Napló, 1973. október (Veszprém, 29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-12 / 239. szám

Száz ember helyett ki korán kel, gyorsan végez — „Okos gépek” a kukoricásban Mint óriási „dúvadak”, tör­nek előre a kukoricabetaka­rító kombájnok a reggeli ködben a nyirádi Jószerencsét Termelőszövetkezet 16 holdas tábláján Három monstrum töri a termést. — Jókor keltek — köszön­tünk rá az első gép nyergé­ben ülő Báli Kálmánra, aki Takács Bélával és Vaskó Jó­zseffel együtt vezényli a BRAND—BMG típusú kom­bájnokat. — Ki korán kell, gyorsan vé­gez — bölcselkednek. — Már második éve ülünk ennek a gépnek a nyergében — mondja Takács Béla, akit traktoros szállítója, a fiatal Kovács Károly figyel nagy türelemmel, hiszen szeretné megtanulni ő is a kombájn kezelését. — Mennyit teljesít a há­rom gép? — Legalább száz ember munkáját végzi el. Azelőtt kézzel törték a kukoricát, de el is tartott a munka hete­kig. Ha minden jól megy, ezzel a táblával két órára végzünk. — Nem lesz baj — véle­kedik Hoch Ernő traktoros és már oda is áll Báli Kál­mán gépe mellé, ömlik az aranyló tengeri a kocsira. — Mert itt van kéznél a sze­relő is. — Jól előkészítettük a gé­peket — bizonygatja Takács László szerelő. — Eddig nem is volt semmi baj, vagy aka­dály. S ha lenne, mindent előkészítettünk a hiba elhá­rítására. Szerencse — vélekednek — hogy jó a tábla, kevés a dőlt szár, s így a kombájn csak a szélén hagy el egy-két tö­vet. Ezt majd a gyerekek szedik össze, az iskolások, mint tavaly. Természetesen „fizetségért”, harmadába, vagy ahogy a vezetőséggel megegyeznek. Ismét befejeződik egy for­duló. A traktorosok a szál­lítókocsival a kombájnok mellé állnak. Bőven ömlik a tengeriszem, jó a termés. Lesz mit adni a hízóknak. Bali Kálmán és Takács Béla nagy rutinnal vezényli a hatalmas gépet a Nyirád melletti kukorica táblán (Fotó: Péterfay Endre) Verseny az idővel Jól haladnak az őszi munkákkal — Jobb a burgonya­­termés a tavalyinál — Felénél tart a szüret A mezőgazdasági munkák összehangolására létrehozott operatív bizottság tegnap a megyei tanács székházában ülést tartott. A résztvevők előtt Kriska János, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya, egyben a bizottság vezetője időszerű termeléspolitikai kérdések­ről adott áttekintést, majd a bizottság tagjai — mezőgaz­dasági üzemek képviselői, ta­nácsi és tsz-szövetségi veze­tők — számoltak be az őszi munkacsúcs alakulásáról. Az elhangzottak egybe­hangzóan megerősítették, hogy a gazdaságokban fe­gyelmezetten, jó ütemben ha­ladnak az időszerű teendők­kel. A gondos felkészülés bi­zonyítéka, hogy vetőmag, műtrágya, üzemanyag és pót­­alkatrész hiány sehol sem hátráltatja a munkát. Ami az összesített megyei adatokat illeti: a vetőszán­tás 90 százalékánál tartanak, a mélyszántás egyötödével végeztek. A takarmánykeve­rék, az őszi árpa és a rozs vetését befejezték az üzemek. A legfrissebb összegezés sze­rint a búzavetés a tervezett terület 40 százalékánál tart. A bizottság véleménye sze­rint a munkát gyorsítani kell, hogy a mag a legopti­málisabb időben mindenütt a földbe kerüljön. Különösen fontos, hangsúlyozták, hogy a gyorsított munka mellett a lehető legjobb minőségre törekedjenek (a jó terméshez megfelelő tőszám szükséges, a kellő mélységű vetés a téli kifagyás ellen jelent védel­met.) Az utóbbi napokban a be­takarítás is meggyorsult. A burgonyaszedés befejeződött. A hektáronkénti átlag 135 mázsa, több mint 10 száza­lékkal meghaladja a tava­lyit. A cukorrépa betakarí­tása félidejéhez közelít, in­dokolt gyorsabb sebességre váltani! A répa minősége a tavalyinál jobb, több cukrot tartalmaz. A legnagyobb munkát a kukorica betakarítása jelenti. Eddig a teendő 35 százaléká­val végeztek. A megyei át­lagtermés 33 mázsa hektá­ronként, a gabonafeldolgozó vállalat 4 ezer vagon kuko­rica felvásárlásával számol — jelenleg 465 vagonnál tar­tanak, a vállalat a vásárolt termés minőségének meg­óvására több gazdasággal bértárolási szerződést kötött. A kukorica víztartalma meg­lehetősen magas, ezért a szá­rítóberendezések mindenütt teljes kapacitással dolgoz­nak. A szüret túljutott az 50 százalékon. A szőlő, a must felvásárlása folyamatos. Nagy segítséget jelent sok gazda­ságban a diákok munkája. Eredményesen és fegyelme­zetten dolgoznak a fiatalok, összességében az őszi mun­kák megyeszerte jó ütemben haladnak, de a naptár már október közepéhez közelít. A kedvező időjárás és a napok múlása még nagyobb tempót diktál. Pápán, a Lenin lakótele­pen, az őszi napsütésben pihenő férfiaktól kérdez­tem: hol lakik Tóth Ferenc? — A Feggja? — kérdezték vissza és a szemközt levő épületre mutattak. Aztán az egyik felugrott: — Feri! Téged keresnek. Tóth Ferenc megállt. Ke­rek arcú, szemüveges, kö­zépkorú férfi. Azért ke­restem, mert tudomásomra jutott, hogy megjött az édesapja. Ez ugyan még nem lenne újságtéma, de Tóth Ferenc édesapja a Szovjet­unióból, Orenburg mellől Romanovka faluból érke­zett. Vele jött a felesége is, aki viszont nem édesanyja Tóth Ferencnek. Tulajdon­képpen Hja Andrejevics Pozdnyakov nyugalmazott főhadnagy sem édesapja, és mégis az. Annak tartja ma­gát és unokáinak Tóth Fe­renc két gyermekét...­ ­ A front Budapest és Ceg­léd között hullámzott. Szé­les, sík vidék ez, ahol a harckocsik könnyen mozog­tak mind a két részről; gyakran cseréltek gazdát a Duna-Tisza közén a közsé­gek. Hja Andrejevics Pozd­nyakov főhadnagy páncél­elhárító alegységével ott volt Monor elfoglalásánál. Egyszer jelentették a kato­nái: foglyokat ejtettek és egy gyereket találtak a ro­mok között. Olyan 13 éves forma fiú, de hát az első pillanatban nem a korával törődtek, hanem azzal, hogy életet verjenek bele, hiszen csak halni járt belé a lélek. A főhadnagy sokáig tanako­dott. Mit kezdjen a fiúval, akiről hamar kiderült, hogy nincsenek szülei, Monoron és környékén még csak ro­konai sem élnek. A „hadi­tanács” döntése egyértelmű volt: tartsák az alegységnél, el lesz velük a fiú néhány hónapig, amíg megteszik a Berlinig hátralevő utat. — Jó, jó —, vélekedett a fő­hadnagy —, de hát a gye­reknek ruha kell és élelem. Azt pedig még a háborúban sem adnak csak úgy, indok nélkül. Hamar találtak indokot. Ilja Andrejevics a tiszti iga­zolványába bejegyeztette: Tóth Ferenc — Fegyia —az ő fia. Azt már senki sem kérdezte a háború közben, hogy van-e felesége a fő­hadnagynak, hol szerezte ilyen gyorsan a fiút? Tóth Ferenc ruhát kapott, amit feléből-harmadából testére igazítottak, aztán együtt ment a konyhára fogadott apjával, meg a harcba is.­ ­ Bécs alatt járt a páncél­elhárító alegység, amikor Ilja Andrejevics a fején sú­lyosan megsebesült. Eszmé­letlenül szállították kórház­ba, amikor magához tért, első szava volt: Hol a fiam? Senki sem tudta meg­mondani, merre jár Fegyia. A front meg gyorsan haladt előre, közeledett a háború vége.­ Ilja Andrejevics fő­hadnagy lassan lábadozott, s közben beleszeretett Lud­milla Vasziljevnába, aki ápolónő volt a kórházban. A bonyodalom akkor kezdő­dött, amikor a menyasszony belelapozott a tiszti igazol­ványába. — Neked ilyen nagy fiad van? Hebegés volt a válasz, hogy tulajdonképpen neki nincs fia, azaz, hogy van valahol a fronton, akit ő fiának fogadott, akiről most azt sem tudja, él-e, hal-e Ludmilla Vasziljevna hitte is, nem is, aztán mégiscsak beleegyezett a házasságba. Úgy éltek le együtt 27 esz­tendőt Ilja Andrejeviccsel, hogy hírt sem kaptak Tóth, Ferencről. Csak a tiszti iga­zolvány, a katonaszív és a feleség féltéssel és félté­kenységgel vegyes érzése őrizte meg Fegyia emlékét.­ ­ Aztán 1970-ben rövid köz­lemény jelent meg a Nép­szabadságban. Tóth Ferenc este olvasta az újságot és csak annyit mondott felesé­gének: — Ez én vagyok! Tavaly Fegyját meghívták Orenburgba, Romanovkába, a veterán harcosok találko­zójára és 27 esztendő után ott látta meg ismét az édes­apját. Mindezt a napokban mondta el Ilja Andrejevics Pozdnyakov Pápán, a Lenin lakótelepen Tóth Ferencék­­nél, ahol feleségével együtt vendégeskedett. Ludmilla Vasziljevna is megnyugo­dott már... — Elképzelheti, hogy ne­kem sem volt mindegy. Sze­rettem Hja Andre­jevicset, de negyedszázadig bizonyta­lanságban éltem mellette. Fegyja — ha egy kicsit későn is, s távol hazájától —, de megtalálta szüleit. Annyira, hogy azok már nem is emlegetik másként, csak fiam, meg az unokák. Így írnak, így beszélgetnek a ritka találkozások alkal­mával. Most pedig azt mondta Ilja Andrejevics Fegyjának: — Add nekem az egyik unokámat, a kislányt. — Hogyan gondolja azt, papa? — Egyszerűen, fiam. Most nyolcadikos a lány, nálunk folytatja a kilencedikben, elvégzi a tizedik osztályt, és annak tanul, aminek akar, amihez tehetsége van. Én gondoskodom róla. Most a Tóth család töp­reng, mi legyen a kislány­nyal, a nagypapa kérésével? Utazzon Romanovkába, ta­nuljon Orenburgban, legyen tőlük nagyon-nagyon távol és mégis közel, hiszen a nagyszülőknél van. Azt mondták Ilja Andrejevics­­nek: — Egy kicsit hadd gon­dolkodjunk a dolgon! " A Szovjetunióban közpon­ti lapok, katonaújságok, me­gyei és kerületi napilapok írtak riportot Fegyia törté­netéről. Még sajtókonferen­ciát is egybehívtak Roma­­novkában, amikor Tóth Fe­renc tavaly ott járt. Ilja Andrejevics mesélte, hogy elutazása után is érkeztek még riporterek, keresték az ezred fiát. — Mondtam nekik, hogy tévednek, Fegyja nem az ez­red, hanem az én fiam. Az ezred fia szép, megható tör­ténet, de az enyém Fegyjá­­val sokkal romantikusabb annál. S ahogy mesélte a törté­netet, apró gyöngyszemek érlelődtek a szeme sarká­ban, s hullottak alá. Elné­zést kért, de erről másképp nem tud beszélni. Aztán hozzátette még, hogy ha visszatér Romanovkába, is­mét lesz miről beszélgetni a szomszédokkal esténként. — Nemcsak a fiamat ta­láltam meg, hanem uno­káim is vannak, s egyikük majd eljön hozzánk, meg­látja Ivan Petrovics, milyen aranyos kislány és már jól beszél oroszul.­­• Tóth Ferenc története Mo­noron, a romok között kez­dődött, és három évtized múltán sem ért véget. Sőt, most bontakozik ki igazán. Gárdonyi Béla Egy év alatt kétmilliárd forint haszon Megyei újítási tanácskozás az SZMT-ben Tizenhárom megyei nagy­­vállalat gazdasági- és szak­­szervezeti vezetője, újítási előadója, illetve egyszemélyi elbírálója és több neves újí­tója részvételével megyei újítási tanácskozást rendezett tegnap Veszprémben, az SZMT székházának nagyter­mében a Szakszervezetek Megyei Tanácsa közgazdasá­gi bizottsága. A résztvevőket köztük Szabó Kálmánt, a megyei párt-vb tagját, az SZM­T vezető titkárát, Pár­kány Józsefet, az Országos Találmányi Hivatal műszaki szaktanácsadóját, Jónás Klá­rát, az MTESZ megyei titká­rát, a megyei és városi poli­tikai, gazdasági és társadal­mi szervezetek képviselőit Venczel János, az SZMT tit­kára köszöntötte és ismertet­te a tanácskozás célját, az újítómozgalom fokozásával kapcsolatos időszerű kérdé­seket. Dr. Kiss László, a közgaz­dasági bizottság elnöke elő­adásában hangoztatta: a vi­ta nemcsak a Miniszterta­nács 2013/1975 IV. 26-i ha­tározatának megismerésében és megértésében segít, hanem a november végéig megtar­tandó vállalati újítási ta­nácskozások előkészítésében és megtartásában is. A párt Központi Bizottsága 1972 no­vemberi határozatai, vala­mint a Politikai Bizottság május 8-i határozata ismé­telten foglalkozott az újító­mozgalommal, mint a mun­kaverseny szerves részével, hiszen igen sok a tennivaló. Megyénkben, csakúgy, mint országosan, az újítómozga­lom eredményei csökkentek, illetve 1968-hoz képest stag­náltak. Különösen szembe­tűnő, hogy míg 1971-ben a bevezetett újítások gazdasá­gi eredménye meghaladta a 31 millió forintot, addig a tavalyi eredmény alig éri el a 18 milliót. A visszaesés okát a leg­többen a rendelkezésekben látják, holott ismert, hogy 1968-ban a béralap 0,5 szá­zalékát engedélyezték az újí­tások anyagi ösztönzésére. Ez megyénkben 11,6 millió forint, de a vállalatok átla­gosan ennek csak 10 szá­zalékát fizették ki, a többit béremelésre fordították. A másik forrás az R-alap, amely az újítások révén nö­vekszik, de a gazdasági ve­zetők mégsem élnek a le­hetőségekkel, sőt, arra hi­vatkoznak, hogy az újítók javadalmazása csökkenti a többi dolgozó részesedését. De a politikai feladatok is­mertetése, a szervezett pro­paganda, az eredmények nyilvánossága, ismertetése, az újítók népszerűsítése is elmarad a követelmények mögött. Jellemző, hogy 98 iparvállalat szakszervezeti bizottsága közül mindössze 44 foglalkozott az újítómoz­galommal 1972-ben. Az idén a helyzet vala­melyest javult, a vállalatok 80 százaléka készített újítá­si feladattervet. Vannak olyanok, amelyek törődnek az újítómozgalommal, pél­dául a Bakony Művek,­ahol tavaly a második félévben bevezetett 18 újítás több mint 3 millió forint gazda­sági eredményt hozott. Ez évben 33 feladatot jelöltek meg, s eddig ezek megol­dására 48 újítást nyújtottak be. Hasonló eredményről számoltak be a fűzfői Nit­­rokémia Ipartelepektől is, valamint a Várpalotai- és a Középdunántúli Szénbányák Vállalattól és a Pápai Tex­tilgyártól. Az előadó azután elemezte a feladatokat, majd ismertette a Minisz­tertanács határozatával kap­csolatos vállalati és szak­­szervezeti tennivalókat. Párkány József, az OTH képviselője rámutatott, hogy az újítómozgalom, a csökke­nés ellenére is tavaly 2 mil­liárd forint hasznot hozott a népgazdaságnak, pedig csak a javaslatok 50 százalékát vezették be. A műszakiak alkotói tevékenységét gátol­ja a jelenlegi kategorizálás, amelyen változtatni fognak. Kárpi Kálmán, a Vasas szakszervezet megyei szer­vezője elmondta, hogy a megyei vasipari vállalatok újítói 9 millió forintot ad­tak, vagyis az összes megyei újítások 50 százalékát, s is­mertette a jelenlegi kezde­ményezéseket. Szabó Kál­mán, az SZMT vezető tit­kára a SZOT tegnapi ülésén elhangzottak alapján rámu­tatott: az illetékesek java­solták, hogy a gazdasági szabályozók továbbfejleszté­sével teremtsenek jobb fel­tételeket az újítások anyagi elismerésére, főként a mun­kásvédelmi, az egészség­­ügyi és a beruházási jelle­gű újításoknál. Sok helyen fellelhető még a különféle helytelen szemlélet, amely szerint a nagyüzemnek nem érdemes a kis hasznot je­lentő újításokkal foglalkoz­nia. De a bürokratikus ügy­intézés, a belenyugvás, a nyilvánosság hiánya, az el­ismerés elmaradása ugyan­csak akadálya a mozgalom továbbfejlesztésének. A ta­nácskozás — mondotta —, nemcsak a helyzet elemzé­sét segíti, hanem egyúttal jó tapasztalatcsere lehetőséget is jelent az újítómozgalom­mal kapcsolatos munka ja­vításához. Korróziós modell a kőolaj feldolgozó berendezések védelmére A kőolaj feldolgozó beren­dezésekben a kénhidrogén és a klór igen nagy intenzitással korrodálja a fémfelületeket, s ezáltal lecsökkenti azok élettartamát, üzembiztonsá­gát. A korrózió csökkenté­sére inhibitorokat adagolnak a vezetékekbe, olyan anya­gokat, amelyek a technológia közben lerakódnak a fémfe­lületekre és védik azokat. Az inhibitorok megválasztása azonban igen nagy feladatot ró a szakemberekre, hiszen az olaj összetétele, a techno­lógiai folyamatban fellépő hőmérséklet és még számos tényező befolyásolja a kor­rózióvédő anyagok hatását. Éppen ezért gyakran kell vizsgálni az inhibitorok és az esetleg megváltozott ténye­zők — például az olajössze­tétel -T- kölcsönhatását. Ezek­hez a vizsgálatokhoz elké­szítették a kőolajfeldolgozó, elsősorban a desztilláló kor­róziós modelljét a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató In­tézetben és módszerükben, már vállalkoznak a kőolaj­iparban használatos inhibi­torok biztonságos elemzésé­re, minősítésére is. NAPLÓ — 1973. október 12. péntek —3

Next