Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

8 -NAPLÓ A címben idézett kér­dés sok furcsasá­got megtapasztalt fotós kollégám leesett alsó állkapcsa mögül (fölül?) - szóval a torkából - bugy­borékolt elő, merthogy ilyet azért még ő sem pipált. A furcsa karaván egyik tagja hasonló tömörséggel imi­gyen válaszolt: - Hát..., mi. Kavargott a hó, a hőmérő hi­ganyszála vacogva húzta össze magát, a csacsik meg csak ban­dukoltak rendületlenül. Ezen objektív körülményekkel ma­gyarázható, hogy túl sok szó nem esett akkor és ott, a Veszp­­rém-Nemesvámos közötti or­szágúton. Amit viszont a Szia villámkezű fotósa megtudott, épp elég volt ahhoz, hogy más­nap, vállalva az árokba fordulás végtagfájdalmakat előidéző kockázatát, elkorcsolyázzunk az öreg Skodával Nagyvázso­­nyig. A vázsonyi lovasudvar istál­lójában Csepin Péter és felesé­ge, Szilvia, valamint barátjuk, Horgos Márk (24 évesek) épp induláshoz készülődtek. Eszmé­letlen hideg volt. - Hová, hová, fiatalok? - kérdezhettük volna, de nem kér­deztük, hiszen az már előző nap kiderült, merre is indultak el ők hárman 12-én, szombaton dél­előtt a várpalotai Birka csárda elől. Körös-körül csacsifogatol­ják a Földközi-tengert, 15 or­szágon, 12 ezer kilométeren és 450 napon át. - Fix, hogy nem normálisak - állítják róluk sokan, de minket gyorsan meggyőztek az ellenke­zőjéről. Sőt, arról is, hogy a sza­már a világ legszebb és legoko­sabb állata. Peti gyerekkora óta különös vonzódást érzett a csacsik iránt, így aztán nem volt abban semmi meglepő, hogy 18 évesen a ber­­hidai állatvásárról egy nagyfü­lűvel tért haza. Szegény jószág öreg volt már, mint az országút, kimúlt nemsokára. Helyét a ka­rámban Jackie, Kinga és Muki Muszasi foglalta el. Az „őrült” ötlet tavaly nyáron fészkelte be magát a három jó barát fejébe. Azok után, hogy osztálytársak voltak a gimiben, a fiúk együtt katonáskodtak, jelenleg mun­katársak, Szilvia és Peti pedig ötévi együttjárás után össze­házasodott, magától értetődő volt, hogy hármasban vágnak neki a kalandnak. Karácsony táján rokoni segítséggel álltak neki a Trabant-kerekeken guru­ló ponyvás szekér összeszerelé­sének. - Mi lesz, ha defektet kaptok? - Van két pótkerekünk. Több defekt nem lehet. Miközben tették a dolgukat, mi tovább aggályoskodtunk. Csodabogárnak tűnhettünk a szemükben, hiszen például azt sem tudtuk, Jockie miért olyan kicsi és sötét szőrű, Kinga meg Muki miért nagy és szürke. Eleinte beazonosítani sem tud­tuk őket. - Ugye, EZ itt Kinga? - Nem, ő Muki. - Jockie egy kicsit maflá­nak látszik. Csak áll, mint Bá­lám szamara, és nem szól egy szót se. - Pedig ő a főnök. Erős aka­ratú, igazi egyéniség. Na, ha Jackie egyéniség, Kinga le sem tagadhatná, hogy nő (mármint kanca). Szeszélyes, kéreti magát, az istennek se akart beállni a hámba. - Nem vagytok túlöltözve, a cipőtök is átnedvesedett. Van fo­galmatok róla, milyen hideg lesz az Alpokban? - Valahogy majd csak kibír­juk. - Legalább a szálláshelyeket megszerveztétek előre? - Hogyan szerveztük volna?! Látod, itt is befogadtak éjszaká­ra. Mindenhol vannak normális emberek. - Pénzzel mennyire vagytok eleresztve? - Hatunknak - Gibraltártól ötünknek, mert Szilvia onnan visszafordul - százezer forin­tunk van az útra. - 12 ezer kilométerre? 450 napra? - Annyira. - Gondolom, felkeresitek majd az utatokba eső magyar nagykövetségeket, kereskedelmi képviseleteket... - Minél többet kérdezel, an­nál inkább olyan érzésem tá­mad, hogy nem készültünk. A szekérponyva összes léte­ző oldalán magyar zászló, meg egy zöld-fehér, csillagos. Az eszperantó világszövetségé. Ja, Petinek nyelvvizsgája van esz­perantóból, és még vagy öt nyelvet beszél olyan szinten, hogy nem adják el őket. Arabul egyelőre csak annyit tudnak: szamár és víz. Elég, nem?! A csacsi átlagsebessége 5 km/óra. Napi penzumuk 25-30 km. Az utazók egyetlen, korsze­rű technikai felszerelése egy „nájlonacskóval”védett, digitá­lis kijelzős kilométer-számláló. - Tulajdonképpen miért csi­náljátok? - Mondjak magasztos dolgo­kat? Egyik sem lenne igaz. Ma­radjunk annál, hogy kaland­vágyból­ ígérték, rendszeresen jelent­keznek, mi pedig, hogy minden lehetséges alkalommal hírt adunk róluk.­­ Szerencsés utat! Viszlát '95 májusában! S. Bonnyai Eszter Fotó: Korbély Hát ti...?! Nem éppen összkomfort, de romantikus A szamár szép és okos állat Szilvia, Kinga, Márk, Muki Muszasi, Jackie, Péter - indulásra készen A diákjogokért Te mit csinálsz, ha sére­lem ér az iskolában, ha nem tetszik az angoltanár okta­tói módszere, ha nem ér­tesz egyet a házirend bizo­nyos pontjaival? Várj, kitalálom...! 1. Saj­nálod magad; 2. Szidod a tantestületet; 3. Megpróbá­lod jogaidat érvényesíteni. Hogyan? Például úgy, hogy megkeresed a suli diákönkor­mányzatát és a tanácsukat, segít­ségüket kéred. Viszonylag egy­szerű a helyzeted, ha Veszprém­ben élsz vagy tanulsz, a megye­­székhelyen ugyanis tavaly október 9-én egészen komolyra fordult a dolog: öt iskola (Veté­si, Lovassy, Kéri, Egészség­­ügyi, Jendrassik) képviselői megalakították Veszprém Város Középiskolai Diákönkormány­zatok Szövetségét (VVKDSZ). A Napló Szia Magazin mel­lékletét Őry Beáta és Zongor Klára, harmadikos vetésisek avatták be az egyesület működé­sének részleteibe. - Először is tisztázzunk vala­mit... Nem néznek benneteket­­lúgosnak a többiek? - Előfordul. Mások inkább merésznek. Mégis, egyre többen jönnek azzal, hogy: segítsetek! - Tudtok? - Megpróbálunk. A diákok kötelezettségei - most ne be­széljünk arról, hogy azoknak ki és mennyire tesz eleget - többé­­kevésbé közismertek, a jogok viszont nem. Ezért első számú feladatunknak a közoktatási tör­vényben rögzített diákjogok megismertetését tekintjük.­­ Rendben, tegyük fel, sike­rül. És akkor mi van ? Talán pon­tatlanok az információim, de a hírek szerint a középiskolák többsége nem az a kimondottan demokratikus intézmény. Pláne nem a diákok és a tanárok vi­szonylatában... - Ez iskolánként változó, de bennünket, diákönkormányzati képviselőket általában elfogad­nak. Persze mi is próbáljuk a kapcsolatainkat úgy alakítani, hogy ha bármibe beleszólunk, az ne hőzöngésnek, követelő­­dzésnek tűnjön. Tisztában va­gyunk vele, hogy diákként első­sorban kompromisszumokra kell törekednünk. - Egyáltalán, mibe szólhat­tok bele? - Mindenbe, ami a diák-ér­dekvédelem, diák-érdekképvi­selet körébe tartozik. Igaz, sza­vazati jog nélkül, de részt vehe­tünk az iskolaszékek és a városi önkormányzat munkájában is, ha minket érintő kérdésekről döntenek. - Hol lehet megtalálni ben­neteket? - Minden szombaton délután két órától nyilvános közgyűlést tartunk a Diófa u. 2-ben, abban az épületben, ahol az ifjúsági iroda is működik. - Egy „cég" vagytok talán? - Nem, egyáltalán. De segít­séget azért kapunk tőlük is, fő­leg a hozzánk forduló osztályok programjának megszervezésé­ben - kirándulás, szállások, ol­csó étkezés, ilyesmi. Nekik eb­ben már rutinjuk van, mi viszont elsősorban nem ezzel akarunk foglalkozni.­­ Kerülgetjük a lényeget, mint macska azt a bizonyos ká­sát. Mondjatok már néhány konkrétumot! - A városi önkormányzattól kapott négyszázezer forintos idei támogatásból nagyon sok elképzelést szeretnénk megva­lósítani. Az egyéni és közössé­gi diákproblémák orvoslásán túl akár még szociális segítségnyúj­tásról, jó ötletek, rendezvények anyagi támogatásáról, életre fel­készítő programok felkarolásá­ról is szó lehet. Tervezzük egy diák-folyóirattár létrehozását, információcserét az egyetemi, főiskolai hallgatói önkormány­zatokkal. Tulajdonképpen azt szeretnénk, ha Veszprémből egy igazi diákváros lenne. -sbe - SZIA MAGAZIN 1994. február 17., csütörtök A kenus hajadon A 24 éves veszprémi Szabó Ágnes nem minden­napi kalandot tervez nyár elejére. Eddigi külföldi gya­log- és kajaktúráiról vagy éppen ejtőernyős ugrásai­ról hallva már bebizonyí­totta, hogy „jól bírja a gyű­rődést”, de mostani terve felülmúlja a korábbi vállal­kozásokat. Most nem máshova, mint a kanadai Yukon folyóra készül - a röpke 720 kilométeres távot pedig kenuval szeretné megten­ni (két miskolci ismerősével) az érintetlen, vadregényes tájon. A White Horse-tól Dawsonig tartó úton egyébként egyetlen lakott településbe, valamint annál jó­val több medvébe és farkasba lehet botlani. A túra körülbelül egy hónapos lesz. Mivel az ifjú hölgy egyelőre nem rendelkezik a kiutazáshoz, kemubérléshez stb. szükséges teljes anyagi háttérrel, keresi azt a céget, vállalkozót, aki fantázi­át lát a kalandos túra szponzorá­lásában. Ha az út megvalósul, lapunk részletes riportban számol be róla. Jelentkezni levélben lehet az alábbi címen: Szabó Ágnes, 8200 Veszprém, Ördögárok u. 11B. kb Egészen könnyű zenei panoráma Talán egy kicsit elkéstünk a Scorpions Face the death című albumának a tanulmányozásá­val, de hát egy újszülöttnek minden zene új... Az első nóta, az Alien Nation hallgatása közben az a hirtelen felismerés hasított belénk, hogy a banda keményíteni próbált. A műélvezetben továbbjutva azonban már az előző lemeze­ken megszokott műfajt érzékel­tük, ami nem más, mint konven­cionális „hevi metál”. A ne­gyedik zöngemény lírai felépí­tésű, de dallama kissé erőltetett, mintha csak muszájból írták volna. Az LP színfoltja az a bal­­ladisztikus mű, amely a Woman címet viseli. Zeneileg a művek nem szolgálnak nagy csemegé­vel, a gitárosok a megszokott egyszerű riffeket alkalmazzák. A CD különlegessége a két bo­nus track, amelyek ez esetben jutalomjátéknak is felfoghatók, mivel két gyönyörű családalapí­tó zenét élvezhetünk. Összefoglalván a meghallga­tás során szerzett élményeinket, megállapítottuk: az anyag len­dületes, de ötletszegény. A ze­nei hiányosságokat azonban némileg pótolja a nyugati stú­dióktól nem meglepő, kitűnő hangzás. (A lemezt meghallga­tásra a veszprémi Sárga Tenger­alattjáró CD-bolt adta kölcsön.) Poplexikonunkban a BEE GEES rövid történetét vázoljuk fel. Eredeti felállás: Robin Gibb ének, zongora, Barry Gibb gitár, Maurice Gibb basszus, Vince Meloney gitár, Colin Peterson dob. A három Gibb fivér már 1956-ban együtt énekelt Ang­liában, később azonban Auszt­ráliában telepedtek le. 1967-ben visszatértek Angliába, ahol is Robert Stigwood vette át a me­nedzselésüket, és megjelentette első lemezüket. A Gibb fivérek a tradicioná­lis popzenében alkalmazni tud­ták a hatvanas évek stílusje­gyeit. Egy viszonylag sikertelen időszak után 1975-ben megje­lent a Main course c. albumuk, amelyért a lemezboltok ablakait behúzták, és pillanatok alatt el­kapkodták a tömegek az összes példányt. Két évvel később mu­tatták be a Szombat esti láz cí­mű filmet, ebben a dalok túl­nyomó többségét is ők készítet­ték. Az E. S. P. C. lemezük után ráálltak ismét a dallamos nap­fényzenére, ezt lehet nyomon követni az 1993-as Size is't everything CD-jükön. Jászvári & Nagy

Next