Napló, 1976. január (Veszprém, 32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-03 / 2. szám
Ankét a jövedelemszabályozásról A Magyar Közgazdasági Társaság Veszprém megyei Szervezetének Ipari Szakosztálya nagysikerű ankétot rendezett tegnap délután Veszprémben. Az Állami Biztosító Megyei Igazgatóságának tanácstermében a jövedelemszabályozás időszerű kérdéseiről Antal László, a Pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa tartott érdekes, színvonalas előadást. A résztvevők az előadást követően megvitaták a konkrét jövedelemszabályozási helyi tapasztalatokat is. Településfejlesztés Nagyvázsonyban (Tudósítónktól) A nagyvázsonyi községi közös tanács december 30-án tartotta az óév utolsó tanácsülését. Megvitatta többek között a településfejlesztési feladatokat, melyek nagy érdeklődést váltottak ki a tanácstagokból. Ez érthető, hiszen egészségügyi és szociális, oktatási és kulturális létesítményekről volt szó. A tanács tervében szerepelt — többek között — orvosi rendelő (anya és csecsemővédő, gyermekszakorvosi és fogászati rendelő) és új művelődési ház építésének lehetősége. A tanács köszönetét fejezte ki azoknak az intézményeknek, vállalatoknak, melyek hatékony segítséget nyújtottak a község fejlődéséhez. Így a 15. számú VOLÁN Vállalat tomnafalakat készített az iskolának és az óvodának, a KPM Közúti Igazgatósága utat épített önköltségi áron, a MÁFKI hangosító berendezést szerelt fel az iskolába. R. Gy. Kerékcsúszás elleni védelem Súlyos balesetek előidézője lehet, ha síkos úton való fékezésnél a kerekek „blokkolása"* miatt egy vagy több tengely oldalvezetése megszűnik. A kutatók már régen kísérleteznek olyan blokkolásszabályozó kialakításával, amely megszüntetheti ezt a kellemetlen és veszélyes jelenséget. Olyan kis segédberendezés megszerkesztése volt a cél, amely a blokkolási hajlam tekintetében minden egyes kereket ellenőrzés alatt tart és a fékerőelosztást ennek megfelelően szabályozza. A nyugatnémet Bosch cég szakembereinek sikerült megoldaniuk a feladatot, s a MAN gyár különféle teherjárművein már alkalmazzák is az általuk előállított elektronikus vezérlésű szabályozó egységet. Ez megakadályozza a túlfékezést és ezáltal a kerekek megcsúszását, a vontatmány „ráfutását”, sodródását is. A szabályozó egység minden kerék fékjét, a többi keréktől függetlenül, az illető keréktől szerzett információ (viszszajelzés) alapján vezérli. Körutazás Szibériában Bővülő program a Szovjetunióba utazó turistáknak Az ó esztendőben 55 ezer magyar turista járt a Szovjetunióban az előző évi 41 ezerrel szemben — közölte az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában Lakatos Barnabás a moszkvai magyar idegenforgalmi iroda vezetője. A Szovjetunióból tavaly 33 ezer turista érkezett hazánkba. A forgalom dinamikus növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy az utazási irodák egyre változatosabb és gazdagabb programot, jobb ellátást tudnak biztosítani a Szovjetunió iránt érdeklődő turistáknak. 1975-ben nagy lendületet vett az autós turizmus, s az elmúlt évben először szerveztek magyar turisták részvételével hajóutakat. Az idei utazási program keretében a hazai érdeklődők 130 szovjet várossal ismerkedhetnek meg. A hagyományos útvonalak mellett, melyek Moszkva, Leningrád, Kijev, a kaukázusi és középázsiai köztársaságok, a Baltikum nagyvárosaiba visznek turistacsoportokat, az érdeklődők néhány különlegességnek tekinthető utazáson is részt vehetnek Ilyen például a nagy szibériai körutazás, melynek résztvevői egyebek között megtekintik a bratszki óriás vízierőművet, látogatást tesznek Irkutszkban, mely Nyugat-Szibéria fővárosa. Innen autóbuszon utaznak a Bajkál-tóra, ahol rakéta-szárnyashajó várja őket. Novoszibirszkben megtekintik a nevezetes akadémiai várost, majd Abakanból Moszkva érintésével térnek viszsza Budapestre. A Szovjetunión keresztül vezető kombinált útvonalak között az idén először szerepel egy 19 napos ázsiai utazás, melynek állomásai Moszkva, Taskent, Karacsi, Rangun, Vientiane, Hanoi, Hoa Binh és Haiphong. Az utasok idei nagy lehetősége: 24 napos túra Lvovon és Kijeven keresztül Szocsiba. Ugyancsak újdonság a fekete-tengeri hajóút szovjet luxus-tengerjáró fedélzetén, melynek résztvevői a „szovjet riviéra” valamennyi híres üdülőhelyével megismerkednek. Korszerűsítik a bazaltadagolást Tapolcán Nehéz fizikai munka még ma is az alapanyag adagolása a KOSZIG tapolcai gyáregysége bazaltgyapot üzemében. Ezt kívánja a gyáregység megszüntetni az adagolás gépesítésével. Saját fejlesztési alapból 1,5 millió forintot fordít a mérlegek, szalagok, silók, stb. vásárlására a vállalat. A korszerűsítés az első félévben indul, tervezését a Metripond végzi. Megszülettek az ÁB-bébik Mindkét első újszülött fiú Az új esztendő első órájában országszerte 13 — vidéken kilenc, a fővárosban négy — gyermek született. Közülük 9 fiú, 4 lány. A tizenhárom elsőórás újszülött, közül hajnali 2 óra után közjegyző jelenlétében az Állami Biztosító központjában kisorsolták annak a két szerencsés apróságnak a nevét, aki megkapja a 20 000 forintos életbiztosítási kötvényt. A főváros 1976. évi „ÁB-bébije” Nyitrai László, a János-kórházban 0 óra 10 perckor született, súlya 3,30 kilogramm, hossza 52 centiméter. A szerencsés vidéki újszülött Kozmis Tibor 0 óra 50 perckor jött a világra a szentesi kórházban, súlya 3,40 kilogramm, hossza 50 centiméter. A budapesti újszülöttet, Nyitrai Lacikát és boldog mamáját csütörtökön a János-kórházban dr. Komoróczy Iván, az Állami Biztosító képviselője köszöntötte virággal, ajándékkosárral, s átadta a névre szóló, 10 éves korban pénzre váltható kötvényt. Terjed a DH munkarendszer „Dolgozz Hibátlanul” Munkarendszert vezetnek be 1976 január 1- vel Kazincbarcikán, a borsodi vegyi kombinátban. A mintegy ötezerkétszáz dolgozót foglalkoztató, évente több mint 3,2 milliárd forint termelési értéket előállító nagyüzemben az új munkarendszer bevezetését igen körültekintően előkészítették. Az új munkarendszer bevezetésének hosszútávú programjából a többszörösen kiváló vállalati címmel kitüntetett gyár kollektívája a termelékenység további emelkedését, a minőség javítását, a költségráfordítások csökkentését és a hatékonyság növelését várja. 13 200 fiatal Több mint 1 millió forint értékű társadalmi munkát végzett A 900 éves Szolnokon, ahol a lakosság 43 százaléka harminc éven aluli fiatal, kimagasló eredményeket hozott „az ifjúság a városért, a város az ifjúságért” című, több évre szóló társadalmi mozgalom. Az üzemek, vállalatok, tanintézetek fiataljai tömegesen vettek részt a városépítő és szépítő mozgalomban. 1974- ben például 13 200 fiatal, több mint 1 millió forint értékű önkéntes munkát végzett. 1975- ben ennél is szebb eredményeket értek el. Ifjúsági parkot létesítettek, úttörőtáborokat, sportpályákat, játszótereket építettek. Másfél órával a start után a sivatagba zuhant egy libanoni személyszállító repülőgép Csütörtökön hajnalban eddig tisztázatlan okokból a kuvaiti— szaúd-arábiai határ közelében a sivatagba zuhant egy Boeing—707 típusú libanoni személyszállító repülőgép. A szerencsétlenül járt gépen 67 utas és 15 főnyi személyzet tartózkodott. Feltételezések szerint a katasztrófát senki sem élte túl. A MEA libanoni légitársaság menetrendszerű járata csütörtökön hajnalban , középeurópai idő szerint.10 órakor indult el Beirútból a Perzsa-öböl partján fekvő Dubaiba. Másfél órával a start után lezuhant. Percekkel a szerencsétlenség bekövetkezése előtt a repülőgéppel megszakadt a rádióösszeköttetés. A MEA egyik szóvivője szerint az utasok többsége arab volt. A légiforgalmi társaság a szerencsétlenség okának kivizsgálására különrepülőgépen szakértőket és technikusokat küldött a helyszínre. Ezenkívül szaudarábiai és kuvaiti mentőosztagok siettek a szerencsétlenség színhelyére, Alkaiszumah szaud-arábiai falutól 30 kilométerre északnyugatra. NAPI 27 MILLIÓ FORINTOT költött Pápán a tanács a IV. ötéves terv idején a város útjainak, járdáinak korszerűsítésére. A Vajda Péter lakótelepen kiépítették ezen kívül a felszíni vízelvezető csatornákat és a parkokat is. PARKERDŐT létesítettek VÁRPALOTÁN az elmúlt hónapokban a péti és a várpalotai városrészek közötti területen. A főként társadalmi munkában megépült parkerdőt erdei tornapályával is ellátták. Szombat január 3 A NAPKEL 7,32 NYUGSZIK 10,04 Órakor A HOLD KEL 8,18 NYUGSZIK 18,29 ÓRAKOR Genovéva Száz évvel ezelőtt, 1876. január 3-án született — és 84 éves korában, 1960-ban halt meg — Wilhelm Pieck, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosa, német kommunista államférfi. Munkáscsaládból származott, eredetileg asztalos volt. 1895-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba és csakhamar a brémai szervezet titkára, majd a központi pártiskola vezetője lett. A Német Szociáldemokrata Párt baloldalához tartozott, aktívan harcolt a jobboldali szocdem vezetők szociálsovinizmusa ellen, s részt vett a Spartacus Szövetség létrehozásában. 1915-ben, majd 1917-ben bebörtönözték. 1918 januárjában Hollandiába emigrált. Az 1918 novemberi forradalom egyik vezetője, majd Németország Kommunista Pártjának alapító tagja, 1928-tól 1933-ig Reichstag-képviselő volt. 1928-ban beválasztották a III. Internacionálé Végrehajtó Bizottságába, 1931- ben elnökségébe és titkárságába, majd 1935-ben a nemzetközi kommunista szervezet egyik titkára lett. A fasizmus uralomra jutása után hazájából előbb Franciaországba emigrált, majd a Szovjetunióba ment, s miután Ernst Thälmannt a fasiszták letartóztatták, ő lett az illegális kommunista párt vezetője. A hitleri fasizmus összeomlása után jelentős szerepet vitt annak a harcnak az irányításában, szervezésében, amelyet a haladó német erők Németország demokratikus újjáépítéséért folytattak. Németország Szocialista Egységpártjának 1946-os létrejöttétől egyik elnöke. A Német Demokratikus Köztársaságnak 1949-től haláláig államelnöke volt. 1050 ÚJ ÓVODAI hely épült Veszprémben a IV. ötéves terv idején, összesen három új óvoda létesült, néhány korábban épült intézményt pedig bővítettek. CSIZMÁT LOPOTT a pápai áruházból Forgács Lászlóné 42 éves pápai lakos. Büntető eljárást indítottak ellene. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott első heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 42, 60, 62, 74, 89 „SZÜLŐSZOBÁBA” VONULTAK A MEDVÉK a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, ahol jelenleg már 6 barnamedve él. A jelek szerint új év első napjaiban a két elvonult barnamedve újabbakkal gyarapítja a medveállományt. A várható kis bocsokért máris sok a jelentkező és értékes csereállatokat kínáltak fel. VASRÚDDAL BÁNTALMAZOTT egy papkeszi lakost Bakó István 50 éves, helyi állatgondozó. Testi sértés miatt indult büntető eljárás ellene. Tragikus kimenetelű lakástűz Tragikus kimenetelű lakástűz keletkezett csütörtökön délután Püspökladányban, Czintár Elemér Tököly út 15. sz. alatti lakásában. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a tüzet a felügyelet nélkül üzemeltetett olajkályha okozta. A kályhához túl közel, mintegy 15—20 centiméterre elhelyezett heverő a kályha sugárzó hőjétől meggyulladt. A keletkezett füstben a magára hagyott két kisgyermek, a 2 és fél éves Czintár Zoltán és ikertestvére Rudolf életét vesztette. Az anyagi kár nem jelentős. Tűz keletkezett csütörtökön éjjel Nyírcsászáron, az Új Élet tűz raktárépületében. A tűz nagy értékű műszaki felszerelésekben pusztított. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a tüzet Nagy István raktáros figyelmetlensége okozta, aki a hősugárzót éghető anyagokhoz közel, felügyelet nélkül üzemeltette. A nagy erőkkel kivonult nyíregyházi és mátészalkai állami, valamint a nyírbátori és nyírcsászári önkéntes tűzoltók több órás megfeszített munkával a veszélyes tüzet eloltották. Az anyagi kár meghaladja a 200 ezer forintot. Időjárásjelentés: Változékony MD Várható időjárás ma estig: Igen változékony idő lesz. Változóan felhős, szeles idő várható ismétlődő esővel, ónosesővel, az Északi-középhegységben már pénteken, szombaton a délutáni óráktól pedig az ország többi részén is elszórtan gyenge havazással. Az élénk déli, délnyugati szél átmenetileg északnyugatira fordul és a Dunántúlon sok helyen megerősödik. Viharos széllökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 1, plusz 6 fok között várható. BOTRÁNYOS RÉSZEGSÉG MIATT őrizetbe vette a rendőrség Farkas József 39 éves ajkai, és Szi Miklós László 24 éves várvölgyi lakost. Mai program Keszthelyen, a városi művelődési központ kamaratermében délután négy órakor dr. Szalay József állatorvos tart előadást „Hogyan kell horgászni?” címmel. Veszprémben, a megyei művelődési központ színháztermében délután háromkor kezdődik a gyermekszínház előadása. Bemutatják „A dicsekvő varga” című mesejátékot. Tragédia szilveszterkor Tragédiával kezdődött az új év Belgiumban. A Brüsszeltől mintegy 40 kilométerre levő La Louviere városában 16 szilveszterező halt meg, amikor — eddig ismeretlen okokból — kigyulladt az a kis kávéház, ahol az óévet búcsúztatták. A kávéházban több mint ötven vendég és a személyzet tartózkodott, a hirtelen fellobbanó és az ünnepi dekoráció következtében különösen gyorsan terjedő tűz igen nehézzé tette a menekülést az egyetlen szűk kijáraton. A romok közül a tűzoltók és rendőrök 16 holttestet emeltek ki, de a szakértők lehetségesnek tartják, hogy még újabb áldozatokra is bukkanhatnak. Mintegy harmincan megsebesültek köztük néhányan súlyos égési sérülésekkel. Bár a tűzoltóság szinte azonnal a helyszínen volt, a tragédiát nem tudta megakadályozni.