Napló, 1993. október ( 49. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-16 / 242. szám

2 -NAPLÓ MTI-PANORÁMA A Port Moresby - Nagy erejű földrengések sorozata következtében legalább 86 ember meghalt szerdán Pá­pua Új-Guineában. Az ál­dozatok száma rohamosan emelkedik. Mintegy 200-an megsebesültek, több százan hajléktalanná váltak. A Richter skála szerint 7-es erősségű földrengés szerdán az ország északi tengerpart­ján fekvő Madang és a part­tól 80 km-re található Goro­­ka városok között pusztított. Ezt két, több mint 6-os erős­ségű utórengés követte. A hegyekből lezúduló földtö­meg néhol 800 méter magas­ból esve bontott be falvakat vagy torlaszolt el folyókat.­­ Ungvár — Fennállásának jubileumát ünnepli Ungvár, Kárpátalja legnagyobb váro­sa, székhelye. Az ünnepsé­geket október 15-17-én tart­ják, de az alapítás pontos dá­tuma ismeretlen, a történé­szek mindmáig vitatkoznak róla. Egyes okmányok arra engednek következtetni, hogy a város századunk utolsó évtizedeiben 1100 éves. A mostani ünnepség­gel azt szeretnék hangsú­lyozni, hogy Ungvár egyike a térség legrégibb települé­seinek. Az ünnepségnek ma­gyarországi, szlovákiai, len­gyelországi, szerbiai és uk­rajnai vendégei is lesznek, köztük De­utzky Gábor, Bu­dapest főpolgármestere. A Belgrád - Közép Bosz­niában a horvát csapatok fel­tartóztatták a muzulmán of­­fenzívát, Vitéz környékén a horvátok az őket üldöző mu­zulmán erők alatt felrobban­tottak egy hidat. A horvát rá­dió hírt adott arról, hogy megsemmisítették a közép­boszniai muzulmán erők vezetési híradóközpontját Cvrsnicánál. Gornji Vakuf­nál folytatták a muzulmán kézen levő település ostro­mát. A horvát tüzérség a sza­rajevói rádió szerint csütör­tök este lőtte Zenicát, s a kö­zép-boszniai városban né­gyen meghaltak, köztük egy kisgyermek. Szarajevói ENSZ-források arról szá­moltak be, hogy a szerb csa­patok csütörtök este minden fegyverből és minden elkép­zelhető irányból tüzeltek, s a helyzet nagyon drámai. A Havanna -//. Vare­s fő­­pápa támogatásáról biztosí­totta a kubai püspöki kar erőfeszítéseit az ország sú­lyos válságának megoldását célzó nemzeti párbeszéd megteremtésére. A pápa megerősítette, hogy a főpa­pok legutóbbi pásztorlevele az egyház társadalmi fele­lősségén alapul, a megértés és a megbékélés jegyében született. A püspöki kar szeptemberi pásztorlevele bírálta a hatalmat a kizáróla­gosságra törekvő ideológia, a rendőrállami módszerek alkalmazása miatt, mélyre­ható gazdasági és politikai változásokat sürgetett.­­ Bukarest - Romániában a napokban forgalomba hoz­ták az autóatlasz 1993. évi változatát, a Katonai Térké­pészeti Intézet kiadásában. A Románia címet viselő at­lasz nemcsak az ország úthá­lózatára terjed ki, hanem ke­leti irányban a Moldovai Köztársaság egész területé­re, valamint Ukrajna délke­leti részére is, bár az nem szerepel benne, mely or­szágokhoz tartoznak ezek a ráadásként bemutatott terü­letek. Az utast, ha átlépi az államhatárt, a térképészeti kiadvány elkalauzolja egé­szen Chisinauig, a Moldovai Köztársaság fővárosáig, vagy az ukrajnai Odesszáig.­­ New York - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütör­tökön elítélte a haiti igazság­ügyi miniszter, Guy Alabary meggyilkolását. Az 50 éves politikust, valamint két test­őrét a miniszter irodájában lőtték le csütörtökön isme­retlen fegyveresek. A BT so­ros elnöke,­­Monaldo Mofa Hartenberg azonban hozzá­tette, a testület egyelőre nem tervez a már eldöntöttekhez képest újabb büntetőintéz­kedéseket Haiti ellen. A Biz­tonsági Tanács hétfőtől is­mét életbe lépteti az olaj- és fegyverszállítási tilalmat a szigetországgal szemben, mivel az országot jelenleg irányító katonák nem hajlan­dók eleget tenni annak az ENSZ égisze alatt kötött megállapodásnak, amelynek értelmében október 30-án visszaadnák a hatalmat Term­ierfraná­­trrAfíac-nek, az ország két évvel ezelőtt el­űzött elnökének. A Buenos Aires -Trombó­zis miatt sürgős műtétet kel­lett végrehajtani Carlos Me­nem argentin elnökön. Az elnök nyakában egy vérrög elzárta az agyba vért szállító artériát és ezért volt szükség az azonnali sebészeti be­avatkozásra. A műtét sikeres volt - közölte csütörtökön éjjel az a Buenos Aires-i szív- és érsebészeti kórház, ahol az operációt elvégez­ték. Menem éppen Chilébe indult csütörtökön a latin­amerikai országokat tömörí­tő Riói csoport csúcstalálko­zójára, de a gépkocsioszlop letért a repülőtérre vezető útról és a kórház felé for­dult. Carlos Menem nemrég alig élt túl egy helikopter­balesetet. Főszerkesztő: BALOGH ELEMÉR Főszerkesztő-helyettesek: HORVÁTHY GYÖRGY, Közép-dunántúli napilap VARGA DOMOKOS PÉTER Levélcímünk: Napló-szerkesztőség, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf. 161,8201. Telefonszámaink: Szerkesztőségi alközpont (ugyanitt információ a hirdetésfelvételről, panaszügyek) 88/327-444,327-043,327-643,327-645. Főszerkesztő, titkárság: 322 915. Telefax: 322-915. Sportrovat: 322-871. Kiadja a Közép-dunántúli Napló Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság. Veszprém Szabadság tér 15. Pf .161,8201. Felelős kiadó: Kovács József, a kft. ügyvezető igazgatója. Telefon- és telefaxszáma: 88/322-852. Telex: 32-355. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalban, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzletében, valamint a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest XIH. Lehel u. 10/a 1900. Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hóra 322, negyedévre 966, fél évre 1932, egy évre 3864 forint. A NAPLÓ reklámirodájának telefaxszámai: 88/327-077,327-845. Pápai szerkesztőség, hirdetésfelvétel telefon, telefax: 89/313-665. Kész# a Napló Mt/Mcom szám/Mgé pes szövegszerkesztő rendszerén. Fotós/postP'sM Mzárólag FORTE nyersanyagra dolgoznak. Nyomás: vEszpsa*) NYOMD* m Felelős vezető: Fekete István igazgató, telefon 323-882. Telefonközpont: 326-688. Telex: 32-619. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 254­61, ISSN 0133-2104 KRÓNIKA 1993. október 16., szombat Fontos az akupunktúra Orvoskongresszus Balatonfüreden „Magyarországon roha­mos fejlődésen ment ke­resztül az akupunktúrás or­vosi kezelés. Egyre több orvos ismeri el és tanulja e több ezer éves gyógymód alkalmazását. A Népjóléti Minisztérium ezért egyik fontos feladatának tekinti az akupunktúrával foglal­­kozó orvosok támogatá­sát" -e szavakkal nyitotta meg tegnap délután a bala­­tonfüredi Annabella Szálló­­ban megrendezett Viii. MAOT-kongresszust dr. Pusztai Erzsébet, a Népjó­léti Minisztérium államtit­­kára­ lett. Hazánkban évente meg­közelítőleg 150 orvos vesz részt és végezi el azt az egyéves to­vábbképzést, melyen egyetemi szinten oktatják e gyógymód elméletét és gyakorlati alkalma­zását. A Magyar Akupunktúrás Or­vosok Társaságának elnöke, Dr Csári László a megnyitó során bejelentette, hogy tovább nem tudja vállalni a szervezet elnöki tisztét, így a három nap során az orvosok új elnökét is választó­ Pusztai Erzsébet, aki a ren­dezvény fővédnöke is egyben, hangsúlyozta, hogy az akupunk­túrás kezelések egyre nagyobb eredményeket érnek el a hagyo­mányos európai gyógyítás mel­lára, megvan rá - nyilatkozta az ál­lott. Hazánkban évente meg- A Magyar Akupunktúrás ál­­lamtitkárn, lapunknak mi-Pusztai Erzsébet, aki a ren­ közelítőleg 150 orvos vesz részt Mosok Társaságának elnöke, ér­vei az akupunktúrás kezelések dörvény fővédnöke is egyben, és végezi el azt az egyéves tv- CrdU­ndít­ó a megnyitó során egyik új komoly eredménye, a hangsúlyozta, hogy az akupunk-­vábbképzést, melyen egyetemi bejelentette, hogy tovább nem drog- és alkoholfüggőség túrás kezelések egyre nagyobb szinten oktatják e gyógymód tudja vállalni a szervezet elnöki gyógyítása, eredményeket érneli el a hagyó­ elméletét és gyakorlati alkalma­ tisztét, így a három nap során az mt­ványos európai gyógyítás mél­­zását. orvosok új elnököt is választa­­Fotó: Kovácsi „Magyarországon rohan­nak. Egyébként az október 17-mes fejlődésen ment be- én záruló kongresszus program­résztől az akupunktúrás or­­ját szakmai előadások, videove­vési kezelés. Egyre több tízések alkotják, orvos ismeri el és tanulja . Pusztai Erzsébet a Napló két­több ezer éves gyógymód késére elmondta: a közvése­alkalmazását. A Népjóléti menyben még mindig misztikus Minisztérium ezért egyik légkör veszi körül az akupunk­fontos feladatának tekinti túrás kezelések gyógyítóhazá az akupunktúrává­ foglalá­sát, ezért a betegek néha akkor is hozó orvosok támogató- keresik az effajta gyógymód al­sót" -e szavakkal nyitotta­kalmazását, mikor betegségüket még tegnap délután a baja­­az nem enyhítheti. A Népjóléti lonfüredi Annabella Szálló­ Minisztérium szeretné megva­ban megrendezett mik­c­iósítani, hogy az eredti hatéves MAOT-kongresszust IIr. egyetemi oktatásba felvegyék Pusztai Erzsébet, a Népjó- az akupunktúrát mint választ­léti Minisztérium államtit­ hata új orvosi szakot. Az esély A természetgyógyászat ismeretének és alkalma­­zásának időszámításunk előtti kezdeteire utalva nyi­totta meg tegnap Veszp­rémben a Natura napok rendezvénysorozatát dr. Bense László Er//r, a Ma­gyar Természetgyógyász Kamara elnöke. Ezt követően rövid történeti áttekintést adott arról a folya­matról, aminek során a termé­szetgyógyászat mostanra Ma­gyarországon is a helyére került. Az 1984 óta zajló „háborúsko­dás" (részben a hivatalos fóru­mokkal, részben az azonos célo­kat kitűző, de gyakran presztízs­vitába bonyolódó szervezetek­kel) mára véget ért, és úgy tűnik, meghozza gyümölcsét. A tavaly megalakult természetgyógyász­kamara működése garanciát je­lent arra, hogy a gyors meggaz­dagodás reményében senki ne élhessen vissza mások jóhisze­műségével, amint az nem egy esetben megtörtént a természet­­gyógyászat konjunktúrájának korai időszakában. A szervezet nemcsak tagjai, de a hozzájuk forduló betegek érdekvédelmét és érdekképvise­letét is ellátja. Emellett megha­tározó szerepet vállalt a termé­szetgyógyászatról szóló jogsza­bálytervezet összeállításában és a Népjóléti Minisztériummal való egyeztetésében. Remé­nyeik szerint még az idén elfo­gadásra kerül a jogokat, köteles­ségeket, továbbá a természet­­gyógyász szakmák felsorolását egyaránt tartalmazó jogszabály. A szakmák hivatalos szakmai névjegyzékbe vétele ugyancsak két hónapon belül várható. A Natura napok első délután­ján nyílt meg a rendezvénysoro­zatnak otthont adó Városi Mű­velődési Központban Array -­díjas festőművész Gyógyító képek című kiállítása, és el­hangzott két előadás is. Négy COM/C, az Aura Természet­­gyógyászati Rendelő vezetője Holisztikus természetgyógyá­szat címmel szólt a természet­­gyógyászat helyéről és szere­péről a mai magyar társadalom­ban, ár­­fe­ri Gizeán pedig a gyógynövények használatát, a Kneipp-kúrák lényegét ismer­tette a hallgatósággal. - sbe -­Fotó: Áfrány Veszprém­T&eM Beérik a gyümölcs A Magyar Szocilista Párt vitaanyagnak szánt agrár­­programját ismertette csü­törtökön este Devecser­ben Keserű János egyete­mi tanár, a budapesti agrár­tagozat vezetője és Lakos László országgyűlési kép­­viselő, a parlament mező­­gazdasági bizottságának alelnöke. Az agrárágazatot mielőbb ki kell vezetni a válságból, mégpe­dig úgy, hogy erre egységes, nemzeti programot dolgozzanak ki. A földek nevesítésével, a pri­vatizációval és a kárpótlással a termőföld kilencven százaléka került egyéni tulajdonba. A szo­cialisták nem tartják járható út­nak a farmok kialakítását, de a törpebirtokok túlzott elszaporo­dását sem. Megítélésük szerint a nagyüzmek és a szövetkezetek a jövőben is alkalmasak lesznek nagy tömegű, de nem nagyon kézimunka-igényes áru, élelmi­szer megtermelésére. A közepes és kisüzemek is versenyképesek lehetnek, ha megtalálják a mére­teiknek megfelelő termelési módszereket, és termékeket. A szocialisták nem utasítják el a külföldiek földtulajdon­szerzési lehets­égét, de a ma en­nek megvalósítását korainak tartják, mert nem alakult még ki a föld valós ára, következéskép­pen ezt a kincsünket is elkótya­vetyélnénk. Súlyos hiba, hogy a mező­gazdasági termelők nem tudnak részt venni az élelmiszeripar pri­vatizációjában. A termelés-fel­­dolgozás-forgalmazás sok or­szágban eredményesen műkö­dik közös tulajdonosi érdekelt­ség alapján. A falu lakossága sok tekintet­ben hátrányosabb helyzetben van, mint a városé, nehezebb munkát találni, kevés a telefon, az ember életét könnyítő szol­gáltatás, a jövedelmek is elma­radnak a városiaktól. A falu fo­kozott támogatása indokolt. A fórumon megjelentek többsége egyetértett az előadók­kal, ilyen értelemben szólalt fel. Egy kitűnő agrárszakember azonban feltette a kérdést, hogy milyen forrásból kerül elő az a pénz, amivel a mezőgazdaságot mindenképpen támogatni kell. Elengedhetetelen ugyanis a va­lódi tulajdonos megjelenése után a magyar gazdálkodó és é­­lelmiszer-termelő embernek vagy csoportjainak támogatása ahhoz, hogy agrártermelésünk versenyképes legyen, maradjon. V.1. Tulajdont és tőkét! Agrárfórum Devecserben

Next