Napló, 1976. október (Veszprém, 32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
Souvenir - Avallo 150 ÉVES A HERENDI PORCELÁNGYÁR • nemzetközi protokoll előírások tíz olyan ajándékot sorolnak föl, amellyel az uralkodókat és államfőket illik megajándékozni. A Dél-afrikai smaragd és a brüsszeli csipke társaságában ott találhatjuk a magyar tokaji aszút, és a herendi porcelánt is. Ma 150 éves jubileumát ünnepli a Herendi Porcelángyár. Az alapítókról, Stingl Vincéről és Fischer Mórról stílszerűen porcelánból mintázott, az életnagyságánál mlásfélszerte nagyobb mellszobrokat is ma avatják. Stingl neve viszonylag ismeretlen, mivel hosszú ideig sokan úgy tudták, hogy a gyárat Fischer Mór alapította 1839-ben. Ám egy levéltári felfedezés nyomán a kitartó művészet-ipartörténészek kiderítették, hogy a Veszprém megyei Herenden már 1826-ban elkezdte a porcelángyártást a soproni születésű Stingl Vince. Vállalkozása azonban elsősorban tőkehiány miatt kudarccal végződött, mint anynyi más szépreményű próbálkozás a XIX. század eleji Magyarországon. Azaz csak végződött volna, ha slem jön Fischer Mór pénzével, képzelőerejével, tehetségével. S a csődbejutott manufaktúrából szédületes gyorsasággal a magyar ipar féltett büszkesége, a különböző kiállításokon hihetetlenül sok dicsőséget szerző gyár, ismert márka lett. A Herendi Porcelángyár sajátos magyaros viszonyok között, változó fejlődési szakaszokon ment keresztül, míg Európa három legnagyobb, legjobb porcelángyárainak egyike lett, a meisseni, és a koppenhágai mellett. A gyár tervszerű és dinamikus fejlődése hazánk felszabadulását követően vált igazán lehetségessé. A termelés növelése, a gyártási technológiák korszerűsítése mellett, számtalan intézkedés történt a dolgozók munka- és életkörülményeinek javítására. Másfél évszázad eseményeit összefoglalni reménytelen vállalkozás. A jelenből is csak néhány mozaikot villanthatunk fel. Suvenirhelyett „Vallomásokat’’ melyek a jövőbe mutatva bizonyítják a régi hagyományokhoz ragaszkodó Herend örök megifjodását. — 14 éves sem voltam 1938-ban, amikor idekerültem. Apám földművesként gazdálkodott, ő bizakodotttanuljak szakmát. A porcelángyár volt az egyetlen ipari üzem a közelben, kedvet is éreztem a festészethez, beálltam hát. Persze némi összeköttetés, jóakarat is kellett, mert bizony a Herendi Porcelángyárba sohasem volt könnyű bejutni. Később utánam jöttaz egyik testvérem. A feleségem is itt dolgozik a lányom is, nem csoda hát, ha a gyár mindannyiunknak az életet jelenti. Lassan 40 éve lesz, hogy itt vagyok. Sok mindent megértem. Nehéz időszakokat, olyanokat mint a háború utáni első év, amikor azt sem tudtuk van-e értelme a munkánknak, kell-e egyáltalán valakinek a herendi, és lesz-e érte fizetség? Aztán voltak örömteli évek, évtizedek. Nyugodt szívvel állíthatom, ezek vannak a többségben. Nézzen körül. Az ember elcsodálkozik mi minden épül, korszerűsödik, miként fiatalodik a gyár. Ilyen nagy változásokról álmodni sem mertünk korábban. Persze a mai gyerekeknek ez már természetes. Miként az is, hogy aki jól dolgozik, az megtalálja a számítását, sőt ha nagyon ügyeskezű, még a nevét is odaírhatja arra a tányérra, dísztárgyra, amit ő festett. Pedig ezt csak az utóbbi két évben vezették be a nagyobb megbecsülés, az erkölcsi elismerés végett. Nem akarok hivalkodni, de én is ott vagyok azok között, akiknek aláírási joguk van, összesen 22 ilyen festő van. Ma már az idő nagyobb része persze az oktatással megy el, két-három tanulóval foglalkozom, de azért gyakran kerül kezembe ecset. A kínai mintákat szeretem. Ez tetszik a legjobban. Odahaza van néhány herendi porcelánom, közöttük az a serlegváza, amit a 35 éves törzsgárda tagságomért kaptam —, de kínai mintás egy sem. Tudja, — bár nem panaszkodhatni mindig jól megfizették a munkámat — ehhez vékony az én pénztárcám... Szabadics János porcelánfestő, oktató: Perzsamintás étkészlet (Fotó: Péterfay Endre) Altai Sándorné festő, szocialista brigádvezető: — Nem tudom hány szocialista brigád dolgozika gyárban, de hogy vagyunk ,egy páran, az biztos. A brigádvezetői klubban minden honlap első hétfőjén találkozunk, ilyenkor elbeszélgetünk a munkánkról, gondjainkról. A vállalat vezetése is ekkor tájékoztat bennünket az aktuális tennivalókról és gyakran egy-egy előadást is meghallgatunk a munkaverseny-mozgalomról, célkitűzéseiről, eszközeiről. Amikor beszámolnak arról, hogy egy-egy brigád mit ajánlott fel, mit tesz, magunk is látjuk, hogy bizony a gyár eredményeiben nem kis részünk van. Jó tudni, hogy nem feleslegesek a mi erőfeszítéseink. Tavaly például igen erős évünk volt. Főként az export kötelezettségeink voltak nagyok. A brigádok rendkívüli vállalásai azonban lehetővé tették e nagyobb kötelezettségek teljesítését is. A brigádok teljesítményeit egyébként negyedévenként értékelik, ezeket a falitáblákra is kifüggesztik. A jutalmakat, prémiumokat is ekkor kapjuk meg. Nem sokat, de azért mindenkinek jól jön az a néhány száz forint. Aztán a termelési tanácskozáson is szólnak arról, melyik brigád hogyan dolgozott, mi pedig elmondjuk, mi segítette, akadályozta a munkánkat. És nemhiába. Legutóbb például szóvá tettük az előrajzok rossz minőségét. Azóta változott a helyzet, s így jobban tudunk dolgozni. Az én brigádom a Petőfi brigád. Tíz éve alakultunk, de a többség ennél régebb óta dolgozik a porcelángyárban. Én 1957-ben kerültem ide porcelánfestőnek. Heten vagyunk a brigádban. A tíz év alatt négyszer arany, négyszer ezüst fokozatot nyertünk, egyszer pedig megkaptuk az „Építőipar Kiváló Brigád”-ja címet. Az idén sajnos nem jött ki a lépés, egy kis lemaradásban vagyunk, de talán behozzuk. A 150 születésnap mindenképp megköveteli tőlünk felajánlásunk teljesítését, illetve túlteljesítését... Horváth László művészeti vezető: — 14 éve dolgozom itt és nem bánom, hogy idejöttem. Az iparművész számára természetes, hogy művészi ambícióit, lehetőségeit megháromszorozza az adott ipari üzem technológiája, és a kereskedelem igénye. Herenden mindehhez még egy olyan múltra visszatekintő hagyomány párosul, amely ritkaságnak számít, nemcsak a magyar iparban. Az évtizedek múlásával is alig változnak a figurák, az edények és rajtuk a díszek. 20 formát, és mintegy 700—800 rajzolatot alkalmazunk. Min-den egyes porcelán egyedi darab. Bár a festők minta után dolgoznak, a festési mód azonban egyénenként változó és ezért nem lehet két egyforma porcelánt találni. A különleges egyedi darabok elkészítésekor persze sokkalta kisebb a tervező megkötöttsége. Jelenleg hatan vagyunk és az éves tervben meghatározott feladatok mellett, mindannyiunknak megvan a különösen szívéhez nőtt egyéni munkája. Hanzély Jenő készítette a két alapító mellszobrát, s egy svájci cég számára kisplasztikai sorozatot tervez. Sz. Horváth Éva reneszánsz stílusú reprezentatív étkészleteken dolgozik. Simon Erzsébet új porcelánból készülő ékszerkollekciót készít, míg dr. Csernus Alánné kínai stílusú mintákat tervez. Szekeres Károlyné korai herendi hagyományokat elevenít fel, mintázott virágokkal díszített bonbonierekkel. Számunkra nagyon szép munkátjelentett a gyár portáján ma avatásra kerülő „Herendi munkáskezek’ dombormű, valamint az a litofán technológiával előállított ajándékplakett, amely ugyancsak a gyáralapítókat ábrázolja, szinte fényképszerűen, ilyen technológiával Európában, csak két helyen dolgoznak. Egyszóval bőséges feladat, munka vár ránk, a művészi sikerélményekben sem szűkölködünk. Ámbár az új herendinek biztosítani kellene a nagyobb propagandát és a kereskedelemnek is erősebben kellene törekednie az új formájú, mai ízlésirányzathoz igazodó herendi értékesítésére. Ez persze az én véleményem és mindez még sok harcot, küzdelmet kíván meg mindannyiunktól... A szimbolikus herendi váza Koltai Nándorné festő, országgyűlési képviselő: — Nem szeretem, ha a munkásdemokrácia érvényesülésének bizonyításakor az én képviselőségemet emlegetik. Személyemtől függetlenül minden kollektívának, így Herendi Porcelángyárnak is nagy kitüntetés, hogy soraiból jelölhetett valakit az országgyűlésbe. De ezzel, nem érhetett véget a munkás- és üzemi demokrácia megteremtése, erősítése, fejlesztése. Jónéhány éve dolgozom az üzemben és tapasztalataim alapján nyugodtan állíthatom, hogy a Herendi Porcelángyár sikereiben, elismerésében, hírnevében mindig nagy szerepe volt az üzemi demokrácia érvényesülésének. Közvetett és közvetlen fórumain egyaránt, számtalan olyan észrevételt, javaslatot tettek a dolgozók, amelyek megvalósításától nem zárkózhatott el és nem is akart a gazdasági vezetés. Hiszen szinte kivétel nélkül a gyár előtt álló feladatok megoldását segítették. A műhelyben, ahol dolgozom, a bizalmiak, a különbözőtisztségviselők, nem egyszer tesznek szóvá olyan dolgokat, amelyek úgy érzik, akadályozzák a munkát, vagy sértik a dolgozók érdekeit. Ezeket nem mondom, hogy mindig lelkendezve meghallgatják az arra illetékesek, és intézkednek is. Igazán alig fordul elő, hogy valaki engem keres — a műhely, az üzem munkájával kapcsolatban — engem kér, szóljál már te, mégis csak képviselő vagy, téged biztosan meghallgatnak. A legutóbbi párti vezetőségi ülésen többek között arról is szó esett, hogy az előttünk álló feladatok az V. ötéves terv, az ebben megfogalmazott beruházások megvalósításakor még jobban figyelembe kell venni a dolgozók javaslatait, tapasz- talatait. A termelési tanácskozásokon már elég sokan felszólalnak, véleményt mondanak, de egy kissé mindig ugyanazok. Másokat is biztatni kell, másokat is állásfoglalásra kell késztetnünk, hogy valóban kollektívan, kollektív tapasztalatok birtokában altjük meg dolgainkat, méltóan a herendi hírnévhez. Dr. Felek Béla, vállalati igazgató: — A jubileum olyan állomás, amelyen mindig számvetést készítenek az elmúlt évek, évtizedek sikereiről, gondjairól. E számvetések egyúttal alapjai a folytatásnak, a továbblépésnek. Most ünneplünk, de a jövő feladatairól egyetlen percre sem feledkezhetünk meg. A tudományos technikai forradalom, a nagyfokú gépesítés, az automatizálás korszakában is bármilyen ellentmondásosan is hangzik, nekünk a jövőben is ki kell tartani a kézművesség mellett. Termékeinknek ez ad értéket, ez teszi kelendővé a gyár alapítása óta a világ bármely részén. De nagyot hibáznak, ha ennek tudatában nem igyekeznének előbbre lépni, ott, ahol lehet és kell. Vállalatunk V. ötéves terve határozottan kijelöli azokat a tennivalókat, amelyeknek megoldása elengedhetetlen, hagyományaink, hírnevünk megőrzésekor éppúgy, mint a mai kor követelményeihez történő szükséges igazodásakor. Nem célunk a termelést nagy ütemben növelni, csupán évi 3-4 százalékkal kívánjuk a herendi termékek mennyiségét emelni. A minőség fokozásában azonban mindig van tennivaló. A technológiai folyamatok közül az úgynevezett fehéráruk előállítását szeretnénk minél nagyobb mértékben gépesíteni. Ezzel jobb munkakörülményeket biztosíthatunk dolgozóinknak. De éppen ennek érdekében számtalan szociális beruházásra is sor kerül a festészetben és a kiszolgáló műhelyeknél. Az új beruházások, korszerűsítések eredményeként — erre összesen mintegy 70 millió forintot fordítunk az elkövetkezendő években — többek között visszaálltunk az egyműszakos termelésre, amely biztosítja a minőségi munka jobb feltételeit. A magyar ipar fejlesztése érdekében Kossuth Lajos 1843-ban a következőket mondta: „A magyar műipar ezelőtt hasonlított a puszta virághoz, mely hallgatag árnyban, észrevétlenül szórta illatát, ezután — hiszszük és add Isten, hogy a hitünk meg ne csaljon, oly virág leszen, melyet a nemzet kedvencz gyermeke gyanánt veend dajkáló karjaira, ahogy óvja, ápolja a zordon szelek fugalma ellen, s nevelje naggyá, mely majd önerejével meg bírjon állni akármi széleű, akárhonnan.” Megállt! 3 NAPLÓ — 1976. október 1. péntek