Napló, 1978. február (Veszprém, 34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-08 / 33. szám
„Szomjat fakasztok benned a jóra” Éltes Kond előadóestje Veszprémben Úgyérzem, ez a felelet Éltes Kond, veszprémi színész előadóestjének címadó mondatára: „Nem szándékozom, hogy kérjelek a jóra”. A kérés helyett inkább szomjat fakaszt. Bennünk Mindazokban, akik meg hallgatták korábbi, illetve legutóbbi (hétfőn este a veszprémi művelődési központban tartott) estjét. Éltes Konde szándékához Weöres Sándor költészetét hívta segítségül. A műsor szerkesztésében két dolog vezérelte az előadót: költői intelmekkel s majd feloldásokkal biztatott-csábított a jóra. A műsor első felében négysoros meg kétsoros versek hangzottak el — intelemül. Az önmagjukban rangyogó versek — rövidségüknél fogva — nehezen rendeződtek egységes mondandóba, amelyből kicsendül a költői üzenet. A műsor második felében azonban kárpótolt e hiányérzetért költő és előadó egyaránt Feloldásként ugyanis a szerelmet kínálja az esib a közönségnek. Weöres Sándor a szerelem teljességét hirdeti, nem szemérmes, inkább szókimondó, nem lelkiző, inkább cselekvő szerelmetes igéje. Kissé hasonlít a népi szerelemérzés vaskosságához, reneszánszkori örömujjongásához ez a költészet, melyben előbb gyűl tűzre a test s benne izzik fel majd a lélek. Egészséges, vérbő feloldás ez. Éltes Kondinak megvannak azok a művészi eszközei, melyekkel a„ ,,jóra csábító” igéket életre kelti. Versmondásában szerencsésen találkozik az intellektuális megértés és az érzelmi töltés. Az előbbi különösen az intelmeknél érvényesül, az utóbbi pedig a pajzán szerelmi líra előadásában. Szemében, szavában, mosolyában, ott bujkál a kuncogó életöröm, benne játékosság és őszinteség forr egybe, mint szerelmesek a boldogságban. (b. ö.) KÖNYVESPOLC: Szocializmus és népjólét A Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1977-ben Hat szocialistái ország (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK és a Szovjetunió) tudományos intézetei 21 vezető közgazdászának (magyar részről Hock Róbert és Révész Gábor) munkája ez a monográfia. A szerzők így kívánnak hozzájárulni azon kutatási eredmények és gyakorlati tapasztalatok általánosításához, melyeket a szocialista országok a népjólét emelésében elértek A szerzők külön foglalkoznak a foglalkoztatottsággal, az állam szociálpolitikájával, a társadalmi alapok szerepével. Rámutatnak arra, hogy az elmúlt évtizedekben milyen fejlődés következett be az életszányvonal-politikában és hogyan változott a szocialista életmód. Napjainkban sokkal inkább, mint korábban bármikor, a szocialista országok társadalomfejlesztési elméletében és gyakorlatában, a népjólét emelése foglalja el a legfontosabb helyét. A népjólét mint az egész népnek a társadalom minden tagjának jóléte új társadalmi kategória, a szocializmus terméke. A társadalom egész fejlesztésének középpontjában továbbra is az ember áll, a maga anyagi és szellemi szükségleteivel. A könyv részletesen foglalkozik a jövedelmek differenciáltságának szükségességével, illetve azzal, hogy a szocializmusban, hogyan közeledik egymáshoz a különböző társadalmi osztályok, csoportok fogyasztási színvonala, ezen belül is a fizikai és nem fizikai állományba tartozó dolgozók életszínvonala. A jólét fogalmát nem lehet, de nem is szabad a fogyasztásra leszűkíteni. A dolgozók szabadidejének növekedése elősegíti a személyiség sokoldalú fejlődését, a szellemi élet alakulását. A könyv utolsó két fejezete a téma nemzetközi aspektusáról ír: egyrészt arról, hogyan, közeledik egymáshoz az egyes KGST-országgok életszínvonala, másrészt aról, hogyan is festenek a valóságban a ,,fogyasztói társadalommal” kapcsolatos, nyugaton sokat reklámozott polgári nézetek. Ez a könyv nemcsak közgazdászoknak, vezetőknek, hanem minden embernek szól, aki a szocializmus teljes felépítésén fáradozik. Ádám László A veszprémi Felszabadulás úti lakótelep 8—10 emeletes magas házai messziről kiemelkednek a környezetből, a fenyveserdő mögül (Borbás János felvétele) Rádiójegyzet Ami menthető Évente 500 millió forintot költenek hazánkban műemléképületek javítására, felújítására. Mennyi pénz ez? Óvodák, szociális otthonok, művelődési házak hiányának gondjaival küszködő tanácsi vezetők előtt roppant soknak tűnhet. Pedig kevés lenne például a veszprémi vár teljes rekonstrukciójához ennek talán még a duplája is. Ami meggyőző magyarázat, miért halad igen lassan és szakaszosan ez a nagyszabású munka, amelynek átfogó terve most készül a VÁTI-nál. Ám, ami Veszprémnek, a vár, az Gödöllőnek a Grassalkovics-kastély, Zsámbéki nak a templomrom... És bőségesen sorolhatnánk példáikat még, hiszen— mint Bakonyi Péter hétfő esti rádióriportjában hallottuk — 8500 műemléket tartanak nyilván nálunk. Megóvásukhoz, folyamatos karbantartásukhoz csekély összeg az említett félmilliárd. De megtoldják tanácsok, vállalatok. Számottevőbb is lenne hozzájárulásuk, ha kedveznének a pénzügyi szabályzók. Következményük sújtotta volna az Alumíniumipari Trösztöt, ha dolgozói oktatására, sportolására és vendégfogadásra megvásárol és rendbehoz egy kastélyt. Az pedig szinte csak így menthető meg a rohamos pusztulástól. Sokszor, de nem elégszer mondtuk el: minden műemlék nemzeti érték. Ezzel a kulturális örökséggel azonban csak úgy sáfárkodhatunk okosan, ha korszerű funkciót nyernek ezek az épületek. Ahogyan az OMF vezetői a műsorban is hangoztatták, nem holt köveket akarunk megvédeni. Hanem művelődésre, üdülésre, irodáknak, kollégiumoknak, stb. alkalmas, vagy — mint a középkori templomok maradványai —a romosságukban becses épületeket. Ám a gödöllői kastély milliárdos gondjával egyedül egy minisztérium sem képes megbirkózni, a MÉM partnereket keres ehhez. Jó együttműködés szolgálja a nemzeti érték és a gazdaságosság érdekeinek egyeztetését például a kalocsai művelődési központ barokk épülete esetében. Vagy: Kecskeméten a volt zsinagógát alakították át technika házává, harmadnyi költséggel, mintha újat építettek volna! De a budai várnegyed, Sopron, Győr, Pécs, Székesfehérvár központjára joggal lehetünk büszkék. Akárcsak a keszthelyi kastélyra, a lassan megújuló zirci apátsági épületre, s remélhetően majd a veszprémi várra is. Vidékünkön, ahol az átlagosnál több a műemléképület, a gondok is súlyosabbak. Fájó pontja műemlékvédelmünknek a népi műemlékek jóvátehetetlen pusztulása. Tíz éve még 1700 épületet szeretett volna megmenteni az OMF, ám ennyire nem futja az erőből. Jelenleg a tulajdonosokkal és állami támogatással 450—480 épületet vívnak évente. Sokkal többen kaphatnának anyagi segítséget, mint ahányan igénylik. És hány épületet menthetnénk át közösségi célokra, amelyek néprajzi, történeti értéke különösen indokolná. (r. i.) Életmódunk értékmérői ókai Bánya gépészeti pártalapszer-i vezetettek beszámoló taggyűlésén egy fiatal villanyszerelő kemény szavakkal bírált egy munkaszervezési hiányosságot. Elmondotta: gyakran hiába szeretnék már reggel fél hatkor megkezdeni a korábban jövő villanyszerelők a munkát, amikor anyagot vételezni mennek, leintik őket azzal, hogy majd kapnak hatkor, „ha a duda szól”. Láttam, nemcsak engem, hanem másokat is megragadott az az okosan érvelő szenvedélyesség, felelősség, amely a fiatal munkás szavaiból kicsendülit, ahogyan nagy szeretettel, hittel beszélt a munkáról. Érződött, hogy számára nem csupán a kenyérkeresetet, az egyéni anyagi biztonságot jelenti a munka, hanem a szó legnemesebb értelmében életszükségletévé, életvitelének, életmódjának meghatározójává vált. Nem csak munkájának tartalma érdekli, foglalkoztatja, hanem az is, milyen lehetőségei vannak egyéni tehetsége, képességei kibontakoztatásának. • Friss az élmény, de számos régebbi hasonlóra emlékeztet. Két évvel ezelőtt a Bakony Művekben beszélgettem munkásfiatalokkal életükről, munkájukról, céljaikról. Valahogy olyan formában, milyen értékrend, értékítélet mozgatja cselekvésüket, határozza meg gondolkodásukat, életmódjaikat. Akkor találkoztam hasonló vallomásokkal a munkáról, művelődésről, tanulásról. Szavaikkal ugyanazt bizonyították, mint a bánya-villanyszerelő: a munka az életmód legfontosabb és közvetlen meghatározója, értékmérője, a szocializmusban élő, azt építő ember számára. Mostanában gyakran beszélünk, vitatkozunk a szocialista életmódról, keressük és örömmel fedezzük fel újabb és újabb jellemzőit, értékmérőit. Természetes társadalmi-politikai követelmény ez, hiszen immáron három éve, hogy a XI. kongresszus társadalmunk minden gondolkodó és tenni akaró tagja számára meghatározta és feltárta a jelen és a jövő feladatait, lehetőségeit. Megfogalmazta azt a követelményt is, hogy a szocialista módon élni, dolgozni szemlélet általános társadalmi norma legyen. Mégis, amikor a szocialista életmódról beszélünk, sokkal többet szólunk az elosztásról, a fogyasztásról, a művelődésről, a szabad idő okos, kulturált kihasználásáról, vagy a közéleti, politikai tevékenységről — mint mindezek alapjáról — az emberek alapvető tevékenységéről, a munkáról. Márpedig, ha az értékmérőket, jellemzőket keressük, mindenképpen ez az elsődleges meghatározó, hiszen a szocializmus embere elsősorban a munkáján keresztül vállalhatja tudatosan a társadalom építését és önmaga életének jobbítását. Éppen ezért a szocialista típusú ember értékrendjében egyértelműen a munka foglalja el a vezető helyet, ez adja saját maguk és mások megítélésében is a kiinduló pontot. Csak ebből kiindulva fogalmazhatjuk meg azt, hogy a szocialista életmód az új társadalom közösségeinek és egyéneinek az a tudatos és magasrendű életvitele, melyet a szocialista termelési mód, társadalmi-gazdasági alakulat formál és a marxizmus-leninizmus eszmerendszere, a szocialista erkölcs vezérel. Nem szándékunk mélyebb filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert anélkül is láthatjuk, nap, mint nap észrevehetjük, hogy mind többen végzik mindennapi munkájukat odaadóan, a társadalmi kötelességtudatitól áthatva, belső szükséglettől vezetve. Felismerik, hogy a munka nem csupán az egyéni jólét biztosítéka, hanem alkotó módon és kezdeményezően végezve, felismerve társadalmi-közösségi tartalmát és céljait a személyiség formálásának, alakításának legfontosabb eszköze. Ha azt nézzük, hogy legjobb szocialista brigádjaink a munkához való új viszony erősítésén fáradoznak, az alkotó munka közösségei és műhelyei, láthatjuk azt is, hogy ezekben a közösségekben tudatos és rendszeres tevékenységgé válik az egyének nevelése, formálása is. Ezeknek a kollektíváknak a közösségi élete nem szakad meg a gyárkapukon kívül sem. A szabad időben is tartalmas, rendszeres marad a kapcsolat, felelősséget éreznek egymásért, segítik egymást egyéni boldogulásukban is. (Vajon össze lehetne-e számolni csupán csak azokat a fotókat a brigádnaplókban, amelyek a kollektívát örökítették meg a brigádtárs házának, vagy a még nagyobb társadalmi közösségeket segítő óvodaépítések, társadalmi munkák közben?) Mindinkább felfedezhetjük tehát a szocialista kollektivizmus és humanitás bizonyítékait, a cselekvő emberiesség megnyilvánulásait is az alakuló, formálódó új típusú ember, közösség tetteiben. A társakért, a közösségért felelősséget érző emberhez pedig közel áll a közéleti-politikai érdeklődés aktivitás is. Nemcsak a most zajló beszámoló taggyűlések, hanem a politikai-társadalmi élet más fórumai is jelzik: mind többen kérnek és kapnak részt a közösségek életét, munkáját meghatározó közügyek intézéséből, áldozzák a közösség javára szabad idejüket. A szabad idő növekedése újabb lehetőségeket adott a szocialista életmód újabb és újabb elemeinek erősödésére. Ma még azonban sok dolgozó szabad ideje csak látszatra szabad, mivel a felszabaduló energiát nem elsősorban a művelődés, az önképzés tölti ki, hanem az újabb anyagi javak megszerzésének törekvése. Nem a családi otthon építésének, megteremtésénektermészetes, jogos igénye ad a szabad idő kulturált kihasználásáról mondott szavaknak fals mellékzöngéket, hanem a sokszor indokolatlan, csak a több pénzt hajszoló „maszekolás”, „fusizás”. Jellemző példáját hallottam ennek egy Bakony-széli községben, ahol az egyik család nem azért vásárolt személygépkocsit néhány éve, hogy azzal gazdagabbá, tartalmasabbá tegye életét, kitágítsa maga számára a világot. Az a néhány száz kilométer, amit az óra mutat, csupán a „nekem is telik erre” magatartás ürességét, tartalmatlanságát jelzi. Azt szoktuk mondani, hogy a több szabad idővel csak az egyik alapvető feltételét teremtettük meg a művelődésnek. Mégis, nagy segítséget, ösztönzést adott ahhoz a társadalom, hogy a művelődő munkás, a művelődő ember váljon jellegzetes alakjává az országnak. A Központi Bizottság közművelődési határozata, az azt követő közművelődési törvény tágra nyitotta a kapukat a tanulni, művelődni, szabad idejét értelmesen, hasznosan eltölteni akaró emberek számára. A család- és szociálpolitikai intézkedések sora is azt szolgálja, hogy mind jobban gyarapodhassanak a szocialista életmód jellemzői, feltételei, értékmérői. Szilágyi Károly Országgyűlési könyvtár: félmillió kötet ENSZ-dokumentumok : parlamenti anyagok a világ minden tájáról Harmincezer könyvvel, folyóirattal, ENSZ-dokumentumokkal és a világ parlamentjeinek munkaanyagával gazdagodott 1977-ben az országgyűlési könyvtár. Az Országházban mintegy 15 kilométernyi polcon sorakoznak a legújabbkori egyetemes történetet, az állam- és jogtudományt gazdagító hazai és külföldi művek Rendszeresen kétezer napi-, hetilapot és folyóiratot kap a könyvtár az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlési jegyzőkönyveit, kiadványait pedig New Yorkból postázzák címére. A világszervezeti anyagok gyűjteménye az első világháború befejezésétől, a Népszövetség megalakulásától, a mai napig teljes. A több millió lapnyi ENSZ-határozat, állásfoglalás dokumentálja a világpolitikai, gazdasági és katonai helyzetének változásait. A Magyarországon páratlan ismerethalmazt — ahogy azt a könyvtárat nyolc éve vezető Vályi Gábor elmondotta — sokrétűen hasznosítják a hazai szakemberek. Az országgyűlés elé kerülő törvények tervezetét például általában összevetik más országok hasonló jogszabályaival, azonosságokat és különbözőségeket keresve. A külföldi tárgyalások előtt küldöttségeink is hasznos ismereteket gyűjthetnek, hiszen a földnek nincs olyan országa, amelyről a könyvtárban ne találnának anyagot. Központi katalógus ad választ arra, hogy az országba beérkező külföldi jogi, politikai és legújabbkori történelmi anyagok esetleg melyik más könyvtárban találhatók. A jelenleg száz munkatárssal dolgozókönyvtár az országos távlati társadalomtudományi kutatási terveink kidolgozását is segíti. Támogatja a megyei tanácsok szakkönyvtárait is, saz ügyintézésben a módszertani útmutatások hasznát az állampolgárok látják. A ritkaságoknak számító jónéhány régi könyv mellett a legféltettebb kincs a magyar országgyűlés anyaga. A parlamenti jegyzőkönyvek lapjain — a múlt század közepéig zömmel kézírásosak — megelevenedik a magyar történelem — királyok és miniszterelnökök múltjából háborús kirohanásoktól és forradalmi felszólalásoktól vezet az út a szocializmust építő máig. Egy ideje az MTA Állam- és Jogtudományi, valamint Történettudományi Intézetének munkatársai a könyvtár legszorgalmasabb látogatói közé tartoznak: a majdan több mint 20 kötetben megjelenő „Országgyűlési emlékek”-hez gyűjtik az anyagot. A hazai legfőbb törvényhozó testület dokumentumai mellett a világ parlamentjeinek többsége rendszeresen küldi jegyzőkönyveit, munkaokmányait: az Országos Széchényi Könyvtáron keresztül folyik a kiadványcsere. A 110 évvel ezelőtt kiadott házi szabály dokumentálta először az országgyűlési könyvtár létezését. A hosszú ideig zártkörű intézmény 1952-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, tavaly 60 ezer látogatót fogadott. Az Országház dunai oldaláról nyíló könyvtárba ma bárki beiratkozhat. NAPLÓ — 1978. február 8., szerda — )