Napló, 1978. február (Veszprém, 34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

„Szomjat fakasztok benned a jóra” Éltes Kond előadóestje Veszprémben Úg­y­­­érzem, ez a­ felelet Éltes Kond, veszprémi szí­nész előadóestjének címadó mondatára: „Nem szándéko­zom, hogy kérjelek a jóra”. A kérés helyett inkább szomjat fakaszt. Bennünk Mindazokban, akik meg hall­gatták korábbi, illetve leg­utóbbi (hétfőn este a­ veszp­rémi művelődési központban tartott) estjét. Éltes Kond­e szándékához Weöres Sándor költészetét hí­v­ta segítségül. A műsor szerkesztésében két dolog vezérelte az előadót: költői intelmekkel s majd feloldá­sokkal bizta­tott-csábított a jóra. A műsor első felében négysoros meg kétsoros ver­sek hangzottak el — intele­mül. Az­ önmagjukban ran­gyogó versek — rövidségük­nél fogva — nehezen ren­deződtek egység­es mondan­dóba, amelyből kicsendül a költői üzenet. A műsor má­sodik felében azonban kár­pótolt e hiányérzetért költő és előadó egyaránt Feloldás­ként ugyanis a szerelmet kínál­ja az esib a közönségnek. Weöres Sándor a szerelem teljességét hirdeti, nem sze­mérmes, inkább szókimondó, nem lelkiző, inkább cselekvő szerelmetes igéje. Kissé ha­sonlít a népi szerelemérzés vaskos­ságához, reneszánsz­­kori örömujjongásához ez a költészet, melyben előbb gyűl tűzre a test s benne izzik fel majd a lélek. Egész­séges, vérbő feloldás ez. Éltes Kondinak megvannak azok a művészi eszközei, melyekkel a„ ,,jóra csábító” igéket életre kelti. Vers­mondásában szerencsésen találkozik az intellektuális megértés és a­z érzelmi töl­tés. Az előbbi különösen az intelmeknél érvényesül, az utóbbi pedig a pajzán sze­relmi líra előadásában. Sze­mében, szavában, mosolyá­ban, ott bujkál a kuncogó életöröm, benne játékosság és őszinteség­ forr egybe, mint szerelmesek a boldog­ságban. (b. ö.) KÖNYVESPOLC: Szocializmus és népjólét A Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1977-ben Hat szocialistái ország (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyaror­szág, NDK és a Szovjetunió) tudományos intézetei 21 ve­zető közgazdászának (ma­gyar részről Hock Róbert és Révész Gábor) munkája ez a monográfia. A szerzők így kívánnak hozzájárulni azon kutatási eredmények és gyakorlati tapasztalatok ál­talánosításához, melyeket a szocialista ország­ok a nép­­jólét emelésében elértek A szerzők külön foglalkoz­nak a foglalkoztatottságg­al, az állam szociálpolitikájával, a társadalmi alapok szerepé­vel. Rámutatnak arra, hogy az elmúlt évtizedekben mi­lyen fejlődés következett be az élets­zányvonal-politikában és hogyan változott a szo­cialista életmód. Napjaink­ban sokkal inkább, mint ko­rábban bármikor, a szocia­lista országok társadalom­fejlesztési elméletében és gyakorlatában, a nép­jólét emelése foglalja el a leg­fontosabb helyét. A népjólét mint az egész népnek a társadalom minden tagjá­nak jóléte új társadalmi kategória, a szocializmus terméke. A társadalom egész fejlesztésének középpontjá­ban továbbra­ is az ember áll, a maga­ anyagi és szel­lemi szükségleteivel. A könyv részletesen fog­lalkozik a jövedelmek diffe­renciáltságának szükségessé­gével, illetve azzal, hogy a szocializmusban, hogyan kö­zeledik egymáshoz a külön­böző társadalmi osztályok, csoportok fogyasztási szín­vonala, ezen belül is a fi­zikai és nem fizikai állo­mányba tartozó dolgozók életszínvonala. A jólét fo­galmát nem lehet, de nem is szabad a fogyasztásra le­szűkíteni. A dolgozók szabadidejének növekedése elősegíti a sze­mélyiség sokoldalú fejlődé­sét, a szellemi élet alakulá­sát. A könyv utolsó két fe­jezete a téma nemzetközi aspektusáról ír: egyrészt ar­ról, hogyan, közeledik egy­máshoz az egyes KGST-or­­szággok életszínvonala, más­részt a­­ról, hogyan is fes­tenek a valóságban a ,,fo­gyasztói társadalommal” kapcsolatos, nyugaton sokat reklámozott polgári nézetek. Ez a könyv nemcsak köz­gazdászoknak, vezetőknek, hanem minden embernek szól, aki a­ szocializmus tel­jes felépítésén fáradozik. Ádám László A veszprémi Felszabadulás úti lakótelep 8—10 emeletes magas házai messziről kiemelkednek a környezetből, a fenyveserdő mögül (Borbás János felvétele) Rádiójegyzet Ami menthető Évente 500 millió forintot költenek hazánkban műem­léképületek javítására, fel­újítására. Mennyi pénz ez? Óvodák, szociális ottho­nok, művelődési házak hiá­nyának gondjaival küszködő tanácsi vezetők előtt rop­pant soknak tűnhet. Pedig kevés lenne például a veszp­rémi vár teljes rekonstruk­ciójához ennek talán még a duplája is. Ami meggyőző magyarázat, miért halad igen lassan és szakaszosan ez a nagyszabású munka, amelynek átfogó terve most készül a VÁTI-nál. Ám, ami Veszprémnek, a vár, az Gödöllőnek a Gras­­salkovics-kastély, Zsámbéki nak a templomrom... És bőségesen sorolhatnánk pél­dáikat még, hiszen­­— min­t Bakonyi Péter hétfő esti rádióriportjában hallottuk — 8500 műemléket tartanak nyilván nálunk. Megóvásuk­hoz, folyamatos karbantartá­sukhoz csekély összeg az említett félmilliárd. De megtoldják tanácsok, válla­latok. Számottevőbb is len­ne hozzájárulásuk, ha ked­veznének a pénzügyi sza­bályzók. Következményük sújtotta volna az Alumíni­umipari Trösztöt, ha dolgo­zói oktatására, sportolására és vendégfogadásra megvá­sárol és rendbehoz egy kastélyt. Az pedig szinte csak így menthető meg a rohamos pusztulástól. Sokszor, de nem elég­szer mondtuk el: minden műemlék nemzeti érték. Ez­zel a kulturális örökséggel azonban csak úgy sáfárkod­hatunk okosan, ha korszerű funkciót nyernek ezek az épületek. Ahogyan az OMF vezetői a műsorban is han­goztatták, nem holt köveket akarunk megvédeni. Ha­nem művelődésre, üdülésre, irodáknak, kollégiumoknak, stb. alkalmas, vagy — mint a középkori templomok ma­radványai —a romosságukban becses épületeket. Ám a gö­döllői kastély milliárdos gondjával egyedül egy mi­nisztérium sem képes meg­birkózni, a MÉM partnere­ket keres ehhez. Jó együttműködés szolgál­ja a nemzeti érték és a gazdaságosság érdekeinek egyeztetését például a kalo­csai művelődési központ ba­rokk épülete esetében. Vagy: Kecskeméten a volt zsina­gógát alakították át tech­nika házává, harmadnyi költséggel, mintha újat épí­tettek volna! De a budai várnegyed, Sopron, Győr, Pécs, Székesfehérvár köz­pontjára joggal lehetünk büszkék. Akárcsak a keszt­helyi kastélyra, a lassan megújuló zirci apátsági épü­letre, s remélhetően majd a veszprémi várra is. Vidékünkön, ahol az átla­gosnál több a műemléképü­let, a gondok is súlyosabbak. Fájó pontja műemlékvédel­münknek a népi műemlékek jóvátehetetlen pusztulása. Tíz éve még 1700 épületet szeretett volna megmenteni az OMF, ám ennyire nem futja az erőből. Jelenleg a tulajdonosokkal és állami támogatással 450—480 épüle­tet vívnak évente. Sokkal többen kaphatná­nak anyagi segítséget, mint ahányan igénylik. És hány épületet menthetnénk át közösségi célokra, amelyek néprajzi, történeti értéke különösen indokolná. (r. i.) ­ Életmódunk értékmérői ókai Bánya gépészeti pártalapszer-i vezetettek beszámoló taggyűlésén egy fiatal villanyszerelő kemény szavakkal bírált egy munkaszerve­zési hiányosságot. Elmondotta: gyakran hiá­ba szeretnék már reggel fél ha­tkor meg­kezdeni a korábban jövő villanyszerelők a munkát, amikor anyagot vételezni mennek, leintik őket azzal, hogy majd kapnak hat­kor, „ha a duda szól”. Láttam, nemcsak engem, hanem másokat is megragadott az az okosan érvelő szen­vedélyesség, felelősség, amely a fiatal mun­kás szavaiból kicsendülit, ahogyan nagy szeretettel, hittel beszélt a munkáról. Ér­ződött, hogy számára nem csupán a kenyér­­keresetet, az egyéni anyagi biztonságot je­lenti a munka, hanem a szó legnemesebb értelmében életszükségletévé, életvitelének, életmódjának meghatározójává vált. Nem csak munkájának tartalma érdekli, foglal­koztatja, hanem az is, milyen lehetőségei vannak egyéni tehetsége, képességei kibon­takoztatásának. • Friss az élmény, de számos régebbi ha­sonlóra emlékeztet. Két évvel ezelőtt a Bakony Művekben beszélgettem munkásfia­talokkal életükről, munkájukról, céljaikról. Valahogy olyan formában, milyen érték­rend, értékítélet mozgatja cselekvésüket, határozza meg gondolkodásukat, életmódja­ikat. Akkor találkoztam hasonló vallomások­kal a munkáról, művelődésről, tanulásról. Szavaikkal ugyanazt bizonyították, mint a bánya-villanyszerelő: a munka az életmód legfontosabb és közvetlen meghatározója, értékmérője, a szocializmusban élő, azt építő ember számára. Mostanában gyakran beszélünk, vitatko­zunk a szocialista életmódról, keressük és örömmel fedezzük fel újabb és újabb jel­lemzőit, értékmérőit. Természetes társadal­mi-politikai követelmény ez, hiszen immá­ron három éve, hogy a XI. kongresszus tár­sadalmunk minden gondolkodó és tenni akaró tagja számára meghatározta és fel­tárta a jelen és a jövő feladatait, lehető­ségeit. Megfogalmazta azt a követelményt is, hogy a szocialista módon élni, dolgozni szemlélet általános társadalmi norma le­gyen. Mégis, amikor a szocialista életmód­ról beszélünk, sokkal többet szólunk az el­osztásról, a fogyasztásról­, a művelődésről, a szabad idő okos, kulturált kihasználásáról, vagy a közéleti, politikai tevékenységről — mint mindezek alapjáról — az emberek alapvető tevékenységéről, a munkáról. Márpedig, ha az értékmérőket, jellem­zőket keressük, mindenképpen ez az elsőd­leges meghatározó, hiszen a szocializmus embere elsősorban a munkáján keresztül vállalhatja tudatosan a társadalom építését és önmaga életének jobbítását. Éppen ezért a szocialista típusú ember értékrendjében egyértelműen a munka foglalja el a vezető helyet, ez adja saját maguk és mások meg­ítélésében is a kiinduló pontot. Csak ebből kiindulva fogalmazhatjuk meg azt, hogy a szocialista életmód az új társadalom közös­ségeinek és egyéneinek az a tudatos és ma­gasrendű életvitele, melyet a szocialista termelési mód, társadalmi-gazdasági alaku­lat formál és a marxizmus-leninizmus esz­merendszere, a szocialista erkölcs vezérel. Nem szándékunk mélyebb filozófiai fej­tegetésekbe bocsátkozni, mert anélkül is láthatjuk, nap, mint nap észrevehetjük, hogy mind többen végzik mindennapi mun­kájukat odaadóan, a társadalmi kötelesség­tudatitól áthatva, belső szükséglettől vezetve. Felismerik, hogy a munka nem csupán az egyéni jólét biztosítéka, hanem alkotó mó­don és kezdeményezően végezve, felismer­ve társadalmi-közösségi tartalmát és célja­it a személyiség formálásának, alakításának legfontosabb eszköze. Ha azt nézzük, hogy legjobb szocialista brigádjaink a munkához való új viszony erősítésén fáradoznak, az alkotó munka közösségei és műhelyei, láthatjuk azt is, hogy ezekben a közösségekben tudatos és rendszeres tevékenységgé válik az egyének nevelése, formálása is. Ezeknek a kollektí­váknak a közösségi élete nem szakad meg a gyárkapukon kívül sem. A szabad idő­ben is tartalmas, rendszeres marad a kap­csolat, felelősséget éreznek egymásért, segí­tik egymást egyéni boldogulásukban is. (Vajon össze lehetne-e számolni csupán csak azokat a fotókat a brigádnaplókban, ame­lyek a kollektívát örökítették meg a bri­gádtárs házának, vagy a még nagyobb tár­sadalmi közösségeket segítő óvodaépítések, társadalmi munkák közben?) Mindinkább felfedezhetjük tehát a szo­cialista kollektivizmus és humanitás bizo­nyítékait, a cselekvő emberiesség megnyil­vánulásait is az alakuló, formálódó új típusú ember, közösség tetteiben. A társakért, a kö­zösségért felelősséget érző emberhez pedig közel áll a közéleti-politikai érdeklődés ak­tivitás is. Nemcsak a most zajló beszámoló taggyűlé­sek, hanem a politikai-társadalmi élet más fórumai is jelzik: mind többen kérnek és kapnak részt a közösségek életét, munkáját meghatározó közügyek intézéséből, áldozzák a közösség javára szabad idejüket. A szabad idő növekedése újabb lehető­­ségeket adott a szocialista életmód újabb és újabb elemeinek erősödésére. Ma még azonban sok dolgozó szabad ideje csak lát­szatra szabad, mivel a felszabaduló ener­giát nem elsősorban a művelődés, az ön­képzés tölti ki, hanem az újabb anyagi javak megszerzésének törekvése. Nem a családi otthon építésének, megteremtésének­­természetes, jogos igénye ad a szabad idő kulturált kihasználásáról mondott szavak­nak fals mellékzöngéket, hanem a sokszor indokolatlan, csak a több pénzt hajszoló „maszekolás”, „fusizás”. Jellemző példáját hallottam ennek egy Bakony-széli község­ben, ahol az egyik család nem azért vá­sárolt személygépkocsit néhány éve, hogy azzal gazdagabbá, tartalmasabbá tegye éle­tét, kitágítsa maga számára a világot. Az a néhány száz kilométer, amit az óra mu­tat, csupán a „nekem is telik erre” maga­tartás ürességét, tartalmatlanságát jelzi. A­zt szoktuk mondani, hogy a több szabad idővel csak az egyik alap­vető feltételét teremtettük meg a művelődésnek. Mégis, nagy segít­séget, ösztönzést adott ahhoz a társadalom, hogy a művelődő munkás, a művelődő em­ber váljon jellegzetes alakjává az ország­nak. A Központi Bizottság közművelődési határozata, az azt követő közművelődési törvény tágra nyitotta a kapukat a tanulni, művelődni, szabad idejét értelmesen, hasz­nosan eltölteni akaró emberek számára. A család- és szociálpolitikai intézkedések sora is azt szolgálja, hogy mind jobban gyara­podhassanak a szocialista életmód jellem­zői, feltételei, értékmérői. Szilágyi Károly Országgyűlési könyvtár: félmillió kötet ENSZ-dokumentumok : parlamenti anyagok a világ minden tájáról Harmincezer könyvvel, fo­lyóirattal, ENSZ-dokumentu­­mokkal és a világ parla­mentjeinek munkaanyagával gazdagodott 1977-ben az or­szággyűlési könyvtár. Az Országházban mintegy 15 kilométernyi polcon sorakoz­nak a legújabbkori egyete­mes történetet, az állam- és jogtudományt gazdagító ha­zai és külföldi művek Rendszeresen kétezer na­pi-, hetilapot és folyóiratot kap a könyvtár az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlési jegyzőkönyveit, kiadványait pedig New York­ból postázzák címére. A vi­lágszervezeti anyagok gyűj­teménye az első világháború befejezésétől, a Népszövet­ség megalakulásától, a mai napig teljes. A több millió lapnyi ENSZ-határozat, állásfogla­lás dokumentálja a világpo­litikai, gazdasági és katonai helyzetének változásait. A Magyarországon párat­lan ismerethalmazt — ahogy azt a könyvtárat nyolc éve vezető Vályi Gábor elmon­dotta — sokrétűen haszno­sítják a hazai szakemberek. Az országgyűlés elé kerülő törvények tervezetét például általában összevetik más or­szágok hasonló jogszabályai­val, azonosságokat és külön­bözőségeket keresve. A kül­földi tárgyalások előtt kül­döttségeink is hasznos isme­reteket gyűjthetnek, hiszen a földnek nincs olyan országa, amelyről a könyvtárban ne találnának anyagot. Közpon­ti katalógus ad választ arra, hogy az országba beérkező külföldi jogi, politikai és leg­újabbkori történelmi anya­gok esetleg melyik más könyvtárban találhatók. A jelenleg száz munkatárssal dolgozó­­könyvtár az orszá­gos távlati társadalomtudo­mányi kutatási terveink ki­dolgozását is segíti. Támo­gatja a megyei tanácsok szakkönyvtárait is, s­­az ügy­intézésben a módszertani út­mutatások hasznát az állam­polgárok látják. A ritkaságoknak számító jónéhány régi könyv mellett a legféltettebb kincs a ma­gyar országgyűlés anyaga. A parlamenti jegyzőkönyvek lapjain — a múlt század kö­zepéig zömmel kézírásosak — megelevenedik a magyar történelem — királyok és miniszterelnökök múltjából háborús kirohanásoktól és forradalmi felszólalásoktól vezet az út a szocializmust építő máig. Egy ideje az MTA Állam- és Jogtudomá­nyi, valamint Történettudo­mányi Intézetének munka­társai a könyvtár legszor­galmasabb látogatói közé tartoznak: a majdan több mint 20 kötetben megjelenő „Országgyűlési emlékek”-hez gyűjtik az anyagot. A hazai legfőbb törvényhozó testület dokumentumai mellett a vi­lág parlamentjeinek többsé­ge rendszeresen küldi jegy­zőkönyveit, munkaokmánya­it: az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül folyik a kiadványcsere. A 110 évvel ezelőtt kiadott házi szabály dokumentálta először az országgyűlési könyvtár létezését. A hosszú ideig zártkörű intézmény 1952-ben nyitotta meg ka­puit a látogatók előtt, tavaly 60 ezer látogatót fogadott. Az Országház dunai oldalá­ról nyíló könyvtárba ma bárki beiratkozhat. NAPLÓ — 1978. február 8., szerda — )

Next