Napló, 1974. november (Veszprém, 30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-22 / 273. szám

Rádió Hangképek a módszer­­vásárról Ifjúsági klubjaink módszervásárát, azt hiszem, még mindig nem kíséri olyan nagy fi­gyelem, amilyet ez a nagy lehetőségeket magában rejtő tapasztalatszerzési forma megérdemelne. Ezért is örül­tem, amikor fölfedeztem a rádió műsorában az idei, hódmezővásárhelyi módszer­­vásárról szóló riportot. A ri­port a „Fiatalok hullámhosz­­szán” című adásban hang­zott el szerdán este. Hangképekben elevened­tek meg a háromnapos ta­lálkozó érdekesnek ítélt pil­lanatai, s valóban csak né­hány pillanatig tartó felvil­lanásokból is ízelítőt kap­tunk arról, hogy mi is tör­tént a nevezetes „vásáron”. A bemutatott klubműso­rokból jó volt hallani a szek­szárdiakét, akik a helyi nép­hagyományok feldolgozásán fáradoznak, a sásdiakét, akik a klubvezetés demokratizá­lását úgy akarják elősegíte­ni, hogy műsorukban a klub­tagokat az életből ellesett, tréfásan, sőt szatirikusan megformált alternatívák elé állítják, vagy éppen a pécs­­váradiakét, akik a bejáró diákok számára hoztak lét­re klubot. Szóba került a táncházak terjedőben lévő mozgalma is, s az egyik budapesti kí­sérlet arról számolt be, hogy a táncházak választékát és programját nemcsak a ma­gyar népi táncok megtanu­lásával és bemutatásával le­het színesíteni, hanem a legkülönbözőbb népek jel­legzetes táncaival is. A hangsúlyt arra helyezik a módszervásárok szervezői és erre épült fel a rádióri­port is­­, hogy nem műso­ros estek forgatókönyveit mutatják be és „árusítják ki”, hanem valóban olyan foglalkozási módszereket is­mertetnek a többiekkel, amelyekkel nemcsak egy al­kalommal lehet elszórakoz­tatni a fiatalokat, hanem az egész klubmunkát lehet tar­talmasabbá tenni. Ezért saj­náljuk, hogy a devecseriek — akik Veszprém megye if­júsági klubjait képviselték a hódmezővásárhelyi mód­szervásáron, s akiknek az ott bemutatott, a célnak min­denben megfelelő, a résztve­vők legteljesebb elismerését elnyerő műsorából szívesen hallgattunk volna részlete­ket — nem kaptak hangot ebben az egyébként hasznos és tanulságos, s figyelmet a módszervásárra jól felhívó műsorban. B. E. BIOLÓGUS SZAKKÖR A Fővárosi Művelődési Házban több éve működik az általános iskolai biológiai szakkör. Horvai László Tibor, a Soproni úti általános iskola igazgatója foglalkozik, a kis bio­lógus jelöltekkel. A nyolchónapos tanfolyamon a gyerekek elsajátíthatják a szakszerű dísznövény-kezelést, sőt a komo­lyabb kísérletezésig is eljutnak foglalkozásaikon. (MTI fotó —Balaton József felvétele — KSH) Nyolc szocialista ország grandiózus vállalkozása Kezdődik a Kommunisták című film forgatása November 26-án, kedden reggel 9 órakor egy osztrák turistahajó köt ki a Vigadó téren, fedélzetén Otto Skor­­zeny-vel, az SS első számú „emberrabló specialistájá­val”. Feladata, hogy különít­ményével állítsa félre a Hit­ler számára már megbízha­tatlan kormányzót, Horthy Miklóst. Az esemény a valóságban 30 évvel ezelőtt történt, s a helyszínt a filmfelvétel ked­véért öltöztetik a korabeli dicstelen jelmezbe. A nyolc szocialista ország közös pro­dukciójaként készülő Kom­munisták című négyrészes film Magyarországon játszó­dó részének felvételei kez­dődnek ezzel a jelenettel. Főrendezője, Jurij Ozerov, a nálunk is emlékezetes si­kert aratott „Felszabadítás” Lenin-díjas alkotója. A grandiózus mű magyar társ­rendezője Köő Sándor így vall a vállalkozásról: — A film talán a leg­je­lentősebb a szovjet párt­­kongresszus tiszteletére ké­szülő alkotások közül. Hát­teréül a sztálingrádi csatá­tól Berlin elestéig bekövet­kezett háborús események szolgálnak, s lényegében a kommunisták vezetésével fo­lyó ellenállási mozgalomnak állít emléket. A történetben megelevenednek azok a moz­galmak, amelyek a fasizmus leverését tűzték ki célul, he­lyet kapnak mindazok a próbálkozások, amelyek a hitleri fasizmus ellen irá­nyultak: például megeleve­nedik a varsói felkelés, a szlovák partizán felkelés, a Tito vezette jugoszláv parti­zánháború, s számos antifa­siszta megmozdulás. A kü­lönböző epizódokat kivétel nélkül az eredeti helyszíne­ken forgatták, illetve for­gatják. A történelemre, a világháború menetére nagy jelentőséggel bíró esemé­nyek sodrában a magyaror­szági események — a Horthy kudarcot vallott kiugrási kí­sérlete — szinte epizódként fogható fel. Érdemeikhez méltón ábrázolódnak majd a magyar kommunisták, az il­legális baloldal vezetőinek törekvései, a Magyar Front­ba tömörült háborúellenes erők tettei, így a Horthyhoz intézett memorandum, amely népünk érdekében a budapesti munkásság föl­­fegyverzését, minden hitler­­ellenes katonai erő összefo­gását követelte. Mindenütt az illető ország színészei játsszák a főszerepeket. A felvételek november 26- tól kezdődően körülbelül két hónapig tartanak. A stáb munkájában konzultánsként részt vesz N. Gluhov, a Moszfilm stúdió katonai szakértője is. A szokatlanul sok és nagy területen folyó külső felvétel nem kis fel­adat elé állítja a budapesti rendőrfőkapitányságot is­: forgalomelterelésekre, ideig­lenes jelzőtáblák felállításá­ra lesz szükség. A négyrészes film joggal számíthat a közönség foko­zott érdeklődésére. A ter­vek szerint 1976-ban tűzik műsorukra filmszínházaink. Jegyzetek a beszámoló párttaggyűlésekr­ol Húsz közül nyolc­ új tag! Kis létszámú a Bakony Művek IX. számú pártalap­­szervezete, mindössze húsz tagú. Ebből nyolcat az utób­bi négy évben vettek fel. Valamilyen kampányról len­ne szó? Korántsem! A beszámoló és szinte mindegyik hozzászóló fog­lalkozott ezzel a kérdéssel. Kiderült, hogy az eredmény a rendszeres, tervszerű és jól szervezett pártépítési munkának köszönhető, mely­ben mindenki őrködött a követelmények szigorú be­tartásán. Az 1970. évi be­számoló taggyűlésen még sokan hangoztatták: „Ugyan, kiket vegyünk fel, az el­múlt időszakban is csak két új párttaggal tudtuk gyara­pítani a létszámot, pedig ak­kor többen voltunk.” A mostani sikernek több magyarázata van. Rendsze­resen ellenőrzi a pártszerve­zet, hogy a jelentkező meg­felel-e a szigorú követelmé­nyeknek, s hogy teljesíti-e a kapott megbízatásokat, csak ezek után lehet szó a felvé­telről. , A KISZ-szervezettel és a szakszervezettel is kö­zös tervezetet készítettek és ennek alapján foglalkoznak a jelöltekkel. Elsősorban a jól tevékenykedő aktivistá­kat, a szocialista munkaver­senyben kitűnt dolgozókat, a szocialista brigádok tagjait veszik figyelembe, mint le­endő párttagokat. A legjobb terv, a legjobb szándék is megbukhat azon­ban,­ vagy csak részben va­lósul meg, ha nem kellően megalapozott. Itt azonban az alapot, a kis létszámú, de összeforrott kommunista közösség példamutató maga­tartása adta. A termelőmun­kában, a politikai és erköl­csi magatartásban egyaránt példát mutattak, ezzel von­zották körükbe a legkiválóbb dolgozókat. A felszólalók azt is el­mondták, hogy a növekvő hatású párt- és tömegpoliti­kai oktatás, a létrehozott és megerősödött KISZ-szerve­­zet sokat segített a jelöltek párttaggá nevelésében. Hogy megalapozott volt ez a pártépítő munka, az is bi­zonyítja, hogy mind a nyolc új párttag megállta a helyét. Közülük az egyik például már pártcsoport-bizalmi, a másik a legjobb Kossuth­­könyvterjesztők közé tarto­zik. Az új párttagok a ré­gieket is aktívabb munkára serkentették: míg négy évvel ezelőtt a tagok alig egyhar­­madának volt pártmegbiza­­tása, most mindenkinek van. Becsülettel eleget is tesznek vállalásaiknak. Ha pártépítésből osztályoz­ni kellene az alapszerveze­tet, senki sem vonhatná két­ségbe a jeles osztályzatot. Sz. K. Jó érzés, amikor együtt a nép... Falugyűlés Marcalgergelyiben — Elhibázták ezt a falut, tudjuk! — mondta Szabó Jó­zsef. — Akkor hibázták el, amikor Marcalgergelyit a mélybe tették, de egy kis igazítással lehetne változtat­ni rajta valamit... Az­ első sorokból hátra­fordultak a falugyűlés részt­vevői. Hátulról meg Szakács Károly tanácselnököt keres­ték a tekintetek az elnöki asztalnál. Mit szól ehhez a hangot adó megjegyzéshez. Az elnök még nem szólt, csak jegyzetelt minden szót, minden javaslatot. A Kovács Gézáét is, aki ezt mondta: Parkosítás? Ugyan! Elhanyagoltak az utak. A két utcát összekötő út közepén folyik a víz. Ha valaki vé­gigmegy rajta a bogáncsok, akár a kitüntetések lógnak a nadrágja szárán. Milyen köz­ség ez így. Én már egyszer felajánlottam a társadalmi munkát, ennek most is helyt állok. Az­ ilyen és hasonló felszó­lalások után könnyen arra következtet a kívülálló, hogy ebben a községben, meg a szomszédos Vináron (együtt tartották szerdán es­te a falugyűlést) nemigen történt semmi az utóbbi időben.. Pedig egészen más a valóság A központi község­hez, Nemesszalókhoz tartozik Marcalgergelyi Vinár és Kül­­sővat. Jó együttes. Amikor nemrégen új iskola épült Nemesszalókon három falu lakói segítettek. Azt is számontartják, ami az ő érdekükben, de a köz­ponti községben készült el az utóbbi időben. Erről Kiss Lajos pedagógus tanácstag beszélt a falugyűlésen. — Olyan iskolánk van, amilyennel nem dicsekedhet­nek a pápai járásban, de a megyében is alig■ Nyolc tan­terem, nyolc televízió, ugyan­­ennyi vetítőszekrény, három írásvetítő, aminek mindegyi­ke 16 ezer forintba kerül, hat magnetofon, három le­mezjátszó, hét rádió. Vagy mondjam a három napközis csoportot, amelyben 95 is­kolás napi háromszor kap ét­kezést. Van olyan gyerek, aki csak két forintot fizet mindezért naponta. Most épül a korszerű, kétszáz sze­mélyre étkezést biztosító konyha Nemesszalókon. És Marcalgergelyi­ben, az „elhibázott” faluban? — Sokat tett a tanács az iskolából már kikerült fiata­lok érdekében. Ez a kultúr­otthon, amiben most a falu­gyűlést tartjuk, az ifjúságé. Az idősebbek most kezde­nek ideszokni, a fiatalok már megkedvelték, szívesen el­járnak a klubfoglalkozások­ra. Kránicz Ernő a szomszé­dos Vinárról rákontrázott. — Rossz az út? Igaz, lo­vaskocsival is alig lehet raj­ta végigmenni. Sok minden kellene még a faluba, de ami megvalósult, az dicsérendő. Jó helyre tette a tanács a pénzt. Hát éppen ez a lényeg. Er­ről beszélt Szakács Károly tanácselnök a bevezető elő­adásban: ez fontos volt, az szükséges volt. Egy szó nem sok, annyit sem vitattak be­lőle a népes falugyűlésen. Ha mégis türelmetlen volt Patak János, Kerecsényi László, Mizser Józsefné és a többi 84 résztvevő, önmagá­ért, a faluért tette. Marcal­gergelyi nem nagy település, mindössze 649 lakója van, Vináron pedig csak 243-an élnek. Három évtizeddel ez­előtt kellett volna alaposab­ban meggondolni a község­fejlesztést. Könnyen egybe­épülhetett volna az egymás­ra utalt két falu. S a föld­rajzi fekvés is ezt indokolta volna. Vinár ugyanis domb­ra települt. Ezért aztán Marcalgerge­­lyiben megáll a víz, hiába van közel a folyó, nem jut el a csapadék a Marcalba — Először a belső árkokat kellene rendezni — sürgette Boncz László, és mögöttem két asszony is közbeszólt: — Árkoljon mindenki a sa­ját háza előtt, ahogyan ré­gebben is volt. Csak bólintani tudtam er­re, szívemből pedig azt mondtam volna: „Emberek, megfeledkezünk arról, hogy a házingatlan tulajdonosának kötelessége az utcafront rendbetartása, a járda söp­rése, az árok tisztítása, a vízelfolyás biztosítása sőt, az úttest is az övé fél szé­lességben. „Éppen az a baj, hogy a régen oly pontosan számontartott rendelkezés fe­ledésbe merül. Mindent a tanácstól várunk, pedig Sza­kács Károly tanácselnök is megmondta, hogy a négy községben mindössze 16 ezer forint van az utak rendben tartására. Csepp a tenger­ben! — A község főutcája pe­dig a Közúti Igazgatósághoz tartozik — folytatta ezt a té­mát az elnök. — Először az úrmester munkájára tettünk panaszt. El is ment innen. Aztán a KPM-mel kellett megértetnünk, hogy az útjuk nem a kovácsműhelyig, ha­nem egészen a templomig tart. Mennyire mások így az érvek, a magyarázatok. Ki­tűnik belőlük, mennyi gond, nehézség bénítja a tanács tenniaakarását. Itt van a nyárfák dolga, öregek már, éppen a napokban borított ki egyet a szélvihar.­ — A betonjárdát emlegetik az öreg fák — mondta Boncz László. De a tanácsot nem érheti szó: még júniusban engedélyt kért kivágásukra, máig sem érkezett helyeslő válasz. Azt is moddhatnánk erre: a vezetők dolga hogy kérjenek, levelezzenek, sür­gessenek. Így igaz, de jobb, ha tud róla az egész falu, hiszen mindenkinek joga van ehhez, beleszólhat, véleményt mondhat. Kiss Zoltánná sem hallgat: — Közeledik a ka­rácsony, félő, hogy megis­métlődik a tavalyi eset, amikor 9—10 gyönyörű fe­nyőfát kivágtak az iskola udvaráról. Itt férfiak is vannak, kérem a falugyűlés résztvevőit, segítsenek. Véd­jük meg a fenyvesünket! Amikor későn este véget ért a falugyűlés a marcal­gergelyi kultúrházban, vilá­gos volt az összegezés. Több­ségében olyasmit kértek, mondtak a választópolgárok, amit kis jóakarattal, össze­fogással, meg néhány fo­rinttal a maguk erejéből, gyorsan megvalósíthatnak. Kis igazítás kell csupán, hogy az elhibázott falu ta­vaszra szép legyen. Egy kis társadalmi munkát. Amit eddig erről Boncz László mondott, azt másutt is megszívlelhetik: — Elmegy az ember dol­gozni a falujáért, csak az a baj, hogy ugyanazt a 10—12 személyt látja maga körül, és joggal kérdezi: hol van­nak a többiek? Pedig olyan jó érzés az, amikor együtt a nép... Szerdán este ezzel az ér­zéssel távoztak el a falu­gyűlésről ... Gárdonyi Béla Kontroll és önkontroll A Herendi Porcelángyár I. számú alapszervezetének párttitkára azzal kezdte beszámolóját, hogy az ilyen, több éves munkát értékelő elemzések elsősorban azért jók, mert önellenőrzésre, önkontrollra adnak lehetőséget. A párttagság együttesen bírálhatja el, hogy jól dolgozott-e, erőfeszítései meghozták-e a várt eredményeket. Néhány — jelen esetben négy — éves távlatból jól meg lehet már ítélni, hogy milyen területen történtek mulasztások, hol, mit kell feltétlenül erő­síteni, javítani. Egyszóval az ilyen önvizsgálat hozzásegít­het bennünket ahhoz, hogy összhang legyen szervezeti, mun­kahelyi és magánéletünk, szavaink és tetteink között. Aztán következett a beszámoló, amely nagyon pontos és nagyon alapos önvizsgálat volt. Negyvenhárom tagú, aktív, a gyár két üzemrészében — a nyers és fehéráru gyártás te­rületén — igen nagy politikai hatással és tekintéllyel rendel­kező alapszervezetet ismertünk meg belőle. Megtudtuk, hol, s mennyiben érzik jónak a X. kongresszus határozataiból rá­juk háruló feladatok teljesítését, de azt is, milyen sürgető tennivalók vannak a fiatalok kommunista szellemű nevelé­sében, az üzemi demokrácia további szélesítésében stb. Jól összeforrott, a saját munkának mégis minden lényeges moz­zanatát értékelő beszámolót hallottunk a taggyűlésen. Mielőtt azonban a tagok felszólalásaikban tovább bon­colgathatták volna saját eredményeiket, mulasztásaikat, vagy éppen tennivalóikat, felállt a gyár csúcsvezetőségének egyik jelenlevő tagja és felolvasta a csúcsvezetőség értékelését az alapszervezet munkájáról. Először meglepődtem, mert azt hittem, hogy ugyanazt a beszámolót hallom még egyszer, csak más szavakkal, amelyet az imént elmondtak. Később azonban kiderült, hogy szó sincs erről. Csupán az történt, hogy a két értékelés megegyezett az eredményeket, hibákat, feladatokat illetően. Nincs ebben semmi különös, egy helyen dolgoznak, azonos mértékkel mérnek, miért különböznének az értékelések. Valóban igaz, ez a természetes. Egy dolog azonban mindenképpen figyelmet érdemel a kontroll és az önkontroll ilyen szoros egybehangzásában. Nevezetesen az, hogy igen jó a kapcsolat a csúcsvezetőség és az alapszer­vezetek között. A pártmunka irányításának, szervezésének, igen fontos láncszeme ez. Ha a párttagság pontosan tudja melyek a legfontosabb, megoldásra váró politikai és gazda­sági feladatok, és ha a politikai vezetők tisztában vannak az alapszervezetek erejével, hatásával, akkor lehetnek igazán hatékonyak a közös erőfeszítések. Jó példát szolgáltatnak erre a Herendi Porcelángyár gazdasági eredményei, az ott dolgozók politikai hangulata, összeforrottsága. K. J. Ne csak a vezetők szóljanak Elhangzott a beszámoló. Jó volt, pontos elemzést adott a bakonyszentkirályi községi pártalapszervezet életéről, négyévi tevékeny­ségéről. Jó érzés volt halla­ni, hogyan erősödött, fejlő­dött a falu kommunista kö­zössége, hányan kaptak munkájukért különböző szin­tű kitüntetést stb., hányan szereztek pártiskolai vég­zettséget. A közös községi tanács tagjainak több mint fele kommunista, a párt­alapszervezet tagságának 80 százaléka a gazdaságilag szi­lárd termelőszövetkezetben dolgozik. Szó esett arról is, hogy végre cselekvőké­pes, erős KISZ alapszervezet ala­kult ki a községben. Pontos képet kaptunk a lakosság életmódjának, gondolkodá­sának alakulásáról, az élet­­színvonal és a munkahelyi körülmények javulásáról, egyszóval mindenről, ami fontos és említésre méltó egy község életében, amire joggal lehetnek büszkék a bakonyszentkirályiak. Ez a jó érzés, a jogos büsz­keség tükröződött is az ar­cokon. Azt vártuk, egymás után emelkednek majd a ke­zek, hogy a felszólalók ki­egészítsék, megerősítsék a beszámolót. Sajnos, ez csak részben történt meg. Hozzá­szólt a tsz-elnök, a főmező­gazdász, a tanácselnök, a művelődési ház igazgatója és a felsőbb pártszervek képvi­selője. Mások többszöri biz­tatásra sem. A tsz-elnök őszinte, szép szavai méltóképpen értékel­ték például azt az áldozatos magatartást, amelyet a kom­munisták az őszi, nehéz be­takarítási munkák idején ta­núsítottak, dicsérte szemé­lyes példamutatásukat, szer­vező, mozgósító erejüket. De vajon egy­­traktoros vagy egy növénytermesztő miért nem szólt ezekről? Egy nem vezető beosztású, egyszerű tag miért nem szólt azokról a feladatokról, szép szándé­kokról, melyeket a tsz, a fa­lu közösségének érdekében a jövőben valósítanak meg?! Legyen bármilyen alapos és mindenkinek tetsző a be­számoló, csak akkor teljesí­ti igazán a feladatát, ha mindenkit gondolkodásra és véleménye kimondására ser­kent. Sz. — 5 NAPLÓ — 1974. november 22. péntek

Next