Napló, 1973. december (Veszprém, 29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-06 / 285. szám

Csokonai-est a megyei könyvtárban Ismertették a felolvasó színpad idei programját Olyan híresztelések is ke­ringtek a városban, hogy Siklós Olgának, a Petőfi Színház dramaturgjának, a veszprémi felolvasó színpad vezetőjének távozása után az öt éve működő és egyre nép­szerűbb felolvasó színpad sorsa megpecsételődött. A híreszteléseket szerencsére megcáfolták a tények: ha kissé késve is, megtartotta első estjét a felolvasó szín­pad új társulata. Kedden este az Eötvös Károly Megyei Könyvtár előcsarnokában a megszo­kott, nagy érdeklődés mel­lett Csokonai-emlékműsort tartottak a nagy költő szü­letésének kétszázadik évfor­dulója alkalmából. Hegyeshalmi László, a fel­olvasó színpad új vezetője mondott átfűtött hangú be­vezetőt, majd a kétrészes műsorban a közreműködő művészek (Áron László, Joós László, Meszléry Judit, Nagy Zoltán és Molnár Péter) Csokonai Vitéz Mihály ver­seiből, prózai műveiből, le­veleiből s a költővel kapcso­latos dokumentumokból ol­vastak fel részleteket. A gondos összeállítású műsor átfogta nagy költőnk egész életpályáját, érzékeltette ne­mes egyéniségét, bemutatta tragikus sorsát, s élvezetes kapcsolatot teremtett a két­száz éves költő és a mai — elsősorban fiatal — közön­ség között. Méltó és szép megemlé­kezés volt ez az est. A keddi évadnyitó előadá­son ismertették a felolvasó színpad idei évadjának mű­sortervét, amely a­ hagyomá­nyokhoz híven most is jóné­­hány csemegét tartalmaz. A hatodik felolvasó szín­padi évad legközelebbi be­mutatója januárban lesz. Még csak annyit tudni róla, hogy egy mai amerikai drá­ma. Osztovits Levente, a Pe­tőfi Színház dramaturgja most választja ki a legújabb termésből azt a művet, amely a legérdekesebbnek kínálkozik, s amelyet ma­gyar nyelven eddig még nem publikáltak. Februárban lesz a követ­kező bemutató. Egy nagy si­kerű könyv, Nemeskürti István: Requiem egy hadse­regért című műve lesz a té­ma. Készült ugyan színpadi adaptáció is a műből (Ör­kény István: A holtak hall­gatása), de nálunk a felol­vasó színpad természetéből adódóan elsősorban az ere­deti Requiem részleteit ol­vassák fel. Szerepel a műsorban Né­meth László Bethlen Katá­ja is, majd áprilisban, az évadzáró esten egy musical kerül műsorra, valószínűleg a Shakespeare műve nyo­mán írt modern daljáték, A két veronai nemes. A felol­vasó színpad társulatának az az elgondolása, hogy az eredeti zenei anyagot hang­felvételről mutatják­­ be, s közben a művészek olvassák a színpadi szituációk szöve­geit. ír­ó zenészek s­edves színfoltja min­­den városi társadal­mi és politikai ren­dezvénynek a szereplésük. Egy ilyen alkalommal talál­koztam én is első ízben a pápai Zalka Máté Általános Iskola úttörőzenekarával. Megkapott játékuk fiatalos frissesége, a jó összhangzás és legjobban a lelkesedésük, amely szinte sugárzik a kis kollektíváról, magával ragad­ja a hallgatóságot. Az együttes az iskola ze­neszakköre is. Húsz éve ala­kította Serei Antal zeneta­nár az első csoportot az is­kola zenét szerető tanulóiból. Azóta sokszor cserélődött már a gárda, sokan folytat­ták magasabb iskolákban, sokan vannak, akiknek ez az örökifjú pódium maradt csak emlékül — szép emlé­kül. A huszonöt tagú együttest jó szerepléséért már több­ször jutalmazták. Legutóbb a nyáron kéthetes jutalom­táborozásra küldte őket a megyei úttörő elnökség. Kü­lönböző kulturális vetélkedő­kön is eredményesen szere­peltek. Kétszeres aranyér­mes az együttes a pápai kul­turális serregszemlén. Minden fellépésen vezényel: Serei Antal Az együttes fúvósok... Vonósok... (Borbás János képriportja) POLITIKAI KÖNYVHETEK A pártélet és a pártmunka időszerű kérdései A kötet összefoglaló gyűj­teménye azoknak az írások­nak, melyek a X. pártkong­resszust követő két év alatt a „Pártélet’’ hasábjain meg­jelentek. A cikkek a párt­élet elvi-gyakorlati kérdései­vel, a pártépítéssel és a pártmunkával foglalkoznak. Írói nagy gyakorlattal és ta­pasztalattal rendelkező párt­munkások. A könyv több mint ötven, eredeti pártdokumentumot, vezető pártszervek által ho­­­zott határozatot, irányelvet tartalmaz két fő témakör kö­ré csoportosítva. Az első rész a­ párt, a pártalapszervek és a pártszervezetek irányí­tó munkájával kapcsolatos írásokat tartalmazza. Né­hány, kiragadott fejezet cí­me: „A vállalati és a szö­vetkezeti pártszervezetek fel­adatai a középtávú terve­zésben”, „A területi párt­­bizottságok irányító munká­ja” ,,A járási pártbizottsá­gok és a megyepoliti­ka.” A második rész az alap­szervezeti pártmunka, a propaganda, agitációs és kulturális munka területét öleli fel. Útmutatót ad a községi, hivatali és intézmé­nyi pártszervezeteknek az agitációs és ideológiai munka továbbfejlesztéséhez. Több írás foglalkozik a kulturális nevelőmunka, a tájékoztatás kérdéseivel, valamint tömeg­politikai feladatokkal. A X. pártkongresszus ki­emelten foglalkozott az alap­szervezetek munkájával. Az írások a kongresszus által meghatározott feladatokkal összefüggésben vizsgálják a különböző kérdéseket és nyújtanak hasznos segítsé­get a gazdasági, politikai és ideológiai élet elvi és mód­szertani kérdéseinek megol­­­dásához. Családi és társadalmi rendezvények fcézil­anwe Az ünnep évezredek óta kísérője az ember életének. Közös az öröm a gyermek születésekor, házasságköté­sek alkalmával, és közös a bánat, ha meghal valaki. Az utóbbi évtizedben — de különösen az elmúlt években — ugrásszerűen megemelkedett az olyan ese­mények száma, amelyet munkahelyek, vállalatok termelőszövetkezetek, isko­lák családok méltóképpen kívánnak megünnepelni. A kialakult gyakorlat ellenére még sok esetben nehéz meg­találni azt a formát, amely mindenkinek egyformán tet­szik és segít a megfelelő hangulat kialakításában. En­nek elsősorban szervezési okai vannak. Rácz Zoltán könyve más­fél évtized alatt negyedik kiadásban jelent meg. A rendkívül igényes mű — megírásához szerzője több szocialista országban is gyűjtött tapasztalatokat — a társadalmi ünnepségek rendezésének elvi és mód­szertani kérdéseihez nyújt nagy segítséget. Sorra ve­szi­ a szervezési feladatokat, a szónoki követelményeket, kész forgatókönyveket ír le, kezdve a névadó ünnepsé­gektől, házasságkötéseken át a nyugdíjas búcsúztatóig. Részletesen foglalkozik olyan ünnepségekkel is,­­ amelyekből még meglehe­tősen keveset rendeztek; ilyen például a tényleges katonai szolgálatra bevonuló fiatalok búcsúztatása. Számos irodalmi szemel­vény, vers, műsorösszeállí­tás, zeneművek címei is megtalálhatók a kézikönyv­ben, mely megfelelően szol­gálja azt a célt, hogy társa­dalmi ünnepségeink külső­ségekben hangulatosak, íz­lésesek legyenek és tartal­mukban a kor igényét fejez­zék ki. B. Cs. IKER-SIKER A egyetemi évzárókon, a hagyomány szerint a vörös­diplomákat adják át először, így volt ez a Veszprémi Vegyipari Egyetem ez évi diplomaosztó ünnepségén is. Először egy vegyészmérnök­nőt szólított dr. Nemecz Er­nő rektor, majd a következő nevet mondta: — Sisak Csaba! Magas, szőke fiatalember állt fel az első sorból, és gyors léptekkel ment a rek­tor elé. Átvette a diplomát és indult vissza a helyére. Néhány méterre volt tőle, amikor a harmadik vörös­diplomást szólították: — Sisak Attila! Magas, szőke fiatalember állt fel az első sorból, a még üres szék mellett. A két te­kintet találkozott, alig észre­vehető mosoly villant mind­két arcon, Csaba visszaült helyére, pár pillanat múlva, miután átvette a diplomát, ikertestvére, Attila is. ölükben összetett kezük között ott pihen a két kívül is, belül is egyforma okle­vél. öt hónap telt el azóta. Most, ahogy ülnek velem szemben az egyetem „le­gényszállójának” halljában, egyszeriben nem tudom, ho­gyan kezdjem a beszélgetést. Végül is — mit lehet egy ikerpártól először kérdezni? — ezt kérdezem: — Melyikük az idősebb? — Én, fél órával — vá­laszol Csaba. — Jó az, hogy ennyire ha­sonlítanak egymásra? — Is-is. Mi már úgy meg­szoktuk, hogy az lenne a furcsa, ha nem így len­ne. Természetesen azon sem lepődtünk meg soha, ha utá­nunk fordultak ... Márpedig ez gyakran így volt. — És a felelősek az isko­lában? — Értem mire gondol — kapcsolódik a beszélgetésbe az eddig szótlan Attila. — Vagy egyszerre, vagy egy­más után felejtettek bennün­ket. De egyébként sem volt okunk, hogy visszaéljünk ha­sonlóságunkkal, mert egyfor­mán szorgalmasak voltunk mind a ketten. — A pályaválasztásnál is megvolt az összhang? — Egy ideig nem — mond­ja Csaba —, mert Attila a zenei pálya felé kacsinga­tott. Ugyanis mind a ketten tanultunk hangszeren játsza­ni, és abban ő tehetségesebb volt. Aztán negyedikes gim­nazista korunkban indultunk az országos középiskolai ta­nulmányi versenyen kémiá­ból. Attila volt a győztes, de én is elég jól szerepel­tem. Úgy látszott, ez az, ahol a legtöbbet tudjuk nyújtani. Ahogy mondani szokás, „egyből" felvették őket az egyetemre. Itt csak egyet­len félévben — mindkettő­jüknek egyszerre — volt je­lesnél rosszabb az eredmé­nyük. És nem véletlenül, mert itt is együtt tanultak. Ennek előnyeiről így vall Attila: — Természetes, hogy na­gyon jól ismerjük egymást, ezért keresni sem kellett, hogy melyikünk és miben segítsen a másiknak. Egy­más gondolatait is ismerjük, és ez nagyon jól jött például, amikor­­ a laborgyakorlati méréseket végeztük párban. A vörösdiploma feltétele: minden szigorlati jegy és az államvizsga tárgyaiból jeles, valamint az öt év folyamán közepesnél rosszabbat sem­miből sem szabad szerezni. Nos, ezt teljesítették. És az sem a véletlen műve, hogy az egyetem elvégzése után mind a ketten „helyben” maradtak, de más minőség­ben. Csaba a Műszaki Ké­miai Kutatóintézetnél, Attila az egyetem petrolkémiai tan­széki kutatócsoportjánál lett tudományos segédmunkatárs. — Az a helyzet —­ folytat­ja Attila —, hogy egyikünk sem rendelkezik olyan jó szervezési és irányítókész­séggel, ami a gyakorlati élet­ben, egy gyárban szükséges egy mérnöknek. Én egyéb­ként már hallgató korom­ban, külső munkatársként részt vettem a tanszéken folyó kutatómunkában és felajánlották az állást. Csa­bának is sikerült a MÜKKI, így továbbra is együtt ma­radhatunk, igaz, már nem egymás mellett. Csaba a korszerű vegyipa­ri eljárások elméletének ki­dolgozásával, Attila a homo­gén katalitikus reakciók ta­nulmányozásával foglalko­zik. De minden problémáju­kat, amely a munkával kap­csolatos, otthon megbeszélik. Attila szerint ez addig így is lesz, míg jobban bele nem mélyednek és egyikük el nem húz a másiktól a saját terü­letén. A szorosan vett munkaidő kivételével most is, minden lépést közösen tesznek. Az egyetemi évek alatt abbama­radt zenei tanulmányok he­lyett hanglemezt gyűjtenek és mindketten tagjai az egyetem madrigálkórusának. Együtt járnak haza Szom­bathelyre szüleiket és húgu­kat meglátogatni. És ugyan­csak együtt jelentek meg két héttel ezelőtt az állami nyelvvizsga bizottság előtt és tettek sikeres vizsgát orosz nyelvből. — Úgy gondoltuk — mondja Csaba —, hogy amíg frissek az ismereteink, gyor­san legyünk túl rajta. Meg egyébként is, mindkettőnk­nek kötelező a kutatómunká­hoz. Munkahelyeiken arra tö­rekszenek, hogy a megismer­kedés után mind a ketten, minél előbb beilleszkedjenek az ottani kollektívákba. Biz­tos, ezen is túl lesznek ha­marosan — sikerrel. Búcsúzás előtt, megint baj­ban voltam, már ami a kér­dést illeti, ezért „salamoni” megoldást választottam. — Hogyan jellemeznék egymást, mi a lényeges kü­lönbség kettőjük között? — Attila határozottabb. — Csaba közvetlenebb. — Más semmi? — De van. Attilának va­lamivel hosszabb a bajusza. — No, és a­ fél centi ma­gasság meg a két kiló súly­fölény, az neked semmi? És egész beszélgetésünk alatt, először, elnevetik ma­gukat. Komolyságuk is „komo­lyan” egyforma. Bölcs Csaba Attila és Csaba (Fotó: Borbás János) A pekingi szemüveg Nixon Pekingbe érkezését százmilliók követték a kép­ernyőn, s a világ minden szerkesztőségében kopogtak a telexgépek. A kínai rádió és televízió azonban nem adott róla helyszíni közvetí­tést, s az órákkal később megjelent Zsenmin Zsipao sem említette meg az ese­ményt. Világszerte előbb értesültek róla az emberek, mint éppen Kínában. Ezzel a kifejező és jel­lemző példával kezdi A pe­kingi szemüveg című köny­vét Imre György. Okosan elemző és érdekfeszítő ta­nulmánya bízvást számíthat népes olvasótáborra. Hiszen nemcsak azok kíváncsiak rá, mi van a kínai nagy fal mögött, milyenek a pekingi politika mozgatórugói, akik általában érdeklődnek kül­politikai problémák iránt. A szerző meggyőzően fej­ti föl azoknak az ellentmon­dásoknak a zömét, amelyek eltévelyítették a maoistá­kat. Történelmi összefüggé­sekben vizsgálja, miként ju­tottak például odáig, hogy még a történelmi régmúlt ismertetését is alárendelik a „szuperhatalmakról” szóló elméletüknek a világatla­szukban S e „földrajzi” ki­advány sem riad vissza ál­lami vezetők elleni szemé­lyes kirohanásoktól. Durván torzító szemüve­gen nézik a világ, s Kína dolgait is a pekingi politi­kusok. Mao példátlan mé­retű isten Résének", a diplo­mácia, a gazdaság, a kultú­ra sajátosan torz értelme­zésének okaira is bőséges és élményszerű magyarázatot kap az olvasó. Imre György zömmel cikkek, nyilatkoza­tok, tanulmányok alapján marxista igénnyel elemzi a tények és adatok sokaságát. A pekingi szemüveg a Kossuth Kiadó gondozásá­ban jelent meg 18 ezer pél­dányban. R. I. 5 NAPLÓ — 1973. december 6. csütörtök —

Next