Napló, 1989. szeptember (Veszprém, 45. évfolyam, 206-230. szám)
1989-09-29 / 230. szám
Sarusi Mihály Ebből az országból valakinek mindég futnia kell! Ebben az országban valakit mindég vernek. Ebben az országban mindég van kisebb, kit ütni lehet, mert nem bír viszszavágni. Ebből az országból mindég kiűzik, ki másképp lát. Futnunk kell, ma még Móduába, holnap tán innest is tovább, tán Napnyugatra, meglehet, valami új földre, hogy ott is legyen magyar. Hogy magyar mindenütt legyen, csak lassan otthon egy se. Árva magyar! Árva ima! Árvák Utytyik. Fatengőn, át Törökországba, hol rácsolás haza lenne, futás, futás Meduába, Medua sarkába. Hol még tán szabad lehet az ének. Egyelőre, vajdára. Csak elér a nép, a kamanci nép, a csöndes, alig lakott tájba. Vloh vajda kínálja: ülj meg itten, imagyari nép! Ungur-bungur. Ápold a földet, kell a dolgos kezed! Tanítsd az én népem is. Jász meg Jenő között, ültesd szerémi venyigéd, erre vár e föld! Meglásd, itt senki se bánt. Szólhatsz szabadon, magyarul, ez a nép úgy se ért. S ide Jakab se jő! Legföljebb a török vagy krími kán. Hát törd a földet, Moldova földjét, mint töri Tatáros, Szeret, Moldova, Milkó, Beszterce, Prut, Tázló vize mentén annyi csángó magyar. Jó föld, enni ád, s ha befogad valóban jó fű terem rajta. Kamanc maradéka erős szállást épít. Azt hiheti, ez az ő vára! Végre valahára. Távol a hazától, de tán újabb másik magyar országban. Mert ha így fut a nép Erdélyből, más se lesz itt lassan, csak katolik magyar. Egyházak tornyáról messze látszik, hogy a vizek mentiben végigépül Szökevény-Magyarország! S abban helye van az újhitű szerémi, szabolcsi, felföldi népnek is. Otthoni hatalomnál piszkosabb tán sehol sincs. Jobbágylelkek, kiskirályok paradicsoma, szabad csapat pokla. Fusson, ki merre lát, szanaszét! Legföljebb: holnapután meg azután: oláok leszünk. Mert most még állunk. Most még: nincs vész, összefog a hit. De ha a hitünket is elveszik, semmivé foszlunk. Vagy 'lármád Magyarország lesz itten, vagy magyarság temetője. Százezreké. Emberöltőnként százezeré. Míg futja mibül. Isten Országa - e gyülekezet? Moldovába futott kamonci gyülekezetbe szorult? Ez nem lehet. Mondj jobbat. Hirdesd az igazat! Fordítsd az írást. Kiknek? Mi maradt az eddigiekből is, tán zsarátnok emészti cseh földön, Szerémbe! Mást nem lehet tenni, mint hinni. Hinni, kevés, tenni kell! Ha hiszel, már cselekszel. Nékem ez kevés. Jön a terék, Jankó vajda se állítja meg, álljunk elébe, állítsuk meg! Egymagad? Igen, a hittel. A nép örül, hogy megmenekedett, Tamás örvend, Ursulyának meg az újra gyarapodó Magyar írásnak, Bálint deák útra kél. Hosszi útra. Bé Törökországba. Bé Bolgárországba. Bé a betiprott nándorok közé. Ordítja bolgárnak, süvölti töröknek, kiáltja tatárnak, vesszenek az elnyomók, az uracskák, gazdagok, papok, katonák! Ne bántsd a szegényt, mert a szegény: Isten választott népe! Szerte a világba! Azúrok hazudnak, mindenféle vezéreink egytől egyig hazugok! Ne egymást gyilkoljátok, nép a népet, népek a népeket, csak a piszkát! Kik összeugratnak! Mert Egy az Isten. Höl Boga, hol Allah, hol meg Öregisten! Ne higgyétek, hogy egyik a más ellensége! Mind egy és ugyanazon Isten! Más nép, más szó, de az Isten mindenütt Isten! Az egyetlen! S ez az Isten, maga a Nép! így hát a nép fia, isten fia! Ne bántsd a fiút! Ne kaszabold, te istenfia, a másik istenfiát, csak elé a zászlóval, reá kereszt és félhold, s fegyvertelen seregünk előtt minden kapu kitárul! Van-e, ki így elénk mer állami? Vagyon-e földi hatalom, ki győzedelmeskedhetne az isteni seregen?! Magán az Úron! A népek csak beállnak Bercsényi deák csapatába, mert úgy hiszi, mit mond, hogy hinni kell. Mert Báliint kiállt a Balkánra, kitárta karját, elrikoltotta magát, hogy Nem! Ennek vége! Egymagam állt-Már igen mulatnak. Még meg se kezdődött a lagzi, mert az igazi még csak eztán jön, mégis már minden a feje tetején áll, a feje tetején áll az emberben minden. Hát, a pálinka, finom. A szentmártoni úr azt mondi, fám, a kurucsi meg hogy bún. Majdnem mindegy. A fontos, hogy valóban jó legyen. Honnan való ez a pálinka, a pálinkafőzőnkből? Nem, Tömösvár alól. Hallja, ott vett a jegyző birtokot abból a két szekér aranyból, amit a dédöregapáméktól elszedött. Aláíratott velük, nem tudtak írni, kerösztöt vetettek ki papírra, azon az állt, hogy az örökséget mind a jegyzőre írják, így a jegyző a két szekér arannyal meglépett. Tömösvár alatt van neki birtoka, most pártferma. Az mi. Olyan, mint nálatok az állami gazdaság. Pártferma, a ferma mint a farm, gazdaság, és az államé. Régen birtok volt, nagybirtok. Magyarországon nem így mondják? Hallja, az nem Románia. Mért, ez az? Azt mondta egy aradi romány, hogy ők kétezer éve vannak itt, félig-meddig a rokonom, a húgom ura, sógor, mi meg csak telepesek vagyunk! Na, akkor, hogy van az, hogy ezeréves határ?! Nem is hallottak ezek erről, asse tudják, hogy a Kárpátokban volt a magyar határ. Meg magyaráztam neki, k tik vagytok a betolakodók! Asse tudjátok, ki csinált benneteket, nem hogy kétezer év! A német anyádat megbaszta egy magyar legény, oszt most vered a mejjed, kétezer év! Káromkodott, szidta az anyámat, én meg az a tokos anyját, aki szülte, a többi ember csak nevetett. Hát. Hallja, úgy jár, mint Magyar Jóska, tudja, aki az előbb még mindenkit elküldött az anyjába, Annus néném bátyja, az a kürtösi kocsmákban egyháztomban azt ordítja, hogy Bocskor! Bocskor, ordít az öreg foszi: Bocskor! Csak ennyit bír kinyögni, már akkor nagyon részeg lehet, Bocskor! Hej, de sokszor elverték már ezért, mégse használt, most már együtt isznak, hagyják, ő fizet, hagyják, hadd bocskorozzon. Otthon romány menyecske, a gyerekek magyarul csak gagyognak. Hallja, én nem ordítok, de az én gyerekem, az anyja úristenit! . . . Na, akkor igyunk. Tér még? Mért ne? Kinek nézel engem? A pap, ne félj, egy kortyot se fog inni. Kár lenne belé. Hallod ... Ereszd el a hajamat! Hát ez már kezd úgy festeni, pedig még csak Most kezdődik a most kezdődik a most kezdődik a tánc! Jól mondja! Mért, hogy hívják az aradi sógort? Kuruc, de Curutiunak mondja! Az anyja meg Snájder. Hát. Ez a Raskó úgy tesz, mintha beépített lenne, pedig apja, anyja magyar a szerencsétlenjének. Hallja, Forrasatosan a beépítettek megvannak? Négy ucca magyar, három román sor, beépítették őket. Ne piszkáld, megint kezdi. Amikor gyűttek a tollas csendőreik. Magyar bácsi előbújt, az ordítós Jani, valamit aludhatott, megunta a dikót, kint tántorog a násznép között. Gyan ez is? Indul a menet. Kászálódnak, indíts! Siessünk, még a végén lekéssük. Ennyi nép. Apám, ezek románok? Hogy lennének azok. Ha a Gergő román, akkor én is az vagyok, meg te is! De hát ez nem Románia? Az, fiam, most az, de valamikor, amikor az apád itt született, már amikor se, éppen akkor húzták meg a határt, azelőtt, amikor a nagyapád, a tatád született, még Magyarország volt! Akkor most mért nem Magyarország? Hallja, ezt magyarázza meg neki. Ha tudja, Fiam, te ezt nem érted, a gyerek nem érti, mert ne érthetné. Az iskolában úgy tanulják, hogy ez Románia. Tudja, a Kárpátokon túl, az! A Regát, az Oláhország! Ne ordítson, Raskó meghallja. Baszok rá! Apám is tud románul, a katonával románul beszélgetett! Azért engedték át az ajándékot. Meg majd a borsot vissza. Tudja, nálunk nincs bors, disznótorra az ember bors nélkül marad, meg hát a húsleveshez is szeretjük, innen viszi az ember. Olcsóbb is. Hogy keresik, piper, piper! Hát, ennek a szegény országnak ilyen jól még nem ment. Mindenkinek van mit ennie! Tudja, bátya,, maga tudja, milyen szegénység volt is, a szegény ember nem tudott mit enni adni a gyerekének, a gazda jól élt, de a napszámos, a zsellér, hajaj! Akinek nem volt földje. A földet csak hadd el. Hát, nézze meg, bátya, villanyunk is van, az első körte a faluban két éve gyulladt ki, így nyáron,, emlékszik, itt volt a családjával, az egész falu azt leste, na, hallja, megjött a villany! Ezt is a demokráciának köszönhetjük. Hallja, hagyja el a demokráciát, mert mindjárt megmondom, mit hozott! Halkabban mondja, Jani bátya ki nem állhatja őket, sajnálja a földjét. A szerencsétlennek pedig semmije se volt, mégis a gazdák mellé állt. Hát, ő is gazdalegény volt, kisgazda gyereke. Mit tett volna. Tudnivaló. A vér nem válik vízzé. Hallja, még jó, hogy időben jöttem, mert nálunk még csak négy óra. Erésen négy óra, Iratoson meg öt, hát. Itt korábban kel a nap. El ne higgye. Az előbb a vőfény csak hangolt, próbálta a hangját, majd este hallgasd meg, hogy mondja ügyes gyerek, az Anti fia. Pistával együtt van sor alatt. Minek házasodik ez ilyen hamar, megvárhatná a katonaságot. Majd ha leszerelt, másfél év nem a világ, ha addig hűséges marad a lány, megérdemli, addig semmi. Én addig meg nem házasodtam, míg le nem telt a három év a romány király seregében! Könnyű ezeknek, nekik csak másfél év. Hallja, amikor én öt évet szolgáltam, negyvennyolc hónapot a Ferenc Jóska katonájaként! Hallja, az volt háború, nem ez a mostani. Ez már csak gyilkolás volt, hallja, mészárszék. Hadd el, beivott az öreg, hadd mondja. A messziről jött rokonság már evett, akkor indulás, mén a menet végig a falun a templomba. Siess, nehogy megvárakoztasd a menyaszszonyt! Még mással áll oltár elé! Hahóba! Brubaha! Hallja, igyunk még egyet! Itt van, fogja, a templomig meg vissza tán elég! Ereszd el a hajamat! Ijujuju-juju-ju! Megy a menet. Indul. Hallja, kászálódjon, megyünk! Többeknek nem tetszik az indítás, ha már ilyen jól leültünk, mért nem maradunk? Hallja, még egy pohárral. De az utolsó. A csinált virág az emberek melyén most megigazítandó, sorba minden, a nyakkendő, hallja, a nyakkendős parasztja, némelyiken nyakkendő, nyakba való kendő, egész uras, hallja, nem a gazda, csak az aradi, az aradi gimnazista fia, az, hogy az anyjába az istent, húzzad, édes muzsikásom! A muzsikás meg húzza. (Részlet a szerző Magyar Krisztus című regényéből, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986.) ÁRVA IMÁ tom meg a törököt! Kivel Európa nem bírhatik, ki a népeket lesöpri a földről, megtérítem! Húsz hitére, a magunk hitére! Lesz itt olyan ország! A népeké. A békéé. A fegyverteleneké, kiknek legyőzhetetlen kardja maga a hit. A szabadság! (Részlet a Kutyakántor című kisregényből, mely az Árva Ima kötetben jelent meg. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989.) Mihály Megmagyaráztam neki... : ---------------------—-----------------------------------------------------------------------------. r - - • ■ v - • * t* ■■ - Plugor Sándor: Székely család Mikor boldog az író? Beszélgetés Sarusi Mihállyal - Hogy vagy? - a szokásos kérdés. - Kitűnően, Tihanyban nyaralok, semmi gondom. Ilyen ritkán van, évek óta nem volt egy hetünk, hogy a feleségemmel egyházamban együtt lettünk volna. És megint megfürödhettem a csodálatos Balatonban. Mert nekem csodálatos . .. Hoztam magammal egy csomó könyvet olvasni, s egy jegyzettömböt is, hogy befejezzem egyik írásomat. Dehát, rá se nézek! Nem érdekel. Csak így pihenheti ki magát az ember. Lám, a boldogság titka. Node, az író mikor érzi jól magát, nem a pillanatban, hanem a történelmi időben? - Mit mondhatnék . .. Most jelent meg egyik könyvem, az Árva ima. Az ember azt hiszi, ez a legnagyobb öröm, de mégsem az, mivel tizenöt éves késéssel jelent meg. Ha a megírás után egy-két évre kiadják, az csodálatos érzés lett volna ... Emlékszem, amikor az első könyvem, a Csabai Szajnán megjelent, az fantasztikus volt. Pláne, hogy ismeretlenül a kritika is agyba-főbe dicsérte. - Szenzáció számba ment a Magyar Krisztus is! - jegyzem meg. - Annak megjelenése szintén igazi öröm volt, mert addig a mai Erdéllyel kapcsolatban hasonló könyv nem jött ki. Én ezt úgy írtam, hogy valószínű, elfektetik, majd a történelem igazságot tesz. Szóval a Magyar Krisztus gyors megjelenése bomba volt.. . - Emlékszem, még veszprémi újságíró korodban ruccantál át évente az aradi vidékre anyagot gyűjteni, nagy nekifohászkodással... A többi könyveid közül melyiket írtad Veszprémben? — Az Árva imában megjelent egyik kisregényemet, a Jézus Máriát 1972-ben írtam, egy dózsavárosi házacskában, ahol legényszállásom volt. A másikat, a Hadak uttyik címűt pedig erdélyi nászutam alkalmával gyűjtöttem, éppen azon a Háromszéken, ahol a te szülőfölded van. A történet Ozsdolán és a közeli erdőkben játszódik, katonaszökevény székely legények tragédiáját dolgoztam föl benne. Az anyaggyűjtésben a feleségem is segített Sepsiszentgyörgyön. Én meg az ozsdolai paptól érdeklődtem, ez az ember Páskándi Gézával együtt volt börtönbe csukva, mivel 56-ot is éltette, nemcsak az Istent. — És a Kutyakántor című kisregény hogyan született? — Veszprémi időszakomban Pécsen jártam főiskolára, ott véletlenül akadtam rá a forrásra, és úgy éreztem, akturális. Benne a kérdés: mi vár a hitújítóra? Persze, a marxista „hitújításra", a reformra gondoltam. A politikában most tartunk ott... — Most milyen könyved „sajtolódik", a kiadónál, illetve min dolgozol? — Tavaly írtam meg az Eszter berke című könyvemet, mely az alföldi parasztnép ellenállását ábrázolja a török világban. A múlt században lejegyzett népi mondákra akadtam, szalontai, sarkadi, dobozi történetekre, ezeket elolvastam és egy regénnyé állt össze. Csodálatos embereket szült a török megszállás, elleni küzdelem. Ezt a könyvemet a Szépirodalmi Kiadó 1991-re tervezi megjelentetni... Van egy másik könyvem, mely jövő esztendőben kerül a boltokba, címe Hanyattúszás. A második világháború körüli eseményeket, frontot, fogságot, hazatérést, kitelepítést dolgoztam föl. Amikor írni kezdtem, ez a téma még tiltott gyümölcs volt, mire megjelenik ... Sajnos, ez lesz. - És jelenleg mit gyűjtesz? - Az elmúlt ötven év dolgait akarom könyvbe foglalni, a történet a német megszállással kezdődik és máig nyúlik. Ezt máris sürgeti a kiadó, de nem akarom elkapkodni ... - Remélem, mi olvasók fogjuk elkapkodni a könyvpiacról. (B. O.) NAPLÓ - 1989. szeptember 30., szombat -