Napló, 1993. március ( 49. évfolyam, 50-74. szám)

1993-03-09 / 57. szám

1993. március 9., kedd TV-JEGYZET Károck a szellemiekben A „söprés” után ismét struktúraváltás várható mind a tele­vízióban, mind pedig a rádióban. A rádió több szórakoztató és több zenei műsort ígér a jövőben és kevesebb politizálást. Hogy ez jó lesz-e vagy nem lesz egészen jó, az attól függ, hogy hogyan oldják meg, kinek az igényei lesznek szem előtt. Ha már a zenéről szólunk: vajon milyen zenét kívánnak su­gározni és kiknek? Több Lisztet, Bartókot? Vagy inkább több Nagy Ferót, Madonnát? Esetleg csupa nóta zeng majd a la­kásokban? Ha az ifjúságot úgy kívánják csábítani, hogy még több lesz a rock a képernyőn, akkor az nagyon szomorú lesz. Ami eddig ment, az is sok volt. Nem kis bátorság kell ezt leírni, tudom, remegnek is a térdeim, de leírom. A rockot ma olyan halálosan komolyan veszik, mintha a század legjelentősebb kultúrirányzata lenne. Van rockfilozó­fia, rockkritika, melyet rockesztétikusok gyakorolnak, van rockműveltség - ami sajnos általános jelenség, ifjúságunk nagy többsége ma már csak a nagy rockmestereket ismeri, de halvány fogalma sincs Schubertról, Mendelssohnról, Brahmsról, akiket teljesen kiszorított a hatalmas rockinfor­­máció-mennyiség, ami az agyukat megtölti. Ezek a fiatalok azt a fogalmat, hogy piano nem ismerik, csak a hangos, dörgő és sikoltozó decibeleket. A zeneileg iskolázott hang be se hatol a fülükbe, amely fortisszimókkal és rekedt, recsegő hangokkal van tele. Esztétikai érzéküket csak a nyerseség, a vadság, a közönségesség érinti meg, horzsolja föl, „pallérozza” a bru­tális hangok és gesztusok felé. Láttunk már elégszer extázisban rángatózó rockkoncert­­közönséget, amely a fényjáték, az üvöltő, dübörgő zene és a tömegpszichózis hatása alatt szinte őrjöngve engedi szabadjá­ra ösztöneit. A szemük tompa, testük rángatózik, agyuk ködbe borul. Egy ilyen koncert alkalmával nemhogy épülne rajtuk valami, de leépül. Egyszer majd pszichiáterek be fogják bizonyítani, hogy a világszerte egyre elharapódzóbb fiatalkori bűnözés és a rock­kultúra között elég szoros összefüggés áll fenn. Persze betiltani nem lehet, ezt már az üzleti világ sem en­gedné. Csak meg kell találni a helyét, és azért bőségesen su­gározni olyan zenét is, amely fölemeli a lelket és nem elvadít­ja. (kvázi) - Eddig szimpatizáltam velük, erre most be akarják vezetni a tíz­­osztályos iskolát! A Celldömölk és Vidéke Áfész Jánosháza nagyközségben lévő iparcikkáruház első emeleti részét (400 négyzetméter alapterület, egyedi gázfűtéses) bárminemű hasznosítás céljából bérbe adja Bővebb felvilágosítást az áfész főkönyvelője ad Celldömölk, Kossuth L. u. 15. Telefon: 8 (27997/1H) TÜKÖR A nyolcadik törzs művészete Tetemrehívás Kétezer éve hét törzs állt meg a Kárpát-medencénél. Lehet, mentek volna to­vább is, csak talán nem si­került. Helyettük az évszá­zadok ballagtak, egyre csak előre, többnyire Jé­zust kiáltva és Máriát tisz­telve. Ám jött, mindig jött az üldöző, s szórta e tör­zsek leszármazottait a szél­be, mint a pelyvát. „A kőre hullt magnak kő­be kell marnia?” Annyi lett a kinti kövekbe életért ka­paszkodó, de az anyaföldet soha nem feledett, hogy ki­telt belőlük egy új, a nyol­cadik törzs. Az ajkai Jézus szíve-temp­­lomban vasárnap késő délután csaknem telt ház fogadta a nyolcadik törzs, a külföldön élő magyar művészek zenei és irodalmi összeállítását. Zam­­belly Bianca operaénekest, Nagy Alajos előadóművészt, Tollas Tibor költő-író-újságíró­­főszerkesztőt és az Erdélyi Ág­nes vezette Veszprém Város Vegyeskarát. * Zambelly Bianca énekmű­vész a bajai konzervatóriumban kezdte tanulmányait, ám 1953- ban „a fennálló államrend elleni fegyveres szervezkedés” vádjá­val a népbíróság tíz év börtönre ítélte. Amikor ötvenhatban megnyílhattak a kapuk, az egy­kori negyvennyolcas szabad­ságharcos főtiszt késői leszár­mazottja a kalocsai női börtön­ből szabadult. Hazájában csak decemberig élhetett, menekül­nie kellett. A bécsi akadémián szerzett diplomát, majd fényes karriert futott be. Nagy Alajos ma több emig­ráns szervezet tisztségviselője és a Magyar Szabadságharcos Világszövetség európai elnöke. Ötvenhatban az ajkai üveggyár munkástanácsának és a falu nemzeti forradalmi tanácsának tagja volt, ugyanakkor kiadta az Ajkai Szabad Szót is. Menekü­lését követően szinte azonnal bekapcsolódott az emigráció politikai és kulturális életébe, előadókörutakon vett részt, színészként és rendezőként te­vékenykedett számos nyugati színházban. Tollas Tibort, a második vi­lágháború hadnagyát, majd a ké­sőbbi csendőr főhadnagyot negyvenhétben ítélték (koholt vádak alapján) tízévi fegyházra. Ötvenhat után már december­ben megalapította a máig élő, több nyelven megjelenő Nem­zetőr című lapot, amelynek ma is főszerkesztője. Még a váci fegyházban több kéziratos köte­tet szerkesztett, amelyeket ké­sőbb Füveskert címmel adott ki, most pedig Lezsák Sándor segí­tette világra Tollas Tibor új kö­tetét. * Mekkora a magyar művészet kosara? Kik tartoznak bele? Mi­kor és mi módon gazdagítja új, friss gyümölcs? Mit őriz, kon­zervál az idő? Ezek a kérdések mesterkéltek. A rájuk adandó válaszról pedig nehezen lehet azt állítani, hogy nem irányított feleletek. Mint ahogy az is ve­zérelt állapot, hogy egy nép, a magyar nép öntudatába, a ma­gyar művészetbe kik kerülhet­nek, kerülhettek bele. Egy Bar­tókot kiiktatni csak azért, mert elmenekült, nem lehetett. Ezt egyetlen kurzus sem engedhette meg magának. Őt más módon kísérelték meg háttérbe szoríta­ni, sajnos mind ez ideig hatáso­san. Mert miközben a világon minden muzsikus tisztelettel hajt fejet előtte, idehaza erősen a néplélekbe kapaszkodott a félre­vezetés: Bartók zenéje nehéz és érthetetlen. Nem igaz ez az állítás, persze hogy nem. Kocsis Gábor, Csíky Ágnes Mária, Saáry Éva írás­művészetére azonban még mes­terségesen sem lehetett volna rá­húzni az érthetetlenség vizes lepedőjét. Velük más módon kellett végezni: elhallgatással. Mintha ők soha nem is lettek volna, nemhogy írók, költők, de magyarok sem. Épp így nem lé­tezett Tollas Tibor, de a muzsi­kus Kovács András és Leskó Vilmos sem. Holott (csak példa­képpen!) Kovács és Leskó vers­megzenésítései semmivel sem alábbvalók Reinitzénél! Őket, valamint saját szemé­lyiségüket nyilvánosság, a mű­vészt éltető fény elé hozni akaró este volt ez az ajkai tetemrehí­vás. # Nem a művészi minőség bon­colása most az újságíró feladata, hiszen az alkotás mögötti sorsok számunkra mind ez ideig csak vázlatpontok, nem pedig való­ságosan megismert és megértett élethelyzetek lehetnek. Sokkal inkább elgondolkodtató a mű­vészi tett, ami nem más, mint a szabad Magyarország évtizede­ken át kilátástalannak tűnő még­­is­vállalása. A versek, a zenék rám olyan hatást gyakoroltak, mintha a közreműködők egy elszakadt szálat adtak volna a kezembe. Vasból, aranyból valót? Évek százezer köbméternyi tiszta le­vegője kell a tüdőmbe ahhoz, hogy megtaláljam a választ. Ma még csak érzem, hogy ez a szál erős. Ma még csupán megható­dom a nemesen egyszerű gon­dolatoktól, a tisztán formázott rímektől. De azt sem tagadha­tom, hogy nagyon sok idegenke­dés, már-már rutinszerű félelem él bennem és kétely: a nyol­cadik törzs művészete előre visz-e, avagy inkább helyben marasztal? (Állítom persze, hogy gazdagít!) Ugyanez a gondom más, álta­lam ismeretlen, vagy csak félig ismert világok kultúrmissziói­­val kapcsolatban is, bár ott egy­értelmű az elutasításom. Itt­­ szeretnék szeretni. Szeretném, ha annyit ismerhetnék meg be­lőle, amennyi elegendő a bizo­nyossághoz. Mert sok a tanúság­tevő, de oly kevés a remény. Ha igazak a kétségeim, akkor a nyolcadik törzs feladata is vilá­gos. Már-már primitívnek tűnő­en is megfogalmazható a korán elhalt Váci Mihály szavaival: „Utat, irányt, célt itt mutassatok!” Üveges Sándor Tollas Tibor költő Fotó: Mészáros József Nagy Alajos előadóművész és Veszprém Város Vegyeskara Oliver Hardy (a felejthe­tetlen Stan és Pan-filmek Panja) évtizedek óta elve­szett egyik filmjének utol­só létező kópiáját adta át a holland filmmúzeumnak egy magángyűjtő. A 20 perces, Csődbe ment nászút című filmet 1926-ban készítette a Film Fox Company. Oliver Hardy a filmben taxi­sofőrt játszik, aki egy házasu­landót visz kocsiján, s lélek­­zetelállító versenyt fut egy ven­déglővé átalakított autóbusszal. A filmet első ízben mutatják be a közönségnek a májusra terve­zett európai Laurel (Stan) és Hardy konvención. A milliókat nevettető kettősnek csupán két filmje tűnt el nyomtalanul, kü­­lön-külön forgatott filmjeik közül azonban soknak nyoma veszett. NAPLÓ - 7 Megkerült az elveszett kópiaA szabadság igézete A Kincskereső márciusi száma A címlapon látható Than Afer-akvarell, amely a tá­­pióbicskei csatát ábrázol­ja, már jelzi, hogy a Kincs­kereső az 1848-49-es szabadságharc emlékének szenteli márciusi számát. Vajda János, Gyulai Pál versei, Kossuth szózata, Gárdo­nyi Géza A lámpás című regé­nyének részlete, Benedek Elek tanulmánya (Kossuth a népköl­tészetben), kortárs magyar köl­tők - Nagy László, Utassy Jó­zsef, Baka István és Csorba Pi­roska - Petőfi alakját idéző ver­sei, a '48-as emigrációról szóló írás és egy szabadságharcos té­májú történelmi játék forgató­­könyve mutatja be történelmünk legmagasztosabb korszakának sok-sok arcát, lelkesítő és tragi­kus pillanatait. Ez az összeállí­tás iskolai ünnepségek forgató­­könyvéül is szolgálhat, s ugyan­csak segédanyagként került a folyóiratba az eddig közölt 1848-49-es tárgyú irodalmi művek bibliográfiája. A gondo­san válogatott miniantológiát korabeli rajzok, metszetek kísé­rik. A Miért szép?-ben közölt verselemzés is e tárgykörhöz kapcsolódik - Arany János A walesi bárdok című balladáját értelmezi Martinkó András. Folytatódik Janikovszky Éva-Réber László Kire ütött ez a gyerek? című kamaszportréjá­nak közlése, és ismét találkoz­hatunk Gaál Éva Safír és Safi­­nájával. A nevető irodalomórá­ban Böndör Pál vajdasági magyar költő „hatodikosai” szó­lalnak meg. A lángeszű móka­mesterek sorozat napjaink egyik népszerű játékának, a barkoch­­bának történetét dolgozza fel. Az édes anyanyelvünk rovatban Deme László Beszélni nehéz cí­mű cikkének második része ol­vasható. Az így írunk mi mellett most egy így fordítunk mi is sze­repel, pontosabban a Kincskere­ső műfordító pályázatának ered­ményhirdetése és a legjobb for­dítások. Nem hiányzik a Szív­hangok és a Mi újság, suliújság sem, a hátsó borítón pedig két Vasarely-kép szerepel.

Next