Napló, 1979. március (Veszprém, 35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
Zárszámadási jegyzetek mmÜnnepnap A zárszámadás ünnep a falusban Egy esztendő munkájáról, sikereiről, és ha van, kudarcairól adnak számot a szövetkezetek tagjai és ezen a napon derül ki véglegesen az is, mennyi lesz a kiegészítő részesedés. Nem csoda hát, ha a szekrényekből előkerülnek az ünneplő ruhák, s a zárszámadás kezdete előtti órákban benépesülnek a falu utcái és a kocsimárosnak is megszaporodik a dolga. A község kultúrotthona ünnepi díszt ölt. Bejárata előtt autók tucatjai parkolnak, táblájukon a magán- és állami rendszámra jellemző kezdőbetűket hordozva. Mert nemcsak a falu népének, hanem a vendégseregnek is ünnep a zárszámadás. Így aztán nem az jelenti a gondot, hogy ki üljön a szobányi nagyságú színpadra, az elnökségbe, sokkal nagyobb fejtörést okoz, kit nem illik onnét mellőzni. A kultúrház nagyterme az esetek többségében zsúfolásig megtelik. Fejkendős, fekete kabátos nénik, kucsmás, félkabátos bácsik, bodorított hajú, a legújabb divat szerint szabott télikabátot viselő fiatalaszszonyok, farmeros, szakállas legények egyaránt helyet foglalnak a széksorokban. A szövetkezet elnökének beszámolója persze kevésbé izgalmas, mint a szomszédasszony, vagy a faluvégi lány új bundája. Ezt félreérthetetlenül jelzik is az ásító ajkak, a bóbiskoló szemek. A türelmetlenebbje nem is bírja „fenékkel” az oly gyakran órát is meghaladó beszámoló hallgatását. A parasztember nem szokta meg a sok „szöveget” ,meg aztán nem is mindenütt értik a közgazdasági fogalmakkal tűzdelt beszámolót. Hatékonyság A hozzászólásokat nem a körmönfont, puhatolódzó, sem ártani, sem használni nem akaró fogalmazás jellemzi. Magyarán, nyersen szembeállítják a vitákra, elvetésre, megvetésre kívánkozó tényeket. Mert ezeket a termelőszövetkezetek sem nélkülözik, még akkor sem, ha nem minden vezetőségi beszámolóból derül ki világosan. A termelőszövetkezetek tagjai, alkalmazottai, az egyszerűnek nevezett parasztemberek látnak, hallanak, olvasnak a nagyvilág, a népgazdaság, a megye és szűkebb közösségük dolgairól, érzékenyek minden eredményre és visszásságra. Ugyanakkor az összefüggések szövevényei, a bonyolult kapcsolatok rendje között nehezen igazodnak ki, s az „elkent” beszámolók csak nehezítik helyzetüket, fokozzák bizonytalanságukat. Ezért tartom szellemesnek, követendő példának a mencshelyi termelőszövetkezet elnökének zárszámadási beszámolóját. Első hallásra furcsán, szokatlanul hatott, hogy a vörös drapériával takart asztal mögül a hatékonyság fogalmát magyarázta. Furcsa volt, mert az effajta kezdeményezéseket nem szoktuk meg. Pedig mélységesen igaza volt a szövetkezet elnökének, hiszen a hatékonyság fogalmát szép lassan, módszeresen elkoptatjuk. Annyira, annyiféle öszefüggésten leírjuk, kimondjuk, feleslegesen ismételgetjük, hogy a közgazdaságtanban kevésbé járatos emberben összezavarodik tényleges jelentése. A mencshelyi elnök világosan, közérthetően magyarázta és egyben lefordította tartalmát saját tennivalóikra is. Az effajta fogalommagyarázatnak — és nem felolvasó délelőttnek! — minden fórumon létjogosultsága lehet. A termelőszövetkezetek sajátos fórumrendszerében különösen a munkahelyi tanácskozásokon kaphatna méltó helyet és rangot. Közhelylyel élve, javulhatna a fórumok hatékonysága. Nőbizottságok A nőbizottság beszámolója akkor érdemelt vastapsot, ha rövid volt. E furcsa kijelentés árnyékában a rossz szándéknak, a lebecsülésnek még a szikrája sem lappang. Éppen ellenkezőleg, a lányok, asszonyok munkahelyi rangjának féltése, női mivoltuk tisztelete, megbecsülése mondatja ki a szokatlan gondolatot. Ugyanis ezekkel éppenhogy ellenkezik a termelőszövetkezeti nőbizottságok „lapos”, semmitmondó beszámolója. Pedig volt erre példa, amikor egyhetes újságot átnyálazva az iráni helyzetet elemezték, az elmaradt kirándulásokon, a „jó muzik” hiányán siránkoztak a nőbizottságok elnökei. Ritkábban lehetett hallani arról, mit tettek a tucatnyi nőből verbuvált bizottságok lány- és asszonytársaik világnézeti, politikai neveléséért? Verték-e a szövetkezeti vezetők asztalát azért, hogy a nők fizikai, biológiai adottságaihoz igazítsák a munkakörülményeket, hogy teremtsenek elegendő és biztonságos jövedelmet hozó munkahelyet a gazdaságokban? Szorgalmazták-e a gyakorlatban is bevált módszert, miszerint a háztájiban termelt, de a közös gazdaság által értékesített termény, termék munkadíja és ideje beszámítson a ledolgozott munkanapok közé? Ennek elérése pedig félreérthetetlenül bizonyítaná a szövetkezeten belül a háztájiban végzett munka társadalmi fontosságát. Aztán ott vannak olyan koordináláskérdések, mint a falusi kereskedelem korszerűsítése, a szolgáltatások fejlesztése, abölcsődei, óvodai, napiközi otthoni ellátás bővítése. Még hosszan lehetne sorolni, mi mindennel — a kirándulásoknál is fontosabb kérdéssel — foglalkozhatnának a nőbizottságok. Hogy a gyakorlatban ne periférikus kérdésekre korlátozódjék a terme-lésszövetkezeti nőbizottságok tevékenysége, abban az üzemi pártszervezetek — mint a nők között végzett politikai munka irányítói — is részt vállalhatnak. (Farkas József) Az APC-re várva Szép, hosszú és minden bizonnyal nagyon tanulságos út előtt áll az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó négy dolgozója. Egy technológus, egy szerszámgyártó, egy kalkulátor és a MEO osztályvezető az Egyesült Államokbeli Denwille-be indul. Ott tanulmányozzák majd az Advance Pressure Castings Corporation cég egyik üzemében azt a technológiát, amellyel az 1980-ban induló és 1981-től, évi 2700 tonna kapacitású nagynyomású öntöde dolgozik majd Ajkán. Az APC öntöde létesítésére 1977-ben kötött szerződést a Magyar Alumíniumipari Tröszt és az amerikai cég. Ének keretében a tengerentúli partner átadja az öntvény- és szerszámgyártás know-how-ját, továbbá részt vesz a szigorú előírásoknak megfelelő, jó minőségű termékek nyugat-európai és amerikai értékesítésében. A négytagú csapat tagjai a legelsők azok közül, akik az üzem alakuló, 225 fős létszámát alkotják. Az ő tapasztalataink alapján dől majd el, hogy a továbbiakban kiknek és hány embernek kell még átrepülni az óceánt, hogy meglévő szakmai tudásukat „átállítsák” a magasabb színvonalú munkára. A tervezett létszámból 1979. végére hatvanan állnak majd készenlétben. Ez az első lépcsőfoka annak a nagy gonddal és körültekintéssel készített programnak, amellyel az APC öntödte munkaerő létszámát biztosítja a gyár. A program indulásával egyidőben megjelent a gyárkapuban a „Felvétel nincs” feliratú tábla. Ez azt jelenti, hogy a több, mint kétszáz dolgozót belső létszám-átcsoportosítással akarják biztosítani. Csak a természetes fluktuációból adódó hiányt pótolják majd. Természetesen a 225 fős APC gárda tagjainak csak kis töredéke juthat el Denwille-be, a többiek itthon ismerkednek az új technikával. Erre is készek a tervek. Áprilisban megérkezik az első, IDRA típusú öntőgép Olaszországból. Azonnal beállítják majd a régi öntödébe, hogy megkezdődhessen a betanulás, és ezen a gépen gyakorolnak majd a karbantartók is. A gyáriak szeriint az IDRA körül lesznek majd furcsa jelenetek is. Olyanok, amikor egy ember dolgozik, 15—20 meg csak nézi. Ezt is betervezték, ugyanis így alakul majd ki szeptemberre az a csapat, mellyel házi képzés keretében az új technológia elméleti részét ismertetik meg. Kikből áll majd az APC üzemi gárdája? Nos, természetesen a vállalathoz hű, eddig is szorgalmasan dolgozó, jól képzett szakemberekből. Őket természetesen legközvetlenebb munkatársaik, a szocialista brigádok tagjai, a tömegszervezetek a párt-, a KISZ- és a szakszervezet illetékesei ismerik a legjobban. Ezek a közösségek nem egy tagjukat már az illetékesek figyelmébe ajánlották. Az APC-be kerülni kitüntetés, vallják a gyáriak. Így természetes, hogy a legjobbakra számítanak, de jelenlegi munkahelyüket azonos értékű szakmai tudással rendelkező dolgozókkal akarják pótolni. Ez az egyik legfontosabb szempont, hiszen rossz lenne „az újnak mindent, a réginek semmit” elv követése. Volt már rá példa a gyárban, hogy az utólagos karbantartás sokkal többe került, mint a megelőző... Az APC program előkészítése azonban nem korlátozódik csupán a munkaerő biztosítására. Fontos része a politikai előkészítés is. Ez utóbbi során azt tudatosítják nagy hangsúllyal, hogy az APC nem csak a timföldgyár vagy a Magyar Alumíniumipari Tröszt ügye, hanem az egész országé. Az ott dolgozók egész tevékenységét át kell hatni ennek a ténynek, hiszen az új öntöde termékei is, mint ma már minden exportra kerülő árunk, munkánk külföldön különös figyelemmel kísért bizonyítványai. Ennek fontosságát már eddig is számos brigádfórumon, politikai rendezvényen, tanácskozáson elmondták és elmondják még többször is. Hiszen a világszínvonalú gépek, technológiák működtetéséhez nem elég a magas szaktudás. Ahhoz magasfokú politikai öntudattal bíró fej is kell. Bölcs Csaba Naponta több száz csille meddőanyag érkezik a külszintre a Dudari Bányánál is. A kikerülő pala a meddőhányóra kerül, míg a tárnok, gumihevederek, s más föld alatt elhasználódott eszközök sorsát a felújító brigádok határozzák meg. A képen Szabó Sándor rendezi az egyik szerelvényt. (Fotó: A. Horváth Péter) Álltak és vitték a milliókat Ismét félnek Peremartonban. Közeledik a negyedév vége, várható az alapanyag-„invázió”. Miként december közepén, amikor a MÁV 434 vagon nyersfoszfátot zúdított a Peremartoni Vegyipari Vállalat iparvágányára. A negyedéves műtrágyatermelés teljes foszfát-alapanyagszükségletét, 17 ezer tonnát. A vállalat napi rakodó kapacitása ezer tonna. Kirakatlanul álltak hát a vagonok, s vitték a milliókat, amelyet a peremartoni vállalat volt kénytelen fizetni fekbér címén. A múlt évben összesen — mivel az „invázió” negyedévenként ismétlődik — 20 millió forintot. A vállalati nyereségnek közel 30 százalékát. Miért nem teszi ütemesebbé a szállítást a vasút? Adódik önkéntelenül a kérdés. Mivel az nyilvánvaló, hogy ilyen nagy mennyiségű áru fogadására egyetlen vállalat sem képes felkészülni. Vagy ha igen, hát milliárdos beruházással az ország legkorszerűbb rakodópályaudvarát kellene megépíteni. Ám ennek helyéül korántsem Peremartont jelölnék ki. A gond orvoslását mindenképpen a vasútnál kell keresnünk. Vagy mégsem? A nyersfoszfát ugyanis Hamburgból érkezik, Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat egyszeri, pontosabban negyedévenkénti küldeményeként. A vasút tehát mindössze eleget tesz a feladó kívánságának. Kövessük a továbbdobott „labdát". A külkereskedelmi vállalat az említett műtrágya-alapanyagot hajórakományként kapja, amelyet véleménye szerint azonnal vagonokba rakva továbbítania kell a felhasználóhoz. Ha nem így tenne, több százezer dolláros tárolási, raktározási költséggel terhelné meg a népgazdaságot. Vagyis ismét bezárult a kör. Azaz mégsem. A peremartoniak megpróbálnak saját erejükből is segíteni a gondon. Igaz, úgy tartják, hogy a külkereskedelmi vállalattal kötött úgynevezett bizományosi szerződés mindenképpen kötelezi a partnert az ütemes alapanyagszállításra, még ha ez számára némi költséggel is jár. Szóval a Peremartoni Vegyipari Vállalat vállalja, hogy megkétszerezi vagonkirakó kapacitását, vagyis egy 24 órán belül, késedelem nélkül 2200 tonna árut vesz át. A MÁV viszont — a most folyó tárgyalások szerint — eltekint a kötbérezéstől, ha naponta ennél több árut szállít. Indoka nyilvánvaló, hiszen nem fékbérre, hanem üres vagonokra van szüksége. Ez a népgazdaság érdeke. Most már csak a Chemolimpexnek kellene ez utóbbit felismernie. Vagyis mérlegre rakni, hogy mi a kifizetődőbb az országnak, törekedni egy ütemesebb alapanyag-diszponálásra, az áru jobb terítésével, tranzit-raktározással — még némi költségek árán is —, vagy az áruzúdítással fennakadást okozni a vasúti forgalomban, fokozni a kocsihiányt, anyagilag súlyos helyzetbe hozni egy vállalatot. Nem kétséges, hogy a mérleg merre billen!... (Andrássy) Még ma is az ország legnagyobb kohója a Dunai Vasmű I. számú olvasztója, amelyet 1954. február 28-án avattak fel. Az akkor 700 köbméteres kohó időközben „megnőtt", térfogata 960 köbméter lett az átalakítások során. Tegnap házi jubileumon ünnepelték a negyedszázados évfordulót. A képen: csapolás az 1. sz. kohónál. Három évtized a lakosság szolgálatában Amikor 1949-ben megalakult az Országos Takarékpénztár, már a jó forintért vásárolhattak az állampolgárok a boltokban. A bankokat államosították. Szükség volt egy lakossági bankra is, amelyik a szocialista társadalmi alapokon tevékenykedik. A takarékpénztár már jóval korábban működött hazánkban. A múlt században Fáy András író kezdeményezésére alakult meg az első. Veszprém, majd Pápa hamarosan csatlakozott a mozgalomhoz. Például Pápán 1863- ban nyitotta meg kapuját a helyi takarék. A lakosságot sokoldalúan szolgáló, érdekeit védő, igényeit kielégítő takarékpénztár viszont három évtizedes múltra tekint viszsza. Veszprémben 17, Pápán 11 dolgozó fogadta az ügyefeleket. Ma viszont 330 dolgozó 11 OTP-fiókban és a megyei igazgatóságon tevékenykedik. A hálózat kialakítása, fejlesztése és korszerűsítése 1953 után kezdődött. Bacsó János, ma nyugalmazott igazgató irányításával pár év alatt létrehozták a fiókokat és a városokonkívül a jelentősebb községekben is megnyílt az OTP. Szinte minden esztendőben bevezettek valamilyen szolgáltatást, takarékossági formát, vagy éppen a korábban meghirdetett formát korszerűsítették a lakosság igényeinek megfelelően. Tehették, mert a lakosság bizalmá- val párhuzamosan emelkedett a betétek összege is. Csak egy adat: Húsz esztendővel ezelőtt még csak 35 millió, tavaly viszont — az év végén — már 4,7 milliárd forint volt a takarékbetét-állomány megyénk OTP-fiókjaiban, s ez az összeg ebben az évben továbbemelkedett. Kezdettől fogva, de különösen az utóbbi évtizedben egyre fokozottabb mértékben kiveszi részét az Országos Takarékpénztár a városkép alakításából. Erről tanúskodnak az új, modern lakótelepek a megyeszékhelyen, Pápán, Tapolcán, Ajkán, Balatonfüreden, de nemcsak a városokban, hanem a községekben is. A takarékpénztár támogatásával épített lakások száma ma már meghaladja a harmincezret, ugyanakkor saját beruházásában több, mint tízezer lakás készült el. Az OTP segíti a munkáslakás-építést, a fiatalok otthont teremtő törekvéseit. Nemcsak hitelt nyújt, hanem tanácsadással ott van az alapok lerakásánál is. Szinte lehetetlen valamennyi, az OTP által nyújtott, a lakosságot segítő szolgáltatást felsorolni. Az átutalási betétek, a valutabeváltás, az autónyeremény-könyvek, gépkocsibefizetések, ifjúsági betétek jelentik az újat a hagyományos szolgáltatások mellett. Három évtized alatt valóban a lakosság bankja lett a takarékpénztár. De nemcsak a lakosságé, hanem a helyi tanácsoké is. Még 1971-ben kapta a megbízást, hogy kezelje a tanácsok fejlesztésre szánt forintjait, így nemcsak a lakásépítkezéseket, hanem széles skálán az egész város- és falufejlesztést is támogatja az OTP. Köztudott, hogy a népszerű totó és lottó, a borítékos sorsjegy nem csupán nyerési lehetőség, hanem az állam számára olyan bevétel, amiből előre meghatározott sportcélokat támogat, így többek között az ifjúság sportolási lehetőségeit a megyében. A jubileum csendes. Hangos ünneplés helyett még kulturáltabb ügyfélszolgálattal vesz részt a takarékpénztár a lakosság pénzügyeinek intézésében. — gárdonyi — 3 NAPLÓ — 1979. március 1. csütörtök —