Napló, 1990. május (Veszprém, 46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

A­mikor a pozsonyi diétáról, a reform Or­szággyűlésekről tudósította a Pesti Hírlapot egy fiatal jurátus, a karzat zajos ifjainak hangadója - nevezetesen Kos­suth Lajos -, még a leghevületesebb gondo­lataiban sem merült fel bizonyosan, hogy né­mi idő múltával, az 1849-es polgári (népkép­viseleti) parlamentben - a debreceni Nagy­templomban — majd ő lesz a Habsburg-ház trónfosztásának, a feudális rend detronizá­­lásának indítványozója. S hogy szívbéli ba­rátja, reformelveiben társa, Deák Ferenc lesz az, aki kiegyezik a Habsburgokkal, a köz­tük is tán legádázabb magyargyűlölő Ferenc Józseffel. Nyilván Deák már tudta: a politika a lehetőségek művészete ... Nos, közelmúltunkban is lezajlott egy nem is akármilyen detronizáció, a népfelségi „íté­let" alapján — a 43 év utáni szabad, de­mokratikus választásokon — kimondatott a pártállami világ trónfosztása. Minden bi­zonnyal örökérvényűen! Ezt is megértük, ez is eljött: ma ünnepi alakuló ülésre gyűlnek össze a T. Házban új honatyáink, a nép képviselői! A valóban demokratikus legitimációval bíró népképvi­selők! Történelmi nap, történelmi pillanatok tanúi lehetünk ma: kezdete ez egy új kor­szaknak, nyitánya egy demokratikus, polgári Magyarország elindulásának — első, s talán még csetlő-botló lépéseinek —, de minden­képpen felemelő és szívszorító esemény, így évtizednyire a második évezredtől. Kis ünnep azonban pillanatnyi és múló valami: kezdete e nap egy iszonyúan nagy munkának is, az ország felemelésének, az országsors jobbra fordításának! Elképesztően nagy a restancia és mérhetetlenül nehéz a feladat. Melyek, mik a lehetőségeink a bél­és külpolitikai „művészkedésben"? E csöpp ország lepusztult gazdaságát, deformált bel­­ügyeit és determinált külpolitikai lehetősé­geit nézvést... Embert próbáló idők jőnek, parlamentet, kormányt, pártokat megmérő idők! Egyszerre kell végezni a romeltakarítást és az építést, csak most - mint Antall József, a győztes párt elnöke mondta nemrég Veszprémben — nehezebb lesz, mint 1945—46-ban. S ennek a sokat szenvedett, sokat tűrt népnek - a ma­ga választotta, pluralista parlamentjéhez, új kormányához - van, s bizonyosan lesz is tü­relme. Úgy látszik, van kormányképes többség, s mind számszerűségében, mind szellemi ere­jében erős ellenzék is. S bizonyosan jó ér­zés az állampolgároknak azt is érzékelni, hogy elmúlóban a választási időszak dühe, a pártoskodó harci láz, s a győztes, demok­rata elvű parlamenti pártok - négynek a nevében is ott e jelző - nagy felelősséggel és bölcsességgel „országgyűlnek" értünk: a népért, az országért! Ennél ugyanis nincs na­gyobb tét! A szabad, demokratikus választá­sok győztese a nép, nem szabad tovább pa­rázsló pártoskodásokkal (el)veszejteni. Nem is tűrné. .. ! Felelősséggel és bölcsen szólt Kis János, az SZDSZ elnöke, mikor azt mondta: ellen­ségei a régi rendszernek voltak, az új par­lamentben ellenzék lesznek, de nem min­den áron és nem is mindig. Való igaz: a legdöntőbb kérdésekben nem is állnak oly távol egymástól a parlamentbe került, de­mokratikus értékeket hordozó pártok. Ám az sem vitás: fajsúlyos ellenzék nélkül nincs mű­ködőképes parlament és teljesítményre kész­tetett, ambiciózus és felelős kormány. És amit végül e történelmi napon kíván­­­­hatunk a megújult T. Háznak, nem is lehetne találóbb és csodálatosabb, mint az Országház kupolacsarnokában ol­vasható intelem, Szent István királyunk első törvényéből. Ajánljuk az új képviselők figyel­mébe: „Legyen a törvényhozás minden tagja és legyünk mindnyájan hitünkben erősek és erkölcsösek, s töltsük be hitünket jó cseleke­detekkel. Tanácskozásaink legyenek megfon­toltak, hogy minden cselekedetünket a böl­csesség mértékéhez mérjük ... legyünk ön­zetlen és áldozatos munkásai a nemzet érde­keinek, hogy elhatározásainkból, bölcs tette­inkből áldás és dicsőség szálljon a magyar hazára!" Józsa Benő Demokrata diéta Az olvasók fóruma A 4. oldalon található összeállítás tartalmából. - Továbbra is lesz MDF-piac - Az elem zsákbamacska? - Gondoskodás az öregekről - Ő­iszik - mi elviseljük - Visszhang: „Áprilisi pecásrajzás” - Forgalmazhatók a játékcumik. Kié legyen az iskola? című riportunkban munkatársaink, Bar­tók Péter és Kovácsi Miklós a szó és a kép együttes hatásával mutatják be a tanúhegyek karéjában fekvő falu példaértékű problémáját. Az írás első része lapunk 5. oldalán. L Mr || mg # I M |­­ jBy ^ | uni? viel fumy | Ma délelőtt­ alakuló Országgyűlés Szűrös Mátyás, a Magyar­­ Köztársaság ideiglenes elnöke, alkotmányos kötelezettségének eleget téve, május 2-án dél­előtt 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését. A kétnaposra tervezett par­lamenti ciklusindító tanácsko­zást mintegy háromhetes szak­értői, frakcióvezetői, illetve pártvezetői színtű egyeztető­előkészítő tárgyalássorozat előzte meg. A parlamenti pár­tok és a független képviselők éles vitákban, kompromisszu­mok árán, egyezségre jutottak minden fontos kérdésben. A kialakított program szerint az alakuló plenáris ülés az ideiglenes államfő elnökletével kezdődik meg. A Himnuszt kö­vetően Oszter Sándor színmű­vész tolmácsolásában hangzik el Petőfi Sándor A nemzetgyű­léshez című költeménye. Szű­rös Mátyás megnyitója után Varga Béla, az 1946-47-es n­emzetgyűlés elnöke és Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzet­­gyűlés és a Nemzetgyűlés volt jegyzője mond ünnepi beszé­det. Varga Béla az ideiglenes köztársasági elnök és a parla­menti pártok meghívására vesz részt az alakuló ülésen; ugyan­csak az ő vendégük lesz Habsburg Ottó, az Európa Parlament magyar szekciójá­nak elnöke. Az ünnepélyes nyitányt a hi­vatalos napirend váltja majd fel. A köztársaság ideiglenes elnöke jelentést tesz a megbí­zólevelek átvételéről. Az MTI értesülése szerint április 28-án szombaton délben, ötven kép­viselőtől még nem kapták meg a megbízólevelét. Ugyancsak szombaton a leendő korelnök és körjegyzők a parlamenti szakértők és az Országos Vá­lasztási Bizottság két tagjának segítségével előzetes mandá­tumvizsgálatot végzett. Több képviselő mandátumának sor­sa a folyamatban lévő jogor­voslati ügyek miatt még­­kér­déses, így ők, ha részt is vesz­nek az ülésen, képviselői jo­gaikat nem gyakorolhatják. A korelnök Kéri Kálmán (MDF, országos lista) lesz, a körjegy­zői tisztet pedig a négy leg­fiatalabb képviselő tölti majd be. Kéri Kálmán szintén köszön­ti az új Országgyűlés tagjait, majd javaslatot tesz az ülés napirendjére. A döntést köve­tően kerül sor az Országos Vá­lasztási Bizottság, illetve a Belügyminisztérium Választási Irodájának beszámolójára. E kötelezettségüket törvény írja elő. Az írásos beszámolókhoz fűzött rövid szóbeli kiegészíté­seket a mandátumvizsgálat kö­veti. A mandátumigazolás és a mandátumvizsgálat eredményé­ről szóló jelentés alapján hoz­­határozatot a plénum, ismer­tetik az igazolt képviselők névsorát, majd a honatyák ün­nepélyes esküt tesznek. A programban szerepel a parlamenti pártok képviselő­­csoportjainak megalakításá­ról, vezetőikről, illetve a füg­getlen képviselők megbízottjá­nak nevéről szóló jelentés, az országgyűlési tisztségviselők megválasztása, a Miniszterta­nács lemondása, továbbá tör­vényjavaslat megtárgyalása az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségé­ről. Az alakuló ülés második napján jelenti be a köztársa­ság új ideiglenes elnöke — a parlament elnöke — a kor­mányalakítási megbízást. Ezt követően az Országgyűlés ha­tároz a parlament állandó és különbizottságainak megalakí­tásáról, valamint a képviselők tiszteletdíjának és költségtérí­tésének ideiglenes szabályozá­sáról. Az új Országgyűlés alakuló ülésére a pártok számos ven­déget hívtak meg. Ők foglal­nak majd helyet az üléstermet körülvevő páholyokban és a karzaton is. Emiatt ez alkalom­mal igencsak nehézzé válik a sajtó munkája, hiszen az új­ságírók kiszorulnak az üléste­remből, s csupán monitorokon követhetik nyomon az esemé­nyeket. « Ilyen volt a századik május elseje Majálisok, kulturális programok Népművészeti vásár Pápán • Vármúzeumot avattak Sümegen Tapolcán megnyitották a tavasbarlangot A tegnapi orgonafllata má­jus elseje éppen a századik volt azóta, hogy a munkás­­mozgalom hivatalos ünnepévé avatták. S ez nem csupán ab­ban tért el a korábbiaktól, hogy a szokottnál is többféle virág pompázott a kertekben, hanem abban is, hogy elma­radt a hagyományos felvonu­lás, az azt követő virsli és sör, sőt, hogy a feldíszített épületeken­­mutatóban sem láttuk a nemzetközi munkás­­mozgalom vörös zászlaját. Más is mutatja, hogy átértékelődött ez az ünnep is. Voltak, akik rosszmájúan megjegyezték, hogy eddig azért mentek el a demonstrációra, mert kötelező volt, feljegyezték ki maradt tá­vol. Most viszont azért nem mennek, hátha feljegyzik, ki vett részt rajta. Veszprémben a legnagyobb reménnyel a vasasok indultak az ünnepnek. A Betekints­­völgyben, a csónakázótónál, a vidámpark szomszédságában tartották majálisukat, így hát nem panaszkodhattak a szép számban kihozott gyermekek, volt részük élményekben, amennyiben bírta a szülőjük pénztárcája. A szokásos In­­gyen­ Kőbányai helyett remek dobozos Holsten sör volt, alig több mint 60 forintért. A virs­li sem tartozott az olcsó ét­kek kategóriájába, megjelent viszont a választékot bővítő sült hal. A vasasmajális fél 11-kor vette kezdetét a helyőrségi fú­vószenekar remek térzenéjével. A közönség nagy bánatára vi­szont a délutáni dixie-hangver­­senyük elmaradt. A Robix ze­nekar szórakoztatta pár tánc­, dallam erejéig a közönséget, majd Papp János, a Veszprém Megyei Vasasszövetség titkára mondott köszöntőt. Megemlé­kezett néhány mondatban a régiekről, s felhívta a jelenlé­vők figyelmét arra, hogy a va­sasok által felállított májusfát nem kell fejszével kivágni, ki­táncolásra vár. Napjaink meg­élhetési gondjait felsoroló mon­datai azonban nem csalogat­­(Folytatás a 2. oldalon) Veszprémben, a Betekints-völgyben rendezett ünnepségen Papp János, a vasasszövetség titkára mondott köszöntőt. Megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szakszervezeti frakciója Nagyvázsonyban Megalakult a Magyarorszá­gi Szociáldemokrata Párt szak­szervezeti frakciója hétfőn Nagyvázsonyban. Miközben a kastélyparkban ezrek szórakoz­­­tak a szakszervezeti majálison, a szálló nagytermében eszme­cserére jöttek össze az SZDP szakszervezeti tömörülése és a szakszervezetek és a szociál­demokrácia történelmi kapcso­latát kezdeményezőik csoport­ja tagjai, köztük neves szemé­lyiségek. A szociáldemokrata párt tagjaként vett részt a ren­dezvényen Szegő Andrea, a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségének alel­nöke, Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szak­­szervezetének főtitkára, vala­mint a vasas- és a postásszak­szervezet több képviselője. Ott voltak az egyre szűkülő SZDP- pártvezetés önkényesen kitaszí­tott tagjai, és azok is, akik sa­ját maguk jelentették be le­mondásukat, mivel­­nem értet­tek egyet a vezetéssel. Így jelen volt Szilágyi Gá­bor, az SZDP választmányi tagja, volt külügyi titkár, Csur­­di Sándor, volt sajtófőnök, Márkus László történész, az elnök asszony volt fő tanács­adója. Eljöttek még több bu­dapesti és megyei szociálbe­­(Folytatás a 2. oldalon) SZUR-lissták Veszprémben A megyeszékhely ünnepi műsorának egyik látványossága a színészek-újságírók - neves fővárosi művészek közreműködésével lebonyolított - 49. rangadója volt. A heves iramú összecsapáson Mészöly Kálmán (a háttérben lendületesen követi az akciót) já­tékvezetése mellett igazságos 6:6 (3:2) arányú döntetlen szüle­tett. Természetesen a sötét mezes újságírók vezettek, de utána engedtek...­­____ Fotó: Borbás János

Next