Napló, 1978. április (Veszprém, 34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
II Magyar Rádió és a televíziók mai műsora Mai tévéajánlatunk: 17.25: „NEM EGYSZER ÉLÜNK” „Talán nem kell ennyire feltárulkoznia az embernek, mint ahogy én teszem, de sajnos író létemre az én életemben nincs titok” — nyilatkozta Raffai Sarolta, akinek portréfilmjét láthatják a Szegedi Körzeti Stúdió műsorában. Raffai Sarolta író, drámaíró, aki konok következetességgel vállalja korunk égető társadalmi problémáival való szembenézést. Máig Kecskemét mellett él, drámái közül első emlékezetes sikerét az 1967—68-as évadban bemutatott Egyszál magam című darabbal érte el, amely, mint több drámája is, vidéken, értelmiségi környezetben játszódik. A műsorban, amelyet Radó Gyula rendezett, sorra megjelenítik drámáinak részleteit, és az írónő is megszólal; megtudjuk hogyan lett író, kiktől tanult, kik álltak mellette, hogyan lett egy színház „háziszerzője”. Kossuth rádió 7.23: Hétköznapok formálói 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Nagy mesterek kamarazenéjéből 9.07: Rejtett forrás 9.33: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekel 9.45: Szerkesztői üzenetek, 10.03: A döntő következik 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: A Vasárnapi koktél című műsor folytatása 13.00: Egy korty tenger 13.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.54: Rádiólexikon 14.24: Székely Mihály emlékezetes szerepei 15.17: Ki mondja meg neki? 15.27: Schubert: Bevezetés és változatok az „Elszáradt virágok” című dal témájára 15.50: Bagdadi levél 16.00: Szultán. Epizódok és alakok Dimiter Talev regényéből 17.10: Arturo Toscanini vezényel az NBC szimfonikus zenekar élén 18.10: Bemutatjuk új felvételünket 18.45: Az öreg. William Faulkner kisregénye rádióra alkalmazva 19.48: A zene nem ismer határokat 20.33: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.18: A Rádió lemezalbuma 23.20: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből 0.10: Magyar művek rézfúvókra Petőfi rádió 7.00: A református egyház félórája 7.30: Barokk orgonamű 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája 9.00: Slágermúzeum 9.55: Offenbach operettjeiből 10.14: Gershwin: Kék rapszódia 10.33: Umbulda 11.30: Egy óra Shakespeare-vel. Riportjáték négy tételben. 12.33: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 13.02: A legkisebb halász. Takács Tibor mesejátéka 14.00: Táskarádió 15.00: Én láttam, neked, hogy tetszett? 15.33: Nótakedvelőknek 16.20: Mit üzen a Rádió? 17.00: Ötórai tea 17.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 18.00: Közvetítés a Hungária Kupa nemzetközi kardversenyről és a kötöttfogású birkózó EB-ről 19.00: Daloló, muzsikáló tájak 19.43: Kritikusok fóruma 19.53: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera 20.53: Két sorsjegy. Caragiale szatirikus elbeszélése rádióra alkalmazva 21.30: Kapcsoljuk a Szegedi Sportcsarnokot. 7. Szegedi Dzsessznapok 22.20: Szellemi térképolvasás 22.33: Fényes Szabolcs szerzeményeiből 23.20: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik III. műsor 8.08: George Malcolm csemballóestje a Zeneakadémia nagytermében 9.57: Új Zenei Újság 10.32: Romantikus kórusmuzsika 10.53: Zenekari muzsika 12.55: Kis magyar néprajz 13.00: Thomas Stewart Wagner operáiból énekel 14.02: Brahms, g-moll zongoranégyes 14.41: Lássunk hozzá újra! 15.08: Csak fiataloknak! 16.08: Művészlemezek 17.03: A fekete város. Mikszáth Kálmán regénye rádióra alkalmazva I. rész 18.03: Kapcsoljuk a 600 stúdiót. Szegedi Anikó zongoraestje Kb. 18.43: A magyar széppróza századai — VI. rész Kb. 18.58: A zongoraest közvetítésének folytatása 19.41: A protest song történetéből 20.12: Barokk muzsika 21.27: Világszínház. Tartuffe. Moliére komédiájának rádióváltozata MAGYAR TV 8.08: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) 8.15: Mindenki iskolája: 11. Földrajz. Európa szocialista országai II. 8.50: 10. Matematika. Szerkesztések (A keddi adások ismétlése) 9.20: Sokismeretlenes egyenlet. Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. 3. rész: A numizmatikus titka (színes) 9.50: Hírek 9.55: FTC—SC Leipzig. Női kézilabda KEK döntő mérkőzés közvetítése a budapesti Körcsarnokból 11.05: A sasok birodalma. Ausztrál rövidfilm (színes) 11.35: A mi sulink. Ki tud többet a Szovjetunióról a Szovjetunióból. Országos döntő 14.28: Zsebtévé (ism.) 15.00: OTP-sek kérték, mi teljesítjük. Kívánságműsor az Országos Takarékpénztár dolgozóinak kívánsága alapján 16.55: Műsorainkat ajánljuk 17.20: Reklámműsor 17.25: „Nem egyszer élünk” Portréfilm Raffai Saroltáról. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 17.55: Most mutasd meg! Társasjáték 18.25: Reklámműsor 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Esti mese (színes) 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (színes) 19.00: A Hét 20.00: Hírek 20.05: Abigél. Szabó Magda ifjúsági regényének tévéfilmváltozata. . IV. rész (színes) 21.25: TELESPORT — Kötöttfogású birkózó EB. Közvetítés Oslóból, felvételről (színes) — Hungária Kupa Nemzetközi Kardvívó verseny Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból, felvételről. — Sporthírek 23.10: Hírek Grazi tv 14.30: Sportközvetítés 15.40: Fáj, ha elhagy. Zenés filmvígjáték 17.00: Gyermekműsor 17.25: Calimero. Rajzfilmsorozat 17.30: Maja, a méhecske. Rajzfilmsorozat 17.55: Jó éjszakát gyerekek 18.00: Seniorenklub 18.30: Osztrák népi muzsika 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-Híradó, Kultúra 19.50: Sporthírek 20.15: Tetthely. Filmsorozat „Leszámolás egy ismeretlennel” 21.45: Sporthírek, Hírek II. műsor 16.00: Orvosi tanácsok 18.00: Az utolsó menet. Film 20.00: Könyvbazár 20.15: Riportműsor 21.05: Kontrapunkt. Zenei magazin 21.50: Szájkosár nélkül Állást keres? Itt talál! Veszprém megyei Víz és Csatornamű Vállalat veszprémi központja felvesz villamosipari képesítéssel rendelkező dolgozót munkavédelmi előadói munkakörbe (munkavédelmi képesítéssel rendelkezők előnyben). Jelentkezni a vállalat személyzeti vezetőjénél lehet, Veszprém, Szeglethy Gy u. 4/a. A Veszprémi Vegyipari Egyetem felvesz személygépkocsivezetőt. Jelentkezés a személyzeti osztályon. A Beled Nagyközségi Közös Tanács gondnoki állást hirdet a vonyarcvashegyi úttörőtáborba. Jelentkezés írásban a Beled Nagyközségi Közös Tanács VB. titkáránál. 9343 Beled, Rákóczi F. u. 137. Telefon: 3, 38. Felveszünk gépkocsivezetőt legalább kétéves gyakorlattal, rakodómunkást és állatgondozókat. Jelentlentkezni: Állatkert, Veszprém. A Középdunántúli Tégla és Cserépipari Vállalat felvesz villanyszerelőt és asztalost a pápai műhelyébe. Jelentkezni lehet a műhely vezetőjénél. A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat veszprémi lerakata Veszprém, Ibolya u. 10. felvételre keres takarítónőt, azonnali belépéssel. Magasépítési beruházás lebonyolításában jártas mérnököt, vagy gyakorlott technikust, felveszünk Jelentkezés : KPM közúti Igazgatóság, Veszprém, Mártírok u. 1. sz. A Balatonvidéki Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvételre keres gépészeti osztályvezetői munkakör betöltésére gépészmérnököt, TMK egységvezetői munkakör betöltésére több éves gyakorlattal rendelke gépésztechnikust. Jelentkezés a szövetkezet központjában, Keszthely, Bakacs u. 8. Veszprém Városi Tanács VB. Termelés-, Ellátásfelügyeleti Osztálya a vásárcsarnokban helypénzszedői munkakör betöltésére állást hirdet. Jelentkezni lehet az osztályon a kereskedelmi csoport vezetőjénél, Veszprém, Szabadság tér 1. szám alatt._________ AGROKER Vállalat Veszprém, (Házgyári u. 5.) raktári dolgozót, targoncakezelőt és darukötözőt keres felvételre. 6 — NAPLÓ — 1978. április 23. vasárnap Apróhirdetések INGATLAN Veszprém Csatár u. 21. alatt 3 kemencés sütöde kiadó. Raktárinak is. Balatonalmádi, Szinyed M. u. 17. sz. nyaraló eladó 320 000,— Ft-ért. Érdeklődni : április 22—23-án. Kisebb családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Stánicza József érvényes, Új út 5. Felsőörsön 400 négyszögöl telek eladó — családi ház építésére alkalmas. Megközelíthető a futballpályánál. Érdeklődni: délután, Pleszingeréknél, Meggyespuszta. 440 négyszögöl szőlő gazdasági épülettel Balatonederlasen eladó. Érdeklődni : Nagy Istvánné, Balatonederijes, Újhegy 20. Balatonedericsen zártkertben 276 öl szántó olcsón eladó. Érdeklődni: Szente Kálmánná, Sümegprága, Petőfi u. 6. Víkendház, méhkaptárak sürgősen, olcsón eladók. Veszprém, Dózsa utca 4. 2 szobás, kertes családi ház melléképületekkel eladó. Víz, villany van. Buszmegálló 1 perc. Érdeklődni lehet a helyszínen. Gyulafirátót, Jókai u. 53.____________________ Balatonhoz és Veszprémhez is közel Litéren azonnal beköltözhető ház 228 négyszögöl telekkel eladó. Ára: 120 000,— Ft. Levelet „1 perc a buszmegálló” jeligére a kiadóba Veszprém, Szabadság tér 15. Veszprémben kertes ház eladó. Az megegyezés szerint. Jókai u. 37. Érdeklődni: 17—18 óráig._______ Kis telken fekvő, másfélkétszobás házat, vagy házrészt vennénk , Veszprémben. Kozma István, Veszprém, Stromfeld u. 1/B. IV/2._________________ Pápa Wesselényi u. 25. számú ház sürgősen eladó. Kétszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Nyaralónak is megfelel. Balatonfüred, Bajcsy Zs. u. 38/A. Megtekinthető munkanapokon du. 5 órától, vasárnap egész nap.________________ Felsőörsön szép kilátással 800 négyszögöl telek megosztva is eladó. Kaszás Zoltán Rózsa u. 11. Eladó Veszprém Kiskőrösi utca 4. számú házrész beköltözhetően. Érdeklődni : Veszprém, Vámosi út .____________________ Szentkirályszabadján 300 négyszögöl zártkert tizenötezer forintért eladó. Magyaródiné, Csopak, Ajkán új kertes családi ház kp. + OTP átvállalással eladó. Érdeklődni: Schönherz út 13.__________ Balatonakarattyán 87 négyszögöles ikertelek építési engedéllyel eladó. Válaszokat ,,71-es mellett jeligére a Magyar Hirdetőbe Veszprém, Kossuth u. 6. Székesfehérvári kétszoba hallos, komfortos, emeletes kertes családi ház sürgősen, áron alul eladó. 290 000,— Ft. + OTP átvállalással. Érdeklődni: Mészáros, Székesfehérvár, Berényi út 54/a._____________ Borsosgyőrön 445 négyszögöles beépíthető telek eladó, főútvonal mellett. Érdeklődni: Borsosgyőr, Fő utca 35. Szalay.___________ Nagygyimóton, Kossuth u. 45. számú családi ház 350 négyszögöles telekkel beköltözhetően eladó. Ér deklődni: postán,_________ Belvárosban összkomfortos kertes — kisiparosnak alkalmas — külön helyiséggel is — ház eladó. Székesfehérvár, Pintér Károly utca 14. telefon: 118- 48._________________________ Zánka, Rozmaring u. 5. szám alatt 3 szobás, összkomfortos családi ház a Balatonhoz 4 percre eladó. Érdeklődni szombaton és vasárnap.__________________ Balatonfüreden 200 négyszögöl telek eladó. „Tölgyfa-csárda” jeligére a Magyar Hirdetőbe. Veszprém, Kossuth u, 6.______________ Városlőd, Pápai út 12. számú ház eladó. Érdeklődni helyszínen. Kettőszobás családi ház nagy kerttel, szeptemberi beköltözéssel eladó Veszprémiben. Érdeklődni mindjén nap 8—16 óráig a Veszprém 11—481-es számú telefonon. Eladó beköltözhető összkormakéntos új családi ház, Devecser, Kállai Éva utca 5. szám alatt. Ugyanitt szalagfűrész, faeszterga pad, gyalugép is eladó. Érdeklődni 17 óra után szoaahat vasárnap egész nap. Balatonudvariban 800 négyszögöl beépíthető panorámás zártkert kedvezményes áron megosztva is, valamint érvényesen vízparti telek faházzal vagy anélkül eladó. Érdeklődni: 40—110 201-es mellék Balatonfüred, Keller._________ Somogydöröcskén családi ház eladó, 800 négyszögöl új szőlővel. Érdeklődni: Kerkápoly, Vigántpetend, Erdészház, Keszthely, Gelencsér utca 7. alatt kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Babos, Keszthely, Szendefi utca 14. A/5.____________________ Telek eladó Kővágóörs, belterületén 417 négyszögöl a Balatonhoz 3 km-re. Érdeklődni: Mentes Tibor, Balmádi, Petőfi S. u. 15. Eladó Balatonaligán 181 ös teliken nyaraló. Cím: 8000 Székesfehérvár, Horváth lakótelep. 12. 3/3. Szigetvári János. Eladó Badacsony legszebb helyén 2 szoba, komfortos fél villa 10 személyes üdülőnek is alkalmas. Esetleg bérbe is kiadó. Cím: Tapolca, Bajcsy Zs. u. 39. Mohos, vagy Budapest telefon: 122—850. Ajkán beköltözhetően eladó egy kertes családi ház. Liszt F. u. 48. Szentgyörgyhegyen balatoni kilátással 560 négyszögöl szőlő olcsón eladó. Víz, villany közeliben. Érdeklődni: Angyal Ferencné, Hegymagas, Széchenyi u. 12. Badacsonytomajon 3 szobás családi ház 220 négyszögöl telekkel eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni : Badacsonytomaj, Petőfi utca 83. Kisapáti Kossuth u. 3. sz. alatti lakóház, gazdasági épülettel, kerttel eladó. Érdeklődni lehet minden nap Nagy Lajos, Tapolca, Dimitrov tér 1. 310. ajtó. Családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Cím: Czipp Ferenc, Tapolca, Bacsányi út 8. Pápán központhoz közel 200 négyszögöles telek sürgősen eladó. Leveleket: ,, Megegyezés’ ’ jeligére a pápai Magyar Hirdetőbe, Pápa, Fő tér 20. szám. Veszprémben kisebb családi házat vennék. „Sürgős 14764” jeligére a Magyar Hirdetőbe, Veszprém, Kossuth u. 6. LAKÁS Elcserélném veszprémi kétszobás szövetkezeti lakásomat hasonló értékű családi házra. Telefon: 12764.________________________ Fiatal házaspár kétéves kisgyermekkel szoba, konyrhás albérletet keres Tapolcán, vagy környékén. „Sürgős lakás” jeligére tapolcai könyvesboltba. Bérelnek Keszthelyen 2 szobás komfortos üres lakást. „Muskátli” jeligére Magyar Hirdetőbe Keszthely, Kossuth u. 12.______ Várpalotán 1 + 2 félszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Várpalota, Kremnica u. 13. I. em. 6.____________ Veszprémi 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Hidegkút, Hosszú út 34. 17 óra után. Elcserélném keszthelyi 2 szoba összkomfortos harmadik emeleti tanácsi értékesítésű lakásomat, 1 szoba összkomfortos veszprémi, balatonfüredi, keszthelyi lakásra, ráfizetéssel, + OTP-vel. Érdeklődni: Keszthely, Szendefi u. U/B. 1/4. 16 órától.______________ Veszprémi, szövetkezeti lakás eladó. Keleti fekvés, különbejáratú, kétszobás, távfűtéses, IX. emelet. „Azonnal beköltözhető” jeligére a Magyar Hirdetőbe Veszprém, Kossuth u. 6. Különbejáratú albérleti szoba, konyha, sperz használattal fiatal házaspárnak kiadó. Veszprém, Mátyás utca 8. Fiatal házaspárnak központi fűtéses bútorozott szoba kiadó, konyha fürdőszoba használattal. Érdeklődni : a Napló hirdetésfelvételénél, Ajka, Szabadság tér 11. Egyedülálló férfi központi fűtéses albérletet keres Veszprémben. „Nem dohányzó” jeligére a Magyar Hirdetőbe Veszprém, Kossuth u. 6. AUTO-MOTOR IV Skoda HOL személygépkocsi eladó. Tapolca, Gráner S. u. 1. MAFKI Veszprém, József A. u. 34. eladásra felajánl 1 db ZUK TOWOS vegyeshasználatú 3 éves gépkocsit rendszámmal ellátva, valamint 1 db 2 éves ROBUR LO 3 000 nyitott tehergépkocsit rendszámmal, 1978. december 10-ig vizsgáztatva. Érdeklődni lehet: a gépkocsi előadónál, telefon 12-440/235. melléken._______ Sürgősen eladó Skoda 110 L UV 96-63. Érdeklődni: Tapolca, Glázer Sándor utca 12. Telefon: 65._______ Most maszatozott Warszawa Combi sok alkatrészszel eladó. Balatonfüred, Atácsi út 14. 1000-es Wartburg autó rádióval, üzemiképes motorral alkatrészként eladó. Cím: Nyirő, Zalahaláp-Kolomie. _________________ Trabant eladó. Teljesen felújított új Radiál gumóikkal, 1980 végéig érvényes műszakival Dr. Kovács, Nyárád. 1200-as Lada UD-s újszerű állapotban elcserélhető ZV-től 650 Polstki Fiatra, vagy ZV-től Trabant Speciálisra, esetleg eladó. Dusca, Rákóczi F. u. 138,________ 10 mázsa teherbírású kerti traktor eladó. Kádárta, Tószeg u. 3,______________ US-s Skoda S 100-as 17 000 km-rel eladó, Veszprém, Ady Endre u. 33, Skoda 1000 MB motort, vagy motor alkatrészeket vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel Veszprém, Pajta u. 23, Egész nap.______ Eladó 601-es Trabant most műszakizottt három évre. Kovács, 8282 Mindszentkálla. Most műszakizott UT-s Wartburg megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: minden nap 15 óra után. Veszprém, Stromfeld A. u. 9/A. I. em. 1.______ Polski Fiat 1500-as CV- os, jó állapotban 30 000-ért eladó. Balatonfüred, III. (Arács) Lóczi u. 84. 16 óra után, UF-es 4 éves Skoda jó állapotban eladó. Zalagyömörő, Kisfaludy u. 15, 403-as Moszkvics 1 éve generálódott alkatrészként eladó. Daibrony, Petőfi utca 43, NSU 1100-as, kifogástalan, eladó. Kaszás, Felsőörs, Rózsa utca 11,________ 3—4 éves Dáciát vennék. Ármegjelölést: „Május 1” jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Szabadság tér 15. Generálozott R—10-es 1980-ig műszakizott eladó. Érdeklődni munkanapokon 17 órától. Cím: Mádl László, Vörösberény, Magtár út 1. Babetta motorkerékpár újszerű, állapotban eladó. Balatonfüred, Koloska u. 31._____________________ UB Trabant jó állapotban eladó. Érdeklődni: Bálint, Várpalota, Mandulás 35. ép. IH-s Skoda igényesnek sürgősen, eladó. Veszprém, Jókai u. 37, 17—18 óráig. IO rendszámú Trabant Lim. 1981-ig műszakizva eladó. Érdeklődni Vincze Csaba, Veszprém, Schönherz u. 21/a. IH. 1. 17 óra után. Jó állapotban lévő IX. írsz. Zsiguli eladó. Érdeklődni: 5—6 óra között, telefon: 11—722._____________ ZM írsz. 1500-as Polski Fiat eladó. 80-ig műszakizott. Megtekinthető Pápa, Bástya utca 22. szám alatt. Építkezés miatt kifogástalan 105—S Skoda eladó. Trabantot beszámítok. Érdeklődni levélben: Hankó, Veszprém, Béke tér 6,_____ CX-es 353-as Wartburg eladó. Érdeklődni: Vilonya, Újtelep 29. 15 órától.______ Kontár kismotor kerékpár jókarban lévő, eladó. Nemesvámos,, Kossuth u. 279. Simson SB 50-es motor kitűnő állapotban eladó. Balatoni Miklós, Ajka, Verseny u. 2. 2/9._________ MB 1000-es 1979 végéig érvényes műszakival eladó. Megtekinthető Tapolca, Vörösmarty u. Autószerviz, Hős off.__________ Octavia Super egyben vagy alkatrészként eladó. Ajka, Kohász u. 1. 3. léph. fdsz. l. Galambos. Jó állapotban lévő Fiat 500-as pótalkatrésszel együtt eladó. Cím: Szabó, Szig liget. Stranddal szemben. ID-s Skoda s 100-as eladó. Cim: Tapolca, Radnóti utca 56. Horváth. Oldalkocsis Pannónia és betonkeverőgép eladó. Cím: Szigliget, Hóvirág u. 18. MZ 250-es megkímélt motorkerékpár áron alul eladó. Veszprém, Münnich tér 3/b. V. 13.____________ CP 601-es Trabant 1980- ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Herend, Ag u. 5. Szabó 14 óra után. VEGYES 220-as betonkeverőgép eladó. Cím: Balatonfüred, Tamási Áron út 2.________ Bontásból származó jó minőségű tetőcserép eladó. Cím: Balatonfüred Mikes Kelemen utca 19.__________ Építkezési felvonó eladó. Érdeklődni: Takács József, Liter, Rákóczi u. 1. Diófa hálószobabútor újszerű állapotban, költözködés miatt, eladó: Mészáros, Ajka HS Cservár puszta.____________________ Konyhabútor kitűnő állapotban eladó. Veszprém, Rózsa u. 43. Mátrai,______ Vaskapu, kerítés készítését válllaltam. 3 méteres kapu eladó. Tórth, Veszprém, Vörös október u. 33._______ Csak 3 napig antikvár könyvvásár Orkán a Városi Művelődési Központban (Szabadság tér) április 24—25 26-án. Kiolvasott, régi könyveit magas áron megvásároljuk. Minden könyvszerető embert szeretettel várunk. Szombathelyi Antikvárium Köztársaság tér 35. Lakatos munkák! Gépkocsik lakatos munkáit, egyedi kapuk, kerítések, korlátok, olajtárolók készítését rövid határidőre vidékre is vállalom. Balázs Tamás, lakatos kisiparos, Ajka, Deák F. u. 2. Telefon: 10—24, az esti órákban. Balatonalmádiban üzemelő büfébe eladónak középiskolás lányokat felveszek. Levélcím: Csizmazia Károly, Győr, Sallai út 2.___________________ 220 V-os betonkeverő, 1 lovas gumikerekű kocsi eladó. Tét, Liszt F. u. 76. NDK új 350 kg. összsúlyú utánfutó eladó. Fűzfőgyártelep, Nagynödem épület, Szabóné.__________ 2 személyes használt rekamlé eladó. Veszprém, Zrínyi u. 19. fsz. 3.______ Zenészek, discósok figyelem Vermona 100 W-os ének, valamint 1 db. AKG mikrofon, kifogástalan állapotban részletre is eladó. Érdeklődni lehet: Veszprém, MAFKI Club, kedd, csütörtök, péntek 18—22 óráig. Telefon: H7-13, 2 éves, 9 hónapos vemhes úsző eladó. Véghelyi László Szentkirályszabadja. Garanciális NDK kéttűágyas kötőgép eladó. Ár: 5 000,0 Ft. Cím: Veszprém, Stromfeld Aurél u. 1/C. fsz. 2. Bontott kő olcsón eladó. Veszprém, Kollégium u. 6. 5 részből álló sötét kombinált szobabútor megkímélt állapotban olcsón eladó. Érdeklődni: Veszprém, Nagymező u. 2. (Dózsa városi temető mellett).______ Szovjet pianínó „Belorusz” eladó. Cím: Németh Sándor, Veszprém, Killián u. 18. 17 órától.___________ CBO—21 dinamikus lemezjátszó, másféléves jótállással 5000-ért eladó. Érdeklődni : Tőkés László, Veszprém, Komarov u. 16/4. Parkettázást, bérgépelést vállalok. Anyaggal, vagy nélküle, közületeknek is. Tarczal asztalos mester Ajka, Ady u. 43.__________ 15 pár Strasszer keverék galamb eladó. Ötvös, Szentgál, Fő u. 58. Háromnegyedes kerékpár FIL 11 vaku, varrógép, és mosógép eladó. Veszprém, Jókai u. 37. 17—18 óráig. Eladó egy 60 kW-os Free erősítő hangfallal. Érdeklődni: MAFKI klub Veszprém, kedd, csütörtök 18 órától. Száraz tölgyfa deszka eledó. Veszprém, Mátyás u. 18. (Dózsaváros). 2 db. éves üszőborjú, nagy tejhozamú fiai eladók. Csőr, Dózsa u. 30. Hálószobabútor eladó. Veszprém, Vörösoktóber u. 29. Parkettacsiszológép PC— 202 tip. garanciális újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: 15 óra után, Ajka, Gorkij u. i. sz. fsz. 2. a. Központi fűtéshez társasházba, 80 000 kalóriás melegvizes olaj-gáztüzelésű új kazán eladó. Rácz Endre, Zalacsány, Kossuth u. 2. Komplett kombinált szobabútor, valamint rekamié, 2 fotel, dohányzóasztal, jó állapotban olcsón eladó. Ajka, Kossuth u. 27, IV/3.___________________ 1 éves kisfiúnk mellé keresünk pótmamát. „500225” jeligére a Napló hirdetésfelvételéhez Ajka, Szabadság tér 11. 1 db. új 125 literes villany-bojler eladó. Cím: Taliándörögd, Somogyi B. u. 6.______________________ Étkezési és vetőburgonya eladó. Vigántpetend, Petőfi u. 4. HÁZASSÁG 21 éves, nőtlen fiatalember vagyok, megismerkednék házasság céljából, szerény, házias egyszerű dolgozó leánnyal. Levelet: „Szeretet” jeligére a Napló hirdetésfelvételhez Ajka, Szabadság tér 11. kérem. 27 éves, 160 cm. magas, fizikai dolgozó férfi megismerkedne karban hozzáillő leánnyal, kizárólag házasság céljából. Minden levélre válaszolok. „Lehetőleg fényképes levelet kérek” jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Szabadság tér 15._____________ 64 éves, független, teltkarcsú, vidéki, nyugdíjas, főellenőr özvegye, szerény, házias, pedáns asszony megismerkedne kizárólag jó megjelenésű, józan életű, nnam dohányzó férfival házasság céljából. Leveleket: Továbbra is harmonikus életre vágyom jeligére a pápai Magyar Hirdetőbe Pápa, Fő tér 20. Köszönetnyilvánítások Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, GÖDRI ISTVÁN temetésén megjelentek sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége és gyermekei, Csajág. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, CSOMAY MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel bármily módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Veszprém. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, SCHÖNIG AdAMNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel bármily módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Bánd. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, BOROS MENYHÉRT temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Pápa. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, ÉLLŐ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel bármily módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Veszprém. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik ÚJVÁRI ROZÁLIA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel bármily módon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje, és Répási családt. Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk, és rokonunk, gyurűn pál béla temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Ajka, Kislőd. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, PÓCZEK MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Hévíz. GYÁSZJELENTÉSEK Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, SZABÓ JÁNOS életének 77. évében elhunyt. Temetése 1978. április 24-én 15.30 órakor lesz a dózsavárosi temetőben. Gyászoló család Veszprém. Tudatjuk mindazokkal, akik ismenek és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, HORVÁTH FERENCNÉ életének 66. évében elhunyt. Temetése 1978. április 26- án 15.30 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család. Orion 70-es tv. eladó. Cím: Szőnyi András, Veszprém, Haszkovó u. 18. — H—VH. e. 19. 6 óra után.