Napló, 1973. január (Veszprém, 29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-30 / 24. szám

Ifjúsági bérletek, pénzhelyettesítő utalványoké Az ifjúság művelődését, szabad idejének hasznos el­töltését szolgálja az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács most megjelent ál­lásfoglalása az ifjúsági kul­turális kedvezményekről. Az állásfoglalás többek között aláhúzza: az ifjúság kultu­rális kedvezményeinek bizto­sításakor elsősorban azokat az alkotásokat, művelődési formákat kell támogatni, amelyek különösen hozzáse­gíthetik a fiatalokat a szo­cialista szellemű kulturális művelődéshez, neveléshez, ahhoz, hogy a fiatalok egyre szélesebb rétegei támassza­nak igényt az önművelésre, a kulturális értékek megis­merésére. Fontos, hogy első­sorban az önálló keresettel nem rendelkező fiatalok, diá­kok — főként fizikai dolgo­zók gyermekei — és pálya­kezdő fiatalok részesüljenek támogatásban, mégpedig oly­módon, hogy a kedvezménye­ket általában az ifjúsági klubok útján kapják meg. A kulturális kedvez­mények pénzügyi, forrása a kulturális intézmények és vállalatok költségvetésében szerepel, amellett az Orszá­gos Ifjúságpolitikai és Okta­tási Tanács központi ifjúság­­politikai alapja, valamint a Művelődésügyi Minisztérium kulturális alapja, továbbá az ifjúságpolitikai célokat szol­gáló megyei, fővárosi, városi, kerületi és nagyközségi ösz­­szegek­ jelentik a fedezetet. A központi alapokból biz­tosított kedvezmények igény­­bevételére és elszámolására általában speciális OIOT if­júsági bérleteket és pénzhe­lyettesítő utalványokat bo­csátanak ki. Ezek szétosztá­sáról a megyei tanácsok a megyei KISZ bizottsággal kö­zösen gondoskodnak. Az állásfoglalás részletezi a különböző kulturális ked­vezmények formáit is. A fia­talok színházlátogatását segí­tik például az ifjúsági külön­­előadások. A kedvezmény mértéke egységes helyárral hat-tíz forint. Emellett ifjú­sági bérletakciókat is szer­veznek, valamennyi ifjúsági réteg számára, az ország ösz­­szes színházában meghirde­tett bérleti előadásokhoz. A mozilátogatások kedvez­ményét jelenti az ifjúsági, d­iákbérletakció. Valamennyi tanuló számára a filmszín­házak délelőtti és délutáni előadásaira, egységesen a filmszínházak legalacsonyabb helyárain váltható jegyet biztosítanak. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak a mozik valamennyi előadásá­ra érvényes ez az akció. A pénzügyi forrást a moziüze­mi vállalatok teremtik elő. Vasárnapi matinékon egysé­ges helyárral — 2—3 forin­tért — tekinthetik meg a fiatalok az ifjúságnak szóló alkotásokat. A zenei rendezvények és operaelőadások látogatásához speciális ifjúsági hangver­senybérleteket bocsátanak ki. Az Országos Filharmónia szervezésében, valamennyi ifjúsági réteg számára, álta­lában 3—5 előadásra szólnak ezek a bérletek, körülbelül hatvan százalékos kedvez­ménnyel. Emellett ifjúsági hangver­senyakciót is szerveznek: a fiatalok hangversenyek láto­gatására kedvezményes, fél­áru bérleteket vásárolhat­nak. A­ múzeum- és tárlatláto­gatások során ugyancsak kedvezményben részesülhet­nek a fiatalok. Valamennyi, keresettel nem rendelkező diákfiatal részére az ország összes állami kezelésben lé­vő múzeumában díjtalan lá­togatást biztosítanak. Iskolai tanulócsoportok és ifjúsági klubok — a látogatás előze­tes bejelentése és legalább tíz személy részvétele esetén — a kiállítási intézmények tárlatait szintén díjtalanul tekinthetik meg. A fiatalok könyv­vásárlá­sát támogatják a „saját könyvtár” - akcióval. Elsősor­ban az alacsony keresetű fi­zikai dolgozók gyermekei számára nyújtják ezt a — 30—40 százalékos kedvez­ményt, az egyéni könyvtárak alapjainak­ lerakásához. Az ifjúsági klubok tagjai számára külön kedvezménye­ket is nyújtanak. A megyei (fővárosi) és helyi művelő­dési házak (otthonok) ren­dezvényeinek látogatásához, a közművelődési intézmé­nyek különböző tanfolyama­in való részvételhez általá­ban ötvenszázalékos áron juthatnak a fiatalok. Az OIOT kéri­ a tanácso­kat, hogy a felügyeletük alatt álló intézményeknél és vállalatoknál gondoskodja­nak az állásfoglalásban meg­fogalmazottak érvényesítésé­ről. Kéri a szakszervezeteket és a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetséget, hogy intéz­kedéseikkel segítsék elő az állásfoglalás eredményes végrehajtását. Kulturális kedvezmények az ifjúságnak !Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács állásfoglalása Jegy helyett dicséret Majd minden tantárgynál, s majd minden iskolatípus­ban kísérleteznek új okta­tási és nevelési módszerek­kel. Az oktatásügyi határo­zat szellemében e kísérletek jó részét rövidesen meg­szüntetik, s tapasztalataikat az új ta­ntervek készítése­kor hasznosítják. Néhány kezdeményezés azonban „to­vább fut”. A legfontosab­bak, azok, amelyeknek való­ban jövőjük van. Ezek: az általános iskolákban az osz­tályozás és a buktatás nél­küli nevelőmunka, a közép­iskolákban pedig az osztá­lyozás helyébe lépő minősí­t Az első félévben né­hány éve már nem kapnak jegyet az elsősök, s most nálunk, kísérletképpen, a második félévben sem. Az osztályozás megszüntetésé­nek az lehet az oka, amit én is tapasztaltam: a gyere­kek a jegyekért folytatott hajsza miatt évről évre ide­gesebbek. S különösen az első osztályban veszedelmes rések pedagógiai hatékony­ságának előtanulmányai. A tapolcai gimnázium egyik első osztályában folyó kísérletről, a jegy helyetti szóbeli és írásos minősítés első tapolcai tapasztalatai­ról már beszámoltunk olva­sóinknak. Most egy falusi általános iskolában indult hasonló próbálkozással is­merkedhetünk meg. Zala­­szántón az elsősök munkáját nem jeggyel értékeli nevelő­jük, hanem... De inkább adjuk át a szót a kísérlete­ző tanítónőnek, Merics Fe­­rencnének, a drukk... Az új értékelés lényege, hogy nem jeggyel, hanem dicsérettel nevelem őket. — Meg szidással... — Hát... Nincs olyan gyerek, akiben ne lenne va­lami jó! Az egyik ügyesen tornázik, a másik rajzolni szeret, vagy szépen beszél... A legfontosabb, hogy siker­élménye legyen! — Jegy helyett hogyan közli a tanulóval előmene­telét? — Piros pontokat csak a második félévben adhatok. Különféle apró jutalomtár­­gyakat kaptak, de csak azok, akik nagyon megérde­melték! Öt ilyen mesefigu­ráért egy kis képet adtam nekik... Hát ez ilyen játé­kos! — Biztos versenyre keltek a gyerekek... — Igen, hogy ki kap többet. Így viszonyítani tudnak, hogy ki mennyire ismeri az anyagot. De mi­vel nincs jegy, az órákon, nem izgulnak, legfeljebb lelkesednek! A szülők A szeptemberi bemutatko­zó értekezleten magyarázta el a szülőknek, hogy mi is a kísérlet célja. — Elmondtam, hogy el­sőbe egyenlőtlen körülmé­nyek közül, kerülnek be a gyerekek, hogy van olyan, aki tőlem hallja először tisztán a hangokat. S az osztályozástól éppen azok félnek a legjobban, akik hátrányból indulnak... — Azóta kéthavonként tá­jékoztattam a szülőket, fél­évkor pedig fogadóórám. Úgy tapasztaltam, hogy az értekezleten nem olyan őszinték! Nagyon érzéke­nyek, négyszemközt bátrab­­­­ban el merik mondani, hogy milyen gondjaik vannak. Félévkor jellemző lapokon értékelte a gyerekek mun­káját. Ezeken a tanulók ma­gatartását, szorgalmát, kéz­ügyességét, m­ozgáskészségét, nyelvi, számolási, ábrázoló képességeit, hallását, s ál­talános érdeklődését (társa­dalomról, természetről) mi­nősítette, osztályzatok he­lyett egy-egy szóval. — A szülők hogyan fo­gadták ezt a „félévi bizo­nyítványt”? — Az a véleményem, hogy így kevésbé áttekinthető az értékelés. A szöveget nem tudják hová tenni, a végén mindig oda lyukadnak ki, hogy „akkor közepes? vagy négyes’’?... Én úgy veszem észre, hogy akik gyerekük­től jó tanulást várnak, azok hiányolják az ötösöket, akik­nél pedig gyengébb ered­ményre számítanak, azok szülei nem hiányolják az egyeseket... A tanító—szülő kapcsolat egyébként, érthető módon, szorosabb lett. Év közben is gyakran érdeklődnek a szülők, mert szükségét ér­zik az alaposabb tájékozó­dásnak. És másodikban? Könnyebb egy jegyet be­írni az osztálykönyvbe vagy az ellenőrzőkönyvbe, mint mindenkiről megjegyezni és följegyezni a legjellemzőb­beket. Lehetne egyszerűbb is az „adminisztráció”, s Merics Ferencné több más finomítást is javasol majd a kísérlet irányítóinak. — Még két kérdés: el­­bukhat-e a kísérleti osztály tanulója, s másodikban rá­térnek-e az osztályzásra? — Bukni ebben a kísér­leti elsőben is lehet... S hogy hogyan lesz tovább? Azt jó lenne tudni! Szeret­ném negyedikig így végig­vinni ezt az osztályt, de a további elképzelésekről sem­mit se tudok. Valóban, nem ártana, ha legalább a nevelő tudná, mi lesz a sorsa e valóban a jö­vő iskolája felé tapogatódzó kísérletnek... Sarusi Mihály Játékosan Petőfire emlékeznek Rendezvények és előkészítésük a pápai járásban (Tudósítónktól) A „Petőfi év” számos ren­dezvényt jelent a pápai já­rásban is. Az emlékbizottság idejében elkészítette tervét, összeállította programját. Március 15-én lesz az is­kolai pályázatok eredményé­nek ünnepélyes kihirdetése, a győztesek díjazása. Ápri­lisban Pápateszéren, a mű­velődési házban — amelyet Petőfi Sándorról neveztek el — megrendezik az irodalmi színpadok találkozóját. S ez alkalommal Petőfi emléktáb­lát helyeznek el az intéz­mény falán. Az Úttörőszövetség járási elnöksége is szép és nehéz feladatot kapott. Ennek tel­jesítését, a megyei úttörő ta­lálkozó megszervezését, amelyre június 2-án Pápán kerül sor, már meg is kezd­te. Rajtuk kívül a KISZ-szervezetek is készülnek március 15-re. Ekkor rende­zik Pápán a KISZ forradalmi ifjúsági napok megyei meg­nyitóját, s mivel Petőfi neve elválaszthatatlan a szabad­ságharctól, természetesen Pe­tőfi szellemében nagy gondot fordítanak olyan ünnepségek, rendezvények előkészítésére is, mint az ihászi csata év­fordulója (június 27.). Ekkor Ihász-puszta területén kő­emléket állítanak a jeles ese­ménynek. A történelem szak­tanteremvezetők országos ta­nácskozását is Pápán, április­ 9—10—11 -én rendezik, csak­úgy, mint a tudományos ülés­szakot a járási hivatal mű­velődésügyi osztálya szerve­zésében. Kmety­ György hon­védtábornok személyével kapcsolatban is rendeznek emlékünnepségeket, amelye­­lyekben elsősorban Marcaltő, Malomsok, Ihász-puszta, Ta­­polcafő, Lovászpatona, Ro­­mánd, Pápasalamon, Dáka, Várkesző lakossága érdekelt. S. G. Fekete Sándor: 7. Petőfi élete „De ha még szeretsz...” Szendrey Júlia bátrabb volt, mint Mednyánszky Berta. „Jó par­ti várt reá”, egy gazdag de üres­fejű szolgabíró oldalán, ám ő — maga is regényes és álmodozó lé­lek — szívesen viszonozta a költő érzelmeit. Akik ezt nem hiszik, elsősorban azzal érvelnek, hogy Petőfi — mint férfi — nem volt vonzó je­lenség. Már csak azért is itt az ide­je, hogy szemügyre vegyük a fel­nőtt költőt Teleki Sándor, aki ön­magát „vad grófnak” nevezte, s épp ezidőtájt lett a költőnek egyet­len arisztokrata barátja, meglehe­tősen pontos képet festett róla: „Közép termetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló kurta fekete hajjal... csalámló bogár szemek, melyek beszéd köz­ben csillogtak, s midőn lelkesült vagy költeményeiből szavalt, fé­nyesen ragyogtak; ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lel­kének. .. arcának bőre sárgásbar­na volt, enyhén szeplőformájú , még barnább foltocskákkal; ajkai a szokottnál még valamivel vasta­gabbak, jól áll rajtuk a mosoly, de a harag, a méltatlankodás, a gúny, a megvetés, a gyűlölet s a csalódás érzelmeinek nyilvánításai sajátszerű, majdnem kellemetlen kifejezést vettek fel... ” E kellemetlen vonásról Jókai is említést tesz, ő a maga felfokozó nyelvén démoni kifejezésről be­szél. De épp Jókai hangsúlyozta, hogy amikor „ezt a rideg arcot a költészet lángja megvilágító­, mi­kor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyul­lad a lélek: tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szobor­szerűvé alakult; ilyenkor aki lát­ta, hallgatta, belé kellett szeret­nie: férfit és nőt magával raga­dott.” Júlia ezt a Petőfit ismerte meg. Még egy közönségesebb lélekre is hatott volna ez a férfi, hát még Júliára, ki az erdődi sivár magány elől francia regényekbe menekült, s köznapi emberek helyett kivéte­les egyéniségekről álmodozott. El kell hinnünk róla, hogy különbsé­get tudott tenni Petőfi Sándor és egy korlátolt szolgabíró között. De milyen volt Júlia? Nem a költő szemével nézve, mert hát a szerelmes szem lencséje nem „ob­jektív”, hanem mondjuk Jókai íz­lése szerint? „Én megvallom — ír­ja a nagy mesemondó —, hogy nem találtam olyan szépnek, mint minőnek Sándor versei megörökí­tették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás; emellett rö­vid hajat viselt; s éppen úgy tu­dott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.” A rövid haj persze csak Jókai felfogásá­ban számított hibának, az erede­tiség elvét hirdető költőnek ez is tetszett. „Szabad, merész gondo­latjárása ,volt” — írja még Jókai —, egészen összeegyeztethető fér­­jéével: néha excentrikus, de min­dig szellemdús.” „Excentrikus,” — vagyis az át­lagtól elütő, „a fennálló rendbe be­illeszkedni nem t­­dó ember”, mint egy régi lexikon mondja. De hisz épp ez­ lehetett az, ami Pető­finek legjobban tetszett Júliában! Annak a Petőfinek, akit épp tör­ténetünk napjaiban — 1846 októbe­rében — egy titkosrendőri kémje­lentés „extravagánsnak” bélyeg­zett. Ami nagyjából épp az „ex­centrikusnak felel meg E hasonlóság volt vonzalmuk egyik serkentője, s e közös vonást minden bizonnyal kölcsönösen felismerték egymásban, már az el­ső, megyebáli találkozáson. A szerelmesek végül is egy ta­vaszig tartó „próbaidőben” egyez­tek meg s a költő reménykedve búcsúzott” — Teleki grófhoz ment, Holtára. A gróf költői kastélyában kelle­mesen teltek a napok, de a költőt dolgai most már Pestre szólítot­ták. Útközben hogy is ne állt vol­na meg Debrecenben, ahol oly nyomorúságos hónapokat töltött — éppen három éve? Mikor belé­pett a színházba, minden szem fe­léje fordult „s a lelkesedés az égi­­háború hangján kiáltá: éljen Pető­fi Sándor!” A színészek örültek a látogatásnak, s a társulat szép, okos és rokonszenves primadonná­ja, Prielle Kornélia egy darabbeli dal helyett Petőfi versét énekelte el: „A virágnak megtiltani nem le­het. . Petőfi boldog volt: olyan embe­rek közé került megyrt, akik nem származását nézték, hanem költői érdemét. Megfeledkezve pesti dol­gairól, jókedvűen engedte el ma­gát e szabadgondolkodású, függet­len lelkű művészek között. „Testvérek vagyunk az Úrban” — mondogatta nekik, vándorszínészi múltjára utalva. Testvérek vagyunk — e két szóban van a kulcsa mindannak, ami most egy színjáték váratlan­ságával történik. Már Költőn is hallott pletyká­kat Júlia új udvarlójáról, itt Deb­recenben arról kapott „hírt” Pető­fi, hogy az erdődi várkisasszony egy dzsidáskapitányhoz készül férjhez menni. Hát így vagyunk? — tombolhatott haragjában. — Hát mégis ledönthetetlenek a fa­lak egy mészárosnak komédia­poéta fia és az inspektor leánya között? Ki-ki a magáénak való­val? Nemcsak bosszúból, nem puszta bohémságból, hanem a csa­lódás,, okozta fájdalomban arra kellett gondolnia, hogy neki is magának valót kell találnia a ma­ga testvérei között — s keresnie, sőt keresnie sem kell — itt van előtte a tehetséges művész: Prielle Kornélia. Szinte udvarlás nélkül, órák alatt megkérte a színésznő kezét. Kornélia zavartan, de bol­dogan igent mondott. A házassághoz szükséges for­maságok elintézése — vallásuk különbözősége volt az akadály — időt vett igénybe. A pár nap elég volt a lecsillapodáshoz Kornélia megértette, hogy őt valaki helyett kérték meg és nem erőszakosko­dott. Évtizedek múlva, amikor emlékeit megírta, még mindig érezhető melegséggel és rokon­­szenvel idézte a költő alakját, a viharos szerelmi fellángolást és a nem kevésbé gyors elválást. A debreceni lánykérés mégsem puszta epizód Petőfi életében. Alighanem ez ébresztette rá Júliát arra, hogy óvatoskodásával mit kockáztat. Amikor a költő közzé­tette Reszket a bokor című versét, azonnal válaszolt rá. A vers utolsó sorai így hangzot­tak: Hogyha már nem szeretsz. Az isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg. Tudta, mit kell tennie. Megkérte Petőfinek egy barátját, hogy an­nak a költőhöz írt levelében ő is üzenetet küldhessen. Az üzenet csak ennyiből állt: „1000-szer — Júlia.” Erre már csak a leánykérő levél következhetett, amit Szendrey Ig­nác természetesen elutasított. De ekkor már a költő véglegesen ha­tározott, s elszánta magát, hogy visszamegy Júliáért. Egy kicsit azonban előreszalad­tunk, hogy Petőfi szerelmi törté­netének első nagy részét összefüg­gően foglalhassuk egybe. Az üze­netváltás már 1847 tavaszán tör­tént. Nekünk azonban, mielőtt folytatnánk a szerelmi regény tör­ténetét, vissza kell térnünk a költő 1846—47-es feléhez. NAPLÓ — 1973. január 30. kedd —­­ (Folytatjuk) "

Next