Napló, 1989. október (Veszprém, 45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-17 / 245. szám
■ n 5 33I» • ■ B 5s Kötődések Puskás Imre képei előtt A minap a veszprémi képcsarnok előtt jöttem el, és egy ismerősöm így üdvözölt: „'No, ezeket a 'képeket feltétlenül nézd meg, most nem 'kiállítva a képcsarnokban. Ez nem blöff, humbug-művészet, ez az, ami mindenki számára egyértelmű és érthető.” Megfogadtam szavát, és megnéztem Puskás Imre festőművész kiállítását a Dési Huber-teremben. Egységes, ja realizmus tekintett rám tisza falaikról. Egységes, mert a természetábrázolás, a falusi életforma a témája minden kiállított műnek. A színskála kiválasztása is egyéni és tudatos. Tiszta, jobban mondva, teljesen letisztult tájképfestő képeit láthattam, a klasszikus technika -minden belső erejével és biztonságával -felvértezve. Puskás képeiről szinte süt az elkötelezettség a hagyományápolás iránt, a szülőföld, a paraszti életforma dicsérete. Tudatos, szinte dacos kötődés a festő részéről, amit megmutat a közönségnek. „Egy letűnt világ érdekében dolgozom. Paraszti kötődésem erre kötelez. Nem nosztalgia dolgozik bennem, hanem a parasztságért érzett felelősség, amely mindig is irányított.” - mondja a festő, aki most ezt a világot hozta el a Dunántúlra, a Bakony fővárosába. A művész Szegeden született, és a környéken nevelkedett. Ismeri és érzi az Alföld minden természeti rezdülését, megkísérti a letűnt múlt emléke, és mindezeknek képein ad hangot. Következetesen alakította festészetét, nem tért el és nem tér el ma sem a fennkölt divatok útvesztőiben. A veszprémi kiállításon elsőre feltűnt, hogy nem használ többfajta festéket, nem él a technika olcsó lehetőségeivel, a tiszta, klasszikus olajtechnikát alkalmazza, érett, nagyvonalú ecsetkezeléssel. Nem manipulál, hanem egyszerűen csak fest. Érzi a tájat, érzi azt a légkört, amiben él, amit szeret. Igaz, maga a téma, ami foglalkoztatja, az alföldi tanyák, a végtelen horizontok, a sáros utak, a tócsák, a vízparti hangulatok ma a keresett és a „vásárolt” művészet termékei is. De Puskás festészete mégis más, magvasan jelen van a szakma, a jó értelemben vett festőiség, a mindent mutató biztonság. Nem véletlen, hogy 1959 óta kiállító művész. Egyéni és kollektív kiállítások egész sora van már a háta mögött. Puskás Imre realizmusa elgondolkodtató és tényleg közérthető. Nem akar többet mutatni, mint amit érez, amit lót, amit belsejében hordoz. Ehhez párosul egyértelműen az a tisztesség, amelynek természetes velejárója a művészi alázat és a szakma iránti egyértelmű elkötelezettség. Vészeli Lajos Elhagyott szélmalomFotó: Borbás János Legyen az MSZP-nek baloldali taga Még alapvető kérdésekről folyt a vita a kongresszuson a múlt hétfőn délután, amikor tizenhatan - a veszprémi lakóterületi pártbizottság tagjai -, pusztán kíváncsiságból szavaztunk, hogy közülünk hányan lesznek tagjai a megújult pártnak, öten mondtak akkor igent. Mi, a többiek, még nem tudtunk dönteni. Lehet, hogy akkor ez volt az arány a magukat kommunistáknak vallók köreiben a megyében, az országban is? Aztán eltelt egy végtelenül hosszúnak tűnő időszak: egy este és egy éjszaka. Akkor reggel jelent meg a programnyilatkozat és az alapszabály szövege. Azok minden újbóli olvasásával közelebb kerültem az MSZP-hez. Aztán sok-sok beszélgetésből kiderült, hogy sokan így voltunk ezzel és az is, hogy sokan még máig sem döntöttek. Mégis, a hét második felében néhány — a programnyilatkozat és az alapszabály szövegével azonosulni tudó, reformokat igenlő kommunista elvtársammal úgy gondoltuk, hogy az lenne az elveinkhez méltó és politikailag is helyes döntés, ha az MSZP keretein belül létrehoznánk a magukat reformkommunistáiknak, baloldali szocialistáknak vallók tagozatát, platformját. Ha megalakulna a baloldali tagozat megyénkben is, sorainkba elsősorban azokat a reformelkötelezett kommunistákat, volt MSZMP-tagokat, baloldali szocialistákat várnánk, akik nem tagadják meg a marxizmus alapjait, a társadalom és a történelem dialektikus és materialista módon való szemléletét, a legjobb szocialista és kommunista hagyományokat. Várnánk az elődpárt ipari és mezőgazdasági munkás tagjait, a velünk egyetértő és együttérző értelmiségieket, a tudományok eszméinket elfogadó munkásait Ez utóbbiak társadalomismerettel foglalkozó tagjainak segítségével fel lehetne tárni a marxizmus napjainkban is érvényes téziseit. Ha megalakulna egy ilyen baloldali tagozat, az lehetne a legfontosabb feladata, hogy az egész párt részeként segítse az új program valóra váltását, ha kell, vitázva azokkal, akik megfosztanák a pártot a mozgalomban nélkülözhetetlen szocialista és kommunista hagyományoktól. Mert nélkül csak egy lehetne ezek polgári pártok közül és sohaa sem valósíthatná meg hirdetett céljait. Felmerülhet a kérdés, hogy én, aki több mint fél évszázadon át tevékenykedtem a nevét többször is változtató, de mindig kommunista párt tagjaként, és tettem, amit az adott körülmények között kommunista elkötelezettséggel tehettem, miért nem javasolom most inkább egy új kommunista párt megalakítását szocialista párt baloldali tagozatának létrehozása helyett Elsősorban azért, mert mi egy diktatórikus rendszerben, egy demokratikus szocialista rendszer megvalósításáért szövetkeztünk ötvenöt évvel ezelőtt, azért vállaltuk az üldöztetést a börtönt vállalták közülünk sokan a mártírhalált. És most azért fogadom el az MSZP programját mert úgy látom, hogy ezeket az eredeti célokat vallja magáénak. Másrészt pedig attól tartok, hogy egy most megalakítható kommunista párt gyűjtőmedencéjévé válna azoknak, a magukat melldöngetéssel kommunistáknak vallóknak, akiktől pedig menekülni szeretnék. Akik korábban minden józan érvelést elutasítva, diktatórikusan valósították meg hibás döntéseiket, akik nem szolgálói, hanem haszonélvezői voltak a mozgalomnak. El kell fogadnom az MSZP baloldali tagozatának megalakítását azzal indokoló budapesti elvtársaim érvelését hogy a tagozatra már csak azért is szükség van, mert enélkül sok idős elvtársunk kisodródna a munkásmozgalomból és esetleg besodródna egy „balos" pártba. De hozzá kell tennem: szerintem nem csak az idős elvtársainkat félthetjük ettől, hanem a fiataljainkat és a munkásokat is. És ne is csak azért jöjjenek közénk, mert ettől féltjük őket hanem azért elsősorban, mert az MSZP alapszabálya azt ígéri, hogy most már valóban olyan lesz a párt, amilyenné a tagjai teszik. Aki félreáll, semmit sem befolyásolhat. Ez a meggondolás vezetett el a cselekvésig: tegnap este aláírásommal igazoltam, hogy az MSZP tagja vagyok. Csaba Imre Nagy és Maléter Nos, vegyünk a lehetséges példákból -két magyar vezetőt. Helyezzük őket egy kritikus, bonyolult világpolitikai szituációba. Nézzük meg, hogyan döntenek, cselekszenek és miért? Nevezzük e két vezetőt Nagy Imrének és Maléter Pálnak. Miért ez a kettő? Mert mindketten egy világdráma áldozatai. Mondom dátumokat: 1956. október 20.,a 21., 22. -Beáll a teljes csőd. Október 23.: a döntő nap. Mit tesz,hogyan viselkedik ez a két tragikus figura? Vegyük a vezért, Nagy Imrét, mert ő a tényleges becsvágytól hajtott vezér, akár akarja, akár nem. Nagy Imrét barátai, fegyvertársai mint győztes lobogót, este 9 órakor behívták a pártközpontba. A revizionistaként kiátkozott moszkovita -központi bizottsági, politikai bizottsági tag- és miniszterelnök lesz még ezen az éjjelen. Ugyanazok támogatásával kerül hatalomra, akik megalázták, megbélyegezték. Moszkvából nagy tapasztalatú, hazajött, életben maradt kommunista, aki elindul a bitó felé. Barát és ellenség hajszolta előre ezen az úton.Hogy mi van az országban, a világban, azt neki éppolyan jól kellett tudnia, mint nekem: teljes gazdasági csőd, ideológiai zűrzavar, anarchia, szétvert politikai élet, tehetetlen vezetés. De ez nemcsak nálunk van így. A Szovjetunióban erjedés, Lengyelországban Poznan után félelmetes szituáció, és senki nem méri fel az eseményeket. Tegye még ide, hogy él egyfajta bosszúálló, gyilkos gyűlölet. Csak egy szikra kell és ez a szikra -ki is pattan: Rajk temetése. Módja lett volna Még.nem lőnek. Nagy Imrének módja van számba venni a helyzetet, gondolkodik, elemez vagy nem. A lényeg: engedi magát besoroltatni a pártközpontba. Tegyük fel, hogy Nagy okosságból vagy bosszúból,nem hallgat senkire, annál is inkább,mert ő az egyedül lehetséges ember. Nem megy be, s nem vállal semmit. Akkor sem, ha a szovjetek akarják, mint annak idején, 1953-ban. Van tapasztalata. Otthon marad azzal a tagadhatatlan népszerűséggel,mit akkor élvezett ország-világ előtt. Nem kellett volna sokáig várnia, csak három-négy hétig, amíg lefut minden, és ő marad a platzon egyedül. Érti, egyedül. Elmennek érte, a szovjetek is, térden állva kérik, segítsen. Megvolt a döntési lehetősége. De ő nem hallgat senkire, kinyúl a hatalomért, mint minden frakciós. Ez az igazság. Ha nem esik bele ebbe a csapdába, akkor talán még ma is fél, és kapaszkodjon meg,nemcsak a hatalom birtokosa, de lehet,hogy ő a párt első titkára. — Izgalmas, amit mond, de fel kell tenni a kérdést - mondja Almási Miklós —, azt,hogy Nagy, aki okos, művelt, a Szovjetunióban nevelkedett ember, miért választja ezt az utat, és maga miért egy másikat? — Először is:nekem,mint munkásnak, nincs más választásom, így igaz, ahogy mondom. . -Látom,hogy Miklós közbe akart szólni, de folytattam. — -Munkás vagyok, szervezett munkás,marxista és kommunista. Nem tehetek mást,még akkor sem, ha belebukunk, vagy felkoncolnak. De hangsúlyozom, Nagynak van nem is egy, hanem több választása. A legrosszabbat választotta. Az 1953-as tapasztalatok alapján meg kellett volna várnia a teljes, visszavonhatatlan csődöt, bukást, összeomlást -és akkor jönni. Nagyban és barátaiban azonban valami szörnyű dolog munkált. A hatalom vágya, amelyet a frakciós törvények hajtanak. Az a félelem, ha nem én,ha nem mi jövünk, akkor más jön. És tegye hozzá a felelősség áthárítását, a bajok, a bűnök másokra való hárításait. Még pikánsabb — De hogyan jön ide a másik példa, Mailéter Pál? — Ez az ügy még pikánsaibb és valójáiban szörnyűbb is. Ismeri maga Maléter katonai és politikai pályafutását? — Nem nagyon. — Maléter Pál horthysta ludovikás tiszt. Tehetséges katona. Fogságba esik, partizán lesz, méghozzá igazi. Sőt, partizánparancsnokká választják. Az új magyar hadsereg egyik legjobb, legképzettebb tisztje. Őt nem tisztogatják ki. Farkasnál jól feküdt. Maléter is részese annak, hogy egymás után nyírják ki a legkiválóbb kommunista tiszteket. Mindent végigcsinált. Nekem ez horthysta tiszt soha nem tett szert. Lehet, hogy azért mert mindegyikkel szemben elfogult voltam és maradtam. De most kisérjük végig Malétert is a bitóhoz vezető úton. 1956. október 23-án Maléter a HM egyik vezető tisztje és a Kilián-laktanya parancsnoka, Farkas kedvence. Parancsot kap másoktól, hogy harcoljon a lázadás ellen, védje a laktanyát és ezt sikeresen meg is oldja. A felkelők itt semmit nem értek el. Maléter és társai végig urai a helyzetnek, akkor is, amikor sok más katonatiszt már a párttagsági iratait égette el. Hogy Maléterben mi szólalt meg a parancs végrehajtásánál, azt lehet vitatni. Esküje a Magyar Népköztársaságra, a katonai fegyelem, vagy maga is felismerte, hová vezethet az út? Október 28-án döbbenten veszi tudomásul, amit a Szabad Nép, a párt hivatalos lapja világgá kürtöl: hogy mindaz, ami történik, nem ellenforradalom, hanem demokratikus, nemzeti forradalom. Mit kell most tennie? Eddig tette a kötelességét, most fogja magát, hazamegy, s nem vállal semmit. Ezt kellett volna tennie, és ha ezt teszi, ma is él. Sőt, akkor talán kb-tag, politikai bizottsági tag, vezérezredes, miniszter. Három hónap múlva előveszik, mert szükség lesz rá. Ebben a két figurában minden megtalálható, a szabad választás, élet és halál, helytállás, hűség, becsület, karrier, gyávaság és bosszúállás. Mondjon nekem egy írót, aki ezt meg meri írni. Egy azonban nincs meg Bennük: a helyes politikai felismerés, az igazi emberi tartás. Nagy Imre és Maléter helye, felelőssége nálam lezárt ügy. Először is Nagy megosztotta a kommunistákat. Ezzel egy kritikus politikai helyzetben lehetetlenné tette az erő összpontosítását. Másik súlyos hibája, hogy nem ismerte fel, vagy nem vette számba az országban, a politikai életben uralkodóvá vált azon erőket, amelyek nem állnak, nem akarnak megállni Nagy Imrénél. Sőt, fedezte a kommunisták nyílt lincselését, likvidálását. És a legfontosabb politikai ballépés, hogy Nagy Imre, a kommunista, nem akart a munkásosztályra támaszkodni. Az is tanulságos, volt Nagy Imre viszonya milyen a volt szociáldemokratákhoz. Amikor 1956-ban kijöttem a börtönből, sokan megpróbáltak rábeszélni: fordítsak hátat a kommunistáknak, sőt, álljak bosszút. Nem tettem. Nagy viszont nem velem állt szóba, hanem Kéthlyvel és a szociáldemokraták munkásegység-ellenes, bosszúra éhes szárnyával. — Maga ezért volt ellene? — 1957 végén úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy egyenesbe jutottunk. Visszaszereztük a munkások bizalmát, hittek nekünk. Megakadályozhatunk egy óriási tragédiát. Kézzelfogható eredmények voltak kialakulóban. — Az értelmiség nem hitt maguknak, nem is fogadta el magukat, különösen magát és Kádárt nem. (Folytatjuk) Marosán György: Fel kellett állnom (III.) A Tabu Könyvkiadó jelenteti meg Marosán György visszaemlékezéseinek ötödik kötetét: Fel kellett állnom címmel. A könyv az 1958 és 1973 közötti éveket öleli fel. Ezúttal egy új Marosán mutatkozik be, aki megannyi kényes kérdéssel szembesül: 1956, Kádár János, Nagy Imre, 1968. • Mi történt, miért ismétlődnek a bajok? Részleteket közlünk a könyvből. Tv-jegyzet Ablaktörések Zajlik az élet, még inkább a politika. A televízió politikai-közéleti adásait nézve, gyakran eszembe jut egy olasz rendező találó megjegyzése a western-világ változásáról. Valahogy így szól: „Ha régen kinéztél az ablakon, valami érdekeset láttál, de ha manapság kinézel az ablakon, felkészülhetsz rá, hogy kapsz egyet a szemed közé!" A hazai sajtóvilágban a régebbi sikerpropaganda unalma helyett a mai sikertelenségpropaganda mindig meglep valamivel: könnyen kapsz egyet a képedbe! Pénteken este benézek a tévé Ablakán, látom-hallom: a Fidesz (latinul : hűség) a radikalizmusához hűséges, szavakban békét vet, ám a nyersen kimondott szóval vihart arat a lelkekben. Hallom még, hogy valamiféle új „Tajgetosz” találtatott, mely — a régi spártai gyermekkiválasztást überelve — modern korunkban arra kínál lehetőséget, hogy ha a születendő csecsemő neme nemikívánatos a szülőnek (vagyis lányt akar, nem fiút!), akkor a tudomány segítségével szülés előtt esetleg „megölheti". Hm, régi jó parasztjaink a leánygyermekre ugyan legyintettek: „Nem gyerek, csak lány!", de azért tisztességgel fölnevelték. A természet nagyjából „tudta”, milyen arányban szülessen lány és fiú, hogy a társadalom párosán nőjön fel. Látom-hallom, az Ablak mögött nagy vihart kavar ez... Később a rákszakértő orvos sétál be szorongó életünkbe, és javallja: vizsgálgassuk magunkat (főleg a férfiak), mert a rák oly alattomos (pedig nem ember!), hogy lábujjhegyen belopódzik testünkbe, és gyakran ott, honnan örömet és életet várunk, fájdalmat és hatást növeszt. Eszembe jutott, milyen gyanútlan egészségben nőttem fel, kitárulkozva szépnek-jónak. És ma? Örült világ, állandóan lesd és rettegj,kap el a rák (az AIDS, mikor az infarktus), s amit a világ civilizációs szennye borít rád. Hallam a Nikolett-ügyet. Az iskolából kezét-lábát megragadva viszik „tulajdonosok", el a törvényes mint egy farsangi malacot, mert a bíróság a nevükre állította ki „bárcát”. Lám, ez is egyfajta a vírus, mely a gyermeklelket fertőzi-marja. Betört lélek ... A műsor végén panaszolja a riporter: valamilyen kongresszusok miatt kétszer is elmarad az Ablak. Sajnálja, pont ezt lőtték ki. Két Ablak-szem tört. Tévé, rádió mondja: újabb köztársaságielnök-jelöltek. Lám, féltünk, hogy a monolitikus diktatúrában nem nőtt fel igazi államférfi — és most négy is akad belőle. Egyelőre. A magam részéről Pozsgayra voksolnék, mert ő évtizedeken át kockáztatott, borcolt, bőrét vitte vásárra. Értünk, a demokratikus magyar társadalomért Most előkészítve a terep, nincs különösebb veszély, és jönnek az újak. Köztük igen tiszteletre méltó például Kulcsár Kálmán, aki jogtudósként kapcsolódott formmozgalomba, a be asejogállam megteremtésébe. Ő is elnökjelölt, éppen annak a Hazafias Népfrontnak a jelöltje, melynek tekintélyét Pozsgay teremtette meg, midőn „személyiséget" adott a népfrontnak, mely évtizedeken át csak „kéz" volt a párt számára. Kissé meglep, hogy Kulcsár Kálmán nem lép be (a kongresszusig az új pártba MSZMP-tag volt), most úgy véli, pártonkívüliként jobban szolgálhatja a nemzetet... Ő jobban tudja, mi az igazság kulcsa. Meglehet (majd a választások döntenek erről), hogy az lesz népszerű, aki nem párttag, nem MSZP-tag? Annak viszont tapsolok, hogy Flabsburg Ottó visszalépett a köztársaságielnök-jelöltségtől. Bölcs öreg, így elkerüli, hogy sárral dobálják a korteskedéskor Habsburgságáért. Egyfelől szégyellném, ha a magyar nemzetben nem akadna államférfinak, elnöknek való! Másfelől kérdezném, vajon milyen gazdája e kis hazának az, aki nem saját fiára bízná birtokát? Szombaton ismét jött Volonte, a minden tehetséggel és minden hájjal megkent olasz színész filmsorozata, a Minden gyanún felül álló ember. Jó film, markáns kritika a demokráciáról, a „nagy ember”, pontosabban a magas pozícióba jutott pozőr s pitiáner kéjenc támadhatatlanságáról. Nehogy beszennyezze a mundért, a politikusok demokráciával zsinórozott mundérját ... Olasz film? Nálunk is megcsinálhatták volna. Lám, betört ablak, morál, betört természet, betört betört lélek... És még mi minden van, ami betört! Tudjuk, valami születőben, valami emberi... És érezzük, lassan minden összetörik az emberben, elfogy a hite, a reménye, ebben az összevissza vagdalkozó világban. Balogh Ödön NAPLÓ - 1989. október 17., kedd - £