Napló, 1993. augusztus ( 49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

2 -NAPLÓ Az anyatej világnapja A szoptatás csodaszer „Gyermekünk megszületése életünk legnagyobb csodája, i mérhetetlen boldogsága. Szeret­nénk, ha kiegyensúlyozottan és egészségesen fejlődne, szeret­nénk megóvni őt minden ve­szélytől és betegségtől. A szop­tatás az a csodaszer, mely mind­erre egyszerre képes” -olvasha­tó az anyatej világnapja (augusztus 1.) alkalmából kia­dott nyílt levélben, amelyet Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium államtitkára és Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója írt alá. Az anyatej vi­lágnapja alkalmából Budapes­ten és vidéken megemlékezése­ket rendeztek. (MTI) Bosznia három részre szakad Megállapodtak Bosznia jövőbeli alkotmányáról a polgárháborúban érintett felek genfi értekezletén. Ennek értelmében Bosznia területén három köztársa­ság jön létre, és az új állam­­alakulat a Bosznia-herce­­govinai Köztársaságok Uniója elnevezést viseli. Lord Owen és Thorvald Stol­tenberg, a jugoszláviai béke­­konferencia két társelnöke el­mondották, hogy a még tisztá­zandó kérdésekről, így a meg­alakulandó három köztársaság közötti határok kijelöléséről, szombaton folytatódnak a tár­gyalások. A megállapodás rész­letekbe menő és mélyreható vi­ták után jött létre, azt követően, hogy valamennyi fél elfogadta az előterjesztett módosításokat. A DPA hírügynökség emlé­keztet arra, hogy Alija Izetbego­­vics boszniai elnök elutasította a három köztársaság uniójáról szóló elgondolást és ragaszko­dott Bosznia-Herc­egovinának önálló, szuverén államként való fennmaradásához. Franjo Tudj­­man horvát elnök Genfben kije­lentette, hogy a megállapodás alapul szolgál a volt Jugoszlávi­át sújtó más válságok megoldá­sához, és megnyitja az utat a szerbek és horvátok közötti kap­csolatok normalizálásához. Dráva rádió A hazai rádiózás történetének különleges eseménye volt va­sárnap a Dráva rádió megszóla­lása. A 91,2 megahertzes ultra­rövid hullámon hallható adást ugyanis horvát területről sugá­rozzák Dél-Magyarországra, de fogható lesz a Vajdaságban és Erdélyhez közeli területeken is. Balogh Zoltán, a Dráva rádió főszerkesztője és Jánosi Károly, az eszéki Baranya rádió igazga­tója az MTI pécsi munkatársá­nak elmondták, hogy az új rádiót magyar-horvát vegyes vállalat működteti. A műsort pécsi rádi­ósstáb készíti az eszéki stúdió­ban, azt egy horvát területen álló adóantennáról sugározzák. Az alapítók szerint a Dráva rádió jogilag nem kifogásolható mó­don előzte meg a frekvenciamo­ratórium feloldását. Egy holland hajórádió példáját követve nem­zetközi vizekre eveztek, s a ha­táron túlról kezdték meg műso­raik sugárzását a Baranya rádió­tól -5 és 16 óra között - bérelt URH-sávon. i Márkakereskedés, ( I 9700 Szombathely, i­­ Hunyadi u. 45.­­ • Telefon: 06/94/312-711­­ ! 48 HAVI RÉSZLET!! 25% ELŐLEG! (47783/10) ! ! 140 millió a lottón A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 31. játékhéten 5 talála­­tos szelvény egy darab volt. A lottónyeremények összege a jövedelemadó levonása után a következők: Öt találatot egy fo­gadó ért el. Nyereménye 139 099 761 forint. Négytalálatos szelvénye 101 fogadónak volt, nyereményük egyenként 206 645 forint. Három találata 9 329 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1 864 forint. A kétta­­lálatos szelvények száma 229 517 darab, ezekre egyenként 91 forintot fizetnek. (MTI) NAPLÓ Közép-dunántúli napilap Főszerkesztő: BALOGH ELEMÉR Főszerkesztő-helyettesek: HORVÁTHY GYÖRGY, VARGA DOMOKOS PÉTER Levélcímünk: Napló-szerkesztőség, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf. 161.8201. Telefonszámaink: Szerkesztőségi alközpont (ugyanitt információ a hirdetésfelvételről, panaszügyek) 88/327-444, 327-043, 327-643, 327-645. Főszerkesztő, titkárság: 322-915. Telefax: 322-915. Sportrovat: 322-871. Kiadja a Közép-dunántúli Napló Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság, Veszprém Szabadság tér 15. Pf.161,8201. Felelős kiadó: Kovács József, a kft. ügyvezető igazgatója. Telefon- és telefaxszáma: 88/322-852. Telex: 32-355. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalban, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, valamint a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest XIII. Lehel u. 10/a 1900. Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hóra 322, negyedévre 966, fél évre 1932, egy évre 3864 forint. A NAPLÓ reklámirodájának telefaxszámai: 88/327-077,327-845. Pápai szerkesztőség, hirdetésfelvétel telefon, telefax: 89/313-665. Készül a Napló Multicom számítógépes szövegszerkesztő rendszerén. Fotóriportereink kizárólag FORTE nyersanyagra dolgoznak. Nyomás: vízsáMiQsi nyomda ki Felelős vezető: Fekete István igazgató, telefon 323-882. Telefonközpont: 326-688. Telex: 32-619. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 25-061, ISSN 0133-2104 KKUM­IKM Tűzszünetet kötöttek Libanonban Az izraeli védelmi mi­nisztérium szombaton dél­után tűzszünetet hirdetett meg Libanonban. Az erről nyilvánosságra hozott köz­lemény szerint a fegyver­­nyugvási határozat már kö­zép-európai idő szerint dél­után 5 órakor életbe is lé­pett. A nap folyamán többször is jelezték, illetve cáfolták a kü­szöbönálló tűzszünet hírét, de a jelenlegi bejelentés hivatalos. A nyilatkozat azt is közölte, hogy az izraeli katonák parancsot kaptak a támadások leállítására. Jeruzsálemben mindazonál­tal bejelentették azt is, hogy a hadsereg továbbra is riadóké­szültségben marad. A dél-libanoni célpontok el­leni támadás egy hete kezdődött. Halálos áldozatainak a száma 122. Többségük polgári sze­mély volt. A tűzszünetet megelőzően az Arab Liga miniszteri tanácsa szombaton Damaszkuszban arra kérte az ENSZ Biztonsági Ta­nácsát, hogy kényszerítse Izraelt a dél-libanoni támadások azon­nali beszüntetésére. Az arab külügyminiszterek az izraeli támadásokat barbár­nak minősítették és szolidaritá­sukat fejezték ki Libanonnal. (MTI) 1993. augusztus 2., netto Elhunyt a belga király Vasárnapra virradóan 63 éves korába szívroham követ­keztében elhunyt I. Baldvin, Belgium királya. Az uralkodót a spanyolországi nyári rezidenci­ájában, Motrilban érte a halál, ahol július 22-e óta nyári sza­badságát töltötte. Jean-Luc De­­haene belga kormányfő vasár­nap délelőtt rendkívüli ülésre hívta össze a minisztertanácsot, amely az alkotmány értelmében az új király trónralépéséig testü­letileg látja el az uralkodói teen­dőket, így például a törvények szentesítését. I. Baldvint 1951. június 17- én koronázták Belgium ötödik királyává. I. Baldvin 1960. decemberé­ben vezette oltárhoz Donna Fa­biola de Mórát, egy nagy múltú spanyol arisztokrata család le­ányát, házasságukból azonban nem született utód, így a trón, az alkotmány rendelkezése szerint öccsére, Albert hercegre, vagy ha ő nem óhajt élni uralkodói jogával, valamelyik gyermekére száll majd. Albertnak egy fia - Fülöp herceg - és egy lánya - Asztrid hercegnő -van. Az alkotmány rendelkezése szerint a király halála után leg­később tíz napon belül össze kell ülnie a parlament két házának, hogy döntsön az új király -vagy királynő -személyéről. Államkötvény 1995/G a jegyzési időszakban deviza­­belföldi, jogi­ és természetes személyek, valamint jogi szemé­lyiség nélküli gazdasági társasá­gok vásárolhatják a felsorolt for­galmazóhelyeken. A jegyzés kezdőnapja: 1993. július 26. A jegyzés zárónapja: 1993 augusztus 6. Kibocsátási árfolyam: 100%, azaz száz százalék. Az államkötvény bármely belföl­di természetes és jogi személy­re, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságra bár­milyen korlátozás nélkül átru­házható. Mint minden állampapírra, az Államkötvény 1995/G-re is álla­mi garancia érvényes, tehát mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A Magyar Államkötvény soha­sem évül el, tehát lejárta után is bármikor visszaváltható. Forgalmazóhelyek: Az MNB Veszprém Megyei Igazgató­sága (8200 Veszprém, Budapest u. 4.) és az MNB főpénztára. Országos Takarékpénztár Értékpapír Ügynökség Rt., 1051 Budapest V.,Vigyázó F. u. 6. • Budapest Érték­papír és Befektetési Rt., 1052 Budapest V., Deák F. u. 5. • Corvinbróker Kft., 1054 Budapest V., Hold u. 25. • Credit­anstalt Értékpapír Rt., 1051 Budapest V., Nagysándor J. u. 10. • Daiwa-MKB (Magyarország) Befektetési és Ér­tékpapírforgalmi Rt., 1088 Budapest VIll., Rákóczi út 3. • Kulturwest Befekte­tési Kft., 1137 Budapest XIII., Újpesti rkp. 7. • K & H Brókerház Kft., 1054 Budapest V., Alkotmány u. 21. • Pos­tabank Értékpapírforgalmazási és Be­fektetési Rt., 1051 Budapest V., József nádor tér 1. • Quaestor Értékpapír Kft., 1015 Budapest I., Donáti u. 18. • Talentum Értékpapír és Befektetési Ügynökség Rt., 1057 Budapest V., Akadémia u. 7. • Aranybróker Értékpapír Ügynökség Kft. 1054 Budapest V., Nagysándor J. u. 8. Sohasem volt nagyobb biztonságban A Magyar Államkötvény rend­szeresen kibocsátásra kerülő értékpapír. Tehát erre a befek­tetésre ön mindig számíthat. Mint most is, hiszen itt az Államkötvény 1995/G. Az Államkötvény 1995/G 1993. augusztus 15-én 2 év futamidő­vel kerül kibocsátásra. Fix ka­matozású értékpapír, melynek kamata évi bruttó 19,5%. A ka­matok minden év augusztus 1- től esedékesek. A kötvény 1995. augusztus 10-én jár le, tehát ezután már nem kamatozik tovább és ekkor névértéken felvehető. A futamidő azonban nem jelent szigorú lekötést. Pénze a forgalmazóhelyeken ismertetett feltételekkel, a futamidő alatt is mobilizálható. A Magyar Államkötvény 1995/G-t

Next