Napló, 1984. január (Veszprém, 40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
BUKAREST Bukarestben január 10—13. között megtartották a Magyar -Román Kulturális Együttműködési Vegyesbizottság Vil. ülését. A tanácskozásról szóló jegyzőkönyvet magyar részről Tóth Dezső művelődésiminiszterhelyettes, román részről pedig Ion T. Stefanescu, a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács első elnökhelyettese írta alá. Tóth Dezsőt fogadta Suzana Gadea, a tanács elnöke. TOKIÓ A japán kormány péntekenismét szükségesnek tartotta megerősíteni, hogy a jövőben is tiszteletben kívánja tartani a szigetországi úgynevezett antinukleáris alapelveket, vagyis Japán nem gyárt, területén nem tárol, s nem hoz be az országba atomfegyvert. A kabinet állásfoglalása azután látott napvilágot, hogy az amerikai haditengerészeti minisztérium egyikkiadványa legutóbb elismerte: amerikai hadihajók 1959 és 1964 között fedélzetükön atomfegyverekkel juthattak be a jokoszukai haditengerészeti kikötőbe. WASHINGTON George Shultz amerikai külügyminiszter csütörtöki sajtóértekezletén elvetette azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok kivonja közép-hatótávolságú rakétáit Nyugat-Európából. Schultz ugyanakkor azt mondotta, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel „a kérdések teljes skálájáról, építő szellemben" óhajt tárgyalni Stockholmban az európai bizalom-, biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó értekezlet alkalmából. ALGÍR A szavazatok több mint 95 százalékával csütörtökön újabb öt évre megerősítették tisztségében Bendzsedid Sadli algériai államfőt, az elnökválasztás egyetlen jelöltjét. A szavazáson az arra jogosultak mintegy 96 százaléka vett részt. MOSZKVA A Szovjetunió legfelsőbb bíróságának büntető kollégiuma halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte J. Szmeljakov és V. Pavlov szovjet állampolgárt. A legfelsőbb szovjet igazságszolgáltatási szervek nagy összegű vesztegetési pénzösszeg rendszeres elfogadásában mondták ki bűnösnek J. V. Szmeljakovot, a külgazdasági kapcsolatok állami bizottságához tartozó Tyehnopromexport országos vállalati egyesülés volt elnökét és V. A. Pavlovot, az egyesülés import-igazgatóságának egykori vezetőjét. KÖLN ünnepélyes keretek között pénteken nyitották meg a francia—nyugatnémet határ közelében a szovjet földgázt a Szovjetunióból Franciaországba szállító vezetéket. Az erről szóló jelentés megjegyzi, hogy a szovjet gáz január másodikka óta folyamatosan érkezik francia területre. A gázvezeték hivatalos megnyitása kapcsán a francia sajtó elismerően szól arról, hogy a Szibériát Nyugat-Európával összekötő gázvezeték rekordidő alatt készült el. BRÜSSZEL Az európai közösségek bizottsága a mezőgazdasági kiadások csökkentése jegyében a garantált felvásárlási árak 0,8 százalékos emelését javasolta az 1984/85-ös idényre. A javaslatot csütörtökön öntötték végleges formába. „Az új árakhoz figyelembe vettük a piaci helyzetet, ami egyes terményeknél igen rossz, valamint a közös költségvetés helyzetét" — jelentette ki Paul Dassager a bizottság mezőgazdasági ügyekben illetékes tagja. világhíradó Hafez Asszad szíriai elnök Damaszkuszban fogadta Sir Geoffrey Howe brit külügyminisztert. Libanon Kiújultak Péntek reggel összeomlott az előző este kötött tűzszünet, és valamennyi frontszakaszon kiújultak a harcok egyfelől a libanoni kormányhadsereg és a falangista milíciák, másfelől a drúz szocialista és a siíta fegyveres erők között. A hivatalos jelentések csupán arról számolnak be, hogy a túlnyomórészt kereszténylakta Kelet-Bejrútban csütörtökön és pénteken három halottja, harminc sebesültje volt a heves ágyúzásnak, de elhallgatták, hogy a drúz ellenőrzés alatt álló területeken 29 falut lőtt a kormánypárti tüzérség. A harcok fellángolása egybeesik Donald Rumsfeld amerikai elnöki megbízott damaszkuszi látogatásával. A libanoni Köztársasági Elnöki Hivatal a harcok ból származó értesülések szerint Rumsfeld azt a hivatalos libanoni álláspontot támogatja a szíriai fővárosban, hogy a libanoni tűzszünet állandósítását célzó biztonsági terv végrehajtását el kell különíteni a politikai rendezés útjában álló izraeli-libanoni megállapodás sorsától. Hafez Asszad szíriai elnök csütörtökön ismételten elvetette a kapitulációs megállapodást és követelte a Libanonba behatolt izraeli megszálló csapatok feltétel nélküli, a szíriai csapatok távozásától független kivonását. Ismeretlen fegyveresek pénteken megsebesítették a bejrúti francia kulturális központ igazgatójának feleségét. Megkezdte munkáját az Osztrák KP kongresszusa Pénteken délután Bécsben megkezdte munkáját az Osztrák Kommunista Párt 25. kongresszusa. Erwin Scharf, a Központi Bizottság titkára köszöntötte a tanácskozás több mint 400 küldöttét és a külföldi testvérpártok képviselőit. A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét Nyikolaj Ivanovics Rizskov, a KB titkára vezeti. Az MSZMP delegációja Aczél Györgynek, a PB tagjának, a KB titkárának vezetésével vesz részt a tanácskozáson. A kongresszus vezető szerveinek megválasztása után Franz Muhri, az OKP elnöke mondotta el a Központi Bizottság beszámolóját, a legutóbbi, 1980 decemberében tartott kongresszus óta végzettmunkáról. A KB beszámolója után elhangzik a többi beszámoló jelentés, majd szombaton reggel megkezdődik a vita. A küldöttek számos határozati javaslatot terjesztettek be, s megvitatják a KB dokumentumát a hatékonyabb pártmunka kérdéseiről. Szombaton az esti órákban megválasztják az OKP új Központi Bizottságát, vasárnap pedig további vitával folytatódik, majd határozathozatallal fejeződik be az OKP kongresszusa. Szovjetunió Több hús, állati termék A szovjet mezőgazdaság tavaly jelentősen növelte hústermelését, illetve az állati termékek gyártását: összesen 17,5 millió tonnaélősúlyú szarvasmarhát és szárnyast, 63,4 millió tonna tejest, 48,2 milliárd tojást vásárolt fel az állam - közölte a Szovjetunió statisztikai hivatala. 1982-höz képest a tej és a hús állami felvásárlása 9 százalékkal növekedett tavaly, a tojásfelvásárlás pedig 4 százalékkal. Ítélet a Szczepanski-perben Pénteken ítéletet hirdettek a lengyel Rádió és TV Bizottság egykori elnökének, Maciej Szczepanskinak két éve tartó perében. Szczepanskit a köztulajdon megkárosításáért, a népgazdaságnak okozott súlyos károkért és megvesztegetésért összesen 8 évi szabadságvesztésre ítélték, 300 ezer zloty pénzbüntetést kell fizetnie, 5 évre eltiltják aközügyek gyakorlásától és vezető tisztségek betöltésétől. Havannában véget ért a magyar-kubai gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság ülésszaka. A képen Marjai József és José Ramon Fernandez miniszterelnök-helyettesek aláírják a tanácskozás jegyzőkönyvét. 2 . NAPLÓ - 1984. január 14., szombat Dzsumblatt Moszkvában Az SZKP képviselői pénteken Moszkvában szolidaritásukról biztosították a libanoni nép szabadsághoz és önálló fejlődéshez való jogát védelmező libanoni hazafiakat. Megerősítették, hogy a Szovjetunió változatlanul támogatja Libanon szuverenitását, függetlenségét és területi sérthetetlenségét. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Karen Brutyenc, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének helyettese megbeszélést folytatott a Libanoni Haladó Szocialista Párt küldöttségével, amely Valid Dzsumblatt elnök vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. A libanoni politikusok a találkozó során megerősítették, hogy a Libanoni Haladó Szocialista Párt és az ország valamennyi nemzeti-hazafias ereje változatlanul Libanon problémáinak békés, politikai eszközökkel történő megoldására törekszik. A megoldás annak a nemzeti párbeszédnek az alapján jöhet létre, amelyben az ország különböző társadalmi és politikai erői vesznek részt. Hazánkba érkezett a Csehszlovák Népi Milícia törzsparancsnoka Pénteken Budapestre érkezett Miroslav Novak, a Csehszlovák Népi Milícia törzsparancsnoka, aki a Munkásőrség országos parancsnokának meghívására tesz látogatást hazánkban. Miroslav Novak találkozott és elvtársi, baráti megbeszélést folytatott Borbély Sándorral, a Munkásőrség országos parancsnokával, valamint vezető munkatársaival. Tájékoztatták egymást a két testület tevékenységéről, áttekintették a testvérszervezetek együttműködésének tapasztalatait, s megállapították, hogy a kapcsolatok eredményesen fejlődnek. A Csehszlovák Népi Milícia törzsparancsnokát fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Borbély Sándor és Ondrej Durej, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Ünnepi alakuló tanácsülés Zircen (folytatás az 1. oldalról) zottságának alelnöke köszöntője után Pap János emelkedett szólásra. — A megye lakossága és vezető testületei nevében örömmel és tisztelettel köszöntjük Zirc várost és lakosságát. Kívánunk sok sikert és sok örömet. Mindig nehéz volt Zircen és környékén az élet. A föld soha nem adta olcsón a termékeit. Akkor sem, amikor a föld felszínétművelték, és akkor sem, amikor a föld mélyén kezdtek dolgozni. A sok évtizedes munka meghozta a maga gyümölcsét. Az ország megismerte Zirc életét, munkáját, nevezetességeit. Valóra vált az addig dédelgetett álom: Zirc város lett! A továbbiakban Pap János arról szólt, hogy eddig is az itt dolgozók munkája, együttes tevékenysége eredményeként születtek a szép sikerek, a jövőben is ez lesz az alapja a fejlődésnek. — Mindehhez kívánok békés, boldog életet sikerekben gazdag jövőt szép városunkban - mondotta befejezésül a megyei pártbizottság első titkára. Köszöntötte az új város Pell Rudolf, az áfész elnöke Juhász Tibor, a Dudari Szénbánya pártvezetőség titkára Máhl András, bányász, Vallér István, a Bakony Tsz elnökhelyettese és Holl András, a városi KISZ-bizottság titkára. Végezetül Zirc szövetkezet Munkáskórusa a város számára írt művel zárta az ünnep eseményt. A vendégek délután látogatást tettek Zircen. Felkeresték a nemrégiben nyílt néprajzi múzeumot, a bazilika minort a Pantheont, a Reguly Antal emlékkönyvtárat, a Bakonyi Természettudományi Múzeumot Megtekintették a híres Arborétumot. A látogatás a zirci Szakmunkásképző Intézet gépgyűjteményénél ért véget. A Politikai Bizottság tagja elismerően szólt a látottakról. Ismerkedés a könyvtárral. Kudarcot vallott a csádi békéltető konferencia A n'Dzsomenai kormány magatartása miatt kudarcot vallott a csádi békéltető konferencia összehívására tett kísérlet — jelentette be az Afrikai Egységszervezet pénteken Addisz Abebában nyilvánosságra hozott közleményében. Az értekezlet hivatalosan meg sem kezdődhetett. A békéltetés azért vallott kudarcot, mert Hisszen Habré jelenlegi elnök küldöttsége „részlet- és protokollkérdésekre” helyezte a hangsúlyt — hangzik Mengisztu Hailé Mariam etióp államfőnek, az AESZ soros elnökének irodája által kiadott közlemény. Sherlock Holmes A sátán kutyájának kiváló szerzője, Sir Arthur Conan Doyle aligha gondolt arra, hogy évtizedekkel ■ halála után amerikai olvasói New Yorkban fényes bankettel ünnepük meg szellemi gyermekének, Sherlock Holmes-nak a 130. „születésnapját". A társaságot kerülő, tősgyökeres brit különc magándetektív valószínűleg feszengett volna a fényűző amerikai díszvacsorán, ám megalkotójának nyilván jólesően legyezgette volna hiúságát, hogy a világirodalom leghíresebb detektívalakja minden jel szerint bevonult a halhatatlanságba. Sherlock Holmes kultusza a nyugati világon végigsöprő nosztalgiahullám egyik különösen szép hajtása, hiszen nem is valódi személynek vagy kornak, legfeljebb egy letűnt kort, osztályt, hangulatot és birodalmat megtestesítő fiktív alaknak szól. Londonban, a híres magándetektív pátriájában, először „lakásán", a Baker Streeten alakítottak ki emlékhelyet számára. Manapság a londoniak és a turisták már mit sem találnak ott, ami Holmesra emlékeztetné őket, működik ellenben helyette egy népszerű Sherlock Holmes pub, vagyis kocsma. A Trafalgar Squaretől néhány lépésre a Northumberland Avenue-n e másik tősgyökeres, hasonlíthatatlan brit hangulatot árasztó intézmény, a pub úgy van berendezve, mintha Holmes törzshelye lett volna. Az utcai ablakokat a tévedhetetlen logikájú, éleselméjű amatőr bűnüldöző pipás, skót vadászsapkás arcéle, barátjának, Watson doktornak, továbbá Holmes kedvenc ebének üvegbe metszett képei díszítik. Az emeleten, az éttermi rész mellett üvegfalú helyiségben kiállítva Holmes-relikviák a Doyle leírásából és a korabeli ábrázolásokból ismert pipa, sapka, köpeny, íróasztal — láthatók. Az amerikaiak még az angolokon is túltesznek a Holmesimádatban. Az újvilágban nem kevesebb, mint 50 klub gyűjti össze a Holmes-rajongókat. A legismertebb az 1934. január 6-án, Holmes „születésnapján" alakult „Baker Street-i alkalmi vendégek" nevű. Ennek olyan előkelő tagjai voltak már, mint Franklin Roosevelt és Harry Truman volt elnökök, Gene Tanney, a hivatásos ökölvívó világbajnok, jelenleg pedig soraikban tudhatják Isaac Asimov világhírű sci-fi írót. Az Egyesült Államok minden sarkából érkezett mintegy 200 klubtag Sherlock Holmes kétellenzős skót sapkájában, skótkockás felleghajtójába öltözve töltötte az emlékezés napját New Yorkban bőséges eszem-iszommal és olvasmányemlékek ábrándos idézgetésével. A „Baker Street-i alkalmi vendégek" egyik alapító tagja, John Shaw fél évszázad alatt tízezer Sherlock Holmes-ról szóló kötetet gyűjtött össze, s hűtőszekrénye szentéjében őrzi irodalmi hőse - csokoládéfiguráját. Amerikában meghaladja hívei a tízezret a Holmes-ról írt könyvek, elemzések, tanulmányok száma. Ezek nem anynyira a művek irodalmi értékeit boncolgatják, mint Holmes alakjának, különcségeinek beható oknyomozásai. Jellemző amerikai ötletek születtek: egy fogorvos Holmes életrendjének aprólékos elemzéséből oda lyukadt ki, hogy kedvenc regényalakja alighanem gennyes ínysorvadásban szenvedett. . . Egy író annak kimutatásán buzgolkodik, hogy a jámbor Watson doktor, Holmes elmaradhatatlan társa nem is férfi volt, hanem nő. Az amerikai Sherlock Holmes klubok egyébként — híven hősük irtózásához a nőktől — szigorúan távoltartották köreiktől őket. A nő rajongók így 1967- ben kénytelenek voltak külön klubot alakítani. Vajon miért növekszik és nem csökken az évek múltával az Egyesült Államokban a Sherlock Holmes-mánia, vetődik fel joggal a kérdés. Furcsa, de azért, mert az amerikaiaknak sosem volt Viktória királynőjük és brit világbirodalom helyett nekik csak a nosztalgiája jutott. Julian Wolff, a „Baker Street-i alkalmi vendégek" titkára mondja: Sherlock Holmes olyan korszakot képvisel, amelyben a dolgok egyszerűek voltak. A férfiak férfiak, a nők pedig nők. Viktória ült a trónon és virágzott a birodalom. Törvény és rend uralkodott, a bűnözőket pedig mindig utolérte a büntetés."