Napló, 1989. december (Veszprém, 45. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-02 / 285. szám
Készül a szovjet sajtótörvény Alternatív lapok a Puskin téren Az újságárusoknál hiába keresnénk az alternatív kiadványokat. Anatolij Jezselov képviselő nem is keresi ott ezeket, mert tudja, hogy a fővárosban a Puskin téren találja meg őket. Jezselov hosszú évek óta gyűjti azokat az újságokat, amelyeket a peresztrojka előtt szamizdatnak, diszszidens lapoknak neveztek, s szerzőiket, terjesztőiket szovjetellenes cselekedet címén gyakran fenyegette bírósági eljárás. Ma ezeket a kiadványokat nem hivatalos vagy alternatív jelzővel illetik. A köztársaságokban a népfrontok és a velük szemben álló internacionalista mozgalmak, a sokféle választóiklubok, a még nagyobb számú környezetvédő mozgalmak, az újjászülető anarcho-szindikalizmus hívei a kiadványaikra azt nyomtatják: szabad és független lap. - Igencsak sok pénzt hagyok a Puskin téren — mondta Jezselov, aki hosszú éveken át az Izvesztyija leningrádi tudósítója volt. — A „független bibliofil" című tájékoztató szerint ma 548 ilyen kiadvány jelenik meg csupán oroszul, a köztársaságokat is figyelembe véve számuk ennél sokkal több. A leningrádi képviselőt nem a gyűjtőszenvedély fűti, nem az, hogy összeszedje a glasznoszty és a peresztrojka idejének kiadványait. Meg akarja érteni ezt az új, szemünk láttára formálódó jelenséget, és választ keres arra, hogyan lehet elválasztani a búzát az ocsútól, vagyis a kisebbség ellenérzést nem szülő álláspontjáról hírt adó lapokat azoktól, amelyek szabad vélemény címén erőszakot, sovinizmust és nemzetiségi viszályt szítanak. Hol van az a határ, amelyet átlépve a kiadó és az újságíró megsérti az emberi jogot, az ember jó hírnevét és méltóságát, megbontja a társadalom erkölcsiségét és egészségét? Milyen kapcsolat legyen egyrészt az újságíró és a kiadó, a szerkesztő, másrészt az újságíró és az olvasó között? Végül pedig a kulcskérdés az, hogy a megújuló szocialista társadalomban milyen jogi normák határolják be a sajtó szerepét, milyen legyen a felelőssége és mik a jogai. Anatolij Jezselov tagja a Legfelsőbb Tanács munkacsoportjának, amely előkészíti a sajtótörvényt. — Rendkívül bonyolult munka ez - mondta a képviselő. - Vagy nyolc változatot vitattunk meg, számtalanszor egyeztettük és tettük pontosabbá a cikkek megfogalmazását. Irányadónak tekintjük a helsinki folyamatban részt vevő államok bécsi záródokumentumát, nevezetesen az emberi jogokkal és a humanitárius tevékenységgel foglalkozó pontokat. Három parlamenti bizottság már jóváhagyta a tervezetet. Véleményük szerint a sajtótörvény gyakorlatilag kész, és némi jogi pontosabb szövegezés után országos vitára lehet bocsátani, majd első olvasásra előterjeszthető a Legfelsőbb Tanács mostani ülésszakán. A törvénytervezet kimondja, hogy a sajtó és más tömegtájékoztató eszközök szabadok, a cenzúra megengedhetetlen, minden szervezet, társaság, szövetség, állampolgári egyesülés és magánszemély alapíthat új kiadványt. Aki kiadói tevékenységben akarja kipróbálni erejét, annak a hatóságok előtt nem kell felfednie pénzalapját, papírforrását és a nyomdát, és engedélyt kérnie. Elegendő, ha bejegyezteti a kiadványt, annak további sorsát már az olvasók döntik el. Amennyiben pedig megsérti a jogi és erkölcsi normákat, akkor a bíróságé a döntő szó. A peresztrojka hétköznapjai „Szemüveget a vízbe!” Szemmeítét hajón, repülőn Moszkvában felszállt a repülőgépre, gondolatban jelképesen 11 kilométeres magasból az Atlanti-óceánba dobta a szemüvegét, és amikor New Yorkban leszállt a gépről, megfiatalodott szemével úgy szemlélte a világot, mint 40 évvel ezelőtt. A közeljövőben ezekkel a szavakkal lehet majd kezdeni a riportot a világ első „repülő" szemklinikájáról, amely a legnépszerűbb szovjet sebész és a legsikeresebb üzletember, Szvjatoszlav Fjodorov akadémikus fejében született meg. Ez a szovjet IL—68-as repülőgép gyakorlatilag már a kifutópályán vesztegel. Most szerelik fel a szükséges orvosi berendezésekkel. A Moszkvától New Yorkig tartó 8 órás repülőút alatt hamarosan több mint 50 ember nyeri vissza éles látását. Fjodorov profeszszor egyelőre azonban az arab emírségek felé hajózva, az I. Péter úszó klinikán követi jelszavát, miszerint „Tégy jót az emberekkel mozgás köziben!" Az egykori Mihail Szuszlov jármű- és személyszállító kompot meglepő gyorsasággal alakították át a világ legjobban felszerelt mikrosebészeti komplexumává. Az NSZK-béli újjáalakítás 30 millió dollárba került. Az a fedélzet, amelyen korábban 500 autót tudtak elhelyezni, most 820 négyzetméteres klinikaként szolgál. Egy műtőből és hét diagnosztikai szobából áll. - Az I. Péter fedélzetén minden bonyolult szemműtétet el tudunk végezni - mondja Alexander Szemjonov, Szvjatoszlav Fjodorov helyettese. — A klinika műszerei egy számítóközponthoz csatlakoznak, így rendkívül megbízható diagnózist tudunk készíteni. A klinikán két lézerberendezés működik, amelyek lehetővé teszik, hogy a beteg néhány perc alatt megszabaduljon a látási rendellenességtől. Az egyes műtétek ára 300 és 1500 dollár között ingadozik. Ez hozzávetőleg negyedrésze a Nyugaton végzett műtéti áraknak. Az operációkat magas színvonalon végzik, és lehetőség van olyan egzotikus megoldásokra is, mint például zafír szemlencse beültetése. Az első külföldi állampolgár szemét szeptember 14-én, 14 óra 17 perckor műtötték meg, azmikor a hajó Várna kikötőjében horgonyzott. A páciens egy húszéves rövidlátó egyetemista, Ivan Inzslev volt, aki mindössze 11 percet töltött a műtőasztalon, Szvjatoszlav Fjodorov végezte a műtétet. A páciensnek szemüvegre többé nem lesz szüksége. Az operáció után Inzslev ezt mondta: „Sokkal inkább féltem, amikor fogorvoshoz kellett mennem, mint most, amikor befeküdtem Fjodorov professzorhoz a műtétre”. Fjodorov még öt további műtétet végzett. Valamennyi páciense olyan egyetemista volt, akiknek jövendő foglalkozásukhoz éles látásra lesz szükségük. Pavel Antonov Működésben a mikrosebészeti komplexum Szovjet környezetvédők felhívása Veszélyben a Krím félsziget Meg kell menteni a Krím félszigetet — ez a gondolat uralta a szovjetunióbeli művészeti akadémia és az építőművész-szövetség együttes elnökségi ülését. Nem is olyan régen még a Fekete-tenger gyöngyszemének, országos gyógyüdülő-övezetnek hívták ezt a tájat. Ma viszont a különböző minisztériumok és főhatóságok termelési hulladékgyűjtőjévé vált. Minden normát meghalad a tenger és a légkör szennyezése, pusztulnak az ősfák. Rendezetlenek a környezetvédelmi területek, összeomlanak a hellén, a szkíta, a szláv emlékek, a gen.novai erődök és az ősi örmény kolostorok, a tatár karavánszerájok és a szkíta kurgánok. Még a szovjet időkben épült műemlékek is restaurálásra szorulnak. Siralmas állapotban van például Feodosziában a nagy orosz tengerfestő, Ajvazovszkij múzeumháza és a képtár. Évente 8 millió ember keresi fel a félszigetet, közülük 6 millió egyéni turista. A Krímre fogyasztói szemlélettel tekintenek a nyaralni érkezők csakúgy, mint a félsziget lehetőségeit kizsákmányoló hivatalok. Mert ugyan kormányhatározat tiltja a megyében a meglévő gyárak bővítését, újak építését, de Tauria néven szovjet-svéd kéntartalmúfesték-gyárat terveznek, pedig közismertek az ilyen termelés veszélyei. Vagy például a központi üdültetési tanács nemrég hozott létre egy szovjet-svájci közös vállalatot a Krím beépítésére. Ezt akár üdvözölni is lehetne, ha a svájci cég terveit egyeztették volna a távlati fejlesztési tervvel és az építészeti szakértőkkel. Közben a Krím műemlékei pusztulnak, senki sem foglalkozik megóvásukkal és senki sem felelős értük. Az okok között szerepel a deklaratív törvényhozás erőtlensége, a helyi hatóságok voluntarista döntése, a hivatali érdekek és a kulturális örökség védelme közötti kibékíthetetlen ellentét. A műemlékvédelemnek nincs elegendő pénze. Az állami védelmet élvező, amúgy is kevés műemlékeknek évente legalább egy százaléka elpusztul, nem is szólva a nem védettekről. A Krím szomorú állapotáról írnak a központi lapok. A műemlékek védelmében nemegyszer szót emeltek a művészeti szövetségek. Erről a legmagasabb szinten döntenek, de a helyi bürokratikus apparátus éppúgy figyelmen kívül hagyja a törvényt és a közvéleményt, mint a minisztériumok, amelyek csak tervfeladataikkal vannak elfoglalva. Javasolták minden Krím félszigeti városnak, hogy tudományos alapon jelöljék ki a védett övezeteket és a szabályozott beépítésű körzeteket, építészek és művészettörténészek bevonásával vegyék nyilvántartásba az építészeti és régészeti emlékeket. Ma már nyilvánvaló, hogy a Krím ipari építési tilalma nem terjed ki a környezet és a műemlékek védelmére. A múlt örökségének megőrzése nemcsak a hivatásos szakemberek teendője, s nem is csupán általános kulturális feladat, hanem politikai probléma is - hangsúlyozta Dmitrij Lihacsov akadémikus, a szovjet kulturális alap elnöke. A Krím nem a főhatóságoké, hanem a népé és a történelemé. S ezt a legrövidebbidő alatt tettekre kell vállalnk. . Gavriil Petroszjan - NAPLÓ - 1989. december 2., szombat Vita a szovjet óriásberuházásokról A felelőtlenség ördögi köre Nehéz szakaszban van a szovjetunióbeli peresztrojka — a hatalmas ország egységét is fenyegető nemzetiségi elégedetlenségi, önállósodási jelenségek mellett aggasztóvá vált a gazdaság állapota is. Szinte mindenhol és mindenből hiány keletkezett, már Moszkvában is részleges jegyrendszert vezettek be , illetve fontolgatják a bevezetését. A sokasodó gondok leküzdésében a széles körű politikai reformokkal párhuzamosan elkerülhetetlen az egész gazdasági mechanizmus új alapokra helyezése. Ez a többi között magába foglalná a fogyasztási cikkek termelésének felfuttatását, az önfinanszírozó, önelszámoló rendszer tökéletesítését, a parancsuralmi rendszer maradványainak felszámolását és — nem utolsósorban — a (külföldi érdekeltségű) nagyberuházások társadalmi mechanizmusának felülvizsgálatát és nyilvánossá tételét. Ez utóbbi kérdéssel foglalkozik a Kommunyiszt című lap 1989. 8. számában Jegor Gajdor, s írása alapján próbáljuk áttekinteni az alábbiakban : hogyan látja a szerző ezt a — talán nemcsak a Szovjetunióban meglévő problémát. Igaz, a cikkben főképpen a külföldi részvétellel megvalósult vagy tervezett nagyszabású programok sorsát elemzi J. Gajdar, de a megvizsgált mechanizmus, úgy tűnik, általánosítható is. Miután bevezetőjében a szerző rámutat arra, hogy a peresztrojka kezdetével egybeeső olajárcsökkenés felszínre hozta a szovjet népgazdaság világpiaci konjunktúrától való függésének reális mértékét és pozícióinak sérülékenységét, azt állítja: ebben a helyzetben, amikor rohamosan növekszik a költségvetési hiány, a szovjet külkereskedelem nagyon sok fölösleges vagy az állam szempontjából kevéssé rentábilis árut vásárol, illetve beruházási üzletet köt. S ebben nem kis szerepet játszik az a körülmény, hogy a nagy nyugati cégek és a helyi főhatóságok céljai nagyszerűen ki tudják egymást egészíteni. Az előbbieknek nyereségesen kell értékesíteniük termékeiket, az utóbbiaknak pedig csak a szerződés (korántsem mindig megalapozott) szükségességét kell bizonyítani ahhoz, hogy megkapják hozzá a valutaforrásokat. Ez utóbbi ismeretében nem meglepő — állítja az írás szerzője —, hogy bizonyos nagyszabású programok erős kétoldalú megtámasztásuk esetén eleve sikerre ítéltetnek. Azaz, ha a főhatóság érdekelt a tervben, a tőkés vállalat pedig a szállításban, és a munkálatok megkezdésére reális az esély, akkor nincs nagy jelentősége semmilyen válozásnak. Megfigyelhető, hogy minél távolibb a terv kivitelezésének határideje, annál magabiztosabban cseng védelmezőinek a hangja. Az első szakaszban, a munkák széles körű megkezdését és a külföldi cégekkel kötendő szerződések aláírását megelőző időszakban, amikor a döntés már megtörtént, a részletes műszaki gazdasági megalapozás még nem, a vita hangneme agresszív-optimista. A terv megvalósításának célszerűségében való mindennemű kételkedést kihívásnak tekintenek. (Jelenleg ebben a fázisban vannak a szibériai olaj- és gázvegyészet komplexumok tervei, amelyekhez hivatalos adatok szerint 41, nem hivatalosak szerint 90-100 milliárd rubelre van szükség.) A Tengizpalimer olaj- és gázvegyészeti komplexum építése viszont már megkezdődött, és súlyos problémák léptek fel. Hivatalos becslések szerint több mint 7 milliárd dollárba fog kerülni ez az óriásberuházás, amelynek kivitelezése és sorsa körül nagyon sok a bizonytalan és homályos tényező - állítja a szerző. Elég csak megemlíteni, hogy ez az építkezés úgy indult: nem volt műszaki-gazdaságiindoklás, az illetékesek egész egyszerűen a végletekig halasztották elkészítését. Pedig egy szovjetfinn cég utólagos tanulmánya szerint „biztosan feltételezhető, hogy a szovjet fél nem jut sem nyereséghez, sem késztermékhez . . . Tekintettel arra, hogy a Tengizpolimer vegyes vállalaton kívül a Szovjetunióban még egész sor cég jön létre, amelyek termékeit (kén, polietilén, polipropilén, metanol) külföldi piacokon adják el, bizonyossággal feltételezhető, hogy a világpiac tömeges elárasztása ezekkel a termékekkel elkerülhetetlenül maga után vonja az árak 30- 40 százalékos esését, ami gyakorlatilag helyrehozhatatlanul csorbítja a terv rentábilitását...” A megalapozott indoklás nélkül hozott döntés, sőt, mi több, megkezdett építkezés tehát igen súlyos anyagi következményekkel járhat az ország gazdaságára nézve. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében Jegor Gojdar sürgeti a gazdasági reform kibontakoztatását, a nemzetközi kereskedelmi, jogi és marketing ismeretek elsajátítását. De mindenekelőtt elkerülhetetlennek tekinti azt, hogy meg kell szakítani a felelőtlenség „ördögi körét", amely lehetővé teszi, hogy egy dolgot elrontva, újult erővel lássanak neki egy másiknak, egy még nagyobb szabásúnak. Az országnak - véli a szerző - pontos válaszokat kell kapnia egyszerű kérdésekre. Ki a felelős a hatalmas olajbevételek elherdálásáért? Ki készítette az indoklásaikat, ígért eget-földet, vitte keresztül az ebben az időszakban realizált tervekről a döntéseket? Ki a felelős a „földgáz-cső” ügyletek komplexumáért? A Szovjetunió-szerte szanaszét heverő, beállíthatatlan importberendezésekért, amelyek készletei 1989 elején elérték a 4,6 milliárd rubelt? Nem is olyan könnyű válaszolni ezekre az egyszerű kérdésekre. Ám, ha egyszer sikerül, akkor olyan valutára akadhatnak a szakemberek, amelylyel ki lehetne húzni a kátyúból a Szovjetunió pénzügyeit — véli befejezésképpen a terjedelmes írás szerzője. - daróczi - Akkumulátor nélküli Zsigulik ötezer kilométeres sikeres próbautat tett meg Moszkva környékén az az új Zsiguli, amelynél a gyújtást akkumulátor helyett kondenzátorrendszer biztosítja. A világon ezt az eddig egyedülálló kísérletet a Moszkvai Autógépészeti Intézet munkatársai hajtották végre. Hogy is néz ki az újdonság a kísérleti gépkocsiban? A motorházban a hagyományos 18,3 kilogrammos és 10 liter térfogatú akkumulátor helyett elhelyezett miniatűr áramforrás súlya 3 kilogramm, térfogata 1,5 liter. Ez tölti fel a kondenzátort, áramot ad a gyújtáshoz, működteti a világítást, a jelzőrendszereket és a mérőműszereket. A motor indítását egy 45 ezer mikrofarád kapacitású kondenzátorblokk végzi.