Napló, 1990. január (Veszprém, 46. évfolyam, 2-26. szám)
1990-01-03 / 2. szám
Január 2-án Megkezdődött a népszámlálás Az első: 120 évvel ezelőtt közreműködik 37 ezer számlálóbiztos A felvett adatok titkosak Január 2-án, kedden, megkezdődött a népszámlálás, amelyet immár 120 esztendeje tízévenként szervez meg Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal. A több mint 37 ezer számlálóbiztos január 2. és február 3. között felkeresi az ország valamennyi állampolgárát. Akik esetleg valami okból kimaradnak, azoknak az adatait február 20-ig írják össze. A népszámlálás úgynevezett eszmei időpontja egyébként 1990. január 1-jén 0 óra. A felmérés az akkori állapotot rögzíti. Az összeírás módszerei különbözőek lehetnek, saját kezűleg is ki lehet tölteni a kérdőíveket, esetleg a számlálóbiztos segítségével, de kérésre a KSH megbízottja tölti ki a megfelelő rubrikákat a válaszok alapján. A népszámlálási adatok nélkülözhetetlenek az államigazgatás, a központi és helyi igazgatás, valamint a tudományos kutatás számára. A helyi, városi, községi és megyei adatokat igénylik a napjainkban alakuló, és egyre nagyobb szerepet játszó önigazgatási szervek és intézmények, a különböző szervezetek és pártok. A mostani népszámlálás fontosságát növeli, hogy a lakosság is egyre több információra tart igényt szűkebb és tágabb környezetéről, a társadalom szerkezetéről, egyes rétegek és csoportokhelyzetéről. Az idei népszámlálás különös figyelmet szentel a nemzetiségi hovatartozás felmérésének; ezzel kapcsolatos az anyanyelvre, a „beszélt" nyelvre, valamint az arra vonatkozó kérdés, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallja magát. Mivel vitatott a cigányok nemzetiségként való elismerése - erről a nemzetiségi törvény nem rendelkezett —, ezért a cigány megjelölés is szerepel a nemzetiségek felsorolása között. A lakosság 20 százalékától egy részletesebb, kiegészítő kérdéseket is tartalmazó kérdőív kitöltésétkérik. Ez a reprezentatív felvétel kiterjed egyebek között a munkába járás módjára, az ingázás jellemzőire, a főfoglalkozás melletti kereső tevékenység felmérésére. A vagyoni helyzettel kapcsolatos kérdések azonban a részletesebbkérdőíven sem szerepelnek. A népszámláláskor felvett adatok titkosak, semmiféle visszaélésre nincs mód. A személyi adatokat tartalmazó, fejléccel ellátott kérdőívekről a válaszokat számítógépre viszik; itt készülnek a táblázatok, amelyeken már semmiféle azonosító jel nincs. A kérdőíveket pedig a legrövidebb időn belül megsemmisítik. Az adatok alapján összeállított táblázatokat teljes egészében nyilvánosságra hozzák. A KSH az adatgyűjtéssel, adatfeldolgozással kapcsolatos tudnivalókról széles körben tájékoztatja a lakosságot, s nemcsak tudományos formában, hanem különféle népszerű módokon is eljuttatják az információkat az érdeklődőkhöz. A Magyar Demokrata Fórum segélyszolgálatának üzenete VESZPRÉM MEGYE POLGÁRAIHOZ Mindannyiunkat megrázott Európa szégyene, az embertelen diktatúra népirtása Romániában. Elemi erővel támadt fel azonnal a segítőkészség. Segélyszolgálatunk végig működött az ünnepek alatt. Köszönjük Veszprém megye polgárainak áldozatkészségét, hogy december 23-án, 24-én, 25-én 16 autónyi rakományt tudtunk eljuttatni Romániába. Köszönjük a boltosoknak, akik a kenyeret összegyűjtötték, a PANNONKER ügyeletesének, aki a kenyérszállítást megszervezte, a kenyérgyár üzemvezetőjének és a tejipari vállalat munkatársainak készségét, a gyógyszertárosoknak, akik gyógyszer- és kötszerküldeményt állítottak össze. Köszönjük a gépkocsivezetőknek és kísérőjüknek, akik önzetlenül vállalták a szállítást: Zöld Zsoltnak, Szigeti Lajosnak, Pallér Gábornak, Bödő Istvánnak, Szigeti Károlynak, Szender Tibornak, Molnár Józsefnek, Takács István Zsoltnak, ifj. Risztics Sándornak, Sörös Ferencnek, Kovács Teréznek, Kövecses Istvánnak, Tamás Lajosnak és Tamás Andrásnak. Köszönet a Gábriel, a Schnell és a Napfény taxik ügyeleteseinek, akika szállítást koordinálták és lehetővé tették, hogy folyamatosan szállítsunk. S köszönet megyeszerte annak a féltő gondoskodásnak, ami mindenki részéről megnyilvánult: az ajkai rendőrség RA 93-55 rendszámú kocsi vezetőjének, aki lerobbant szállítóeszközünk rakományát továbbította és másoknak, akik percről percre új információkat adtak, a városi Vöröskeresztnek a cselekvő együttműködésért. Köszönet azoknak, akik pénzadománnyal segítettek, azoknak, akik fuvarlehetőséget ajánlottak fel. Az együttérzés és a tenniakarás talán legszebb példája, hogy több mint 150 család jelentkezett, hogy befogadnak rövidebb-hosszabb időre gyerekeket, a harcok sújtotta területről. Köszönet a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnek felajánlásáért, amely a majdan érkező gyerekek fogadását, ellátását és elhelyezését biztosítja. A megdöbbentő események hatása alatt cselekedtünk. De feladatunk az is, hogy tartós és folyamatos kapcsolattá építsük a spontán önzetlenséget. Kezdeményezzük ezért, hogy Veszprém fogadja ikervárosává Sepsiszentgyörgyöt, s e városra koncentráljuk lehetőségeinket. Ennek megvalósítására Sepsiszentgyörgy-Veszprém Alapítványt szeretnénk létrehozni az elkövetkezendő időszak teendőinek megvalósítására. A Magyar Demokrata Fórum Segélyszolgálata ezután is folyamatosan fogadja az adományokat Veszprémben a Rákóczi utca 8. szám alatt, telefon: 80/21-652. Veszprém megyei polgárok! A ma segítőkész összefogása alapja lesz holnapi barátságunknak a környező népekkel, s főleg Románia népeivel. Magyar Demokrata Fórum Veszprémi Szervezetének Segélyszolgálata Helyszíni tudósítás Erdélyből (II.) Küldetésben Hatalmas kamionunk, amerre haladtunk, tiszteletet parancsolóan suhant tovább. Boldogságtól könnyes szemek nézték lengedező vöröskeresztes zászlónkat, és az ablakban a piros-fehér-zöld színű lobogónkat, amelyet itt ez idáig nem láthattak ilyen közelről. Különben zászlóerdőből volt elég, hiszen a házakra kitűzve lengedeztek a kéksárga-piros lobogók, amelyeknek közepe köralakban volt kivágva. Kis falukon haladtunk át Marosvásárhely felé. Kordákon üldögélő emberek, biciklisek hada, de inkább gyalogosan siető járókelők integettek. A falukon a kis házak kapuiban öregek álldogáltak, egy nehéz élet sorsát vállukon hordozva. De most mintha kiegyenesedtek volna, erejüket összeszedve és botjukat felemelve jelezték — mi is itt vagyunk —, vegyetek észre bennünket, magyarok — testvérek. Hát ezt is megérték — megértük. A látvány szívszorítóan gyönyörű volt. Útközben egy megállónál két igazolványos felkelő, az egyik úgy 17 éves lehetett, a másik már börtönviselt, kipróbált ellenálló, úgy 25-30 éves, szakállas, az amúgy is hármunknak szűk kamionfülkében szorongott velünk. — Ne féljetek, mi itt vagyunk - mondta a fiatalabb, aki éppen az ölemben foglalt helyet. Szép arcú, ízes beszédű magyar fiúcska, tüzes arccal mesélte az eseményeket. Beszélt a szabadságról, a győzelemről, megmagyarázva nekünk, hogy mindezt a nép, a fiatalság, vagyis ők vívták ki. Igaz, későbbi beszélgetésünkből kiderült, hogy amerre most jártunk, ő még életében nem juthatott el. Nagyváradiak voltak mindketten és a megye határán túlra ez idáig nem jöhettek. Beszélgetésünket ismét egy kényszermegállóhely szakította meg. Ők mindketten kiugrottak azonnal, s a katonák és a nemzetőrök gyűrűjében nagy hanggal intézkedtek, igazolványaikat lebegtették, és a jól végzett munka után elfoglalták helyüket a fülkében. Egy ilyen megálló előtt a fiatalabb kiabálni kezdett pilótánk felé. - Ne álljon meg, ezek lehet, hogy szekusok, nem mutatják a jelünket! — Péter, a kipróbált pilótánk kissé ingerülten emigyen válaszolt: — Édes fiam, én egy embert sem ütök el a te kedvedért, és különben is, egyelőre még én vezetek. Barátaink belenyugodtak abba, hogy a fülkében nincs helye virtuskodásnak, pánikkeltésnek, a szabadság lázából adódó szertelenségnek. Megbarátkoztunk velük. A fiatalabb szakmunkás valahol, de ha béke lesz, történelmet szeretne tanítani - mondta. - A népet akarom az igazságra nevelni. Eltűnődtem. Igazság: Európa e keleti felében, mikor tudjuk meg végre, mi az igazság? A szakállas néha motyogott valamit magyarul a bajusza alatt. Ő románul beszélt, a „dokink” tolmácsolt. Börtönbe zárták, mert a munkahelyén mondott valami kétértelműt. Beszéd közben arcán figyeltem a forradást. Ő nem szólt róla. Csak annyit mondott, több évet ült, de a szekusok nem tudtak meg tőle semmit. Marosvásárhely felé közeledett a szállítmány. Még nagyobb ellenőrzés volt, hiszen a város előtt repülőtér körvonalait fedezhettük fel. A harckocsik, tankok, katonák, fegyveresek egész hada őrizte a repteret. A tankok csövei még a város felé voltak fordítva. Az örömök és az indulatok városa Szinte örömujjongással fogadta kamionunkat az egész város. Ez az a hely, amelynek főterén Sütő András, a nagy író szólt a felkelőkhöz a minap. Elém villant a tévéből ismert kép. Nem volt időm tűnődésre. A fiatal „doki”, aki idevaló, előrehajolva figyelte szülővárosa ismert házait. Megkönnyebbülten sóhajtott. Hazaért. Péter pilótánk ismét jó hangulatban volt. — No, látod főnök, már ide is értünk egy szempillantás alatt. Hát igen, Marosvásárhely belvárosa csodás szeceszsziós középületeivel szép látvány lett volna békeidőben. De most betört kirakatok, kiégett ház, lövedékek nyomai kísérték ballagó utunkat. Nagy csoportok álltak egy-egy helyen. A halottak vérnyomainak helyén, a földön gyertyák tömege égett és közöttük emberek. Szétroncsolt fatörzs a belvárosban, 30-40 centi átmérőjű vas villanyoszlop tenyérnyi helyen mindkét oldalon átlőve, amely mellett egy fiatal fiú lelte halálát. Az útjelző táblán egy sorozat átlyukasztott nyomai mutatták nekünk az irányt. A főtérre, a volt partszálló elé értünk. Egy szemvillanás alatt tömeg vett közrebennüket. Ahogy kiszálltunk, simogattak, integettek, megérintették mindnyájunkat. Ekkora szállítmány ez idáig ide nem érkezett — mondogatták. Egyszerre beszélt mindenki, bábeli zűrzavar volt körülöttünk. Szerda volt, december 27-e, kora este. A Nemzeti Megmentési Front megyei vezetőségének épülete előtt katonaság és tömeg. A mi fehér zászlónk innen nem messze csendesen lebegett az opálos fényben. Egy perc alatt elveszítettem útitársaimat. Engem hét-nyolc fiatalember, katonák invitáltak a nagy épületbe. Bent szintén katonaság, nemzetőrök figyeltek árgus szemekkel. A lépcső feljárata mellett tengernyi szétszórt papír, fénykép hever. Gondolom, az égetésből megmaradt dokumentációk. A lépcsők szélesek voltak, a folyosók sötétek, a szobák tágasak. Hatalmas asztalok mellett vitatkozó csoportok tűntek elém, telefoncsengetések, füst és izgalom. Király Károly, az elnök nem volt most itt, így a fiatalok gyűrűjében a helyettesével kellett beszélnem. Közben „dokit" is felkísérték, aki tolmácsolt. Nehéz volt megmagyarázni, hogy csak gyógyszert hoztunk, amely kétmillió forint értékű, a megyei tanács, a kórház és a gyógyszertári központ küldeménye Veszprémből, csak azt tesszük le. Amikor elmondtuk, hogy Sepsiszentgyörgyre készülünk, meglepetés tükröződött arcukról. Segítőkész és udvarias volt mindenki. Rettenetes feszültség érződött mindenhol. Bíró Helén, kék szemű fiatal tanárnő fáradtan, de mosolygó szemmel közölte, hogy mostantól kezdve azt kell tennem, amit ő mond. Nehezen értették meg ebben a helyzetben, hogy én Király Károllyal szeretnék beszélni. A zűrzavar fokozódott, amikor megtudtuk, hogy a szomszédos épületben e percekben alakul meg a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének megyei szervezete, ahova Sütőt is várják, így útközben tudtam meg, hogy fegyveresek elkísérték a gyógyszertári központba kamionunkat, s végre tisztázódott, hogy csak a nagy mennyiségű gyógyszer marad itt. Futólépésben értünk a volt Igaz Szó szerkesztőségébe. Lázas tevékenység volt itt is. Kék szemű kísérőm és a többi körénk sereglett forradalmár pattogó intézkedések gyűrűjében haladt velem tovább. Együtt a magyarok Gálfalvi György tíz telefon között oldalra beszélt hozzám. - Éppen Sütővel beszélek. Mégis eljön. Hát érted? Ez az iroda meg a hírhedt Hajdú Győző, a volt áruló főszerkesztő előszobája. Tudod ki volt ez a gazember? Dugva terjesztettük annak idején a rá jellemző verset. Ez anynyi rosszat tett, talán még a Csaunál is többet. Érted? Egyedem-begyedem tenger Hajdú Győző mit csinálsz Nem csinálok egyebet Árulom a népemet. Hangzavar. Fiatal szakállas férfi kiabál. Egyszer csak néma csend lett hirtelen. Sütő András lépett be, zilált, ősz hajjal, embergyűrű kíséretében. Hol vannak a veszprémiek? - kérdezte. Majd odalépett hozzám, és átölelt. — Köszönjük! Mondd meg ... Majd beszélünk ... Chrudinákkal beszéltem sokat az éjszaka . . . Ő járt itt előttetek. De ezt már alig értettem, mert a köré sereglett embergyűrű sodorta tovább a másik terembe. Hát kérem, ilyen egy nagyváros forradalmi epicentruma, most Romániában. Csak ültem, néztem, ölelkeztem és fáradtan tűrtem, hogy egyszerre húsz ember kiabáljon felém. Végre nyugalom - A szállásuk rendben van — kiabálták többen. - Köszönöm, köszönöm — motyogtam. - A vacsora is rendben. A Király azonnal fogadja. A telefon Sepsibe elment. Ki gondol ilyenkor a vacsorára, ki gondol ilyenkor a szállásra — morfondíroztam magamban. — Kérem, csak annyit szeretnék kérdezni - emeltem fel a hangomat —, a sofőr, akivel jöttem, hol van? Ismét gyűrűbe fogtak, lekísértek a lépcsőn, és a halvány lámpa fényénél megpillantottam hatalmas szerelvényünket. Ahogy a köré sereglett kétszáz ember feje fölött elnéztem, középen felfedeztem pilótánkat, aki mint egy nagygyűlésen, szónokolt Nagy nehezen érintkezésbe tudtam lépni a volt Vörös Zászló, jelenleg Népújság szerkesztőjével, B. Bodolai Gyöngyivel. Talán ő volt ezen az éjszakán az egyetlen, aki tudatos és pontos információt tudott adni. Első dolga volt, hogy elvitt egy családhoz, ahol a fiatalok, a férj és a feleség, a kritikus napon a tömegben elöl mentek a fegyveresekkel szemben. Bekanyarodtunk egy sötét utcába, majd egy sötét udvarra, és beléptünk egy család most már szabad otthonába. Nagy bajuszos, jól megtermett idős férfi szorított keményen velem kezet. A fiatalember csillogó szemmel közeledett felém. Egy idős tanár emelkedett fel a pamlagról. A ház idősebb aszszonya meleg ételt tolt elém. A fiatalasszony már elkezdte élményeit mesélni. Én meg csak lázamban álltam szótlanul, és a lépcsőn üldögélő, papirosra rajzolgató két kisgyerekre tévedt tekintetem. Megsimogattam őket, csendesek voltak és tisztelettudók, tovább szántották csonka ceruzájukkal a papírt. Eszembe jutott, hogy a táskámban a rajzeszközeim között filctoll is van. Előkerestem, és átadtam nekik. Tágra nyílt szemmel kérdezték: - Ez most már mindig a miénk? - Igen, a tiétek - szorult ki belőlem. S talán a világ is a tietek lesz most már mindörökké. (Folytatása következik) Veszely Lajos tánc Király Károly a tüntetők között A Dózsavárosban található piac naponta 6-tól 16.30-ig tart nyitva. Főleg azok fordulnak meg itt, akik olcsón szeretnének vásárolni akár használt ruhafélét, műszaki berendezést, vagy bármilyen használati tárgyat. Szerkesztőségüket is felkereste a múlt évben néhány panaszos, akiknek pénzét, értékeit elemelték a zsebtolvajok. A károsultak kérését tolmácsoljuk: nagyobb szigorral lépjenek fel az ilyen fosztogatókkal szemben a rend őrei. Az év második napján csak néhány lengyel autóból árultak különböző holmikat a veszprémi használtcikkpiacon, de ez nem azt jelenti, hogy a piacot be akarják zárni. Dr. Horváth László, a megyeszékhely tanácsának általános elnökhelyettese cáfolta azt a hírt, hogy a lengyeleket ki akarják innen tiltani. Ellenkezőleg, inkább itt áruljanak, mint a belvárosi piac melletti szabad (?) területen, ahol bizony eléggé tönkretették a környezetet annak idején. NAPLÓ - 1990. január 3., szerda - 3