Napló, 1977. június (Veszprém, 33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

Takarékosabban az energiával (Tudósítónktól) A Herendi Porcelángyár 1973-ban a népgazdasági és válalati érdeknek megfelelő­en nagyszabású rekonstruk­cióba kezdett, melynek so­rán lényegesen gazdaságo­sabb és hatékonyabb, ener­giahordozóra tért át. Évi 800 tonna pb. gázt, 380 tonna kokszot, 3800 tonna tüzelő­olajat, valamint kisebb mennyiségű szenet és tűzi­fát váltott ki földgázzal. A Dupeux és Reichammer tí­pusú porcelánégető kemen­cék pírról történő átállítá­sa zökkenésmentesen történt. A beruházás költsége 12 millió forint volt, amelynek 50 százaléka bankhitel, 50 százaléka pedig energia-ra­cionalizálási támogatás. A beruházás 1974-ben fejező­dött be. Ezt követően gyá­runk lakótelepén 1975-ben felépült egy 100 személyes óvoda, amelynek fűtését és melegvízszolgáltatását szin­tén földgázüzemű kazánok­kal, iletve bojlerrel bizto­sítjuk. TMK részlegünk a szomszédos bölcsődében is a fatüzelésű cserépkályhák he­lyett központi fűtést alakí­tottak ki, a szükséges hő­energiát az óvodai kazánok biztosítják, így nemcsak a tüzelés hatékonyabb, gazda­ságosabb, hanem a lakóte­lep levegője is tisztább. Gyárunk műszaki szakem­berei továbbra sem tudtak ,,nyugodni”. Ismét energia­racionalizálási pályázatot készítettek és nyújtottak be az OEGH-hoz. Ennek lé­nyege szakaszos üzemű de­­korégető alagútkemencék helyett egy darab folyama­tos üzemű alagútkemence beépítése. A pályázatot elfo­gadták. A 4,4 milliós beru­házás 50 százalékát ismét energia-racionalizálási tá­mogatásból fedez­tük. Várható meg­takarítás 550 000 fo­rint évenként. Az alagútkemencében április elején meg­kezdődött a próba­égetés. A műszaki átadás május 6-án volt. Mindez bizo­nyítja: az elmúlt­­években nemcsak a termelés területén ért el kimagasló eredményeket a Herendi Porcelán­­gyár. Bányai István könnyű dolga van a széntüzeléshez szokott fűtőnek Üzemelés közben az alagútkemence II. L IM I Jl. I­­T vS i g — sietem az útleveleket! — a rajkai határállomáson szolgálatot teljesítő határőr körbejáratja szemét az Ika­rus autóbusz belsejében. Azonosítja a néhány arcot, a kezébe adott útlevelek ké­peivel. Egy-két pecsételés, rövid vámkezelés, azután in­dulás. A 15-ös VOLÁN ta­polcai üzemegységének kü­­lönjáratos autóbusza már Szlovákiában „söpör”. Az úticél Moravsky Ján. Itt dolgozik 11 tapolcai Tátra tehergépkocsi. Mit keresnek a Veszprém megyei Tátrák Csehszlovákiában ? Tudja, úgy áll a dolog, hogy Budapesten prágai son­kát előbb kapni mint ná­lunk. Prágában pedig a ma­gyar szalámihoz jut hozzá könnyebben a vásárló, mint önöknél — kezdi a beszél­getést F­rantisek Kocsis, a Doprastav Út- és Hídépítő Vállalat termelési igazgató­ja. A beszélgetéshez nincs szükség tolmácsra, hiszen re­mek kiejtéssel fűzi egybe a magyar szavakat. Érzékel­tetni próbálja, hogy miért kellett a Doprastavnak 2,1 millió rubeles szerződést kötnie a VOLÁN Tröszttel. — Nem elegendő az épít­kezéseinkhez a szállítási ka­­­pacitásunk — folytatja a ter­melési igazgató. — Nincs elég Tátra és Skoda teher­kocsink, feladatunk viszont bőven van. A pozsony—prá­gai autósztráda építkezését pártunk határozatának értel­mében 1980-ig be kell fejez­nünk. A Doprastav üzemeire az útvonal csaknem egyhar­­­mad részének építése hárul. A 100 kilométert meghaladó autópálya szakasz földmun­káinál kapunk jelentős se­gítséget­ magyar barátaink­tól, köztük a tapolcai Tátrá­­soktól. A segítség értékét mutatja az is, hogy a Doprastav vál­lalat mindent megtesz a ma­gyar tehergépkocsik és ve­zetői jó munkakörülményei­nek megteremtéséhez. Fuvar van bőven. A szlovák rako­dógépeken dolgozók minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a Tátrák „pörögjenek”, minél több fordulót jegyez­hessen fel az oszlopvezető a műszak végén. Keskeny út, sűrű forgalom Pozsonytól Brno irányába Malackyig, 30 kilométeres hosszúságban a kétszer két­sávos autópályán suhanhat­nak az autók. Az utazó, eb­ben a sztrádában, motori­zált világunk jelképét fedez­heti fel. A jelent, de egy ki­csit a jövőt is. Malachy után viszont belecsöppen a „cseh­szlovák valóságba”. Kes­keny, a sűrű forgalomtól itt­­ott töredezett országúton folytathatja útját. A jelzőtábla felirata: Mo­rovsky Ján. A tábla előtt földes bekötőút. Tátra te­herkocsi kanyarodik ki az útra. A homokbányában szin­te roskadásig rakták a nagy teherbírású autót. A főútvo­nalon sűrűn találkoznak egy­mással a nagytestű teher­kocsik. A gépkocsivezetők nem kis ügyességére van szükség ahhoz, hogy ne ér­jenek össze a fülke oldalá­ból kinyúló visszapillantó­­tükrök. A sofőrök szinte megkönnyebbülnek, amikor lekanyarodhatnak a főútvo­nalról a töltésre. Oda, ahol néhány év múlva az autó­pálya kettős betonszalagja vezet majd. Itt ugyan nyel­hetik a port, de legalább hely van bőven. A töltés egyelőre a Morva partján­ ér véget. A túlsó parton földgyaluk rendezik a szepet. Maholnap itt épül a folyót átívelő új közúti híd. A vízparttól a töltésen végigtekintőnek ritka lát­ványban van része. A leen­dő autópálya alapját a látó­határig kísérheti a szem, mi­vel kanyar nincs is ezen a szakaszon. A töltésről lete­kintve apró víztükrök. Lá­­pos, ingoványos talaj min­denfelé. Távolabb kis telje­sítményű olajkutak. Olajat rejt a föld belseje Morvaor­szágnak ezen a részén. Olaj van, ivóvíz viszont nem na­gyon. Nem véletlen, hogy a magyarok szálláshelyén lá­daszám tartják az­ ásványvi­zet. Az „ügyeletes" kocsi és a többiek Szálláshely, telephely együtt a falu szélén, közel a szállítani való anyagot adó bányához. Emeletes faépület. Benne kétágyas szobák. Az éjsza­kás gépkocsivezetők csak ilyenkor, kora délután ébre­deznek. A nagy, poros udvar hátsó traktusában van a műhely­­csarnok. A szerelők most is dolgoznak. Öles, tekintélyes súlyú alkatrészeket szednek ki­, majd javítás után tesz­nek vissza a „rakoncátlan­­kodó” Tátrába. — Az „ügyeletes” kocsi — mutat a Tátrára Ho­rváth György, szerelő csoportveze­tő. Aztán saját poénján el­mosolyodva hozzáteszi: — Ez a legöregebb jármű­vünk. Hat éve hajtják. Nem csoda, ha sok a gond vele. A többi autó szerencsére még fiatal. A csoportvezető mellett négy szerelő dolgozik. Seré­nyen, talpig olajosan végzik munkájukat. Állandó ké­szenlétben, mivel a meghi­básodott kocsikat a lehető leggyorsabban ki kell javí­tani. S ha nagyobb hiba van, például éjjel, akkor az ügyeletesen kívül a többi szerelő sem sokat alszik. Munka és pihenés (ha van idő rá), ez a heti program. Csak vasárnap van szabad idő. — Ilyenkor szívesen kirán­dulnánk a környéken. Kár, hogy a Doprastavtól nem kapunk vasárnaponként buszt a túrához. — Bakos Nándor szerelő közös (s nem is jogtalan) óhajukat is fel­veti, amikor a szabad idő eltöltésének lehetőségeiről beszélünk. Azért busz nélkül is rá­szánják magukat néha ki­sebb kiruccanásokra. Ezen kívül marad a rádió és a tv­­műsor. A televízión viszont nem lehet fogni a magyar adást. Váltás. Délután négy óra. Benépesedik a telephely. A Tátrák sorba megtankolnak. Naponta elfogy a tartályko­csiból csaknem három és fél ezer liter gázolaj. Teli tankkal, a szélvédő­ket gondosan lemosva adják át a kocsikat a délelőttösök. A „Sándor Lajos” brigád nyu­govóra tér. A Kerékjártó Kálmánról elnevezett gépko­csivezető brigád pedig a hét­végi hazautazás előtti utolsó műszakját kezdi meg. Rövid pihenés, azután vissza — Csehszlovenszka paszo­­va kontrola. — A zöld tá­nyérsapkás szlovák katona a „hivatalos” kezdés után tört magyarsággal kéri az útle­veleket. A tapolcai buszban vidám, a várakozás miatt ki­csit izgatott férfiak nyújtják át a piros fedelű igazolványt. A gyors ellenőrzést örömmel veszik, hiszen most csak egy céljuk van: minél előbb hazaérni. — Rövid a hétvége és jö­vő hétfőn már jövünk is vissza a következő három hétre — szól ki vidáman Ig­­nácz László gépkocsivezető, a kocsi mellett elhaladó vámőröknek. A busz már itthoni tájak útjain robog. — Az elmúlt két szomba­ton kommunista műszakot tartottunk mi is. Egyidőben az otthoniakkal. Bizony ránk fér a hétvégi pihenés — ál­lapítja meg Nagy O. József, az egyik brigád vezetője, és ujjával az ülésen alvó társa felé mutat. Az egyenletesen lélegző, fejét a támlára haj­tó, behunyt szemű ember ékes bizonyítéka a kijelentés igazának.­ Laki Pál TAPOLCAIAK A MORVA PARTJÁN Állásfoglalás a lakáshasználatbavételi díj egységes értelmezéséről Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, vala­mint a Pénzügyminisztérium elvi állásfoglalást adott ki a lakáshasználatbavételi díj­ról szóló jogszabály egyes rendelkezéseinek egységes értelmezése érdekében. Egyes tanácsok gyakorlatában ugyanis bizonytalanság mu­tatkozott a tanácsi bérlakás­ra megállapított lakáshasz­nálatbavételi díjról engedé­lyezhető szociálpolitikai ked­vezmény, valamint a lakás kiürítése ellenében fizeten­dő pénzbeli térítés megálla­pításáról. Azokban az esetekben, amikor a tanácsi bérlakás szociálpolitikai­­ kedvez­ményben részesített bérlőig másik városba vagy község­­be költözik, s pénzbeli térí­tés ellenében a tanács javá­ra lemond bérlakásáról, új lakóhelyén pedig másik ta­nácsi bérlakást kap, mindig felvetődik a kérdés, hogy az újabb bérlakás kiutalásakor kaphat-e ismét szociálpoliti­kai kedvezményt a lakás­használatbavételi díjból. Egyes tanácsok automatiku­san ismét megadták a ked­vezményt, holott az érvé­nyes jogszabályok kimond­ják, hogy a tanácsi értékesí­­tésű lakást vásárló, vala­mint a telepszerű többszin­tes és egyedi többszintes la­kóházat építő vagy vásárló személy részére az építési költségből, illetőleg az el­adási árból adható szociál­politikai kedvezmény ugyan­azon gyermekek és más csa­ládtagok után csak egy íz­ben engedélyezhető. E jog­alkotási célnak megfelelően kell megítélni a tanácsi bér­lakásra megállapított lakás­­használatbavételi díjból, en­gedélyezett szociálpolitikai kedvezmény ismételt meg­adását is. Ennél fogva a ta­nácsi bérlakásnak az a bér­lője, aki újabb tanácsi bér­lakást kap, csak olyan gyer­meke vagy más eltartott csa­ládtagja után részesülhet szociálpolitikai kedvezmény­ben, akit az előző kedvez­mény megállapításánál még nem vettek figyelembe, mert csak a lakáskiutalást köve­tően született vagy később lett a bérlő eltartott család­tagja. Ezt a körülményt természetesen az újabb la­kás kiutalása alkalmával megvizsgálja a tanács lakás­ügyi hatósága, a kedvez­mény megítélése után utó­lag azonban visszafizetés nem rendelhető el, mert a módosítás az állampolgár jó­hiszeműen szerzett jogát sértené, ellenkezne az érvé­nyes jogszabályokkal. Az ÉVM és a PM elvi ál­lásfoglalása hangsúlyozza azt a jogszabályt,­­ amelynek alapelve szerint a tanácsi bérlakás bérleti joga is pénzértéket képvisel. Ezért helytelen, jogalap nélküli egyes tanácsi lakásügyi ha­tóságoknak az az álláspont­ja, mely szerint a bérleti jogviszonyról a tanács javára lemondó bérlő csak a kiutaláskor ténylegesen be­fizetett, tehát a szociálpoli­tikai kedvezménnyel csök­kentett lakáshasználatbavé­teli díjjal azonos összegű té­rítésre tarthat igényt. A bérleti jog értéke azonos a lakáshasználatbavételi díj összegével. Tehát azt a sze­mélyt, aki a tanácsi bérla­kásról a lakásügyi hatóság javára lemond és a lakást beköltözhetően, tisztán, ren­deltetésszerű használatra al­kalmas állapotban átadja, megilleti a bérleti jog érté­kének megtérítése, s a ko­rábban kapott szociálpoliti­kai kedvezménnyel nem csökkenthetik a térítés ösz­­szegét. Ennek az alapelvnek megfelelően azt a bérlőt is megilleti — ha a tanács ja­vára lemond bérlakásáról — a lakáshasználatbavételi díj összege, aki 1971. július 1. előtt kapta meg a kiutalást, amikor még nem kellett la­káshasználatbavételi díjat fizetnie. Mikor gazdaságos a juhászat? M­egyénk állattenyésztésének legdinamikusabban fej­lődő ága a juhászat. Az V. ötéves terv országos programja a tervidőszak alatt az anyaállomány 15 százalékos növelését írja elő, ezzel szemben megyei nagyüze­meinkben 38 százalékos létszámemelkedés várható. Sőt, a juhtársulásban részt vevő gazdaságok még a megyei átlagot is meghaladják fejlesztési törekvéseikben. A juhtenyésztés fejlesztésének külön is jelentőséget ad, hogy a helyi adottságok, természeti feltételek ésszerű kihasz­nálásán alapszik. Megyénk ugyanis több tízezer hektár lege­­lőterülett­el rendelkezik. Ugyancsak fontosságát erősíti a te­nyésztés eredménye, a vágójuh tetemes valutabevételhez jut­tatja az országot, míg az ipar igényének megfelelő gyapjú, illetve annak növekedése import kiadásainkat csökkenti. És az ágazatról még egy fontos tudnivaló: az állomány jófor­mán teljes egészében a nagyüzemek tulajdonában van. Megyénk gazdaságai közül különösen nagy mértékben és gyors ütemben fejleszti juhászatát a devecseri termelőszö­vetkezet. A gazdaság jelenlegi anyaállománya 9 ezer darab, amit a tervidőszak végére 20 ezerre kíván növelni. Ennek ér­dekében a következő években, a tervezett ütemnek megfe­lelően 20 darab, egyenként 500 férőhelyes juhhodályt építe­nek. Egyszerű, gyorsan felállítható épületeket — saját kivi­telezésben. A juhról sokáig felületes megítélés élt még állattenyész­tő szakemberek körében is. Nevezetesen az, hogy a juh meg­él a leghitványabb legelőn is. Lehet, hogy megél, de ma már a tenyésztő gazdaság nem egyszerűen az életben maradást, várja az egyébként valóban szerény, de nem igénytelen ál­latitól. Várja a kétévenkénti három szaporulatot, a gazdasá­gosságot biztosító gyors súlygyarapodást, a gyapjú kellő mennyiségét, az ipar által igényelt minőségét. Magyarán szólva: csak ha intenzív tartásba fogják, ak­kor várható a fentebb említett produktum. A devecseri ter­melőszövetkezet hatalmas gyepterületeire alapozza juhásza­­tának gyorsított ütemű fejlesztését. Ezért a következő idő­szakban 3600 hektárnyi terület fűhozamának erőteljes fej­lesztését tervezi, miközben új legelőtelepítést végez. A gaz­daság erőforrásainak meghatározó részét a juhágazat fej­lesztése köti le, amit természetesen csak az állami támoga­tással valósíthat meg. A tsz eredményes munkáját és terveinek realitását az eddigi teljesítmény hitelesíti: tavaly például 100 anyánként 134 bárányszaporulatot értek el, a gyapjúnyírás átlagsúlya 4,3 kiló, és az is figyelemre méltó, hogy a Sárvári Cukor­gyárral közösen — a juhtársulás keretében — hatékony hiz­laló, illetve anyajuhtápot kísérleteztek ki. Ugyancsak fon­tosnak és sikeresnek tartják a keszthelyi agráregyetemmel kialakított sokoldalú együttműködést. Sok gond szegélyezi még a juhtenyésztés fejlesztésének útját. Ilyen például a megfelelő technológia kialakítása, a nemesítés, de nem kisebb feladat a szükséges juhászok, nyí­rok, szóval a szakmunkások biztosítása sem. Ma már általánosnak mondható az üzemi vezetőknek az a felismerése, hogy bármibe is kezdenek, csak nagyban ér­demes csinálni, így igaz. Egyetlen kiegészítéssel: Nagyban és jól, tehát gazdaságosan. Ez vezeti a devecserieket a juhászat dinamikus fejlesztésében. (1. 1.) Megkezdték a szőlők hajtásválogatását a Balatonfelvidéken A Balatonfelvidék törté­nelmi borvidékeinek házi­kertjeiben megkezdték a szőlők hajtásainak válogatá­sát. A munkák elvégzése az idén különösen fontos a há­zikertekben a vontatott és kései rügyfakadás miatt. Ezért a tőkéken képződött hajtások közül kiválogatják, majd levágják a tőkefej kö­zepéből előtörőket és med­dőket, hogy a további fejlő­déshez, valamint a hatéko­nyabb növényvédelemhez szellősebb lombozatot bizto­sítsanak. A gondos válogatás külö­nösen előnyös a bakművelé­sű szőlőkben. A fölösleges hajtások eltávolításával nemcsak optimálissá teszik a tőkék terhelését, hanem javítják a metszés hibáit is. A szakszerű válogatás ered­ményeként több napfény éri a szőlőt és a fürtök job­ban színeződnek, magasabb cukorfokúak lesznek, vala­mint várhatóan javul a tőke termőképessége is. NAPLÓ — 1977. június 1. szerda —3

Next