékát a Szovjetunióból, 25,2 százalékát az NDK-ból, 16,4 százalékát Csehszlovákiából, 11 százalékát Lengyelország­ból, a többit Bulgáriából és Romániából hozzuk be. Ha­zánk egyébként kevesebb gé­pet vásárol külföldön, mint amennyit exportál: gépexpor­tunk 11,8 százalékkal maga­sabb, mint az import. Túlteljesíti éves tervét a Tégla- és Cserépipari Vállalat A Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat fő­könyvelőjétől tegnap kapott tájékoztatás szerint a válla­lat máris teljesítette egész évre előírt nyerstégla­gyártás tervét. Az elért ered­mmén­y jelentőségét növeli hogy­avalyihoz képest fel­emelt any­iséget — 207 ■aállió darab nyerstéglát gyártottak eddig. Égetett tég­la tervük időarányos részét is túlteljesítették. A kapott tájékoztatás sze­rint — ha az időjárás to­vábbra is kedvező marad minden remény meg van ar­ra, hogy jubileumi munka­verseny felajánlásukat meg­duplázva az év végéig 14—15 millió nyerstéglát gyártsanak terven felül. Újabb tizenegyezer olvasóért Tanácskozás a Napló terjesztéséről Lapunk, a Napló terjeszté­séről rendezett tegnap dél­előtt Veszprémben nagysza­bású tanácskozást a megyei pártbizottság. Jelen voltak a megyei pártbizottság részé­ről Szabó Kálmán titkár, Szász András osztályvezető, a megyei tanács részéről Basics Sándor elnökhelyettes; a Hírlapkiadó Vállalat részé­ről Vass Henrikné vezérigaz­­gatóhelyettes és Kővágó Gyu­la osztályvezető; a posta ré­széről Toplak Ferenc, a ve­zérigazgatóság hírlapcsoport­jának vezetője, dr. Medgyesi József, a soproni igazgatóság helyettes vezetője, Matuska István, a vezérigazgatóság osztályvezetője, Mészáros An­tal és Major Gábor, a sopro­ni igazgatóság osztályvezetői; megyénk járási­, városi párt­­bizottságainak titkárai, pro­paganda és művelődésügyi osztályvezetői; a járási, vá­rosi tanácsok elnökei, va­lamint lapunk főszerkesztője és felelős kiadója. A tanácskozáson Szabó Kálmán elvtárs tartott elő­adást lapunk terjesztéséről. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy Lenin a „kollek­tív agitátor” szerepét szán­ta a párt sajtójának, s arra, hogy a kommunista sajtónak milyen nagy szerepe volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésében. Ma, amikor a forradalom öt­venéves évfordulóját ünne­peljük, másféle, de nem ki­sebb feladatok hárulnak rá . Megyénk területén élő­szóban kétezer propagandis­ta találkozik hetente, kéthe­tente az emberekkel, s tuda­tosítja a párt politikáját, a mindennapi szóbeli agitáció­­ban pedig ugyancsak több­­ezer agitátor. Ez, a szóbeli agitáció és propagandamun­ka, hatalmas erő. De a nem sajtó termékei — köztük a megyei lap — naponta sok tízezer vagy százezer ember­hez jutnak el — hangsúlyoz­ta. Megyénkben a párt sajtó­termékei közül a központi lap nagy népszerűségnek ör­vend: a Népszabadságot, aránylag­­a lakosság lélek­számához mérve arányosan) többen olvassák, mint bár­mely más megyében. Nem mondható el ugyanez lapunk­ról, a Naplóról, bár színvo­nalával ez is a megyei lapok élmezőnyébe tartozik, s pél­dányszámának fejlődési üte­mét tekintve ez is megelőzi más megyei testvérlap­jait. Míg korábban évente átlag kétezerrel nőtt a példány­­szám, addig a legutóbbi év­ben hatezerrel, tavaly ilyen­­kor mintegy 26, jelenleg 32 ezer példányban jelenik meg a Napló. (Tavaly ősszel a pártszervezetek és postások mintegy tízezer új előfizető­vel ismertették meg lapun­kat: ezeknek hatvan száza­léka meg is szerette, állandó előfizetőnk maradt.) A me­gyei pártbizottság most ar­ra hívja fel az egész megye valamennyi pártszervezetet, a párt tagjait, hogy újabb tizenegyezer családhoz jut­tassák el a Naplót, s ismer­tessék meg velük. — A Napló valóban Veszp­rém megye lapja, napról napra olyan terjedelemben foglalkozik megyénk gazda­sági, politikai, társadalmi és kulturális életével, amilyen terjedelemben az országos lapok nem képesek s nem is hivatásuk — mondotta egyebek közt Szabó Kálmán elvtárs. — Eszköz a me­gyei pártbizottság és megyei tanács kezébe arra, hogy a helyi politikát befolyásolni, irányítani tudja: ez a politi­ka épp azáltal válik demo­­kratikusabbá, hogy a sajtó révén a nyilvánosság előtt, nyíltan történik. Vitafórum ez a lap a megye közvéle­ménye számára: a szocializ­mus teljes felépítésének programját a jelenlegi idő­szakra pártunk IX. kong­resszusa meghatározta, de a menetközben, nap mint nap felvetődő problémák megol­dása csakis a dolgozók tö­megeinek bekapcsolásával, a demokratizmus fejlesztésével lehetséges. Ilyen, küszöbön álló nagy feladat, amely az egész nép, a széles közvé­lemény megértését és aktív közreműködését igényli: a2 új gazdasági mechanizmus . A lap tájékoztatja a megye eseményeiről olvasóit, neve­li őket, és a nyilvános bírá­lat eszközével küzd a hibák ellen. Felszólalt a tanácskozáson Toplak Ferenc elvtárs, s a postások aktív közreműködé­séről biztosította a pártszer­vezetek képviselőit a most kezdődő munkában. Elmond­ta, hogy a legutóbbi évben is sokat tettek a terjeszté­sért, igyekeznek minden csa­ládhoz frissen eljuttatni a lapsot, s nagy anyagi áldo­zattal gondoskodtak arról, hogy a megyeszékhellyel rossz közlekedési összekötte­tésben lévő keszthelyi járás se másnapos újságot kapjon. Vass Henrikné elvtársnő egyebek közt rámutatott ar­ra, hogy ma az országb­an m­ég mintegy egymillió csa­lád nem olvas napisajtót. El­sősorban ezeket ajánlotta a terjesztők figyelmébe, hiszen a napisajtó olvasása az em­berek politikai tudatosságá­nak és kulturáltságának is fokmérője. Az értekezleten Szabó Kálmán elvtárs tartott előadást (Fotó: Péterfay) Csehszlovák tanácsi küldöttség látogatása megyénkben A hazánkba látogató csehszlovák tanácsi delegáció: Bálák Antonin, a MB Nemzeti Bi­zottságok Osztályának vezetője, dr. Bende József, a Gottwaldovi Járási Nemzeti Bizott­ság titkára és Jancesku Martin, Beszterce­bánya megyei Nemzeti Bizottság titkára dr. Kiss Györgynek, a Minisztertanács Tanács­szervek Osztálya titkárság vezetőjének és Kis Nándornak, az MSZMP KB közigazga­tási osztálya munkatársának kíséretében kétnapos látogatásra Veszprém megyébe ér­kezett. Csehszlovák vendégeink először a megyei tanácsra látogattak el, ahol dr. Bodogán Já­nos, a megyei tanács vb elnöke és dr. Hardy Zoltán, a vb titkára fogadták őket, majd dr. Bodogán János tájékoztatást adott megyénk életéről, iparáról, mezőgazdaságáról, idegen­­forgalmáról és az egyes tanácsi szervek munkájáról. A tájékoztató után vendégeink több, a tanácsi apparátus működésére vonat­kozó kérdést tettek fel a megyei tanács ve­zetőinek. A delegáció délután a Veszprémi Tanács­­akadémiára látogatott el, ahol dr. Lóczi László, az intézet igazgatója tájékoztatta a vendégeket az akadémián folyó oktatásról. A csehszlovák tanácsi küldöttség holnap délelőtt felkeresi a Veszprémi Járási Taná­csot, majd a délutáni órákban megtekintik a Balaton-partot. Dr. Bodogán János tájékoztatta a vendégeket a megye életéről

Next