Napló, 1993. november ( 49. évfolyam, 255-279. szám)
1993-11-13 / 265. szám
HITVILÁG 1993. november 13., szombat 0 Értékrend - fogalomzavarban Szabó Iván a kereszténységről A közelmúltban Csepelen az MDF Kereszténydemokrata Köre nyilvános fórumot rendezett Keresztény felelősségtudat a politikában címmel. A program egyik előadója volt Szabó Iván pénzügyminiszter, akivel az esemény szünetében beszélgettem. Nemrég Jeszenszky Géza külügyminiszternek tettem fel a kérdést: miért nevezik sokan keresztény politizálásnak azt, aminek eredményeként láthatóan nem az evangéliumi értelemben vett krisztusi értékek megvalósulása látszik országunkban. (Hanem: kapitalista piacgazdaság, hatalmi tőke, fegyveres erők növelése.) A közügyek intézésében mindig vannak morális követelményeink, de ezeket nem lehet kodifikálni. Mert olyan alapvető ügyek intézését és végrehajtását jelentik, amelyek nem elvi és eszmei kérdések, hanem nagyon is gyakorlatiak. Ezért én mindig nagyon félek a keresztény jelző használatától a politikában. A kereszténydemokrácia más - az egy politikai mozgalom, amely bizonyos értékrendi alapon áll, de soha nem szabad összetéveszteni a kereszténységgel. Mert egy politikai mozgalom soha nem azonosítható a vallási háttérrel. S a jövő században bizonyára meghaladott lesz a kereszténydemokrácia, míg a kereszténység kétezer éves. Én a felelősségtudatot érzem a hit és a politika közötti összekötő kapocsnak. Olyan értelemben, hogy mi az, amit a keresztény értékrendből realizálni lehet egy adott gazdasági-társadalmi fejlettségi fokon. Talán egy geometriai példával tudnám illusztrálni azt a jelenséget, ami ma a politikában a keresztény címszó alatt történik általában. A kereszténység e fogalomkörben számomra olyan aszimptota, amelyet a parabola görbéje - a „keresztény politika” -közelíteni akar, de soha el nem érhet, s hol távolabb van tőle, hol közelebb hozzá. Azaz, a keresztény politika behatárolhatja a teret, de sosem tud a kereszténységgel azonosulni, mert soha nem tudja azt teljesíteni. Sokak számára visszatetsző, ahogy a keresztény politika ma idealizálja a kapitalizmust, és evangéliumidegennek tekinti a szocializmus-kommunizmus valójában őskeresztényi eredetű alapelveit. Ezen eszmerendszerek a rájuk rakódott nyilvánvaló politikai mocsoktól mentesen, és nem az emberekre ráerőszakoltan, inkább krisztusiak, mint a tőkés társadalom - vallják. - Ismert történelmi tény sajnos, hogy erőszak nélkül viszont soha nem tudtak volna megvalósulni ezek a rendszerek. A legnagyobb erkölcsi jót sem lehet ugyanis erőszakkal ráültetni az emberekre. A szocializmusra, kommunizmusra pedig rárakódott egy világbirodalmi eszme, s az teljesen elnyomta. Működésképtelenné vált. Anélkül, hogy rendszerekben, ideológiákban gondolkodnánk, nekünk ma az a feladatunk, hogy ha eltérő irányokból, pártokból is, de a felelős együttműködést megtaláljuk egymással. Az amerikai polgárháború egy eseményét szoktam idézni, nevezetesen a rabszolgaság felszámolását. A keresztény szellemiség meghirdette, hogy a rabszolgaság idegen az evangéliumi eszmétől, ugyanakkor a feltörekvő liberalizmus is a megdöntésére törekedett, bár eltérő érdekből. Tapasztalta ugyanis, hogy a rabszolgamunka nem olyan hatékony, mint a bérmunka, így azután közös erővel megszüntették a rabszolgaságot. S ez az együttműködés egyik fél számára sem jelentett elvfeladást. - Példája nyilván érvényesült a '89-es magyar fordulatban is, amikor minden irányzat számára világossá vált, hogy a létező szocializmus fenntarthatatlan tovább...?! - Igen, így értettem. Egy nem működő rendszer ugyanis mindig antiszociálissá válik, mert az emberektől elveszi a létfenntartás lehetőségeit. Ma tehát az a feladat, hogy konzervatívok és liberálisok erőiket abban egyesítsék, hogy egy szociális szemléletű társadalmat teremtsenek a magyarságnak. Ezért kellene például a szociális piacgazdaság kiépítésében közös nevezőre jutni. - A fórum egyik szónoka szerint a kereszténydemokrácia törekvései egyértelműen jók, s a társadalom igényét fejezik ki, míg a keresztény (hívő) többséget cáfolni látszanak sajnos a statisztikai adatok... - Bizony, tudomásul kell venni, hogy Magyarország és a volt szocialista területek, sőt, egész Európa oly mértékben elvilágiasodott, majdhogynem missziós területnek számít. S ilyen értelemben egy kisebbség nem döntheti el a többség számára hatalmi helyzetből semhogy milyen erkölcsi értékrendet kövessen. Egyébként a „keresztény értékrend” is fogalomzavarban van ma, éppen az előbb elmondottak alapján. Hiszen a mai értelemben vett keresztény értékrend jelent bizonyos erkölcsi normákat, művelődési kötődéseket, európai hagyományokat, de nem jelenti a teljes kereszténységet. Ilyen értelemben vallom, hogy még egy világnézeti párt (mint a KDNP) sem vindikálhat magának jogot arra, hogy a társadalom egyedüli, tökéletes értékeket hirdető letéteményese legyen. Mert a kereszténységet nem elég didaktikusan képviselni! Háborogni szoktam azon, ha a keresztény politika kiüresíti a kereszténységet a gyakorlatban, ha csak azt veszi észre, hogy gyönyörű a kölni dóm vagy csodálatos Raffaello Madonnája, de ami mögötte van, az nem jelenik meg. Azaz, a keresztény létforma, a megélt gyakorlat. A kereszténységet bűn ideológiává dermeszteni. Ma gyakran szembesülünk vele, hogy hitelesség nélkül a kereszténység felvett pózzá válik. Ezért feladatunk, hogy életpéldánkkal tanúskodjunk, miszszionáljunk a keresztény értékek valóra váltásáért. S ennek meg kell mondjam, nem a politika a legfontosabb műhelye, hanem a társadalom más őrhelyei, pl. a karitatív munka. Jó volna, ha elmondhatnánk mi is egyszer majd, mint az iszlám, hogy a kereszténység számunkra egyszerre vallás és életforma. Toldi Éva Szolzsenyicin a Pápánál II. János Pál pápa kihallgatáson fogadta Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz írót. A katolikus egyházfő és az emigrációban élő, hamarosan hazatérő alkotó a világ erkölcsi állapotáról, a mindkettőjüket gyötrő problémákról szólt. Szolzsenyicin a La Republica című olasz lap tájékoztatása szerint a következőket közölte a kommunikáció útján: Mindketten állították a szovjet birodalom bukását, most azonban elborzadva látják az erkölcsi romlást azon a földön, ahol a demokrácia és az emberi méltóság felvirágzását remélték. Egyetértettek abban is, hogy a szabad piac csak annyiban érdemel védelmet, amennyiben a közjót szolgálja. A kapitalizmus mint öncélú felhalmozás ugyanis nem működőképes, mint a marxizmus -fejtette ki Szolzsenyicin. A pápa szerint a javaknak, általános rendeltetésük van, s az emberi munkát nem szabad puszta árucikknek tekinteni. Az államnak meg kell őriznie szociális szerepét. „A demokráciát csak fokozatosan szabad felépíteni, mentesnek kell lennie a pénz hatalmától, s a megválasztottaknak nem kell szükségképpen a leggazdagabbaknak lenniük" - nyilatkozta Szolzsenyicin. Mennyei Atyánk, a létezés Ősforrása, a szeretet Élete, a szüntelen Adás, a Sugárforrás teremtményei szabadsága folytán nem tudta egyetemessé tenni a szeretetet, az egymást gazdagító ajándékozást. Az adás törvénypályájáról letért (bukott) teremtményei anyagot teremtettek. Ráadásul közösségi egyeztetés nélkül teremtették az anyagot, így jött létre a káosz. Ha megmarad a káosz, akkor a bukott szellemek számára ez lett volna a pokol, az örök kárhozat. Onnan önmaguktól soha ki nem tudtak volna szabadulni. Atyánk azonban senkiről nem mond le. Beindította tehát az üdvtörténelem második korszakát, a kegyelem, a megmentés korszakát. Ennek első aktusa a második teremtés, amellyel a káoszt kozmosszá rendezte. A verés következményeként teremtődött anyagot, vagyis a lényeget tekintve elrontott valóságtartományt már nem lehetett alapvetően jóvá változtatni. Legalábbis nem az elvontak közreműködése nélkül. Ezért a káosz kozmosszá rendezése csak viszonylagos javulást eredményezett. Annyira kellett használhatóvá tenni, hogy a teljesen lebénított bukottak számára úgy funkcionáljon, hogy visszakapaszkodásuk a szellemi létezésbe megindulhasson. Majd egyre följebb kapaszkodásuk révén, tehát visszaszerzett szellemi fejlettségű szintjük arányában maga az anyag is egyre kozmosz jellegűbbé (törvényt, harmóniát, szimmetriát követővé) válhasson... így már kevésbé csodálkozunk, hogy a világunkban a rend, a törvény, a szimmetriák mellett kaotikus hatások is érvényesülnek. Már a mikrokozmoszban is, még inkább a tapasztalati szférában. Amikor földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat tapasztalunk, mint pusztító erőket, avagy látjuk, hogy a bioszférában csak más életének elpusztítása árán tartható fenn a saját élet, akkor bólintunk, és a káosz nyomaira, meg a mögötte álló luciferitákra, a bukott szellemek anyagteremtésére gondolunk. Hirtelen Thomas Merton szavai jutnak eszembe: „Isten nem teremtett szenvedést. A szenvedést és a halált az ember bukása hozta a világba. Amikor azonban az ember a szenvedést választotta az Istennel való egyesülés boldogsága helyett, Isten a szenvedést is olyan úttá tette, amelyen az ember eljuthat Isten teljes megismeréséhez.” (Senki sem sziget.) A Tér. 2.7. szerint - miután a kozmosszá rendezett káosz anyaga alkalmas lett a magasan szerveződésre, sőt, a szellem hordozására-, Isten lelket lehelt a föld anyagából alkotott embertestbe (porhüvelybe). Milyen lelket? Tudjuk, hogy az embert ma is szellemi természetű lelke, pontosabban szelleme (pneuma) élteti. A szellemet a testtel (biosszal) a lélek (psziché) kapcsolja össze. Honnan való az ember szelleme? Két eset lehetséges. Vagy az Isten teremtette, vagy már létező szellemet helyezett az anyagba. Ha az előbbit tette volna, akkor minden fogamzáskor kénytelen lenne szellemet teremteni (kreacionizmus). Erről azonban már a problémafelvetéskor láttuk (1:13.), hogy az előnytelen starthelyzetben születettek miatt nem fér össze nemcsak Isten szeretetével, de igazságosságával sem. Marad a második lehetőség: meglévő szellemet lehelt az anyagból való testbe. Az el nem bukott, a már jelentősen tökéletesedett angyalokat? Azokat ugyan miért büntette volna testbe zárással? Maradtak tehát az elbukottak. De hiszen ezek miatt formálta az általuk létrehozott anyag-káoszt kozmosszá...! Van még egy harmadik lehetőség is. A Teilhard de Chardinféle koncepció, aki szerint a szellem képességileg benne van az anyagban, és a komplexitás bizonyos szintjének elérésekor, éppen az emberben, ez az addig lappangó szellem öntudatra ébred. Keleten a buddhisták így is gondolkodnak. Ők a szellemek bukását olyan fokúnak tartják, hogy egészen a kristályos anyagig beszűkülhetnek (ez a pokol), s az anyag fejlődése során, évmilliárdok után szabadulhatnak ki onnan. Elméletileg ez összeegyeztethető lenne az addig elmondottakkal. Csakhogy a szellem-nyilatkozatok ezt nem erősítik meg. Hozzáteszik, hogy a szellem személyes tudata soha nem semmisülhet meg. Isten megmentő terve tehát elkezdődött. A mi Földünkön, amikor kb. 1 millió évvel ezelőtt az ember megjelent, akkor kezdetét vette a bukott szellemek tisztulása. Ilyen nézőpontból a Föld és a hasonló életet hordozó bolygók a tisztulás helyei. Purgatóriumok. Ráadásul nem is csak egy élet élése során... Ha pedig a szellemvilágban (a bukottak zónáján felül) a szeretettörvények érvényesülnek, akkor az ottani szellemek számára nem lehet közömbös bukott testvéreik sorsa. Az első bukások után bizonyára nagyon sok szellem volt olyan, mint a tékozló fiú bátyja. Csak botránkozni tudtak, megmenteni nem. Azóta azonban sok idő eltelt, és az angyalok is tökéletesedtek, megtanulták Atyjuktól, hogy a szeretet nem szemforgató, hanem valóságosan segítő. A botránkozást felváltotta a segíteni akarás, így az elbukottakon kívül reinkarnálódhatnak el nem bukottak és a bukásból már visszakapaszkodottak. Utóbbiakat nevezzük Isten embereinek vagy prófétáknak, az előbbieket pedig messiásoknak. Természetes, hogy a messiások sorában Jézust tartjuk a legteljesebbnek, hiszen ő már az Atya közelségéből jött közénk. Neki igazán volt átlátása is, meg visszaemlékezése is. Meg tudta mutatni az Utat az Élethez. Valószínű, hogy Jézus gondjaira van bízva az egész Föld. Ő ennek a bolygónak a Messiása. Ám rajta kívül még sok rész-messiás élt, s messiása nyilván minden bolygó lakóinak lehetett. (Vége.) Bajnai Tamás Az előre még nem fölfelé Megváltó, megváltók, próféták REJTVÉNY Sorolja fel az egyiptomi tíz csapást! Beküldési határidő: november 19. Múlt heti megfejtésünk: Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint! (Péld. 3,8.) NAPLÓ-5 Zenés evangelizáció Várpalotán A közelmúltban a helyi művelődési otthonban zenés evangelizációt tartott a várpalotai pünkösdi gyülekezet. A köszöntések nyomán a szolgálatot végző kiskőrösiek zenekara mutatkozott be. Sanda Andrásné versének elhangzása után Hajdú Lászlóné bizonyságtételét hallgatta meg a népes hallgatóság. Ebben arról szólt, hogy Isten hogyan mentette meg őt, és áldotta meg új élettel Jézus Krisztusban. Majd Szakoly Sándor lelkipásztor János evangéliuma (3:16.) alapján prédikált. Hangsúlyozta: Isten minden embert szeret és megtérésre hív. Fontos tehát, hogy az egyén és a család Istennel megbékélten éljen; küzdjön a bűn, az alkoholizmus ellen, s megbánva vétkeit, lelkileg megújulva hirdesse Isten szeretetét embertársai felé. Óriási szükség van ma a lelkileg-testileg beteg, szegény embereket támogató aktív hívőkre. Megható percek voltak, amikor a csendes zeneszó mellett mintegy húsz fő a lelkész hívására előrement, imát kért lelki gyógyulásért, és döntött Jézus követése mellett. Sanda József Áldozatos mesterkezek önkéntes munkájával elkészült nemrég Balatonfűzfőn az Ébredés nevet viselő keresztyén ifjúsági tábor főépületének tetőszerkezete