Napló, 1992. október (Veszprém, 48. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-21 / 249. szám
A NAPLÓ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI MELLÉKLETE Minthatározó A bükk (Fagus silvatica) Közép-Európában őshonos faj. Középhegységeinkben összefüggő állományokat alkot, de megtalálható a magas hegységekben is, egészen 1300 m magasságig. A tápanyagokban gazdag, közepesen kötött, üde, meszes talajt kedveli. Miután gyökere erőteljesen szerteágazó, megél az egészen sekély talajokon is. Kérge hamuszürke, mindvégig sima és vékony marad. Szabad állásban hatalmas, szétterülő koronát fejleszt. Zárt állásban koronája a magasba szorul, törzse szép egyenes, hengeres, oszlopszerű. Rügye hosszú, a hajtástól elálló, világosbarna színű, hegyes, orsó alakú és csupasz. Fiatal hajtásait finom fehér, selymes szőrzet borítja, később kopasz lesz. Barna színű hajtása gyakran lecsüng. Levele bőrnemű, fényes, tojásdad alakú, fiatalon finom pelyhes szőrzet fedi, ez később lekopik, csak a levél fonákján, a gerinc mellett és az érzugokban marad meg. A levél éle ép, esetleg kissé hullámos lehet. A zöld lombok megjelenésével egy időben, május végén virágzik. Termése barna színű, háromélű, sima héjú makk, mely szintén barna színű, hajlott tüskével borított kupacsban ül. A bükk fiatalon nagyon lassan nő és árnyékot kíván. 10-15 éves korában aztán erőteljes növekedésbe kezd, 80-100 éves korára eléri a 30 m magasságot, 80-100 cm-es törzsátmérőt. -vébé - Tavasztól télig gombák a Bakonyban A pikkelyes pöfeteg A több kisebb családot magában foglaló pöfeteggombák rendjébe általában a gömbölyű, burgonyára vagy körtére emlékeztető alakú, zárt termőtestű gombák tartoznak. Jellemző rájuk, hogy eleinte fehér vagy szürkés belsejük idősebb korban teljes egészében barnás-feketés spóratömeggé érik. Fiatalon néhány kivétellel ehetők. Az ide tartozó gombák közül olykor fél méter átmérőt és 10 kg-ot is elérhet az óriáspöfeteg. Ezúttal azonban nem azt, hanem egy kevésbé ismert pöfeteget mutatunk be. A legelőkön, erdei tisztásokon, általában füves helyeken a Bakonyban is szinte mindenfelé előfordul a pikkelyes pöfeteg (Lycoperdon caelatum). A vaskos, hengeres, felfelé kissé szélesedő termőtestek inkább nyáron és ősszel jelennek meg, de általában májustól egészen novemberig találkozhatunk velük. A felül gyakran lapos gomba (szemben az óriáspöfeteggel) legfeljebb 8-16 cm nagyságúra nő meg. Alsó része finoman szemcsés, felül táblásan pikkelyes. Színe eleinte fehér, majd később okkersárgás. Az idős gomba felső része cafatosan szétesik és az így keletkező nyíláson át láthatóvá válik az olívbarna, csaknem fekete spóratömeg. A gyakran kehelyre emlékeztető meddő rész szárazon sokáig megmarad és folyamatosan terjeszti a spórákat. Ha egy ilyenre rálépünk, akkor valóságos spórafelhő távozik a gombából. Fiatalon ehető és szárítható, az óriáspöfeteghez hasonlóan (mellyel olykor összetévesztik), és kirántva is finom. Dr. Tóth S. A szerző felvétele A hónap védett növénye: Füves lejtők dísze, a csinos őszirózsa A szép őszi idő kellemes októberi napsütése sok természetjárót csalogat ki a szabadba. A nagy nyári virágpompa rég letűnt, sőt a kedvelt őszi kikericsnek is csak egy-egy elkésett lila virága bújik meg az elszáradt növények között. Kifejezetten ilyenkor nyílnak azonban a nevükkel is szimbolizáló őszirózsák. A sokféle vadon élő őszirózsa közül a Bakonyba kirándulókat is gyakran megörvendezteti a csinos őszirózsa. A fészkesvirágzatúak népes családjába tarotzó csinos, más nevén csillag őszirózsa, vagy csillaggerebcsin (Aster amellus) nevéhez méltó szépségű növényünk. Magános szálanként, vagy kisebb-nagyobb csoportokban megjelenő csinos telepei hangulatos színfoltjai a sárguló őszi hegyoldalaknak, erdei tisztásoknak. A csinos őszirózsa legfeljebb 30-40 cm magasra nő. Szára elágazó, alsó levelei szélesebbek, a felsők hosszúkás lándzsásak, színüket és fonákjukat egyaránt apró szőrök fedik. Fészekvirágzatának közepén a tömötten álló csövesvirágok sárgák, a nyelves virágok („szirmok”) kékeslilák. Mészkedvelő, elsősorban sziklafüves vagy pusztafüves lejtőkön tenyészik, de előfordul karsztbokorerdőkben is. A Bakonyban sokfelé találkozhatunk vele, helyenként (pl. Cuhavölgy, Gerence-völgy) elég gyakori. Védelmét inkább szépsége indokolja, mivel csinos virágát a kirándulók gyakran leszedik, ez hosszabb távon megritkulásához vezethet. Eszmei értéke 500 forint. Dr. Tóth S. A szerző felvétele Tessék választani! FELADATOK FIATALOKNAK Legújabb rejtvényünk néhány soros versrészleten alapul. íme, a Csalogányok és pacsirták című költeményből vett idézet: És ti elkésett dalnokok, Hallgassatok! Bár lenne oly szívszaggató S egyszersmind oly szívgyógyító, Mint csalogányé, szavatok. Már vége felé jár az éjszaka, A hajnal közeleg; Most a világnak Nem csalogányok, Hanem pacsirták kellenek. (Szatmár, 1846 szeptembere) 1. Első feladatunk arra kíváncsi, ki írta a költeményt. A -Tompa Mihály B -Arany János C -Petőfi Sándor 2. Vajon melyik madárfajra gondolt a költő csalogányként? Aréti tücsökmadár B -fülemüle C -énekes nádiposzáta 3. Záró feladatunkban három pacsirtafaj neve szerepel. A versrészletben vajon melyikükre utalt a költő? A -búbos pacsirta B -széki (vagy sziki) pacsirta C -mezei pacsirta Beküldendő a három feladat egy-egy betűjele. A megfejtéseket legkésőbb szombatig adjátok postára szerkesztőségünk címére. A levelezőlapra írjátok rá mellékletünk nevét: Pro Natura -A természetért. * Az előző (október 7-i) rejtvényünk helyes megfejtése: 1=C 2=B 3=A Könyvet nyertek: Sárosi Ervin, Kemenesszentpéter, Rákóczi út 56.; Mészáros Viktória, Ajka, Zalka M. u. 5. fsz. 3.; Kugler Viktória, Várpalota, Bán Aladár u. 16.; Iván Ancsa és Zsuzska, Pápa, Beke J. u. 11.; Borsod Éva, Karakószörcsök, Petőfi u. 53.; Bödöcs Róbert, Veszprém, Madách u. 5. Zörög az avar Fagytól ropogós fehér bérszőnyegével kérkedik a hajnal. Lefogja a rétek nyári illatát, kelleti magát a ködnek és a zúzmarának csak azért, hogy minél hosszasabban uralkodhasson. A Naptól vezérelt virradat azonban hajkurászni kezdi az alacsonyan járó felhőket, s mind több résen át vet sápadt sugarakat a felszín felé. A világosság még fakó, ám ahhoz lassan-lassan elegendő, hogy a derességet lucskos harmattá változtassa át. Órák múlnak el, mire felszárad a határ. A ligeterdők alján megmozdul az avar. Néhány platánlevél széle repülőgépszárnyként pöndörödött fel, s most légi tutajként lavírozik a tisztás felett. Kényszerleszállás és ütközés persze nagyon gyakori... Meg a sikertelen nekikészülődés is. Néha nem érkezik kellő erősségű áramlat, máskor pedig csupán bukfencező sodródásra telik. Zörög az avar! A fölöslegesség felismerésével bajlódó lomblevelek évszakos tánca ez, melyeknek koreográfusa a szél, díszlettervezői viszont az antociánok. Tőlük színesednek ugyanis meg az elválásra kényszerülő képletek. A bükklomb - ki ne tudná, vörösbarna. Csigaházként összepöndörödő. Nyílt terepről a legkisebb szellő elindítja... Elég egy óvatlan lépés, s tovaterjed a neszezés. Az avar tehát sűrűn árulkodik. Igaz, a hallgatózóra sincs tekintettel... Az Elő-erdőhöz tartozó Sütlekdombon B. Pistával kucorgunk a magaslesen. Oldalkocsis Pannóniája valamivel lejjebb egy vadkörtefánál várakozik. Távcsővel pásztázzuk a Bakonykoppány felé táguló vidéket. Szinte ugyanabban a másodpercben azonosítjuk a barázdában sompolygó rókát. Kúszásra emlékeztetően halad. Szaglászva, nyilván egerészik. Hátunkban gyertyános-tölgyes csupasz koronái közt bóklászik a szél. Már közvetlenül leshelyünk alól hallatszik a szöszmötölés, amikor karunkkal jelezzük: észleljük a sejtelmes dolgot. Vánszorgónak érezzük az időt, amelynek végén kitrappol az erdőből egy mezei nyúl. Elénk. A dombhajlaton van még mit rágcsálgatni. Látszólagosan önfeledt nyugalomban, nem gondolva: a hangoskodó levelek elárulták... Az évszakos helykeresővel persze a megszokás is együtt járhat... Mindenütt. A parkerdő szegélyén húzódó fagyalsövény maga alá gyűjtögeti az útnak induló lombot. Sőt, párnává vastagítja, meleg takarónak szánva a legkegyetlenebb téli napokra. Az avardunnába hamarosan lakók költöznek. Apró pókok a jellegzetes ökörnyálon, csigák bőrizomtömlőn és rovarok ízeltlábon. Áttelelésre készülődő fedélkeresők valamennyien. S táplálékjelöltek. Nem csoda, ha naphosszat rigócsőrök (és lábujjak) munkájától zajos itt a levélpárna. A feketében járó madarak csak akkor riadoznak és perlekednek tettetőleg, amikor a környék mindenre szemet vető cirmosa megjelenik. Távolabb juharok koronáit fosztogatja a télbe hajló idő. A hosszúnyelű levelek zöme színével terül el a talajon. Bordaként kiálló, szállítószöveti edénnyalábjaikat - azaz erezetüket -mutatják fölfelé. A fonákjukat. Különös megoldás ez! Valószínűsíthető eleme a tehetetlenség szégyene is... A bolydult összevisszaságot a felerősödő szél teremti. Hintáztatja, pörgeti, kalandos utakra viszi magával a súlytalanná lett leveleket. Néhol kupacot rak, avarszobrot formáz, hengergeti maga előtt a félholt vándorokat. Kijelenthetjük, innen származik a mondás: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Ez általánosítás. De látott-e már valaki a Miklóspálhegy derekáról avarpályán sértetlenül lecsusszanó gyerekhadat? Tanúskodhatnánk az ügyben néhányan... Az ősz fanyarkás illatát lassan-lassan elragadják a terhükkel bajlódó fellegek. A horizontról vetési ludak neszezése hallatszik. Gegyentésük a titkaikat magukkal vivők szóváltása. A völgyzugokból elinduló köd maga alá gyűri a tájat, s párájával összetapasztja az avart. Az évszakos szőnyeget, melyet az ősz komponál, a tél havával meleg dunnaként használ, a tavasz pedig évről évre levelenként megformáz. Báli József Grafika: B. Dancsó Irén NAPLÓ -1992. október 21., szerda - 7