Napló, 1973. október (Veszprém, 29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-03 / 231. szám
Mai tévéajánlatunk: 20.50: SZÍNÉSZMÚZEUM — RÓZSAHEGYI KÁLMÁN A magyar színpad egyik legjelentősebb realista színjátszója volt Rózsahegyi Kálmán, aki közel hét évtizedet töltött színpadon. Rózsahegyi Kálmán akkor született, amikor Pest és Buda egyesült, amikor még a lóvasút is forradalmi újításként hatott — 1873-ban —, s akkor hunyt el, amikor Gagarin elindult a világűr meghódítására — 1961-ben. Ez alatt a hosszú idő alatt a színjátszás is változott, fejlődött, s Rózsahegyi Kálmán művészete lépést tudott tartani ezzel a fejlődéssel. 1900-ban, nyolc év vidéki színigyakorlattal lett a Nemzeti Színház tagja. Szerepskálája igen széles és sokszínű volt: érzelmes operettől a klaszszikus drámai szerepekig mindent játszott; Shakespeare-t és Moliere-t, Gárdonyit és Gorkijt, Rostandot és Móriczot. Már a liliomfi első, 1916-os filmfeldolgozásában is szerepelt, s később az 1954-es változatban is. Színpadi szerepeit csak képek, s a pályatársak emlékezete őrizte meg számunkra, filmjeiből viszont a képernyőn is láthatunk részleteket: az Állami áruházból, a Liliomfiból, a Budapesti tavaszból, a Mese a 12 találatról és a Micsoda éjszaka című filmből. A műsorban közreműködik még Páger Antal, Komlós Juci és Rózsahegyi Marika. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.05: Iskola tévé: Földrajz (Alt. isk. 8. oszt.) Naprendszerünk 9.20: Kémia (Középisk. L oszt.) Kémiai kötések — I. rész 9.55: Delta. Tudományos híradó (Ism.) 10.25: Temetés. Magyarul beszélő jugoszláv film (Ism.) 11.30: Kipkop. Óvodások műsora (Ism.) 12.05: „Életet az éveknek” Nyugdíjasok műsora (Ism.) 13.35: Földrajz Ism.) 15.48: Hírek 15.55: Bp. Honvéd—VSS Kosice UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Kispestről. A szünetben: Reklámműsor 18.50: Zenés utazás. Intervíziós átvétel a Csehszlovák Televízió műsorából 19.20: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A föld szíve — az Amazonas vidékétől északkeletre. Olasz filmsorozat, tv. (befejező) rész: A nagybirtok rabszolgái 20.50: SZÍNÉSZMÚZEUM: Rózsahegyi Kálmán 21.30: BUDAPESTI ZENEI HETEK. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. A Magyar Állami Hangversenyzenekart Mario Rossi vezényli. Kb. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás II. MŰSOR: 20.00: A forradalmak kora és Magyarország. III. rész: „A második kísérlet” (Ism.) 20.45: Megzabolázott vízforgatagok. Jugoszláv rövidfilm 21.00: Tv-híradó — 1. kiadás (Ism.) 21.30: Falak között. Magyarul beszélő lengyel tévéfilm. POZSONYI TV 15.45: Hírek 15.50: Középiskolások műsora 15.35: Kerületeink hangja 15.55: Budapesti Honvéd —VSS Kosice labdarúgómérkőzés 19.00: Tv-híradó 19.30: Egy szerény puchovi polgár két szerelme 20.00: Olasz film 21.30: Tv-híradó 22.05: Emberek és történelem ZÁGRÁBI TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló 17.45: Poli, a lovacska 19.00: Rajzfilmek 19.15: Szórakoztató zene 20.30: Menetrend nélküli KOSSUTH RÁDIÓ 8.17: Dvorzsák: Ruszalka 10.05: „Nyitóskért” — Kisiskolások műsora 11.30: A Szabó-család 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél 13.20: Boross Jolán és Mozsár Imre nótákat énekel 13.50: Budapesti Művészeti Hetek 14.30: Nőkről-nőknek. „Asszonyokfalva” 15.10: A Gyermekrádió műsora 15.45: Fekete Győr István : Négy dal 16.00: A világgazdaság hírei 16.05: Hegyeshalomtól Záhonyig, 2. rész. 16.20: Böde Gáspár Ernő népi zenekara játszik 16.47: Forradalmi dalok a Berlini Rádió műsorából 17.05: Külpolitikai figyelő 17.26: Bemutatjuk új felvételeinket 17.56: Csongor és Tünde: Vörösmarty Mihály verses játékának rádió, változatai 18.41: Világgazdasági Figyelő 18.51: Beethoven: Hősi induló 19.00: Esti Krónika 19.25: Kritikusok fóruma 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Kb. 21.30: Máthé Jolán és Marczis Demeter népdalokat anokol 22.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételleiből 23.00: Könnyűzene éjfélig 0.10: Az Alamus együttes játszik PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Aldobolyi Nagy György szerzeményeiből 8.30: Nóták 9.03: Kiváncsiak klubja 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Néhány perc tudomány 12.00: Mozart-művek 12.40: A Falurádió műsora 13.03: Négy scherzo 13.40: Orvosok a mikrofon előtt 14.00: Útirány: Alexandria 14.45: Összeállítás az Úszó-, Vízilabda VB-ről 15.25: Közvetítés a Bp. Honvéd—Kassa labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 17.00: Ötórai tea 18.05: Közvetítés a Bp. Honvéd—WS Kassa és az U. Dózsa—Waterford BEK labdarúgómérkőzésről 19.05: Jóestét, gyerekek! 30.00: Esti Krónika II. kiadás 20.30: Klasszikus operettekből 21.30: Bántószínház. Csikágó-szülőföldem. Hangjáték 22.05: Dieter Zechlin zongorázik 22.20: Charles Lloyd kvartettje játszik 23.15: Julius Caesar. Részletek Handel operájából URH RÁDIÓ 18.05: Iskolarádió. Angol társalgás középhaladóknak 18.25: Bertolt Brecht: Antigoné. Kádióra alkalmazva 19.40: Carole King 1970- es hangversenye Los Angelesben 20.23: Kamarazene 21.03: Marilyn Horne énekel 21.38: Hangfelvételek felsőfokon vonat — jugoszláv film 22.40: Kortársak GRAZI TV 10.00: Iskolatelevízió 11.00: Vadászat Havannában. Film 12.20: Hétfői telesport 16.30: Kicsinyek műsora 17.10: Kis Sport-ABC 17.35: Három asszony a házban. Filmsorozat 18.00: Francia nyelvlecke 18.25: Jóéjszakát gyerekek 18.30*Tv-konyha 19.00: Osztrák képek 19.30: Tv-híradó 20.05: Sporthírek 20.15: Szenzációk a cirkusz kupolája alatt 21.10: Keresztmetszet 22.10: Tv-híradó Apróhirdetések INGATLAN Balatonalmádi- Budataván házhely sürgősen, áron alul eladó. Érdeklődni: Hadnagy Lajos. Veszprém, Ibolya u. 8. Vörösberényi hegyben buszmegállótól 20 percre szép kilátással, 400 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Ajka 281 telefonon, vagy Réndek Károly Ajka, Kosztolányi u. 5.____________ Csopak üdülőtelepen eladó kétszobás összkomfortos lakóház. Hársfa u. 11. Ajkán kétszobás kertes családi ház beköltözhetően sürgősen eladó. Cím: Horák Ferenc Pápa, Kishantai u. 1. Eladó azonnal beköltözhető kétszobás lakóház, 580 négyszögöl telken. Dabrony, Kossuth u. 15. Érdeklődni: Tóth Lajos, Dabrony, Kossuth u. 26. Veszprémben 4 szobás, központi fűtéses, garázsos társasházrész eladó. Érdeklődni : Veszprém, Bolgár M. u. 6. Balatontól 3 km-re 1400 négyszögöl szőlőföld zártkertben borpincével, elfogadható áron eladó. Mészáros Sándor Szentkirályszabadja, vagy Balatonalmádi, vasútállomás. Badacsonylábdiban 154 négyszögöl telek telepítve eladó. Víz, villany van. Érdeklődni a tapolcai könyvesboltban. Eladó Tapolcán összkomfortos családi ház, garázs van. József Attila u. 13. LAXUS Mosonmagyaróvári 2 szoba összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném hasonló veszprémire, vagy Veszprém környékire. Levelet: „őszi csere” jeligére a kiadóba. Szabadság tér 15. Várpalotai távfűtéses szövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni : Tábormező út 22. Második lépcsőház, UI. em. 7. Albérleti szoba kiadó két személy részére. Balatonfüred, Nádor u. 56. Veszprémi szoba, komfortos, gázfűtéses tanácsi lakásomat Balatonfüreden másfél, vagy kétszobásért elcserélném megegyezéssel. Veszprém. Felszabadulás út 73. „B” f. 1. AUTO-MOTOR Gondozott Skoda MB 1000-es CU-s eladó. Veszprém, Diófa u. 16. esténként. Veszprém, Búzavirág u. 8/a. alatt garázs kiadó. Fekete. IT Zsiguli karambolozott 25 000,— Ft-ért eladó. Takács, Veszprém, Néphadsereg u. 26/A. 250-es Jáva eladó. Paloznak, Ady E. 4. Garázs kiadó. Érdeklődni: Romanovics vegytisztító Keszthely, Malom u. 5. 7 órától 17 óráig. R—4-es kifogástalan állapotú gépkocsi eladó. Várpalota, Mező Imre u. 2. — Telefon: 50-048. 1300-as Austin GT 31 000 km-t futott eladó. Érdeklődni : Balatonalmádi, Tulipán étterem. Wartburg Combit nyereményen nyertet vennék. Levelet: „Wartburg Combi” jeligére a kiadóba. Most vizsgázott 403-as Moszkvics eladó. Pápa, Malom utca H. délután 2 órától 5 óráig. VEGYES NDK gyártmányú gyermekkocsi sürgőseneladó. Cím: Veszprém, Kőbánya u. 26. 2 db vemhes koca eladó. .Hajmáskér, Honvéd u. 7. Kerti József. 800-as keltetőgép eladó. Oláh István, Devecser, Arany János u. 16. 6 Eladó egy 6 éves tehén félidős hasas, 5 liter tejet ad. Gyulafirátót, Deák Ferenc út 30. A Városi Tanács V. B. Városgazdálkodási Üzem kertészeti részlege 1973. október 8 — 30 %-os árengedménnyel cserepesvirág kiárusítást tart, Veszprém, Fenyves u. 13. szám alatt. Termelőszövetkezetünk változás következtében ELADJA 1 db Colman szárítóját, 1 db VF 265x14 fm-es felvonóját és egy db 1000 literes napitartályát, kész tervdokumentációval együtt. A berendezés azonnal üzembeállítható. Érdeklődni a gépesítés vezetőnél. Telefon: Doba 4. „Somlóváralja Mg. Tsz Dóba. Veszprémi Állami Gazdaság kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat keres felvételre. Szállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Fizetés kollektív alapján megegyezés szerint. Jelentkezés: Veszprém, Zrínyi M. u. 1. központi építésvezetőnél Gáztűzhely palackkal eladó. Veszprém, Viola u. 46 Id. 16 bordás hordozható villanyradiátor eladó. Levelei: „Költözés” jeligére a kiadóba. ' Mozaiklapokat készítek gyönyörű mintákkal. Vidékre szállítok. Ábel József né. 1122 Budapest., XII. Városmajor u. 35. HÁZASSÁG 33 éves, jólkereső, lakással rendelkező független fiatalember keresi 26—36 éves korú leány, vagy özvegyasszony ismeretségét házasság céljából. Levelei: „Havasi Gyopár" jeligére a kiadóba Veszprém, Szabadság tér 15. — NAPLÓ — 1973. október 3. szerda Anyakönyvi hírek Pápa város anyakönyvi bejegyzései 1973. augusztus 15- től szeptember 15-ig: Születtek: Nagy Zoltán és Szalmási Erika leánya Henriett (Pápa), Tóth Sándor és Bagócsi Ágota leánya Viktória (Pápa). Jávorszky Zoltán és Balog Mária fia Tamás (Adásztevel). Zsidai László és Villé Mária leánya Szilvia (Pápa), Nagy László és Gottwald Edit leánya Bernadett (Pápa), Gecse Sándor és Keresztes Anna fia Róbert (Pápa), Kerper Mátyás és Rimbauer Rozália leánya Ildikó (Bakonykoppány), Putz Lajos és Ürögi Karolin leánya Tímea (Tapolca), Csepregi László és Mógor Jolán leánya Andrea (Kemeneshőgyész), Geier Ferenc és Alföldi Mária fia Ferenc (Kéttornyúlak), Tóth Ferenc és Krózser Mária fia Tamás (Pápa), Horváth Jenő és Bíró Rózsa fia Ákos (Pápa), Horváth Antal és Nyári Rozália fia Attila (Pápa). Nagy István és Herold Gabriella fia István (Gyarmat), Szeli Mátyás és Molnár Hana fia Norbert (Bakonyszűcs), Bujáky Csaba és Dorogi Ilona fia Csaba (Pápa), Róka István és Buti Margit leánya Rita (Pápa), Mező Győző és Horváth Julianna leánya Csilla (Pápa), Sziráczky Csaba és Sári Julianna fia Csaba (Homokbödöge), Horváth Ferenc és Tivald Marianna leánya Marianna (Szerecseny), Horváth Jenő és Paulovecz nona fia Jenő Péter (Pápa), Varga Lajos és Kiss Erzsébet leánya Anikó Katalin (Mezőlak), Bogdán Ferenc és Nyári Edit leánya Andrea (Marcalgergelyi), Szakács Zoltán és Cseh Mária fia Zoltán (Pápa), Bokodi József és Csépi Rozália fia Róbert (Pápa), Bartha József és Varga Piroska fia Zsolt (Mihályháza), Papp József és Nagy Ilona fia László (Tapolcaié), Tokay József és Baranyai Zsuzsanna leánya Zsuzsanna (Pápa) , Kovács Béla és Szarka Amália leánya Mónika (Pápa), Radnai László és Simon Katalin leánya (Vaszar), Somogyi Jenő és Végh Etelka fia Csaba (Pápa), Pusztai László és Varga Erzsébet leánya Anna (Csőr), Lampért Gábor és Tar Erzsébet fia Róbert (Adásztevel), Szakál László és Susa Erzsébet fia László (Dabrony), Váczy György és Kauker Márta fia György (Szerecseny), Horváth Imre és Tüke Éva leánya Mária (Ugod), Varga Tibor és Császár Lenke leánya Krisztina (Pápa), Illés István és Sándor Gabriella leánya Anita (Pápa), Varadovics Lajos és Bokodi Magdolna leánya Henriett (Pápa), Kaufmann Sándor és Gyökér Aranka leánya Erika (Pápa), Molnár Tibor és Tóth Gabriella fia Tibor (Pápa), Mórocz Géza és Csapó Zsuzsanna fia Attila (Nyárád), Adorján Ferenc és Makkai Mária leánya Rita (Gecse), Dalmai Imre és Tóth Anna fia Szilárd (Pápasalamon) , Frankó István és Boldis Erika fia Zsolt (Pápa), Birkás György és Deák Rozália fia László (Pápa), Gyarmati Jenő és Lampért Zsuzsanna leánya Zsuzsanna (Mezőlak), Fülöp László és Klavanya Zsuzsanna leánya Anikó (Pápa), Nyári Endre és Nyári Ida fia Endre (Nagyacsád), Barabás Sándor és Csörge Etelka fia Iván (Kéttornyúlak), Sándor Károly és Verebély Aranka fia Csaba (Szerecseny), Soós István és Hortobágyi Magdolna fia Károly Pápa), Novák János és Spórás Julianna fia Csaba (Bakonyszűcs), Jámpa Péter és Kasza Irén fia Péter (Pápa), Kálmán Jenő és Román Edit fia Péter (Pápa), Janás Gábor és Csukárdi Mária leánya Andrea (Pápa), Németh Tibor és Kökényesi Gizella leánya Annamária Éva (Nagygyimót), Horváth Lajos és Ozsvárt Éva fia Tamás (Vaszar), Pál György és Fodor Éva leánya Éva (Pápa), Csuti Béla és Domonkos Ilona leánya Andrea (Mezőlak), Práger László és Varga Edit leánya Edit Orsolya (Nyárád), Simon Zoltán és Reisinger Márta fia Zoltán (Mezőlak), Kakuszi Mihály és Varga Mária leánya Adrienn Judit (Pápa), Baki József és Szabados Ibolya fia Tamás (Mezőlak), Szakács István és Horváth Olga leánya (Nagyacsád), Csikós László és Vida Etel fia Béla és Sándor (ikrek) (Magyargencs), Peng László és Nagy Márta leánya Anita (Ugod), Zsani Lajos és Tóth Mária fia Péter (Mezőlak), Nepusz Rezső és Kőfalvi Ilona leánya Florentina Gizella (Pápakovácsi), Kovacsics János és Horváth Teréz leánya Ibolya (Kislőd), Sámson László és Nagy Gabriella fia Péter (Pápa), Ábrahám József és Tolnai Mária fia Csaba József (Ganna), Gubicza József és Urbán Mária fia Ferenc (Pápasalamon), Szentner Ferenc és Sikk Anna leánya Katalin (Gyarmat), Bolla Kálmán és Nagy Irén fia Kálmán Balázs (Mezőlak), Horváth József és Erdélyi Karolin leánya Bernadett (Mihályháza), Boldizsár Lajos és Kádi Katalin Mária leánya Adél Katalin (Nagytevel), Trungel Tibor és Vas Etelka fia Tibor (Pápa), Nemes Pál és Vér Irén fia Zsolt (Pápa) , Bartalos Kálmán és Kardos Ibolya leánya Ibolya (Pápakovácsi), Cseke Ernő és Nagy Ágota leánya Anita (Pápa), Győrffy Kálmán és Juhász Emma leánya Klára (Nóráp), Kovács Ferenc és Nemes Irma leánya Tímea (Nagyalásony), Mayer Ottó és Lázár Éva leánya Henriett (Pápa), dr. Molnár Dániel és dr. Pusztai Valéria leánya Valéria Mária (Pápa), Macsicza András és Horváth Anna Piroska fia András (Pápa), Kakuk Rudolf és Kucsera Viola leánya Izabela (Bakonykoppány), Kovácsi József és Szőlősi Magdolna leánya Szilvia (Pápa), Magyari István és Csiszár Hana leánya Lilla (Pápa). Házasságot kötöttek: Váradi Sándor és Berki Erika (Pápa). Meilinger László és Molnár Éva (Vaszar. . iII. Pápa). Farkas István és Keskeny Magdolna Rozália (Pápa). Ábrahám Ferenc és Borbély Erzsébet (Pápa) . Weiszt István és Molnár Erzsébet Mária (Balassagyarmat, ilL Pápa). QLatz Zoltán és Winkler Ilona (Lovászpatona, ilL GK), Tabi Sándor és Szénássy Mária (Pereszteg, 111. Pápa), Szmodics Imre és Máhr Márta (Pápa), Szalay Vendel és Tuza Katalin (Vaszar és Pápa), Gecse János és Tóth Ibolya (Pápa), Újhelyi Zoltán és Eigner Ottilia (Budapest, ill. Bakonyszűcs), Révész József és Klavanya Mária (Pápa), Varga László és Váli Zsuzsanna (Pápa, ill. Dunaújváros), Szita Ferenc és Simon Terézia (Pápa). Hegedűs László és Reiner Éva (Pápa, il. Ajka). Németh Sándor és Maticsák Marianna (Pápa). Gáncs Gábor és Mikóczi Anna (Pápa), Brigovácz Mihály és Papp Ilona (Decs, ill. Pápa). Németh Lajos és Viczmándy Erzsébet (Pápa), Tompa József és Horváth Magdolna (Pápa, 111. Gyarmat), Pethő Ottó és Sági Edit (Pápa), Horváth János és Gáti Erzsébet (Pápa), Őry István Gusztáv és Molnár Klára (Budapest, ill. Pápa), Világhy András és Szathmáry-Király Erzsébet (Pápa), Bartók Zoltán és Végildikó (Pápa, il. Bábolna), Csongor András és Pusztaszeri Ágota (Celldömölk, ill. Pápa), Horváth László és Bánfalvi Mária (Pápa), Nagy Sándor és Fülöp Zsuzsanna (Takácsi, ill. Pápa), Cserkúti József és Németh Erzsébet (Pápa), Berta Lajos és Albrecht Magdolna (Vinár), Kovács István és Csillák Katalin (Pápa), Korpics István és Kapcsándi Anikó (Pápa), Grób Tibor és Tokár Ágnes (Béb, ill. Csót), Honcsics György és Mészáros Ágnes (Pápa), Tax Ferenc és Miklicz Erika Mária (Pápa), Janó András Jenő András és Finta Ibolya (Takácsi, ill. Dáka), Rasek Ferenc és Sazalai Margit (Szerecseny, ill. Pápa). Horváth Kálmán és Szollás Mária (Pápa). Czum Gyula és Varga Katalin (Bakonyság, ill. Pápa). Nagy Sándor és Turbók Ilona (Magyargencs, ill. Mezőlak). Bak Sándor és Szathmáry Margit (Pápa). Ihász Emil és Pap Mária (Nóráp, 111. Dáka), Szakács Tibor és Bíró Mária (Pápa), Tóth Károly és Tékán Viktória (Nemesszalók, 111. Pápateszér), Szőke József és Csorvási Erika (Pápakovácsi, ill. Gecse), Mészáros László és Simon Éva (Tapolcafő, ill. Pápa), Mészáros István és Polgár Lívia (Pápa). Kohlmann László és Bán Éva (Pápa), Krózser Gyula és Vida Éva (Pápa, Ill. Magyargencs) , Tavaszi Ödön és Farkas Erika (Kislőd, Hl. Pápa). Meghaltak: Nyulasi Lajosné Dózsa Karolin (70) Nyárád, Németh István (57) Pápa, Varga Rozália (84) Pápa, Szalay Ferenc (42) Zirc, Maróti Istvánná Hell Mária (76) Pápa. Horváth Gyuláné Szabó Jolán (61) Ugod, Szalmási István (47) Pápa. Véber József (76) Pápa, Voznik Ferenc (66) Balatonalmádi. Frankó Gézáné Szabó Anna (64) Pápa. Tasnádi Mihályné Hudák Erzsébet (48) Pápa. Csehi Teréz (64) Pápa, Hajba Sándor (78) Külsővat. Barcza Bálint (82) Pápa. Varga Józsefné Péder Mária (68) Pápa. Kerecsei Józsefné Mógor Karolina (71) Pápa. Bíró Sándor (89) Marcalgergelyi, Braustein Samuné Keller Fanni (78) Gyömrő, Patkó Jernő (92) Pápa. Bálint Józsefné Pécsi Margit (69) Vaszar, Rapcsándi Kálmánná Farkas Karolin (78) Pápa. Észak-dunántúli Közmű- és Mélyépítő Vállalat Veszprém megyei Főépítésvezetősége keres felvételre éjjel írt és gyakorlattal rendelkező kalkulátort Jelentkezés személyesen Veszprém, Felszabadulás út, Főépítésvezetőségen (49) VIDEOTON AJKAI GYÁREGYSÉGE felvesz 14 éven felüli női dolgozókat, betanított munkára, két műszakba. Kereseti lehetőség, alkatrészgyártás területén: 1 800—2 000 Ft szerelőszalagon: 1 500—1 700 Ft Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán: Ajka, Gyár u. 35. (534) a szövetkezeti I KISÁRUHÁZBAN NAGY BÚTORVÁLASZTÉKKAL mmmg várjuk kedves ■ f I I ff I / VÁSÁRLÓINKAT És AZ ÉRDEKLŐDŐKET ! VESZPRÉMBŐL AZ AUTÓBUSZ ■BHh ÓRÁNKÉNT INDUL I A MENETIDŐ FÉL ÓRA > 1 ■ htfg-tllFel I M A HÁZHOZSZÁLLÍTÁST ELVÉGEZZÜK ■■■j TELEFON: SZENTGÁL 14. I Nyitva: 8—18 óráig. 17 Állást keres? Itt talál! Csőszerelőipari Vállalat a Veszprémi Házgyár munkahelyére központi fűtésszerelő, csőszerelő és betanított segédmunkásokat felvesz. Érdeklődni lehet a házgyár építkezés Csőszer, kirendeltségén. Jelentkezés: Budapest, VH. Garay u. 10. Munkaügyi osztály. Felveszünk villanyszerelőt, villanyszerelő mellé betanított munkást és segédmunkást. Balatonfűzfő és környékbeli munkákra. Jelentkezés: Villanyszerelőipari Vállalat kirendeltsége Balatonfűzfő, Nitrokémia Ipartelep Somogyi László vezetőszerelőnél. Kohászati Alapanyagelőkészítő Közös Vállalat Veszprém, Ibolya u. 10. felvesz különleges gépjárművezetői engedéllyel gépkocsivezetőt, valamint takarítónőt._____________________ SZTK-számfejtéshez értő általános adminisztrátort keresünk. GELKA Veszprém, Festő u. 9.___________ A pápai Tejüzem azonnali belépéssel felvesz kompresszorkezelőt, vagy kazánkezelőt, továbbá gépbeállító-karbantartó műszerészt. Jelentkezni lehet a pápai Tejüzemben. ven.AN 15. SZ- vállalat pápai üzemegységére felvesz vizsgával rendelkező olajtüzelésű kazánfűtőt, TMB- lakatos szakmunkást, autófényező szakmunkást, segédmunkást, raktárvezetőt, 18 életévüket betöltött 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalókat, kalauzi munkakörbe, valamint tehergépkocsi-vezetőket és autóbusz-vezetőket. Jelentkezés: pápai üzemegységen._______ Nehézvegyipari Kutató Intézet felvételre keres keszthelyi telephellyel éjjeliőröket. Jelentkezés a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem NEVIKI irodájában. Veszprém 2. sz. postahivatal csomagrakodói munkakörbe férfi munkavállalót vesz fel. Vidékieknek szállást és üzemi étkezést biztosítunk._________________ Az I. sz. Óvodába 4 órás fűtőt keresünk központi fűtéshez. Jelentkezés a Dózsa György Általános Iskolában, Veszprém, Vörös Október u. 58. Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat Veszprém, kocsikísérőt keres felvételre.