Napló, 1993. március ( 49. évfolyam, 50-74. szám)
1993-03-09 / 57. szám
1993. március 9., kedd TV-JEGYZET Károck a szellemiekben A „söprés” után ismét struktúraváltás várható mind a televízióban, mind pedig a rádióban. A rádió több szórakoztató és több zenei műsort ígér a jövőben és kevesebb politizálást. Hogy ez jó lesz-e vagy nem lesz egészen jó, az attól függ, hogy hogyan oldják meg, kinek az igényei lesznek szem előtt. Ha már a zenéről szólunk: vajon milyen zenét kívánnak sugározni és kiknek? Több Lisztet, Bartókot? Vagy inkább több Nagy Ferót, Madonnát? Esetleg csupa nóta zeng majd a lakásokban? Ha az ifjúságot úgy kívánják csábítani, hogy még több lesz a rock a képernyőn, akkor az nagyon szomorú lesz. Ami eddig ment, az is sok volt. Nem kis bátorság kell ezt leírni, tudom, remegnek is a térdeim, de leírom. A rockot ma olyan halálosan komolyan veszik, mintha a század legjelentősebb kultúrirányzata lenne. Van rockfilozófia, rockkritika, melyet rockesztétikusok gyakorolnak, van rockműveltség - ami sajnos általános jelenség, ifjúságunk nagy többsége ma már csak a nagy rockmestereket ismeri, de halvány fogalma sincs Schubertról, Mendelssohnról, Brahmsról, akiket teljesen kiszorított a hatalmas rockinformáció-mennyiség, ami az agyukat megtölti. Ezek a fiatalok azt a fogalmat, hogy piano nem ismerik, csak a hangos, dörgő és sikoltozó decibeleket. A zeneileg iskolázott hang be se hatol a fülükbe, amely fortisszimókkal és rekedt, recsegő hangokkal van tele. Esztétikai érzéküket csak a nyerseség, a vadság, a közönségesség érinti meg, horzsolja föl, „pallérozza” a brutális hangok és gesztusok felé. Láttunk már elégszer extázisban rángatózó rockkoncertközönséget, amely a fényjáték, az üvöltő, dübörgő zene és a tömegpszichózis hatása alatt szinte őrjöngve engedi szabadjára ösztöneit. A szemük tompa, testük rángatózik, agyuk ködbe borul. Egy ilyen koncert alkalmával nemhogy épülne rajtuk valami, de leépül. Egyszer majd pszichiáterek be fogják bizonyítani, hogy a világszerte egyre elharapódzóbb fiatalkori bűnözés és a rockkultúra között elég szoros összefüggés áll fenn. Persze betiltani nem lehet, ezt már az üzleti világ sem engedné. Csak meg kell találni a helyét, és azért bőségesen sugározni olyan zenét is, amely fölemeli a lelket és nem elvadítja. (kvázi) - Eddig szimpatizáltam velük, erre most be akarják vezetni a tízosztályos iskolát! A Celldömölk és Vidéke Áfész Jánosháza nagyközségben lévő iparcikkáruház első emeleti részét (400 négyzetméter alapterület, egyedi gázfűtéses) bárminemű hasznosítás céljából bérbe adja Bővebb felvilágosítást az áfész főkönyvelője ad Celldömölk, Kossuth L. u. 15. Telefon: 8 (27997/1H) TÜKÖR A nyolcadik törzs művészete Tetemrehívás Kétezer éve hét törzs állt meg a Kárpát-medencénél. Lehet, mentek volna tovább is, csak talán nem sikerült. Helyettük az évszázadok ballagtak, egyre csak előre, többnyire Jézust kiáltva és Máriát tisztelve. Ám jött, mindig jött az üldöző, s szórta e törzsek leszármazottait a szélbe, mint a pelyvát. „A kőre hullt magnak kőbe kell marnia?” Annyi lett a kinti kövekbe életért kapaszkodó, de az anyaföldet soha nem feledett, hogy kitelt belőlük egy új, a nyolcadik törzs. Az ajkai Jézus szíve-templomban vasárnap késő délután csaknem telt ház fogadta a nyolcadik törzs, a külföldön élő magyar művészek zenei és irodalmi összeállítását. Zambelly Bianca operaénekest, Nagy Alajos előadóművészt, Tollas Tibor költő-író-újságírófőszerkesztőt és az Erdélyi Ágnes vezette Veszprém Város Vegyeskarát. * Zambelly Bianca énekművész a bajai konzervatóriumban kezdte tanulmányait, ám 1953- ban „a fennálló államrend elleni fegyveres szervezkedés” vádjával a népbíróság tíz év börtönre ítélte. Amikor ötvenhatban megnyílhattak a kapuk, az egykori negyvennyolcas szabadságharcos főtiszt késői leszármazottja a kalocsai női börtönből szabadult. Hazájában csak decemberig élhetett, menekülnie kellett. A bécsi akadémián szerzett diplomát, majd fényes karriert futott be. Nagy Alajos ma több emigráns szervezet tisztségviselője és a Magyar Szabadságharcos Világszövetség európai elnöke. Ötvenhatban az ajkai üveggyár munkástanácsának és a falu nemzeti forradalmi tanácsának tagja volt, ugyanakkor kiadta az Ajkai Szabad Szót is. Menekülését követően szinte azonnal bekapcsolódott az emigráció politikai és kulturális életébe, előadókörutakon vett részt, színészként és rendezőként tevékenykedett számos nyugati színházban. Tollas Tibort, a második világháború hadnagyát, majd a későbbi csendőr főhadnagyot negyvenhétben ítélték (koholt vádak alapján) tízévi fegyházra. Ötvenhat után már decemberben megalapította a máig élő, több nyelven megjelenő Nemzetőr című lapot, amelynek ma is főszerkesztője. Még a váci fegyházban több kéziratos kötetet szerkesztett, amelyeket később Füveskert címmel adott ki, most pedig Lezsák Sándor segítette világra Tollas Tibor új kötetét. * Mekkora a magyar művészet kosara? Kik tartoznak bele? Mikor és mi módon gazdagítja új, friss gyümölcs? Mit őriz, konzervál az idő? Ezek a kérdések mesterkéltek. A rájuk adandó válaszról pedig nehezen lehet azt állítani, hogy nem irányított feleletek. Mint ahogy az is vezérelt állapot, hogy egy nép, a magyar nép öntudatába, a magyar művészetbe kik kerülhetnek, kerülhettek bele. Egy Bartókot kiiktatni csak azért, mert elmenekült, nem lehetett. Ezt egyetlen kurzus sem engedhette meg magának. Őt más módon kísérelték meg háttérbe szorítani, sajnos mind ez ideig hatásosan. Mert miközben a világon minden muzsikus tisztelettel hajt fejet előtte, idehaza erősen a néplélekbe kapaszkodott a félrevezetés: Bartók zenéje nehéz és érthetetlen. Nem igaz ez az állítás, persze hogy nem. Kocsis Gábor, Csíky Ágnes Mária, Saáry Éva írásművészetére azonban még mesterségesen sem lehetett volna ráhúzni az érthetetlenség vizes lepedőjét. Velük más módon kellett végezni: elhallgatással. Mintha ők soha nem is lettek volna, nemhogy írók, költők, de magyarok sem. Épp így nem létezett Tollas Tibor, de a muzsikus Kovács András és Leskó Vilmos sem. Holott (csak példaképpen!) Kovács és Leskó versmegzenésítései semmivel sem alábbvalók Reinitzénél! Őket, valamint saját személyiségüket nyilvánosság, a művészt éltető fény elé hozni akaró este volt ez az ajkai tetemrehívás. # Nem a művészi minőség boncolása most az újságíró feladata, hiszen az alkotás mögötti sorsok számunkra mind ez ideig csak vázlatpontok, nem pedig valóságosan megismert és megértett élethelyzetek lehetnek. Sokkal inkább elgondolkodtató a művészi tett, ami nem más, mint a szabad Magyarország évtizedeken át kilátástalannak tűnő mégisvállalása. A versek, a zenék rám olyan hatást gyakoroltak, mintha a közreműködők egy elszakadt szálat adtak volna a kezembe. Vasból, aranyból valót? Évek százezer köbméternyi tiszta levegője kell a tüdőmbe ahhoz, hogy megtaláljam a választ. Ma még csak érzem, hogy ez a szál erős. Ma még csupán meghatódom a nemesen egyszerű gondolatoktól, a tisztán formázott rímektől. De azt sem tagadhatom, hogy nagyon sok idegenkedés, már-már rutinszerű félelem él bennem és kétely: a nyolcadik törzs művészete előre visz-e, avagy inkább helyben marasztal? (Állítom persze, hogy gazdagít!) Ugyanez a gondom más, általam ismeretlen, vagy csak félig ismert világok kultúrmisszióival kapcsolatban is, bár ott egyértelmű az elutasításom. Itt szeretnék szeretni. Szeretném, ha annyit ismerhetnék meg belőle, amennyi elegendő a bizonyossághoz. Mert sok a tanúságtevő, de oly kevés a remény. Ha igazak a kétségeim, akkor a nyolcadik törzs feladata is világos. Már-már primitívnek tűnően is megfogalmazható a korán elhalt Váci Mihály szavaival: „Utat, irányt, célt itt mutassatok!” Üveges Sándor Tollas Tibor költő Fotó: Mészáros József Nagy Alajos előadóművész és Veszprém Város Vegyeskara Oliver Hardy (a felejthetetlen Stan és Pan-filmek Panja) évtizedek óta elveszett egyik filmjének utolsó létező kópiáját adta át a holland filmmúzeumnak egy magángyűjtő. A 20 perces, Csődbe ment nászút című filmet 1926-ban készítette a Film Fox Company. Oliver Hardy a filmben taxisofőrt játszik, aki egy házasulandót visz kocsiján, s lélekzetelállító versenyt fut egy vendéglővé átalakított autóbusszal. A filmet első ízben mutatják be a közönségnek a májusra tervezett európai Laurel (Stan) és Hardy konvención. A milliókat nevettető kettősnek csupán két filmje tűnt el nyomtalanul, külön-külön forgatott filmjeik közül azonban soknak nyoma veszett. NAPLÓ - 7 Megkerült az elveszett kópiaA szabadság igézete A Kincskereső márciusi száma A címlapon látható Than Afer-akvarell, amely a tápióbicskei csatát ábrázolja, már jelzi, hogy a Kincskereső az 1848-49-es szabadságharc emlékének szenteli márciusi számát. Vajda János, Gyulai Pál versei, Kossuth szózata, Gárdonyi Géza A lámpás című regényének részlete, Benedek Elek tanulmánya (Kossuth a népköltészetben), kortárs magyar költők - Nagy László, Utassy József, Baka István és Csorba Piroska - Petőfi alakját idéző versei, a '48-as emigrációról szóló írás és egy szabadságharcos témájú történelmi játék forgatókönyve mutatja be történelmünk legmagasztosabb korszakának sok-sok arcát, lelkesítő és tragikus pillanatait. Ez az összeállítás iskolai ünnepségek forgatókönyvéül is szolgálhat, s ugyancsak segédanyagként került a folyóiratba az eddig közölt 1848-49-es tárgyú irodalmi művek bibliográfiája. A gondosan válogatott miniantológiát korabeli rajzok, metszetek kísérik. A Miért szép?-ben közölt verselemzés is e tárgykörhöz kapcsolódik - Arany János A walesi bárdok című balladáját értelmezi Martinkó András. Folytatódik Janikovszky Éva-Réber László Kire ütött ez a gyerek? című kamaszportréjának közlése, és ismét találkozhatunk Gaál Éva Safír és Safinájával. A nevető irodalomórában Böndör Pál vajdasági magyar költő „hatodikosai” szólalnak meg. A lángeszű mókamesterek sorozat napjaink egyik népszerű játékának, a barkochbának történetét dolgozza fel. Az édes anyanyelvünk rovatban Deme László Beszélni nehéz című cikkének második része olvasható. Az így írunk mi mellett most egy így fordítunk mi is szerepel, pontosabban a Kincskereső műfordító pályázatának eredményhirdetése és a legjobb fordítások. Nem hiányzik a Szívhangok és a Mi újság, suliújság sem, a hátsó borítón pedig két Vasarely-kép szerepel.