Napló, 1973. január (Veszprém, 29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-30 / 24. szám
Ifjúsági bérletek, pénzhelyettesítő utalványoké Az ifjúság művelődését, szabad idejének hasznos eltöltését szolgálja az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács most megjelent állásfoglalása az ifjúsági kulturális kedvezményekről. Az állásfoglalás többek között aláhúzza: az ifjúság kulturális kedvezményeinek biztosításakor elsősorban azokat az alkotásokat, művelődési formákat kell támogatni, amelyek különösen hozzásegíthetik a fiatalokat a szocialista szellemű kulturális művelődéshez, neveléshez, ahhoz, hogy a fiatalok egyre szélesebb rétegei támasszanak igényt az önművelésre, a kulturális értékek megismerésére. Fontos, hogy elsősorban az önálló keresettel nem rendelkező fiatalok, diákok — főként fizikai dolgozók gyermekei — és pályakezdő fiatalok részesüljenek támogatásban, mégpedig olymódon, hogy a kedvezményeket általában az ifjúsági klubok útján kapják meg. A kulturális kedvezmények pénzügyi, forrása a kulturális intézmények és vállalatok költségvetésében szerepel, amellett az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács központi ifjúságpolitikai alapja, valamint a Művelődésügyi Minisztérium kulturális alapja, továbbá az ifjúságpolitikai célokat szolgáló megyei, fővárosi, városi, kerületi és nagyközségi öszszegek jelentik a fedezetet. A központi alapokból biztosított kedvezmények igénybevételére és elszámolására általában speciális OIOT ifjúsági bérleteket és pénzhelyettesítő utalványokat bocsátanak ki. Ezek szétosztásáról a megyei tanácsok a megyei KISZ bizottsággal közösen gondoskodnak. Az állásfoglalás részletezi a különböző kulturális kedvezmények formáit is. A fiatalok színházlátogatását segítik például az ifjúsági különelőadások. A kedvezmény mértéke egységes helyárral hat-tíz forint. Emellett ifjúsági bérletakciókat is szerveznek, valamennyi ifjúsági réteg számára, az ország öszszes színházában meghirdetett bérleti előadásokhoz. A mozilátogatások kedvezményét jelenti az ifjúsági, diákbérletakció. Valamennyi tanuló számára a filmszínházak délelőtti és délutáni előadásaira, egységesen a filmszínházak legalacsonyabb helyárain váltható jegyet biztosítanak. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak a mozik valamennyi előadására érvényes ez az akció. A pénzügyi forrást a moziüzemi vállalatok teremtik elő. Vasárnapi matinékon egységes helyárral — 2—3 forintért — tekinthetik meg a fiatalok az ifjúságnak szóló alkotásokat. A zenei rendezvények és operaelőadások látogatásához speciális ifjúsági hangversenybérleteket bocsátanak ki. Az Országos Filharmónia szervezésében, valamennyi ifjúsági réteg számára, általában 3—5 előadásra szólnak ezek a bérletek, körülbelül hatvan százalékos kedvezménnyel. Emellett ifjúsági hangversenyakciót is szerveznek: a fiatalok hangversenyek látogatására kedvezményes, féláru bérleteket vásárolhatnak. A múzeum- és tárlatlátogatások során ugyancsak kedvezményben részesülhetnek a fiatalok. Valamennyi, keresettel nem rendelkező diákfiatal részére az ország összes állami kezelésben lévő múzeumában díjtalan látogatást biztosítanak. Iskolai tanulócsoportok és ifjúsági klubok — a látogatás előzetes bejelentése és legalább tíz személy részvétele esetén — a kiállítási intézmények tárlatait szintén díjtalanul tekinthetik meg. A fiatalok könyvvásárlását támogatják a „saját könyvtár” - akcióval. Elsősorban az alacsony keresetű fizikai dolgozók gyermekei számára nyújtják ezt a — 30—40 százalékos kedvezményt, az egyéni könyvtárak alapjainak lerakásához. Az ifjúsági klubok tagjai számára külön kedvezményeket is nyújtanak. A megyei (fővárosi) és helyi művelődési házak (otthonok) rendezvényeinek látogatásához, a közművelődési intézmények különböző tanfolyamain való részvételhez általában ötvenszázalékos áron juthatnak a fiatalok. Az OIOT kéri a tanácsokat, hogy a felügyeletük alatt álló intézményeknél és vállalatoknál gondoskodjanak az állásfoglalásban megfogalmazottak érvényesítéséről. Kéri a szakszervezeteket és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget, hogy intézkedéseikkel segítsék elő az állásfoglalás eredményes végrehajtását. Kulturális kedvezmények az ifjúságnak !Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács állásfoglalása Jegy helyett dicséret Majd minden tantárgynál, s majd minden iskolatípusban kísérleteznek új oktatási és nevelési módszerekkel. Az oktatásügyi határozat szellemében e kísérletek jó részét rövidesen megszüntetik, s tapasztalataikat az új tantervek készítésekor hasznosítják. Néhány kezdeményezés azonban „tovább fut”. A legfontosabbak, azok, amelyeknek valóban jövőjük van. Ezek: az általános iskolákban az osztályozás és a buktatás nélküli nevelőmunka, a középiskolákban pedig az osztályozás helyébe lépő minősít Az első félévben néhány éve már nem kapnak jegyet az elsősök, s most nálunk, kísérletképpen, a második félévben sem. Az osztályozás megszüntetésének az lehet az oka, amit én is tapasztaltam: a gyerekek a jegyekért folytatott hajsza miatt évről évre idegesebbek. S különösen az első osztályban veszedelmes rések pedagógiai hatékonyságának előtanulmányai. A tapolcai gimnázium egyik első osztályában folyó kísérletről, a jegy helyetti szóbeli és írásos minősítés első tapolcai tapasztalatairól már beszámoltunk olvasóinknak. Most egy falusi általános iskolában indult hasonló próbálkozással ismerkedhetünk meg. Zalaszántón az elsősök munkáját nem jeggyel értékeli nevelőjük, hanem... De inkább adjuk át a szót a kísérletező tanítónőnek, Merics Ferencnének, a drukk... Az új értékelés lényege, hogy nem jeggyel, hanem dicsérettel nevelem őket. — Meg szidással... — Hát... Nincs olyan gyerek, akiben ne lenne valami jó! Az egyik ügyesen tornázik, a másik rajzolni szeret, vagy szépen beszél... A legfontosabb, hogy sikerélménye legyen! — Jegy helyett hogyan közli a tanulóval előmenetelét? — Piros pontokat csak a második félévben adhatok. Különféle apró jutalomtárgyakat kaptak, de csak azok, akik nagyon megérdemelték! Öt ilyen mesefiguráért egy kis képet adtam nekik... Hát ez ilyen játékos! — Biztos versenyre keltek a gyerekek... — Igen, hogy ki kap többet. Így viszonyítani tudnak, hogy ki mennyire ismeri az anyagot. De mivel nincs jegy, az órákon, nem izgulnak, legfeljebb lelkesednek! A szülők A szeptemberi bemutatkozó értekezleten magyarázta el a szülőknek, hogy mi is a kísérlet célja. — Elmondtam, hogy elsőbe egyenlőtlen körülmények közül, kerülnek be a gyerekek, hogy van olyan, aki tőlem hallja először tisztán a hangokat. S az osztályozástól éppen azok félnek a legjobban, akik hátrányból indulnak... — Azóta kéthavonként tájékoztattam a szülőket, félévkor pedig fogadóórám. Úgy tapasztaltam, hogy az értekezleten nem olyan őszinték! Nagyon érzékenyek, négyszemközt bátrabban el merik mondani, hogy milyen gondjaik vannak. Félévkor jellemző lapokon értékelte a gyerekek munkáját. Ezeken a tanulók magatartását, szorgalmát, kézügyességét, mozgáskészségét, nyelvi, számolási, ábrázoló képességeit, hallását, s általános érdeklődését (társadalomról, természetről) minősítette, osztályzatok helyett egy-egy szóval. — A szülők hogyan fogadták ezt a „félévi bizonyítványt”? — Az a véleményem, hogy így kevésbé áttekinthető az értékelés. A szöveget nem tudják hová tenni, a végén mindig oda lyukadnak ki, hogy „akkor közepes? vagy négyes’’?... Én úgy veszem észre, hogy akik gyereküktől jó tanulást várnak, azok hiányolják az ötösöket, akiknél pedig gyengébb eredményre számítanak, azok szülei nem hiányolják az egyeseket... A tanító—szülő kapcsolat egyébként, érthető módon, szorosabb lett. Év közben is gyakran érdeklődnek a szülők, mert szükségét érzik az alaposabb tájékozódásnak. És másodikban? Könnyebb egy jegyet beírni az osztálykönyvbe vagy az ellenőrzőkönyvbe, mint mindenkiről megjegyezni és följegyezni a legjellemzőbbeket. Lehetne egyszerűbb is az „adminisztráció”, s Merics Ferencné több más finomítást is javasol majd a kísérlet irányítóinak. — Még két kérdés: elbukhat-e a kísérleti osztály tanulója, s másodikban rátérnek-e az osztályzásra? — Bukni ebben a kísérleti elsőben is lehet... S hogy hogyan lesz tovább? Azt jó lenne tudni! Szeretném negyedikig így végigvinni ezt az osztályt, de a további elképzelésekről semmit se tudok. Valóban, nem ártana, ha legalább a nevelő tudná, mi lesz a sorsa e valóban a jövő iskolája felé tapogatódzó kísérletnek... Sarusi Mihály Játékosan Petőfire emlékeznek Rendezvények és előkészítésük a pápai járásban (Tudósítónktól) A „Petőfi év” számos rendezvényt jelent a pápai járásban is. Az emlékbizottság idejében elkészítette tervét, összeállította programját. Március 15-én lesz az iskolai pályázatok eredményének ünnepélyes kihirdetése, a győztesek díjazása. Áprilisban Pápateszéren, a művelődési házban — amelyet Petőfi Sándorról neveztek el — megrendezik az irodalmi színpadok találkozóját. S ez alkalommal Petőfi emléktáblát helyeznek el az intézmény falán. Az Úttörőszövetség járási elnöksége is szép és nehéz feladatot kapott. Ennek teljesítését, a megyei úttörő találkozó megszervezését, amelyre június 2-án Pápán kerül sor, már meg is kezdte. Rajtuk kívül a KISZ-szervezetek is készülnek március 15-re. Ekkor rendezik Pápán a KISZ forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitóját, s mivel Petőfi neve elválaszthatatlan a szabadságharctól, természetesen Petőfi szellemében nagy gondot fordítanak olyan ünnepségek, rendezvények előkészítésére is, mint az ihászi csata évfordulója (június 27.). Ekkor Ihász-puszta területén kőemléket állítanak a jeles eseménynek. A történelem szaktanteremvezetők országos tanácskozását is Pápán, április 9—10—11 -én rendezik, csakúgy, mint a tudományos ülésszakot a járási hivatal művelődésügyi osztálya szervezésében. Kmety György honvédtábornok személyével kapcsolatban is rendeznek emlékünnepségeket, amelyelyekben elsősorban Marcaltő, Malomsok, Ihász-puszta, Tapolcafő, Lovászpatona, Románd, Pápasalamon, Dáka, Várkesző lakossága érdekelt. S. G. Fekete Sándor: 7. Petőfi élete „De ha még szeretsz...” Szendrey Júlia bátrabb volt, mint Mednyánszky Berta. „Jó parti várt reá”, egy gazdag de üresfejű szolgabíró oldalán, ám ő — maga is regényes és álmodozó lélek — szívesen viszonozta a költő érzelmeit. Akik ezt nem hiszik, elsősorban azzal érvelnek, hogy Petőfi — mint férfi — nem volt vonzó jelenség. Már csak azért is itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a felnőtt költőt Teleki Sándor, aki önmagát „vad grófnak” nevezte, s épp ezidőtájt lett a költőnek egyetlen arisztokrata barátja, meglehetősen pontos képet festett róla: „Közép termetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló kurta fekete hajjal... csalámló bogár szemek, melyek beszéd közben csillogtak, s midőn lelkesült vagy költeményeiből szavalt, fényesen ragyogtak; ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lelkének. .. arcának bőre sárgásbarna volt, enyhén szeplőformájú , még barnább foltocskákkal; ajkai a szokottnál még valamivel vastagabbak, jól áll rajtuk a mosoly, de a harag, a méltatlankodás, a gúny, a megvetés, a gyűlölet s a csalódás érzelmeinek nyilvánításai sajátszerű, majdnem kellemetlen kifejezést vettek fel... ” E kellemetlen vonásról Jókai is említést tesz, ő a maga felfokozó nyelvén démoni kifejezésről beszél. De épp Jókai hangsúlyozta, hogy amikor „ezt a rideg arcot a költészet lángja megvilágító, mikor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyullad a lélek: tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerűvé alakult; ilyenkor aki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott.” Júlia ezt a Petőfit ismerte meg. Még egy közönségesebb lélekre is hatott volna ez a férfi, hát még Júliára, ki az erdődi sivár magány elől francia regényekbe menekült, s köznapi emberek helyett kivételes egyéniségekről álmodozott. El kell hinnünk róla, hogy különbséget tudott tenni Petőfi Sándor és egy korlátolt szolgabíró között. De milyen volt Júlia? Nem a költő szemével nézve, mert hát a szerelmes szem lencséje nem „objektív”, hanem mondjuk Jókai ízlése szerint? „Én megvallom — írja a nagy mesemondó —, hogy nem találtam olyan szépnek, mint minőnek Sándor versei megörökítették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás; emellett rövid hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.” A rövid haj persze csak Jókai felfogásában számított hibának, az eredetiség elvét hirdető költőnek ez is tetszett. „Szabad, merész gondolatjárása ,volt” — írja még Jókai —, egészen összeegyeztethető férjéével: néha excentrikus, de mindig szellemdús.” „Excentrikus,” — vagyis az átlagtól elütő, „a fennálló rendbe beilleszkedni nem tdó ember”, mint egy régi lexikon mondja. De hisz épp ez lehetett az, ami Petőfinek legjobban tetszett Júliában! Annak a Petőfinek, akit épp történetünk napjaiban — 1846 októberében — egy titkosrendőri kémjelentés „extravagánsnak” bélyegzett. Ami nagyjából épp az „excentrikusnak felel meg E hasonlóság volt vonzalmuk egyik serkentője, s e közös vonást minden bizonnyal kölcsönösen felismerték egymásban, már az első, megyebáli találkozáson. A szerelmesek végül is egy tavaszig tartó „próbaidőben” egyeztek meg s a költő reménykedve búcsúzott” — Teleki grófhoz ment, Holtára. A gróf költői kastélyában kellemesen teltek a napok, de a költőt dolgai most már Pestre szólították. Útközben hogy is ne állt volna meg Debrecenben, ahol oly nyomorúságos hónapokat töltött — éppen három éve? Mikor belépett a színházba, minden szem feléje fordult „s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!” A színészek örültek a látogatásnak, s a társulat szép, okos és rokonszenves primadonnája, Prielle Kornélia egy darabbeli dal helyett Petőfi versét énekelte el: „A virágnak megtiltani nem lehet. . Petőfi boldog volt: olyan emberek közé került megyrt, akik nem származását nézték, hanem költői érdemét. Megfeledkezve pesti dolgairól, jókedvűen engedte el magát e szabadgondolkodású, független lelkű művészek között. „Testvérek vagyunk az Úrban” — mondogatta nekik, vándorszínészi múltjára utalva. Testvérek vagyunk — e két szóban van a kulcsa mindannak, ami most egy színjáték váratlanságával történik. Már Költőn is hallott pletykákat Júlia új udvarlójáról, itt Debrecenben arról kapott „hírt” Petőfi, hogy az erdődi várkisasszony egy dzsidáskapitányhoz készül férjhez menni. Hát így vagyunk? — tombolhatott haragjában. — Hát mégis ledönthetetlenek a falak egy mészárosnak komédiapoéta fia és az inspektor leánya között? Ki-ki a magáénak valóval? Nemcsak bosszúból, nem puszta bohémságból, hanem a csalódás,, okozta fájdalomban arra kellett gondolnia, hogy neki is magának valót kell találnia a maga testvérei között — s keresnie, sőt keresnie sem kell — itt van előtte a tehetséges művész: Prielle Kornélia. Szinte udvarlás nélkül, órák alatt megkérte a színésznő kezét. Kornélia zavartan, de boldogan igent mondott. A házassághoz szükséges formaságok elintézése — vallásuk különbözősége volt az akadály — időt vett igénybe. A pár nap elég volt a lecsillapodáshoz Kornélia megértette, hogy őt valaki helyett kérték meg és nem erőszakoskodott. Évtizedek múlva, amikor emlékeit megírta, még mindig érezhető melegséggel és rokonszenvel idézte a költő alakját, a viharos szerelmi fellángolást és a nem kevésbé gyors elválást. A debreceni lánykérés mégsem puszta epizód Petőfi életében. Alighanem ez ébresztette rá Júliát arra, hogy óvatoskodásával mit kockáztat. Amikor a költő közzétette Reszket a bokor című versét, azonnal válaszolt rá. A vers utolsó sorai így hangzottak: Hogyha már nem szeretsz. Az isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg. Tudta, mit kell tennie. Megkérte Petőfinek egy barátját, hogy annak a költőhöz írt levelében ő is üzenetet küldhessen. Az üzenet csak ennyiből állt: „1000-szer — Júlia.” Erre már csak a leánykérő levél következhetett, amit Szendrey Ignác természetesen elutasított. De ekkor már a költő véglegesen határozott, s elszánta magát, hogy visszamegy Júliáért. Egy kicsit azonban előreszaladtunk, hogy Petőfi szerelmi történetének első nagy részét összefüggően foglalhassuk egybe. Az üzenetváltás már 1847 tavaszán történt. Nekünk azonban, mielőtt folytatnánk a szerelmi regény történetét, vissza kell térnünk a költő 1846—47-es feléhez. NAPLÓ — 1973. január 30. kedd — (Folytatjuk) "