Napló, 1974. október (Veszprém, 30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-01 / 229. szám
Cukorrépa-betakarítás Olaszországban, Angliában és több más országban a cukorvásárlás korlátozását mérlegelik; a nemzetközi piacon szó szerint kemény valuta lett nélkülözhetetlen ételízesítőnk, a cukor. Sajnos hazánkban is visszaesett a répatermesztés, így tetemes mennyiségű importra kényszerült az ország. A cukorrépatermesztés ugyanazt az utat követi, mint a növénytermesztés más ága. A hagyományos kapásnövényhez nincs elegendő munkaerő, a gépesítés az egyedüli járható út. A nehézséget két dolog okozza: megbízhatóan dolgozó géprendszer most van kialakulóban, és ami ugyancsak nagyon lényeges: az ár, a beruházás magas költsége! A jelenlegi helyzet parancsolóan megköveteli a korábbi termesztési rend átalakítását. A gépeket csak nagy területen lehet kihasználni és a gazdaságosság alapja a magas hozam biztosítása. Így teszi ezt a mezőlaki Kinizsi Termelőszövetkezet. Idei vetésterülete 110 hektár és a várható hektáronkénti hozam 350 mázsa. Ma már a munka minden folyamata korszerűen történik. A magot szemenként vetik (nem kell egyelni!), a gyomirtást vegyszerrel végzik és a betakarítás is a gépek dolga. Gép végzi a répa fejezését, egy másik a kiszedést, harmadik felszedi a földről és a szállító kocsiba továbbítja. Emberi kéz nem is érinti a répát. A hasznos géprendszer 100 és 100 ember fáradtságos munkáját végzi el. Ez a gépi megoldás hamarosan országosan megoldja a lakosság hazai termésből való cukorellátását. A gépi betakarítás a fejezéssel kezdődik: ' * a zöld részt vágószerkezet távolítja el a répától . Ez az ügyes szerkezet kiszedi és egyben rendre rakja a növényt A vasútállomáson az ürítés másodpercekig tart csupán Az idény alatt a 400 vagonnyi termésből valóságos hegy alakul ki (Fotó: Borbás János) emberi kéz érintése nélkül Kék szemének tiszta, meleg sugárzása a törhetetlen emberszeretetet, csodálatraméltó emlékezőtehetsége a régmúlt idők forradalmi harcainak, az illegális kommunista mozgalom küzdelmeinek emlékeit őrzi. A zánkai úttörőváros gyermekei úgy lesik minden szavát, mintha egy mesebeli kedves nagyapó történeteit hallgatnák. De ő a meséknél igazabb világba kalauzolja apró hallgatóit. A történelemmé vált munkásmozgalom világába, ahol a ma társadalmának megteremtéséért harcoltak. A földmunkásmozgalom veteránja, Hunya István 80. születésnapja előtt két nappal, szeptember 29-én úttörőknek vallott életéről. — A nyolc még élő testvér közül én vagyok a legidősebb. Nyolcéves koromban már kiskanász voltam egy endrődi nagygazdánál. Október közepétől április közepéig járhattam csak iskolába, ismerhettem meg a betűk csodálatos világát. A betűk, az írott szó világában a kiskanász, majd kisbéres mindig az igazságot kutatta, kereste. Az első nagy világégés, az első világháború elején fogságba esett a keleti fronton. — A Vlagyivosztok melletti nagy hadifogolytáborban voltam 1916 tavaszáig. Akkor egy herceg Moszkva melletti birtokára vittek dolgozni. Ott jöttem rá, hogy a szegény embernek mindenütt a világon egyformán keserves a sorsa. Ez a felismerés adott fegyvert 1917 novemberében az endrődi agrárproletár 23 éves fiának kezébe az átalakulás lázában vajúdó Oroszországban. A vörösgárdisták közé állt, majd az év végén viszszajött Magyarországra. — Kerestük a forradalmat, az igazit, a munkásokét, parasztokét. Láttuk, éreztük, hogy a szellem tisztulása csak ide vezethet. A Békés megyei agrárproletárok is csakúgy földre, jobb életre vágytak, mint a távoli orosz mezők nincstelenjei. Hunya István 1919-ben a Tanácsköztársaság prolatárhadseregének soraiban menetelt, harcolt egy szebb, jobb jövő megteremtéséért. — Akkor az nem sikerült, de nem adtuk fel a reményt. 1921- ben Endrőd mellett az Öregkertben, 1922-ben pedig Endrődön is megszerveztem a Földmunkások Országos Szervezetének helyi csoportját. Nem volt nehéz ez a kubikosok, részesaratók fellegvárában. Közben fáradhatatlanul kereste a betűk igazságát. 1921-től jelentek meg írásai a Földmunkásban, melyben sok tízezer, mások földjén izzadó napszámos testvéréért emelt szót. — 1926 június elején írtam egy röplapot, amelyben igazságosabb mezőgazdasági béreket követeltem. A belügyminiszter körözőlevele elől Pestre menekültem. Megírtam a második röplapot is válaszul. A bújkálások ideje következett, de az nem jelentett tétlenkedést. Mindig megtalálta az illegális kommunista párt segítségével a harcok sűrűjét. — Éppen mikor megalakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, meghalt a Győr megyei öttevényi kerület országgyűlési képviselője. Ide a mi emberünket választatjuk meg, ezt határoztuk el. Én szerveztem a választást, Huber István munkás érdekében egy győri munkással, Bölcsházi elvtárssal. Felismertek, menekülnöm kellett. Berlinben titkárképző tanfolyamon vett részt Rostás Istvánnal, Mózes Viktorral. Barátai, munkatársai ekkor még Vági István, Lőwy Sándor, Pál Sándor. Tüntetést szerveztek a kommunista per idején. Lebukott. — Na, megkerültél, Hunya — kárörvendett a hírhedt Hain Péter rendőrkapitány. — Ne félj, nem szabadulsz egy hamar! A kéthónapos kínzás, vallatás után a következőt vágta 1926 decemberében a tárgyaláson Miskolczy főügyész szemébe: — Ne köztünk, hanem a nagybirtokosok, gyárosok között keressék a bűnösöket. Két év börtönt kapott, de 1927- ben a statáriális bíróság elé állítják Szántóval, Vágival, Szerényivel együtt. Védőjük Vámbéry Rusztem, a nagy keletkutató, neves jogász. Neki köszönhető, hogy végül polgári bíróság elé kerültek. — Négy év tíz hónapot kaptam. Csak 1930 júniusban szabadultam. Nem sokáig örülhettem a szabadságnak. A gyomai határból, aratásból vittek el megint. 1930 novemberétől újra Pesten élt. Megszervezte a földmunkásmozgalom négy titkárságát az ország területén. — Újabb, az utolsó lebukás következett. 1932 februárjában titkári értekezletet hívtam össze Pesten az egyik elvtárs lakására. Emlékszem, éppen az Új Márciust és Lenin. A kommunizmus gyermekbetegségei című munkáját osztottam ki, mikor ránk tört hét detektív. Az áprilisi tárgyalás után a mozgalom törhetetlen harcosa Moszkvába emigrált. Ott élt, dolgozott a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban 1945-ig. Ott jelent meg 1934-ben a Kubikosok című munkája, mely szülőföldje talicskás agrárproletariátusának életét mutatja be. — 1945-ben jöttem haza — lelkesednek a szelíden mosolygó kék szemek. — A Dózsa Népét, a FÉKOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) lapját szerkesztettem. Dolgoztam aztán a földművelésügyben. Most a MEDOSZ elnöke vagyok. Aztán 1958-ban megkerestek az úttörőszövetségtől. Vállaltam az expedíciós mozgalom parancsnokságát. Szelíd, nagyapós mosollyal teszi hozzá: — Szeretem látni, hogy a ti életetek más már, szebb, mint a mienk volt. Hamarosan megjelenik könyve, az Emelt fővel, amely az 1920— 1932 közötti évek időszakát mutatja be. . Most is tiszta szívvel, emelt fővel mondja a gyerekeknek, akik őt választották példaképül: — A sorsot, a harcot bátran vállalni kell, gyermekeim! Szilágyi Károly A HARCOT VÁLLALNI KELL Segítik az ÁFÉSZ-ek a kisüzemi zöldségtermelést Tanácskozott az ÁFÉSZ- választmány A SZÖVOSZ ajánlása és a Veszprém megyei Tanács VB állásfoglalása alapján a Fogyasztási, Értékesítő és Beszerző Szövetkezetek megyei választmánya tegnapi ülésének napirendjére olyan fontos témát tűzött, mint az ÁFÉSZ-ek termelést szervező és felvásárlási munkája, a szövetkezetek gazdasági tevékenysége. Az ÁFÉSZ-eknek alapszabályból adódó feladatuk a mezőgazdasági szakcsoportok szervezésén keresztül a, háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének segítése, a kisüzemi termeléshez szükséges eszközök és anyagok forgalmazása. A Minisztertanács határozatának végrehajtása kiemelt feladatként határozza meg a burgonya-, zöldség-, gyümölcstermelés fokozását. Megyénkben négy szövetkezet — Pápa, Ajka, Balatonfőkajár, Tapolca — a primőráru-termelésben jelentős eredményeket ért el. A piaci igényeknek megfelelő termelés, valamint a falusi életforma megváltozása is szükségessé teszi palántanevelők létrehozását. Ez ideig a pápai és keszthelyi ÁFÉSZ határozta el palántanevelő létesítését. A palánta előállításával és forgalmazásával a primőrárutermelésen túl a szabadföldi zöldségtermelés is jelentősen fokozható. A választmány állást foglal abban, hogy a szövetkezetek háztáji és kisegítő gazdaságok termelést segítő tevékenységét a jövőben a közös fejlesztési alapból is nagyobb anyagi támogatásban kell részesíteni. Megtárgyalta az ÁFÉSZ választmány a megyei tanács végrehajtó bizottsága iránymutatása alapján a közétkeztetést elősegítő vendéglátással kapcsolatos feladatokat, a helyi árualapok bővítésének lehetőségét az ipari és mezőgazdasági szövetkezetekkel történő együttműködés révén, valamint a belső ellenőrzés kérdését. Az ÁFÉSZ választmány jóváhagyta a kölcsönös fejlesztési alap felosztását. A választmányi ülésen részt vett és felszólalt Levitusz Károly, a MÉSZÖV elnöke. Időszerű szövetkezetpolitikai, közművelődési és gazdasági kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket, különös tekintettel a IV. ötéves terv minél eredményesebb befejezésére. Gyárak és épületek korszerűsödnek, szépülnek gyáraink. Szaporodnak az új gépek és sokfelé „kacsalábon forgó” üzemcsarnokok emelkednek ki a földből. Nemrégen épültek meg az inotai alumíniumkohó, a November 7 hőerőmű, a Peremartoni Vegyipari Vállalat, a Bakony Művek, a Videoton veszprémi és ajkai gyáregysége, a Pápai Elekthermax — és még hosszan sorolhatnánk — üzemcsarnokai. Ezek minden tekintetben megfelelnek a korszerű technológiáknak, a megnövekedett munkásvédelmi feltételeknek. A fény mellett azonban mindenütt ott van az árnyék, a nem kívánt örökség is. A Videoton veszprémi gyáregységében például az új, világos üzemcsarnok mellett ott vannak a régi, bauxitbetonból készült épületek is. Az ajkai gyáregységben a napokban adták át rendeltetésének az új csarnokot, de a termelés a felvonulási épületszerű barakkokban is folytatódik. A VAZ-gyáregység, a Bakony Művek büszkesége, de beljebb a fák között vannak szép számmal olyan épületek is, amelyeket bizony nem szívesen mutogatnak a látogatóknak. A felsorolt vállalatok többsége azért épített korszerű csarnokot, mert valamilyen új technológiát vezetett be, addig nem gyártott termékkel akart megjelenni a piacon. És az új berendezések bizony kényesek, nem lehet csak úgy akárhová odaállítani őket, egyre nagyobb és igényesebb teret követelnek meg maguknak. De mi a helyzet a régi technológiákkal? Hiszen azokat is fejlesztik időről időre, kidobják a régi gépeket és újabbakat, termelékenyebbeket állítanak be helyettük. A fejlesztés minden esetben odáig jut, hogy a technológia kinövi a régi épületet, teret keresne magának, de nem talál. Bizony igen furcsa látvány a csillogó-villogó új gépsor egy szűk, sötét, és levegőtlen üzemcsarnokban. S ilyen furcsa látványban majd minden vállalatnál lehet része az embernek. Az ok az „önműködő” gazdasági szabályozókban keresendő. A vállalat alapvető érdeke, hogy minden beruházása, műszaki fejlesztése a lehető legrövidebb idő alatt megtérüljön. A gépeknél, berendezéseknél joggal lehet számítani a gyors megtérülésre, az épületekkel viszont már más a helyzet. Ezek — kissé erősen fogalmazva — „szükséges rosszak”, ugyanis az új gépeket mégsem lehet az udvar közepére állítani. (Egyedül talán a vegyipar van kényelmesebb helyzetben. Gazdaságossági meggondolások alapján gépeiket, készülékeiket újabban a szabadba telepítik. Ezzel a módszerrel építették legutóbb az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó új timföldgyárát és ilyen lesz a Péti Nitrogénművek nagykapacitású komplex műtrágya gyára is.) A vállalatok szeretik az elköltött, befektetett pénzt mihamarabb viszonlátni, de az épületekre költött beruházásoknál ez csak ritkán fordul elő. Persze előbb vagy utóbb minden üzemépület eljut abba a korba, amikor már egyáltalában nem felel meg a technológiai, munkaegészségügyi stb. követelményeknek. Újat kellene tehát építeni helyette, de a gyárak jó része mégsem ezt teszi. Inkább felújítja a régit, sokszor olyan összegekért, hogy azon a pénzen akár újat is építhetne. Nem azért teszi ezt, mert különösen a szívén viseli a házon belüli „műemlékvédelmet”. A gazdasági szabályzók kényszerítik erre bizonyos mértékig. A fejlesztésre elköltött forint ugyanis „kenényebb” mint amit a fenntartásra fordítanak. A fejlesztésre szánt összeg sohasem lehet elég, viszont ennél sokkal kevesebb szívfájdalommal szabadulnak meg a vállalatok a fenntartásra félretett forintoktól. Mindez persze nem magyarázza meg és nem teszi elfogadhatóvá azt a tényt, hogy néhány gyár szinte csak műemlékre emlékeztető épületekből áll. Ezt az örökséget természetesen nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. De fel kell azonban számolni még akkor is, ha az építkezés drága dolog, és az adott pillanatában hasznosabb lenne a vállalat számára néhány új gép beszerzése. Mert hosszútávon az épületek elhanyagolása mindenképpen megbosszulja magát. Ha egyszerre kell sok pénzt kiadni lassan megtérülő beruházásra, az már valóban hátráltatja a vállalat egész fejlődését. Karcagi László 3 — NAPLÓ — 1974. október 1. kedd —