Napló, 1977. augusztus (Veszprém, 33. évfolyam, 182-204. szám)

1977-08-04 / 182. szám

A PANNNONKER legnagyobb áruháza si árukészlet 2,3 millió értékű Korszerű hűtőberendezések, külön zöldség-gyümölcs részleg Előrendelés száspra, délutánra A hálózatfejlesztési programnak megfelelően elkészült Tapolcán a PANNONKER Veszprém megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat itteni legnagyobb, 650 négyzetméteres alapterületű ABC áruháza. Az új kereskedelmi központ korszerű létesítményét június 15-én adták át rendeltetésének és azóta jól szolgálja a város, lakosságának folyamatos ellátását. Az ötmillió forintos költséggel létrehozott új áruházban 331 négyzetméter az eladótér. A csemege, a kenyér, a péksütemény, a hústermék és a cukrásztermékek kivételével a vásárlók önkiszolgáló formában vehetik meg a kiválasztott termékeket. Az üzlet dolgozói azonban, a vevők igényeinek kielégítésére pékárut, például kenyeret is csomagolnak előre. Ezzel gyorsítják a forgalmat, megkönnyítik a vásárlást, csakúgy, mint a tőkehússal, amelyet csomagoltan hoznak forgalomba. Az új áruház hűtési kapacitása igen nagy. A raktárakban 4 Tyber-hűtőkamrát építettek be, az eladótérben pedig 3 EN—30-as norvég pult, egy húshűtő. 3 MMS—3 típusú mélyhűtő, egy MPL hűtővitrin, egy LEDO és egy üdítőital hűtő szolgálja az áruk frissen tartását. Csak az ilyen és hasonló berendezésekre mintegy 1,5 millió forintot fordítottak. Külön zöldség-gyümölcs részleg kínálja a friss árut, ahol igen változatos a készlet. Gazdag a választék a hústermékpultnál is: a tőkehúst a Pápai Húskombináttal közös üzemeltetésű, szomszédos húsáruház folyamatosan biztosítja. Az új ABC áruház 2,3 millió forintos, igen nagyválasztékú készlettel nyitott. A vásárlás zökkenőmentes lebonyolítására előrendeléseket is fogad. Reggel, délelőtt elkészítik a beérkező lista szerint a rendelést, s a vevő műszak után keresgélés és sorbaállás nélkül viheti a kívánt árut. Csúcsforgalomban négy pénztár dolgozik, s ily módon a sorbaállás minimális. Az áruház megnyitásával egyidejűleg három kis alapterületű boltot szüntettek meg. Közülük a 801-est átalakítják Delicatesse bolttá, s ez a tervek szerint augusztus 20-án nyílik meg. A 602-es boltból ifjúsági kabinetet hoznak létre. Friss zöldség, gyümölcs, konzerv, valamint többfajta szörp kapható a külön részlegen Délelőtt két pénztár, délután négy dolgozik. Percek alatt, jelentősebb sorbaállás nélkül bonyolítják le a napi 120—160 ezer, havi 3 milliós forgalmat (Fotó: Péterfay Endre) Azt mondják róluk, hogy a gyárak „első emberei”, velük találkozik legelőbb, aki egy-egy vállalathoz akar belépni. A nagyobb üzemek kapujában többen is szolgálnak ... így van ez a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál is, ahol hárman is ülnek a csupaüveg főbejárati portán: Rédli Istvánné főportás, Bemén Istvánná portás és Dunajcsik Dezső beíró. — Tulajdonképpen mi is a portások dolga? — Először is — emeli fel a kezét és hivatalos arcot vág a főportás — ellenőrizni kell a kilépőket: van-e engedélyük és nem visznek-e magukkal tiltott dolgot? A belépők adatait pedig egy könyvbe jegyezzük. — Ha kocsival jön valaki? — Az autókat a gyáron kívül kell hagyni. Persze a saját kocsijaink ki-bejárhatnak, de felírjuk a szállítóleveleket, ellenőrizzük, hogy nem visznek-e ki anyagot engedély nélkül. Rendszeresen napijelentést készítünk egyébként a szolgálat eseményeiről, amely aztán a műszaki-biztonsági osztályra kerül. — Mióta portás? — Hét éve — mondja Rédliné — de a vállalatnál már a 19. évemet taposom. A társaim szintén hét éve portáskodnak. — Erről a beosztásról az a hír járja, hogy „könnyű munka” ... Beriánné mosolyogva legyint: — Ismerjük ezt a szöveget, engem egészségügyi okokból helyeztek ide, mert azt mondták, hogy csak könynyű munkát végezhetek. No, aztán van itt annyi intézni és szaladgálni való, hogy nosza... Megakad a szemem a radiátoron felhalmozott újságokon. Az asztalon rádiót látni. A főportás „követi” a tekintetem: — No, azért mindig akad szusszanásnyi szabadidőnk,’ néha több is ... — Úgy tudom három műszakban dolgoznak... — Bizony nekem például tavaly „ráment” a szilveszterem is ... — Hogyan tudják összeegyeztetni idejüket a családdal? — Sehogy. Dehát ez van, ezt vállaltuk ... 2 Peremartonban 1971-ben épült a gyár szép, új portája. Kényelmes és jó itt dolgozni — vallják a portások — ám azért gond is akad. — Iszonyúan nehéz a kapu — panaszkodik Rédliné — alig bírjuk megmozdítani. Engem súlyos baleset is ért emiatt. Most állandóan nyitva tartjuk. — Volt-e más kellemetlenségük is... ? — Igen, sajnos itt a portán mindig akad, aki rendetlenkedik. — Például? — Vannak, akik nem akarják mutatni a belépőjüket, vagy tiszteletlenül beszélnek. — Ittas személyek? — Akad bizony. Mi jelentést teszünk a főnökének és természetesen nem engedjük be a gyárba. — Gyakori az ilyen eset? — Nem, de volt olyan dolgozónk is, aki úgy támolygott ide a portára és összecsuklott a részegségtől. Mindezek ellenére azt bizonygatta, hogy ő nem ivott és dolgozni akar. — Akin nem látszik meg az ittasság? Például csak egy féldecit vagy kettőt ivott... — Alkalmazhatunk szondázást is... — Megteszik? — Ritkán, csak ha gyanús valaki. 3 . A társadalmi tulajdon védelme: gyakran halljuk ezt a kifejezést, s nem valószínű, hogy ezzel kapcsolatban elsősorban, a portásokra gondolunk. Padig az érdemeik elvitathatatlanok, e vonatkozásban ugyancsak az „első vonalban” találhatók. — A dolgozók megpróbálnak-e engedély nélkül kivinni valamit? — Igen, mindig akad szabályszegő. — Például mire emlékeznek? — Kaptunk el már olyan személyt, aki 50 kilogramm műtrágyát akart kicsempészni, egy másik dolgozó pedig tisztaszeszt... — Önök motozhatnak is? — Igen, ha úgy látjuk szükségét... — Mi a teendőjük, ha valakit „lefüleltek”? — Jegyzőkönyvet veszünk fel a lopásról és természetesen azonnal jelentjük az esetet. — Haragszanak önökre az „elkapottak” ? — Nem tetszik nekik, hogy nem hagyjuk „futni” őket. Dehát nekünk ez a dolgunk. — Néha lehet olvasni olyan bírósági esetekről, hogy a portásokat megverték ... — Minket még nem bántottak, de ígéretet már kaptunk. Egyébként kevesen tudják, hogy szolgálat közben a portás is hivatalos személy ... ” Portások: a gyárak „első emberei”, akikkel legelőbb találkozik az üzembe igyekvő idegen. S akiknek a tevékenységét néha hajlamosak vagyunk mégis egy futó pillantással és félmondattal elintézni: „Ó, mi az! Csak ülnek ott...” Munkájuk pedig fontos és felelősségteljes: a közvagyon védői, a vállalati rend és fegyelem őrei... Józsa Benő PORTÁSOK I HAVI 3 MILLIÓS FORGALOM Kenyér — előrecsomagolva A húsárupultnál is gazdag választék várja a vevőket az új ABC áruházban Javították a termékek minőségét is A jubileumi verseny eredményei az építőanyagiparban Az építőipari vállalatok, üzemek és bányák dolgozói a jubileumi versenyben az év első felében a népgazdasági tervnek megfelelően 4,7 százalékkal bővítették termelésüket a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a versenyfelajánlásokkal ugyanis elsősorban a munka hatékonyságát, a termékek minőségét javították, és az exporttermelés növelésének feltételeit teremtették meg. Többek között a Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat dolgozói az ígért 4 helyett 8,1 százalékkal növelték a munka termelékenységét. A kavicsbánya vállalat termelési egységeinek dolgozói a munkaszervezés korszerűsítésével, a gépek jobb kihasználásával érték el, hogy majdnem 20 százalékkal növelték a termelékenységet, s a betongyártásiban elérhető jelentős cementmegtakarítás fontos feltételeként a korábbinál 11,8 százalékkal több, összesen 22800 köbméter osztályozott és kiváló minőségű kavicsot szállítottak az építőknek és a beton-, elemgyáraknak. A Gép- és Felvonószerelő Vállalat szocialista és munkabrigádjai a technológiai és szerelési sorrendek ésszerű megváltoztatásával jelentősen hozzájárultak a különféle felesleges időveszteség csökkentéséhez, megszüntetéséhez. Az üvegipari művek gyárainak dolgozói a múlt év azonos időszakához viszonyítva 8,9 százalékkal növelték teljes termelésüket, ami lehetővé tette, hogy a tőkés exportot 24,3, a szocialista exportot 37,6 százalékkal bővítsék. Körültekintő intézkedésekkel javították a minőséget is, így az Orosházi üveggyárban a KGST országok részére szállított százalékkal csökkentették a Selejtet. A Fémmunkás Vállalat dolgozói pedig a KGST országok közös beruházásaként Uszty Ilimszkben épülő papír- és cellulózekombináthoz felajánlásaik alapján a 237-ből 110 üzemcsarnoki kaput szállítottak. Ne legyen föld parlagon n incs kínosabb dolog újságíró számára, mint amikor időről időre adott témáról ír, holott tudja, hogy korábbi figyelemfelhívónak szánt megjegyzése is a pusztába kiáltott szó maradt. A jobbító szándék nem jobbított. A földvédelem az „adott téma”, az a gond, hogy nem csökken, hanem növekszik megyénkben a parlagon hagyott területek nagysága. Legyünk pontosabbak és igazságosabbak, így lehetőséget is kapunk a földhivatali apparátus fontos munkája elismerésére: nem a parlagterület nőtt, hanem a feltárásvalóban az, hegyet-mezőt járó, fizikailag is fárasztó tevékenység) vált következetessé. Ismétlésnek tetszik, ha a számok változnak is, a parlagföld meghódítását az teszi egyre indokoltabbá, hogy a termőföld a nemzeti vagyon létfontosságú része, évről évre kopik, kissebbedik. Miről is van szó? Arról például, hogy 1969. és 1976. között egyetlen hektár híján kereken 5400 hektárnyi mezőgazdaságilag művelt terület „veszett el” megyénkben a termelés számára. A terület nagyobb része ugyan úgy esett ki, hogy a gyengén termő földön nem kevéske kalászos gabonát termelnek, hanem helyébe a népgazdaság számára ■nagyobb értéket hozó cellulóznyárat telepítettek. A termőföld ésszerű hasznosítását jelenti ez, tehát semmiképpen sem elmarasztalható, a lényeg mégis az, hogy 3500 hektárral szűkült a szántóföldi kultúrával hasznosított terület. A többi csaknem 1900 hektáron ipari és mezőgazdasági létesítményeket emeltek, utat, vasutat, lakó- és egyéb épületeket építettek. A fentiek logikus következménye a mezőgazdasági terület szűkülése, noha nem vagyunk arról meggyőződve, hogy az új erdőtelepítés, az ipari és a kommunális, létesítmények építésénél alapvető szempont lenne a termőföld kímélése. Hogy mennyire nem „gyanúsításról” van szó, több esetet idézhetünk. Nem egy olyan földhivatali elutasításról van tudomásunk, amikor kiválóan termő területet fásításra „szemeltek ki”. Vagy egy másik ugyancsak gyakorta ismétlődő példa: az új üzemet büszkén mutatják: (nem ritkán a tsz-ben) tavaly itt még búzát, ott meg kukoricát termeltek. Persze nem arról van szó, mocsár helyén, nádasban létesítsenek üzemet. A mondandónk lényege:" az építés helyének kisajátítása ne jelképes összegért történjen, a termőföld megszüntetése olyan költséggel járjon, hogy az alapos megfontolásra bírja az érintetteket. Annyi területet vonjanak ki a mezőgazdasági művelés alól, amennyi feltétlenül szükséges és nem többet. Az elmondottak után kap igazán jelentőséget a parlagon hagyott földek, parcellák ügye — nem is elsősorban azok nagyságával, noha az nem lebecsülendő,sokkal inkább hangulatrontó, demoralizáló kisugárzása miatt. Az idei, tavasszal tartott határszemlék során a földhivatali szakemberek 568 hektárnyi olyan parlagon lévő területet fedtek föl, amelyek a nagyüzemek tulajdonában voltak. Az egyéni földhasználók parlagterülete 181 hektár volt; a legvisszásabb az egészben, hogy 18 hektár tanácsi „kezelésben lévő” parlagterületet is nyilvántartásba kellett venniük.. Ez utóbbi magyarázata az, hogy hiába kerül tanácsi „kezelésbe” a magánosok földterülete, eszközök nélkül mit sem tudnak vele kezdeni. A tavaszi szemle során tehát pontosan 767 hektár parlagterületet tártak föl. Miből adódik a nagyüzemek parlagterülete? Az esetek többségében nagyüzemileg valóban nehezen hasznosítható területekről van szó (vizenyős részek, vagy domborzat miatt nem művelhetők) — vízrendezés kell hozzá, más esetben egyszerűen „le kell írni” a művelhető területből. Arra is van jó példa — Balatonederics, Tördemic és Szigliget esetében —, hogy 613 hektárt (!) vontak össze részleges földrendezéssel nagyüzemi táblává. Máshol a földcsere a megoldás, megint máshol a tartós használatba adás... A lényeg az, hogy a tulajdonos — legyen az tsz, állami gazdaság, egyéni földhasználó, vagy maga a tanács — ne tűrje a parlagot. Tudjuk, jól, hogy nem egyszerű ügyről van szó, a felelősségtudat a legfőbb, de több lelemény is kell hozzá. Az az első, hogy ne érjük be a területek leltárba vételével, biztosítani kell a műveléshez szükséges feltételeket, adott esetben az eszközöket is. Túras Lajos N NAPLÓ — 1977. augusztus 4. csütörtök — 3