Napló, 1974. november (Veszprém, 30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-30 / 280. szám

SPORT Szombat-vasárnap­ előzetes Visszavágók a röplabda osztályozón Amíg labdarúgásban az idei utolsó fordulót játsszák, addig egyre több verseny kezdődik és zajlik a termek­ben. A program e héten is gazdag. Veszprém város női kézilabda-válogatottja Lip­csében szerepel rangos nem­zetközi tornán. A televízió­ban ma is két NB I-es lab­darúgó-mérkőzés második 45 percét láthatjuk. Veszprém­ben kocogónapot rendeznek a vidámpark környékén. A megyeszékhelyen lesz a már hagyományos sakk villám­torna. Az asztaliteniszezők férfi felnőtt -és serdülő fiú Tízek-bajnokságát a vegy­ipari szakközépiskola torna­­termében bonyolítják le. Kevés eséllyel A röplabda NB II-be ju­tásért kiírt osztályozók visz­­szavágóját ma és holnap vívják a férfi és női megyei bajnokok. A veszprémi cso­portban a férfiaknál a Baja, a nőknél a MÁV DAC esé­lyes a magasabb osztályba jutásért. Megyénk férfi baj­noka, a V. Faárugyár nem sok eséllyel utazik Székes­­fehérvárra. Ugyanis az első fordulóban a veszprémiek szoros küzdelemben nyertek két mérkőzést, míg a tabiak imponálóbb eredménnyel mindhárom ellenfelüket két­­vállra fektették. Így a veszp­rémiek hátránnyal veszik fel a küzdelmet. A fehérvá­ri csoportban a Tab­a jelölt a magasabb osztályba jutás­ra. KISZ-sportvetélkedő A Négy megye­i négy év­szak KISZ-sportvetélkedő té­li versenysorozata elérke­zett a megyei döntőhöz. A járások és városok legjobb­jai vasárnap Veszprémben találkoznak három sportág­ban. A tét nem kicsi, hiszen a négy évszak összetett ver­senyének győztese és helye­zettjei több ezer forint ér­tékű sportszervásárlási utal­ványt adnak. Eddig Keszt­hely város KISZ-esei szere­peltek a legjobban, s nem titkolják, Veszprémből is győztesen szeretnének haza­térni, hogy megerősítsék el­ső helyüket az összetett ver­senyben. Asztaliteniszben és sakkban 3—3, tollaslabdá­ban 4 tagú csapatok küzde­nek. A megyei bajnokok ve­szik majd fel a küzdelmet a területi döntőn Győr, Vas és Zala megye legjobbjaival. November 7 Kupa a súlyemelésben Budapesten az országos serdülő egyéni bajnokságot, Veszprémben a hagyomá­nyos November 7 Kupa via­dalt rendezik meg a súly­emelők részére. Megyénk színeit a budapesti országos bajnokságon csupán a veszp­rémi Zsemberi Imre fogja képviselni. Az inotaiak szer­vezési hiba — elkallódott a nevezésük — miatt kima­radtak az előző versenyek­ből. A November 7 Kupáért úttörők, serdülők, ifjúságiak és felnőttek kelnek verseny­re. Itt természetesen az ino­taiak fölénye várható. Területi döntő Rangos verseny szólítja pástra Dunántúl 1957—58 és 1959—60-ban született leg­jobb fiatal vívóit. A Veszp­rém megyei szövetség két­napos verseny keretében Várpalotán bonyolítja le az ifjúsági és serdülő férfi tőr, kard és női tőr területi egyéni bajnokságot, ame­lyen a résztvevők az orszá­gos döntőbe jutást harcol­hatják ki. Somogyból és Tol­nából 2—2, Zalából, Győrből és Baranyából 3—3, Vasból 4— 4, Veszprém megyéből 5— 5 vívó jogosult az indu­lásra. A verseny főbíráját az országos szövetség jelöli ki. A versenybíróság tagja Ma­jor Ferenc, Zatkalik László és Tiszttartó Tibor, a me­gyei szövetség vezetői. A hétvégi sportműsor SZOMBATON Asztalitenisz. Megyei felnőtt férfi Tízek­ bajnoksága, Veszp­rém, vegyipari SZK, 16. Kosárlabda. Férfi NB II BVTC—Körmend, Veszprém, egyetemi tornacsarnok, 17. Röplabda. Osztályozó az NB II-be jutásért,, Veszprém, egye­temi tornacsarnok és Székesfe­hérvár, 13. Súlyemelés. Országos egyéni serdülő bajnokság, Bpest, 14. Telesport. Közvetítés NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzések­ről, 16. Rádióközvetítés, Petőfi adó, 13.45. Sportkrónika. Kos­suth adó, 15.25. Sporthírek. Kos­suth adó 19.25, 22.15. Petőfi adó, 18.10, és 20.10. Tömegsport. „Négy megye — négy évszak” városi döntője, Veszprém, 14. Asztalitenisz SZIT, sakk Volán klub (Pá­pai út). Vívás. Észak-nyugati területi ifjúsági és serdülő egyéni baj­nokság. Veszprém, vegyipari SZK, 9. VASÁRNAP Atlétika. Városi kocogónap a sportolj velünk akció kereté­ben, Veszprém, vidám­park kör­nyéke, 10. Kosárlabda. NB II. nők. V. Videoton—Fővárosi Sütőipar, Veszprém, egyetemi tornacsar­nok, 10.30. Férfiak. I. Olajbá­nyász—Pét, Nagykanizsa, 11.30. NB III. nők. Péti MTE—Sopro­ni T., Szivár, 10.30. Volán n.— Keszthely, Zalaegerszeg, 12:20. Röplabda. Osztályozó az NB II- be jutásért, Veszprém egyetemi tornacsarnok és Székesfehérvár, 8. Sakk. Bakony villámtorna, Veszprém, Volán klub, 9. (Pá­pai út 28.) Súlyemelés. Országos egyéni serdülő bajnokság, Bpest, 10. November 7 Kupa, Veszprém, Dózsa György ált. iskola. Úttö­rők és serdülők 10, ifjúságiak és felnőttek 14 óra. Telesport. Ferencváros—Mla­­dost Zágráb vízilabda KEK dön­tő közvetítése, 17.30. sporthírek, 22.20. Tömegsport. „Négy megye — négy évszak” KISZ sportvetél­kedő téli megyei döntője, Vesz­prém, SZMT, 9. Vívás. Észak-nyugati területi ifjúsági és serdülő egyéni baj­nokság, Várpalota, 8. Labdarúgás. Hivatalos kezdési idő valamennyi osztályban 13 óra. NB II. V. Bányász—Fősped, Várpalota, Müncz (Bakon, Nagy) NB I. Bauxit—SzSE—SzSE Dó­zsa, Tapolca, Molnár (pb. Fejér m.) BVTC—Motim TE, Veszp­rém, stadion, Jámbor (hb. Fejér m.). S. Textiles—Alumínium, Sopron, Schlick (Grubits és Vas m.). BSE—Fűzfő, Bábolna, Borsos (hb. Győr m.). KMTE— Pápai T., Körmend, Kocsis (hb. Zala m.). V. Híradás—Pét, Vác, Mohácsi (hb. BDSZ). NB-s tar­talék és ifjúsági, p. Textiles- Várpalota, Pápa, Máté (Tóth, Szabó). Ifj. Tóth. NIKE FÁK— Rába ETO, Fűzfő, Kurucz (Vaj­­kó, Vankó). Ifj. Vajda. Haladás VSE—IBVTC, Szhely, jv. Vas m. Ifi. jv. Vas m. MÁV DAC— Pét, Győr, 11. Ajka (Molnár, Egyed). Ifj. Bay. Gy. Dózsa—Bauxit, Győr, 11. Horváth Z. (Fertősze­gi, Seres). Ifj. Kotrics. Ifjúsá­giak. Alumínium—Sabaria, Aj­ka, 10. László (Tobak, Gaál). Labdarúgás. Megyei felnőtt és ifj. PSC—Meresztev, Peremarton, Vázsonyi (Farkas, Titz). 1GYSC —Tapolca, Inota, Czipp (Miszori, Grósz). V. Vasutas—Üveggyári Építők, Veszprém, Mártírok út­ja, Farkas H. (Holecz, Farkas I.) V. Volán—Zirc Dudar, Veszp­rém, Felszabadulás útja (volt Vasas pálya), Tölgyesi (Csobor, Lontai). K. Haladás—Pápai Va­sas, Keszthely, Nyeste (Major, Czeglédi). A. Videoton—Schön­­­herz, Ajka, Györke (Hencz, Hu­bai). BSE—Berhida, Balatonal­mádi, Klausz (Szanyi, Horváth). S­­TSZ SK—Ajkai Bányász, Sár­mellék, Fehér (Lékai, Nagy Z.). Veszprémi járási bajnokság. BVTC m.—Zsófia, Veszprém, stadion 9 és 10.30, Szőllösi (Mi­kes). Sporthírek a rádióban. Kos­suth adó, 17.05, 19.10, 22.10. Pető­fi adó, 16.05, 18.05 és 20.10. A hét végén Budapesten ren­dezik meg a vízilabda KEK né­gyes döntőjét a Ferencváros, a Mladost Zágráb, az Akade­­mi Szófia és a holland Zian Vitese részvételével. Járási verseny Peremartonban A Négy megye­i négy év­szak KISZ sportvetélkedő téli rendezvényeinek veszp­rémi járási döntőjét Pere­­martonban tartották meg. Érdekes küzdelemben az alábbi eredmények szület­tek. Asztalitenisz. Női egyes: 1. Pergő, 2. Sidó, 3. Kiss, mind­három Peremarton. Páros: 1. Pergő—Kis, 2. Hajdú—Var­ga Eplény, 3. Sidó—Kiss II. Peremarton. Férfi egyes: 1. Gunther Eplény, 2. Kiss Pe­remarton, 3. Müller Eplény. Páros: 1. Fehéri—Nagy Ki­­rályszentistván, 2. Müller— Gunather, 3. Südy—Nagy Szentgál. Sakk. Férfiak: 1. Csajági, 2. Horváth, 3. Planning, mindhárom Szentgál. Nők: 1. Varga Eplény, 2. Tamás Szentgál. * Tíz csapat részvételével, tíz akadállyal, szellemi ve­télkedővel és lövészettel kombinált járőrversenyt rendezett a veszprémi járási sportfelügyelőség a balaton­füredi új tornapályán. Az úttörőknél a Radnóti Ált. Iskola fiú- és leánycsapata, a serdülő fiúknál a gimná­zium, az ifjúságiaknál az MHSZ együttese végzett az első helyen. * Nyolc csapat részvételével Balatonfüreden kispályás labdarúgó villámtornát ren­deztek. A legtöbb mérkőzést szép számú közönség tekin­tette meg. Az elődöntők és a döntők eredményei: Műszaki—Gim­názium 7:1, B­arács—Vas­szerkezet 3:2, B­arács—Mű­szaki 1:0 Gimnázium—Vas­szerkezet 6:2, B­arács— Gimnázium 0:0, Műszaki— Vasszerkezet 1:1. A végered­mény: 1. Balatonarácsi KISZ, 2. MHC Műszaki, 3. Balatonfüredi Gimnázium. Labdarúgó krónika i­s elnökség a megyei szövetségben Az OTSH labdarúgással kapcsolatos állásfoglalásá­nak eredményesebb végre­hajtása érdekében átszer­vezték és megerősítették a megyei labdarúgó szövetség elnökségét. A megyei sport­­hivatal Mixtai Lászlót el­nökké, Hajós Ernőt főtitkár­rá nevezte ki. Javaslatuk alapján négyéves időtartam­ra az elnökség tagja lett Maróti Rezső, Németh Já­nos, Szedlák Rudolf, Szeg­vári Ferenc és Döbröntei Sándor. Időleges kiállítás! A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szóvivője bejelen­tette, hogy 1975. április 1­3- án Monacóban nagyszabású nemzetközi kerekasztal­konferenciát rendeznek, amelyen a FIFA és az UEFA vezetői mellett a kontinentális és nemzetközi szövetségek, vezető klubok képviselői, továbbá játék­vezetők és játékosok vesz­nek részt. Ezen szó lesz töb­bek között a labdarúgásban elharapódzott erőszakos és sportszerűtlen viselkedésről, a passzív játék megszünteté­séről összességében a lab­darúgás jövőjéről. A beje­lentés szerint ismét napi­rendre kerül a monacói ifi tornán kipróbált két szabály­módosítási kísérlet: a sza­badrúgásoknál a leshelyzet felfüggesztése, illetve a tíz­perces, időleges kiállítások bevezetése. Olasz mérkőzések rádióközvetítése A totóban egy hét múlva, a 49. héttől kezdődik az úgynevezett téli műsor, ami­kor csak olasz bajnoki mérkőzések szerepelnek a szelvényen. A téli műsorral egyidőben megkezdődik az olaszországi rádióközvetítés, amely a korábbiakhoz ké­pest időben több lesz. A tervek szerint december 8-án a Juventus—Torino, 15-én a Torino—Lazio, 22-én pedig a Juventus—Cagliari mérkő­zés utolsó harminc percét közvetítik. . Közben ismer­tetik a többi találkozó ál­lását és a műsor végén azonnal bemondják a hiva­talos totóered­ményeket. A közvetítés mindhárom al­kalommal 15.45 órakor kez­dődik. Ismét teremfoci December 6 és 8-a között harmadszor rendezik meg Miskolcon a városi sport­csarnokban a Képes Sport teremlabdarúgó tornáját. Az idei háromnapos mér­kőzéssorozaton az U. Dózsa, a Vasas, a kupavédő­­Zala­egerszeg és a Diósgyőr vesz részt. A műsor 6-án pén­teken 17 órától: Dózsa— Vasas, ZTE—DVTK, 7-én szombaton 15 órától: Dózsa —Diósgyőr, ZTE—Vasas, 8- án, vasárnap 16 órától: Va­sas—Diósgyőr, Dózsa—ZTE. A tv az első napon a Dózsa —Vasas mérkőzést, szomba­ton és vasárnap mindkét találkozót közvetíti. ★ Az Újpesti Dózsa a mis­kolci teremtorna után 15 játékossal Athénbe utazik, ahol december 11-én, szer­dán barátságos nemzetközi mérkőzést vív az Olympia­­kosszal. Kiállítások A legutóbbi fordulókban kiállított játékosok közül Bódis Lászlót Berhida, Túri Tibort V. Vasutas, Magyar Sándort Üveggyár, Vipler Lajost Keszthely, Ács Je­nőt Pápai Vasas, Szabó Lászlót B.Talmádi, Kocs Bé­lát Sármellék, Heizer Józse­fet V. Vasutas, Boncföldi Tibort V. Volán, Molnár Miklóst Schönherz 2—2 baj­noki mérkőzéstől eltiltották. Heizer, Boncföldi és Molnár büntetését háromhónapi próbaidőre felfüggesztették. " Ma és holnap a Pápai Sí atlétáinál A Pápai Textiles Sportis­kola atlétái már megkezdték a felkészülést a jövő évi versenyekre. Ha az idei ered­ménylistát nézzük, néhány kimagasló teljesítmény mel­lett inkább „kudarcokról” árulkodnak a számok, he­lyezések. A legjobbak közül feltét­lenül ki kell emelnünk Ma­jor Sándort, aki a 8 kilo­méteres gyaloglásban 40 perc 59,8 másodperccel orszá­gos bajnokságot nyert. Dras­­kaba Péter pedig a második helyet szerezte meg. A gyaloglók mindent megtet­tek a sportiskola jó hírnevé­ért, csapatban is megnyerték az országos bajnokságot. Ma­gasugrásban Kerber Zoltán 184 centiméterrel megyei serdülő csúcstartó. A felsorolásnak azonban ezzel vége is van, mivel az atlétika többi számában messze elmaradtak a vára­kozástól a sportiskolások. A gyenge szereplést elsősor­ban az utánpótlás, a fiata­lok hiánya okozta. Sok ve­zetési, szervezési hiba is elő­fordult. Koncz Sándor edző csoportjában a 11—12 éves lányoknál a rendszertelen és gyakran elmaradó edzé­sek okoztak gondot. Szer­vezési hiba miatt ötpróbá­ban nem tudtak kiállítani lánycsapatot, így az idén nem rangsorolták a sportis­kolát. Ez nemcsak erkölcsi, hanem jelentős anyagi hát­rányt is jelent. A sportiskola vezetői és sportolói levonták, a meg­felelő következtetéseket. Csaknem száz alsótagozatos gyerek részvételével előké­szítő foglalkozásokat szer­veztek. Az idősebbek meg­kezdték a tornatermi ala­pozóedzéseket, róluk ké­szítettük felvételeinket. Vida András képriportja Bemelegítés a bordásfalon Medicinlabdával a dobóatléták Ruganyossági gyakorlat Csoportos padgyakorlat járási bajnokság AJKAI ÉLCSOPORT Eredmények: V.-galsa—B.-pö­löske 1:5, ifj. elmaradt. Iszkáz —Kolontár 2 53, ifi. 1:1. Ajkai B. H.—S.-vásárhely 3:1. Bakonyal­ja—Borszörcsök 2:4, ifi. 3 5. Marcalvölgye—Egyetértés 3:0, ifi. 2:1. Elmaradt mérkőzések: B-pölöske—Ajkai B. H. Iszkáz— Bakonypölöske. KESZTHELYI JÁRÁS Csót 3:2, ifi. elmaradt. Bakony­jákó—Külsővat 0:2, B.-tamási— Kéttornyúlak 3:1. V.-varsány— Nemesszalók 2:3, ifj. 7:0. Külső­vat—Csót 4:1, ifi. 1:0, Gecse— Ganna 7:3, ifi. 1:1. Külsővat— Gecse ifi. 2:1. VESZPRÉMI JÁRÁS Eredmények: B.-szöllős—BVTC m. 0:2, ifi. 0:6. Zsófia—Dörgi­­cse elmaradt. Dörgicse—B.-szöl­­lős 1:3, ifi. 3:4. Zsófia—Pécsely 1:2, ifi. 0:2. Ősi—B.-világos 2:4, ifi. 2:4. BVTC m—Pécsely 2:1, ifi. 9:1. Szkszabadja—Ősi 0:0, ifi 1:3. Dörgicse—Tihany 1:1, ifi. 10:17 1 1. Kolontár 9 6 3 0 21:11 15 2. S.-vásárhely 9 5 2 2 15:10 12 3. Ajkai B. I­. 8 5 1 2 34:16 11 4. Marcalvölgye 9 4 2 3 17:14 10 5. Borszörcsök 9 2 5 2 26:18 9 1. Fenékpuszta 9 9 0 0 35: 7 18 2. József ASE 9 8 0 1 56:11 16 3. Rezi 9 6 1 2 24:11 13 4. Nemesbük 9 5 1 3 26:20 0 5. Gyenesdiás 9 3 2 4 16:27 8 Nemesbük 1:1, Bazsi—Óhíd 3:0. Eredmények: Sümegcsehi— Gyenesdiás—Fenékpuszta 1:4, József ASE—Karmacs 7:1, Zala­­szántó—Alsópáhok 1:2. PÁPAI I. osztály 1. Külsővát 10 8 0 2 22:13 16 2. N.­szalók 10 6 2 2 29:11 14 3. Gecse 10 7 0 3 32:17 14 4. Kesze 10 5 3 2 30:18 13 5. B.-jákó 10 6 0 4 23:17 12 Eredmények: Bakonyjákó— — NAPLÓ — 1974. november 30, szombat —11

Next