Napló, 1974. április (Veszprém, 30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

A Hejőcsabai Cement Művek részére szállító­szalag-burkolatot készít a balatonfűzfői Nitrokémia Ipartelepek VI. gyárrész­lege. Az új, nagy szilárd­ságú műanyagburkolatból hatezer darab szükséges a hat kilométer hosszú szállítószalag befedésére. Ugyanis idegenforgalmi­­lag látogatott területen továbbítja a szállítószalag az alapanyagot. Fontos követelmény a külső meg­­jelenés és a tartósság egy­aránt. Eddig kilencszáz burkolólap készült el a Nitrokémiánál és szállí­tásukat hamarosan meg­kezdik Borsod megyébe. Elszállításra várnak a műanyag burkolólapok a gyárrészleg udvarán. Fotó: Borbás János Földben a tavaszi árpa,­ j­ a zab és a borsó Megyeszerte jól halad a mezei munka­­ A tavalyinál nagyobb területen termelnek cukorrépát, burgonyát és szóját — Tovább csökken a zöldségtermő terület — A keszthelyi járás példája Ülést tartott a mezőgazdasági operatív bizottság Idei első ülését tartotta tegnap Veszprémben az idő­szerű mezőgazdasági munkák összehangolására, szervezé­sére létrehozott megyei ope­ratív bizottság. A testület munkájában részt vesznek a termelőszövetkezetek, az álla­mi gazdaságok, a tanács járá­si hivatalainak képviselői, a tsz-szövetségek és a termelő üzemekkel kapcsolatban álló vállalatok megbízottai. A ta­nácskozáson Kriska János, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője mondott bevezetőt, majd az illetékes szakembe­rek adtak számot a területü­kön folyó munkákról, illetve az üzemek anyagi, technikai ellátásáról. Az ülésen elhangzott: a gazdaságokban jól kihasznál­ják a munkának kedvező idő­járást. A tavaszi árpa, a zab és a borsó vetését gyakorlati­lag befejezték a megyében. Az őszi vetésű növények fej­trágyázásával és gyomirtásá­val is megyeszerte lendülete­sen haladnak. A közelmúlt­ban tartott állapotbecslés sze­rint a növények jól teleltek, megerősödve jutottak a ta­vaszba. A bizottsági ülésen elmon­dották, hogy az enyhe időjá­rás nyomán több mint kéthe­tes előnyhöz jutottak a gaz­daságok. A melegebb fekvésű területeken megkezdték a cu­korrépa és a burgonya ve­tését. Az üzemektől szerzett előzetes adatok szerint me­gyénk gazdaságai a tavalyi­nál nagyobb területen ter­melnek burgonyát, cukorré­pát és szóját. Az operatív bizottság nyo­matékkal hangsúlyozza, hogy az előzetes tervhez maximális módon ragaszkodni kell, a népgazdaság szükséglete pa­­rancsolóan megköveteli nem­csak a termőterület kiterjesz­tését, hanem a hozamok nö­velését is. Kedvezőtlen jelenség vi­szont, hogy a tavalyinál ki­sebb területen kívánnak zöld­séget termelni. A kis- és a nagytermelők tavaly mint­egy 1400 hektárról takarítot­tak be zöldséget, az idei te­rület 100 hektárnyi csökke­nést mutat. Különösen szem­betűnő a tsz-ekben tapasztal­ható területi visszaesés. A közös gazdaságok több mint 100 hektárral kívánják zöld­ségtermő területüket vissza­fogni. Az operatív bizottság elmarasztalóan ítélte meg a nem kívánt helyzetet. Az általános összképen fe­lül figyelemre méltó a keszt­helyi járási helyzet. A tava­lyihoz képest a járás gazda­ságai az idén megkétszerezik a cukorrépa, burgonya, zöld­ség és szójatermő területüket. Az operatív bizottság a taná­csoktól és a tsz-szövetségektől azt kéri, hogy a népgazdaság, így a közellátás számára kü­lönösen fontos növények ter­mesztését megkülönböztetett figyelemmel kísérjék. A termesztés anyagi, tech­nikai megalapozottságát érintve sok szó esett a kemi­káliákkal és a gépekkel, pót­­alkatrészekkel való ellátásról. Az idén ugyan a tavalyinál 10 százalékkal több műtrágya áll a gazdaságok rendelkezé­sére, de az igény ennél is na­gyobb, így átmeneti zökkenők tapasztalhatók. A negatív je­lenségek sorába tartozik az is, hogy a pótalkatrész-ellátás sem zavartalan, a hiány ki­védésére a gazdaságok készle­tek gyűjtésére kényszerülnek, így jelentős összegeket köt­nek le, közben maguk is hozzájárulnak az ellátási za­varokhoz. Szóba került az is, hogy nagyon hiányzik már a csapa­dék. Az operatív bizottság felhívása: gondos és kiváló minőségű talajmunkával óv­ják a föld nedvességtartal­mát, és ahol csak lehetséges, készüljenek föl, rendezkedje­nek be az öntözésre. Ugyan­csak elhangzott, hogy a helyi tanácsok gondoskodjanak a művelésre alkalmas területek legteljesebb hasznosításáról, ne maradjon parlagon egyet­len tábla föld sem! A mezőgazdasági termelés túlnyomó részét ugyan a nagyüzemek adják, de nem elhanyagolható a kisegítő gazdaságok árutermelése sem, különösen áll ez a burgonyá­ra, zöldségre és gyümölcsre. Az operatív bizottság az ÁFÉSZ-ek szervezettebb munkáját kéri, hogy ahol csak lehetséges, a fenti áruk­ból helyi termelésből bizto­sítsák a helyi szükséglet ki­elégítését. Versenyző borok (Tudósítónktól) A négy megye — Veszp­rém, Komárom, Fejér és Győr-Sopron — bortermelő vidékét magába foglaló Ba­­dacsonyvidéki Pincegazda­ságban már korábban meg­kezdődött az 1971. évi szüret borainak vizsgálata és össze­hasonlítása. A szakemberek az előző évi termés minőségét igen jónak ítélik meg és bíznak benne, hogy a vállalat borai eredményesen szerepelnek a most kezdődő borversenye­ken. " A vállalat 70 borfajtájával — ebből 30 Veszprém megyei — indul a március 28—29-én Budapesten, a borforgalmi vállalatok iparági borverse­nyén. Húsvét után részt vesznek Badacsonylábdihe­­gyen a megyei borversenyen, majd június 4. és 8. között, a megyei versenyeken leg­jobb helyezést elért borok országos versenyén, Balaton­­füreden. Elek Miklós A vilonyai juhász monológja Húsz éve vagyok juhász, tö­mérdek birkát felneveltem e hosszú idő alatt. Választhat­tam volna más szakmát is, de hát minden állatnál job­ban szeretem a birkát. Sze­líd is, engedelmes is: birka­türelemmel viseli a sorsát. A nevem: Kovács István, öt éve dolgozom Vilonyán, a balatonkenesei Egyetértés Termelőszövetkezet juhásza­ként. Korábban, több gazda­ságban is megfordultam, mindenütt elégedettek voltak velem. Ide, Vilonyára, a bir­katartás miatt jöttem. Má­sutt csak 12 saját birkát tart­hattam, itt húszat. Tartást sem kell fizetnem, legutóbb 8400 forintot kértek az egyik gazdaságban. Bárányokat hizlalok már kezdettől fogva. Most 410 darab béget az akolban, de volt ennél több is, keve­sebb is. Rajtuk kívül még 380 anyáról kell gondoskodnom. Ketten dolgozunk az ellető­társammal. Ö­legek­et, én a benti etetésükről gondosko­dom. Egyébként a fizeté­sem nem rossz. A különféle díjakkal és prémiumokkal együtt megközelíti a havi há­­romezret. Olyan ez a falka, mint egy nagy család, összeszokott, egyedül nem boldogul. Fal­kában megy a legelőre, és falkába verődve él az ak­tokban. Micsoda zene­ bona van elléskor! Itt is — akár­csak az emberi közösségben — akadnak jók és rosszak is. Van olyan anya — nem is egy —, amelyik üti-veri új­szülött bárányát. Ha nem ügyelnék, kiüldözné a világ­ból szegényt. A jó anyák azonban többségben vannak. Dédelgetik, vigyázzák kicsi­nyeiket. Egyik, másik ma­gához édesgeti az üldözött jószágot is: a sajátjával ne­veli fel. Ezeket nevezzük mi juhászok dajkaállatnak. De nemcsak az anyáknál, a kis­­bárányoknál is tapasztalunk elhidegülést. Ezek a barik össze-vissza kóvályognak az akolban: hol az egyik, hol a másik idegen anyától kér­nek tejet. Amíg kicsinyek a barik, több gond van velük. A be­tegeket elkülönítem, nehogy megfertőzzék a többit. Leg­fontosabb azonban a meg­előzés. A barik fülét ezért — ellés után — oltószérummal karcolom be. A bárányhimlő igen veszélyes betegség: egy himlős jószág miatt az egész vagont visszairányítják a ha­tárról. Akár hiszi, akár nem, egész nap tudnék róluk be­szélni. Amikor az etetőrá­csot megrakom takarmány­nyal, mind körülöttem le­­gyeskedik. Ugrálnak, fickán­­doznak örömükben. Csak ku­­koricadarás tápból megesz­nek három mázsa körülit na­ponta. Ezen kívül száraz lu­cernát is kapnak. A sózó­lámpákat mindig utánatöl­­töm. Meszes a talaj, sótlan a takarmány. A szikes, alföldi legelőn tartott birka undo­rodva néz a sóra, a mieink meg eszik, mint a cukrot. Ezen a tavaszon 400 pecse­nyebárányt visznek el tő­lünk. Hetenként többször mérem a súlyukat, a 25 ki­lósokat piros ötössel jelölöm. Ezek között már válogat az olasz kereskedő. Harmincöt kilósig elviszi a javát. Szép pénz, 40 forint kilónként. Amint kiürül egy okos, ha­marosan új falka foglalja el. Kétévenként háromszor elle­tünk, egyszer mesterségesen. Kell az utánpótlás: sok pe­csenyebárányt nevelünk. Reggelenként kerékpárral járok át Királyszentistván­­ról, ahol lakom. Még bírom a pedálozást: 53 éves vagyok. Nyugdíjig nem válok meg a bárányoktól. Ahogy szere­tem őket, talán a nyugdíjas évekből is ellopok néhányat, hogy — amíg lehet — közöt­tük lehessek. Lejegyezte: Nemesbüki András A munkások szava­­a vezetés része H­agyományosan, szokás szerint is­mét „marathoni” termelési ta­nácskozás zajlott a múlt csütörtökön dél­után az ÉPGÉP veszprémi Középgépek Gyá­rában. A beszámolóban — mint jellemez­ték — „testhezálló témákat” feszegetett a vezetőség, s így a részvevők egyáltalán nem unatkoztak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy mintegy 40 hozzászóló tett részletes javasla­tot az üzemi bérpolitikai intézkedések meg­szilárdítására, a vezetési, irányítási hibák ki­küszöbölésére, az újítómozgalom fellendíté­sére, az anyagellátási zavarok megszünteté­sére, az idei bérfejlesztés végrehajtására, a kiváló dolgozó kitüntetésre, illetve igazgatói dicséretre, jutalomra érdemesek névsorának kiegészítésére, s mondott véleményt az 1973. évi eredményekről, a mostani első negyedévi munkáról, stb. Főként az üzemi kollektívák irányítói, a szocialista brigádvezetők jeles­kedtek, akik egyáltalán nem fukarkodtak a bíráló szavakkal sem. Sajnos, megyénkben nem mindenütt oly sikeresek e tanácskozá­sok, mint az ÉPGÉP-nél. A termelési tanácskozás, az üzemi demok­rácia fontos fóruma. Okkal nevezik tanácsko­zásnak ezeket az összejöveteleket, mert ar­ra hivatottak, hogy a résztvevők megbeszél­jék, megvitassák munkájukkal, munkahelyük életével kapcsolatos feladataikat és gondjai­kat. Ezekre a tanácskozásokra külön meg­hívó nélkül minden dolgozó hivatalos. Jelen­létük azonban önmagában kevés: a termelési tanácskozások akkor töltik be hivatásukat, akkor válnak az üzemi demokrácia fóru­maivá, ha a munkások élnek tanácskozási jo­gukkal. Munkásokban és vezetőkben mégis nem­egyszer támad kölcsönös elégedetlenség egy­­egy termelési tanácskozás után. Ezt az ér­zést a jegyzőkönyvek nem rögzítik, de az emberekben tartós nyoma marad. A sokat emlegetett „öltözői disputák” hiányt pótol­nak. Ha a munkások nem találnak önma­gukra a termelési­ tanácskozás beszámolójá­ban, egymás között rögtönöznek újabb érte­kezletet. Nem véletlen, többnyire azokról a terme­lési tanácskozásokról mennek el szó nélkül a munkások, ahol a vállalat, az üzem sta­tisztikai adatainak tömege zúdul a nyakukba. Legyenek ezek bár a legpontosabbak, még­is a lényeget födik el. Az üzem gazdaságos­­sági mutatóiról, a gyár értékesítési és nyere­ségtervéről hallanak, holott őket az foglal­koztatja, hogy akadozva kapják az anyagot, szervezetlen a termelés, vagy éppen hónapok óta nem kaptak választ újítási javaslatuk­ra. Hallgatják a beszámolót, de úgy érzik, egyedül maradnak gondjaikkal. A gyár tevékenységének egésze ilyenkor, negyedévenként is úgy érdekli az embereket mint máskor, saját munkájuk összefüggésé­ben. Kíváncsiak a legfontosabb, legjellem­zőbb adatokra, mert azok az általuk elért részeredményeket is tartalmazzák. De azután magukról akarnak hallani. Saját feladataik­ról, saját gondjaikról, saját életükről. Nem­csak üzemről, hanem műhelyükről, brigád­jukról, csoportjukról. Ekkor már a számok felsorolását sem tartják fárasztónak. Amikor saját feladataikról van szó, minden megsze­­mélyesedik. Az a munkás, akinek első hallásra nincs véleménye a gyári bérfejlesztési állomány csoportonkénti felosztásáról, vagy a gazdasá­gossági kívánalmakról, egyszerre beszédessé válik, ha társai órabéréről, netán saját taka­rékossági javaslatairól kérdezik. Nem szűk­látókörűségből akar saját munkájáról halla­ni, beszélni, hanem azért, mert ebben is­merősebb. Számára a maga csoportja, mű­helye testesíti meg a gyárat. Amikor a ter­melési tanácskozás beszámolója adós marad a műhely és a gyár azonosságának hangsú­lyozásával, a munkások is nehezen találják meg a közös témákat. Ilyenkor szegényedik a tanácskozás az üzemi demokrácia fóruma helyett a különböző munkaruha-problémákat és személyes sérelmeket fölsoroló panasz­nappá. Az ilyen termelési tanácskozások után a munkásokon kívül is vannak azonban elége­detlenül távozók. A gazdasági vezetők is tud­ják, hogy sok dolog elintézetlenül maradt. A segítséget hiányolják ők is: a feladatok megvalósítását segítő javaslatokat, őszinte véleményeket. Pedig általában ők maguk te­hetnek róla, hogy a tájékoztatót nem követi vita. Pontosabban: a módszer hibás. Mert a hozzászólásokra buzdító fölszólítás, kérés csupán szó marad, ha egy-egy munkahely vezetője nem találja meg a munkások vé­leményalkotását segítő módszereket. Az üzemi demokrácia érvényesülésében a vezetőknek sokfajta felelősségük van. Kö­telezettségeiket rendeletek, munkaköri elő­írások szabályozzák. De kötelezettségeik nem csak az írott és íratlan szabályok megtartá­sára vonatkoznak. Saját területükön nekik kell elérniük azt is, hogy a munkások meg­győződjenek róla: az üzemrész, a gyár, a vál­lalat irányításához pontosan az ő személyes tapasztalataikra van szükség. Az apróságnak tűnő javaslatok, kérdések sokaságából erőteljes vonalakkal rajzolódik ki a munkások véleménye. Ezek ismerete nélkülözhetetlen az üzemi demokrácia gya­korlásához, a gazdasági, társadalmi testüle­tek helyes döntéseihez. A vélemények ösz­­szessége adja meg minden munkahelyen azt a társadalmi tapasztalatot, melynek figye­lembe vételével a munkások is­ részt vesz­nek a vezetésben. »1 _ üzemi demokrácia helyi körülmé­n­­­­nyeknek megfelelő, újabb formáit sok helyen keresik. Több gyárban viszont fölismerték: az a legfontosabb, hogyan hasz­nosítják a már létező fórumokat, milyen módszerekkel teszik tartalmasabbá a terme­lési tanácskozásokat. Több üzemben a ta­nácskozások „lebonyolításán” kívül, előké­szítésüket is kötelességüknek tartják a veze­tők. Tárgyalnak a csoportok, brigádok kép­viselőivel, előzetesen tájékoztatják őket, ké­rik beszéljék meg a hallottakat munkatár­saikkal. Az „előzetes” értekezletek bizonyít­ható hasznot hoznak. Mindenki fölkészülten jelenik meg. A tanácskozás anyagának isme­retében érdemben, megfontoltan mondanak véleményt a fölszólalók. A munkások szava így válik a vezetés részévé, így gyakorolják tulajdonosi jogaikat miközben a műhelyek­ben dolgoznak. Viczián Erzsébet 3 NAPLÓ — 1974. április 2. kedd —

Next