Napló, 1992. október (Veszprém, 48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám

Megoldódott a farkasgyepűi talány Mint arról már korábban hírt adtunk, Farkasgyepűn a szana­tórium területén állítólag Szála­­si bunkerére bukkantak. Ezt kö­vetően kisebb huzavona kezdő­dött el, ugyanis az illetékesek nem tudták eldönteni, ki jogo­sult a több méter mély világhá­borús „emlék” feltárására. Most úgy tűnik, megoldódott ez a kér­dés is. Mádai Péter országgyű­lési képviselő, a honvédelmi bi­zottság tagja megunta a huzavo­nát, közbenjárására megtörtént a feltárás. Erről tájékoztatta teg­nap lapunkat dr. Somlai Géza, a szanatórium igazgatója.­­A szárazföldi csapatok pa­rancsnoksága keretében műkö­dő műszaki csoport tagjai mér­ték föl a barlangot. Megállapítá­saik szerint valóban katonai cél­ból épült, s mintegy huszonöt méter mély. A meredek lejtakna végén háromszor háromméteres járatot találtak. Megnyugtató vi­szont, hogy semmiféle lőszer, robbanóanyag nincs a föld mé­lyében -mondta az igazgató. -Kideríthető, hogy kik és mi­lyen szándékkal építették? -Annyi igen, hogy hadi célo­kat szolgált volna. Ám feltehe­tően a front közelsége miatt nem tudták befejezni a munkálato­kat. Erre utalnak a jelek. Egyéb­ként erről többet talán a történé­szek tudnak majd mondani. -Mi lesz a sorsa? -Mivel gazdasági célra nem hasznosítható, ezért betemettet­­jük. -németh - Ha csütörtök, tegnap sima győzelmet aratott a Bramac VSE férfi kézilab­da-csapata a Pécsi MSC ellen a férfikézilabda NB 1-ben. (Felvételünkön Sótonyi rohamoz.) Eredmények, tudósítások és érdekességek a 11-es oldalon­­A közelmúltban zárult paraolimpián két megyénkbeli sportoló is ott volt. Munkatársunk részt vett az egyik élmény­­beszámolójukon, s a 9-es oldalon érzékletes riportban számol be tapasztalatairól. .-Ugyanezen az oldalon képriportot is láthatnak a tizedik alkalommal lebonyolított Ajka-rajtja elnevezésű futóakció­ról. -Nemrégiben megyénkben járt Portisch Lajos, a világhírű sakkozó, s mi sem természetesebb, hogy megkerestük őt kér­déseinkkel. A válaszokat a 10-es oldalon keressék.­­Pápán elosztottak „némi” kis pénzt a helyi megyei első osztályú labdarúgó-csapatok között. A döntés nem minden körben aratott osztatlan elismerést... Bővebbet szintén a 10-es oldalon. 1992. október 1., csütörtök ARA: 9,80 FORINT XLVIII. évfolyam, 232. szám Lopott kocsikat „vettek” a rendőrök Elszaporodtak az autótolvaj-bandák Az elmúlt három hónap alatt közel 300 gépkocsit talál­tak meg a rendőrök a főváros­ban. Vidéken is virágzik az au­tókereskedés e sajátos mód­­ja.Veszprém megyében olyan csapatot füleltek le, amelynek tagjai behálózták a Dunán­túlt, de érdekeltségeik voltak Budapesten is. Egyebek között erről is szólt a tegnap Budapesten megtartott sajtótájékoztatón dr. Kacziba Antal vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, aki veszélyes terü­letnek minősítette az autótolva­jok elleni harcot. Hangsúlyozta, az utóbbi időben sikerült a nem­zetközi kapcsolataikat szoro­sabbra fűzni, ezzel is nehezítik a bűnözők tevékenységét. Szeret­né a rendőrség erről a területről kiszorítani a kétes egyéneket, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy idővel más „ipar­ágat” választanak. Az ORFK-n belül alakult egy gépkocsilopá­sokra specializálódott társaság, amelynek tagjai számos nagy értékű kocsit szereztek már visz­­sza gazdáiknak. A bűnügyi főigazgató rövid bevezetője után tíz rendőrt jutal­mazott meg, köztük négy Veszprém megyeit, a Veszprém városi rendőrkapitányság nyo­mozóit, Kovács Károly főhad­nagyot, Holvai Károly főhadna­gyot, Kálmán Péter főhadna­gyot és Rupp József törzszász­lóst. A továbbiakban három me­gye autólopásos ügyeiről kaptak áttekintést a sajtó képviselői. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében, közelebbről a záhonyi határátkelőnél arra figyeltek fel (Folytatás a 3. oldalon.) Válságköltségvetés, „feudális”, szegénypolitika Szakmailag elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezeté­nek az a mondata, amely a kö­vetkezőt tűzi ki célul: Az ELHUNYT BÉLAFI ANTAL Bélafi Antal, az FKgP Veszprém megyei listán megválasztott országgyűlési képviselője kedd éjsza­ka 67 éves korában elhunyt -tudatta a Magyar Köz­társaság Országgyűlése a távirati irodával. Bélafi Antalt az Országgyűlés saját halottjának tekinti. Temetésének később kitűzendő időpontjá­ról közlemény jelenik meg. Együttműködési megállapodás Lecce és Veszprém között TESTVÉRMEGYÉK HA TALÁLKOZNAK Három napon át várta a Veszprémi Egyetem aulájá­ban megnyitott kereskedelmi és információs központ azokat a magyar vállalatokat, vállal­kozókat, szövetkezeteket, me­lyek a partnert kereső olaszor­szági Lecce megyét, mint le­hetséges piacot tekintik. Volt ezenkívül röplabdatorna, ke­­rekasztal-beszélgetés a ba­rokkról, tegnap este a Hemó­­ban pedig olasz modelleket mutattak be magyar manöke­nek. Mindez a Veszprém és Lecce megyék között egyre gyarapodó kapcsolatok jele. A veszprémi megyeházán tegnap délelőtt a több éve for­málódó együttműködés hivata­los megpecsételésére került sor. Dr. Zongor Gábor, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Rosario Giorgio Costa, a leccei megyei tanács elnöke együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá. Ez a közigazgatás, a kultúra, az ide­genforgalom, a gazdasági fej­lesztés területén, valamint az ed­dig is meglévő ifjúsági kapcso­latok bővítésében fogalmazza meg a közös szándékokat. A gazdasági fejlesztésben például vállalkozók, szakemberek és tisztviselők rendszeres találko­zásait, tapasztalatcseréket, vala­mint új vállalatuk alapítását ha­tározták el. A fiatalokat érintő eredmény: jövőre hat ifjúsági csoport látogat el egymás or­szágába. A két önkormányzat vezetői a megállapodást követően az ed­digi találkozásokat is eredmé­nyesnek minősítették, s kifejez­ték reményeiket abban, hogy az együttműködés mindkét megye, s az ott élők hasznára lesz. Dr. Costa, a Lecce megyei ta­nács elnöke köszöntőjében len­dületes szavakkal ecsetelte az együtműködés lehetséges terü­leteit és előnyeit. Munkatársunk az aláírás ünnepélyes pillanatait követően kérdezte az elnököt ar­ról, milyen hasznot remélnek ők az együttműködéstől Veszprém megyével. - Mindent, amit két testvér meg tud csinálni, azt meg akarjuk tenni mi is. Mi nem hasznot remélünk, hiszen az olasz mindig testvérszerető nép volt, s számára nem elsődleges az anyagi haszon, nem­ csak a­­nyagi­­ megfontolásból cselek­szik. Úgy tudom, a kereskedel­mi központban számos ígéretes tárgyalás zajlott, és kölcsönös látogatási szándékokról is tudo­másom van. Ünnep a megyeszékhelyen Október elseje: az idősek világnapja Ma világszerte az idős, mun­kában megfáradt embereket ün­nepük. Jelen körülményeink kö­zött egyre nehezebb méltó for­mát találni az ünnepekhez, de a veszprémi helyőrségi klubban tegnap megtartott egész napos rendezvény azt igazolja, hogy jó akarattal, odafigyeléssel mégis­csak lehet. A Nyugdíjasok Me­gyei Kamarája, a Veszprém Vá­rosi Nyugdíjasok Érdekvédel­mi-Érdekképviseleti Egyesülete és az Életet az éveknek megyei szövetsége közös szervezésében a jelen lévő több száz idős em­ber, ha csak egy napra is, de fe­ledni tudta nyomasztó gondjait. Délután két órakor Csehák Judit sajtótájékoztatót tartott, ahol az idősek problémáin túl az egészségügy és a szociálpolitika legégetőbb kérdései is felszínre kerültek. egészségügy reformját úgy kell folytatni, hogy az a költségve­tésnek ne pluszkiadást, hanem megtakarítást jelentsen -mond­ta a képviselőnő. Az év utolsó negyedéve az utóbbi két évben „hagyományos módon” a sürgős törvénykezés időszaka. Most a költségvetési törvény mellett a szociális és a magzatvédő törvény elfogadta­tása lenne a legfontosabb.­­ (Folytatás a 3. oldalon.) MAZDA Eykó AJKA Hársfa u. 7. 06/88/11-637 Ajkán a szennyvíz­­tisztító telep már nem képes megbirkózni a je­lenlegi igények kielégí­tésével. Ezért a lakossá­gi szolgáltatások jobb ellátásának megfelelő­en bővíteni kell a létesít­mény kapacitását. A ki­vitelezést, a 226 millió forintos ráfordítással készülő új létesítmé­nyek, műtárgyak építé­sét a Duviép fővállalko­zásban végzi. A mun­kákról, a kivitelezésről Andrányi András hozott képriportot, melyet la­punk 4. oldalán közlünk. TB55mcT TerEskÉdeum^^zo^a^atST^ PEUGEOT és CITROËN AUTÓSZALON -Veszprém, Budapest út 18. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig szombaton 8-14 óráig Telefon: 80/28-452 Fax.: 80/28-645 HASZONJÁRMŰVET A TRANSACTTÓL! Szalonunkban, valamint a veszprémi körgyűrű Füredi úti kereszteződésében megtekinthetők A LEGKORSZERŰBB CITROEN HASZONJÁRMŰVEK: • CITROEN 15 D kisfurgon, • CITROEN 25 D magasított furgon, • CITROEN 25 D platós, • CITROEN 25 D platós, dupla kabinos Készpénzfizetés esetén 4% kedvezmény! 70% befizetése esetén a fennmaradó 30% kamatmentesen! *4437/10*

Next